Idők jelei

A világ legveszélyesebb könyve

Forrás: breakpoint.org

Mi a közös a Szürke ötven árnyalatában és a Bibliában? Aki azt gondolja, hogy “semmi”, téved.

Az Amerikai Könyvtárak Szövetsége minden évben részletes jelentést kap az Egyesült Államokban található könyvtáraktól, iskoláktól és a médiától a betiltásra javasolt könyvekről. A szövetség a kapott jelentések alapján “listát állít össze ezekről a könyvekről, hogy tájékoztassa a közvéleményt a cenzúrára tett kísérletekről”.

Nem meglepő módon a tízes toplistára a nyíltan szexuális tartalom vagy a homoszexualitás illetve transznemű életvitel népszerűsítése miatt kerül fel a legtöbb alkotás. A címek között szerepel például a Szürke ötven árnyalata, A két csókolózó fiú, az Alaszka után kutatva vagy a Jazz vagyok, egy transzneműséget népszerűsítő képeskönyv is.

Ebben nincs is semmi meglepő. Ami viszont igencsak elgondolkoztató, hogy idén a lista hatodik helyén a könyvnyomtatás történelmének mindenkori bestsellere, a Biblia szerepel. A Könyvtárak Szövetsége szerint a Biblia a benne található ?vallásos nézetek? miatt került a listára.

Mi másért.

Ezek szerint elég számú ember gondolta azt az elmúlt évben, hogy a Szentírás legalább olyan veszélyes, mint a pornográfia határait súroló szexuális tartalmak.

Azok számára, akik szigorúan materialista és ateista nézeteket vallanak, ez valószínűleg így is van. A különböző korok diktátorai, akár az Ókori Róma idején, akár a modernkori Észak-Koreában, valószínűleg egytől egyig egyetértenek Mark Twain-nel, aki a következőket mondta:

“Nem azok a részek zavarnak a Bibliában, amiket nem értek, hanem azok, amiket igen.”

Számukra a Biblia egy veszélyes könyv.

Nem véletlen, hogy Rachel Barach, a Bible Gateway igazgatónője is így nyilatkozott:

“Az elmúlt évszázadok üldöztetései során folyamatosan voltak olyan személyek, csoportok és kormányok, amelyek kritizálták, megkérdőjelezték vagy betiltották a Bibliát.”

Az Egyesült Államokban, ahol a fenti listát közzé tették, a Biblia egészen a közelmúltig a társadalom alapkövének számított. A híres Függetlenségi Nyilatkozat például kimondja:

“Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat?”

Az alapító atyák, függetlenül saját keresztény hitük mélységétől, valamennyiben tisztában voltak a Biblia fontosságával. Patrick Henry, a függetlenség egykori ismert harcosa például, amellett, hogy kijelentette: ?Ha nem lehetek szabad inkább meghalok!? – azt is mondta, hogy ?a Biblia ? többet ér minden valaha kinyomtatott könyvnél.?

Abraham Lincoln, amikor Baltimore-ban az afrikai-amerikaiak egy csoportjától egy Bibliát kapott ajándékba, a következőket mondta:

“Ami ezt a könyvet illeti, ez a legnagyobb ajándék, amit Isten az emberiségnek adott. Minden jó, amit a Megváltó a világnak adott ebben a könyvben került közvetítésre. Nélküle nem tudjuk megkülönböztetni a jót a rossztól. Minden, ami az ember jólétéhez, a jelenben és a múltban szükséges, megtalálható benne.”

Valószínűleg meglepné őket, ha a Földre letekintve azt látnák, hogy ez a könyv a Szürke ötven árnyalatával együtt szerepel ezen a bizonyos listán.

1953-as megkoronázásakor II. Erzsébet e szavak kíséretében kapta meg felhatalmazását:

“Hogy Őfelsége mindenkor figyelmezhessen a Törvényre és Isten Evangéliumára, ami minden keresztény herceg életének és vezetésének törvénye, tisztelettel átadjuk ezt a Könyvet, ami a legértékesebb dolog ezen a világon. Magában foglalja a bölcsességet, a királyi törvényt. Ezek az Isten élő beszédei.”

Fontos megérteni, hogy pontosan mi forog kockán. Nyilvánvalóan nem számít újdonságnak, hogy egy állami könyvtárban, iskolában vagy egyéb intézményben megtagadják a hozzáférést Isten beszédéhez, azonban az Egyesült Államokban ez igenis új tendencia, félreérthetetlenül jelezve, hogy pont azt az ágat készülünk levágni, amin állunk.

Kapcsolódó írás: Mennyire megbízható a Biblia?

Előző posztKövetkező poszt

46 hozzászólás

  1. Lopják az igét!
    Mózest és környezetét szokták egyesek azzal vádolni,hogy Egyiptomból tömegesen kivonulván,”szent tudást” hoztak ki onnan erőszakkal és fondorlattal.Szerintük így lett például a Tíz Parancsolat – ami eredetileg nem is héber szentirat.Általában szabadkőművességgel kapcsolatos témájú könyvek említik meg ezt,szabadkőműves szerzőktől.

    Úgy gondolom,hogy a Szent Írásra nézve nem az a legnagyobb veszély,hogy erőszakkal elkobozzák,hanem inkább az,hogy a lényegét ölik ki belőle,és azt elferdítve dobják be a köztudatba.

    Bizarr az,ami most ötletet adott nekem ennek a megírására.A Facebookon éppen találtam egy illuminátus bejegyzést angol nyelven,amiben arról panaszkodnak,hogy az illuminátus törekvéseket a hatalmi elit kezdte el démonizálni,ellopva a lényegét.

    Úgyhogy ezek szerint mindenfelé panaszkodnak arról,hogy ha kell,erővel is viszik a szellemi értékeket…

    Itt az elérhetősége.Fűztek hozzá kísérő szöveget is,az sajnos nem jelenik meg.Egyébként egy Dr.Adam Weishaupt idézetről van szó.

    https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xtf1/v/t1.0-9/13178001_1247863278557471_871593830132788343_n.jpg?oh=03321858d1c5be4a3e8cd6716f79e6d2&oe=57E5C0C7&__gda__=1470210204_6d85d4c2175ccb80b7ec9bf91e7740b0

    1. Oszkár ez már régen megy. Nem szent tudásról van szó, mert szerintem tudjuk, hogy a tízparancs a szívünkbe van írva, hanem arról, hogy az Úr szentségét mocskolják azzal, hogy Ő gonosz, mégpedig bibliai mondatra hivatkozva: “ellenségeskedést vetek közéd és az asszony ivadéka közé, ez széttiporja fejedet”. Miről is van itt szó? arról, hogy Isten “ellenséges”?! Nem éppen a gonoszt, a hitetőt, a sátánt fogja legyőzni aki majd asszonytól születik vagyis EMBER?!
      Na ezt képzeld el, így olvassák 🙁 és így értik 🙁 Thea a megmondhatója – remélem, nem neheztelsz, kedves Thea, hogy így kisúgom – hogy bizonyos körökben ez a szemlélet mennyire beleásta magát, megkövült: úgy gondolják, hogy a Bibliában kijelentett Úr … MENNYIRE fog “ártani neki”!
      Szinte már itt van, ami Izaiás említett: “jaj annak, akik a jót rossznak, a rosszat jónak mondják!”

    2. Igazából azt szerettem volna mondani, hogy ha “lopnák az igét” az nem lenne baj. Más a baj!

      Mert: HÁTHA belopja az emberek szívébe a törvényt – de ez csak a hamisítatlan Ige – és rájönnek, hogy boldogok lesznek általa, nem is beszélve ama nyolcról 🙂

    3. Lopják a napot!
      , de azért leírom mi a véleményem. Te úgyis szereted az egyszerűsítést most a Biblia van terítéken.
      Jézus azt kérte a tanítványaitól, hogy terjesszék az evangéliumot. (mindenki tudja, de azért leírom, evangélium görög szó örömhírt jelent) Még véletlenül sem azt mondta a tanítványainak, hogy Tórával a hónuk alatt rohangáljanak, mert akkor rabbiképzőt nyitott volna. Tehát fogjuk a könyvet, nyissuk szét és tépjük le az Újszövetséget. Aztán nézzük csak mi van még. Levelek, de egyiket se nekünk címezték, mert ugye nem vagyunk rómaiak, korinthosziak, epheszosziak, galaták stb. Aztán mi van még , egyetemes levelek, jó lesz lábjegyzetnek. Már csak a Jelenések könyvét kell leválasztani, mint gyanús eredetű régi sci-fit és talán eljutunk a lényegig az evangéliumokig. Azokból is inkább Márk, ami leginkább ide készült.
      Tehát marad egy kis füzet, ami bőven elég. Ledobtál egy csomó lelki és fizikai terhet és egyből szebb az élet. Sokkal hasznosabb, ha biciklizel a gyerekkel, mintha olvasgatod A prédikátorok könyvét.
      Most jönnek a racionális okok. Az alapprobléma az, hogy sokan a Bibliát,a komplett könyvet szentséggé emelték és ez jelenleg inkább árt, mint használ. 400 környékén az akkori pápa és csapata fejezte be a kanonizálást, ami hasonló elvek alapján működött, mint az enciklopédiák összeállítása a természettudományoknál vagy orvostudományoknál. Ízlés szerint összerakták a könyvet a témához tartozó művekből, volt lehetőségük változtatni és kihagyni belőle. Sokan azt mondják, hogy az Újszövetség az Ószövetség nélkül nem értelmezhető, egyrészt ez nem teljesen így van, másrészt pedig nem kell mindenkinek teológusnak lenni. Elveszik benne az új szövetség ember és Isten között (ez lehet, hogy annyit jelent, hogy mi mit gondolunk istenről). Egy ügyvég sem cipeli a hona alatt a 18.sz-i törvénykönyvet. A másik jelentős gyakorlati probléma, hogy a mai ember aki autodidakta módon nekilát a Bibliának valahogy túlrágja magát a Genezisen, amire azt mondja “Na jó ezt még lehet máshogy értelmezni”, de amikor elérkezik a népírtásokhoz vagy az akkori Istenképhez, fogja és elhajítja a könyvet és nekitámad a hívőknek, hogy milyen a ti istenetek. Ami pedig hasonlóan rossz eredmény, hogy valakinek a kezéhez ragad a könyv és függő lesz tőle, ezek a leghajmeresztőbb dolgokat terjesztik és még véletlenül sem a lényeget, amire Jézus kért. A könyvet bunkósbotnak használva nekimennek a pl a tudománynak vagy csűrik-csavarják. Nem azt mondom, hogy nincs értelme elolvasni az egész könyvet, de megfelelő hozzáállás, rálátás nélkül akár veszélyes is lehet.
      Thea, küldheted az anyagot, köszi. Adrian, majd kicsit később, most egy kicsit dolgozok.

      1. Dolgozz csak, ne lopd a napot 🙂 Ebben tényleg igazad van hogy iránytű nélkül nem lehet az Ószövetséget olvasni, viszont azzal remekül. Fontos, mert beteljesedtek a próféciák Jézusról: Istennek ez a módszere, megmondja előre … ezért SEM szabad kihagyni.
        Mi az, hogy a levelek a rómaiaknak, galatákhoz, sat íródtak? Hú, egyszer olvastam végig, de egyszuszra Pál apostol leveleit, mondhatom, kicserélte a szívem 🙂

        Itt, ezen az oldalon van magyarázat az ósz-i “népirtásokra” tényleg kérdezd Theát 🙂

        1. “Itt, ezen az oldalon van magyarázat az ósz-i ?népirtásokra? tényleg kérdezd Theát”
          Rövid magyarázat, hogy nem tartották be a Tízparancsolatot, de közben azt hirdették, hogy gott mit uns, hasonlóan mint későbbi felebarátaik. Nem kell túlragozni.
          😀 Azt arra írtam, hogy ami nem inged ne vedd magadra, máshogy szocializálódtál, más a tapasztalás és mások a feladatok, ettől függetlenül semmi baj, hogy olvastad, sőt attól csak több leszel.

        2. Neverend,
          Érdekes egy ellentmondásos figura vagy. Egyszer az a bajod, hogy a Bibliát 400 körül úgymond összerakták, azaz nem hiteles úgy, ahogyan azt a keresztények gondolják,….máskor, amikor kritizálni akarod az erkölcsi tartalmát, akkor meg belőle idézel, rá hivatkozol. Most akkor hogy is van ez ?

        3. Neverend, nem arról van szó hogy nem tartották be a tízparancsot, mert azt, mondjuk, az ÓSZ népe sem, sőt bálványimádásba kezdtek nem is egyszer. Gyermekáldozatokat mutattak be, egy sátáni “vérvonal” voltak. Szaporodásukat, további elterjedésüket akarta az Úr Isten MEGAKADÁLYOZNI ! Erről szinte SEHOL nem olvasol – ha egyáltalán elolvasod – mint itt!
          Az írásod másik részére pedig, kedves Neverend: a másképp szocializálódást, más kultúrát épp hogy kihasználhatjuk, hogy egymás szemét nyitogassuk. A nyílt, normális beszélgetésnek nagy a haszna még ha nem is azért kezdünk bele 🙂 Isten áldjon!

        4. Éva
          Szóval eugenetika alapján ölte meg az egyik ember a másikat és annak gyerekeit, Isten akaratából és ezt te helyesnek tartod? Remek. Melyik genetikai alapú népirtást tartod még helyesnek? Véletlenül sem azért, mert valójában egyik sem volt különb a másiknál, egyszerű vademberek voltak?
          Na látod ezért veszélyes ez a könyv így egybe, az Ószövetség bűnöseit védve Istent gyilkosnak fogadtad el. Konkrétan az bosszant, hogy amikor idejött a beteg János csak ugyan erről a témáról ment a maszatolás, de elrejtettétek előle az evangéliumot és a hitet, mint ahogy megtették ezt 1600 éve amikor összehozták a Biblia nevű tákolmányt. Senkinek eszébe nem jutott elmondani az örömhírt, hogy aki meghal is örökké él és valahogy az is kimaradt, hogy a hit ereje hegyeket mozgat meg. Valójában senki nem hitt abban, hogy meggyógyulhat, sem egyénileg sem kollektíve, ez szomorú. Na ezért tartunk itt.

      2. Neverend,nem csak hogy fontos dolognak tartom a leegyszerűsítést,de eleve úgy gondolom,minél inkább leegyszerűsítek,annál mélyebben hiszek.Sok mindenben egyet értek veled,amit most írtál.A tudás szerintem is csak egy dologra jó -habár ez elég buddhista nézet-,hogy elvesse az ember,miután megszerezte.Mármint,a tudást.Tényleg ki lehet dobni a tudást végül,a könyvekkel együtt.Csak akkor ne tegyen így az ember,ha másokat valahogyan is megsért ezzel.Szerintem.Mert annyit nem ér az egész.
        Egyébként egyetlen virágsziromban,de még egyetlen lélegzetvételünkben is ott van a világ összes tudása és kincse,és egyre csak szólintgat,hívogat minket.

        Ma olvastam ezt a mémet: Tudod mi az,ami folyik körülötted,miközben nyomkodod a telefonodat?Az élet! 🙂 Ugyanez érvényes a könyvek bújására is.Esetemben,legalábbis.Továbbá nekem,mert igazából érdemben csak magamból kiindulva tudok válaszolni,nekem szükségem van a könyvekre is.Meg a Könyvekre is.Nem is azért,hogy aztán elvessem… De végül ki kell lépni a papír oldalak és nyomtatott sorok-betűk virtuális világából.Félreértés ne essék,én szeretem a Bibliát…..mert Az jobban szeret engem.

        Ahogy Theával beszélgettem is már róla,egyetlen szóban nem feltétlenül látom értelmét kifejezni Istent.De megfontolandó dolog,szerintem.Egyetlen mondatra már bátrabban egyszerűsíteném le Jézust.Például: “Az vesse rá az első követ,aki bűntelen közületek!” Vagy ez: “Szeresd felebarátodat,mint magadat!” Az első mondat szívemhez közelibb.Az az univerzum,ahol ilyenek meg tudnak fogalmazódni,az igazság szerint maga a béke univerzuma.

        1. Neverend!Nem régen ezt neveztem a világtörténelem legcsodálatosabb mondatának: “Az vesse rá az első követ,aki bűntelen közületek!”
          Azóta eszembe jutott egy másik,szerintem még ennél is “ütősebb”:Egyetlen mondat,ami legmélyebben jellemzi Istent.

          “Még ma velem leszel a paradicsomban!” 😀

        2. Csak éppen “P”-vel…..:DDDD
          Mint,”Paradicsom”…. 🙂

        3. De miért? Mert FELISMERTE hogy az Úr Jézus kicsoda, ugyanakkor megfelelően helyezte el saját magát a világtörténelemben.

    4. Ez tetszeni fog Hatodik Lenin (bocsi, de nekem ez jobban tetszett….tetszik)
      Róm. 2:11
      “MERT ISTEN NEM SZEMÉLYVÁLOGATÓ.” (üzenem mindenkinek!)
      Róm. 2-15
      “Akik ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják meg majd az ítéletet.
      Hiszen nem a törvény hallgatói igazak Isten előtt, hanem a törvény megtartói fognak megigazíttatni.
      Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt.
      Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe. Erről lelkiismeretük és egymást vádló vagy éppen védő gondolataik együtt tanúskodnak majd,
      azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.”

      De olvasd el az egész Róm. 2:1-29.et. nehogy félreérts valamit, mert csak kiragadtam néhány verset, hogy felhívjam a figyelmedet valamire.
      Sajnálom kedves ateisták…..illetve más hitűek, de azon a bizonyos napon nem lesz helye a kifogásaitoknak.

      1. Adrian a fenti kérdésnél nem tudom mire gondolsz, de biztos, hogy kimagyarázom:D
        Itt viszont nem arról ír Pál, hogy ugyan azzal a törvénnyel lesz megítélve mindenki függetlenül attól, hogy ismeri-e, tehát, ha ösztönösen betartja “a kedves ateista… illetve más hitű “, akkor nem lesz problémája? Azért nem olyan eszeveszetten bonyolult az a törvény részben benne van a btk-ban is.
        Földdel kapcsolatos beszélgetés, majd holnap folytatjuk.

        1. Hatodik,
          Nekem is megfelel az Adrán,…no problémó. A linket valamiért nem nyitja meg a böngészőm. Figyelmedet arra szerettem volna felhívni, hogy a törvény cselekedete bele van írva Neverend és mindenki más szívébe is független attól, hogy kiben, vagy miben hisz az illető. Így hát igazából két lehetősége van az embernek. Vagy elfogadja ezt itt: “Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.” Efézus 2:8-10, vagy betartja a törvényt….ha tudja. Lásd például Neverend fórumtársat, aki nem azért nem öl embert mert az egy helytelen cselekedett lenne, hanem azért, mert bünteti a magyar büntetőjogi kódex.

          Neverend,
          Megpróbálom átfogalmazni a kérdést. Látván, hogy a Bibliát szereted is meg nem is, merthogy egy időben idézel belőle, de ugyanakkor kritizálód is,….hogy hasznosnak, de ugyanakkor veszélyesnek is tartód a Bibliát….azt szeretném megkérdezni tőled, hogy hogyan, azaz minek alapján döntötted el azt, hogy melyek benne az igaz és melyek a nem igaz részek? Illetve, hogy miként sikerült ez csak neked, miközben ugyanez másnak nem?

        2. OK,Adrián! 🙂 Szívemből szóltál.
          Az utolsó soraidra,amiket nekem címeztél,viszont azt tudom mondani,hogy az elég piszkos fantáziám el kezdett tőle pörögni,és szinte azonnal szimuláltak a gondolataim olyan virtuális szituációt,amikor bizony engem is csak a BTK tartana vissza az emberöléstől.Olykor pedig lehet,hogy az sem….
          Atyaúristen….!

          (Ahogyan sokkal inkább el tudom azt képzelni,hogy egészen biztosan nem fogok ilyen helyzetbe kerülni a valóságban – Isten nem állatkínzó. 😀 Ahogy inkább utaltál Rá: kegyelmes. )

        3. Adrán,az a bizonyos link a Hofi Géza előadása.Az a címe,hogy “Nevezz csak Cucinak!” Ha érdekel,és a link alapján nem működik,akkor csak pötyögd be a címét.Habár már nagyon régen láttam,úgy emlékszem,megéri rákeresni – annak legalábbis,aki értékeli Hofi humorát.(Én kedvelem.) Sőt azt hiszem,most bele is nézek,talán megnézem az egészet. 🙂
          A “cuci” szó egyébként a szocialistára utaló édeskedő becenév… :DDD
          Üdv: Hatodik Lenin

  2. sziasztok
    Az Ige azt írja,hogy a betű öl a Lélek elevenít.
    Különösen az utolsó időkben van ez így.
    Az Úr azt mondta, hogy a szívünk hústáblájába írja be az Ő törvényeit, tehát valójában nincs szükség az írott Igére, ha az be van vésve a szívünkbe.
    Nem szükséges bemagolnunk az igét, mert az csak az elménkben ad tudást, fontosabb hogy a szívünkben legyen, de ezt mi emberek nem tudjuk megtenni.
    A Teremtőnk az, aki a szívünkbe oltja be az Igét és akkor bár mit is tesznek a Bibliával, betilthatják, elégethetik stb. nem érik el céljukat vele.
    Az emberek elméjéből még ki tudják, de a szívből soha sem lesznek képesek kitörölni.
    Tehát mindegy hogy mit tesznek a Bibliával.

    1. Mondasz valamit Lacika, már én is nagyon unom, hogy Ószövetségi idézetekkel fárasztják egymást az emberek.
      Goethe is megírta: A lélek mélyén él egy ősi szikra, Mely igaz embert igaz útra hajt.
      Az egy érdekes gondolatkísérlet lenne, ha elképzeljük, hogy mi történne az USA-ban, ha betiltanák a Bibliát. Megfigyelhetnénk, hogy mit vált ki a társadalomban. Meddig mennének el a hívők? Demonstrációból eljutnának az erőszakig? Egy kereszténynek elvileg ki kell bírnia, hogy elveszik a könyvét, tehát nem eshet bűnbe a könyvért sem. A történelemben az is előfordult, hogy üldözöttből üldöző lett. A korai üldözött, undergound keresztény szerveződés néhány évszázad múlva diktatúrává alakult, majd világiasodás, egyházszakadás. A dédszüleimnek a háború előtti Magyarországon csak az Újszövetség volt meg, csak azt használták. A szocializmusban tűrt kategória volt, de elérték, hogy a többség számára teljesen érdektelen legyen. A következtetés, hogy egy jó kis üldözés hosszabb távon ellenkező hatást vált ki.

  3. Isten országában minden tökéletes. Ha a káoszt káosznak véljük az is az. Ha a rendet rendnek az is. Egyet kell megérteni: Ebben a világban minden értünk van. Az összes polarizált megnyilvánulás, a szélsőségek. Mind mind okkal lettek létrehozva, azért, hogy tapasztalhassunk. Mindent Isten teremtett, bizony még a “Gonoszat” is. Nekünk azonban megadta a választás lehetőségét, a szabad akaratot. Mi értelme a szabad akaratnak, ha nincsen választék?
    “hogyan képes egy könyv, ami egy könyvtár polcán csücsül, megsérteni bárkit? Nem kötelező kikölcsönözni. A puszta létezése sértő?” Bizony igazad van. Minden valaha megírott könyv a létezés berkein BELÜL íródott, azaz az Úr Teremtő által létrehozott világban, nem azon kívülről jöttek. Ha valaki ezt állítaná, megkérdőjelezné Isten hatáskörét így magát Istent is. Ez minden polcon csücsülő könyvre igaz. Bizony még a Mein Kampfra is! A mi szabad akaratunk dönti el, hogy melyikhez nyúlunk, ahhoz, vagy inkább a Bibliához. Az Élet maga Isten kegyelméből ajándékba kapott választási lehetőség, és sosem késő megtalálni az egy igaz utat.

    1. Az a kérdés, kedves Kozmikus Utazó hogy mit nevezel Isten Országának. Ezt itt, ahol mi vagyunk ?! – szavaidból ez derül ki, hiszen írsz a káoszról is – nagyon nem az, hiszen még az utolsó mondatod is a “megtalált útról” szól.
      Isten Országa a Biblia szerint “igazság, békesség és öröm a Szentlélekben” annak aki megtalálta szívében, és megbocsáttattak bűnei. Szerintem aki jó szándékkal él, oda TART függetlenül hogy káosznak látja a világot vagy látja ESETLEG már a rend vázát, főbb vonalait.
      Minden az emberért van? Minden az Istenért van, ezért árasztotta ki szeretetét, ezért teremtett, és ezért váltott meg minket az örök életre … Ebben az életben, ami lényegesen több mint ez itt most, vajon “miértünk” lesz-e minden? Ahol szüntelen alleluja szól, túláradó örömünkben, az is miértünk lesz 🙂 ?! https://www.youtube.com/watch?v=UWndDW_271g
      ——————
      Az ember csak úgy könyvek között válogatva, talál egy olyan gyilkos tervre, ami mindenki előtt iszonyat, az mindössze a szabad akarat kérdéskörére tartozna? A gonoszt Isten teremtette? Hát nem, a Biblia szerint nem. Lucifer ELLENTMONDOTT AZ ÚRNAK – nem szolgálok! – fölébe akart kerülni (erről itt az oldalon sok jó cikk van) és elvenni tőle az embert.. Mert az ember éppen Isten dicsőségére teremtetett azért, hogy Vele közösségben legyen !
      A Biblia szintén ír sátán és ember viszonyáról: “ellenségetek az ördög mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el.” A sátán az embert BECSAPJA! AKKOR IS, ha azt gondolja, éppen jó az, amit tesz (a németek nagyon jóknak, felsőbb rendűnek gondolták magukat, és a gonoszokat akarták éppen eltüntetni a föld színéről).

      Az ember beláthatja, hogy minden nagyon jó amit ingyen kapott az élettel, és Isten parancsai egyáltalán nem nehezek, sőt, igencsak boldogítóak 🙂 Isten áldjon és vezessen!

  4. 2Tim 3,16

    A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

  5. az APOCALIPSE cimü film -ben volt hasonló sztori és a left behind cimü filmben szintén betíltották a bibliát. lehet hogy eggyesek félnek az igétő vagy talán az ANTIKRISZTUS jelen van a mi idönkben már ? az APOCALIPSE 1-2 és a LEFT BEHID 1-2-3 javaslom megnézni mindenkinek az alábbi oldalakon:bacsipista .5mp.eu-havanna csoport.hu-you tube.hu

    1. A Left behind könyv és sorozat nem túl biblikus, és szerintem inkább a félelemkeltés a célja.

      1. Régi célkitűzés már az,h. a Bibliát be fogják tíltani és az igazi keresztény irodalmat. Szépen el fognak tűnni a könyvtárakból és boltokból, de ez már néhány évtizede látható, hogy tele vannak a könyvárusok mindenféle okkult könyvekkel és veszik,mint a cukrot. Ahogyan Oszkár mondja, bizony nagyon jó memorizálni és minél többet olvasni, hogy meg ne tévesszenek. A fent említett filmek bizony megtévesztőek, de azért nagyon örűltem egy egy jó jelenetnek, pl.amikor a rabbi a siratófalnál mondott beszédében Jézusról beszél, hogy az amerikai elnök megtér és más jelenetek. Hangos Bibliát is hallgatok, jónak találom a Háló Sándor a felolvasó, csak még nincsen teljes lista pl.Újszövetség még nincs, de rá lehet kattintani és folyamatosan megy. Károli féle fordítás alapján. Aztán a katolikusnál, ahol a Diós István olvas ott is lehet folyamatosan ott az újszövetséget szoktam hallgatni. Nagy a megtévesztés és minden tragédia, elemi csapások, háborúk láttán sem vesznek észre semmit. Mindaz, amit az Úr Jézus mondott folyamatosan látható. Szeretettel:s

    2. Ebben a történetben pedig annyira szorgalmasok,hogy egyszerűen minden könyvet betiltanak:

      https://www.youtube.com/watch?v=T0bVqgBSZHk

      Úgyhogy az eme diktatúra ellen lázadók,akik egy titkos helyen élnek,elkezdték kívülről megtanulni az összes könyvet – főleg a Bibliát.Ezeknek az embereknek nem neveik voltak többé,hanem annak a könyvnek a címét vették fel névként,amit megtanultak kívülről…. Óriási ötlet!

      Egyébként meg,betiltani a Bibliát…?!
      Legfeljebb egy rakás betűt tudnak betiltani.
      Mi magunk vagyunk a Biblia… A vérünk a Biblia.A szívdobbanásunk.Minden lélegzetvételünk az Ige maga személyesen.Bárhová is nézel,bármit is látsz,az Igét látod,mert az élet csupa Ige.Az élet maga a Biblia.A Bibliát lélegezzük be,és minden nap azt esszük,isszuk.Amikor kinézünk az ablakon,a Bibliát látjuk.Amikor becsukjuk a szemünket,Jézust látjuk,aki meg önmagában a Biblia,az Ige,a maga teljes teljességében.
      2000 éve már megpróbálták betiltani a Bibliát.
      Fára szögelték,de nem tudták,hogy csak egy rakás betűt markolásznak.

      Nem lehet a Bibliát betiltani.Aki betiltja,elveszett.Jézus azonban azért jött,pont azért,azokért jött Jézus,akik elvesztek.Na,ezt adja össze valaki!!! 🙂 A Biblia elsősorban azok életének a szolgálatáért jelent meg a világon,éppen azért vált az Ige maga eme világgá,hogy el ne vesszenek még azok se,akik be akarják az Életet, vagyis a Bibliát,vagyis az Igét,vagyis Jézust magát tiltani.
      Nem tudják,mit cselekszenek…
      Úgy tudják,és sokunk tényleg úgy tudja,hogy a Bibliát be lehet tiltani.
      Isten tudja,hogy a Bibliát nem lehet Betiltani.
      Egy egész végtelennyi időnk adódott,hogy felismerjük,megéri egyetérteni Istennel… 🙂

      1. Szia Oszkár, most olvastam milyen jó választ írtál a betűvel kapcsolatos kérdésemre. Majdnem elkerülte a figyelmemet maga a szituáció, hogy milyen zseniálisan oldotta meg a helyzetet.

      2. Érdemes elolvasni a könyvet. Nem tudtam, hogy film is készült belőle, ráadásul Truffaut…

        1. Kedves Thea!Teljesen egyetértek veled.Ráadásul,nem is valami terebélyes olvasmány.De annál tartalmasabb.Örülök,hogy ismered,egyébként biztos voltam benne. 🙂 (Ráadásul Bradbury,hajrá sci-fi! 😀 )

          A filmet sajnos magyar nyelven sehol sem találtam,de könyv formájában itt olvasható magyarul.Ennek a történetnek (is) köszönhetően arra inspirálódtam,hogy elkezdjek részeket,apostoli leveleket kívülről megtanulni a Bibliából.Nem csak amiatt,mert arra készültem anno,hogy eljöhet az idő,amikor betiltják a Bibliát,hanem mert (például buszon ülve) megelégeltem,hogy csak úgy nézek kifelé a fejemből.Onnantól kezdve ezt gyakoroltam magamban,és ez eléggé rendbe tudta tenni a szétzilálódni akaró gondolataimat.Csak ajánlani tudom mindenkinek,hogy memorizálja a számára legtöbbet jelentő részeket a Bibliából.Elsöprő hatással van az emberre!

          Itt a link a könyvhöz.Címe: FAHRENHEIT 451 Ennyi a hőfoka a papír égésének.Ebben a történetben ugyanis,minden könyvet elégetnek… (Nem akarom lelőni a poént,de minden könyvet nem sikerül nekik. :mrgreen: )

          http://grin.hu/funtxt/scifi/fahrenheit_451.html

    1. Hja!

      Valaki egyszer mondta hogy M.F. az egyik kedvenc színésze. Hát igen színésznek NAGYON jó!
      És micsoda irónia hogy két filmben is Istent játszik holott ateista vagy inkább ?humanista?, esetleg mind a kettő?
      Remélem Isten megbocsájtja nekem de én nem vártam többet ettől az embertől a filmvásznon kívül?

      A cikkel kapcsolatban: Igen a Biblia veszélyes, csak kérdés kire vagy inkább mire! A választ nem hinném hogy magyarázni kell.

      Áldás békesség mindenkinek!

      1. Szia G.F. !
        Azt hiszem,én voltam az a valaki M.F.-el kapcsolatban… 🙂
        Áldás békesség,neked is!
        O.

  6. tiszteletben tartom a kereszteny-vallast gyakorlokat (bar jomagam inkabb a szellemisegevel ertek egyet, mintsem, mint vallast gyakorlo eszmeiseggel), elfogadom es tudom, h a Biblia, a kereszteny-vallas alapmuve;
    de azt nem ertem, h ha egyes csoportokat/egyeneket ‘zavar’ masok hite, hit-vilaga, gondolva arra, h igyekeznek elfogadtatni a massagot, akkor a hit, vallas, mint szabadon gyakorolhato ‘jog’, miert szenvedhet csorbat azzal, h ’tilto listara’ helyeznek olyan muveket (Biblia), amelyek egyes csoportok szabad joganak gyakorlasahoz vezet.

    mit ’tilto’, ugy gondolja(k), h ezzel hatalmat gyakorol(nak) a tiszta szellemisegu egyenisege, hite, erkolcse felett?

    1. Kedves Jab!
      Bár kicsit nehézen érthető a hozzászólásod, de gondolom valami olyasmit szerettél volna mondani, hogy miért a felháborodás a Biblia betiltása miatt, ha ez a könyv sért másokat?

      Amennyiben ez volt a kérdés, akkor én pedig hadd kérdezzem meg, hogy hogyan képes egy könyv, ami egy könyvtár polcán csücsül, megsérteni bárkit? Nem kötelező kikölcsönözni. A puszta létezése sértő? Ez vajon nem számít intoleranciának?

      1. Ez úton, feltehetem a kérdést, hogy akkor pl. Hitler Mein Kampf c. könyvét miért tiltották be?

        1. http://hvg.hu/kultura/20140718_Mein_Kampf

          A kérdésnek csak akkor lenne értelme, ha úgy gondolnád, hogy minden ideológia relatív, ha nincs abszolút jó vagy rossz, ha mások kiirtása éppen annyira kívánatos, mint az emberiség megmentése.
          Én nem ezt hiszem.

      2. Thea kedves, sajnalom, de osszetett gondolat-megnyilvanulasomat abban a formaban, mint kozolni szandekoztam, felre ertelmezted, Shanza megallapitasa helytallo ebben az esetben.

        de, mivel mar felreertheto volt nyilatkozatom, ezert inkabb mas oldalrol vilagitom meg a temat:

        erkolcsileg es jogilag, hogyan veheti barki maganak azt a ‘batorsagot’, h csoportok, szabad emberek, vallasi alapon osszegyult ‘entitasokat’ ‘megfosszon’ annak lehetosegetol, h szabadon gyakorolja sajat meggyozodeset, hitet.

        ha az a cel, h teret engedjenek a ‘massagnak’, akkor azt meg lehet tenni ugy, h kozben nem serul a tobbiek ‘massaga’ (massag: nezopont kerdese).
        elni es elni hagyni

        velemenyem alapjan, csak az kuzd olyan dolgok ellen, amelyek nyilvanvalok, aki gyenge v fel… (mint a gyekekek az ovodaban)

        1. Szia, azt gondolom, hogy egy rövid idő múlva minden személyes nézőponthoz, hithez való hozzáférés meg fog szűnni oly módon, hogy egybe lesz olvasztva, aztán ott “mindenki” megtalálja majd a magáét, hozzáférhet szabadságjogával, kérdés csak, hogy mégis, mi lesz korlátozva?!
          “Keresztények” és muszlimok, zsidók és hinduk meg a többiek, ahogy ma a vallások kertjében áll http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/nyolc-kulonleges-szobor/ és hova teszik a szoborcsoportot, na hova? Hát a gellérthegyi víztározó mellé, ahol a katolikus karizmatikusok pünkösd hétfőn szoktak találkozni imádsággal “a város felett”. Ők ugyanis azok, akik már értik, tudják, hogy az “assisi folyamat” miről szól?! Egy hamis ökumenéről … “csak” JÉZUST és a megváltást fogják kihagyni abból. Fontos tudnunk ezt!

    2. Én úgy értettem a hozzászólásodat, hogy ha már egyszer emberi jognak számít a szabad vallás gyakorlás akkor hogy helyezhetnek egy vallási könyvet tiltólistára. Mert ez bizony jó kérdés!

      Érdekes más vallási könyvet nem akartak még ennyire megsemmisíteni mint a Bibliát.

      Ez az igazság nélküli tolerancia intoleranciája..

      1. Shanza,
        koszonom lenyeg-latasod.

        igen, jo a kerdes 🙂 de a valasz is onmagatol ertetodo.

        ha az ‘iranyt’ a tobbseg szamara egy olyan ‘alkotas’ adja, aminek ‘erdekei’ ellentetesek ‘masok’ szamara, akkor a legegyszerubb ut az ‘irany’ megvaltoztatasara, ha az iranytut elveszik, modositjak, stb. igy hatekonyabban lehetnek kepesek ‘uj utakat’ bejarni.

        ami bizonyos szempontbol nem lehet elitelendo, mert lehet, h az uj meg jo is (szinten nezopont kerdese).

        talan, ha felgyorsitja a folyamatot az apokaliptikus (felvilagosodas) allapot eleresehez, akkor szukseg lehet bizonyos ‘korlatok’ ledontesere. (szemelyes tapasztalataim alapjan vannak egyenek, csoportok, akik tulsagosan fanatikusan ertelmezik a vallasuk szerint a Biblia szoveget, ami korlatokat emel szivuk, lelkuk kinyitasa ele -szinten nezopont kerdese-. talan ha a korlatokat ledontik, a konnyn iranyithatok szeme elol a latasukat befolyasolo tenyezo lehull es ezaltal bizonyos szempontbol megfelelobb ertelmezes altal megitelt lesznek az igazsag-tartalommal es szeretet elvuseggel oltott szavak, tettek.)

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend