Idők jelei

A cukrászda keresztény tulajdonosai kifizették a 135 ezer dolláros kártérítést, amiért nem sütöttek tortát a leszbikus pár esküvőjére

gay-cake

Az állami illetékesek nyilatkozata szerint az Oregon állambeli cukrászda keresztény tulajdonosai végül több mint 135 ezer dollár kártérítést fizettek hétfőn annak az azonos nemű párnak, amelyiknek nem voltak hajlandók esküvői tortát készíteni.

Aaron Klein egy 136.927 dollárról kiállított csekket adott át a kártérítést kiszabó munkaügyi hivatalnak. Az összeg már a késedelmi kamatokat is tartalmazza. A tulajdonospár néhány hete már 7000 dollárt kifizetett a júliusban meghatározott büntetésből, amit az illetékesek szerint az azonos nemű pár számára okozott érzelmi stressz kompenzálására szabtak ki.

Az ügy 2013 januárjáig nyúlik vissza, amikor a ma már Laurel és Rachel Bowmen-Cryer néven futó ?házaspár? tortát akart rendelni akkor még csak tervezett esküvőjére, amit Aaron Klein vallásos meggyőződésére hivatkozva kedvesen, de határozottan megtagadott.

Rachel Bowman-Cryer erre panaszt tett a munkaügyi hatóságnál, ami egy országos vitát indított el azzal kapcsolatban, hogy lehet-e vallásos meggyőződésre hivatkozni a diszkriminációellenes törtvénnyel szemben.

Brad Avakian munkaügyi felügyelő hat hónappal ezelőtt vetette ki a bírságot, mondván, hogy a cukrász házaspár megsértette a nők polgárjogait, amiért szexuális beállítottság alapján különböztettek meg két embert.

A pénzbüntetés mellett nyilatkozattételi tilalmat is elrendeltek ellenük, ami azt jelenteti, hogy a nyilvánosság előtt semmit sem mondhatnak az ügyről.

Aaron és felesége, Melissa, természetesen fellebbeztek a döntés ellen. Ügyvédjük elmagyarázta, hogy a büntetés kifizetésével nem adták fel a harcot, de saját érdekükben egyszerűbb volt letétbe helyezni a büntetés összegét a fellebbviteli tárgyalás napjáig, ami valamikor a jövő évben lesz, hogy ezzel elkerüljék az összeg további növekedését.

Oregon állam eddig 144 ezer dollárt kapott a Klein házaspártól, ami az illetékesek szerint lehet, hogy kicsit meg is haladja az eddig fizetendő összeget.

A keresztény házaspár támogatói egy közösségi adománygyűjtő oldal segítségével az ellenük kiszabott összegnek csaknem a háromszorosát gyűjtötték össze számukra.

Az azonos neműek házasságáért folytatott harc nem egyéb, mint a kereszténység elleni támadás. A liberálisok ezzel a módszerrel gyűlöletkeltőnek kiálthatnak ki minden olyan nyilatkozatot, ami Isten Igéje alapján ítéli meg a helyzetet.

Az ügyben nemcsak az állam számít elnyomónak, de az a leszbikus pár is, aki az államot hívja segítségül, hogy rákényszerítsen egy vállalkozást, hogy részt vegyen ?házasságuk? megünneplésében, amelynek tulajdonosai most már jogi következmények nélkül el sem magyarázhatják a nyilvánosság előtt, hogy miért nem teszik ezt.

“Az azonosneműek házasságának legalizálása nem lesz ránk hatással,? hajtogatták a progresszívok. Valószínűleg ez a legnagyobb hazugság az egész ügyben.

Klein-cake

A történet margójára: A házaspár idén augusztusban több szkeptikus LGBT központ számára küldött meglepetéscsomagot, benne egy saját készítésű tortával, amin a “Tényleg szeretünk benneteket!? felirat olvasható, valamint Ray Comfort legújabb, Audacity című filmjével.

Lásd még: Igen, a melegházasság nekem személyesen is árt

Források: foxnews.com, nydailynews.com

Előző posztKövetkező poszt

12 hozzászólás

  1. Gyerekek,
    A Jó Isten akaratának hála, a mai nap is lassan eltelik. és holnap egy másik következik. Fogjuk úgy fel, hogy egy nappal közelebb kerültünk a mennyországhoz. Szép is, jó is és tanulságos nap is volt ez a mai, de most már lekapcsolom a villanyt és lefekszem. Ünnepeljenek azok, akiknek jó okuk van rá,…és igyanak meg egy pohárral helyettem meg Oszkár barátom helyett is. Egészségetekre! Mi még ráérünk a nagy ünnepléssel, nem igaz Oszkár?

    “Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.
    Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával,
    és így az embernek ellensége lesz a háza népe.
    Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám;
    és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.
    Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” Máté 10:34-39

    Isten áldása legyen rajtatok.

    1. Kedves Adrian!Örülök,hogy szép,jó és tanulságos napod volt tegnap!A villanyt viszont hamar lekapcsoltad.Legalábbis nekem az éjfél előtti lámpaoltás az mindig korai,mert általában éjjeli bagoly üzemmódban vagyok.

      Igaz,én sem ünnepeltem a tegnapi napot.Itt Éva mégis azt hitte már délelőtt,hogy beboroztam.Hihihi..!Amikor meg suttyó tizennyolc éves koromban Jézust,mint Megváltómat a szívembe kértem,akkortájt meg a szüleim azt hitték,hogy biztosan fülig szerelmes lettem valami lányba.Úgy látszik,Jézus már csak ilyen.Tudatállapotváltozást okoz.

      Budapest belvárosában élve és dolgozva,meg tisztára olyan,mintha csatatéren lennék.Alig,hogy kilépek a házból,az utakon rohangáló,dudáló,szirénázó és prüszkölő páncélosok közé érek,a járdán meg a gyalogság támad minden oldalról.Meg a munka,meg ez,meg a családi dolgok.(Pedig nekem nincs is saját családom,feleség,meg gyerkőcök.) Az apró-cseprő szürke hétköznapiság.Sokszor okoz mindez bennem is feszültséget.Nem csak nálam van ez így,az emberek igen feszültek errefelé.Talán nem is csak errefelé.
      Velem sem történik más itt,mint hogy vívom és nyerem/vesztem a pitiáner kis csatáimat ezen a harctéren.Nem számít,hányszor veszítek.Mert a reményt már nem veszítem el.Abszolút nem számít,hogy veszítek.Mert Jézus a szívemben van,én pedig az Ő szívében vagyok.Úgyhogy,amikor feszült vagyok itt a betondzsungelben,feltolul mindez,és szétárad bennem.Méghozzá tisztábban,mint a legfinomabb borok.Annyiban tehát igaza van Évának,hogy ez egyfajta részegség.És szerelmes bódulat is.

      Nem számít tehát,hogy miben veszítek,mert Jézus megmarad.Ő elveszíthetetlen.Ezért hát annyit mondanék neked az ünneplést illetően,hogy én naponta ünnepként élem meg mindezt.Nem járok a felhők felett,mert a pitiáner,hétköznapi harcaim megvannak,de lényegi vonatkozásaimban nem tudnak meghatni.Úgyhogy,Adrian,mindenesetre én naponta ünnepelgetek.Igaz,néha letörtségemben ünnepelgetek.De sosem török le annyira,hogy ne tudnék egy kicsit ünnepelni.Belegondolok,hogy az Isten Országa itt van,mert az Isten Országa kétségkívül elérkezett hozzánk.(Máté 19:28) Ez az evangélium.Most van.Az evangélium mindig most van.Tehát nem a veszteség van most,hanem az evangélium.Az Ünnep van most.Meg most is… Meg most is… Mindannyian hivatalosak vagyunk erre az Ünnepre.Nem tehetjük meg,hogy ne öltöznénk ünneplőbe naponta.Noha kifelé én sokszor annyira topisan szoktam öltözködni,hogy néha rám szoktak szólni. 😀

      Még annyit hozzátennék,hogy nem csak a napi kis szaros vesztett csatáim nem számítanak,hanem a megnyert csatáim sem.Mert Jézus bennem van,én pedig Ő benne.Mit számít tehát,hogy mit veszítek vagy mit nyerek itt naponta??? Csak Jézus számít.Az Evangélium.Az Ünnep számít.
      Szóval,én azért szoktam ünnepelgetni – ha nem más,hát magamban.Legalábbis,Jézussal.Ha feszült vagyok,akkor azért,ha meg nem,akkor nem azért. 🙂
      Csak ezt szerettem volna neked elmondani.

      1. Kedves Oszkár!

        Már sokan rájöhettek arra,hogy minek mi a következménye:nem érdemes haragudni,kapkodni,torkoskodni,iszákoskodni,túl büszkének lenni,félni,okkult dolgokkal foglalkozni,irigykedni,kapzsinak lenni,mert ezeknek mindig meg van a következménye az embereknek saját magukra és másokra nézve is.
        Érdemes Istenben hinni,Krisztusban járni,szeretni,természetesen viselkedni,ezeknek is van következménye,de jótékony.

      2. ..persze,ezeket jó lenne,ha már egyre többen tudnák,ha nem,akkor talán hirdetni kellene,és hinni benne,hogy egyre többen jönnek rá.

  2. Jaj Oszkár!

    Mondjuk anyai szerelem is van, de az nem szexuális! A pénz szerelme sem!

  3. Ez a legszebb indok, amit eddig az őrültek házából hallottam:

    “..a cukrász házaspár megsértette a nők polgárjogait, amiért szexuális beállítottság alapján különböztettek meg két embert…”

    Szóval, az ítélet szerint:

    1, ) A nők polgárjogai nem tartoznak a szexuális beállítottság tárgykörébe.
    2,) A házasság nem szexuális, hanem polgárjogi intézmény. Nyilván a pénz pénz fial, s erre való a “családi” közösség. Apával, feleség-fiúval ész az ő szentlelkükkel.

  4. A cikket már olvastam a napokban. Érdekes, hogy a portálok egyike sem számolt be arról a pofonról, amit a liberális világ kapott:
    “A keresztény házaspár támogatói egy közösségi adománygyűjtő oldal segítségével az ellenük kiszabott összegnek csaknem a háromszorosát gyűjtötték össze számukra.” 😀

  5. Az egész világ Jézus szerelme.Mindenki.Mindannyian.Korra,nemre való tekintet nélkül.
    Igaz,mindez nem különösebben tartozik a cikkhez,de gondoltam,mégis leírom.Én örülök ennek a jó hírnek,talán esetleg más is. 🙂

    1. Kedves Oszkár, már olyan korán ittál sok bort, egyebet?! 😀 MINDIG ezt írod, DE úgy, mintha még sosem írtad volna, vagy, éppen, mert ittál eleget (és innen elölről 🙂 ) – ne haragudj, kissé bohó …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend