Tudomány és technika

Robotokkal az agyunkban hasonlóak leszünk istenhez – mondja Kurzweil

Azt gyanítom, hogy nagyon kevés ember vágyik arra, hogy robottá váljon. Aki mégis így gondolkozik, talán azért teszi, mert megelégelte unalmas életét, többre, jobbra vágyik, netán a Kurzweil félék által ígért örök életről álmodozik.

Az örök élet kérdése éppen a napokban merült fel köreinkben, csakhogy a határokat nem ismerő isteni gondoskodás helyett a szingularitás bajnoka egy nagyon is emberi próbálkozást tár elénk.

Mégis milyen lenne robottá válni?

A Google műszaki igazgatójának, aki szerint az emberek 2030-ra hibrid robotokká válnak, megvan a válasza erre.

Tehát milyen lenne? Milyen érzés? Tényleg képes lenne valaki feladni humorérzékkel megáldott, tökéletesen tökéletlen emberi mivoltát, hogy megkapja azt, amit Kurzweil szerint ezek a robotalkatrészek nyújtanak?

Kurzweil azt gondolja, hogy nano robotokkal az agyunkban intelligensebbek lehetünk, csupán azért mert így minden egyéb kiegészítő nélkül felcsatlakozhatunk a világhálóra.

Micsoda megkönnyebbülés! Eddig attól féltem, hogy egy robot beültetése az agyamba a fájdalommal egyenlő. Azt hittem, hogy utána elveszítem a kapcsolatot saját érzéseimmel és nem fogom tudni, hogy saját gondolataimat, netán Isten vezetését vagy a belső robotot hallom.

Kurzweil megnyugtatta hallgatóit a Szingularitás Egyetemen. Türelmesen elmagyarázta, hogy az agyunk éppen úgy fog továbbfejlődni, mint a mobiltelefonunk.

“Az absztrakció újabb és újabb szintjeit adjuk majd hozzá, és egyre mélyebb kifejezésmódokat fedezünk fel,” mondta.

Még a Twitternél is mélyebbeket? Egyáltalán lehetséges ez?

“Erősebb lesz a zeneiségünk. Viccesebbek leszünk. Képesek leszünk jobban kifejezni szerető érzelmeinket,” folytatta.

Hát igen. Mindig is tudtam, hogy a robotok a zeneiségről és a humorérzékről híresek. Na meg persze alapvetően szeretetteljes tulajdonságaikról. Főleg a hollywoodi filmekben.

Akárhogyan is van, Kurzweil ragaszkodik hozzá, hogy ez lesz emberi létünk következő állomása.

“Az evolúció olyan szerkezeteket és mintákat teremt, amelyek az idő múlásával egyre összetettebbek, egyre nagyobb ismerettel rendelkeznek, egyre intelligensebbek, kreatívabban és képesek jobban kifejezni a magasabb érzelmeket, mint például a szeretetet.”

Egyre összetettebbek?

Igen, mint a lányom szobája.

Egyre nagyobb ismerettel rendelkeznek?

Igen, és az igazság megismerésére mégsem jutnak el soha.1

Megismerik a szeretetet?

Igen, megtanulják társaik és Isten helyett magukat szeretni.2

“Abba az irányba haladunk tehát, amilyennek Istent mindig is leírták – amilyen tulajdonságokat tulajdonítanak neki, mégpedig korlátok nélkül,” mondja.

Istenekké váltok.3

Kurzweil végső következtetése pedig, hogy

“az evolúció egy olyan lelki folyamat, amely során egyre inkább istenhez hasonlóvá válunk”.

A feltételezés, hogy az ember a mesterséges intelligenciának köszönhetően hamarosan istenné válhat egyszerre egocentrikus és ellentmondásos. Az a tény, hogy ez az intelligencia mesterséges, vajon nem annak eredendő korlátairól árulkodik?

Ez egy veszélyes kombináció. Miért gondoljuk, hogy annyira okosak vagyunk? Az emberiség annyi megoldatlan problémával küzd és ezek száma nemhogy csökkeni, hanem növekedni látszik, valószínűleg egyenes arányban azzal a távolsággal, ami közte és az igaz Isten között fennáll. Hogyan képzeli bárki, hogy ezt a távolságot nanorobotokkal áthidalhatja?  Hogyan gondolja bárki, hogy néhány éven belül istenné válhat?

Isten irgalmazzon nekünk!

Isten már megtette, az emberileg lehetetlent

A cikkhez használt forrás: cnet

  1. 2. Timóteus 3:7 []
  2. 2. Timóteus 3:2 []
  3. I. Mózes 1. 3:5 []
Előző posztKövetkező poszt

19 hozzászólás

  1. Éva ment a vágyai után, ez volt a gond és a ma emberében is ez a gond. Mennek be a sötétségbe, menetelve.

    Zsolt. 82,1
    Aszáf zsoltára. Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között.

    Tehát istenek vagyunk… a pusztító önző fajtából, ezért elpusztítjuk önmagunkat, a hatalomvágy miatt.

    Jézust teljhatalommal rendelkezett itt a földön, mégsem használta azt saját önös érdekeiért. Hozzá hasonló az az ember, akiben van világosság – hit által.

  2. És aki mindvégig kitart az fog Üdvözülni bármilyen nehézségek jönnek a hűségesekhez az Úr is hűséges Lesz és ajtót fog nyitni számukra.A Hűség nagyon fontos Momentum minden téren:egyén,család,nemzet.És az a szomorú hogy a keresztények közül is itt fognak maradni mert nem lesznek készek arra az ídőre mikor az Úr eljön értük.vagy nem rendezték le a büneiket Isten elött.Mert minden dolog a felszinre kerül Isten elött mert olyanok vagyunk elötte mint egy nyitott könyv.Az utósó ídők jele:A HÍTEHAGYÁS,egymást Elárulják a keresztények is hogy valahogy Túl éljék a nehéz ídőket amik következni fognak a FŐLDRE.Már látjuk a jeleit:MT 24.4-14.

  3. És ez hasonlit Jákob és Ézsau történetéhez is hogy Ézsau eladta az elsőszülötségi jogát egy tál lencséért.És ahoz is amit Kormos Erika írt le:Ádám és Éva története a bukás története is hogy híttek a hazugságnak és azóta élet és halál van ezen a bolygon.és ez egy lázadás,engedetlenség eredménye miatt történt.A történelem ismétli önmagát mert Isten nélkül lehetetlen létezni,élni.Kegyelem az hogy Jézus Meghalt Értünk az Átókfán a Gólgotán hogy mi élhessünk és minden bününk el van általa törölve,de csak azoknak akik Jézust Valják Személyes Megváltójuknak.Mert Ő olyan értünk mint egy ÜGYVÉD Aki KÍÁLL AZ ŐVÉIÉRT ezért lesz az elragadtatás is mert azok a hűségesek hozzá.A 10Szűz Példája Nagyon erre mutat.

    1. Szerintem Éva nem lázadásból evett a tiltott gyümölcsből,hanem tudatlanságból inkább.Akkor itt szerintem nem az ember a hibás,hanem aki félrevezette az embert,vagyis a sátán.

      1. Akkor azt a részt nem olvastad Mikor az EMBERPÁRRAL beszélgetett Isten.Móz Könyve1.2.rész 16.-17.Ádám tudta és megmonta Évának is mert a Biblia Írja a 3.rész1-6.és Utána jött a sár dobálás egyik sem válalta magára amit elkövettek.érdemes a többi részt is elovasni és annak következményét.

      2. Kedves István!

        Éva eleget tudott, nézd:
        1Móz.3:
        2 Az asszony ezt válaszolta: ?Nem, dehogy! A kert minden fájáról szabadon ehetünk, 3 csak egyről nem. Arról az egyről, amely a kert belsejében van, Isten mondta, hogy ne együnk a gyümölcséből, sőt, hozzá se nyúljunk, mert különben meghalunk.?
        (…)
        6 Az asszony látta, hogy milyen gyönyörű a fa, és azt gondolta, hogy a gyümölcsök biztosan jóízűek lehetnek. Elhitte, hogy a gyümölcsök bölccsé teszik ? ezért leszakított egyet, és megette.

        Tehát az történt, hogy:
        1. megtetszett a szemének
        2. megkívánta (az érzékeit, testét, egóját kívánta kényeztetni)
        3. elkezdte kétségbe vonni Isten szavát

        Ez mindig így történik egészen máig. A bűnt nem akkor követte el, amikor a szájába vette a gyümölcsöt, hanem már előtte, a szívében. Erről szól a hegyi beszéd (Mt. 5.-6, pl.: “22 Én azonban azt mondom nektek: ha valaki haragot táplál magában a másik ember ellen, azt már el kell ítélni. ” vagy “28 Én viszont azt mondom nektek: ha valaki a házasságtörés vágyával néz más feleségére, az magában már el is követte a házasságtörés bűnét.”)

        Azt is érdemes végiggondolni, hogy mivel csábította a Sátán (ez sincs ma máshogy):
        1Móz. 3. “4 De a kígyó így felelt: ?Ugyan, dehogy fogtok meghalni! 5 Isten ezt csak azért mondta, mert jól tudja, hogy amikor esztek annak a fának a gyümölcséből, felnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: megismeritek mi a jó és mi a rossz.?”
        1. halhatatlanság
        2. olyanok lesztek, mint Isten
        3. tudás (“titkos” tudás – nagyon izgalmasan hangzik…)

        Ha tovább gondolod, megláthatod, hogy Ádám és Éva egészen addig mindhárom birtokában voltak, amíg Istenben el nem kezdtek kételkedni, és a saját fejük után menni, nézd:
        1. még a bűnbeesés előtt: 1Móz.2.”16 Azután ezt parancsolta neki: (…) 17 A Jó és Rossz Megismerésének Fájáról nem szabad enned, mert amikor annak a gyümölcséből eszel, azon a napon biztosan meghalsz!? és utána: 1.Móz.3. ?Parancsoltam neked, hogy ne egyél annak a fának a gyümölcséből, de te inkább a feleségedre hallgattál, az ő szavának engedtél, és ettél abból a gyümölcsből. Ezért (…) Halálod napjáig keményen dolgozol, amíg visszatérsz a földbe, amelyből kiformáltalak, mert porból vagy, és ismét porrá leszel.? 1Móz.5.”4 Ezután Ádám(…) végül 930 éves korában halt meg.”
        2. 1.Móz.1.”26 Szólt Isten: ?Alkossunk embert, aki hasonló hozzánk, és olyan, mint mi. ”
        3. Már fent írtam, láthattad, hogy eleget tudott, ahhoz, hogy elkerülje a bajt. Ha azt mondod, hogy Éva tudatlan volt, azt is állítod, hogy Isten hibázott, mert miközben Ő ismert a Sátánt, az embert nem tájékoztatta megfelelően. Beláthatod, hogy erről nincs szó. Mindez ma sincs másképp. Ma is tudhat eleget az ember ahhoz, hogy elkerülje a bajt, de inkább kell ez – kell az, és kétsége bevonja a Mindenható és Örökkévaló szavát. Teljesen ugyanaz a lemez újra és újra 6000 éve!

  4. UK tried to turn back religious freedom ‘more than 300 years’
    “As part of the government?s ?anti-extremism? program, the (religious) leaders would have been subject to government-specified training and security checks.”
    “the national-registry plan could have forced a Christian school, for example, to teach Islam with the same emphasis it teaches Christianity.”
    http://www.wnd.com/2015/10/pastor-speech-control-plan-suddenly-dropped/

  5. Mindjárt az első mondaton nagyot mosolyogtam.Jogos felvetés! “Kevés ember vágyik arra,hogy robottá váljon.” 🙂 Ez tényleg viccesen hangzik.Belegondolok,hogy valaki fagyizik a parkban és folyamatosan azon sóvárog közben,hogy mennyire szeretne robottá válni… 🙂

    “Túl egyhangú az életem és levegőt is unok már venni.Az emberekkel is sok baj van… Bárcsak robot lehetnék!” Vagy ahogy Szepes Mária írja a “Vörös oroszlán” című regényében: “Fél évbe telt,mire elérkeztem oda,ahová indultam.Pénzt kellett szereznem előbb.Testi munkával próbálkoztam: fát vágtam,vizet hordtam a tanyákon,ástam,kapáltam,de a bér nyomorúságos volt,s este úgy zuhantam fekhelyemre,mint a fatönk.Nem… Ez állatnak való,nem embernek.Főképpen nekem nem,aki egészen más dolgok felé törekedtem.” A regény főhősének főtt így a feje magában.Nem tudom megnevezni őt.Egy hangoskönyv alapján másoltam ezt ki ide,és most nem tudom előbogarászni a nevét.Mindegy is,hiszen mire az ember megtanulná,már másik karakterben folytatódik a főhős élete.A titok nyitja pedig a folyamatos reinkarnáció.A reinkarnáció,amin keresztül a mindig más-más korban,más-más néven felbukkanó,megszülető főhősünk elindul a halhatatlanság felé,hogy birtokosa legyen az életelixírnek.Alkímia… Egy ősi tudomány,amelynek titkai a halandót a halhatatlanságba emelik.

    Az örök élettel megajándékozott ember halhatatlanságról álmodozik.Milyen beteges… Ősi törekvés ez,ami itt már nagyon modern technikai szintre lépett.Legalábbis,amit a jelen írás bemutat.A gnoszticizmus igazi netovábbja.Van egy erő,ami el akarja velünk feledtetni halhatatlanságunkat,miközben úgy tesz,mintha éppen azt ajánlaná fel számunkra.Micsoda csel!Lehet,hogy egy gép számára az az élet lényege,hogy örökké tartson,de azt hiszem,egy ember számára nem ez a szempont.Ugyanis nagyon nem mindegy,hogy milyen minőségben,milyen körülmények között töltünk el egy örökkévalóságot.Az erre való jogos szükségleteinket nem fogja biztosítani az a mágikus megismerés,amit alkímiának neveznek.Sem ősi tudás,sem modern technika révén.Jézus eleve bennünk él.Tehát nem szükséges belénk ültetni semmit,és nem kell azt sem tudnunk,amit Hermész Triszmegisztosz tudott.Ráadásul,ő sem tudott többet Ádámnál,aki pedig sokra nem ment ezzel a nagy tudásával…

    1. Attól tartok,kissé talán félreérthetően fogalmaztam.Mármint az alkímiával kapcsolatban.Ezt illetően: “Egy ősi tudomány,amelynek a titkai a halandót a halhatatlanságba emelik.” Nos,ez egy erősen idézőjeles mondat,annak is szántam.Az alkímiát mára már eléggé kicsinosították,és elnevezték természettudománynak.Ó,milyen fennkölt,mennyire meggyőző intelligenciát hordozó elnevezés!Milyen intellektuel..! (Hát,nem aranyos..? 🙂 ) Végül is, a tudás hatalom… A természetről szerzett tudásról “ezek” meg azt hiszik,hogy a természet feletti természetfeletti hatalmat birtokolhatják.Ezt a keserves módon,sok idő és energia befektetéssel szerzett “tudásukat” azonban igazából egy pillanatra sem merik elengedni,irigy,sőt kapzsi módon borulnak rá görcsösen szorongatva,ölelve azt hatalom-kéjenc hiúságukban,miközben teljesen világos,hogy a természettudományok széthullóban vannak.Az empirikus látásmód véget ért,ennyi volt.A CERN-ben ugyan még kitalálhatnak egy-két trükköt,de pár évvel ezelőtt már csúnyán beégtek,amikor a fény sebességénél nagyobb sebességet sikerült mérniük… Kiderült,hogy mérési hiba volt.A Higgs-bozon felfedezésével sem igen léptek előrébb igazából.Még mindig igazi végtelennyi távolság választja el őket a szingularitástól,ami egy kicsit másfajta szingularitás ugyan mint a jelen cikkben szereplő fogalom,de a párhuzamokat érdemes lenne megnézni egyszer bővebben.Most csak annyit,hogy az általam feszegetett esetben a szingularitás a kezdeti szingularitást jelenti,amit egyesek Nagy Bummnak,mások Teremtésnek neveznek.A fenti cikk esetében ez az a pont,amely során belépnénk egy olyan világba,melyben lezárul az a bizonyos lelki fejlődés,és amivel megérkeztünk az Istenné válás küszöbéhez.Legalábbis így gondolkodik egy mechanizmus a Megváltásról,nem kevésbé a Teremtésről.És még csak haragudnunk sem szabad rá,mert nem tudja,mit cselekszik.Sőt,valójában nem is létezik… Mi találtuk ki.

      Mindezek a problémák vezettek oda,hogy a természettudománynak nevezett,a modern ember méltóságához (OMG!!!) szocializált gumicsont széthullóban van.Nyilván ennek már a modern kort megelőzően is voltak jelei.A végtelenek ugyanis további végtelenre bomlottak már a titkos tanok ősi beavatottjai számára is.Ennek egyik “eredménye” a reinkarnáció.De egyébként emberi módon nézve,vagyis Jézus nélkül,az Ószövetségbeli 10 parancsolat is egy megközelíthetetlen valami,akárcsak a szingularitás.Jézus Megváltónk nélkül örökkön örökké bolyonghatnánk,sosem győznénk meg a lángpallossal vigyázó Kerubot.Nem számít,hogy milyen sok reinkarnáción keresztül próbálkoznánk is.Nem tudnánk önmagunk határán felül emelkedni,nem tudnánk a hajunknál fogva kiemelni magunkat ebből a halandó világból.Ahogy Thea is írta,Isten tudta,hogy így fogunk dönteni.Még tovább is lehetne finomítani ezt a megközelítést,de szerintem már ebből is világos,hogy Isten éppen ezért a Megváltás világát teremtette az élet számára.(Önmaga számára is,hiszen ő az élők Istene,és mindenben osztozik az emberrel.) Nekem ez azt jelenti,hogy a világot a lehető legegyszerűbbre teremtette.

      A világon minden a legalacsonyabb energiaszintre törekszik.Minden a legegyszerűbb módon kerül kifejeződésre a természetben.Kétlem,hogy az élet Istene éppen a halhatatlanságot tette volna ennyire bonyolulttá és elérhetetlenné.Miért hajtaná az embert olyan sok-sok életen,inkarnáción át a tökéletesedés felé,amikor ezt egyszerűbben,egy élet keretein belül is meg tudja oldani.Ez az Egy élet pedig Jézus élete.

      1. Hoppsz,mit találtam..!Azon szingularitás pillanata,amit Thea a cikkében és én is ebben a pár sorban nevesítettünk.Méghozzá olyan képi világba ágyazva van az a pillanat,amire szerintem később még vissza fogok itt térni.Kicsit leesett az arcom,pedig úgy ahogy felkészültnek hittem magam az efféle történések bekövetkeztére… A pillanat -nem hazudtolva meg a nevében jelzett igen rövid időtartamot- tényleg csak kb egyetlen másodpercig tart.Ám ebben a másodpercbe sűrűsödik össze az egész két és fél perces filmecske,és az egész szóban forgó témánk.Szerintem nagyon izgalmas!

        Az a pillanat 2:11-től 2:12-ig tart körülbelül.
        https://www.facebook.com/video.php?v=902626706491094

        1. A földön kívüli élet lehetőségeivel foglalkoztak az Akadémián.

          Mégis inkább ehhez a poszthoz illeszteném be ezt az újdonságot.Méghozzá azért,mert a cikk tartalmaz egy videót.Mely számomra egyébként kissé szokatlan,már csak azért is,mert a Magyar Tudományos Akadémiáról van szó.A filmben 01:41 től kezdődnek azok a pillanatok,mely hivatkozást szintén megtalálhatjuk azon bizonyos szingularitásról szóló megjegyzésemben,valamivel feljebb. Azonban az itt szóban forgó videóban ez a titokzatos bolygófedés tovább megy,és az Orion csillagkép úszik be a látómezőbe.Ozirisz és Izisz egyiptomi mítosza,ez a bolygófedés,és együttállás erre a kultuszra utal.Nem véletlen tehát,hogy az Orion csillagkép felkeltét láthatjuk.

          Ez ma mind a természettudomány.Sőt,az MTA-ról van szó…

          Éppen,amikor a fedés bekövetkezik,akkor hangzik el,hogy az élethez egy bolygón sok feltételnek kell teljesülnie.Ez az együtt állás,fedés (okkultáció),pont úgy működik éppen a videón,mint egy nyitásra kattanó zár.

          Sajnos, a természettudományoknak van egy igen okkult területe is.

          http://www.hirado.hu/2015/11/08/a-foldon-kivuli-elet-lehetosegeirol-tanacskoztak-az-akademian/

        2. És még hozzátenném,hogy több űrkutatással foglalkozó szervezet hivatalos logójában is visszatérően szerepel az Orion csillagkép.Továbbá,egyéb csillagászattal foglalkozó ismeretterjesztő filmek is előszeretettel vonultatják fel az Orion csillagképet.
          Ezt a bolygófedéses,fogyatkozásos motívumot meg megtaláljátok több ezoterikus vonatkozású dolog szimbólumhasználatában.Most a Magyar Tudományos Akadémia ötvözte ezeket… Ez ám az alkímia!

        3. Miután jobban megnéztem,már nem voltam benne biztos,hogy valóban az Orion csillagképről van szó.Átgondoltam a dolgot,és habár elég stilizált formában tűnik fel,mégis azt hiszem,hogy az valóban az Orion.Tulajdonképpen a csillagképnek csak egy részletét emelték ki,amit úgy neveznek,hogy az Orion öve.
          Itt ugyan a Magyar Tudományos Akadémiáról van szó,de a NASA által használt logókban is is többször előfordul,hogy stilizált formában ábrázolják az Orion csillagképet,néha csak az övét kiemelve.

          Mielőtt mutatnék efféle logókat,itt van maga az Orion csillagkép:
          http://noiportal.hu/images/cikkek/20982_orion_orion.jpg

          Egy NASA által használatos logón,az Apolló projekt logóján.Az Apolló program tulajdonképpen a holdra szállás programja volt.
          http://www.secretsinplainsight.com/wp-content/uploads/apollo-patch.jpg

          Ezen a NASA logón csak az Orion övét emelték ki:
          http://www.space-boosters.co.uk/ekmps/shops/spaceboosters/images/nasa-orion-project-embroidered-patch-1340-p.jpg

          Ezen a logón látható a három égitest együttállása,ami a szingularitás és a megvilágosodás pillanatát fejezi ki.Azt a pillanatot,amikor a “kulcs elfordul a zárban” és minden titok felnyílik a megvilágosodott ember számára:
          http://www.fourth-millennium.net/space-exploration/exploration-nasa-logo.JPG

          Ezeken a logókon az égitestek együttállása,a Föld,Hold.Nap konstellációja,együttállása látható; a három csillag,amely többek között ezt a három égitestet jelöli,ám egyben az Orion öve is; látható még a logókon a megvilágosodás (illuminalizálódás) pillanatát jelentő felragyogás,és újra maga az Orion csillagkép is.
          http://www.collectspace.com/images/news-081006c.jpg

          A NASA általános logóján is feltűnik az Orion öve:
          http://i.space.com/images/i/000/008/844/original/nasa-logo.jpg?1394675317

          Ez az Orion csillagkép egy jellemző ábrázolása egy másik,ezúttal nem NASA logóban:
          https://orionastronomy.files.wordpress.com/2011/01/orion-logo.jpg?w=520

          A következő linkek megmutatják az ősi egyiptomi vonatkozásokat.A három nagy piramis,a három,egymást fedő égitest,és az Orion csillagkép övének három csillaga:
          http://www.pachamama.org/wp-content/uploads/2014/01/orion-nile-pyramids-milky-way.jpg

          http://www.sun-gazing.com/wp-content/uploads/2013/08/photo-199.jpg

          http://www.angiewyatt.com/wp-content/uploads/2012/12/Unknown.jpeg

          https://seeker401.files.wordpress.com/2010/04/pyra2.jpg

          http://www.pachamama.org/wp-content/uploads/2014/01/pyramids-and-orions-belt.jpg

          Okkult természettudomány…

        4. Kedves Thea!Ennek az kommentemnek is ebben a posztban találtam meg a helyét,pedig beleillene például a chippel foglalkozó cikkedbe is,amiben a Fenevad bélyegét firtatod.Ez a pár sor szerintem szintén megvilágítja azokat a lehetőségeket,ahogyan ez a bélyeg,ennek a dögnek az életellenes fellépése esetleg működhet.Hogy fizikai vagy szellemi bélyegről van-e szó?Szerintem mind a kettőről!
          Azért szólítottalak meg mindezzel téged,kedves Thea,mert az előbb említett cikked során annak vonatkozásait egy egészen más nézőpontból megbeszéltük,megvitattuk.Igazán érdekelne a véleményed,nagyon is természetesen mások véleménye is, mindezzel kapcsolatban.

          Utánanéztem,és azt találtam,hogy szintén a NASA-hoz tartozik az Oak Ridge Isochronous Observation is,aminek ez a logója:
          https://orionastronomy.files.wordpress.com/2011/01/orion-logo.jpg?w=520

          A NASA vonatkozás itt található:
          http://nightsky.jpl.nasa.gov/club-view.cfm?Club_ID=794

          Mindezek a dolgok már-már szinte pofátlan egyértelműséggel mutatják,hogy az antikrisztusi isten-ember-gép-.E.T. irányultságú törekvés valakik részéről nagyon is komoly.Igazából más sem érdekli őket.Valamiféle pusztulat ideológia/mágia égisze alatt egybegyúrnak mindent,ami nem Jézuson keresztül láttatja ezt a világot.Olyan gólemet építenek,amiben (akiben?) az alkímia módszerei szerint ötvöznek spirituális adalékokat.Alkímiai módszerek szerint a bomlás,az erjedés és a rothadás mágiáját használva új Bábel tornyot építenek,és ebbe belevonják a gyanútlan,ámde hiszékeny és hiúságuknál fogva jól vezethető szolgáikat,akiket kikiáltanak zseniknek,és akik további fejbólintó szolgákat nevelnek ki az oktatás és más kulturális vonatkozásokon keresztül.Be akarják vonni az egész társadalmat,méghozzá ilyen és hasonló antikrisztusi szimbólumokon keresztül,be akarnak húzni minket ezek bűvkörébe,hogy elismertséget és érvényesülést szerezhessünk az ő érdekeiknek megfelelően.Amikor mi azt hisszük,hogy a társadalmunkat,az országunkat,a demokráciát szolgáljuk,valójában az ő akaratuknak teszünk eleget,és a Fenevad képét imádjuk.Ezek a Fenevad jelei itt.Talán nem összekeverendőek az idők jeleivel…

          És itt még nincsen befejezve a munkájuk!Azt akarják elérni,hogy amikor az ember a saját családjának az érdekeit szolgálja,akkor is a Fenevadnak éljen.Azt akarják,hogy a Fenevad jele nélkül ne tehessünk semmit.Ne érvényesülhessünk,ne legyen munkahelyünk,otthonunk,és főleg ne legyenek önálló gondolataink.Azt akarják,hogy a Fenevad jele nélkül nevetségessé,megalázottá váljunk.Azt akarják,hogy enélkül haljunk éhen,és hogy ne vehessünk,sem el ne adhassunk.Titokban varrják ránk a Fenevad bélyegét.Mindig titokban!Mindig a hátsókapun közelítve!!!

          Azt akarják,hogy a Fenevad bélyege nélkül még levegőt se vehessünk.Ám az ilyen törekvéseikben eleve elbuktak.Van ami ingyen van.Jézusnak köszönhetően pont a legfontosabbak ingyenesek.Az élet ingyenes,a Megváltás is ingyenes.Az örök élet és a szabadság is ingyenes.Azt hiszem,a többi nyugodtan lehet a Fenevadé.Mert a Megváltás valóságán és igaz mivoltán túl úgy sem létezik semmi.Azt pedig mind viheti az ördög,ha akarja…

        5. “Mindezek a dolgok már-már szinte pofátlan egyértelműséggel mutatják,hogy az antikrisztusi isten-ember-gép-.E.T. irányultságú törekvés valakik részéről nagyon is komoly.”
          Egyetértek.
          Azzal is, amit a végén írsz.

          “Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.” Jelenések 12:12

          Az égben örülnek, mert bár itt egy rövid ideig nehéz lesz, az ördögnek már csak kevés ideje van.

          A túlnépesedésről: https://www.youtube.com/watch?v=A59a3aRW7N0

    2. A szöveg amit írtál tetszik, mert van mögötte tudás, de nem értek vele egyet. Ennek a reinkarnációs, evolúciós rendszernek amiben az emberek élnek az értelme maga a fejlődés (evolúció). A fejlődés pedig egy pozitív előjelű fogalom, tehát akkor működik, ha szeretet van mögötte, különben az ellenkezője lesz pusztulás visszafejlődés. Művelt, jó szándékú ember létedre miért félsz a tudástól?

      1. Kedves Neverend!Valahogy sejtettem,hogy meg fogsz szólítani. 🙂 Örülök,hogy tetszik,amit írtam.Nem baj,ha néhány dologban nem értünk egyet.Mondjuk,én szerintem nem is annyira fejlődésről,mint inkább egy megértési folyamatról van szó.Isten,véleményem szerint,már eleve úgy teremtette meg az univerzumot,hogy az már eleve “csúcs formában” volt,tehát nincsen szüksége további fejlődésre.ELEVE (!!!) ÉLŐ univerzumot teremtett,amiben nincsenek megmagyarázhatatlan paradoxonok.Nincsen olyan folyamat vagy pillanat,amin keresztül megmagyarázhatatlan módon létrejön az anyag,sem olyan,melynek során az élettelenből megjelenik az élet,továbbá,hogy az élőlényekben egyszer csak megjelenik a tudatosság – a tudatosság pedig aláásva az eddigi folyamatot olyasvalamit produkál egyszer csak,amit önfeláldozó szeretetnek nevezünk. (Ha már megemlítetted a szeretetet.) Ezeket a határfelületeket szingularitásoknak nevezzük.Mint például a klasszikus gravitáció elméletet és a kvantummechanikát elválasztó határfelületet is.Az ilyen esetek végtelennyi paradoxont rejtenek,mert a kétféle megközelítés előre nem jelezhető módon fordul elő ezen a ponton,és az eredmények mindig csak statisztikus valószínűségűek.Ahogyan a szóban forgó témát illetően sem lehet eldönteni,hogy most gépről avagy emberről beszélünk-e.Netán tényleg Istenről..?(Amit persze,erősen kétlek.) A szingularitások végtelen bizonytalanságot hordoznak magukban.A szingularitások miatt pedig lehetetlen az univerzum tudás általi megismerése.A gnoszticizmus soha sem fogja elérni a célját,hogy képleteken és a szent grál egyéb változatán át megértse Isten gondolatát.Istenné nem lesz így az ember,hacsak nem valami felfuvalkodott istenné…

        Azonban Jézus szeretete által már eleve tökéletesek vagyunk.Ez nem tudás- és egyéb készségbeli fejlődési folyamat eredménye,hanem Isten szeretetének az eredménye.Amit fel nem foghatunk még,de hittel megérthetünk.A hit is tudás.A hit is látás.

        Tehát,szerintem nem fejlődés,még csak nem is megértés.Hanem egyszerűen csak Megváltás…

  6. Kísértetiesen hasonlít az édenkerti csábításra és bukásra! “olyanok lesztek mint az Isten”
    Elbukott az ember, tökéletlenné vált, de ennyire feledékennyé is???

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend