Idők jelei

Rövid pillantás a Grammy díjátadóra

grammies

Az idei Grammy díjátadó gála egyik főattrakcióját Madonna szolgáltatta.  ?A szerelemért élni? című dal akár pozitív üzenetet is hordozhatna, a szöveget alaposabban megvizsgálva és Madonnát ismerve, azonban egészen más üzenet bontakozik ki előttünk, arról nem is beszélve, hogy a felvételt hang nélkül lejátszva (ami ma már nem lehetséges, mert a videókat a YouTube azóta törölte), még ennél is sötétebb képet kapunk.

Amúgy a díjátadót átszövő téma, mondhatni az est jelképe az ördögszarv volt. Az AC/DC Highway to Hell (Országút a pokolba) című dala alatt például a résztvevők világító ördögszarvakat kaptak és viseltek a fejükön.

Katy Perry a kezeivel és nyelvével is kihangsúlyozta hovatartozását.

A nézőközönséggel a kivetítőn át tudatták, hogy ?az ördögszarvakat hazavihetik, azonban az előadás alatt a továbbiakban már ne hordják?.

A műsorvezető szerint az AC/DC produkciója ?ördögien jó? volt. Érdekes szópárosítás?

madonna-grammys-performanceAz ilyen neves eseményekről általában sok alapos elemzés készül, Madonna produkciója esetében azonban elmondhatjuk, hogy különösebb szakértelemre sincs szükség, elég csupán néhány pillantást vetni a színpadon megjelenő kellékekre és szereplőkre. Ilyenek például a jelmezeket uraló vörös és fekete színek vagy a táncosok fején látható bafomet szarvak.

A szám szövege is elég érdekes. A legfeltűnőbb talán az, hogy amennyiben ezt egy szerelmes dalnak szánták, miért ugrálnak démonok a színpadon?

A Szerelemért élni néhány érdekesebb sora:

Először szeretsz és én beengedlek,
Azt éreztem, mintha újjászültettem volna,
Hatalmat adtál, erőssé tettél
Felépítettél és nem tehetek semmi rosszat.

Felmerül a kérdés, hogy itt egy ember szól az imádotthoz, legyen az Lucifer vagy egy férfi, vagy pedig inkább Lucifer történetét halljuk?

Felvittél a mennybe és hagytál leesni?

Az Ézsaiás 14-ben ezt olvashatjuk Luciferről:

?Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!? (Ézsaiás 14:12)

A dal végén Madonna ezt énekli:

Szerelem/szeretet emelj fel!
Isten bocsáss meg!
Ne hagyj kint!
Emelj fel Uram!

A kérdés, hogy melyik Úrhoz imádkozik. A zeneipart, Madonna pályafutását és korábbi előadásait ismerve talán nem számít arroganciának, ha ezt a kérdést megválaszoljuk.

A dal végén a démonok sorából kiemelkedve, magát mintegy feláldozva, felemelkedik a ?mennybe?.

MadonnaGrammy

A díjátadón, a luciferiánus dualista koreográfiához hűen, ami szerint a jó és a rossz egyenlő erők, sőt egymással felcserélhetők, a fehérbe öltözött és kékes fénnyel körülvett Beyonce képviselte a fény angyalát (II. Korinthus 11:14), aki érdekes módon éppen egy gospel dalt énekelt (persze szívünk mélyén mindig reménykedünk és kívánjuk, hogy az ilyen megnyilvánulások az igaz változás jelei legyenek az adott személy életében), a feketébe és pirosba öltözött Madonna pedig a sötét oldalt.

A téma talán nem is érdemel ennél több időt, hiszen az egykor titkosnak számító illuminátus szimbólumokat ma már nem kell nagyítóval keresni az ilyen eseményeken. Alaposabb tanulmányozáshoz a Madonna Vevo csatornájára felkerült hivatalos verziót lehet megnézni, ami sok tekintetben a Grammy előadásánál is árulkodóbb, és egy Nietzsche idézettel zárul:

?Az ember a legkegyetlenebb állat. Tragédiák, bikaviadalok és keresztre feszítések során a földön érzi a legjobban magát. Amikor pedig feltalálta a poklot, az lett a mennyországa.?

Szóval hová is szállt Madonna a dal végén?

Előző posztKövetkező poszt

38 hozzászólás

  1. Teljesen ördögi “produkció”, aki ezt nem látja, az nem is akarja látni.
    De nevezhetjük egyfajta okkult rituálénak is, a képek is önmagukért beszélnek. Ezt jómagam így ítélem meg.

    Szomorú mindezt látni, de a Teremtő Isten és Krisztus a végén győzedelmeskedik.
    Ámen!
    Isten áldjon mindenkit!

  2. A “Szentségimádás” egy bálványimádó, római katolikus gyakorlat és vajon mennyire hiteles a fatimai “Édesanyától” származó kijelentés?

  3. Nem kötelező Grammy díjátadókat nézni, persze belemagyarázni mindent lehet, de ha már a szerző Nietzsche-t idézi, talán tudni kellene helyesen leírni a nevét, kevésbé tűnne laikusnak az amúgy is légből kapott eszmefuttatás.

        1. Sajnos nem beszélek oroszul és Grigorij Grabovoi módszerét sem ismerem, csak Jézusét (Máté 10:8).

        2. Nagyon félre értettél.
          Az antikrisztus hasonló cselekedeteket tesz majd mint Jézus. Ez a 16 órás halott feltámasztás már közelít. Azt akartam jelezni, érdemes figyelni és utána nézni.

        3. Kedves Attila!
          Mivel a videó oroszul van, tehát nem értem, kommentárt pedig nem fűztél hozzá, csak arra reagáltam, amit írtál.
          Csak akkor érthettem volna félre, ha értettem volna 🙂
          Így a pontosítással már azt hiszem értem mit akartál mondani…

          “Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék – ha lehet – a választottakat is.” Máté 24:24
          Erre gondoltál?

        4. Hogy a számsorok gyógyítanak, hű kedves Attila, ehhez milyen hit kell ! persze, valamilyen mágiában mert ez biztosan az (varázslás). Ugye, milyen “egyszerűnek tűnik”?! még össze sem kell adni mint az elemi iskolában, csak szépen LEMÁSOLNI amit az orrod elé tesznek ebben aztán “lehet hinni” !

          SZEMÉLY ?! TEREMTŐ ?! kell-e ide … ha meggyógyulsz, egyesek fel is támadnak 🙁 na igen, ez a szamárvezető 🙁

      1. Olvastam valakinek a mondatot, erre azt mondta, mennyire félreértik, mert pont fordítva. Ebből már csokorra való van 🙁

    1. Sziasztok!
      Nem kérdés, madonna is a sátán által kínált “sikeres” utat választotta, amit ez az “előadása “is bizonyít.

      1. Nem tudom hányan figyeltek fel arra, hogy a XX. században sok más mellett a zene is óriási változásokon ment keresztül. Talán nem olyan lényeges, amit írok, de a világunkat kicsit érteni is akarjuk akkor lehet.
        Nagy szabadságot kapott a gonosz a XX. századtól igazán. Egyetlen célja volt zajban tartani az embereket nehogy a csendben meghallják Isten hangját.
        Mivel magam is valamennyire zenész vagyok érdekes téma. A zene lucifernek lételeme. Nem mennék most abba bele,hogy az angyalok személyisége hogyan tud fejlődni, mert csak megzavarodunk.
        Nagyon izgalmas viszont, hogy a zene a mi létformánknak is egy csodája, de magasabb létformában is működik.
        A legmagasabb angyali karba tartozott lucifer a szeráfok közé. Mindent megkapott Istentől a mi nyelvünkön mondhatjuk el lett kényeztetve. Visszaélt a bizalommal fejébe szállt a dicsőség. Most amiért írok róla, hogy tehetséges zenész volt.
        Sokáig a klasszikus zene volt az uralkodó. Nyugtató is volt segítette a koncentrációt. A főgonosznak gyerekjáték volt belenyúlni a zenei világunkba. Ritmusokat érzelmeket korbácsoló effekteket zúdított ránk és főleg fiatalokat szerzett és nem kell itt csak rossz dolgokra gondolni a lényeg, hogy egyeseknek a zene legyen az istenük. Lehetne ezt írni hosszasan, de ennyiből is érteni.

        1. Már írtak könyvet “Sátánizmus és rockzene” címmel, és találtam valahol erről (most nincs meg) egy érdekes eszmefuttatást. A dologhoz hozzá tartozik, hogy a XX. században KITÖLTETETT A SZENTLÉLEK – “nemcsak”az ördög támad, sőt https://www.youtube.com/watch?v=MBtBHZtdU78 egyébként is már régen le van győzve 🙂 https://www.youtube.com/watch?v=wVw84t45rbA és ezek nem érzelmek, hanem az ember egészét átjáró bűnbánat, megtérés (ahogy látni is)!
          “Íme jönnek napok – mondja az Úr – és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr Igéjének hallására.” (és sajnos a folytatás: És felkerekednek tengertől tengerig, északtól keletig körüljárnak majd, és keresik az Úr igéjét, de nem találják meg.) Ámosz 8.11-12.
          Jóel 3.1-5a pedig: “Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden emberre, és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok: álmokat álmodnak a véneitek, és látomásokat látnak ifjaitok. Sőt szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom azokban a napokban lelkemet. És csodálatos jeleket idézek elő az égen és a földön, vért, tüzet és füstfelhőt: a nap sötétséggé változik, a hold pedig vérré, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja. És akkor ez lesz: MINDENKI, AKI SEGÍTSÉGÜL HÍVJA AZ ÚR NEVÉT, MEGSZABADUL.”

    2. Kedves Ligeti,

      végignézve a képsorokat, klipeket, híreket az eseményekről, majd mindemellé csak úgy odavetve a szimbólumrendszert igen nehezen mondja azt az ember, hogy nincsenek hasonlóságok. Ezért nem értek egyet a légből kapott eszmefuttatás jelzővel.
      Negatív kritikánál szokás állítani olyanokat, hogy nem kötelező megnézni, ha nem tetszik. Ez egy hatalmas logikai buktató. Egyfelől amíg meg nem nézi az ember, nem tudhatja, hogy tetszik-e vagy sem. Másfelől ha már megnézte, szabad legyen negatívan vélekedni arról (hozzátenném, a negatív kritika itt sem szubjektív alapokon nyugszik). Harmadrészt szem előtt kell tartani, mi az oldal kifejezett célja, és működése alatt milyen összefüggéseket tárt fel eddig Thea és a hozzászólók gárdája, akik közé Önt is besorolom utólagos engedelmével – véleményéből mindannyian tanulunk. Ezért nem értek egyet a “nem kell nézni” résszel.
      A helyesíráson meg nem lovagolnék, lehet elírás is, de ha mégis ismerethiányból fakad, szelídebben is fel lehet hívni az ember figyelmét erre, mint azt néhány alkalom már példázza.
      Egy mondatot azért a cikkhez is hozzáfűzök, ne legyen “off” a hozzászólás:
      Katy Perry és Madonna szájából is elhangzott már, hogy eladták a lelküket az ördögnek mindezért cserébe. Tudjuk, hogy játékon keresztül, játékos formában, vicces-bulizós kontextusban sok minden jobban megragad az emberben, pláne képi világok, illetve tudjuk azt is, hogy azoknak a csoportoknak látható szándéka, hogy ehhez a szimbólum- és megjelenési rendszerhez hozzászoktassák az embereket. Ezt a kettőt összevetve nem is meglepő a koreográfia és jelmez, de a műsor tematikája sem:

      Highway to Hell (AC/DC)
      Living for Love (Madonna)
      My Heart is Open (Adam Levine, Gwen Stefanival)
      Take me to Church (Annie Lennox, Hozier )
      Happy (Pharrell Williams és Hans Zimmer)
      Cheek to Cheek (Lady Gaga és Tony Bennett) (a “cheek” nem csak arcot, de arcátlanságot is jelent)
      Four Five Seconds (Paul McCartney, Rihanna és Kanye West)
      Stay With Me (Sam Smith és Mary J. Blige)

      Reménykedve imádkozok azért, hogy mindez ténylegesen Isten felé szóljon, ne a bukotthoz.

      1. Jaj, az angolul nem értőknek:

        Highway to Hell (AC/DC) Országút a pokolba
        Living for Love (Madonna) Szerelemért élni
        My Heart is Open (Adam Levine, Gwen Stefanival) A szívem nyitva
        Take me to Church (Annie Lennox, Hozier ) Vigyél a Templomba
        Happy (Pharrell Williams és Hans Zimmer) Boldog
        Cheek to Cheek (Lady Gaga és Tony Bennett) (a ?cheek? nem csak arcot, de arcátlanságot is jelent) Kéz a kézben, de van ennek egy sokkal felkavaróbb, pornográf jelentése is. Irving Berlin/Fred Astaire romantikus dala Lady Gaga előadásában (odadörgölőzik Tonyhoz az I’m in heaven /=mennyben vagyok/ sornál, és a nyelvét is kinyújtja, a másik refrénnél érdekesen rángatózik. Mit érdekesen, egyértelműen…) így fordulhat át a testiségbe, ezért feltételezem a másodlagos jelentést.
        Four Five Seconds (Paul McCartney, Rihanna és Kanye West) Négy-öt másodperc
        Stay With Me (Sam Smith és Mary J. Blige) Maradj velem

        1. Ez az, hogy éppen nem a szerelemért/szeretetért élni, NEM ERRŐL szól a címadó dal hanem a szexért (testért) beszéljünk most magyarul. Itt van a szemfényvesztés: minden ember él-hal a szeretetért ám a szexről, ha kell, lemond (ha kezed megbotránkoztat, vágd le, mert jobb csonkán bemenni az életre … a hegyi beszédből) viszont A TEREMTŐ Isten szándéka szerinti szex az bizony SZENT életet eredményez és azt a boldogságot, amit minden ember keres:
          érdemes az egész sorozatot meghallgatni https://www.youtube.com/watch?v=yxBHg9dXEVs !

      2. Jaajj hagyjátok már szerencsétlent! A toleráns libbantak mind ilyenek, nem feltűnő? 🙂 Még jó, hogy nem azt írta, hogy ha nem tetszik csinálj jobbat! 😀 Ez az “érv” is az állandó repertoárjukban szerepel.

  4. 2015. február 8. Szentségimádáson Jézus?

    ?Drága gyermekeim! Az idő rövid, készüljetek! Nemsokára a véreteket fogják kiontani Értem. A harcok kiszélesednek. A keresztényüldözés tovább terjed. Imádkozzatok a békéért, hogy legalább enyhüljenek a csapások! Kérjétek meg a béke angyalát, hogy őrködjön országotok fölött, és kérjétek meg minden ember őrangyalát, hogy imádkozzanak védenceik üdvösségéért, és azért, hogy ellene mondjanak a sátánnak, és a háború helyett a békét akarják.

    Gyermekeim! Ez a háború soha nem látott pusztítást hoz a világra. Imáitokkal még enyhíthetitek a csapásokat. Gyűjtsetek élelmet! Szárítsátok meg a kenyeret, így tároljátok, így korlátlan ideig eláll. Gyűjtsetek vizet! Egy csapásra megszűnik a kényelem. Az üzletek kiürülnek. Nem lesz víz, villany, gáz. Szerezzetek be gyertyát, és szenteltessétek meg, vagy ti magatok hintsétek meg szentelt vízzel. Vegyetek gyufát!

    Gyermekeim! Elérkezik a világ megtisztítása. Annyira elharapózott a bűn, hogy büntetésért kiált. Imádkozzatok a bűnösök megtéréséért! Ezzel még sok lelket meg tudtok menteni az örök kárhozattól. Az idő rövid. Váltsátok tettekre szavaimat, mert nemsokára már túl késő lesz.

    Gyermekeim! A bűnök már az égbe kiáltanak. Ne csodálkozzatok azon, amik most történnek. A természeti csapásokat, a háborúkat az emberek bűnei vonzzák le a világra. Édesanyám Fatimában ezt mondta: ?Ha nem tér meg a világ, egy még szörnyűbb háború fog kitörni.? Sajnos ez bekövetkezett. A világ még rosszabb lett, még mélyebbre süllyedtek a bűn mocsarában. Ezért ki fog törni a harmadik világháború, ami még pusztítóbb lesz, mint az első kettő együttvéve. A fejlett technika, amely a nagy kényelmet hozta, fogja a legtöbb életet kioltani. Egyedüli menedéketek az Én irgalmas Szívem. Én Mindenható vagyok. Én el tudlak rejteni benneteket a legmodernebb fegyverek elől is. Higgyetek Bennem mindenekfölött! Bizalmatok mértékében kapjátok Tőlem a kegyelmet. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Én gondoskodom rólatok. Nálam nélkül semmit sem tehettek. Ne a pénzetekben és a vagyonotokban bízzatok, hanem Bennem! A pénz semmivé válik, a vagyon megsemmisül. Velem legyetek személyes jó baráti kapcsolatban, a szikla szilárd hit és az állandó ima által. Akkor megmenekültök. Ha meg is hal a testetek, a lelketek az örök hazában fog tündökölni, miként a csillagok.

    Gyermekeim! Az élet nem szűnik meg. A test ugyan meghal, és porrá válik, de a lelketeknek örök élete van. Mindenki azt folytatja a túlvilágon, amiben itt élt a földön. Aki szeretetben élt, Istennel és a felebaráttal, az a mennyben az örök boldogságban fog szeretni mindörökké. De aki gyűlöletben és gonoszságban élt a földön, az a pokolban ugyanezt fogja folytatni mindörökké. Ez az örök halál. Jól gondoljátok meg, hogyan éltek! Béküljetek ki egymással, és éljetek szeretetben! Mert ha nem bocsáttok meg, nektek sem fog Mennyei Atyám megbocsátani. Ne tűrjétek, hogy a sátán megkötözzön benneteket a bűneitek által! Ti láncoljátok meg őt úgy, hogy bűnbánatot tartotok, kibékültök, és szentségekhez járultok. Ez az örök élet. A sátánt tegyétek tehetetlenné úgy, hogy nem engedelmeskedtek neki, és nem álltok szóba vele. Azért van ennyi gonoszság és fertelmes bűn a világon, mert az emberek együtt működnek a sátánnal. Van egy mondás: egy alvó ördög le tud dönteni a lábáról egy egész várost. De 12 légió tehetetlen néhány szerzetessel, akik folyton imádkoznak. Ne mondjátok azt, hogy nincs időtök imádkozni! Minden jó szándékú munka imának számít. Ha napközben csak néhány fohászt mondotok Nekem, Aki a szívetekben lakom, már az is elég. Értsétek meg: az ima lényege ez: egy szeretetteljes személyes bizalmi kapcsolat Istennel, Akiről tudom, hogy szeret engem, és a javamat akarja. Aki így éli meg a hitét, az jó úton jár. Én egy akarok lenni veletek, a szívetek ajtaján zörgetek. Aki ajtót nyit Nekem, azzal egy közösséget alkotok. Belépek az életébe, és vezetem az életszentség útján, egészen fel a mennybe. Erre hívtalak meg mindnyájatokat, minden életformában. Gondoljatok bele, mekkora kegyelem Részemről ez a gondoskodás, és milyen nagy jóban részesül, aki ezt elfogadja. Ne féljetek átadni az életeteket Nekem! Ne ragaszkodjatok régi bűnös életetekhez! Én vagyok az út, az igazság és az örök élet. Én a teljes boldog életet kínálom fel nektek. Bízzatok Bennem! Ne féljetek! Higgyétek, hogy a javatokat akarom. Nézzetek fel a keresztre, mennyire szeretlek benneteket! Adjatok hálát, és bizalommal fogadjátok el az üdvösséget, amit megszereztem nektek! Erre áldalak meg benneteket, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.?

    1. ” Én el tudlak rejteni benneteket a legmodernebb fegyverek elől is. Higgyetek Bennem mindenekfölött! Bizalmatok mértékében kapjátok Tőlem a kegyelmet. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Én gondoskodom rólatok. Nálam nélkül semmit sem tehettek. Ne a pénzetekben és a vagyonotokban bízzatok, hanem Bennem! A pénz semmivé válik, a vagyon megsemmisül. Velem legyetek személyes jó baráti kapcsolatban, a szikla szilárd hit és az állandó ima által. Akkor megmenekültök. Ha meg is hal a testetek, a lelketek az örök hazában fog tündökölni, miként a csillagok”

      Ki az az ÉN, aki ezeket mondja, André, aki el tud rejteni a modern fegyverek elől, de ha mégsem és meg is hal a testünk, akkor a lelkünk az örök hazában tündököl? :@

      1. Van, aki életét adja Jézusért, mint már most is sokan Szíriában, és más országokban! Keresztre feszítések, kínzások ! És van, akik megmenekülnek, nem azért mert “meg akarnak menekülni” hanem azért, mert az Úr úgy gondolja. A lényeget tessék olvasni, Iránytűvel a kézben 🙂 mert anélkül ellentmondásosnak tűnik kedves Szofi!

        1. Kedves Éva!

          Az életüket adják Jézusért?! Bocsáss meg Éva, de nagyon furcsán működnek az agytekervényeitek. Semmit sem kellett tenni a szíriai keresztényeknek Jézusért, elég volt, hogy ott laknak egy olyan helyen, ami a világelitet akadályozza hatalmának kiterjesztésében hadászatilag. Ennyi. Mi köze ennek Jézushoz?

          Ők megtervezték mekkora földrajzi egységek szükségesek ahhoz, hogy képesek legyenek gond nélkül irányítani, kitermelni az ásványi kincseket és saját jólétükért kirabolni az országokat, népeiket legyilkolni és csak annyit hagyni, amelyik a rabszolgamunkát ott a helyszínen el tudja végezni. Ehhez megalkották a Boko Haramot, az ISIS-t és rászabadították az emberiségre. Tök mindegy nekik, hogy keresztény vagy nem. Két ország állampolgáraihoz és határaihoz nem nyúlnak. Izrael és Törökország.

          A tudás hatalom, ha tudsz, akkor nem hagyod magad az orrodnál fogva irányítani. Az elit legnagyobb veszélynek az internetet tartja, meg is kezdte, hogy manipulálja.

          Elképesztő, ahogy itt elfogadjátok szó nélkül, hogy Jézus leült a számítógép elé és egyes szám első személyében lepötyögteti nektek a fenti szöveget, ti meg aléltan, könnyes szemmel elfogadjátok.

          Látjátok EZ Sátán munkája és Ez istenkáromlás! A hiszékenység az igazi bűn a jelenlegi világban, mert a világelit szekerét tolja és az emberiség ellen elkövetett bűneiket segíti elő.

        2. Most abbahagyhatod a gyakorlatot kedves Szofi. Rendet is csinálhatsz a fejedben de LEGALÁBB tisztességes stílust használhatnál. Egy egyszerű ember módjára, aki rendelkezik némi kultúrával, belátással. Aki nem abban leli az örömét – úgy látom, sajnos így van – hogy a VENDÉGLÁTÓINAK legkedvesebbet, a hitét alázza !
          Keresztényeket üldöznek: több hírportál jelentette. Azt, hogy ezt minek olvasod, és ferdíted, a magad ügye! Ám ez nem jogosít fel arra, hogy a “Charlie-s” gusztustalan stílust vedd fel egy olyan helyen, ahol – végül is – vendég vagy !
          És micsoda logika ! Világelit szekerét tolja … nahát, melyek is voltak a logikai lépések ?!
          Remélem, a zsidótémát lezártuk, hiszen hoztam ellenpéldákat: akkor máris visszakoztál, hoztál mellé hasonlót … no, emlékezz csak!

          Hogy merészel valaki isterkáromlást, sátánmunkát emlegetni MÁSOKRA akkor amikor éppen TESZI ?! Nem gondoltam volna rólad! Azt hittem, gondolkozó, ép elméjű ember vagy kedves Szofi – még utaltam is rá, mit jelent a neved …

        3. Sőt, egyszer még kijelentetted magadról hogy keresztény vagy … nem is oly régen.

        4. Kedves SZOFI!

          “Az életüket adják Jézusért?! Bocsáss meg Éva, de nagyon furcsán működnek az agytekervényeitek…. Semmit sem kellett tenni a szíriai keresztényeknek Jézusért, elég volt, hogy ott laknak egy olyan helyen, ami a világelitet akadályozza hatalmának kiterjesztésében hadászatilag. Ennyi.”

          És szerinted mennyiszer mondta ezt el , így nyíltan az “elit” az éppen egymás irtására rávett embereknek, hogy ” na most ezt azért csináljuk, mert sokan vagytok rohadt kis férgek, és elegünk van abból, hogy létetekkel szennyezitek a mi bolygónkat, és szaporodtok, sokasodtok, kajáltok, …., meg levegőt vesztek….! Na itt az idő, most aztán találjatok magatoknak valami indokot, hogy öljétek egymást… !? ”

          Szerinted hány egyszerű, hétköznapi ember tud Szíriában, az arab világban, Ázsiában, vagy a távol-keleten, Afrikában, Ausztráliában, vagy Európában, vagy az amerikai kontinensen arról, hogy egyáltalán létezik az “elit” ?! Szerinted, ha ilyen egyszerűen leleplezhető, tudható, és érthető lenne mindenki számára ez a dolog, akkor kellene ennyit hazudozniuk a médiákban, és rávenni az embereket a hazugságaikkal, hogy féljenek egymástól, öljék egymást, mert “ha nem te ölöd meg őt, akkor ő fog téged…?!” Stb…!

          Úgyhogy, biztos lehetsz benne, hogy Jézus nevéért ölik a keresztényeket! ( Ahogyan minden időben is tették, noha nem biztos, hogy mindenki tudta, hogy miért is teszi, amit tesz…( és hogy ki, és miért bujtotta fel őt arra…!) ! Gondolj bele kérlek! Az apostolokat, és a tanítványokat nem csak a zsidók üldözték, hanem mindenütt, mindenki, ahol prédikáltak, és tanítottak, vagy bizonyságot tettek…! Ha nem érdekelte őket az evangélium, nem lett volna jobb egyszerűen csak azt mondani, hogy ” bocs, de nem érdekel…”?! És továbbállhattak volna, csak úgy! De, nem! Nekik vér kellett Jézus nevéért…!)

          Márk. 13,9 Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.

        5. Itt egy újsághír erről. Nyilván – ahogy bármikor a történelemben, ha MEGTAGADJÁK A HITÜKET – kegyelemben részesültek volna ! Ezért pontosan Jézusért halnak meg (most ne beszéljünk a különböző keresztényeknek egymás elleni harcairól, keresztesháborúkról: SAJNOS, tragikus volt és már VÉGLEG VÉGE: a különböző bocsánatkérések, megkövetések is megtörténtek) http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-703200

        6. Kedves SZOFI!

          És még hozzátenném:

          “Elképesztő, ahogy itt elfogadjátok szó nélkül, hogy Jézus leült a számítógép elé és egyes szám első személyében lepötyögteti nektek a fenti szöveget, ti meg aléltan, könnyes szemmel elfogadjátok.”

          Mint már említettem, a kereszténység Jézus bennem, és én Őbenne! A Szent Lélek által! A Szent Léleknek pedig van olyan ajándéka is, hogy prófétálás. Amikor megjelenti a jövőt a gyermekeinek. Nincs szüksége rá, hogy leüljön a számítógépe elé, és “pötyögjön”, mert Ő, közvetlenül is tud szólni , és szól is , a gyermekeihez, a szolgáihoz, az övéihez. Erre is szól az az igevers, hogy az én juhaim hallják az én szómat, és követnek engem. És nem követnek idegeneket…..”
          Ján. 10,27 Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem:
          ?És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. Ján. 10,5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.
          ( Természetesen azt az Ige alapján a Szent Lélek által állapítjuk és ítéljük meg, hogy valamilyen kijelentés Istentől származik-e, vagy sem. Mert a másik oldalnak is vannak hitető szellemei…, és tud világosság angyalaként szólni embereken keresztül….!)

          “Látjátok EZ Sátán munkája és Ez istenkáromlás! A hiszékenység az igazi bűn a jelenlegi világban, mert a világelit szekerét tolja és az emberiség ellen elkövetett bűneiket segíti elő.”

          A Sátán munkája a hazugság, és a megtévesztés. Aki megtéveszti, és elhiteti az embereket. Pl azzal, hogy nincs Isten, nincs számadás, nincs ítélet, “nincs bűn, csak tudatlanság”, stb. Továbbá azzal, hogy a keresztények bűne minden rossz a földön, mert “a hiszékenységükkel a világelit szekerét tolják, és vétkeznek ezáltal az emberiség ellen…!” ( Vagy pl, felgyújtották Rómát…!)

          De a keresztényeknek nem a testi harc a dolguk a világban, hanem a szellemi. És nem azért vannak a világban, hogy a sötétség dolgaival foglalkozzanak tevőlegesen, hanem azért, hogy a világ világosságai legyenek. És ez az Isten országával , kegyelmével, és az Úr Jézus Krisztusban adott evangéliumával kapcsolatos dolgokról szól, nem pedig a földi hatalmakról.

        7. Kedves Éva!

          Miképp kell azt értenem, hogy te vagy az én vendéglátóm? Tiéd ez a honlap? Akkor simán kitilthatsz róla, semmiféle nehézségbe nem ütközik.

          Érdekes, hogy mennyire elönt az indulat, ha valaki csupán kérdéssel fordul feléd, amire nem tudsz szokásos előre elkészített választ találni. Én nem haragszom rád, csupán annyit kérdeztem, hogy hogy jön ahhoz egy nő vagy férfi itt a földön, hogy leül a monitor elé, ölébe veszi a klaviaturát és ilyeneket irkál Jézus nevében (!) Egyes szám első személyében.

          Nálam nélkül semmit sem tehettek.

          a szívetekben lakom

          üdvösséget, amit megszereztem nektek

          a javatokat akarom

          Én vagyok az út, az igazság és az örök élet.

          Nemsokára a véreteket fogják kiontani Értem

          Édesanyám Fatimában ezt mondta

          Ha napközben csak néhány fohászt mondotok Nekem, Aki a szívetekben lakom, már az is elég.

          És ti nem érzitek ennek az izléstelen és istenkáromló voltát? Ti, akik azt gondoljátok, hogy a szívetekben lakozik a szeretet, könyörület és az aggodalom a bűnösökért? És ilyen dühödten reagálsz egy szimpla kérdésre? Én teljesen nyugodt vagyok, te is csillapodj le. Én csupán csodálkozom és ha ilyen a judeo-keresztényi türelem, és keresztényi szeretet, akkor én inkább maradok az én saját keresztényi hitem mellett, ami nem zár ki senkit és nem választ ki másokat aszerint, hogy elvégeztek-e rajt egy sebészeti műtétet 8 napos korában.

        8. Szofi, nem szívesen szólok bele ebbe a “párbeszédbe”, de ahogy nem jó összekeverni Jézus szavait a Bibliából más “üzenetekkel”, nem jó a “ti” és “én” megfogalmazás sem, amivel éppen azt teszed, amit Évának felrósz. “Én senkit nem zárok ki, csak azt aki másokat kizár…”

          Attól pedig, hogy én elfogadtam Jézust, mint Megváltómat, még tökéletlen ember vagyok a testben, aki időnként elveszíti a türelmét, hirtelen haragból hülyeségeket ír a neten, vagy indulatból válaszol a legjobb barátjának. Amikor pedig közelebb vagyok Istenhez, türelmesebb és szeretőbb vagyok, de nem ettől van örök életem.
          Amit Jézus mondott, hogy “Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok,” szintén a vele való kapcsolatunktól függ.
          Van aki alapból sokkal türelmesebb természetű, de akármilyen jó is, ő sem tudja megváltani magát, neki is szüksége van arra, amit Jézus kínál neki.
          Isten szeretete és a Biblia senkit sem zár ki, az emberek zárják ki magukat Isten szeretetéből.
          (http://idokjelei.hu/2013/01/rendes-emberek-es-uj-emberek/)

        9. Kedves Szofi
          az elejét nem értetted, mert nem is érthetted(!) annak, amit Andre írt.
          Ez egy prófécia volt, nem klaviatúrán, és hogy honnan, azt HALADÓK 🙂 ÉRTIK. A kettőspont mindenesetre ott volt. Jézus MONDTA valakinek közvetlenül. MAJD Andre közvetítette/leírta nekünk. Hogy kinek mondta, nem tudom, de mivel TÖBB próféciával ez egybehangzik, ezért hitelesnek fogadom el, azért különösen, hogy ezt a száraz kenyér dolgot említette (hű ez tényleg jó lesz, mert majd jön az a bizonyos nagy nyomorúság… szintén, már máskor is üzente, hogy készüljünk, élelmiszerekkel … nem, mintha én máris ezt tenném: a konzervek beszerzése nem volt ilyen kézenfekő.)
          KIGÚNYOLNI minket, az elég okot szolgáltatott arra, hogy kiakadjak, és emlékeztesselek a Charlie ügyre a közelmúltban, melyet, érdekes, egészen másként láttál: azt írtad, “C.H. óta tudjuk” – mit tudunk? Csak nem az ún. szólásszabadságot (ami egyébként nincsen ilyen média mellett)!?
          Ha még mindig nem értenéd: a buszon ha valakinek rálépnek a lábára, és az FÁJ akkor az ember felszisszen, az illető bocsánatot kér. Itt annál lényegesen nagyobb BÁNTÁS történt,és sajnos, úgy veszem észre, hogy szándékosan! ráadásul sátánozni … ez minden biztosítékot kiver (nálam abszolút: mindig ez a kérdés, a sötétséget összekeverni Isten: a Szentlélek világosságával).
          Ez az Úrnál az a megbocsáthatatlan bűn, a Szentlélek ellen, amely nem bocsáttatik meg! egyébként minden, ha az ember belátja, hogy hibázott, vétkezett.
          Te egyszerűen nem tudod, mit beszélsz, abszolút nem vagy tudatában, nem azért, mintha nem szándékkal írtad volna az utolsó mondatokat.
          Az pedig, hogy én “előre megírt szöveget” írnék, az tévedés. Mindig improvizálok, sietek !
          Végül: HA ez egy keresztény honlap, minthogy az, akkor azt gondolhatom, hogy “itthon vagyok” és persze, egyáltalán nincs szándékában akinek joga lenne hozzá, bárkit kitiltani, viszont többes számot használtál gúnyolódásaid során, ezért gondoltam, írhattam azt, amit…
          Ettől függetlenül jó lenne már a cikkről is 🙂 hozok szerelmes verset, hogy lássuk, MENNYIRE KÜLÖNBÖZIK a félre értelmezett “szerelemtől”! Mondjuk, József Attila: Óda https://www.youtube.com/watch?v=kGDpawifq6o

Hozzászólás a(z) Andre bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend