Tudomány és technika

Ezt a csipet már nem lehet házilag kivenni

021115microchip

021115microchip

Időkjelei: Néhány nappal ezelőtt írtunk arról a svéd irodaházról, amelyben a bérlők, bár egyelőre opcionálisan, beültetett mikrochipre cserélhetik a máshol kulcsokkal vagy beléptető kártyákkal megoldott védelmet. Magyarul a kezükbe ültetett csip segítségével nyithatják az ajtókat vagy használhatják például a céges fénymásolót.

A kezdeményezéshez a kiskereskedelemben, de legfőképpen az egészségügyben már sok éve alkalmazott rizsszem nagyságú RFID csipet használják, amit általában a hüvelykujj és a mutatóujj közé helyeznek el egy rendkívül egyszerű, néhány pillanatig tartó eljárással.

Az egyik legfontosabb kérdés, ami ilyenkor felmerül az emberben, hogy amennyiben ez a technológia már ilyen sok helyen megjelent a kiskereskedelemben, kormányhivatalokban vagy az egészségügyben, milyenek lehetnek azok az eszközök vagy csipek, amikről nem tudunk? Az alábbi rövid hír ennek a kérdésnek a megválaszolásában segíthet.

Forrás: Inforwars.com

Több forrás is megerősítette, hogy az amerikai kormány olyan nyomkövető csipeket ültet a Guantanamoi-öbölben található katonai börtönből távozó volt rabokba, amelyeket korábban saját katonáin tesztelt.

A Wikileaks által kiszivárogtatott dokumentum szerint Abdullah szaúdi király még 2010-ben kérte meg az Obama kormányt, hogy minden fogolyba tegyenek nyomkövető csipet, hogy szabadon bocsátásuk után megfigyelhessék őket. A jelek szerint az amerikai kormány eleget tett a kérésnek.

Az Infowars-nak nyilatkozó tengerészgyalogos a következőket mondta a csipről, amit gyakran a rabok gerincének közelébe ültetnek be, hogy az eltávolítást lehetetlenné tegyék:

?Egy olyan programról van szó, amire eredetileg önkéntes alapon lehetett jelentkezni a katonáknak.?

Ezt az információt számos más forrás is megerősítette.

?Az ember sok butaságot elkövet fiatal korában. Csak aláírsz egy papírt [a csipbeültetésről] és ennyi az egész. Azt gondolod, én legalábbis ezt gondoltam, hogy ezzel valami különleges dolgot teszel. Jelentkeztem egy vegyi, biológiai és sugárveszélyre specializálódott különleges katasztrófavédelmi alakulathoz, azt gondolva, hogy ez is a javamat szolgálja majd.?

A tengerészgyalogos kihangsúlyozta, hogy a csip ?nagyon, nagyon apró.?

?Általában olyan helyre ültetik be, hogy az eltávolítást csak komoly sebészeti beavatkozással lehessen elvégezni. Nem olyasmiről van szó, amit az ember kivág a karjából.?

?Komoly kockázat olyasmit keresgélni, amiről az ember azt sem tudja, hogy pontosan hol van.?

Az amerikai hadsereg kutatásfejlesztési ügynöksége, a DARPA, már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy az agysérüléseket kezelni képes csipek fejlesztésébe kezdett. Az eredeti bejelentés után két évvel hozzátették, hogy a programot kiterjesztették a katonák egészségét a harctéren folyamatosan figyelni képes csipekre is.

?A hadsereg különleges egységei számára a különböző indikátorokat folyamatosan figyelni képes beültethető nanoszenzor igazán bomlasztó hatású fejlesztés lenne,? írta a DARPA.

Pedig röviddel a fenti tanulmány közzétételét követően már arról érkeztek hírek, hogy a DARPA nemcsak nyomon követni akarja katonáit, de azon is ügyködik, hogy képes legyen megváltoztatni az emlékeiket.

?Úgy tűnik, a DARPA teljes gőzzel halad ezeknek a technológiáknak a megvalósítása felé,? mondta Joseph LeDoux idegkutató az MIT Review-nak. ?Az tervezik, hogy chipet ültetnek [az agyba]. Olyan lenne, mint egy művégtag, azzal a különbséggel, hogy nem az ember karját irányítja, hanem az emlékeit. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan tervezik kivitelezni.?

Sajnos semmi okunk azt feltételezni, hogy ezek a tervek csupán a raboknál vagy katonáknál történő alkalmazásra korlátozódnak majd a jövőben.

Ráadásul az egészet úgy tálalják, hogy az ember nehezen emelhessen szót ellenük, hiszen ki ellenezné a katonák életének vagy egészségének megóvását?

A Stanford Egyetem pedig egy olyan apró csip kifejlesztésén dolgozik, ami a véráramban, belső áramforrás nélkül mozogva képes eljutni szinte bárhová az ember testében, úgy, hogy az eszközt az orvosok kívülről irányítják. A tervek szerint a csippel vizsgálatokat lehet majd elvégezni, vagy gyógyszert juttatni célzottan a test bizonyos részeibe.

Előző posztKövetkező poszt

23 hozzászólás

    1. Igen! Ez jó témát feszeget. Egyházvezetői segédlettel, maguk a hívők fogják egymást feljelentgetni, mint a kommunista időkben.

      Róma 13:1 Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint
      Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.
      Máté 23:3-4
      Tartsátok és tegyétek meg tehát mindazt, amit mondanak, de tetteiket ne kövessétek, mert mondják ugyan, de nem teszik.
      Elviselhetetlen nehéz terhet rónak és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta.

      De mi van akkor, ha ez a felettes hatalom maga a Sátán? Elő a józan ésszel!

      1. Na itt is látszik, hogy mennyire be fognak dőlni az emberek a fenevadnak sajnos! Még ezen se láttak át…!

    2. Ez a 911 hívószám is aranyos. Csak alig emlékeztet a szeptember 11.-i merényletre, amiről ma már fehéren feketén tudható hogy egy giga biztosítási csalás volt, tetézve a 7-es épületben működő, bizonyos hatalmi körök piszkos üzelmeinek elégetésével.
      Erre mondta azt Putyin, hogy ha a jelenlegi amerikai vezetés tovább keménykedik az oroszokkal, akkor kénytelen lesz néhány műhold felvétellel az amerikai nép tudomására hozni, hogy milyen vezetést is vállalt a nyakába.

  1. Ez az egész chip-től való félelem megszűnne, ha más variációkon is kezdenének gondolkodni a hívők. Egyet értek Tboy-al hogy a kézfej és a homlok szerepel az Igében, tehát minden más csak félre viszi a téma kutatását.
    (Jel 13:16 [Csia]) Mindenkit arra kényszerít, kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és rabszolgákat, hogy jelt tegyenek jobb kezükre, vagy homlokukra…
    De ki lesz az, aki oda fogja tenni? Az új fordítások, mint pl. a Csia is, nem teszi ezt egyértelművé. Azt a bizonyos jelet valóban kényszerítik az emberre, de mindenki maga fogja felvenni.
    A gond ezzel a chippen rágódással pont az, hogy miközben elég széles tábora van az ebben hívőknek, közben eltereli a figyelmet arról, ami alattomosan fog belopakodni és szépen mindenki a hatása alá kerül, úgy hogy egyet is ért majd vele. Ezért fogják sokan gyanútlanul felvenni ezt a jelet úgy, hogy észre sem veszik, hogy ez a jel.
    Ehhez azonban el kell gondolkodni valamin:
    Azt mondta az Úr Izrael fiainak: 5Mózes 11:18 Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon….
    Nagyon fontos Ige, nagyon fontos üzenet! Az Igének van egy szimbolikus értelme: A kéz a cselekvésnek az eszköze, a homlok, a gondolkodásé. És erre mi történik néhány évszázad múlva? Többek között napjainkban is. A hívő zsidók imaszíjjakkal a kezükre és a homlokukra kötik és hordják. Ez az Isten üzenetének a betű szerinti téves félreértelmezése. Közben hiába hordták ott, a cselekedeteikkel és a gondolkodásukkal akár naponta is meggyalázták az Úr eredeti szándékát.
    Az utolsó időkben ugyanez köszön vissza: Azt a bizonyos jelet, a cselekedeteinkkel és a gondolkodásunkkal fogjuk felvenni, ha ugyan már nem tettünk ebbe az irányba téves lépéseket.
    Ha nem így lenne, ugyan miért sújtana az Isten haragja? Mit tegyen az, akit altatásban, vagy egyéb kényszerítő eszköz igénybevételével, az akaratán kívül fognak megchippelni? Vajon igazságos lenne ezen az emberen Istennek a büntetése?
    De sokkal inkább! Kutassátok az írásokat és keressétek, hogy mi is az az utálatos jel, – cselekvés és gondolkodás – ami miatt az Úr haragja sújtja mindazokat, akik a körülmények kényszerítő hatása alatt, de mégis saját döntés alapján bemennek alá.
    Gondoljunk Jézusra, és az Ő földi útjára. Kik voltak azok, akikkel az Úrnak a legtöbb összeütközése volt? Mert ha Krisztus igaz követője vagy, Neked is azokkal lesz gondod. Ha a témát kutatod, a Jelenések 2:9 alapján közel jársz a megoldáshoz.
    A chippel való riogatás tehát egy tévtanítás, ami azoknak az érdekeit szolgálja, akik az új protestáns irányzatokat le akarják téríteni a helyes útról.

    1. Szia Vándor!

      Már nagyon sokszor leírtuk, hogy a csip csupán egy előfutára a fenevad bélyegének. Azt sem tudjuk, hogy milyen technológia lesz, de ettől még figyeljük az odavezető utat. Rob Skiba videóját láttad erről? Elég érdekes dolgokat vet fel ezzel kapcsolatban? https://www.youtube.com/watch?v=ld91S0ChWNk
      A Jelenésekből pedig egyértelmű, hogy a fő baj az Antikrisztus imádatával van és a bélyeget az emberek “veszik” fel. A “kényszerítés” eszköze most is inkább a beetetés. “Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából…” (Jel. 14:9)

      Az okfejtéseddel amúgy az a baj, hogy egy szimbolikus valamivel nem lehet venni vagy eladni és szerintem nem elég a prófécia elejét idézni…
      “hogy senki más ne tudjon vásárolni, vagy eladni, csak aki bélyegül viseli a fenevad nevét vagy nevének számát. Ebben áll a bölcsesség próbája. Kinek értelme van, számítsa ki a fenevad számát! Emberi szám az. A száma: hatszázhatvanhat.” (ez is Csia fordítás)

      1. Nincs ezzel az okfejtéssel semmi baj. Lehet, hogy kicsit markánsabban kell fogalmaznom. Tehát az a Jelenések 2:9 elég világosan körülírja ezt az Isten tagadó csoportot, amely a remfa csillagának szimbóluma alatt él. Ma gazdasági és pénzhatalmi háttérhatalomnak lehet nevezni őket. Ők azok akik a világ minden eseményét kontrol alatt tartják, és ez már nem szimbolikus. Velük szemben egy ideig lehet bujkálni, alakoskodni, de el fog jönni a pillanat, amikor nyilvánosan is színt kell vallani. Le kell borulni az állókép előtt, mint ahogy az a Dániel könyvében is egyszer már meg volt írva. És akkor ki fog derülni, hogy ki melyik oldalon áll.
        Az embert a gondolatai, a beszéde és a cselekedete minősítik. Ennek a három dolognak az eszenciája maga az emberi jellem. Elég nehéz lesz hatékonyan színészkedni. De nem is kell! Isten pont akkor és ott fog elvárni kiállást a bibliai hit mellett, még a mártíromság árán is.
        Addig is megy az adatgyűjtés.
        Csak menj fel a facebookra, vagy a többi közösségi oldalra. Nem kis kutakodás kell hozzá, hogy valakiről kiderüljön a világnézete, istenfélése, ateizmusa, vagy a politikai párthovatartozása. Már elég nagy szerverek léteznek, ahol mindez elfér. Például ez a hozzászólásom is.
        Korábban, a kommunizmusban, aki nem volt elvhű, azt kinyírták. Később jött valamiféle enyhülés, és az lett a jelszó, hogy ?aki nincs ellenünk, az velünk van?
        Most a fordítottját éljük. Most még a háttérhatalom az enyhe arcát mutatja. De amikor eljön az idő, aki nincs vele, az ellene lesz!
        Nem kell tehát semmilyen chip ahhoz, hogy ez kiderüljön. Egy ember IP azonosítása ma már egyszerűbben is megvalósítható. És ezután jöhet a megbélyegzés! De itt nyomatékosítanám, hogy ez a megbélyegzés nyelvtani értelemben értendő. A következménye pedig valóságosan.
        Az ember tehát a körülmények kényszerítő hatása alatt maga dönti el és veszi fel ezt a szimbolikus jelet, a remfa csillagát, és ha nem, akkor őt szimbolikusan megbélyegzik, aminek a következménye hogy kizárják az emberi létfenntartáshoz szükséges javakból. Többeket pedig meg is ölnek.
        Erről hamarosan írok még, ha kicsit több időm lesz.
        Addig is kérve kérlek, hogy kezdjétek szűrni a chippel kapcsolatos írásokat és fontoljátok meg azok közlését, mert teljesen tévútra viszik a téma kutatóit. Arról nem is beszélve, hogy a pletykalapok színvonalára süllyedünk.

        — gerinc mellé beültetett chip, amely komoly műtétet igényel??? És mindez 7 milliárd embernél? Na ne má! —

        1. A fenevad bélyege a kézen vagy a homlokon lesz, így egyértelmű, hogy a cikkel nem azt próbáljuk sugallni, hogy a chip (amennyiben egyáltalán chip lesz a bélyeg) a gerinc mellé kerül, csupán azt, hogy amennyiben akarják, meg tudják akadályozni, hogy ki lehessen venni.
          A komoly műtét pedig nem a berakáshoz, hanem a kivételhez kell.

        2. Kedves Vándor!

          “Az ember tehát a körülmények kényszerítő hatása alatt maga dönti el és veszi fel ezt a szimbolikus jelet, a remfa csillagát, és ha nem, akkor őt szimbolikusan megbélyegzik, ”

          Milyen szimbolikus megbélyegzés az, ahol a Jel. 13,16 …. hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, !!!!!!!!!!!!!!!!vagy NEVE, vagy NEVÉNEK SZÁMA. !!!!!!!!!!!!!!!!
          ? Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi SZÁM: és annak száma hatszázhatvanhat.
          És miből gondolod ezt a remfa csillagát?! ( Az első fenevadat kell majd imádni, azt, akinek a világ királyain hatalma volt/van…)

        3. Kedves Ida!
          Kérlek ne kiabálj! 3 nál több felkiáltójel nem szükséges érveid megerősítésére, ugyan úgy nem kell a nagybetűs kiemelés sem, hogy megértsem mondandód lényegét.
          Megértem meglepődésedet, hiszen új ismeretek jönnek be, és ezek feldolgozása, megértése, esetleg a régebbiek módosítása, már az ember hitét érintik, amelyből a legnehezebb valakit kimozdítani.

          Kicsit beszéljünk a 666-ról. Ennek a fogalomnak az értelmezéséről, ill. a gyakorlati életben való elhelyezéséről klf. elképzelések alakultak ki.
          A 80-as évek keresztényei meg voltak győződve arról, hogy ez valamiféle képen a római birodalomhoz köthető, hiszen az EU-t és Néró császárt látták benne újra éledni.
          Aztán ezt összekötötték a pápaság intézményének, a Vicarius Filii Dei (latinosan: VICARIVS FILII DEI) fogalmával és ennek számértékével.
          Ez akkor volt még, amikor egy commodor 64-es is nagydolognak számított.
          Később meg voltak arról győződve a hívők, hogy a vonalkód 3 hatosa adja azt a bizonyos 666-ot amely majd egy totális kontrollt ad a kereskedelem kezébe. Még emlékszem egy keresztény könyv borítójára, amelyen a grafikus minden ember homlokára egy vonalkódot képzelt el.
          Ezt a folyamatot erősítette, a vásárlói kártyák megjelenése, és ebből jött a felismerés, hogy ezeknek az informatikai elemeit rá lehet vezetni egy emberre. Először csak mint egy karperec, amelynek energia igényét az emberi test hője adja, később pedig a chipek megjelenésével már magába az emberi testbe beültetve.
          Nem érzed, hogy csak ebben a 30 évben is egy folyamatos változást éltünk meg? Ugyan úgy a mai ismeretek is idejét múltak lesznek további évek, (évtizedek?) múlva?

          De beszéljünk a bélyegről is.
          Minden bélyeg egy jel, de nem minden jel bélyeg!
          Ezt fontold meg. Itt Európában két legismertebb formájában élt a bélyeg: a feudális világban ahol a föld és a jószág adta a gazdálkodás erejét természetes volt hogy az állatokat megjelöljék. Ez egy beégetéses bélyeg volt. Ezzel jelölték a tulajdont.
          A másik ilyen bélyeg, kicsit később a posta szolgáltatás kiépítésével kezdődött, amikor is a postai díjjak megfizetését, és a posta szolgáltatás elvállalását igazolták.
          Érdekes, hogy sokkal korábban már használtak viaszpecsételést, a hitelesség igazolására, de arra még sem mondjuk, hogy bélyeg, annak ellenére, hogy az is egy jelzés.
          Nem akarok elveszni nyelvészkedésben, a régebbi biblia fordítások inkább használják a bélyeg elnevezést, mint a jelet. De használhatjuk nyugodtan a bélyeg szót is a jel helyett, a lényeg hogy ez egy szimbolikus jelzés, amely a gyakorlati alkalmazásban válik majd láthatóvá.

          A remfa csillagáról pedig itt tudsz kielégítő tájékoztatást kapni:
          http://churchofgod.hu/content.php?act=hexagram
          Meg itt:
          https://www.youtube.com/watch?v=lFhvLLo3cEg
          Ez pedig az a hatalmasság, amiről Te is írsz – ( Az első fenevadat kell majd imádni, azt, akinek a világ királyain hatalma volt/van?)

        4. Kedves VÁNDOR!

          Bocs, nem kiabálni akartam, csak félreértettelek, és azt gondoltam, hogy te is csak “lelki beállítottságként” fogod fel a pecsétet.

          “Megértem meglepődésedet, hiszen új ismeretek jönnek be, és ezek feldolgozása, megértése, esetleg a régebbiek módosítása, már az ember hitét érintik, amelyből a legnehezebb valakit kimozdítani.”

          Nem, ezzel nincs gondom. Szerintem is jó, ha minél több mindenre gondolunk ( a lelki beállítottság, mint pecsét, nincs benne) . Olvastam az egyik link anyagát, és esetleg elképzelhetőnek tartom. De én még mindig “a neve, vagy a nevének száma”-ban gondolkodok. Ami pedig a chipet illeti, szerintem az “árukapcsolásként ” mindenképpen benne lesz ( persze ez lehet (?) egy olyan pecsét is, ami tudja azt, amit egy chip tud). Azért gondolom, mert a pecsét ugyan látható lesz , de annak valódiságát is bizonyítani kell majd valamivel. És mivel azzal részt veszel a gazdaságban, ezért nem gondolom, hogy kevesebb azonosítót tartalmazna, mint egy mostani bankjegy, vagy bankkártya . De szerintem nem fognak veszni hagyni se, egy ilyen jó kis ellenőrzési, és kontrollálási lehetőséget , mint amit azzal el lehet érni. Hiszen az rengeteg információt tartalmazhat, amelyet távolról is le lehet olvasni, és azzal már arról is bizonyságot szerezhetnek, hogy az illető megpecsételt, és adhat-vehet…! Továbbá, akár idegrendszeri , vagy viselkedés befolyásolásra is fel lehet használni. És, ha valaki “nem jelez”, azt már lehet is vinni…! Már csinálnak távirányítható “méregchipeket” is, ami a “kordában tartásnak” is kiváló eszköze lehet. Azt pedig tudjuk, hogy nem lesznek szégyenlősek!

  2. A Biblia szerint a kézbe, vagy a homlokra/ba fogják tenni a bélyeget, csippet, úgyhogy szerintem ez a fejlesztés nem pont erre vonatkozik, kivéve, ha a csippet a csontba akarják beültetni, vagy a koponyába, de azt meg melyik ember akarná, szerintem senki. Egyelőre úgy néz ki, hogy mindent a Bibliai forgatókönyv szerint igyekszenek csinálni az irányítók, úgyhogy akkor a csip helyét sem fogják megváltoztatni. De lehet, hogy a fejlesztés arra is ki fog terjedni, hogy ne lehessen kivenni a kézből, vagy homlokból a csippeket.

    1. Volt idő, amikor szétverték a gépeket, mert féltették az életüket az emberek. Volt idő, amikor azt hitték az emberek, hogy a hangsebesség átlépésekor megsüketül/meghal az illető, féltették az életüket. Volt idő, amikor azt hitték, hogy az automobil sebessége halálos (40-50 km/h), ezért óvakodtak használni, féltették az életüket.
      Most is ilyen szakaszban vagyunk, ahol félnek egy robotot/ jeladót a szervezetükbe juttatni, mert féltik az életüket.
      Mindeközben ha probléma akad, mondjuk baleset, senki nem akad ki azon, ha egy branüllel preparálják a vénáját, kanült dugnak le a torkán, acél/platina csavarokkal rögzítik a csontját, műanyag katétert vezetnek bele, vagy kontrasztanyagot fecskendeznek a vérébe érfestés miatt, esetleg izotópokat juttatnak be szintén diagnosztikai céllal. Miért? Mert megszoktatták velünk. Megszoktatták velünk a “többség akarata szent” mottót is, ezen keresztül kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ha a többség megszokta a fenti dolgokat, nekünk is el kell(ene) fogadnunk.
      Ugyanilyen folyamatok zajlanak le éppen a bélyeg felvétele körül. Az RFID csak az előfutára ennek. Jelenleg mindenféle kísérlet folyik ezekkel, némelyiknek technikai haszna nem sok van, de gondoljunk bele: ha híre megy a kétkedők között (=akik a testi épségüket féltik), hogy biztonságosan helyeznek be/vesznek ki csipet a gerinc esetében (már van fogalmunk róla, mennyire veszélyes területe a szervezetnek), akkor ez a bizalmat erősíti a csip és az azt alkalmazók felé. Nem kell később odatenni, nem is az a célja a műveletnek.
      Másfelől pedig Thea és Vándor között (mit között, a kettőben együtt!) vélem az igazságot, ugyanis nem csak fizikai, hanem metafizikai és vice versa folyamata van a dolognak.
      Vándor a metafizikai folyamatról beszél (Mózes könyve világosan leírja, hogyan kell cselekedni és érezni), és igen: szívben, elmében történő elhatározás kell, amit cselekedetekkel kell igazolni, így választasz urat magadnak. Ez a folyamat a bélyeg felvételében ölt nyilvánvaló testet, hiszen Thea által idézett igevers egyértelműen kijelenti, hogy így kell lennie.
      Rengeteg versben szerepel a gondolkodj, érezz, cselekedj, amikor arról van szó, azt írják; a Jelenések viszont bélyegekről ír. Képmásokról. Mindenki által egyértelműen látható dolgokról.
      Pontosan e kettőben van a remény és ígéret. Mindkettő kell (elhatározás és a bélyeg felvétele), hogy igyon a szerencsétlen a harag poharából, ugyanis a Jelenések azt is írja, hogy mindenkivel azt teszi az AK. Elgondolkodtató persze ez a rész, hiszen jelenleg engem is kényszerítenek, hogy legyen személyi igazolványom, ahhoz minden feltétel, a keresetemhez (amivel adok és veszek) legyen adószám. Megtehetném, hogy lemondok minderről, és fizetem a büntetéseket, illetve kiteszem magam a börtön kockázatának, az állam gyámságára bízott gyerekeknek, a szétesett családnak. Milyen körmönfont! Kényszerít, de mégis nekem kell döntenem. Így lesz feltehetőleg a jellel is, aminek felvételéhez a fent említett okmányokon keresztül kondícionáltak már minket.
      SZóval tartsuk nyitva a szemünket és – talán fontosabb – a szívünket. Isten Áldása legyen rajtatok!

  3. Most képzeljétek el, én hogyan állok hozzá, aki egy gyűrűtől vagy karórától is irtózik!

    1. Illegális tudatmódositás Szlovákiában!

      Tudatmódositó kisérletezések amit a CIA kezdett el az 1930-as években Amerikában MK ULTRA- Elme Kontrol technológia,illetve MONARCH programozás néven és bizonyos tényfeltáró riportok miatt szüneteltették,éppen ezért más országokban folytatták a tevékenységüket,mint például az akkori Csehszlovákia és a mostani Szlovákia.Itt Szlovákia területén is több generáción keresztül zajlanak a tudatmódositó kisérletezések,amitöl egész családok szenvednek napi szinten.Ennek az egésznek a hátterében a Rotschild és a Rockefeller család áll világszerte,mint a pénzügyi töke biztositói.Szlovákiában a titkosszolgálat fekete költségvetést irányitó részlegének felügyelete alatt zajlanak az események .Szlovákia területén mint minden más országban a kissebséget választották a kisérletezésekhez,cigányokat és magyarokat,kiválltképp Csallóköz területéröl.A titkosszolgálat beszervezett maga mellé alvilági csoportokat Csallóköz területéröl a kiszemelt álldozatok zaklatása és megfigyelése,adott esetben a likvidálása végett.Az elsö ilyen alvilági csoport a hirhedt Pápay klán volt.Likvidálásuk után két ágra szakadt a Kocsis illetve Kádár bünszövetkezetre.Ez a két bünszövetkezet vezetöi eddig még mindig mentesültek mindennemü büntetés alól a kormányvédelem miatt.Márt kis gyermekkoruktól tudatmódositó szerekkel etetik a gyermekeket és külömbözö fizikai és pszichikai kinzásoknak vetik alá öket.Felnöttkorukban pedig gyilkosságokra és szexrabszolgaságra vannak rákényszeritve.Vannak szerencsétlen emberek akik el sem hagyhatják a lakásukat.Teljesen ledegradálják öket tudatmódositó szerekkel.Ezek a kisérleti alanyok kapták a legerösebb implantátumot.A feltalálója fenevadnak nevezte el az implantátumot.Az úgynevezett aktivált kisérleti alany képes még az álldozatból enni is,vérvörös fej jellemzi.A titkosszolgálat feljogositotta az imént emlitett alvilági csoportok tagjait,ha elhagyjáb az otthonukat le is löhetik öket.Az álldozatok eltüntetését húsüzem belezö részlegén vézik,ami utána égetésre kerül és nincs nyoma a holtestnek.Külföldi titkosszolgálatok közül a MOSZAD felügyeli a dolgokat,zsidó tudósokkal eggyütt.Állomáshelyük és kutató laboratóriumaik is vannak Szlovákia területén.Az Illuminátus a felsö tizezer és a Rotschild család bizonyos tagjai köztudottan sátánisták.A tudatmódositott alanyoknak kötelességük kiszolgálni az ök beteges aberált vágyait.Szexuális vágyaikat mint például az ürülék etetés,szexuális kinzások,állatokkal való fajtalankodás,homoszexualitásEz a MONARCH programozáson belül a BÉTA szint elérése.Szadista aberációik közé tartozik,hogy végignézik egy ember megnyúzását,megkinzását,csonkitását,gyermekáldozatok bemutatását,ezt pedig az DELTA- szint elérésével hajtatják végre ez a MOSZAD kiképzési programja.Ezek közül a tudatmódositott alanyok közül választják ki azokat is akik végrehajtják nekik ezeket a kinzásokat.Vannak akik önszántubkól a gyermekeiket áldozzák fel nekik.Az elöbb emlitett Kocsis család feje a saját anyját ölte meg tudatmódositott állapotban az emlitett implantátum segitségével.Itt Gútán ahol élek megnyúztak egy fiatalembert ,mert ellenállt nekik és fel akarta fedni öket.Mint utóbb kiderült én velem is pontosan ez volt a céljuk illetve az egész családom likvidálása.Dunaszerdahely mellöl az olajszökitési ügyek kapcsán márt likvidáltak egy egész családot.Céljaik elérésére rendelkezésükre áll a világ legmodernebb technológiája,mivel az ö pénzükböl fejlesztették ki: MK ULTRA HAARP,ECHELON-PRISM,Nanotechnológia,Memóriatörlés. Az Illuminátusnak kapcsolata van földöntúli civilizációkkal is.Ö tölük származnak bizonyos technológiák amit beavatatlan ember soha el nem hinne.Ilyen például a teleportáció,mikro és nano chipek beültetése az agyba amelyel szinte bármire rávehetö az illetö.Látni és beszélni tunak az illetöhöz a világ bármely tájáról.Mesterségesen kiváltott dimenzióban pedig bármi kivitelezhetö,szimulációs térnek is használják.Ezekkel a technológiákkal tudják tönkretenni az ember életét úgy,hogy semmit nem tud bizonyitani a nap 24 órájában tudnak kinozni valakit.Bolondá nyilvánitják,mert sajnos a szakemberek is tehetetlenek ebben az ügyben úgy mint az egyszerü hatóságok is.A világ minden táján vannak ennek kárvallotjai.A Rotschild család használja a saját maga szórakoztatására,sajnálatos módon itt Szlovákiában többek között én vagyok ennek a kárvallotja.Ha valaki ellenáll úgy mint én is és nem akar velük eggyüttmüködni semmijen téren az egész családja likvidálásával fenyegetik.Ezeket a tudatmódositott embereket a tulajdonuknak tekintik.Számtalan gyilkosság szárad a lelkén ennek a két bünözö családnak a Kádár és Kocsis családnak. A hatóságok szemet hunynak a dolgok felett.A háttérböl mindvégig a Rotschild és Rockefeller család biztositja a gyilkosságok eltusolását.Sajnálatos módon több generáción keresztül márt tömeggyilkosságokról beszélhetünk Csallóköz területén.Ezeket a történéseket összességében nyugodtan nevezhetjük emberiség ellen elkövetett büntetteknek.
      Ami a megfigyelési és lehalgatási részét illeti azt Edward Snowden hozta nyilvánosságra.Elmondta,hogy akár az elnököt is le tudta hallgatni az iróasztala mögül.
      Sajnos arról nem esett szó,hogy akár manipulálni is tudják akár az elnököt is tudatmódositási technológiák sokaságával,ez jeleni napjaink legnagyobb veszélyét.

      https://www.youtube.com/watch?v=z4Vij4LsVO4- A videon Erin Rotschild
      alátámasztja a leirtakat
      https://www.facebook.com/pages/N%C3%A9veri-Zsolt/1447771938796952?ref=aymt_homepage_panel-Saját video beszámolóim az üggyel kapcsolatosan.

        1. Jó hogy megszólaltál kedves Tonno a magam részéről megdermedtem… viszont ez esetben az amen az úgy van 🙁 és nem az “úgy legyen”!

      1. Kedves Zsolt!

        Megnéztem a videókat és azt kell mondjam szörnyűségesek. De-TÉNYek.
        Régóta figyeltem a filmjeitekben közzétett “dolgokat” csak a felszínt kapirgálta az az ismeret amit most közzétettetek egyben.
        Köszönöm a bátorságodat! csak így tovább! Isten őrizzen Téged és családodat és minden ismerősödet!
        Ildikó

    2. Már az is beetetés, hogy hány helyre a belépőt egy karpánt jelzi, le sem lehet venni, vagy egy bélyegző a kézfejen! Amikor ilyet megláttam egy gimnáziumi rendezvényen kb 20 éve, majd a Sziget rendezvényen a karperecet – már akkor oda kellett figyelni. HA ezt úgy megszokjuk, ahogy manapság már azzal járkálnak Budapest-szerte a fesztivál alatt, akkor észrevétlen fog “bekúszni” és az emberek tényleg gyanútlanok lesznek, addigra már megszokják 🙁 Aztán, hogy nem lehet sem venni, sem eladni, és “mit adjak családomnak enni” – hogy ellássam, teljesítsem a kötelességem, az isteni parancs – vállat fognak vonni hogy a Bibliában mi áll erről 🙁

      1. Sziasztok!
        Személyes véleményem, hogy minden olyan dolog, ami az emberi testet az eredeti felépitésétől(ahogy Isten akarata szerint volt/van felépítve, hús-vér test),funkcioitól, összetételétől megváltoztatta/tatja az nem a Teremtőtől van, hanem a sátántól, aki azzal is a Teremtő munkáját akarja átvariálni, megmásítani. Ehhez kell az érintett személy akarata is ill. az eredeti test milyenségéről való lemondás is. Természetesen Isten szabad akaratot ad az embernek még ebben is. Személy szerint nem engednék semmi a testembe ültetendő technikai idegen testeket berakatni még szerv vagy testrész pótlásra sem. Véleményem, hogy ezek a technikai tárgyak által az emberi test elveszíti eredetiségét. Isten gyógyít ma is, ha valaki beteg imádkozzon hittel(igen is gyakorolja az Istenbe vetett hitét) gyógyulásért. Ha nincs hite, akkor meg teljesen felesleges keresztényt játszani, hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni.
        Nyílván a hagyományos orvoslással járó gyógyítást elfogadhatjuk, amitől nem változik a testünk az eredeti Isten által teremtettől.
        Bár megjegyezném, az evangéliumokban vagy az Ap.csel-ben nem mondta Jézus ill. a tanítványok azoknak, akiknek gyógyulásra volt szükség, hogy menjetek az orvoshoz. Ők imádkoztak, rátetteék a kezüket a betegre vagy kiüzték belőlük a démonokat és meggyógyultak a betegek.
        Szerintem sok keresztény gyülekezetben nincs jelen Isten ill. a Szent Lélek, ahol imádkoznak betegekért és azt mondják, hogy az orvosra is szükség van.
        A hitetlen ember orvoshoz fordul hogy segítsen rajta vagy a gyógyszerek általi (mert abban hisznek)gyógyulásban hisz.
        Ha egy keresztény ember is jobban hisz az orvosban mint Istenben, a gyógyszerben mint Isten gyógyító erejében, akkor ez egy kettősség, ilyet nem olvasunk a bibliában.
        Lehet hogy sokan megbotránkoznak a leírtak miatt, de a bibliában ezt olvashatjuk, ha pedig nem működik az Isten gyógyító ereje akkor, nincs ott Isten jelenléte.

        1. Gyógyításhoz: a legtöbb esetben (ezt tekintem én is normálisnak és nem Istentől elrugaszkodottnak) a szervezet állapotát akarják helyreállítani. Tudva, hogy a gyógyír Istennél van, még egy tabletta bevétele előtt is imádkozok. Én megteszem a magam részét, a többit Istenre bízom. Persze lehet feszegetni, hol lehet a hit határa, de én úgy érzem, nem a gyógyszerek azok, amik valójában gyógyítanak, azok csak a test baját enyhítik. Ha nem hinnék az Ő gyógyításában, életem végéig is legelhetném a kemikáliát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend