Nagytestvér

Facebook különítmény a brit hadseregben

FacebookWarriors

A brit hadsereg egy új különleges egységet állít fel, amelynek célpontjai mi magunk, vagyis az olvasók leszünk.

A közösségi médiára szakosodott egység tagjai a közösségi oldalakat pszichológiai hadviseléshez használják majd. A 77. osztag áprilisban kezdi meg működését, és mintegy 1500 ?Facebook-katona? alkotja. Az elit egységbe a tavasszal kezdődő toborzás során elsősorban újságírói végzettséggel rendelkező, vagy a közösségi médiát jól ismerő katonákat keresnek.

A hadsereg szóvivője szerint

?a 77. brigád ezért jött létre, hogy egyesítsen számos már létező és még csak most kifejlődő képességet, amelyek létfontosságúak a modern konfliktuskezeléshez és hadviseléshez. Az egység felállítása annak felismerését jelenti, hogy a modern csatatéren mások tetteit nem csak erőszakos eszközökkel lehet befolyásolni.?

A brit hadsereg saját elmondása szerint a Londontól 60 mérföldre található Hermitage-ban felállításra kerülő egység feladata különböző információk és dezinformáció terjesztése lesz.

Nem ez az első ilyen kezdeményezés a világon, hiszen az Egyesült Államok és Izrael már évek óta kihasználja a közösségi médiában rejlő lehetőségeket saját maga népszerűsítésére és az ellenség lejáratására.

Az izraeli véderő mintegy harminc platformon aktív, a Twittertől a YouTube-ig és az Instagramig, hat különböző nyelven. A zsidó állam hadseregének szóvivője szerint így olyan közönséget érhetnek el, akiket egyébként nem tudnának. A tavalyi, újabb gázai harcok idején a harctér mellett a Twitteren is zajlott az izraeli hadsereg és a palesztin Hamász szervezet katonai szárnya közötti párbaj ? igaz, ez utóbbi legalább vér nélkül.

Az információ korára jellemző nem konvencionális hadviselés térnyerésének egyik oka, hogy a közvélemény egyre inkább kiábrándult az államilag szponzorált médiumokból.

Évek óta köztudott tény, hogy a New York Times és szinte minden nagy fősodrású médium sok fontos hírt csupán állami jóváhagyás után tesz közzé. A New York Times, igencsak ritkaságnak számító cikkében elismeri, hogy tulajdonképpen minden nagy médiatársaság hagyja, hogy állami bürokraták és kampányfelelősök cenzúrázzák cikkeiket.

Clintonék például több ízben panaszkodtak a nyilvánosság előtt, hogy az amerikai katonai-ipari hatalom ?vesztésre áll az információs háborúban? a független médiumokkal szemben és sürgette, hogy tegyenek valamit az egyensúly visszabillentése érdekében, mert így túl sokan botlanak bele a hatalmi elit örök bosszúságába: az igazságba.

Bár egyrészről nem meglepő, hogy egy kormány ilyen megtévesztő stratégiákhoz forduljon saját állampolgárai ellen, igen érdekes fordulat, hogy ezt manapság már nyíltan be is jelentik. Az indoklás természetesen, hogy mindezt a saját biztonságunk érdekében teszik. Nagytestvér ügyel rá, hogy ő irányítsa az emberek gondolkodását és ne mindig erővel, hanem megnyerő technikákkal állítsa maga mellé a közvéleményt, például arra hivatkozva, hogy a szélsőséges ideológiák vagy a fiatalok radikalizálódása ellen próbál harcolni.

Talán ebben a megvilágításban Alex Jones weboldalának neve és mottója is több értelmet nyer: InfoWars, azaz Infóháború, mert valóban ?háború folyik az elmédért?. Keresztényként természetesen hozzá kell tennünk, hogy az elme is csupán egy eszköz az ellenség igazi célpontja, az emberek lelke felé.

Előző posztKövetkező poszt

10 hozzászólás

  1. Tételezzük fel hogy nem értem mit írtok itt nem Magyarul, mert Magyar Paraszt vagyok, de mi a fészkes fenének írtok angolul???

    1. Szia G.Freeman! Néha az anyaoldal töltődik be (http://endtimeinfo.com), ilyenkor zárd be és próbálj meg pár perccel később visszatérni. Általában másodjára már betölti az idők jeleit.

      1. Szia Ahvel!
        Szerintem G.Freeman Jaryd kommentjére utalhatott, de igazából az angol/magyar oldal esetleges “hibás” betöltése miatt írok neked. Amikor valaki a http://www.idokjelei.hu címet írja be a böngészőbe, tehát a www-t is elé írja, akkor az angol oldal tölt be, és mivel a legtöbb böngésző megjegyzi a korábban betöltött oldalakat, így a www beírása nélkül is előfordulhat, hogy eléteszi a www-t. Ilyenkor nem szabad hagyni, hogy a böngészőnek legyen igaza és végig kell írni az idokjelei.hu-t vagy kitörölni a sor elejéről a www-t. Esetleg ctrl F5-el törölheted a böngészőből az adott oldal betárolt verzióját.

        1. Értem, köszi! Engem nem zavar a random betöltés, mindkét oldalt szoktam böngészni, ha az oktondi külföldi ismerőseimmel is megosztanék valamit, akkor jól jön az angol verzió. Minden esetre jó tudni, hogy egy-egy verziót miként lehet előcsalogatni!

        2. Jut eszembe, ott van még a nyelv választó is a felső menüben 🙂

  2. figyelni, eddig is figyeltek, és fizetett trollok eddig is voltak minden közösségi oldalon, nem hiszem, hogy nagyobb változás lenne

    1. Pedig lehet.
      Valahogy úgy, ahogy a szovjet-amerikai szembenállás idején. Ami mindigis volt, de Reagan jelentősen ráerősített (csillagháborús retorika, és bizonyos mértékben fejleszteni is próbáltak, csak az sokkal drágább, mint beszélni róla és fenyegetőzni vele)
      Most is várható az eddigi hatalombarát trollkodás jelentős (vagy akár óriási) mértékű fokozódása. Ennek első jeleit már tapasztalom, bár most még fél-amatőrök csinálják, félig “lelkesedésből” védik a mundért (neeem, NEM a mundér becsületét, mert annak a mundérnak már becsülete nincs)

Hozzászólás a(z) wiiking bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend