Idők jelei

A ?Pokalipszis négy pacija, avagy az Én kicsi Pónim a pokolból

Az Armageddon varázslat, mondja a Bigshot Toyworks
Az Armageddon varázslat, mondja a Bigshot Toyworks

Forrás: cnet.com

Az Én kicsi pónim rajongóit többnyire a sorozat és a játékfigurák kedvessége, a barátságról és egymás segítéséről szóló mesék pozitív üzenetei vonzzák.

Egyesek azonban úgy gondolják, hogy a barátság nem elég csábító. Sőt, szerintük a barátság romlásba dönt. Egy új Kickstarter projekt, a nagypatájú, nagyfejű dizájnt megtartva, pokolbéli szörnyekké akarja alakítani a pónikat, akiknek egyetlen célja a világ elpusztítása.

A Bigshot Toyworks egy tervezőkből, játékkészítőkből és egyéb kreatív egyéniségekből álló csapat. Egy Cthulhu kinézetű pónira kiírt Kickstarter projektjük már sikerrel járt, az új ?Pokalipszis négy lovacskája elindításával azonban már ambiciózusabb terveik vannak.

Az új sorozat kínálatában Rainbow Dash vagy Twilight Sparkle helyett Calamity (járvány), Raven (éhség), Clash (háború) és Ghost (halál) szerepelnek. (A zárójelben nem a nevek jelentése, hanem a karakterek által képviselt csapások olvashatók.)

The-Four-Horsies-of-the-'Pocalypse

A képek magukért beszélnek. A kinézetre is elég beteges pónik szuperhatalmai, mint a ?plaguemancy?, amit ?csapásságnak? lehetne fordítani vagy az ?üszkös érintés? is hasonló lelkületet képviselnek. A játékokkal a felnőtt közönséget célozzák.

A Kickstarter eddig 33 000 dollárt gyűjtött össze a célul tűzött hatvanezer dolláros összegből.

?És kijött egy másik ló, egy tűzvörös, és a rajta ülőnek megadatott, hogy elvegye a békességet a földről, sőt hogy öldössék egymást az emberek; és nagy kard adatott neki. ? És láttam: íme, egy fekete ló, a rajta ülőnek mérleg volt a kezében. ? És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által.? – Jelenések 6:4-8

Előző posztKövetkező poszt

74 hozzászólás

  1. A hívő ember azt látja amit szeretne, nem azt ami van.
    Egyébként meg az a véleményem, hogy ha csak a negyedén akar rendet rakni, akkor még nem csinált semmit, csak maszatol. Több kell, sajnos.

  2. Kedves Antenor!

    Megörültem a linkednek, mert már olvastam ott érdekes és őszinte írásokat. Először azt hittem ez is az lesz, de a felénél mintha valaki kiütötte volna az írójának a kezéből a tollat és valaki másnak adta volna át.

    Egészen elképesztő csacsiságok vannak benn Nimródról, főleg az a rész tetszett, ahol hol Ábrahám, hol Ézsau hupálja el, sőt ez utóbbi meg is ökli ( még a ruháját is ellopja és nagy bátran sírva hazaszalad vele… ) Arról nem is beszélve, hogy Nimród és népe nyilakkal lövöldözik az isteneket az égben a toronyból.. 😀 Komolyan elállt a szavam… Remélem nincs közöd az oldalhoz, mert nem szeretnélek megsérteni.

    Tudod a mai dölyfös ember tök hülyének nézi az ókor emberét, de elszégyelli magát, amikor utánozni próbálja például a Nagy piramis építőit és néhány méter után összedől az “alkotása”, vagy akkor, amikor felkérik, mozdítsa már meg azt a 2000 tonnás követ Baalbekben.

    Elég megmosolyogtató az is, hogy itt írnak egy cikket arról, miként fordítgatták az Ószövetséget félre a maszoréták, aztán ezt elfelejtik és azt írják, hogy az előtt szó az téves, mert azt kellett volna írni, hogy “ellen”. Na persze! A fordító nem tette volna ezt meg, ha megtehette volna? Miért írta volna azt, hogy “előtt”, ha írhatta volna azt is, hogy ellen… ?

    Biztos zavar van még ebben az új szervezetben, talán még nem egészen állt össze a kép a fejükbe, mit is hitessenek el a hívőikkel: legyen-e történelmi hűség, vagy vegyék át a farizeusok által diktált hitet, amelyet Jézus is megvetett.

    Biztos nem az én tanácsomat fogadják majd meg, hogy mit tárjanak a hívek elé, de megkérdezném, hogy minőségre, vagy mennyiségre mennek? Mert ha a mennyiségre, akkor elég a Tóra ismerete, de ha nem csak a hívek száma számít, akkor nem ártana a történelemkönyveket, régészetet, antropológiát, geológiát is ismerni.

    Egy kanadai jezsuita, René Latourelle páter, a római Gergely egyetem professzora, az alapvető teológia ismert szakértője, azt mondta: ?… hogy Jézusnak adjam magam a hitben, előzőleg tudnom kell, hogy létezett, ismernem kell, mit mondott és tett. Jézus teljes emberi, történeti képe is szükséges a modern ember hitéhez.”

    Ami meg még Nimródot illeti: nem tudom, hogy magyar-e vagy sem az, aki elég furcsa módon válogatta össze az írásokat (csupa zsidó hagyományt részletezett), de ha magyar, akkor nem kellett volna megemlékezni, hogy mit írnak az ősgesztáink?

    Meg ugye, ha nincs leszármazottja Nimródnak, akkor miért állítja a Talmud Jézusról, hogy a gonosz Nimród fiának fia? Mégis volt leszármazottja? Melyik zsidó hagyomány hazudik?

    És bizony hazudik! Ezért írja Hajdú Demeter Dénes – A kereszténység újabb színeváltozása című cikkében, hogy Jézust újra eladták 30 ezüstért . http://www.kincseslada.hu/kozmikusember/content.php?article.129

    1. Kedves SZOFI!

      “Egészen elképesztő csacsiságok vannak benn Nimródról, főleg az a rész tetszett, ahol hol Ábrahám, hol Ézsau hupálja el, sőt ez utóbbi meg is ökli ( még a ruháját is ellopja és nagy bátran sírva hazaszalad vele? ) Arról nem is beszélve, hogy Nimród és népe nyilakkal lövöldözik az isteneket az égben a toronyból.. 😀 Komolyan elállt a szavam?”

      Mi is ezzel a bajod?! Lehet, hogy neked ez elképzelhetetlen dolog ( amit azért furcsállok, mert elég tájékozottnak tűntél egyébként, a pogány teremtés mítoszokban, és egyéb ilyen jellegű írásokban, előadásokban, és csodálkozom, hogy nem tudod “összeállítani” a képet magadban…! Még holmi “misztikusság” se kell hozzá! ), de abban az időben még az égi látogatók (az “ég fiai”, angyalok), többször jelentek meg a földön úgy, hogy az észrevehető is volt az akkor élő emberek számára. ( Ahogyan “Jákob lajtorjája” is ilyen) , volt(ak) / van(nak) valószínűleg olyan hely/helyek a földön, ahol , és amelyeken keresztül szokásosan közlekedtek/közlekednek , illetve onnét “szálltak/nak alá”. És, mint már írtam, abban az időben az emberek nem széledtek még szét a földön, ezért gondolható, hogy szokásos volt, hogy kb mindig egy bizonyos helyről “érkeztek” hozzájuk látogatóba, vagy megfigyelésre. ( Ma is le/fel járnak, de ez mostanában már nem annyira megfigyelhető.) Gondolom, hogy a torony ott, azon a helyen épült. Mivel szerették volna elfoglalni a mennyeket, ezért oda építették az “átjáró” alá…! Gondolván, hogy ezzel a módszerrel feljuthatnak a mennybe, és…! ( Továbbá ebben az időben még Nóé, és fiai is éltek, akiknek konkrétabb, “első kézből” jövő, információi is voltak Istenről, az angyalokról, és egyéb lényekről. Mivel ők még abban az időben is éltek, amikor azok közül, vagy más fajhoz tartozó az angyalok közül, néhányan a földön jártak, éltek. ( De még Nóé születésénél is voltak félelmek, mert azt olvashatjuk, hogy Nóé, az “ég fiaira” hasonlított ábrázatra, nem pedig a földi emberekre. Ez már maga is azt jelenti, hogy az ég fiai gyakorta jelentek meg, és nem lehetett összetéveszteni őket a földi emberekkel, vagyis tudták, hogy hogyan néznek ki az “ég fiai”. De, ugye azért, más későbbi népek “mítoszaiban” ( történeti leírásaiban) is találkozunk nagy égi csatákról, földre látogató “idegenekről”, stb. Szerintem csak egyszerűen végig kellene gondolni ezeket a dolgokat, és akkor nem lenne annyira nevetséges…! )
      (Persze én se szeretnélek megsérteni, de már észrevettem, hogy nagyon jókat tudsz mulatni olyan “csacsiságokon”, amelyeket még csak meg se értesz. Persze, ahogyan te is írod : “Tudod a mai dölyfös ember tök hülyének nézi az ókor emberét…” , ez nagyon így van. Mert a mai ember el se tudja képzelni, hogy az őskor/ókor/újkor/legújabb kor, vagy a ma embere, azt írta le, amit látott, csinált, és ami történt. (És nem csak azért, mert a mai világunkban, már annyira hozzászokott a hazugságokhoz, hanem mert nem is tudja elképzelni , hogy rajta kívül is voltak/vannak értelmes emberek, és olyanok, akik nem hazudtak/nak!) Csak, mivel számukra ( azon kor embereinek) ez a “természetfeletti” megjelenés, természetes volt, ezért nem “ragozták” túl az írásaikban! ( A mai korban próbálnak meg mindent elhazudni, kiforgatni, megtéveszteni másokat, és hülyének nézni. )

      “Elég megmosolyogtató az is, hogy itt írnak egy cikket arról, miként fordítgatták az Ószövetséget félre a maszoréták, aztán ezt elfelejtik és azt írják, hogy az előtt szó az téves, mert azt kellett volna írni, hogy ?ellen?. ”

      Vannak nyelvek, amelyekben egy-egy szónak több jelentése is van, és fordítás kérdése, hogy a fordító melyiket használja amikor fordít. Az ott lévő szó is ilyen. Lehet úgy fordítani, hogy az “Úr (színe) előtt”, de lehet úgy is, hogy az “Úr ellenében”. De te azt szeretted volna mondani, kihozni a mondandódból, hogy az Úr ( Jahwe), még nem is létezett (nem imádták) akkor, amikor Nimród már volt. Viszont, Nimród is egy ideig az Urat tisztelte, és áldozott neki, de történt azután valami, amit nem tudunk ( hacsak nem arról volt szó, hogy Nimród utánaolvasott az ősök írásainak, és abból megtudta, hogy Isten majd választ ki magának valakit, akiből népet csinál, és azok fognak a földön uralkodni, stb. És még egyéb, a szentiratokban előforduló dolgok miatt….) , és egyszer csak az Úr ellen kezdett hadakozni. És, ahogyan kinéz, annyira fel volt háborodva valamin, hogy jóformán, az egész akkori emberiséget maga köré tudta vonni, és valamennyien követték, és tették, amit mondott.

      ” Na persze! A fordító nem tette volna ezt meg, ha megtehette volna? Miért írta volna azt, hogy ?előtt?, ha írhatta volna azt is, hogy ellen? ?”

      Szerintem fordító, és fordító között is van különbség. Az egyik ezt a szót tartja megfelelőnek, a másik azt. ( Pl, én olvastam már olyan szerzőtől könyveket, ahol az egyiket , nem ugyanaz a személy fordította, mint aki szokta fordítani, és mondhatom, élvezhetetlen volt. De, pl éppen Antenorral kapcsolatban mondhatom, hogy az oldalán lévő apokrif fordítások közül a legtöbb, sokkal élvezhetőbb, mint esetleg a Káldi fordítás, vagy másoké.)

      “Biztos zavar van még ebben az új szervezetben, talán még nem egészen állt össze a kép a fejükbe, mit is hitessenek el a hívőikkel: legyen-e történelmi hűség, vagy vegyék át a farizeusok által diktált hitet, amelyet Jézus is megvetett.”

      Jézus azt ítélte el, hogy a farizeusok, az emberi törvényeket, az isteni törvények elé helyezték. Továbbá azt, hogy másokra rákényszerítették azoknak a betartását, de saját magukra nézve nem tartották azokat követendőnek. Stb.
      Ami pedig a “hívőikkel” való elhitetést illeti, minden hívőnek ott van Úr Jézus, a Szent Lélek, és a Biblia. Lehet hitetni azokat, akik nem ismerik a Pásztort, se a hangját. És az Isten beszédét ezért nem is értik. De, mindenki előtt ott a lehetőség, hogy megismerje!

      “Biztos nem az én tanácsomat fogadják majd meg, hogy mit tárjanak a hívek elé, de megkérdezném, hogy minőségre, vagy mennyiségre mennek? Mert ha a mennyiségre, akkor elég a Tóra ismerete, de ha nem csak a hívek száma számít, akkor nem ártana a történelemkönyveket, régészetet, antropológiát, geológiát is ismerni.”

      Nem kekeckedésből mondom, de éppen te írtad Évinek , hogy mennyire “megvezetik” az embereket a történelemmel, régészettel, antropológiával, geológiával, politikával, és többnyire majd minden tudományággal. Hogy mennyi mindent hazudnak, eltitkolnak, a “győztesek”, illetve a politika szemszögéből tálalnak, illetve a “hivatalos” “napi tudomány” elképzelései szerinti tényeket engedik csak közzétenni, a többit pedig “süllyesztik”. ( Ami igaz is!) Vagyis, bocs, de akkor mit kellene megismertetni a hívekkel…., és minek….?! Az üdvösségre vonatkozó minden tudás megtalálható a Bibliában, de akár csak egyik evangéliumban is! És, aki segítségül hívja az Úr Jézus nevét, az üdvözül, ha megmarad a hitben, és követi Őt. ( Az persze más dolog, hogy attól még nem tilos tájékozódni a tudományokban se, de nem attól van valakinek üdvössége!)

      “Egy kanadai jezsuita, René Latourelle páter, a római Gergely egyetem professzora, az alapvető teológia ismert szakértője, azt mondta: ?? hogy Jézusnak adjam magam a hitben, előzőleg tudnom kell, hogy létezett, ismernem kell, mit mondott és tett. Jézus teljes emberi, történeti képe is szükséges a modern ember hitéhez.?

      A modern embernek is csak az evangéliumra, és Jézus el, és befogadására van szüksége a hithez! Ugyanis azt, az Isten adja azoknak, a Fiáról való szívbéli bizonysággal együtt, akik hinni akarnak Benne, ha létezik. De előbb jön az elfogadás, megtérés, és utána a bizonyság, és a hit! Ahogyan pl, ez a szegény ember ( ” a kanadai jezsuita, René Latourelle páter, a római Gergely egyetem professzora”), lehet akármilyen kiváló professzor is, de még mindig a pokol várományosa. Mert nem ismeri Jézust, nincs üdvössége, és akármit is ír teológiából, az semmit nem ér, mert csak Jézus tanítványainak adatott, hogy értsék az írásokat. Aki nem az, az nem érti, mert se Szellemtől nem született, se a Szent Lélek nem lakozik benne, aki által érthetné azokat.

      1. Ám 8,11 Jön majd olyan idő – így szól az én URam, az ÚR -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására.
        Ám 8,12 Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják.

      2. Már megint kit ítélsz pokol várományosának kedves Ida. Szofi ennyit írt egy – gondolom – ISMERETLENRŐL:
        Egy kanadai jezsuita, René Latourelle páter, a római Gergely egyetem professzora, az alapvető teológia ismert szakértője, azt mondta: ?? hogy Jézusnak adjam magam a hitben, előzőleg tudnom kell, hogy létezett, ismernem kell, mit mondott és tett. Jézus teljes emberi, történeti képe is szükséges a modern ember hitéhez.?
        Azt mondta itt, hogy előzőleg tudnom kell, nem “kitalált személy” hanem valóságos, például azért, hogy akit Jézushoz akarok vezetni, annak ezt leszögezzem. ELSŐ LÉPÉSKÉNT . .. hm és nem utolsóként, hogy ezzel “ki is merül” a Jézus-ismeret, amiről ezt írod kedves Ida:
        “De előbb jön az elfogadás, megtérés, és utána a bizonyság, és a hit! Ahogyan pl, ez a szegény ember ( ? a kanadai jezsuita, René Latourelle páter, a római Gergely egyetem professzora?), lehet akármilyen kiváló professzor is, de még mindig a pokol várományosa. Mert nem ismeri Jézust, nincs üdvössége, és akármit is ír teológiából, az semmit nem ér, mert csak Jézus tanítványainak adatott, hogy értsék az írásokat. Aki nem az, az nem érti, mert se Szellemtől nem született, se a Szent Lélek nem lakozik benne, aki által érthetné azokat.”
        Ezt milyen alapon állítod, hogy “nem ismeri őt” amikor azt mondja, hogy az első lépés, hogy TÖRTÉNETILEG létezett (pl. azok felé mint írtam, akik még nem ismerik és PERSZE HOGY A BENNE VALÓ HIT egészen más, AZ ELFOGADÁSA ANNAK amit mondott és tett, az egész evangéliumnak.
        Még egyszer: “első lépés” … és ettől Neked valaki pokol várományosa … Valami nagyon elromlott Nálad. Aki tartózkodik minden bálványtól, arra is “rásütöd a bélyeget” hogy bálványimádó… 🙁 Nem gondolod, hogy az Istenképmás ember TUDJA hogy az imádat és pl. tisztelet, stb. között mi a KÜLÖNBSÉG ?!
        Tuszkolod az embereket a pokolba, szinte …szégyen egy kereszténynek (én nem vonom kétségbe hogy az vagy …)

        1. Kedves ÉVA!

          “….A te beszédedről ismertetel igaznak, és ugyanarról hamisnak…!”
          Aki ismeri Krisztust, az nem mond olyat, hogy az embereknek ( a ma emberének, a “modern embernek” : “.. ?? hogy Jézusnak adjam magam a hitben, előzőleg tudnom kell, hogy létezett, ismernem kell, mit mondott és tett. Jézus teljes emberi, történeti képe is szükséges a modern ember hitéhez.?….) már előbb szüksége van bizonyítékra arról, hogy Jézus létezett, …stb!
          Ugyanis nincs olyan bizonyíték, amely miatt a “mai modern ember” ( de még a régi, nem modern emberek se!) elhihetné, hogy Jézus az Isten Fia, aki “megfeszíttetett a mi bűneinkért, és feltámadott, a mi megigazulásunkért….”! Akit Isten adott értünk ( akik el, és befogadjuk, és hiszünk benne, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen) váltságért, mert úgy szerette a világot! ( Ahogyan már akkor, abban a korban, amikor még itt élt a földön, és tudták, hogy létezik, látták, ismerték, és a csodájait is látták, tapasztalták, még akkor se hitte el azt mindenki….!)
          Ugyanis erről Isten, a mennyei Atya tesz bizonyságot a szívünkbe, és a szellemünkbe! Nem “test és vér” jelenti meg nekünk ( nem emberi hitető szavak által válunk keresztényekké) , hanem Isten, és a Szent Lélek! A megtérés, és a megtéréshez való hit pedig “hallásból” van, az evangélium hirdetése által! ( Persze ezt ,”csak” a Biblia, Isten Igéje, szava mondja! Nem egy “teológia professzor”! )

          “Azt mondta itt, hogy előzőleg tudnom kell, nem ?kitalált személy? hanem valóságos, például azért, hogy akit Jézushoz akarok vezetni, annak ezt leszögezzem. ELSŐ LÉPÉSKÉNT ….”

          És akkor mi van, ha nekem, mint hitetlennek leszögezed?! Ettől nekem miért kellene elhinnem, és megtérnem?! Hiszen azt nem tudod bizonyítani, hogy Jézus a Krisztus, Isten Fia, stb…! Soha! Csak azt, hogy te azt hiszed, és esetleg azt ( de leginkább azt se!), hogy volt egy ilyen ember, akiről mindenféle történetek keringenek! Továbbá, hogy az Ő születésétől datáljuk az időszámításunkat! De rám nézve ez miért lenne kötelező…?! Mert csak Isten bizonyságtétele az Ő Fiáról a szívünkbe, az az egyetlen bizonyítékunk…! Ahogyan a Bibliáról is Isten kijelentése által tudjuk, hogy az az Isten beszéde, és Igéje…!
          1Ján 5,5 Ki más a világ legyőzője, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
          Ő az, aki vízen és véren át jött, a Felkent Jézus. Nemcsak vízzel, hanem vízzel és vérrel. És Szelleme az, aki tanúságot tesz, mert a Szellem az igazság.
          Mert hárman vannak, akik tanúságot tesznek,
          a Szellem, a víz és a vér, és a három ugyanazért az egyért van.
          ?Elfogadjuk az emberek tanúságtételét, de nagyobb az Isten tanúságtétele. Mert ez az Isten tanúságtétele. Mert ő tanúságot tett Fia mellett. Aki az Isten Fiában hisz, annak megvan önmagában a tanúságtétele. Aki nem hisz az Istennek, az már hazuggá tette őt, mert nem vetette hitét abba a tanúságtételbe, amellyel Isten tett tanúságot Fia felől.

          “. .. hm és nem utolsóként, hogy ezzel ?ki is merül? a Jézus-ismeret, amiről ezt írod kedves Ida:”

          Hmmmm….!

          “Ezt milyen alapon állítod, hogy ?nem ismeri őt? amikor azt mondja,…”

          A beszédjéből! Ha ismerné Jézust, és Istentől született lenne, akkor Isten igéjét szólná , és nem mondana olyanokat, amik azzal ellentétesek….!

          “Még egyszer: ?első lépés? ? és ettől Neked valaki pokol várományosa ?”

          Ha nem az Isten beszéde szerint beszél, akkor nem ismeri Jézust, és Istent se ( mert akiben a Fiú, abban az Atya is benne van…!) , akkor nincs megtérve, megváltva…!

          ” Valami nagyon elromlott Nálad. ” ——– ?!

          “Aki tartózkodik minden bálványtól, arra is ?rásütöd a bélyeget? hogy bálványimádó? 🙁 Nem gondolod, hogy az Istenképmás ember TUDJA hogy az imádat és pl. tisztelet, stb. között mi a KÜLÖNBSÉG ?!”

          Bizonyára így van, csak az a kérdés, hogy Krisztus is elfogadja-e ezt a magyarázatot…!? Mert mintha a Jelenések könyvében lenne egy “gyülekezet”, akiről nem éppen kedvezően beszél az Úr…! Sőt, van amelyiket a Nagy Paráznának nevez az Isten Igéje! ( Akinek a kelyhe, tele van az Isten szentjeinek a vérével, amelyiktől meg is részegedett….) De, szerinted, az melyikről beszél, ha nem a tietekről…?! ( De, ha olvasnád a Bibliát, akkor egyéb dolog is feltűnne, azzal kapcsolatosan….!)

          “Tuszkolod az embereket a pokolba, szinte ?szégyen egy kereszténynek …”

          Nem értelek pontosan! Én azt mondom, amit Isten Igéje beszél. Nem az én ítéletem lesz az, ha valaki ott köt ki, és az se, ha nem. És ezen az se változtatna, ha én mindenkit kereszténynek tartanék, csak azért, mert kimondja Jézus nevét…!

        2. Szerintem ettől sokkal egyszerűbb a képlet:

          Isten, Jézus Krisztusban felkínálta minden embernek a kegyelmet.
          – Akiknek Isten kegyelme ér többet a bűneiktől, azok a bűneiket adják oda, hogy elfogadhassák az Isten kegyelemét.
          – Akik viszont a bűneiket, – az élet bűnnel megszerezhető örömeit – tartják többre, azok inkább Isten kegyelmét vetik el.

          Önkéntes választás kérdése az egész. A többi pedig “bizonyítvány” magyarázás. Minden ember pedig a “saját gazdáját” fogja választani, annak függvényében, hogy a “jóra” vagy a “rosszra” van-e igénye.

        3. Kedves Ida zárjuk már rövidre. Természetesen “én” nem tartom kereszténynek, mert nem is az a fontos ám ha valaki HITET TESZ – vagy, tudatában van mi a bálványimádás és azt mondja “soha” – akkor az úgy van.
          A legkisebb “kritikát” sem ismered el: már rebesgetik ebben a káoszban, hogy Jézus talán nem is létezett, hiszen annyi a hívő és a hívők másról beszélnek. Persze hogy másról hiszen a HITÜKBEN van a gazdagságuk, mindenük …
          Én ezt az EMLEGETÉST tartom nagy hibának, hogy egy olyan lelki sivatagban, ahol az emberek sokasága él, és azt is “benyomták a fejébe” ami történeti tény, hogy az Úr Jézus emberként élt a földön, akkor miért “bűn” azt mondani hogy első lépés.
          Például ha megyek valahova, megnézem hányas busz visz oda Budapesten, mielőtt elkezdek oda elindulni (meg előbb megnézem a térképet mert hátha itt van a szomszéd utcában) tehát elemi dolgokról meggyőződök HA NEM ÚGY SZÜLETTEM, HOGY TUDOM. Én azt nehezményezem, hogy egy teljesen ismeretlenről, akinek nem is ismered a hitét sem, csak említve lett, hogy “professzor” máris ráhúzod a vizes lepedőt ezzel a pokol -emlegetéssel.
          Riasztó ez mindenkinek akinek éppen az Úr Jézus és a mennyei Atya szeretetéről kellene beszélni. Fogalmuk sincs, hogy olyan szintű szeretet létezik …
          Ezt a videót a napokban találtam, sokaknak elküldtem. Másról – szörnyűséges gyermekkorról – kezd és hova érkezik … https://www.youtube.com/watch?v=zs-baWoOplc
          A Filippi levélben: testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami ártatlan, ami kedves, ami dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.”
          Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy a pokol nem létezik hanem azt amit itt Pál apostol mond.
          Ezért fogalmaztam úgy, ahogy “hogy ismeretlenül is…pokol várományosa…” érted kedves Ida ? Ez igazságos volt, ártatlan … stb ?
          Általában sokkal többször kell Isten szeretetéről és irgalmáról beszélnünk, nem maszatolásként mint már a legkisebb “jelre” pokol várományosként illetni – félreértésből ! – egy ismeretlent 🙁

        4. Kedves Erika ez jó volt, jó rövid 🙂 szellemiségben igei és nem szó szerinti: beszédetek legyen, igen-igen, nem-nem: tényleg jó volt olvasni.
          Bizonyítvány magyarázás pedig nem kenyerem. A “vádpontok” súlyosak, azoknak ellent mondok, hogy aki vádol, ne vétkezzék (többet).

        5. Kedves Ida a “tuszkolod” kifejezés kicsit erős volt, csak a szokásos kiakadásomat tükrözte azon, hogy FELELŐTLENÜL írsz ilyeneket !
          Sajnos, elképesztő és tragikus, hogy egyes ezoterikusok ott tartanak, hogy Jézus történeti létét is kétségbe vonják a HITET látva, nem ismerve azt gondolják, hogy ez fantazma :(. Azt FELTÉTELEZIK hogy nincsenek mögötte olyan valós tények ami miatt időszámításunkat is Tőle kezdjük, Őhozzá viszonyítjuk. Mintha ilyen fontos dolognak lehetnének nem történeti alapjai.
          Ez a gondolat – amit Szofi írt – NEM KELLETT VOLNA HOGY VONZZA ezt a mondatot megint, mert, minden ember az Ég várományosa, az Úr oda VÁR ! Nem tehetjük meg, hogy BÁRKIRE azt mondjuk, hogy a “pokol várományosa” főleg, ha az első lépésről beszél, és a többit Te nem is ismered !
          Onnan nézzük és ne a “pokol felől” mindössze ezt szerettem volna mondani. Még időben hagyd abba ezt a stílust, javaslom Neked szeretettel mert elijeszted azokat, akik meg akarnák ismerni Isten szeretetét. .
          Bár Erika említett valamilyen “igazolást” sőt bizonyítvány magyarázást és egyből tudom, miről van szó 🙁 Most válaszolok arra is.
          Példaként felhozom, hogy egy anglikánnak vajon felhozza-e valaki, vádlóan, az egyházuk LESZAKADÁSÁT okozó házastársi hűtlenséget, paráznaságot ? Sokan – bár csak hírből ismerek néhányukat – hű követői Jézusnak és nem házasságtörők, vagy nem helyeslik pl a homoszexuális emberek “egyházi” áldását 🙁 A hűségesektől NEM LEHET számon kérni az egyházuk – az ott szolgáló emberek – hibáit. Arra – akinek ehhez semmi köze – nem lehet ráolvasni, vádlón MÁSOK bűneit !
          Ő a Király ma is itt jár … https://www.youtube.com/watch?v=29MEGbDG8Y8

        6. Kedves ÉVI!

          Hihetetlen vagy! Egyszerűen nem értelek, hogy hogyan, és honnan, és mire szeded össze a válaszaidat, amikor írsz! ( Bocs, de legtöbbször tényleg olyan a számomra, mintha csak leülnél a gép elé, és ütögetnéd a klaviaturát. Egyszerűen nem tudom, hogy mire válaszolsz, vagy mi a problémád a mondandóval, és hogy miért is kötünk ki a róm kat egyháznál állandóan….?!)

          Nézd, én hallottam olyan anglikán papot ( vagy nem tudom, hogy hogyan hívják őket), aki nem hisz Istenben, Jézust erkölcsi tanítónak gondolja, a Sátán létezését pedig nevetségesnek. ( És egy felmérés szerint, ezeknek a papoknak 69%-uk ilyen, és így vannak vele! De ez elmondható már majd minden egyházban is sajnos!) Pl, ennél többet nem is hallottam tőle, de nekem ebből a kevésből az jött le, hogy nem egy újjászületett, élőhitű, Jézust ismerő, és Őt követő kereszténnyel van dolgom. És, hogy ez az ember, attól még, hogy anglikán papnak hívják, és elvégezte az egyetemet, vagy akármit, ami ehhez a pozícióhoz kell, és vasárnaponként “szolgál az Úrnak”, meg prédikálja amit tanult, stb, még mindig a pokol várományosa! ( Ha tehetném, és hitre juttathatnám ( hogy a menny várományosa legyen), megtenném, de sajnos nem tudom!)
          Vannak evangélikus, református, és egyéb egyházak, ahol a klérus elfogadta, és befogadta mondjuk a homoszexuálisok esketésének gyakorlatát, és egyebeket is. Számomra ez azt jelenti, hogy azok az egyházak már elbuktak ( mert a klérus azon tagjait nem rúgták ki, akik ezt tették, hanem éppen azok távoztak azokból az egyházakból, akik Istenhez, az Ő beszédéhez, szavához voltak hűek ( sajnos nem sokan!) )! ( Valahol itt, valakinek írtam is ezekről is, és arról is, hogy a katolikusok ( nem csak a rómaiak), és egyéb évezredes egyházak, még ebből a szempontból jobban tartják magukat…., míg a többi egyház közül a többség már “meghalt”!)
          De számomra azok, akik maradtak, és elfogadták a világ törvényeit magukra nézve követendőnek ( azokról beszélek persze, amelyek Isten törvényével ellenkeznek), nem tekinthetők élőhitű keresztényeknek. Mert ez most a kiválasztás, megrostálás ideje, és most dől el, hogy ki hová tartozik. Ki hajlandó üldözést, vagy a halált is vállalni a hitéért, és az Isten beszédéért, és Jézus nevéért, és ki az, aki a kényelmét többre tartja!

          Szofi hivatkozott valakire, aki hasonlóan nem igei nyilatkozatot tett, mint az említett anglikán pap, csak finomabban, nehezebben észrevehető megfogalmazással élt, amire én írtam, amit írtam. ( Itt, a nem igein van a hangsúly!) Az, hogy az illető a róm kat egyházhoz tartozik, és professzor is, az számomra teljesen érdektelen, és érdektelen is volt. Lehetett volna Lutheránus, vagy egyéb “jelzővel” ellátott egyház tagja is, akkor is pont ezt írtam volna le! ( Nem gondolom, hogy Jézus nevén kívül, kell nekünk más névvel is neveztetnünk…! Nem vagyunk Pálé, Péteré, vagy Apollósé, hanem a Krisztus halt meg értünk! Mert azok az egyházak is bálványimádókká váltak már, akik valamelyik “alapító” ( Lutheránus, Kálvinista, stb) nevéről neveztetnek, és csak azokat az igei igazságokat hajlandóak elfogadni, amelyekre azok a személyek eljutottak, és nem engedik a Szent Léleknek, hogy másokat is felfedjen előttük a Szentírásból! Hiszen számukra csak az a Szentírás, amire azok eljutottak ( ezáltal már azokat bálványozzák, “tisztelik”), a többi Isten igazságát elvetik. ( De ez nem Luther, vagy a többiek hibája! )

          “…valaki HITET TESZ ? vagy, tudatában van mi a bálványimádás és azt mondja ?soha? ? akkor az úgy van.”

          Drága Évi! Én soha nem gondoltam volna, hogy bálványimádó vagyok! De a tisztításom közepette, olyasmiket is mutatott Isten bennem, amit sose gondoltam volna, hogy az, az a kategória! Pl, szeretem, ha a környezetem, lakásom ízlésemnek, és lehetőségeimnek megfelelően szép, tiszta, rendezett, harmonikus, és minden a “helyén van”. ( Mármint az anyagi lehetőségekhez képest természetesen! Amiből ( most utólag nézve) szerencsére nem sok állt rendelkezésre, de még így is elég sok, mert amit nem tudtam kifizetni, azt magam meg tudtam csinálni ! Inkább csak anyagköltségem volt, azt pedig olcsón is ki lehet hozni! ) De ez a “helyén van”, ez olyan szinten volt, hogy egy “oda nem illő színű, méretű, formájú, stb, tárgytól, képtől, pokróctól, stb, “meghaltam”! Nem jöhetett be a lakásba, mert vége volt a nyugalmamnak, és a békességemnek, és teljesen kicsinált….! stb. De még lehetne hosszan sorolni, hogy mi mindenből tudtam bálványt csinálni, noha nekem is meg voltak a magam elgondolásai, hogy az miért nem bálványimádás. Illetve eszembe se jutott addig, hogy az, az, amíg meg nem mutatta az Úr!

          De ezzel nem akarok vitatkozni, mert ezek a dolgok olyanok, hogy amíg Isten nem nyitja meg a szemünket arra, hogy “lássunk”, addig úgyis hiába beszél nekünk másvalaki. Viszont mindig “megnyitja” a szemünket, ha kérjük tőle, hogy tegye meg, és tisztítson meg bennünket mindentől, ami nem tőle való ! Nem annyira örömteli amit látni fogunk, de hát valamit, valamiért….!

          “A legkisebb ?kritikát? sem ismered el….”

          Nincs problémám a kritikákkal, hiszen én is csak emberből vagyok. De, ha megvizsgáltam azokat, és a szívemet az Úr előtt, és nem találtam azokat valós alapúnak, akkor nem fogadhatom el azokat tényként.

          “…hiszen annyi a hívő és a hívők másról beszélnek. Persze hogy másról hiszen a HITÜKBEN van a gazdagságuk, mindenük ?”

          Nem pontosan értem, hogy ezzel mit szerettél volna mondani. Nekünk Krisztus a mindenünk, és el kell, hogy végezzük magunkban, hogy ne tudjunk másról…: 1Kor 2,2 Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.
          Legalábbis ez kellene, hogy legyen a célunk, hogy ide eljussunk….!

          “Én ezt az EMLEGETÉST tartom nagy hibának, hogy … akkor miért ?bűn? azt mondani hogy első lépés.”

          Évi! A válaszaimban, amiket írtam ( és amelyek összefüggnek, ezért nem ismételtem meg azokat a következőkben), kifejezetten arról írtam, hogy az evangéliumra, annak hirdetésére, és hallására van szüksége a mai modern embernek is, és megtérésre, és Jézusra…! Nem történelmi bizonyítékokra “első lépésként”, mert azok nincsenek olyanok, amelyektől Jézust Isten Fiának, a Megváltónak, Krisztusnak fogadhatná el egy hitetlen ember! Azt a bizonyságot, és bizonyítékot, csak a mennyei Atya adja meg mindenkinek a szívébe, miután megtért. Illetve a megtéréshez való hitet már előtte, és azt vagy elfogadja valaki, és hísz, vagy nem…! Az evangélium pedig mindig Jézusról, és Isten Őbenne adott kegyelméről beszél! ( De, ezek az igazságok olyanok, amit minden újjászületett keresztény tud! Akármilyen “us”-ra, vagy másra is végződik az egyházának a neve! Ezért, aki nem erről beszél, az az illető megkérdőjelezhető abban, hogy valóban ismeri-e Jézust, Istent, az Ő igazságát, beszédét, és hogy a hite igei alapokon nyugszik e! És ebben a dologban nem a “professzor” számít, hanem az, hogy amit mond az igei e, vagy sem! Hiszen mindent az Ige alapján kell megvizsgálnunk, és ha valami nem egyezik azzal, azt elvetnünk. Ahogyan az is meg van írva, hogy ne higgyünk minden léleknek, hanem megvizsgáljuk azokat. Mert akit Isten küldött, és az Istentől van, az az Isten beszédeit szólja, és érti…!)

          “Riasztó ez mindenkinek akinek éppen az Úr Jézus és a mennyei Atya szeretetéről kellene beszélni. Fogalmuk sincs, hogy olyan szintű szeretet létezik ?”

          Lehetséges, hogy riasztó hallani, de ez a teljes evangélium! Nem csak a szeretet, és a kegyelem, hanem a harag, és az ítélet is! Jó lenne, ha elég lenne csak Isten szeretetéről beszélni, és az emberek megtérnének arra, de eddig minden ébredés abból származott, következett, hogy elkezdtek Isten ítéletéről is beszélni! Az emberek egy része ilyen, a másik meg olyan. Az egyik a szeretettől indul meg, a másik az ítélettől való félelem miatt tér meg!
          Luk. 3,7 Monda azért a sokaságnak, a mely kiméne hozzá, hogy általa megkereszteltessék: Viperák fajzati, kicsoda intett meg titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek?

          Akinek a szeretetről kell beszélnie, az beszéljen arról, akinek viszont az ítéletet kell hirdetnie, az azt fogja hirdetni. Viszont az ítélet hirdetésével mindig fel van hívva a figyelem arra, hogy “úgy szerette Isten a világot…., és arra, hogy “aki az Úrnak nevét segítségül hívja….!”
          ( Egyébként Izraelben a próféták mindig ítéletet hirdettek, és azt, hogy térjenek meg, és akkor talán megbánja az Úr….! Meg is kapták a “jutalmukat” a néptől…! Már akkor is csak az Isten szeretetéről akartak hallani az emberek…!)

          “A Filippi levélben: testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami ártatlan, ami kedves, ami dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.?

          Évi! Ha te valakinek felhívod a figyelmét arra, hogy ha nem tér meg, akkor milyen lehetőségei vannak halála után, akkor szerinted az “tisztességtelen, gonosz, igazságtalan,…stb…?!”
          Ha az elvesző lelkekre gondolsz, akkor gonoszságot teszel, mert az üdvözülőkre kellene gondolni ( az a “jó”), hogy lesznek olyanok is, akiket megment az Úr?!

          “Ezzel egyáltalán nem azt mondom, hogy a pokol nem létezik hanem azt amit itt Pál apostol mond.”

          Pál apostol nem erre az esetre mondta ezt!

          “Ezért fogalmaztam úgy, ahogy ?hogy ismeretlenül is?pokol várományosa?? érted kedves Ida ? Ez igazságos volt, ártatlan ? stb ?”

          Remélem, hogy most jobban, érthetőbben el tudtam magyarázni, hogy miért mondtam!

          “.. a ?tuszkolod? kifejezés kicsit erős volt, csak a szokásos kiakadásomat tükrözte azon, hogy FELELŐTLENÜL írsz ilyeneket !”

          Én semmit nem írok felelőtlenül, mert tudom, hogy mindenről számot kell adnunk. Ha felelőtlen lettem volna mégis, akkor bocsánatot kértem volna! A kiakadásod pedig szerintem csak azért volt, mert nem értetted meg, hogy miért írtam, amit írtam. Mint mondtam, ez nem felekezeti hovatartozásról szól, és még arról se, hogy valaki professzor, vagy sem…!

          “Még időben hagyd abba ezt a stílust, javaslom Neked szeretettel mert elijeszted azokat, akik meg akarnák ismerni Isten szeretetét. ”

          Évi! Nem a te helyeslésednek kell megfelelnem. De sajnos nem csak 1 út áll előttünk, és a másik többnyire a kárhozatra visz. ( Pl, ha te akarsz venni valamit, amit nem ismersz, akkor korrekt tájékoztatást vársz el arról a dologról, hogy mielőtt még megvennéd, tudd azt, hogy mi az amit lehet vele tenni, és mi az amit nem. Arról, hogy mit nyersz vele, ha megveszed, és mit veszítesz, ha mégse…! És azt se bánod, ha még a pénztár előtt kiderül az ára is..! Ha “reklámot” készítesz az embereknek valamiről, és abban az a valami szépnek , jónak, és esetleg kívánatosnak látszik, de nem mutatod meg a valódi hasznát is, akkor csak egy-két “elvetemült” , vásárlási kényszerrel küzdő vásárlót fogsz találni, de a többséget nem fogod “felrázni” vele, és nem fogják azt gondolni, hogy nekik is szükségük lehet rá. És ebben az esetben pedig egy örökkévalóság eltöltésének a helyéről, és módjáról van szó! És nincs lehetőség az “árút ” visszavinni cserére….!) )

          “..A hűségesektől NEM LEHET számon kérni az egyházuk ? az ott szolgáló emberek ? hibáit. ”

          2 Kor. 6,14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?
          ?2 Kor. 6,15 És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?
          2 Kor. 6,16 Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek.
          2 Kor. 6,17 Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,

          Jel. 18,4 …. Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben,….

          “Arra ? akinek ehhez semmi köze ? nem lehet ráolvasni, vádlón MÁSOK bűneit !”

          Jel. 18,4 …. Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek RÉSZESEK az ő bűneiben,….
          2 Ján. 1,11 Mert a ki köszönti azt, RÉSZES annak gonosz cselekedeteiben.

        7. Kedves Ida nagyon jókat írtál – ami nagyobbrészt, lényegi egyetértésemet jelenti – és jót mosolyogtam már nem tudok mást, hogy és hányadszor értjük egymást félre … aki majd olvassa, szerintem jobban megérti mint Te, megérti a “nüanszot” hogy mit értettem ELSŐ – és nem utolsó – lépés alatt ! Ennyi lett volna az egész!

    2. ” miként fordítgatták az Ószövetséget félre a maszoréták”
      Egy kicsit kevered a szezont a fazonnal 😉
      A maszoréták nem fordítottak semmit, ők az eredeti szöveg pontos másolásáért feleltek, annak a rendszerét alakították ki, de erről már volt szó, és utána is olvashatsz. Az eredeti szó, ahogy már Ida is írta, fordítható “előtt”-nek és “ellenében”-nek, legalábbis Antenor cikke erről beszél. Ha bármilyen idegen nyelvet tudsz valamennyire, akkor szerintem ezen nem lepődsz meg, mert te magad is tapasztalhattál ilyet, hogy van, amit többféleképpen lehet fordítani.
      Tehát az eredeti szöveg adott, a fordítások térnek el, értelmezéstől függően.

    3. Az kimondottan tetszett Nimródról, kedves Szofi, hogy azért építette Bábel tornyát, hogy ha jönne egy Vízözön megint 😀 és akkor éljék túl: akkor csak a felső emeleten élők “úsznák meg” ? egy gyerek nem hiszi el vagy, egy gyerek mondja meg mint a császár új ruhája c. mesében 🙂

      1. Nehogy félreértés legyen! Nem “tetszett” hanem egyenesen nevetséges mint érv ez a vízözönből is kilátszó Bábel torony – bár ne lenne az …

    4. Kedves SZOFI!
      Csak annyi közöm van a honlapon található cikkhez, hogy én írtam, de nem tetszésed egyeltalán nem sért meg. Ezzel a cikkel kapcsolatban kaptam talán a legtöbb kritikát, ám nem a keresztényekt?l, mint inkább a ?magyarkodóbb? fajta honfitársaktól. Ezek az emberek szerették azokat a cikkeket, amelyekkel feltárják az intézményesített kereszténység hiányosságait, ám sértve érzik magukat, ha az ? pogány érzelmeiket éri kihívás. Az igazság ama bizonyos kardja ugye kétfelé vág.
      Neked sem tudok mást mondani, mint a többi turbószittya kritikusnak: A magyarságom nekem a nemzetiségem, nem a vallásom. A vallásom a bibliai kereszténység. Ha ez sérti a pártusjézushív?ket, meg az Avatare féle New Age töltet? magyarságtudatot, ám legyen. Említetted az ?sgesztákat, ám azok is megosztottak, a Nimród hagyomány mellett ott van a Jáfet Magóg ?sapa megemlítése is, ami már sokkal biblikusabb. Talán neked kellene kiszortírozni a hitvilágod, mert ha nem szigorúan bibliai alapokon áll, akkor talán nem egy keresztény oldalon kellene nyomulni, hiszen van számos erre szakosodott New Age oldal.

      1. Antenor .

        Még nem olvastam a cikket, de előtte jelzem, hogy ez
        a *turbószittya* megjelölés telitalálat : Gondolom ez a –
        lapján észlelted, hogy pár éve már a magukat “mélyke –
        reszténynek” reklámozó *turbómagyarok* úgy eltéved –
        tek a történelem és vallás sűrűjében, hogy már a Baál
        kultuszt kezdik reklámozni / imádni ; A Szenthármasság –
        nál a Szent Lelket le / fel cserélik ‘istenanyára’ és a mé –
        zes-mázas szittyázás közben már Jézus Új-Szövetsége
        sem számít { Az ilyen előadók / hitetők erről ismerhetők
        fel – És a folyamatos hazudozásukkal álcázott Ateisták }

        1. Örömömre szolgál, hogy ezeket a dolgokat nem csak én látom, bár eddig jószerével mindig csak én tettem szóvá.
          Ez az oldal Isten Igéit hivatott hirdetni, tanítani, ha valamit nem értünk akkor megmagyarázni Biblia alapján.
          Nem pedig a hazafiasnak mondott, illetve okkult “reklámoknak” a szemétlerakóhelye.
          A neten van rengeteg olyan weblap, ahol mindenki megtalálja a saját érdeklődésének megfelelő helyet, – legyen az bármilyen irányú.
          Ez a weblap az Isten Igéjének ad helyet !
          Akit az Isten Igéje azért érdekel, mert épülni szeretne belőle, az Isten szerint való életre, azokat szeretettel várjuk !, hogy hitünk által egymás épülésére lehessünk.
          Akik pedig csak azért, hogy Istent gyalázzák, azokat boldogan tudjuk nélkülözni.

        2. Kedves ERIKA és ANTENOR!

          Szerintem nem kellene “elküldeni” olyanokat, akikért Krisztus az életét adta! ( Eféz. 6,12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. )

          “Akit az Isten Igéje azért érdekel, mert épülni szeretne belőle, az Isten szerint való életre, azokat szeretettel várjuk !, hogy hitünk által egymás épülésére lehessünk.
          Akik pedig csak azért, hogy Istent gyalázzák, azokat boldogan tudjuk nélkülözni.”

          “Talán neked kellene kiszortírozni a hitvilágod, mert ha nem szigorúan bibliai alapokon áll, akkor talán nem egy keresztény oldalon kellene nyomulni, hiszen van számos erre szakosodott New Age oldal.”

          Márk. 16,15 És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot MINDEN teremtésnek. Luk. 1,77 És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatjában. Eféz. 1,7 A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.
          Mát. 10,27 A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.
          2 Tim. 4,2 Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.

          1 Pét. 2,9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

        3. Kedves Idám!

          Jézus maga is kiűzte a kufárokat a Templomból. Miért?
          Azért mert “latrok barlangjává tették az imádság házát.”…
          Nincs szükség a világunkat is lepusztító ál-liberalizmus eszméire…
          Isten kegyelmével élni, – vagy éppen visszaélni – között hatalmas különbség van…

        4. Még egy “apróság”!
          Márk. 16,15 És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot MINDEN teremtésnek.
          Ez az Ige is arról szól, hogy mi hirdessük az Isten evangéliumát, és nem arról, hogy mi hallgassuk s sátán evangéliumát.
          (Bocsika, de kissé nyűgös lettem … had ne írjam ki, hogy mire.)

          Szeretettel: Erika

        5. Kedves ERIKA!

          Ne légy nyűgös, mert nem bántani akartalak! Amit pedig Jézus tett, azt Jézus tette! És azt, amit tett, az akkori Isten Templomának, az Atyja Házának, a megtisztításáért tette. És azt próbálja a mi szívünkben is ( Isten Templomában) megtenni , hogy megtisztíthasson bennünket! Viszont ehhez meg kell, hogy engedjük Neki, hogy megtegye! (1 Pét. 5,6 Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.)

          Viszont nekünk nincs megengedve, hogy Isten Igéjétől “elhajtsunk” bárkit is, csak azért mert nem látja (még) az Isten dicsőséges evangéliumát, és esetleg olyan kérdésekkel, és vélekedésekkel, vagy téves hitekkel jönnek, amelyek megválaszolását mi csak “időpocsékolásnak” vehetünk…! Illetve azok meghallgatását terhesnek.

          Nekünk ezek az igeversek az irányadóak:

          Kol. 4,6 A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.
          ?1 Pét. 3,15 Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:

          Gondolj arra, hogy amikor még nem tértél meg, mennyi kérdésed, és ellenkezésed volt az igazsággal szemben. Ha akkor találkoztál volna egy kereszténnyel, és az nem lett volna hajlandó neked a kérdéseidre, kétségeidre, illetve az ellenkezéseidre, vagy tévedéseidre szeretettel, és türelemmel válaszolni, akkor te se lettél volna Jézusról jó véleménnyel. Hiszen ahogyan az Úr Jézus az Atyát mutatta be, úgy nekünk az Úr Jézust kell bemutatnunk. ( Fil. 1,27 Csakhogy a Krisztus evangyéliomához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől, hogy megállotok egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangyéliom hitéért;) ( Nekem pl az Úr felé is sok kérdésem volt/van, és soha nem mondta még nekem, hogy “na húzzál innét, ne zaklass a kérdéseiddel….”!) Viszont, ha válaszolsz neki a Szent Lélek által, akkor akár meg is nyerheted a te atyádfiát..! Ha nem, akkor meg úgyis elmegy magától is, mert továbbra is bolondság neki, amiről beszélsz!

          És, még itt van a másik igevers is, ami arra ösztönöz bennünket, hogy ne adjuk fel, és amit lehet, azt mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy megmentsük a lelkeket ( akár testvérről van szó, akár nem!):

          Júd. 1,23 Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és utálva még a ruhát is, a melyet a test beszennyezett.

          Kol. 4,5 Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván.
          Eféz. 5,16 Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.?

          Ef 5,15 Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek,
          Ef 5,16 hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk.
          Ef 5,17 Ne legyetek tehát ostobák, hanem értsétek meg, hogy mi az Úr akarata!

          Azok közül, akik anno a Jézust hallgatták, nem mindenki tért meg, és hitt Benne .Sokan csak kísérteni mentek hozzá, és ellenkezni Vele ( pl a farizeusok és sadduceusok közül sokan ) , de Ő senkit nem küldött el, hanem válaszolt mindenkinek.

      2. Azok, akik felváltják a Biblia Jézusát egy ?más? Jézusra (legyen az a ?pártus Jézus?, ?vagy szittya Jézus?, s azt hirdetik a bibliai ellenében, az egy más Jézust tanít, más evangéliumot hirdet. Az ilyenre az alábbiak vonatkoznak.

        2 Korintus 11:4 4Mert ha valaki jön, és más Krisztust hirdet, mint akit mi hirdettünk, vagy más Lelket fogadtok be, mint amit kaptatok, vagy más evangéliumot, mint amit elfogadtatok, azt igen jól eltűritek.
        Galata 1:8-9 6Csodálom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által meghívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, 7holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. 8De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, kivetett legyen! 9Ahogy azelőtt is mondtuk, most megismétlem: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, kivetett legyen!

        2János 1:7-10 7Sok csaló ment ugyanis szerteszét a világba. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben eljött. Aki ilyen, az csaló és antikrisztus.8Vigyázzatok magatokra! El ne veszítsétek, amit fáradozásotokkal elértetek, hogy teljes jutalmat kapjatok! 9Ha valaki túllép ezen, és nem marad meg Krisztus tanításában, akkor Isten sem az övé. Ha azonban valaki megmarad a tanításban, akkor az Atya is és a Fiú is az övé. 10Ha valaki hozzátok jön, és nem ezt a tanítást hozza magával, ne fogadjátok be őt házatokba, még azt se mondjátok neki: ?Üdv neked!?. 11Mert aki azt mondja neki: ?Üdv neked!?, az részes az ő gonosz cselekedeteiben.

  3. Kedves ERIKA!

    “Jasar könyve engem is érdekelne, de nem hottentotta fordításban, mert azt nem tudom olvasni 😀
    Tudsz-e linket adni, ahol ez elérhető magyarul is?”

    Ha tudnék, akkor azt linkeltem volna! ( Így én is tanulom a hottentottát….! 🙂 )

    1. Kedves Antenor!

      Örülök, hogy itt vagy, mert régen láttalak, és már hiányoltam a jelenléted.
      A nap folyamán felmerült Jashar könyve is. Szeretném megkérdezni Tőled is, hogy tudsz-e róla, hogy hol olvasható magyarul is?

      Szeretettel: Erika

      1. Antenor!

        Rácsodálkoztam a linkedre! (A Biblia is alátámasztja a “királylista létét!”) Létezéséről a Bibliából tudok !!!

      2. Kedves Erika!

        A Jashar könyve igen hosszadalmas könyv (az én angol nyelv? nyomtatott példányom 203 apróbet?s oldal) s gondolem emiatt nem került eddig fordításra. Néhány COG tag viszont elkezdte a fordítást, amibe mások is besegítenek, de nem tudom hol tartanak vele, majd rákérdezek.
        Az írásokban olvasható idézeteket én fordítottam le, de azok csupán az adott írás témájával foglalkozó kiemelt részek.

        1. Kedves Antenor!

          Lehetne szó róla, hogy feltedd a meglévő fordításokat az oldalatokra?

        2. Kedves Antenor!

          Köszönöm a válaszodat, és küldenék egy levelet, – de hova – mert a klubtagok között nem vagy fent?!

          Szeretettel: Erika

  4. “Nem volna jó, ha megkegyelmeznének az emberiségnek és “lenyilaznák” a másik 3 lovast?.”
    Sok értelmét nem látom a festmény elemzésének, de ha már itt tartunk, az egyértelmű, hogy a lovasok nem egymás ellen harcolnak, a nyilas célpontja egyik mögötte álló lovas sem. Látszik, hogy egy csapathoz tartoznak, valamint a pusztításuk eredménye is nyilvánvaló az előtérben.
    A 4 lovasra nem kerülne sor, ha megtérne az emberiség. Csakúgy, mint Ninive történetében, Isten megmondta az ítéletet, de mivel megtért az egész városállam, így elhalasztotta az ítéletet. Sajnos azonban nem úgy tűnik, mintha az emberiség ámblokk Istenhez akarna térni. Ettől függetlenül nekünk, keresztényeknek, az a feladatunk, hogy minél több embert hívjunk megtérésre, mert csak így lehet megmenekülni az elkövetkező harag elől.

  5. Kedves Éva!

    “Valójában FÁJ a szívünk, ?értük? de inkább arra gondoljunk hogy az Úr kegyelme eléri őket ! Ámen ! Aki sír, az az Úr Jézus. Vérkönnyeket ? láttam ? :((”

    Akiben a Krisztus lelkülete van, az maga is sír az elveszendőkért. Az Igében pedig az van írva, hogy “kevesen járnak azon az úton, amely az életre visz…”. Szerintem gondolhatunk arra, hogy majd minden rendben lesz, de akkor ki kell iktatnunk magunkból az Isten beszédét….!

    1. Nem mondom azt hogy minden “rendben” lesz, vagyis “simán fog menni” könnyedén, hanem BÍZOM AZ ÚR olyan irgalmában, ami minden képzeletet meghalad. DE végül is rendben lesz még az is, ha életünket adjuk, nem igaz ? az is rendben … Csak nem gondolod hogy kételkedem az Írásban ?! Engedtessék meg, hogy leginkább az Úr irgalmában NE kételkedjek és annak örüljek, akik még majd jönnek.

      1. Évi! 1 elkárhozó is túl fájdalmas! És, hacsak annyi lenne…! ( Az Úr is elmegy a 99-től, hogy azt az 1-et megtalálja…!)

    1. Első lovas. fején korona és hátrafelé nyilaz a többi lovasra ?! Hátrafelé nyilaz: a magyarok harcmodora volt.

        1. Most a festményt szeretnéd elemezni? Vagy az eredeti Írás érdekel? A Bibliában szó sincs hátrafelé nyilazásról. Ráadásul a népeket érik ezek a csapások, nem a népek lesznek maguk a csapások 😉

        2. Köszönöm Xenia. Vannak ismereteid az apokalipszis négy lovasáról, illetve arról, hogy a vallásos emberek miként magyarázzák a különbözőségüket?

        3. Jó szöveg volt kedves Xénia 🙂 nagyon fura, hogy épp az első lovas nem előre megy, hanem a többieket akarja lenyilazni: ez félre van értelmezve igen “sajátosan” ! Jövök, jövök, de a többi nem jön, mert majd én elbánok velük? ellentmondás.

        4. Kedves Éva! Azt írod, hogy ellentmondásos, viszont azon az oldalon ez a szöveg áll:

          >>?És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön.? Ez a lovas valószínűleg az Antikrisztusra utal, akinek hatalom adati <<

          Tehát valószínűleg és nem biztos.

          Sokat olvasok mostanában a zsidók által is várt Messiásról, mert érdekesnek tartom azt, amilyen nagyon kapaszkodik az intézményes keresztény vallás az ő vallásukba (Tudjátok például azt, hogy a magyar katolikusok három utolsó bíborosa (Lékai, Paskai és Erdő Péter ?) mindhárom zsidó származású volt? Nem baj, csak egy kicsit furcsa az ilyen véletlen. Vajon hány megkeresztelt emberből lesz rabbi? Még soha egyről sem hallottam. Ugyanakkor valakik mindenáron azt szeretnék elhitetni a hívőkkel, hogy ez a két vallás szemben áll egymással, amióta Jézust megfeszítették… Pedig nem! Érdekes volt, amikor Trianon emlékére harangozni szerettek volna és Erdő Péter megtiltotta. Tudom, hogy tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, ami egy közismert szabadkőműves szervezet, na de azért mégis csak magyar és keresztény. Igaz a Vatikánban is van "vakoló" – őket nem zavarja Erdő Péter ténykedése, sőt!

          Visszatérve a zsidó Messiáshoz én úgy látom, hogy ők most várják, szinte nap nap után a Messiásukat – ami a vallásotok szerint a mi Messiásunk is. Azaz nem mondják, hogy először a hamis Messiás jön, majd az igazi… 😀

          Na már most: Akkor arra kell következtetnem, hogy ha az Első lovas le akarja nyilazni a másik hármat és netán sikerül is neki, akkor az emberiség megmenekülhet a Háborútól, Éhinségtől és Döghaláltól. Persze ez csak metafora, de azért érdekes belegondolni miként vélekedtek és miként magyarázták a művészek az apokalipszis lovasait. Nem volna jó, ha megkegyelmeznének az emberiségnek és "lenyilaznák" a másik 3 lovast….

          Még csupán annyit, hogy volt a zsidóknak egy "csodarabbija", akit a mai napig nagyon tisztelnek. Ő azt mondta, hogy a keresztények Messiása már eljött és megfeszíttetett, most az övék következik, aki majd elpusztítja az ellenségeiket.

        5. Most kérek elnézést, mert MOST nem gondoltam a szövegre ! Az Attila népéből asszociáltam, meg kellett volna jobban gondolni. Annyi UTALÁS van a magyar nép különleges voltára sok helyen, soraid közt is, igen sok “furcsaság” veszi körül konkrétan bálványimádás …

        6. Kedves Szofi, a magyar egyházi vezetőket illetően ne személyeskedjünk 🙂 viszont Szerb Antal gimnazistaként szerzetesnek készült Sík Sándor nevelése alatt (piaristák) és Radnóti is katolikus volt (szemérmesen): ezért vidulnak, hogy a legjobb katolikusok a zsidók 🙂

        7. “Én Atyám nevében jöttem és nem fogadtatok el, majd valaki a SAJÁT NEVÉBEN jön, azt elfogadjátok” mondta Jézus a zsidóknak (vallási vezetőket, farizeusokat értve alatta és nem az ő tanítványait persze).
          A “zsidók Megváltója” bizony eljött, és Ő az igaz, az egész emberiség Messiása. Lehet, hogy a rabbi, akit említesz kedves Szofi, Jézus második eljövetelére utal. Mindenesetre, vannak zsidók, akik felismerték a Megváltót http://zsidokjezusert.org/
          Isten áldjon és vezessen !

        8. Utánanéztem a négy lovasnak Jelenések 6. fejezetben, a fehér ló nem keverendő össze a 19. fejezetben feltűnő fehér Lovassal. A nyíl fegyver a keleti királyok szimbóluma, ezért a militarizmus jelképe: első pecsét: “láttam, hogy a Bárány feltörte a hét pecsét egyikét …és a négy élőlény közül az egyik hívta: “Gyere” tehát a sorban jön, nem lehet legyőzője a vörös (megbontja a földön a békét) a fekete majd a fakó lónak (halál).
          Fehér lovon az Ige jön majd, a győztes harc után:
          “Ekkor nyitva láttam az eget. Egyszerre egy fehér ló tűnt fel. Aki rajta ült, azt Hűségesnek és Igaznak hívták. Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, fején ékes diadém. Neve fel van írva, de senki sem ismeri csak ő maga. Vértől ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard áll ki, hogy lesújtson a nemzetekre. Vasvesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját. Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: Királyok Királya, uralkodók Ura.” Jelenések 19.11-16.

        9. Kedves SOFI!

          Az első lovas, az háború, hódítás, pusztítás lovasa.

          Dán 9,26 És a hatvankét hét után kivágatik a felkent, éspedig nincstelen; mind a várost, mind a szentélyt elpusztítja a fejedelem népe, aki jön, és vége lesz az özönben, ÉS VÉGIG HÁBORÚ LESZ. PUSZTÍTÁSOKRA HATÁROZVA.

          Az, hogy vannak testileg zsidó származású keresztények, nem probléma, mert azok keresztények. ( Mármint, ha Jézus bennük, és ők Jézusban vannak….!). Az első keresztények is zsidók ( zsidó származásúak) voltak. De Krisztusban ezek a különbségek eltörlődnek!

          És igen, már várják a zsidók is a Messiást, akit ők, a nagy részük, nem ismerhettek fel ( mivel nem akarták elhinni azt, amit Ézsaiás, és a többi próféta is prófétált róla), ezért megkeményíttettek, amíg a pogányok teljessége (mindenki, aki megtér, teljes számban) meg nem tér.

          “Vajon hány megkeresztelt emberből lesz rabbi? Még soha egyről sem hallottam.”

          Természetesen, hiszen, aki hísz Jézusban, és megkeresztelkedik, az keresztény lesz. Miért akarna zsidó rabbi lenni?!

          “Ugyanakkor valakik mindenáron azt szeretnék elhitetni a hívőkkel, hogy ez a két vallás szemben áll egymással, amióta Jézust megfeszítették?”

          Róm. 11,28 Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért.

          “Visszatérve a zsidó Messiáshoz én úgy látom, hogy ők most várják, szinte nap nap után a Messiásukat ? ami a vallásotok szerint a mi Messiásunk is. Azaz nem mondják, hogy először a hamis Messiás jön, majd az igazi? :D”

          Miért mondanák?! Hiszen az Újszövetségi próféciák, és könyvek, nem tartoznak bele a zsidó Szentírásba! Ők most meg vannak vakítva az evangéliumra nézve ( mindegyiknek van egy bizonyos idő adva az életében, ameddig az Ószövetségből felismerhetik azt, hogy Jézus a Krisztus! Ha nem akarják elfogadni, akkor lepel hull a szívükre, és szemükre, és egy idő után, már nem térhetnek meg! De ez vonatkozik a pogányokra is, azokra, akik hallják az evangéliumot, de nem fogadják el azt addig, amíg közel van az Isten a szívükhöz.) , ezért nem lettek keresztények. Nekik nincs Jelenések könyvük, és semmi, ami az újszövetségi próféciákhoz tartozik! Az Anti-Krisztus az újszövetségi próféciákhoz tartozik! Ők az Ószövetségből, csak azt láthatnák meg, hogy : Zak. 12,10 A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után.
          De ez, csak az Úr Jézus visszajövetelekor fog megtörténni!

          “Na már most: Akkor arra kell következtetnem, hogy ha az Első lovas le akarja nyilazni a másik hármat és netán sikerül is neki, akkor az emberiség megmenekülhet a Háborútól, Éhinségtől és Döghaláltól. ”

          A hátrafelé nyilazás csak egy harcmodor. Nem a másik hármat kell neki lenyilazni! ( Akkor ki se engedték volna azt a másikokat a mennyből…!) Az emberiség , Jézus által, az Istenhez való megtéréssel menekülhetne meg azoktól a csapásoktól! De, sajnos nem fognak megtérni!

          “Még csupán annyit, hogy volt a zsidóknak egy “csodarabbija”, akit a mai napig nagyon tisztelnek. Ő azt mondta, hogy a keresztények Messiása már eljött és megfeszíttetett, most az övék következik, aki majd elpusztítja az ellenségeiket.”

          Így igaz! Jézus Krisztus, másodjára, mint Királyok Királya jön el, és akkor fogja Izraelt helyreállítani fizikailag, és szellemileg is! Ő az, Aki Dávid trónján ül, és uralkodik. ( Akkor majd fizikailag is ezt teszi a millenniumban!)

        10. Egyébként még kedves SZOFI! Az egyik apokrifban az olvasható, hogy Nimródnak azt mondta Isten, hogy az ő magja, leszármazottja lesz az, az utolsó napokban ( ennek a korszaknak a végén), aki harcolni fog Krisztus ellen….

        11. Kedves SZOFI!

          A “zsidó” egy vallás. Olyan mint az iszlám, vagy a többi. Ahogyan egy arab is lehet keresztény, ha megtért Krisztusban, úgy egy zsidó is keresztény lesz, ha ezt teszi. Vagy egy hindu, vagy akármelyik. És egy arab, ha felveszi a zsidó hitet, akkor zsidó lesz. De, ha a kínai teszi ezt, akkor ő is az lesz. ( A Biblia “jövevényeknek” nevezi azokat, akik a nemzetek közül veszik fel a zsidó hitet!)
          Olyan ez kb, hogy keresztényeknek tartják azokat is, akik csak egy , magát “kereszténynek” valló országba születtek , de nem hisznek Jézus Krisztusban, és zsidóknak mondják azokat is, akik zsidó származásúak ( abból a népcsoportból valók) , de nem tartják a zsidó hitet.

          Róm. 2,28 Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van: Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.

        12. Itt természetesen az “olyan”, nem minőségjelzőként van mondva. Hiszen a zsidó vallás Istene, az igaz Isten. Csak a Fiút nem ismerték fel!

        13. Drága Éva! Én nem személyeskedem, esküszöm! Chalrlie Hebdo óta tudjuk, hogy a szólásszabadság európai érték, nem? Miért személyeskedés az, ha elmondom, hogy milyen származású a három egymást követő bíboros? Semmi ocsmányságot, sértő dolgot nem írtam. Én sem szégyellem a származásomat, hiszen az nem bűn, nem követtem el semmit, csak megszülettem… Erdő Péter ráadásul közszereplő a hívő és nem hívő emberek adójából tartjuk el. Miért akarná letagadni a származását? Nem bűn Sémtől származni, vagy szerinted igen?

          Érdekes, hogy épp Radnótit említed. Nagyon-nagyon szeretem a verseit is és őt is. Aki ilyen mély érzésű és hazaszeretettől átitatott verseket tud írni, mint ő, az rendkívüli egyéniség lehetett és sokkal jobb sorsot érdemelt volna. Azt tudod-e, hogy Radnóti Miklós is zsidónak született? Édesapját Glatter Jakabnak hívták. Gyarmati Fannitól az özvegyétől tudjuk, hogy katolizált, mint ő és halálának ez is volt az egyik oka. A táborban kiközösítették a társai, azért, mert elhagyta zsidó hitét.

          Ettől még nem lesz kisebb ember, de amikor felszólítasz bárkit, hogy “ne személyeskedj” azzal nem tűnik el az igazság, csak elrejted. Mire jó az? A keresztény ember nem hiheti, hogy Istene nem lát be a szőnyeg alá. Csak tudatlan marad az, aki nem akar tudni, nem szent… 😀

        14. Kedves Ida! Köszönöm, igazán részletesen elmagyaráztad, de érdekes, hogy mennyire különbözőképpen magyarázzák a Jelenések könyvét, de ha az interneten megnézi az ember nagy mesterek és nem túl nagy mesterek régi festményeit azon is látszik, hogy nem egységes az elképzelés. Túlságosan sok és mély értelmet lehet tulajdonítani ennek a passzusnak.

          Amit Nimródról mondtál, arról én is hallottam, de hát nem csak mi a magyarok és hunok leszármazottai vagyunk Nimród magjai, hiszen Nimród Babilonban, Úr városában, talán Egyiptomban is élt, felesége sem csak egy volt… Szépen nézne ki szegény prófécia, ha nekünk kellene vágtatni elől, párducbőrön, fehér lovon, hátrafelé nyilazva, hogy megmentsük az emberiséget. El tudom képzelni hogy félnek tőlünk… 😀

        15. Kedves Ida! Azért tesznek megkülönböztetést megtért zsidó és nem megtért zsidó közt. Ők a prozeliták gér saárnak hívják őket és bármennyire is igyekeznek, mindig lenézi egy kicsit őket a befogadó nép, pedig még buzgóbbak, mint azok, aki eleve zsidónak születtek.

          “Huszonkét éves vagyok. Így
          nézhetett ki ősszel Krisztus is
          ennyi idősen; még nem volt
          szakálla, szőke volt és lányok
          álmodtak vele éjjelenként!”

          Ez is Radnóti Miklós egyik verse, abban az időben született, amikor fiatal volt és a világ még szebbnek ígérkezett számára.

        16. Kedves SZOFI!

          ” de érdekes, hogy mennyire különbözőképpen magyarázzák a Jelenések könyvét, de ha az interneten megnézi az ember nagy mesterek és nem túl nagy mesterek régi festményeit azon is látszik, hogy nem egységes az elképzelés. Túlságosan sok és mély értelmet lehet tulajdonítani ennek a passzusnak.”

          Ez azért van, hogy különbözőképpen magyarázzuk a jelenések könyvét, mert csak az idő előrehaladtával mutatja, világosítja meg a Szent Lélek azoknak a próféciáknak az értelmét. De, mindannyian próbálkozunk! ( És, ha elég rugalmasak vagyunk, és nem esünk a büszkeség csapdájába, akkor előbb-utóbb mindent tisztán fogunk látni, ha tudunk módosítani az eddigi elképzeléseinken, abban az esetben, ha valami pluszt látunk meg, ahhoz képest!)

          A nyilas festménnyel kapcsolatosan: az az első ló, és lovas, ezért van előre festve. De, ha megnézel egy íjászt, mindegyik elfordul ( fordulatot tesz) törzsből, és úgy lő. Mert az az íjászatban a megfelelő pozíció, ahhoz is, hogy pontosan, és nagyobb biztonsággal érjen célba a nyílvessző. (Ha beleéled most magad, és a kezedbe képzelsz egy íjat, akkor zsigerből érezheted, hogy te is elfordulnál ahhoz, hogy pontosan célozz, és nagyobb erővel feszíthesd a húrt. Ha lovon ülnél, akkor is! És azért is, mert akkor tudod a legtávolabbra kifeszíteni a húrt, ami a vessző nagyobb erővel való kilövését eredményezi. ) Nem a mai nyílpuskákról van szó azokban a versekben, amelyeket már revolverként kell kezelni.

          “Amit Nimródról mondtál, arról én is hallottam, de hát nem csak mi a magyarok és hunok leszármazottai vagyunk Nimród magjai…”

          Itt nem tudom pontosan ( mert nem tudok angolul, és csak fordítóval olvastam el, és lehet hogy rosszul is emlékszem), de az is lehet, hogy Nimród maga fog “feltámadni”, és feljönni a pokolból az utolsó időben, és ő maga fog harcolni az Úr, és szentjei ellen. Mindenesetre van egy olyan igevers, amely akár ezt is engedi következtetni.
          Jel 17,11 Maga a Szörnyeteg pedig, amely volt, de most nincs, az a nyolcadik király. Ez is a hét király közé tartozik, és a pusztulás felé halad.

          “…, hiszen Nimród Babilonban, Úr városában, talán Egyiptomban is élt, felesége sem csak egy volt? ”

          Azért abban az időben még az emberek nem oszlottak szét a föld színén! Egy kupacban voltak! Csak Bábelnél, amikor az Úr összezavarta a “nyelvüket”, beszédüket, az embereknek, és már nem értették egymást, akkor oszoltak szét.

          Ez a lovas, már régóta vágtat! De nem az emberiség megmentésén fáradozik!

          ” Azért tesznek megkülönböztetést megtért zsidó és nem megtért zsidó közt. Ők a prozeliták gér saárnak hívják őket és bármennyire is igyekeznek, mindig lenézi egy kicsit őket a befogadó nép, pedig még buzgóbbak, mint azok, aki eleve zsidónak születtek.”

          A Krisztushoz tért zsidók, azok keresztények! Azok nem a zsidóvá lett pogányok. ( Az pedig, hogy lenézik őket, az egyik ok lesz az ítéletkor számukra, mert Isten nem tűri azt el : 2 Móz. 22,21 A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd azt, mert jövevények voltatok Égyiptom földén.2 Móz. 12,49 Egy törvénye legyen az ott születettnek és a jövevénynek, a ki közöttetek tartózkodik.
          2 Móz. 12,48 És ha jövevény tartózkodik nálad, és páskhát akarna készíteni az Úrnak: metéltessék körűl minden férfia, és úgy foghat annak készítéséhez, és legyen olyan, mint az országnak szülötte. Egy körűlmetéletlen se egyék abból.)

          “Ez is Radnóti Miklós egyik verse, abban az időben született, amikor fiatal volt és a világ még szebbnek ígérkezett számára.”

          Igen, én is szeretem Radnótit, és tisztában vagyok vele, hogy zsidó származású volt. Ahogyan még nagyon sokan mások is. De, nincs is ezzel semmi gond. Mindenki Ádámtól, és Évától származik testileg, és lelkileg, úgyhogy…! ( Már csak az kellene, hogy szellemileg mindenki Istentől származzon!)

        17. Kedves Szofi, vicc volt tényleg. Talán “kissé” többet jelent NEKEM egy katolikus főpap, mint hogy a származásával “törődjem” … Ez egy kis csipkelődés volt, mert, nekem, ha valaki zsidó származású háááát határozottan pozitívum. Elfogult vagyok! Hiszen ők voltak a választott nép! És Isten nem olyan mint az ember, hogy egyszer ezt szereti, másszor azt … Hűséges … és vissza fogja vezetni kedves népét Önmagához, bár nagy lesz a sírás, ha belátják – végre – kicsoda is az Úr Jézus akit ők a keresztre szegeztek:
          “Azon a napon az Úr majd megoltalmazza Jeruzsálem lakóit, és közülük a csetlő-botló is olyan lesz előttük, mint Isten, mint az Úr angyala.
          És azon a napon én rajta leszek, hogy összezúzzak minden nemzetet, amelyik Jeruzsálem ellen vonul. ÉS KIÖNTÖM DÁVID HÁZÁRA ÉS JERUZSÁLEM LAKÓIRA AZ IRGALOM ÉS AZ IMÁDSÁG LELKÉT, és ők majd rámtekintenek. Akit átdöftek, azt megsiratják oly sírással, mint az egyszülöttet, és keseregnek felette, mint ahogy keseregni szoktak az elsőszülött halálakor. Azon a napon oly nagy lesz a sírás Jeruzsálemben, mint Adadremmon sírása Megiddón mezején. És sír majd az ország
          minden család külön-külön
          Dávid házának családjai külön
          és asszonyaik külön.
          Nátán házának családjai külön,
          és asszonyaik külön.
          Lévi házának családjai külön
          és asszonyaik külön.
          Szemei családjai külön
          és asszonyaik külön,
          az összes többi család:
          család és család külön,
          és asszonyaik külön.” Zakariás 12.8-14.

        18. Kedves Szofi a drága Radnóti verséhez:
          sok-sok lány álmodik Jézusról sőt nappal is álmodik 🙂 például, hogy Neki szenteli az egész életét, apáca lesz …

        19. Kedves Ida! Most jól megnevettettél, mert elképzeltem, ahogy Nimród/Gilgames jön fel a pokolból, sőt elképzeltem, ahogy a nagyon népszerű Szántai Lajos művelődéstörténész nézne rád e szavak hallatán, vagy az előadásait a YouTube-on követő több százezres közönsége…. 😀

          Tudod, hogy egyedül a zsidók gyűlölik ennyire Nimródot? Szinte minden keleti vallás vagy nép ősi hagyománya úgy emlékszik rá, mint jóságos óriásra, aki azért épített magas tornyot a vízözön után, hogy egy következő esetnél túlélhessék az emberek az áradást. Ő volt az első király a földön és “nagy vadász az ÚR ELŐTT ” Bizony, már az Úr előtt! No de ezt nem értheti bárki helyesen, ugye, mert van aki számára egyenesen felfoghatatlan.

          Nagyon sok nép, illetve minden nép megemlékezik róla az őstörténetében, még a szír keresztények is. Nimródot az Ószövetségben sem kényeztetik el a zsidók, de a náluk még a Tóránál is nagyobb becsben tartott Babiloni Talmud az, ami amúgy istenigazából megvilágítja, hogy miként vélekednek róla, meg a leszármazottairól, Jézusról, aki “az istentelen Nimród fiának fia”, de amit Jézus édesanyjáról mondanak, az aztán mindennek az alja.

          Na mindegy, nem is érdemes vele foglalkozni.

          Van egy “mű”, azaz egy kézikönyv, amely teljesen véletlenül került avatatlan kezekbe. Ezt a kézikönyvet valaki lemásolta és benn felejtette a másológépbe az USA haditengerészetének hírszerzésénél, amit aztán többet nem használtak, elhelyezték egy raktár mélyén, majd a könyvet megtalálta Milton William Cooper aki tisztként szolgált ott. Amikor rájött, hogy az 1954-ben megalakult Bilderberg csoport számára készült tervezetet tart a kezében, amely az Új Világrend létrehozásának érdekében készült a részvevők számára, akkor ő is lemásolta, az eredetit pedig leadta és az ma is ott található.

          Később, amikor látta, hogy a könyvben leírtakat a háttérhatalom pontról pontra sorban megvalósítja, elhatározta, hogy nyilvánosságra hozza a könyvet és indított egy műsort is, amiben olyan titkokat árult el, amivel sok borsot tört a magánhatalom orra alá. Többször megkísérelték meggyilkolni, az egyik “balesetnél” elveszítette az egyik lábát. Végül a családját elköltöztette az Egyesült Államokból, mert féltette őket. Ekkoriban már nagyon útban volt, adócsalási ügybe keverték, többször próbálták letartóztatni. Főleg amiatt, hogy szeptember 11-el kapcsolatos fontos információkat szivárogtatott ki. Végül 2001. november 5-én tisztázatlan körülmények között a rendőrség agyonlőtte egy tűzharc során a háza közelében.

          Bocs, hogy ilyen hosszadalmas volt, csak hangsúlyozni szerettem volna, hogy nem egy légbőlkapott kémregényről van szó, hanem dokumentált, bizonyított eseményekről. A könyv – igaz csak angolul – itt van az interneten: http://www.stopthecrime.net/docs/William_Cooper-Behold_a_Pale_Horse1991.pdf

          És amiért írok róla, az az, hogy minden, ami most történik előre megírták! Lehet, hogy a Biblia is nyitva volt, hogy a keresztények könnyen tudjanak párhuzamot vonni az események és a bibliai próféciák közt, de még azt is leírták benne, hogy el kell érni, hogy a keresztényeket üldözzék!!!! Most ezt látjuk, hogy hiába nem hajlandóak a keresztények belemenni Charlie Hebdos provokációkba (mind a 10 ember zsidó származású volt, akit állítólag a rajzok miatt agyonlőttek, ezt Izraeli ismerősöm írta) bevándorlókkal kapcsolatos gyűlölködésbe, valahogy még a terroristák is csetlenek-botlanak itt Európába… de valahogy be kell vonni a keresztényeket, hogy a terv sikerüljön, csak a vak nem látja. Azt a nyomorúságot is eltervezték, amiben most élünk itt Európában, miközben az elit, kb. 300 család dőzsöl a világ vagyonának több mint 90 %-ából.

          És amikor eljön az apokalipszis lovasa, akkor az ő tervük beteljesül, mi meg megyünk a levesbe…

          Eközben meg Róma új vallást kreált Izraellel karöltve és megint eladja Jézust 30 ezüstpénzért…. Ezt nem én mondom, csak idézem Molnár Tamást, a nemzetközileg elismert, keresztény értékek mellett elkötelezett filozófust aki a Szent István Társulat, 1997-es kiadványában ezt írja:

          ?Annak ellenére, hogy a liberális társadalom kényelmes körülményeket teremtett az Egyház számára, a katolikus értelmiségnek az a benyomása, hogy Róma megint eladta Jézust harminc ezüstpénzért.”

        20. Kedves Éva! Teljes szívemből kívánom, hogy a Jóisten védje meg az izraeli népet, de a cionistáit, amely legelőször mindig is a saját népét áldozta fel, azokat büntesse meg, mert megérdemlik.

          Cseréljenek helyet a pokolban Nimróddal…. 😀

        21. Köszönöm a linket Éva, jónak tűnik. Elolvasom a hozzászólásokat is, nagyon tanulságosak szoktak lenni.

        22. Kedves SZOFI!

          ” Most jól megnevettettél, mert elképzeltem, ahogy Nimród/Gilgames jön fel a pokolból, sőt elképzeltem, ahogy a nagyon népszerű Szántai Lajos művelődéstörténész nézne rád e szavak hallatán, vagy az előadásait a YouTube-on követő több százezres közönsége?. :D”

          Nem igazán zaklatna fel Szántai Lajos nézése. Amit eddig láttam/hallottam tőle néhány mondattól eltekintve nem sokat ért. Gondolom, hogy Nimród is, csak úgy “támadna fel/jönne el”, mint keresztelő Jánosban Illés, csak a Sátán ereje által. ( Mert lehetőséget kap rá…!?)

          “Tudod, hogy egyedül a zsidók gyűlölik ennyire Nimródot?”

          Mennyire? Csak nem azt akarod mondani, hogy gyűlöletet hallottál ki a megjegyzésemből?! Mert én csak érdekességként jegyeztem meg neked. ( Nem gondolom, hogy egy keresztény valamikor is elfelejtené/elfelejthetné, hogy ő is csak kegyelemből tartatott meg…!)

          ” Szinte minden keleti vallás vagy nép ősi hagyománya úgy emlékszik rá, mint jóságos óriásra, aki azért épített magas tornyot a vízözön után, hogy egy következő esetnél túlélhessék az emberek az áradást.”

          Miután a keleti vallásokról tudjuk, hogy nem Istentől származnak ( noha természetesen, mivel egy tőről fakad az emberiség, ezért az emlékezet is egy tőről származik, és emiatt hasonlók a teremtés történetek nagy része), hanem a másik oldal ügyességei, hogy az embereket elterelje Tőle, ezért nem csoda, hogy Nimródot “istenítik”.

          ” Ő volt az első király a földön és ?nagy vadász az ÚR ELŐTT ? Bizony, már az Úr előtt! No de ezt nem értheti bárki helyesen, ugye, mert van aki számára egyenesen felfoghatatlan.”

          Én értem, hogy mit szeretnél ebből kihozni, de “nagy vadász az Úr ellenében” volt ( egy másik, közérthetőbb fordításban)! A torony építése is azért történt, hogy “lekapják” Istent a trónjáról. Ezért is lövöldöztek nyilakat az égbe, hátha sikerül….! ( Ugyanis, az özönvíz után megígérte Isten, hogy olyan nem lesz több a földön. Erről Nimród is tudott, és nem is lett volna ezért értelme, hogy olyan indokkal építsen tornyot. http://www.sacred-texts.com/chr/apo/jasher/3.htm itt is lehet olvasni a történtekről.)
          A Talmudról pedig én se gondolom, hogy érdemes lenne komoly vitát kezdeni.

          A linket köszönöm, majd elolvasom. De, én is tudok ezekről a dolgokról, és eléggé kiveséztük ezt régebben. Persze lehet, hogy te még nem voltál akkor itt. ( De, lehet, hogy a mostani, neked írt válaszaimat se olvastad mindet, mert ez a mostani hozzászólásod úgy hangzik, hogy erre lehet következtetni belőle.)

          “Bocs, hogy ilyen hosszadalmas volt, csak hangsúlyozni szerettem volna, hogy nem egy légbőlkapott kémregényről van szó, hanem dokumentált, bizonyított eseményekről.”

          Nem volt hosszadalmas, de nem én vagyok az, aki meglepődik az ilyesmin. ( Na jó, esetleg azon, hogy hogyan élte túl addig…!)

          “És amiért írok róla, az az, hogy minden, ami most történik előre megírták! Lehet, hogy a Biblia is nyitva volt, hogy a keresztények könnyen tudjanak párhuzamot vonni az események és a bibliai próféciák közt, de még azt is leírták benne, hogy el kell érni, hogy a keresztényeket üldözzék!!!! ”

          A bibliai próféciák nem érthetők meg saját értelemmel, de a másik oldal szellemi vezére ismeri azokat. Na meg körbe is néznek a keresztény irodalomban, hogy valószínűleg mi is várható…!
          Arról meg a Biblia is bizonyságot tesz, hogy hatalmas keresztényüldözés következik. Persze ez nem von le a könyv ( amit linkeltél) értékéből. Nem azért mondom.

          “Most ezt látjuk, hogy hiába nem hajlandóak a keresztények belemenni Charlie Hebdos provokációkba…..”

          Arra én is írtam neked egy válaszomban, hogy nem kell ezeket a dolgokat / akciókat valódi “külső” cselekményként fogadni. ( De, szerintem ez a cselekmény, az USA “fegyelmezése” volt Európával szemben ( azt azért nem tudhatjuk pontosan, és elég mélyen, hogy a politikában milyen “harcok” mennek egymás között, a még esetlegesen megmaradt hatalom morzsáinak megtartásáért… Továbbá a népet is le kell “nyugtatniuk”, hogy azért még van “önrendelkezés”, és stb. És, azt is gondolom, hogy még a közel-keleti háború kirobbantása is napirenden van…!)

          “.. de valahogy be kell vonni a keresztényeket, hogy a terv sikerüljön, csak a vak nem látja. Azt a nyomorúságot is eltervezték, amiben most élünk itt Európában, miközben az elit, kb. 300 család dőzsöl a világ vagyonának több mint 90 %-ából….”

          Igen, én is tudok az “elitről”, nem új keletű a dolog. A terv pedig sikerülni fog, csak nem úgy ahogyan a többség várja.

          És amikor eljön az apokalipszis lovasa, akkor az ő tervük beteljesül, mi meg megyünk a levesbe?

          Isten kezében vannak az idők, és az események. Csak addig mehetnek el, amíg Ő engedi.

          “Eközben meg Róma új vallást kreált Izraellel karöltve és megint eladja Jézust 30 ezüstpénzért?. ”

          Igen már áll a Nagy Babilon is. A Hamis Próféta is teszi a dolgát, és annak imádatára fogja bírni a világot ! Megteszi mind a gazdasági lépéseket ( pecsét, amivel adhatsz-vehetsz), mind a szellemieket ( és megöletnek mindazok, akik nem imádják….! Ahogyan régen is! Azok pedig pláne, akiknél az Isten beszéde , és Jézus bizonyságtétele van! Ahogyan régen is tette…! Az pedig, hogy “megint eladja Jézust”, nem gondolom, mert eddig se volt nála. Csak hivatkozott rá eddig is. De, mivel a kovász közé berejtette az evangéliumot is, ezért, akiknek a szíve ott “jó föld” /volt, azoknál megtermi/megteremte a gyümölcsét! Mert az Isten Igéjének, és az evangéliumnak ez a tulajdonsága, hogy ha jó földet ( szívet) talál, akkor gyümölcsöt hoz abban! )

        23. Kedves Ida!

          Jasar könyve engem is érdekelne, de nem hottentotta fordításban, mert azt nem tudom olvasni 😀
          Tudsz-e linket adni, ahol ez elérhető magyarul is?

          Köszike: Erika

  6. Hú de beteg itt már minden, és mindenki, azaz aki nem hagyja magát gyógyítani és kezeltetni Jézus által. A küszöbön van remélem Jézus, mert egyre inkább elviselhetetlenebb minden.

  7. lásd:
    mozi filmek, reklámok, zene…
    SZINTE ….MINDENBEN ott van a gonosz…
    PL : a
    STAR WARS- legújabb részében a gonosz, egy új kardal van már a kezében, ami egy fordított keresztet takar
    ami
    a sátánizmus egyik jele….

    Nincsenek véletlenek, kell figyelni a dolgokat.
    És mivel, Hollywood nem tudja tagadni a bibliában leirtakat, ezért piacra dobják, vagy játékban, , vagy filmben…
    Amiben persze,
    jól elferditik az igazságot…
    lásd NOÉ—- film….
    Sajnos , eléggé beindult Hollywood-hazugság gyára…
    2016-ban Jön Jézabel….
    a moziban…
    🙁
    és még kitudja, hány beteg dolgot, filmet, és embert (jézabel ) szeretnének jobb szinben feltüntetni.
    megkedveltetni velünk 🙁

    HBO- is csinált egy sorozatot, az elragadtatásról…
    (THE LEFTOVERS- a hátrahagyottak…. )
    eléggé elferdítve,
    a biblia tényeket…

    http://kotaku.com/theres-already-amazing-star-wars-episode-vii-fan-art-1665473427

    1. Kedves Kiru! Már nem csak a Noé film, ha nem Mózes is ki van forgatva! Exodus: Istenek és királyok (Exodus: Gods and Kings) néven fut. Én nem néztem meg ezt se, sem a Noét, de ebben a port.hu hozzá szólásokban egy gyerekként ábrázolják Istent állitólag és nem, hogy a lángoló, elnem égő csipkebokorból szól.

    2. A poklot, már mint fülledt, fénylő, buja, táncos, mulatós, erotikus, kártyázós, stb, helyet “mutatták” be az embereknek. Folyik a bor, sör, pezsgő, pia…! Buli 1000-rel! Örökké…!

      1. És sajnos viccelődnek, hogy sok lesz az ismerős, meg jó a társaság. Nem tudják, miről beszélnek. Sokat kell imádkozni…

        1. Pontosan, mert vagy kínzásokat látnak benne, vagy valami jó bulit, mert a megsemmisülés, az Élet Könyvéből töröltetés nem mond semmit nekik. Értük is kell imádkozni, mindenképpen.

          @Csaba: javaslom, nézd meg a filmet (akár mindkettőt), úgy érzem, fel vagy vértezve az ámítás ellen. Végig néztem, jó kalandfilm, hatalmas ferdítésekkel. A tíz csapást gyakorlatilag materialista okoskodás mentén ábrázolja, tanulságos azért. Engem nemhogy megingatott, ellenkezőleg, nagyon is megerősített hitemben. A gyerekeknek persze nem engedem, nem elég felkészültek…

        2. “Pontosan, mert vagy kínzásokat látnak benne, vagy valami jó bulit, mert a megsemmisülés, az Élet Könyvéből töröltetés nem mond semmit nekik”

          Nincs is megsemmisülésről szó az Igében! Ha olyan könnyen meg lehetne úszni a dolgot, akkor nem is kellene olyan sokat sírni értük. Hiszen éppen az a probléma, hogy vagy örök élet, vagy örök kárhozat. Ahol kínoztatnak örökkön-örökké….! ( Az, hogy az élet könyvéből töröltetnek, az nem jelenti azt, hogy megszűnnek létezni….! Csak nem az örök életre támadnak fel, hanem az örök kárhozatra!)
          Megsemmisülés esetén viszont csak annyi történne, hogy “na bumm, akkor mi van?! Kiélveztem az élet, és világ adta lehetőségeket, azután ennyi..! Azután meg…, na, … szevasztok…!”!

          Viszont Krisztus éppen az örök kárhozattól váltotta meg az emberiség azon részét, akik segítségül hívják az Ő nevét, és akik befogadják Őt, és akik hisznek benne, és akik követik Őt, és akik győznek…, és akik…stb! Vagy azokat, akik nem ismerhették Őt, de cselekedeteik alapján megtartatnak! Mert a jót cselekedték…!

        3. Valójában FÁJ a szívünk, “értük” de inkább arra gondoljunk hogy az Úr kegyelme eléri őket ! Ámen ! Aki sír, az az Úr Jézus. Vérkönnyeket … láttam … :((

  8. Szoktatják az “IQ szökevényeket” a “mesés valósághoz.”
    Úgy látom van rá vevő.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend