Idők jelei

Az új törvény névre szóló felügyelőt rendelne minden skót gyerek mellé

"Dadus állam"
“Dadus állam”

Forrás: WND.com

Egy keresztény szervezet kiértesítette a skót kormányt, hogy készen áll jogi úton megtámadni azt az állami tervet, amely célja, hogy minden gyerek számára egy bürokratát jelöljön ki, aki beleszólhat a családok döntéseibe.

A pert előkészítő Christian Institute képviselője elmondta, hogy ügyvédeik levélben értesítették a kormányt az ügy részleteivel kapcsolatban, ami azzal vádolja a törvényhozókat, hogy jelentősen túllépik a törvény által számukra biztosított hatáskört.

Az intézet által tolakodónak nevezett tervezetet a törvényhozók már elfogadták, de még nem lépett hatályba. A tervezet lényege, hogy minden skót gyerek számára egy név szerint megnevezett személyt jelölnének ki, akinek hatalma lenne figyelemmel kísérni a gyerekeket és döntéseket hozni az életükkel kapcsolatban.

Ez a ?magánélet igazán groteszk megsértése, ami súlyosan aláássa a hétköznapi édesanyák és édesapák jogait és kötelezettségeit, akik legjobb képességük és az általuk legjobbnak vélt módon próbálják felnevelni gyerekeiket,? mondta Colin Hart, a Christian Institute munkatársa.

?A jelen helyzetben az a célunk, hogy ezzel a jogi lépéssel megakadályozzuk a tervezet hatályba lépését, azt remélve, hogy hatására a kormány eláll ettől. A peranyag készen áll a beadásra,” mondta.

?Jogilag semmi akadálya, hogy a jövő hét során beadjuk, azonban szeretnénk, ha minél több szülő történetét belefoglalhatnánk és már számos visszajelzést kaptunk családoktól, akik szeretnének részt venni az eljárásban.”

A törvényjavaslat értelmében valamennyi gyerek számára, újszülöttektől 18 éves korig, állami gondnokot jelölnének ki, egy egészségügyi alkalmazott vagy tanár személyében.

A Gyerekekről és Fiatalkorúakról szóló Törvényt Aidan O’Neill, az emberi jogok védelmére specializálódott jogász is elítélte, aki egy jogi nyilatkozatban leírta, hogy a lépés jogilag nem egyéb ?alaptalan beavatkozásnál” és valószínűleg ?törvénysértő” is.

Minden jel szerint az Emberi Jogok Európai Egyezményét is sérti, ami leírja, hogy a kormány köteles ?tiszteletben tartani az emberek magán- és családi életét”.

Az állami felügyelők névszerinti kinevezése minden egyes gyerek számára eredetileg egy ENSZ kezdeményezés.

?Ez a törvényjavaslat világosan szemlélteti, hogy mi felé halad egy olyan ország, amelyik elfogadja a Gyermek Jogairól szóló ENSZ Egyezményt és megpróbál annak rendelkezései szerint eljárni,” mondta Michael Donnelly, a Home School Legal Defense Association (HSLDA), az otthoni tanítást választók jogvédelmét biztosító szervezet nemzetközi kapcsolatok igazgatója.

A szervezet már régóta próbálja leleplezni ennek az ENSZ Egyezménynek a veszélyeit, amelyet az Egyesült Államok mellesleg nem írt alá.

A skót törvény értelmében egy szociális munkás vagy egyéb állami alkalmazott lenne hivatott a gyerekek ?jólétét előmozdítani, támogatni és védeni” az állam által előírt színvonal szerint.

A törvényjavaslat hihetetlen mennyiségű adat összegyűjtését is előírja, amit szinte bárkivel megoszthatnak a szülő hozzájárulása nélkül.

A HSLDA arra is figyelmeztetett, hogy a skót törvényjavaslat egy nagyobb kiterjedésű kezdeményezés része, amit az ENSZ egyezményre adott válaszként indított a skót kormány ?Csináljuk Jól Minden Gyerekkel? (Getting It Right For Every Child, GIRFEC) névvel.

?A skót gyerekeket és családokat GIRFEC féle aranyért adta el az igennel szavazó 105 honatya, akik közül nem egy hangosan tiltakozott az személyi igazolványok bevezetése miatt, de egy szót sem szólt a gyerekek és szüleik személyes adatainak tömeges gyűjtése ellen,? nyilatkozta az otthoni tanítást népszerűsítő szervezet (Shcoolhouse HEA) skót képviselője.

A szervezet leginkább azért aggódik, hogy a ?jólét” fogalmát igen tágan lehet értelmezni.

A törvény szerint a jólétet bizonyos jelzők alapján határozzák meg, mint például a ?biztonság, egészség, teljesítmény, gondozás, aktivitás, tiszteletben tartás, felelősségteljesség”.

A Schoolhouse HEA szerint a ?biztonság” kivételével a felsorolt jelzők egyike sem jelzi önmagában, hogy egy gyerek veszélyben van-e.

?Éppen ezért ezek semmilyen gátat nem szabnak az állam számára a családok életébe történő beavatkozással szemben.”

A program 50 millió dolláros költségvetéssel jár együtt.

A Királyi Ápolóképző Főiskola arra figyelmeztetett, hogy a terv kivitelezéséhez legalább 450 új egészségügyi ?látogató” vagy felügyelő alkalmazására lenne szükség, akiket az állam fizetne.

?A hétköznapi skót állampolgároknak minden oka megvan az aggodalomra,” figyelmeztetett Colin Hart.

A London Telegraph szerint a Gyerekekről és Fiatalkorúakról szóló Törvényt azért támadják többen is, mert túllépi a kormány hatáskörét.

“A törvény a felelősség egyensúlyát az állam javára billentené a család rovására,  ami a legtöbb szülő számára elfogadhatatlan,” nyilatkozta Liz Smith, a Skót Konzervatív Párt egyik tisztviselője.

A Katolikus Egyház, a Skót Egyház és számos jogi szervezet is tiltakozik az elképzelés ellen.

Előző posztKövetkező poszt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend