Lázongó világ

A YouTube és a Twitter törökországi blokkolása ellenére is kiszivárgott a Szíria elleni török terv

Edrogon-cropForrás: zerohedge.com

Ahogy arról korábban több portál is beszámolt, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök előre blokkolta a Twitter elérhetőségét egész Törökországban, a ?hihetetlenként? beharangozott kiszivárogtatás és persze a most hétvégi választások előtt, majd tegnap reggel, a nagy kapkodás közepette a YouTube is blokkolásra került (annak ellenére, hogy a török bíróság határozata értelmében az ilyen tiltások nem legálisak). A manapság mindent mindennel összekötő hálózatoknak köszönhetően azonban a felvétel mégis kiszivárgott és így már valóban érthetőek a kiszivárogtatás megakadályozására tett kétségbeesett intézkedések. Ahogy azt a nyersfordításból megtudjuk, a felvételen az ország külügyminisztere, a titkosszolgálat vezetője, valamint a fegyveres erők második számú parancsnoka arról beszélgetnek, hogy megrendeznek egy fegyveres incidenst Törökország és Szíria között.

Néhány fontos részlet:

Ahnet Davotolu: ?A jelenlegi fordulat tükrében a miniszterelnök azt mondta, hogy (a Szulejmán Sah síremlék elleni) támadást jó lehetőségnek kell tekintenünk.?

Hakan Fidan: ?Küldök 4 embert Szíriából, ha erre van szükség hozzá. A háborút kiváltó eseményt pedig elő tudom állítani azzal, hogy rakétatámadást rendelek el Törökország ellen; Ha szükséges, akkor a Szulejmán Sah síremlék ellen is előkészíthetünk támadást.”

Feridun Sinirliolu: ?Saját nemzetbiztonságunk egy közönséges, olcsó, belföldi irányelvi szervezetté vált.?

Yaar Güler: ?Ez közvetlen hadüzenet. Úgy értem, amit csinálunk, az önmagában egy közvetlen háborús cselekmény.”

Feridun Sinirliolu: Néhány komoly globális és területi geopolitikai változás van folyamatban. Most más helyekre is átterjedhet. Éppen Ön mondta ma, és a többiek egyetértettek… hogy most már egy másfajta játszma felé tartunk. Ezt látnia kell. Mármint, hogy az Iraki és Levantei Iszlám Állam és a többi hasonló szervezet nagyon könnyen manipulálható. Egy olyan terület, ami hasonló szervezetekből áll, komoly biztonsági kockázatot jelent számunkra. Amikor először Észak Irakban jártunk, mindig fennállt a veszély, hogy a PKK (Kurd Munkapárt) az egészet szétrobbantja. Ha alaposan megvizsgáljuk a kockázatokat és megalapozzuk, … ahogy a tábornok most mondta…

Yaar Güler: Uram, amikor az előbb bent volt, éppen erről beszéltünk. Nyíltan. Úgy értem, a fegyveres erők egy olyan ?eszköz?, amire minden lépésnél szükség van.

Ahnet Davotolu: Természetesen. Az Ön távollétében én is mindig ezt mondom a miniszterelnök úrnak, akadémiai szaknyelven, mármint, hogy nem lehetséges megmaradni ezeken a területeken igazi fizikai erő nélkül. Fizikai erőhatalom nélkül nincs elméleti hatalom.

A teljes szöveg ITT elolvasható

Aki esetleg még mindig azt gondolja, hogy ezt valaki kitalálta és Erdogan jogosan tiltotta le a videót, érdemes megfontolnia, hogy a török államfő maga is elismerte, hogy az információ igaz.


?Erdogan török miniszterelnök élőben nevezte ?erkölcstelennek? a külügyminisztériumi kiszivárogtatást.? (twitter)

Röviden: Kiszivárog egy felvétel, hogy egy NATO tagország megrendezett támadás alapján indított háborút tervezett Szíriával (Hol is hallottunk ilyesmiről?) és a török miniszterelnök annyit volt képes reagálni, hogy a kiszivárogtatás ?erkölcstelen?.

Erdogan mindenesetre nem örül:

Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök a vezető biztonságpolitikai tisztviselők között egy Szíria elleni lehetséges támadással kapcsolatban lezajlott beszélgetés kiszivárogtatását ?aljasnak? nevezte.

Egy nemzetbiztonsági ülést is kiszivárogtattak. Ez aljas, ez őszintétlen… Kit szolgálnak ezek, hogy hangalapú megfigyelést végeznek egy ilyen fontos megbeszélésen? – nyilatkozta Erdogan a támogatói előtt, a március 30-i helyi választásokat megelőzően, ami igazi próbatétel lesz számára a sok korrupciós botrány közepette.

Előző posztKövetkező poszt

3 hozzászólás

  1. Úgy tűnik Szíria – és mindeközben persze Ukrajna – mindenképpen kell az atlanti hatalmaknak, egyszerűen nem mondhatnak le róla, mivel az az orosz -kínai tengely oldalára billentené a mérleg nyelvét.
    Eközben zajlik a mocorgás dél-amerikában és afrikában is…
    Ebből könnyen atomháború lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend