Az Illuminati, azaz a magukat “megvilágosultaknak” nevező és Lucifert követő szervezet tagjai által, az Uruk utasítására szorgalmazott Új Világrend egyre sebesebben és rendületlenül épül és ezt ma már nem is titkolják.
Félelemre azonban semmi ok, hiszen ez Sátán utolsó, kétségbeesett próbálkozása, hogy Isten helyébe lépjen.
“Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van.” – Jelenések 12:12
A háború kimenetele több mint 2000 éve eldőlt, a csaták viszont az egyes emberek lelkéért tovább folynak, ezért “Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el.”
Segítsetek másoknak, hogy lehulljon a lepel és ne csak azt lássák meg, hogy a világban ádáz harc folyik, hanem azt is, hogy mindez miért történik és hová vezet!
Mielőtt bárki, bármit tenne, ez létező jelenség. Ugyanakkor el van torzítva és kevés igazságtartalommal bír. Hacsak nem a valós entitásokról, elemetálokról van szó, amik ezen dolgok által uralnak embereket és rajtuk keresztül energiákat. Viszont annyi összetevője van, hogy leírni is kevés…maximum könyv formájában.
És, sajnos túl is van démonizálva ez az egész, mint a templomos lovagok rendje.
A titkos társaságok között erős átfedés van. ..igaz és valós, hogy sokan Marsikus génekkel rendelkeznek és az Illuminati és más társaságokban (Brotherhood, Skull and Bones, ), erősen befolyásolnak gazdasági tényezőket, ez igaz! A Luciferiánusok minden társaságban jelen vannak. Ez is igaz. A szabadkőművesek egy külön kategória, mivel itt a legerősebb a világ valódi segítésére szolgáló ág! Mivel, akármennyire is spirituális a dolog, akkor is csak itt élünk és gazdasági, kulturális-vallási, politikai folyamatokon lehet hatni egy társadalomra…. viszont, lehet jól is hatni.
Azt, tudni kell, hogy ezen társaságok birtokolják az igazi tudást, amit sem a Vatikán sem pedig az egyházak nem tudnak, avagy nem helyezhetnek összefüggésbe. És, ebben a világi egyházaknak nagy felelőssége van, hiszen már elavultak a vallási rendszereik. Ők, ugyanúgy sötétségben tartanak milliókat, akik, Istenben bízva, bután halnak meg, egy 1000x átollózott Bibliában bízva (amiből, minden titok hiányzik) és tudatlanul. Az egyházak semmivel sem jobbak, mint a Luciferiánusok felelősség tekintetében. Ezt nem szabad elfelejteni. Ugyanakkor a legnagyobb kárt a Marsikus génekkel rendelkező emberek okozzák, (sok Luciferiánus ilyen), emellett azok a földön kívüli fajok, amik bizonyos önös érdekeket tekintenek elsődlegesen. Itt is nagyon sok átfedés van…ahogyan egy társaság tagja, tagja egy másiknak is.
Ugyanakkor, nagyon sokan ezen társaságokból más elveket vallanak és azt a tudást, amit birtokolnak, az emberiség javára használják fel. Személyes tapasztalatom ez.
A dolog nem fekete és fehér, hanem sokrétű és sokoldalú, sok ember más tudattal rendelkezik, más génekkel, másképp’ tesznek, és igen, nyitni kell a társadalom felé, amiben segítő érdekek, fejlődés, és gazdasági folyamatok húzódnak meg. A karma rendszerében, ami szintén lényeges és kényes.
Mivel, csak ezen rendszerben tudunk működni, még azok is akik, a másik oldalon állnak.
Viszont elvárni, és minden információt nyilvánossá tenni felesleges, és az emberek 90%-a fel sem fogná, vagy elkezdené démonizálni, meg sátáninak tartani és ilyen badarságok. itt van a felelősségünk! Ez az a pont!
És, még 1 dolog, ..igen sokszor túl van démonizálva ez. Egy-egy videó készítője nem is tudja, hogy ahelyett, hogy felnyitná az emberek szemét, gyűlöletet ébreszt ezen társaságok iránt, ami szintén gyűlöletet szül. A tudatlanság mindig gyűlöletet szül! Ezek a videók a valódi igazság helyett gyűlöletet programoznak.
A sok hiedelem, vallás és más fals elavult információk meg szintén emberi sötétséget, ami tudatlanságot szül és a tudatlanságból megint csak harag, és gyűlölet fakad, meg ellenállás.
Nem a templomban fogjátok megtanulni a valóságot, csak ha képesek vagytok a dobozon kívül gondolkodni, akkor lesztek képesek segíteni, és előrevinni a világot, akár a mikorkörnyezetetekben is.
Mert, e 3 szó mesterrezgése csodákra képes, szeretlek, köszönöm, bocsáss meg. Használjátok.
Ennél többet nem írhatok. Ha megnézitek a videót és elfogadjátok azt, hogy legalább annyian vagyunk, akik a másik oldalon állnak, akkor talán tényszerűen látjátok ezeknek a dolgoknak a felszínét. És ez lenne a cél!
Üdv.
Szomorú ezt látni. Véleményem alapján ezek az emberek nem tudják pontosan, milyen entitásokért “rajonganak”. Naiv tömeg, az igaz, hogy az érzelmeket is tudják befolyásolni, hiszen dimenziókon keresztül képesek úgymond közlekedni, a “rezgések” által pedig az agyunkat kontroll alatt tartják (T.kivétel) Persze talán mindez furcsán hangzik az erősen hívők számára, de vegyük figyelembe, a szóban forgó “lények” is maga a tökéletesség teremtményei, ennek is köszönhető eme tudásuk. Igen, fellázadtak a tökéletesség (A teremtő Isten) ellen, a tökéletességben. Ott nem volt helye önzőségnek, irigységnek, haragnak, bűnös gondolatnak. Ezt Ők tették Isten ellen, az ember kapcsán. Ezért is bukottak.
Senki sem tudja pontosan mikor “jönnek” el újra, de úgy vélem közel az idő, főleg a világban zajló eseményeket figyelembe véve. Azt magam sem tudom miként érkeznek. Talán ismét “idegenek” szerepébe tetszelegnek majd, ahogy a sumér időkben is tették. Először majd a “jó” oldalukat mutatják (ami ugyan hazugság és szemfényvesztés), de aztán…
Miért is kapcsolom a két dolgot össze? Ajánlom figyelmetekbe az alábbi két apró! részletet.
Tessék megtekinteni.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pazuzu
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lamastu
Az emberek egyszerűen elfelejtik a múltat, és a többséget nem is érdekli. Hiba, persze ez is tudatos a “mátrixban”.
Azt hiszem elmondhatom, hogy itt a legtöbben hasonlóképpen gondoljuk. Van is néhány anyag erről az oldalon. Például ez: http://idokjelei.hu/2012/12/nightlight-radio-a-nagy-megtevesztes/
Illetve ajánlom még ezt a hosszabb angol nyelvű videót a földönkívüliek valódi kilétéről: http://www.youtube.com/watch?v=f7qy9oY0cRw
Köszönöm kedves Thea:-)
Örülök annak, hogy Ti is hasonlóan látjátok a dolgokat. Sokan ezt talán “őrültségnek” vélik, de ugye néha az igazság mellbevágó tud lenni. Főleg ebben az anyagias és közönyös világban, amely szinte elvakítja az emberi elmét. De persze ez is tudatos, viszont Isten úgy teremtette az embert -véleményem alapján-, hogy keresse az igazságot és gondolkodjon. Nincs menekvés “tőlük”, csak Jézus által, ennyit tudok. Ezért is küldte a teremtő az emberek közé anno egyetlen fiát, hogy mindezt közölje. Empátia nélküli entitások a bukottak. Csak a szeretet és Jézus tanításai mentik meg az embert, ehhez nem szükséges templomba járni, hiszen a lélek alapján “ítélnek”. Ne legyenek kétségeink, a bukottaknak is szükségük van erre, ezért is formálják a világunkat romlottá a kollaboránsok által (http://hu.wikipedia.org/wiki/Uroborosz) De az igazi megmérettetés az érkezésük után várható, persze tudjuk a végét a Biblia által, Isten győzedelmeskedik ahogy mindig, sajnos addig azért hosszú az út. Az emberek többsége pedig még nem tudja, mi is vár rájuk igazán. Mert a szórakozás illetve az “iPhone” és társai elveszik a fókuszt a lényegről. Szomorú.
Elnézést, ha esetlegesen fárasztó naiv avagy laikus “elmélkedésem”.
🙂
Aki meg nem ismeri, annak szivbol ajanlom:
A Hovind-elmelet.
Zsenialis!
https://www.youtube.com/watch?v=FVTIORn39UY&list=PL79A94E1E08AA4F05
Egy nagyon jó, átfogó elemzés a világpolitikai szintéren jelenleg zajló folyamatok állásáról,
amely tulajdonképpen az “Új Világrend” kivitelezési tervének jelenlegi állását mutatja.
http://www.hidfo.net/2013/09/26/geopolitikai-mozaik-ii
Today it’s guns, tomorrow it’s refusing to worship the anti-christ
http://www.infowars.com/visa-goes-anti-gun-restricts-americas-largest-gun-store-from-processing-transactions/
De ha már sátán zsinagógája lett a jelszó, mit is jelentett ez Jézusnál, mert Ő mondta. Kiváncsi vagyok a véleményetekre, ezekkel az írásokkal kapcsolatban (hozzátéve, hogy nem vagyok COG-os):
http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina
http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina2
Jézusnal pontosan ugyanazt jelentette Arpi, mint amit a COG irasaiban olvasol errol, illetve olvashatsz, mert gondolom a terjedelme miatt nem olvastad még végig.( Annak idején nekem is több napba telt, amig elolvastam.) A COG jo par irasaival nem értek egyet, de a “Satan zsinagogaja”-rol, ezenkivül az Uj vilagrendrol es az okkultizmusrol szolo iromanyaik nagyon jok.
Ha sok volna végig olvasnod mindkét részét a “Satan zsinagogaja” cimunek, akkor legalabb a kazar “zsidok”-rol szolo részt olvasd el, és feltétlenül. A kazar birodalom történelmérol sokféle irast talalhatsz a neten is.
Kedves Arpiel!
A “Sátán zsinagógája” a vallásos emberek, akik kivül “szépnek” látszanak ( Mát. 23,27 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák. ), de belül tele vannak “ragadománnyal”! Jézus is azokra mondta, hogy az atyjuk a Sátán, akik :Ján. 8,47 A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók. (stb)
Róm. 2,28 Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van:
?Róm. 2,29 Hanem AZ A ZSIDÓ, AKI BELSŐKÉPEN AZ; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.
(És ez vonatkozik mind zsidókra, mind keresztényekre.)
Jel 2,9
Ismerem szorongattatásodat és szegénységedet. Mégis gazdag vagy. [Ismerem] azok rágalmait, akik magukat zsidóknak mondják, de nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
Jel 3,9
Lásd, idehozom eléd azokat, akik a Sátán zsinagógájához tartoznak. Ezek azt mondják, hogy ?k zsidók, de valójában nem azok, csak hazudnak. Eléd hozom ?ket, hogy meghajoljanak a lábad el?tt, megértsék és elismerjek, hogy Én mindig szerettelek téged.
Itt arról van szó, hogy a vallásosak közül ad megtérőket a filadelfiai gyülekezetnek ( amely jelentése: testvéri szeretet) az Úr! Ők azok ( a vallásosak), akik keresztényeknek ( szellemi zsidóknak) tartják magukat.
” Kiváncsi vagyok a véleményetekre, ezekkel az írásokkal kapcsolatban (hozzátéve, hogy nem vagyok COG-os):”
Ne is legyél Arpiel! Inkább nem kellene az idődet azok olvasgatásával tölteni. Nagyon “tudományosnak” kinéző írományok vannak ott, amelyeknek többnyire nincs igei alapjuk! Persze természetesen te döntesz, hogy mit olvasol, de többet érnél az Igeolvasással.
A “kazárokról” meg ennyit ( bár, ha igaz lenne, akkor se lenne semmi, mivel a “jövevényeket” is elfogadta Isten zsidóknak. De, ha a Bibliát olvasod, akkor egyértelmű, hogy a zsidók összegyűjtése már “régóta” folyik. Annyi prófécia szól arról, hogy mire Jézus visszajön ( az armageddoni csata is ezért lesz) már Izrael államának léteznie kell ( és ott Isten földi népe a zsidók laknak!) , hogy egy csomó helyet elvenne azoknak beídézése! ( Azért gondalatébresztőnek: Ezék. 38,14
Annakokáért prófétálj, embernek fia, és mondd ezt Gógnak: Így szól az Úr Isten: Avagy ABBAN AZ IDŐBEN, MIKOR AZ ÉN NÉPEM, IZRAEL, Izráel bátorságosan lakik, nem tudod-é meg? ?Ezék. 38,16 És FELJÖSSZ AZ ÉN NÉPEM, IZRAEL ELLEN, mint a felleg, hogy beborítsd a földet, AZ UTOLSÓ IDŐKBEN LÉSZEN EZ, és hozlak téged az én földemre, hogy a pogányok megismerjenek engem, mikor megszentelem magamat rajtad az ő szemök láttára, Góg! ):
http://www.youtube.com/watch?v=Lq1FXZ5HYzo
Hátha tud valaki oroszul, és lefordítaná pár mondatban ide!
nekem az az érzésem hogy ezek az emberek legbelül valójában csak idióta lázongó kisgyerekek, 666, sátán, drog, alkohol és egyéb idióta szabadosság hülyeséggel lázadnak a világ ellen
hiába van valamelyiknek sok pénze esetleg, valójában semmit sem érnek, nem jó a közelükben lenni, hányinger a közelükben lenni, nem érnek semmit, valódi érték skálán a minimum szinten vannak
Barát Csaba,
Már megint elsétálsz a lényeg mellett.
Hey Kanku, – ha mar itt vagy – ajanlanam neked ezt a filmet -> “Courageous” megnézésre… biztosan tetszene. 🙂
Egy linket létszi. Ettől függetlenül nem tudok ígérni magamnak semmi jót, mert ahol jelenleg vagyok gyenge e net és még a videókat sem leget normálisan nézni. Egyébként köszi, hogy rám is gondoltál.
Sajna Kanku, angol nyelven nem talaltam a filmet mashogy csak, ha megvasarolod.
Magyar szinkronal pedig csak ezt talaltam, talan tudsz vele mit kezdeni:
http://www.youtube.com/watch?v=U2nxnEjv7wQ
szinkronnal*
Igen, de ettől még elkárhoznak! Sőt azok is, akiknek van némi erkölcsi tartásuk, de elsétálnak Isten kegyelme mellett, amely az Úr Jézus Krisztusban adatott !
Ez az uralkodó réteg , legyen sátán , ördög vagy illuminati valóban életellenes , emberellenes irányt követ.
De az Istenetek nevében , a kereszténynek sem voltak sokkal kegyesebbek azok ellen akik nem az ő nézeteiket vallták.
A keresztények miért feledkeznek el sok olyan eseményről , amiket ők maguk követtek el , mindössze azért mert az egyház így kérte , hivatkozva Istenre.
Most , nekem mint egy nem Isten félő és nem is Isten hívő ember számára , mennyivel lesz jobb egy olyan világbéke amit ismét a keresztény vallás és világnézet ural , bizonyos szervezeteken keresztül?
Mert ma ha a sátán ellen megyek , akkor rasszista vagyok , kirekesztő , nem elég liberális , sőt talán még fasiszta is.Ja , meg még homofób , és antiszociális , cigánygyűlölő és összeesküvés elméleteket gyártó ….stb.
De melyikőtök garantálja nekem azt , hogy ha eljön a ti Istenetek és elmondja újra az ő földi helytartójának hogy mik a törvények ésszabályok és ha én nem értek egyet talán némelyikkel , akkor nem leszek e ismét csak gyűlölködő , sátáni cimbora .eretnek?
A ti Istenetek nevében elevenen égettek el hétköznapi embereket , amit még a Hitler sem tett , Sztálin sem tett pedig ha van gonosz akkor az ő volt.
Valóban azt gondoljátok , hogy ma az emberek jobbak , okosabbak , kevésbé megfélemlíthetők mint 1o generációval ezelőtt és nem tennének olyat ami tettek azokkal akik nem az ő irányelveiket vallják?
Nekem nem kell sem ez a mostani rémes rendszer , de a ti várva várt világbékétek sem.
A keresztényég éppoly korrupt és beteg mint a fasizmus , kommunizmus , kapitalizmus , diktatúra vagy a ma ismert demokrácia.
Az alkotói pedig ugyanaz az érdekkör , akik az emberiség ellen lépnek fel , tehát az általatok sátánnak nevezett létező.
Jézusnak semmi köze nincs a kereszténységhez mert az csak az ő kereszthalála után jött egyáltalán létre.
Ő semmiylen vallást nem követett és amit mondott , az a keresztény hatalmaskodók által el lett ferdítve , itt-ott kiragadva pár szó és az egész szövegkörnyezet más értelmet kapott.
Amikor Jézus arról beszélt , hogy sokan jönnek el az ő nevében és sokakat el is hitetnek , akkor nem a sátánról beszélt , hanem azokról akik az ő nevében létrehoztak egy keresztény vallást és őt prédikálják egy elferdített Biblia alapján.
Jézus a kereszténységről beszélt , rólatok.Tudom , hogy ti nem vagytok rossz indulatúak mint más korrupt és perverz írástudó , de titeket is szépen rászedtek , pont az , aki ellen felléptek , a sátán.
Ezt csak azért írtam , hogy ha azt választjátok , el is gondolkodhattok rajta , de ha nem akkor nem.Nem a vita miatt íródott.
Kedves Istiripistiri!
Nagyon sok mindennel egyetértek abból, amit leírtál. Ez az oldal és a videó nem egy vallás üzenete és nagyon sok egyház pontosan olyan, mint amilyennek leírtad: semmi köze a hithez és a Jézus által hirdetett Jó Hírhez (ettől persze tagjai között lehetnek őszinte hívők). Nem szabad összekeverni egy szervezetet az egyes emberekkel. Jézust is a korabeli egyházi vezetők juttatták a keresztre. Persze ezzel tudtukon kívül Isten tervét segítették. Ez a történelem folyamán mindvégig így maradt. Az egyház évszázadokon át csak egy politikai hatalom volt, aminek vezetői sokszor még Istenben sem hittek, ma pedig a nagy egyházakat és egyházi szervezeteket átszövi az Illuminati. Az igaz hívőket ezzel szemben mindig is üldözték. Jézus idejében is, a középkorban is, és ma is.
A kérdéseid viszont értelmetlenek.
A “mi Istenünkről” kérdezel, és hogy milyen lenne az Ő világa. Nem gondolod, hogy Isten az egyszerűen csak Isten és kész? Nem válogathatsz, hogy nekem ilyen vagy olyan kell, viszont Jézuson keresztül személyesen megismerheted.
Ilyen egyszerű.
“Megtalálnak engem, akik keresnek.” Példabeszédek 8:17
“Valóban azt gondoljátok , hogy ma az emberek jobbak , okosabbak , kevésbé megfélemlíthetők mint 1o generációval ezelőtt és nem tennének olyat ami tettek azokkal akik nem az ő irányelveiket vallják?”
– Nem, nem gondoljuk. Sőt. A Biblia ennek az ellenkezőjét mondja. “Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek; szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint az Istent. … Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg.”
Kedves istiripisti!
írod:
“De melyikőtök garantálja nekem azt , hogy ha eljön a ti Istenetek és elmondja újra az ő földi helytartójának hogy mik a törvények ésszabályok és ha én nem értek egyet talán némelyikkel , akkor nem leszek e ismét csak gyűlölködő , sátáni cimbora .eretnek?”
A mi Istenünk földi helytartója a Szent Lélek Isten! (Függetlenül attól, hogy esetleg más önhatalmúlag annak nevezi magát!)
Az Ő szabályai a következők: Luk. 6,31 És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal. Ján. 13,15 Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek. 1 Tim. 6,11 De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget. Luk. 10,27 Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.
írod:
“Nekem nem kell sem ez a mostani rémes rendszer , de a ti várva várt világbékétek sem.
A keresztényég éppoly korrupt és beteg mint a fasizmus , kommunizmus , kapitalizmus , diktatúra vagy a ma ismert demokrácia.”
A mi világbékénk akkor jön el, amikor Krisztus visszajön, és elkezdődik az 1000 éves királysága! Akkor:
?Zsolt. 89,15 Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te orczád előtt.
Ésa. 9,7 Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!
Ésa. 16,5 És Isten kegyelme megerősített egy ülőszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresője, igazság ismerője.
Ésa. 32,16 És lakozik a pusztában jogosság, és igazság fog ülni a termőföldön;
Ésa. 11,3 És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik:
Ésa. 11,4 Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent.
Ésa. 11,5 Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség.
Ésa. 11,6 És lakozik a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat;
Ésa. 11,7 A tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik;
Ésa. 11,8 És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét:
Ésa. 11,9 Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.
Ésa. 65,20 Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, a ki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendős korában hal meg és a bűnös száz esztendős korában átkoztatik meg.
Persze lesznek olyanok, akiknek ez sem fog megfelelni. Azt hiszem ezzel semmit nem lehet tenni! Az üdvösségbe senkit nem lehet belekényszeríteni.
Segitenénk mi Thea, de köszönik szépen (mégha csak köszönnék ), nem kérnek belole. 🙂
Nem baj. Az Úr nem azt kéri, hogy sikeresek legyünk, csak azt, hogy hűségesek. Hűségesek a ránk bízott feladattal. 🙂
Az megvan…:)
Én már TOTÁL depis vagyok ettől az egésztől. Mi a megoldás?
Kedves Pacalaca!
Igazad van, hogy első látásra sötétnek tűnik a helyzet, de a jó hír, hogy ez csupán átmeneti. Van egy mondás, hogy ?a legsötétebb óra a hajnal előtt van? és ez tényleg igaz. Most ebben az órában vagyunk, de közeledik a hajnal.
És ahogyan fent is olvashatod, a háború kimenetele már eldőlt. Jézus győzött és, ha megismered Őt, megtudod, hogy az ?Ő nevére minden térd meghajol, mennyeieké, földieké és földalattiaké.? Tehát ezeknek az erőknek nincs hatalma azok felett, akik Jézussal járnak, persze azért hatással lehetnek ránk.
Lucifer nem mindenható és nem képes mindenhol jelen lenni, ezért próbál minél több embert a maga oldalára állítani, de mindenkinek van választása. Ez a videó azért készült, hogy minél több embert ráébresszen a szemünk előtt folyó harcra. Miután ez megtörtént, ki-ki elkezdheti megismerni az Igazságot és a Választ: ?Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3:16)
Ezeket ajánlom olvasásra, meghallgatásra: http://idokjelei.hu/2011/01/az-igazsag-nyomaban/
http://idokjelei.hu/2012/03/a-vegso-idok-14-pontja-eloadas-1-resz/
az jó ha felfogod a probléma létezését, de gondolj arra hogy pl. 50-60 év múlva amúgy is megfogsz halni öregedésben, vagyis felesleges depis lenni, mivel ígyis-úgyis meghalsz, nagyon kicsi a valószínűsége hogy ezek ellen tegyél valamit, de ha pozitívan élsz akkor ezt a valószínűséget egy nagyon picit megemelheted
Nem lesz itt mar semmiféle 50-60 év BCS, ez a jelenvalo vilag mar nem fogja kihuzni addig… még 20 évig sem igazan. A ember halala utan sem mindegy, hogy hol tölti az örökkévalosagot…”a kénkovel égo tuzes toban”- e, (Mark 9:43) vagy pedig az ” uj égben és az uj földön” (Jelenések 21:1) egy teljesen mas vilagban, ami vilagban mar csak idotlen és csodalatos örökkévalosag létezik. Aki nem fogadta be Jézus Krisztust es valtsagmuvét a szivébe és az életébe, örökre ki(vül) marad az uj ég és uj föld örök vilagabol. Ehhez pedig nem kell mas, mint megérteni azt (a Szentirasbol) ,hogy mi altal jött be a bun a vilagba, mivé lett az ember altala, es Ki az, aki e bun törvényétol, – ami minden emberre elhatott – ,megszabaditotta az emberiséget. Ez össz, amit hinni kell.
Szia Ria!
Ahogy ezt a koltsegvetesi plafon (debp ceiling) koruli vitat nezem – ha jol emlekszem mostmar harmadik alkalommal legalabb – lehet, hogy a most fennallo rend mar csak nehany napig huzza, aztan johet a vizozon (azaz penzozon, hyperinflacio formajaban)?
Mit gondolsz? Ismet csak nehany napjuk van, hogy megmentsek a vilagot. Bedontik vajon a koltsegvetes el nem fogadasaval magat a dollart?
Ezt olvastam ma ezzel kapcsolatosan (nyugodtan lehet Obamara vonatkoztatni):
‘See, I am against you, O(bama?) arrogant one, ‘ declares the Lord, Yahweh Almyghty, ‘your day has come, time for you to be punished.’
Jeremiah 50:31
The arrogant one will stumble and fall, and no one will help him up. I will kindle a fire in her towns that will consume all around.
Jeremiah 50:32
(Persze ha feltetelezzuk, hogy az Uj Babylon utolso kiralya ma Obama.)
Szep napot!
Hi neked is Sharky,
Az amirol te beszélsz es amikrol én olvasok az otthoni “hirekben”, az nem arrol szol amirol igazabol a megegyezés folyik, vagyis nem valami allamcsodrol, arrol pedig végképp nem, hogy a bankok nem nyitnanak ki pl.
Jelenleg arrol van csak szo, hogy az az ugynevezett “government shutdown” nem valami gazdasagi összeomlast takar, – bar ha ez hosszutavon fennallna vezethet gazd.-i összeomlashoz.
Ahhoz, hogy a közhivatalok muködhessenek, hetfoig van a hatarido arra, hogy a szenatus megszavazza az anyagi tamogatasukat a következo gazdasagi évre. A republikanusok azt kérik a kormanytol, hogy faragjon le a költsegvetési hianybol, a demokratak viszont növelni akarjak tovabb az allamadosagot.
Ha nem egyeznek meg hétfoig, bizonyos allami hivatalok muködése részben szünetelni fog.
Ez még nem jelent gazdasagi összeomlast. Ha ez az allapot honapokig fennall, akkor ebbol komolyabb baj lehet. De ez senkinek nem lehet érdeke.
Reméljuk, hogy megegyeznek. Imadkozhatunk is ezért.
——————————————–
Latom Sharky, hogy nagyon nem akarsz amellol a teoriad mellol tagitani, hogy Obama az Anti. 🙂 Nagyon azt szeretnéd, hogy rabolintsak erre, pedig nem fogok. 🙂 Mégpedig azért nem, mert a hét fej, amely a Jelenések 13:1-ben az antikrisztusi birodalmat jellemzi, a Daniel 7 négy vilagbirodalmanak a fejei, ami arra bizonyiték, hogy Babilon a méd-perzsa birodalom, Görögorszag es Roma az utolso idok antikrisztusi vilagbirodalmaban feltamad. Ehhez pedig mi köze lehet Amerikanak?
A te teoriad igazolasara nem értem, hogy miert éppen a Jer 50:31-et es 32-t szurtad ki, mert azokban az Ur egyszeruen csak ujabb népeket hoz elo, hogy altaluk harcra keljen Babilonia ellen, ahol is az Istennel szembeni ellenallas és kevélység szerepel a pusztulas okaiként.
Az Antikrisztusnak tehat mindenképpen a feltamado Romai birodalombol kell fellépnie, aki ettol még lehet arab szarmazasu is, mint Abraham magvabol valo Izmael agi leszarmazott. Ez éppenséggel nagyon is lehet Obama, de az összes többi tényezo, amiket a danieli es janosi profeciakbol ismerünk, nem emellett szolnak.
Szoval…:)
Köszi, es neked is szép napot!:)