Idők jelei

Agenda 21 – Mi vagyunk a probléma a megoldáshoz

Miközben az ENSZ polip Agenda 21 karjának az élet szinte minden területét fojtogató szorítása egyre nyilvánvalóbban megmutatkozik a zöld mozgalomban, látnunk kell, hogy ez a kar is csupán az éhes száj táplálásának egyik eszköze. A kar egy üzenetet hordoz, amelynek legfőbb célja álomba ringatni vagy álomban tartani az embereket, belesulykolva az agyakba, hogy a probléma nem lehet egyéb, mint az, amit egyedül a kívánt és felkínált megoldás számolhat fel.

Az Agenda 21 valójában egy sokkal átfogóbb terv, mint amit a folyamatosan hangoztatott törekvések a termőföld magántulajdonának eltörlésére, a források korlátozására, a vagyon újraelosztására, a társadalmi igazságosság megvalósítására vagy bolygónk “visszaszolgáltatására” a természetnek sejtetni engednek.

Azt kérdezik mi ez a probléma?

Az ENSZ tudósai, az IPCC tagjai, a NASA és számos szervezet hirdeti évek óta az ember által előidézett globális felmelegedés és számos egyéb környezeti probléma legtöbbször vélt, néha valós, de sokszor eltúlzott súlyosságát.

A döntés végleges. A probléma mi magunk vagyunk. Az új ellenség maga az ember vagy más szóval a túlnépesedés. A megoldás pedig az Agenda 21.

Tehát, hogy értsük miről is van szó: Ha tudjuk, hogy a cél az ember elpusztítása, nyilvánvaló, hogy a háttérhatalom, illetve a mögötte rejlő erők, az embert fogják feltüntetni, mint minden probléma okozóját, hogy megoldásként a föld népességének drasztikus csökkentését kínálhassák fel. A harc az emberi lelkekért folyik.

A fenntarthatóság a túlnépesedés mítoszból ered, ami az elmélet szerint 2050-re elpusztítja a földet. Ha egy csoda folytán a széndioxid kibocsátás nullára esne, a földet sanyargató csapás, az ember, akkor is megmaradna. Újból és újból a szánkba rágják, nehogy elfelejtsük.

Az ENSZ Globális Biodiverzifikáció Felmérés Jelentés (Heywood & Watson, 1975, évente frissítve, 773. oldal) azt javasolja, hogy a világ népességét 1 milliárdra kell csökkenteni a nyugati életforma fenntarthatóságának érdekében. Az ipar felszámolásával (az 1765-ös viszonyokat megelőző szintre esve vissza) pedig egy 4-5 milliárdos parasztnépességet is elképzelhetőnek tart.

A jelentés egyértelműen kimondja: “a népességnövekedés túllépte a bioszféra kapacitását.”

Az ENSZ szerint a föld népessége 2050-re elérné a 10,8, 2100-ra pedig a 15,8 milliárdot, amihez szerintük az élelmiszertermelést 100 százalékkal kellene növelni, a vízhiányról nem is beszélve.

Erre első alkalommal Thomas Malthus figyelmeztetett, aki úgy gondolta, hogy a föld 1890-re kifogy az ételből és megoldásként azt javasolta, hogy rontsanak a szegények életkörülményein, ezzel segítve elő a magasabb halálozási arányt. Az azóta eltelt több mint 120 évben a dátumot rendszeresen módosították, a módszerek pedig finomodtak.

Olyan ez, mintha az áldozatot vádolnánk a bajért a támadó helyett. Ezzel elterelik a figyelmet az igazi problémáról: a diszfunkcionális világrendről, ami nem az emberiséget és a népességet fenntartani képes elveket támogatja.

A globális felmelegedés kitűnő eszköze a népességcsökkentésnek. A propaganda szerint a hőmérséklet emelkedés megállításához a széndioxid kibocsátásnak azonnal nullára kellene esnie. A föld növekvő népességének tápláláshoz azonban nem kevesebb, hanem több széndioxidra van szükség. Ebből kiindulva a háttérhatalom egyre gyakrabban és egyre nyíltabban hangoztatja, hogy az egyedüli megoldás erre a dilemmára a föld népességének drasztikus csökkentése.

Ezek ma már nyilvános törekvések, amelyeket rendre megtalálunk az ENSZ, a NASA, a Royal Society, az Amerikai Tudományos Akadémia és hasonló szervezetek dokumentumaiban (link, link, link). Bárki elolvashatja őket, csak a vak nem látja, hogy mi történik. Sajnos azonban pontosan ez a probléma: a legtöbb ember hiába néz, mégsem lát, illetve tagadásban él.

Az ENSZ Agenda 21 fenntartható fejlődés programjának lényege tehát, hogy mi emberek nem vagyunk fenntarthatók.

Ebből kiindulva a megoldás csupán egyvalami lehet: a népességcsökkentés.

Mivel tehát a népességcsökkentés maga a cél, a probléma csakis a túlnépesedés lehet.

A kör bezárul.

“Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” – János 8:44

Ajánlott videók a témában:

Túlnépesedés mítosz

Van elég étel a földön

Agenda 21 – A fenntartható fejlődés igazi arca dióhéjban

A nagy globális felmelegedés svindli

Forrás: Activist Post, esa.un.org

Előző posztKövetkező poszt

35 hozzászólás

  1. Üdvözlöm. Nem tudom ki írta le ezt,de üzenem neki ,hogy jó nagy büntetést érdemelne . Nem ártana hűvös ölni,hogy tanulja meg azt hogy ilyen rémisztő dolgokat ne tegyen az oldalra.
    Talán jó lenne ha megosztanám Orbán Viktor Miniszter elnök úrral a mocskos aberrált fantáziáját.

    1. Én is üdvözöllek. Nem szeretném félreérteni hozzászólásod. Megtennéd, hogy kifejted egy kicsit bővebben.

    2. Ebből a hozzászólásból ilyen formában csupán annyi jön le, hogy Ramóna a népességcsökkentést támogatja. ???

    3. Isten áldjon Ramóna!
      Miért mondanád el Orbán Viktornak?
      Bár az igaz,hogy sokan Istenként, minden probléma megoldójaként tekintenek Orbán Viktorra.Na de azért egyet tisztázzunk.Ő is csak egy ember. Mindenható , Örökkévaló Isten is csak egy van. Messiás is csak egy van az Ő neve Názáreti Jézus Krisztus.

    4. Annyira felháborítónak tartottam ezt a témát, hogy elkezdetem utána olvasni. Thomas Malthus pl. marhára nem mondta azt ami a cikkben van… ellenben azt mondta, hogy önmegtartóztatással kell népességszabályozni. mennyire lehet egy cikk hiteles amiben hazugságok vannak, Ki találta ki, hogy Malthus ezt mondta teológus létére, hogy az embereket nem szabad etetni mert hadd pusztuljanak? azt mondta, hogy a segélyezéssel hozzájárulnak a népességszaporulathoz, azért van különbség. nem mondta, hogy bárkit meg kell ölni. Szóval egy érdekes témát ilyen hazugsággal megspékelni szerintem önmagában roncsolja az oldal imidzsét. azzal kéne kezdeni, hogy valaki veszi a f áradtságot és lefordítja az agenda 21-et addig nincs miről beszélni. 9 perces videó nem tudja összefoglalni ami benne van. azt értem, hogy az agenda 21 egy kiváló lehetőség arra, hogy valaki uralja az embereket, de könyörgöm… azért azt ti is látjátok, hogy mit csinál az ember a bolygóval. a természet védelme nagyon fontos már csak etikai okokból is. azzal, hogy egy környezetvédelmi tervet szétcáfoltok még nem tesztek jót a világnak – ellenben ha azt úgy módosítja a civil szféra és nem engedik az emberek a tudatos polgárok, hogy felhasználják az emberiség ellen, akkor winwin lesz. szerintem. fürdővízzel a gyereket is.

      1. Kedves Mesemondó!
        Az emberiség pusztítja a földet. Ez egy tény, amit nemhogy cáfolni nem szeretnénk, de a Biblia is alátámasztja.
        ” eljött a te haragod… hogy elpusztítsd azokat, akik pusztítják a földet.” Jelenések 11:18
        Az Agenda 21 program kapható magyarul is: http://bookline.hu/product/home.action?id=2101543671&type=10&_v=Feladatok_a_XXI_szazadra_Az_ENSZ_kornyezet_es_Fejlodes_vilagkonferencia_dokumentumai

        Sajnos ez a win-win egy álom, ami csak a fenti Jelenések prófécia után válik majd lehetségessé. Ugyanis nem az a céljuk, hogy az embereknek jó legyen. Szeretnéd megváltoztatni az ENSZ hozzáállását a civil szféra segítségével? Hajrá! Én az emberi szívekkel kezdeném.

        A 9 perces videó eredeti címe Agenda 21 for Dummies és az a célja, hogy összefoglalja az elhitetés lényegét azok számára, akik még nem ismerik. Jól teszed, ha utánanézel a dolgoknak alaposan. A pontos Thomas Malthus idézetet pedig a linkelt videó infójában is megtalálod, a többi felhasznált idézettel és információval együtt.

  2. https://www.youtube.com/watch?v=Z4ijTL0nEvw “…nem birok együtt aludni a csönddel a csönd túl hangos…”

    Gyanús parancsok,számomra furcsa hozzá állás,semmi sem a megmentésről szólt ebben az egészben.És ott van a Jugoszláv háború is,az sem csak úgy magától tört ki.Mi ez a “csak egy maradhat” című valóság só?

  3. Az összes túlnépesedést hangoztatónak üzenem, hogy legyen olyan kedves és a saját családján kezdje el a csökkentést. Tessék jó példával elől járni! Először aput anyut, aztán tesót, utána jöhet a feleséget, gyermek(ek)et s végül saját magát is nyírja ki. Aztán ha mindezt végrehajtja akkor mindjárt nem leszünk olyan sokan a Földön 🙂 Nem a más f…t kéne verni a csalánnal…

    1. Laci,
      Ez nem egy keresztényhez méltó üzenet. Attól, hogy még valaki így gondolkodik, attól még nem kell az egész családját egy kalap alá venni. Nekünk az a feladatunk, hogy felhívjuk az emberek figyelmét ezekre a hazugságokra, igazságtalanságokra, ennyi. Az utolsó mondat pedig egyenesen obszcén. Bőven elég lett volna, ha azt mondod, hogy aki úgy gondolja az kezdheti saját magával a csökkentést. Nem azért vagyunk itt, hogy mások fölött Ítélkezzünk. Az nem a mi dolgunk. Ne haragudj, hogy szóltam. Szerintem kérd a hsz. törlését.

    2. keres rá a túlhalászási adatokra, keres rá a termőföld kihasználási adatokra, keres rá az erdő pusztítási adatokra és sok hasonlóra, ha nem vagy teljesen szemellenzős akkor rögtön fel kell tűnjön menyire brutálisan sokat számít a túlnépesedés, ezek általános felmérések, több ezer tudományos agrár intézet felméréseit nem lehet meghamisítási

      1. És kinek hoz az profitot? Vagy a másik? Remélem nem azt gondolod, hogy azok az egyszerű emberek, akik némi kis tűzifát kivágnak, azok pusztítják a földet? Vagy aki a patakban kimossa a ruháját?! Vagy gondolod, hogy akik az aranybányászattal keresik a mindennapi betevőre valót, azok a hunyók? Otthon azt eszik?! stb! Akármit is felhozhatnánk!
        Egy petákot nem forgatnak vissza a fásításra, környezetvédelemre, stb-re azok a kevesek, akiknek ebből hasznuk van! (És nem is osszák meg annak a haszonnak semmi részét a munkásokkal! )Veled, velem, meg a többi kisemberrel fizettetik meg azt! És téged, engem, meg a többieket akarnak felelőssé tenni, mondván, hogy a mi bűnünk! Mi szennyezzük a vizeket (amikbe a gyáraikból tisztítatlanul ömlik a vegyszer, szennylé, méreg, stb! Hogy ne kelljen tisztítókra is költeniük!), mi vagyunk az oka, hogy le kellett nekik halászniuk az óceánokat ( hogy a hatalmas feldolgozóik által minnél több profitra tegyenek szert ! Ők! Nehogy már csak annyit halásszanak holmi egyszrű “halászocskák”, vagy valamivel többet, amennyi elfogy! És ezzel a halállománynak lehetősége is lenne a szaporodásra!), mi vágjuk ki a fákat ( mert nekünk kellenek mindenféle díszdobozok, és a díszdobozokhoz való diszdobozok…stb!), meg mindenért mi vagyunk a felelősek, mert ők tulajdonképpen mindezt csak azért csinálják, hogy a mi igényeinket kielégítsék….!
        És ami a legszomorúbb (!!!!) , hogy a csóró többséget el is tudják hitetni azzal, hogy mi vagyunk a hibásak! És olyan katonásan állnak be a sorba, hogy ismételgessék, és magukévá tegyék amazok nézeteit, hogy józan ésszel fel se fogható!
        Ha azt mondják, hogy túl vagyunk népesedve, és ez mekkora probléma, akkor beállnak és mondják utánuk! Persze azt nem mondják meg nekik, hogy a csórók, nincstelenek, akiktől nem lehet profitra számítaniuk, azok vannak “túlnépesedve”, (és csak rontják a levegőt a föld(jük)ön ) és ez nagyon nincs jól így! Ezért elmagyarázzák, hogy miért jó az nekünk (!), ha kevesebben vagyunk a földön!

      2. Csaba, neked még keresned sem kell, mert a feltevéseidre megtalálod a válaszokat a cikk végén ajánlott rövid videókban. A hozzászólásaid olvasva gondolom még nem nézted meg őket. 🙁

        1. túlságosan ösztön lények vagytok, továbbá megértem azt hogy nem szeretitek ha valaki parancsol vagy beleszól a saját dolgotokba, én se szeretem, de az a helyzet hogy az embert is ugyanúgy kontrollálni kell mint a vadálomárnyt, a saját érdekében, itt már régen csak arról kellene beszélni hogy ezt milyen módszerekkel, pozitív módszerekkel és megfelelő törvénnyel is meglehet oldani ezt a dolgot, egyszerűen normális globális hivatalos születés szabályozás kell, ha ez így nem megy akkor előtte világkormány

          kérnetek kellene hogy hivatalos igazságos törvényt alkalmazzanak, elkerülve ezzel a mérgező és szenvedést okozó módszereket, valószínűleg az emberi civilizáció fejlődésnek elkerülhetetlen útja a szaporulat okos és ésszerű szabályozása

        2. “nem szeretitek ha valaki parancsol vagy beleszól a saját dolgotokba”

          Ezt éppen a magukat ateistának nevezők szokták mondani, egy keresztény pedig azt, hogy “Ő igazgatja az útainkat”.

          És szerinted kik vannak sokan? A magyarok? Szerinted India lakossága tehet a földet súlytó problémákról? Érdemes lenne elővenni egy világtérképet és elgondolkozni…

          Ha már a videókat nem nézed meg, idéznék az egyikből:
          “A megfelelő technológiák alkalmazásával AFRIKA egymaga képes lenne ellátni a föld lakosságát élelmiszerrel.”

        3. Aki képtelen kontrollálni a “vadállományt” (éhínségek, bódé városok, háborúk), aki képtelen kontrollálni önmagát (trillió dolláros vagyonok, céltalan fényűzés egy kocsi, repülő, ház árából 100ezrek élnének egy évig), akik csak az egyenőtlenség rendszerét, kapzsiságukat képesek szolgálni, miért lennének alkalmasak, mint jelenlegi hatalmat bitorlók, bármilyen emberi, a közösség javát szolgáló döntés meghozására. Ők arra képesek, amik, egoizmusra, ha kiirtottak már sok embert, akkor még többet fognak, mert a hatalmi versenyben nem maradhat, csak egy, akik most biztonságban érzik magukat, helyi kollaboránsok, e(x)közök, a következő körben feleslegek lesznek, Szerintem tudatlanság tapsolni úton a vágóhídunk felé, még ha azt gondoljuk , hogy a vidámparkba megyünk.

        4. Sajnos sok a rossz vagy kapzsi ember. Aki meg beleszületik a szuper gazdagságba az pláne nem nagyon fogja fel a világot. Ezzel egyet értek.

    3. Viszont Mirr-Murr gyönyörű! Én szivesen lennék Téglagyárimegálló, de nem tudom, hogy hogy kell csinálni!

  4. Érdekes, de ez csak most jutott eszembe, ennek a cikknek az olvasásakor, hogy ezek a hazugságok is beletartoznak abba a sátáni megtévesztésbe, aminek a vége a Bűn Emberének, AK -nak a megjelenése:
    2Thessz 2,11
    Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot.
    Eddig valahogy főképpen csak a hittel kapcsolatos megtévesztésekben gondolkodtam! Pedig tudja az ember, hogy ezek is sátáni hazugságok, de valhogy mégse ugrott be !

    2Thessz 2,9
    A [törvénytipró] megérkezése a Sátán munkája következményeképpen a hazugság teljes hatalmával, jeleivel és csodáival fog végbemenni,
    ? az igazságtalanság mindenféle csalásával azokon, akik elvesznek, viszonzásul azért, hogy nem fogadták be az igazság szeretetét arra, hogy megmeneküljenek.
    Éppen ezért küldi rájuk Isten a tévelyítés munkáját, hogy a hazugságnak higgyenek,
    2 Thessz 2,11
    Azért engedi meg Isten, hogy a tévelygés rajok hasson és a hazugságnak higyjenek,
    hogy megítéltessenek mindazok, kik nem hittek az igazságnak, hanem egyetértették a gonoszsággal.

  5. És megindul az emberiség módszeres felszámolása… Elég szép jövőkép… Adja Isten hogy ne így legyen. Találtam egy oldalt ami hasonló kérdésekkel foglalkozik: http://www.kontrollbog.com érdemes ezt is csekkolni!

    Üdv!
    LőrinczG

  6. Az a baj hogy csak negatív módszereket tudnak kitalálni egy egyébként tényleg komoly problémára, mint amilyen a túlnépesedés. Pedig valójában pozitív módszerekkel és hivatalos globális születés szabályozással is meglehet oldani ezt a problémát.

    1. A probléma inkább az, hogy nem ez a probléma. Érdemes lenne megnézni az ajánlott videókat.

      1. szerintem a nem kontrollált emberi szaporulat a legalapvetőbb probléma, ez vezet minden rendszer bukásához

        Mi a helyzet most és eddig mindig az emberi történelemben?

        Számos tudományos kutatás szerint az emberiség butul, mivel a kulturálatlan vagy a genetikailag is butább emberek több vagy valahol sokkal több gyereket csinálnak. Sok jel mutat arra is, hogy a régmúltban lévő, több ezer éves civilizációkra is mindig jellemző volt, hogy végig mentek ilyen butulásos korszakok, több 100, több ezer éven keresztül.

        Vannak kultúrák ahol vallási előírás miatt vagy megszokás miatt szülnek nagyon sok gyereket, például családonként 5-öt, 10-et, 15-öt is akár.

        Vannak helyek ahol direkt, nyíltan is kimondva terület foglalás céljából szülnek nagyon sok gyereket.

        Valamelyik nemzet mindig több vagy sokkal több gyereket szül mint a másik, ez mindig is állandóan etnikai konfliktusokat hoz létre. Nagyarányú születés különbségnél pedig idővel automatikusan létrejönnek a brutális etnikai konfliktusok és akár fegyveres háborúk. A pénzügyi gazdaság is brutális mértékben megdől emiatt egy idő után.

        Hosszabb távon egész nemzetek és egész kultúrák képesek eltűnni pusztán csak a születési különbségek és az ebből fakadó háborúk miatt. Nagyon sokszor egy magasan fejlett kultúrának a helyét egy sokkal silányabb veszi át.

        Nagyon sok esetben, nagyon sok helyen akkor is nagyon sok gyereket szülnek, ha nagyon szegények. A rengeteg ember pedig vágyik a több pénz után. A természettel való törődés a milliónyi nyomorgó tömeget nem érdekli. Ha hozzá juthatnak néhány plusz dollárhoz örömmel kivágják az utolsó fát is, vagy bevetik és teljesen kihasználják az utolsó használható talajt is. Az utolsó fűszálat is le legeltetik a kecskékkel. Nem zavarja őket az elsivatagosodás. Sok országra jellemző, hogy például az utóbbi 120 évben megduplázódott vagy megtriplázódott(vagy ennél is többre) a népességük. Pedig, ha a királyuk vagy akármilyen irányítójuk, fő törvénybe foglalta volna a 2-3 közötti születési arány tartását az utóbbi 120 évben, akkor most minden lakosnak bőven jutna étel, bőven jutna exportra, mindezt úgy, hogy a természetnek is mindig lenne ideje megújulni. De persze ilyen törvényt már csak amiatt sem vezetnek be, mert félnek hogy a szomszédos országok, a sokkal nagyobb születéssel, etnikailag elnyomják őket.
        A világ fő urai, a rendkívül vagyonos emberek, szintén látják ezt, emiatt kicsit sem zavarja őket az, ha mérgezik az emberek ételeit permetszerekkel, ha mérgezik az emberek vízét, levegőjét, oltásait, kultúráját. Úgy vannak vele, hogy úgy is túl sok ember van, legalább lassabban szaporodnak. Sokuk nyíltan hangoztatja is a fórumokon, hogy mérgezzük is nyugodtan az embereket minden szinten. Persze az átlag nem ismeri ezeket a fórumokat. Ez természetesen egy rendkívül rossz és aljas megoldás, ami ráadásul nem is elég hatékony és ezer másik brutális nagy problémát hoz létre. Vagy ha egy direkt támadással gyorsan meg is ölnék az emberiség 90%-át, hosszú távon az is rossz megoldás lenne, mert újra ugyanaz a bukásra ítélt féknélküliség kezdődne el a születésekben és minden másban is, ami mindig az emberi történelemben.

        Csak egy jó megoldás van, egy hivatalosan működtetet, alkotmányba foglalt, vagyis a fő törvények közé beemelt, globális születésszabályozás. Enélkül az emberi rendszerek mindig bukásra vannak ítélve.

        Természetesen ez is csak akkor működik jól, ha nagyon igazságosan és nagyon okosan csinálják. Semmiképp sem szabad elsietni. Rendkívül szigorúan meg kell szűrni azt, hogy kik kerüljenek a globális születésszabályozást irányító központba. Mindenhol meg kell szüntetni az etnikai konfliktusokat nagyban elősegítő törvényeket. Minden országba csak büntetlen előéletű embereket szabad beengedni. Idegeneket csak turistának vagy csak munkavégzésre szabad beengedni. Letelepedést csak rendkívüli helyzetben megengedni, alapvetően keményen tiltani. Sok országban meg kell tiltani azt, hogy a szülők a szülés előtt megtudják a gyerek nemét. Az is nagyon fontos, hogy ez az irányító központ csak a születésszabályozással kapcsolatos dolgokba szóljon bele, egyéb területeket tartson tiszteletben. A születés szabályozás hosszú távú célja, hogy az adott országban annyi ember legyen, amennyinek bőven jut étel úgy, hogy a természetnek is van ideje megújulni és van hely normális mennyiségű erdőnek és egyéb természeti értéknek. Nagyon fontos, hogy meg legyen akadályozva a további elsivatagosodás és számos sivatagos területet vissza kell foglalni (bölcs megoldásokkal nagyon sok sivatagos helyet újra zöldé lehet tenni). Ameddig egy túlzsúfolt országban nem csökken le idáig a népesség, addig családonként például 2-1.8 közötti szülési arányt kell tartani. Onnantól kezdve pedig olyan arányt betartatni aminél stagnál a népesség száma, például 2-3 közötti arányt, attól függően milyen a halálozási arány. Amelyik országban el van érve az optimális lakosság szám, de a családoknak maguktól is nagyon alacsony a gyerekcsinálási hajlandóság, ott kivételesen, kulturálisan és pénzügyileg támogatni kell őket, hogy legalább a stagnáláshoz elegendő gyerekszám meglegyen. Ha egy ilyen országban vannak kisebbségek is, akkor nagyon ügyelni kell arra, hogy emiatt a támogatás miatt a kisebbségek aránya semmiképp se növekedjen a többségi nemzet arányához képest. Mindig lesznek olyanok akik tudatlanul vagy szándékosan megszegik a születés szabályozási törvényt, őket mindig következetesen meg kell büntetni. Mivel a többség betartja a törvényeket, ezért elég egy átlagos pénzbüntetés, ha pár év után ez nem használ, akkor nagyon nagy pénzbüntetést kell kiszabni. Ha ez sem használ, akkor nagyon nagy pénz és börtönbüntetést. Ha sok év után ez sem elég, akkor ez azt jelenti, hogy az egyéb területeken van sok minden elrontva. Például megbízhatatlan emberek vezetik az adott országot, akiket a nép már nagyon utál és akik már nagyon sok területen átverték a népet és túl nagy adókat vezettek be vagy túl nehéz egyéb feltételek vannak a nép nyakán.

        Ez a fajta jószándékú globális születésszabályozás megóvja az összes országot, összes kultúrát, összes nemzetet a kipusztulástól. Megóvja a természetet és az emberiséget évmilliókig. Soha nem látott mértékben lesz stabil a pénzügyi rendszer is, akár évszázadokig, mert pénzügyi csőd esetén is, az országok továbbra is tökéletesen elegendő élelmet és áramot fognak tudni termelni maguknak.

        Ilyen születésszabályozási elgondolást sehol sem láttam. Az alul lévő emberek szimplán kikérik maguknak azt, hogy bárki is beleszóljon a gyerekcsinálásukba. Vagy eleve nem hajlandóak megérteni a legegyszerűbben felfogható részét sem a dolognak, akkor sem ha már a szarban fetrengenek vagy éppen az utcán ölik egymást. A felül lévő irányító embereket szintén nem érdekli vagy pedig tönkre akarják tenni a többi országot vagy teljesen kiakarnak irtani egy vagy több nemzetet vagy a nagyon rossz ?mindenkit mérgezzünk minden szinten? megoldásban hisznek.

        1. Most a témába vág, múltkor lehet hogy elnéztem a témát, nem emlékszem.

        2. Csak annyit fűznék hozzá, hogy a jelenlegi “berendezkedés” nem bír el ennyi embert.

        3. Az Örökkévaló Istennél semmi sem lenne lehetetlen, ha nálunk embereknél is lehetséges lenne, hogy Istenünk törvényeibe járnánk, az Ő akarata szerint …

          (Persze, ha az akarata szerint járnánk, akkor ez a helyzet sem alakulhatott volna ki … )

        4. Ha az egyenletből egy összetevőt kihagysz, akkor teljesen má eredményt kapsz.
          Márpedig itt kihagytál legalább egyet. És ehhez nem kell sok tudományos írást olvasnod, anélkül is nyilvánvaló.
          Az ember természete alapvetően megromlott (gonoszra hajlamos). Nem mindenki alapvetően gonosz, de ha szétnézel a világban, akkor látsz itt-ott gonoszságot (mondjuk nem is keveset). Namost képzeld el a jó és a rossz csatáját, de ne úgy mint a filmekben, ( ott mindig a jó győz… habár manapság nem mindig… mindegy) hanem a valóságban. Ha nincs egy igaz ítélőbíró, akinek hatalma van mindkét fél felett, akkor természetesen az erőszakosabb fog győzni. Ha nincs egy végső erkölcsösség, és egy hatalom, amely koordinálni képes kicsitől a nagyig mindent, nem működik az elméleted.
          Tehát… nem lehet a világ egyre jobb és jobb… hacsak… az ember belülről meg nem változik.

        5. Barát Csaba!

          Keress meg, szeretnék veled erről a témáról bővebben is beszélgetni, mert nagyon érdekes a véleményed, s úgy látom, ha lehetőség adódna, a hasznos cselekvés és munka sem állna messze tőled.

          khangtheconqueror kukac gmail pont com

Hozzászólás a(z) mesemondo bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend