Gazdasági válság

Háborúval vagy pénzügyi összeomlással, de fájdalmas lesz, mondja Faber

Forrás: shtfplan.com

Marc Faber, a Dr. Doom néven ismertté vált svájci befektetési tanácsadó és alapkezelő

Az ismert és sokszor az árral szemben úszó svájci közgazdász, Marc Faber, ismét lehetőséget kapott, hogy figyelmeztesse a nagyközönséget a világ pénzrendszerét fenyegető katasztrófára.

A tömegmédiában megszokott nem több mint 30 másodperces figyelemfelkeltő nyilatkozatokkal ellentétben, Faber ezúttal kicsit bővebben kifejthette mit gondol a jelenlegi helyzetről.

Bár Faber előzetes figyelmeztetései a 2008-as válság kirobbanására is igaznak bizonyultak és azóta is precízen ítéli meg a tőzsdei mozgások okait, a tőzsde várható viselkedését, valamint a kormányok reakcióit, kollégái rendre figyelmen kívül hagyják tanácsait.

Hogy Faber összeomlásra számít, enyhe megfogalmazás lenne.

Szerinte olyan eseményekre számíthatunk, amilyenekhez egyetlen életünk során tapasztalt összeomlás sem hasonlítható, éppen ezért javasolta feliratkozóinak, hogy legjobb befektetésnek jelenleg a magasfeszültségű kerítések és az őrzővédő kutyák és természetesen a sűrűn lakott övezetektől távoli gazdaságok számítanak, feltéve, hogy a tulajdonos készen áll megvédeni őket.

Néhány szemelvény az interjúból:

Ha általánosságban nézzük a világot, mondjuk az 50-es, 60-as, vagy akár a 70-es évekhez képest, egyértelmű, hogy a pénzpiacok aránytalanul nagyra nőttek a valós gazdasághoz képest. Szemléltetésképpen például gondoljunk bele, hogy a világ GDP-je hozzávetőleg 60 ezer milliárd dollár, ugyanakkor a pénzpiacok ekkora összeget forgatnak meg minden egyes héten vagy ennél is rövidebb idő alatt.

Hiszem, hogy közeledik a nap, amikor megtörténik ennek a pénzlufinak a korrigálása, mégpedig lefelé.

Vagy kiigazítás történik negatív irányba az inflációrobbanás miatt, vagy összeomlik a rendszer.

Nem tudjuk, melyik végforgatókönyvet játsszák majd.

Egy napon véget ér, és történjen háború, vagy pénzügyi összeomlás által, biztos, hogy nagyon fájdalmas lesz.

A történelemből láthatjuk, hogy amikor a kormány kezdi elveszíteni a nép bizalmát, gyakran folyamodnak háborúhoz. Ez alkalommal sem lesz másként. Faber szerint pedig a III. Világháború, ami a judeo-keresztény és az arab világ közötti, mesterségesen keltett konfliktusokat kihasználva robban ki, öt éven belül elindulhat.

A globális pénzrendszer összeomlása és a hazugságokra épült pénzügyi lufi kidurranása elkerülhetetlen.

Előző posztKövetkező poszt

14 hozzászólás

  1. A helyzet a következő (szerintem). Az erőforrások 80%-át az fehér lakosú társadalom birtokolja akiket az Euro-atlanti szövetségbe szoktak sorolni. Mivel ezen társadalmak életszínvonala és az általuk elvégzett munka ellenértéke ma már köszönő viszonyban sincs egymással, ezért az erőforrások feletti rendelkezés joga megkérdőjeleződött. A fejlődés ezen szakasz borzasztó nagy mennyiségű munkaerőt csatolt be a rendszerbe egy olyan térségben, ahol az erőforrások feletti rendelkezés a maradék 20%. Mivel globálisan a rendszer zárt’ ezért a bekacsolódó munkaerő “jószág” népes tömege máshonnan vette el a munkalehetőséget. Az Euro-atlanti társadalmak magas fogyasztási szintjét mesterségesen fenntartva (csökkenő, megszűnő munkalehetőségekkel) a különbözetet (fogyasztás – produktum) adósságok kiépítésével pótolta. A folytonos exponenciális gazdasági növekedés velejárója, hogy az erőforrások feletti rendelkezés is bővüljön. Ez most úgy jön létre hogy a rendszer kiegyenlítődik (nem megkétszereződik). Az egyik térségben csökken míg a másikban nő. Mivel a kiépült adósságok szintje már tovább nem bővíthető, ezért a kiegyenlítődés jelei egyre jobban láthatóvá válik -ezt éljük most. A fogyasztás visszaesése a konfliktusok tömegét zúdítja az adóssággal terhelt társadalmakra. Az hogy ne táruljon fel a színtiszta valóság és a fogyasztás ne essen gyorsuló ütemben egy sokkal mélyebb szintre (ezzel kitermelve a munkanélküliek népes tömegét) a hiányzó különbözetet egyszerűen jegybanki pénznyomtatással pótolják. Ezzel a pótlással’ újra igényt tart az erőforrások bővülésére, szinten tartására egy olyan követeléshalmazzal amely mögött nincs munkafedezet. Az igazság pillanat akkor érkezik el amikor a nem’ fedezett ‘követelésnél’ az erőforrások feletti rendelkezés jogát a cserében az átadó megtagadja. A rendszer kiegyenlítődését (50-50%) egyes becslések 2020-2030 közzé teszik.

  2. A háttérhatalom egyik legklasszikusabb kulcsfigurája Cecil Rhodes volt az aki az “Új világrend” tervet, és ennek három háború által való kivitelezését nagyvonalakban kidolgozta. A terv nagy része már gyakorlatilag megvalósult, a finálé közeledik.
    A III. világháború már csak emiatt is elkerülhetetlen, és feltétlenül szükséges az eltervezett nagyarányú népességcsökkentés kivitelezése céljából is.
    Egyébként én nem hiszem hogy gyakorlatilag fel lehet készülni, nagyon valószínű hogy a “legfelkészültebbek” fogják a legnagyobb pofonokat kapni , sorozatban fognak érkezni a ki nem számított meglepetések…

    1. Tisztelt(?) Uram.

      Ez úton kívánok Önnek erőt és egészséget. Viszont /ismerek egy /1/ nagyon jó orvost -a proszektúrán- ha gondolja nagyon szívesen a figyelmébe ajánlom.
      Ui: Az Önhöz hasonló -hm. személyek?- minden alkalommal úgy hiszik, hogy a várva várt erőszakot Ök fogják túlélni. Nos, hát nem. Mert minden esetben van valaki, aki még szélsőségesebb, és még szélsőségesebb és még szélsőségesebb… Szóval kezdheti gyakorolni a nemzeti szociális “ön” temetés fogásait. Sok/k/ sikert kívánok Önnek.

      Maradok Tisztelettel(?): von Kapiten /50+/ Kádárhuszár

  3. nem tudom Ti melyik rendezvényen vagytok, de Faber úr száját egyszer hagyta el pl a kutya, magas feszültségű kerítés szó vagy a III világháború…. Továbbá az sem hangzott el, hogy 5 éven belül judeo-keresztény – arab fronton konfliktusra számítana… további jó rettegést és torz érzékelést kívánok! (=

    1. Éppen ezért nem is szerepelnek az idézett részben. Ezeket más interjúk során mondta: http://www.moneynews.com/StreetTalk/marc-faber-dow-stocks-1000/2010/08/05/id/366673
      http://www.shtfplan.com/marc-faber/doctor-doom-warns-world-war-iii-will-occur-in-the-next-five-years_01172012
      A kerítést és kutyákat nyilván szarkasztikusan említette “befektetésként”.
      Rettegésről pedig hála az égnek nincs szó, amikor az ember érti, hogy mi miért történik. Az igazi béke a viharban mutatkozik meg.

  4. Akkor kötelessége a Bank kartellnek azzal a hatalmas felhalmozott tőkével megakadályozni a lufi kidurranását, mert nem lesz olyan hely a földön ahova el tudnának bújni. Akik felvilágosultak elindítják azt a feldühödött hadsereget akik könyörtelenül az útszéli fákra aggatja ezt a kizsákmányoló cionista (számomra csak emberi zacc) bandát. Ha háború lesz legalább így történjen
    kárpótlásért sok elveszített honfitársunkért.

    1. Üdv Attila!

      1. A FED pénznyomdája és az adópénzekből rendelkezésre bocsátott összegek pont a lufi kidurranását igyekeznek akadályozni. Ami persze csak időhúzás. Mindenképpen meglesz előbb vagy utóbb.
      2. Megnyugodhatsz, az elitnek évek óta előkészített helye van, ahová el is fognak bújni (ez a folyamat már megkezdődött).
      3. A felvilágosult (illuminált) “forradalmárok” pontosan azt fogják tenni, ami az elit célja. Megindulnak, ahogy mondod. És forradaluk segítségével olyan káoszt teremtenek, melynek eredményeként a lakosság megmaradt része könyörögve fogja követelni a rendet. Így megvalósul a terv, és létrejön az Új Világrend rendszere.
      Szóval csak óvatosan. Mert aki így gondolkodik, az tökéletesen bekapta a csalit. Pontosan ez a tervük.

      Ha az okos látja a veszedelmet, elrejtőzik, az együgyűek pedig belekeverednek, és megjárják. Péld 27,12

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend