Idők jelei, Nagytestvér

A katonák chippelése után mennyi idő kell, amíg ránk kerül a sor?

Az emberbe ültethető chipek támogatói szerint ez az új technológia az emberek biztonságát, minőségi egészségügyi ellátását, a bűnözés visszaszorítását és a mindennapi pénzügyi tranzakciók leegyszerűsítését szolgálja. Bár ezek valós előnyök, sajnos a negatívumokról illetve veszélyekről kevés szó esik. A chipbeültetés nemcsak fizikai, hanem lelki következményekkel is jár. ?Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából.? (Jelenések 14:9-10) A fenevad bélyegének elfogadása (legyen az bármilyen technológia) nemcsak gazdasági döntés lesz, hanem egy sátáni diktátor és Istenellenes rendszer elfogadását és követését is jelenti majd. Ezt jelenti hosszú távon a chipbeültetés és ez az, amit a rendszer támogatói nem látnak, illetve amit megpróbálnak elhallgatni. ? Joseph Candel

Forrás: The American Dream

Mit tennél, ha egy napon a kormány kötelezővé tenné mindenki számára a személyazonosító mikrochip beültetését? Megtennéd? A döntés talán már nincs is annyira messze, mint sokan gondolnák. Az Egyesült Államokban és szerte a világon házikedvencek millióba, Alzheimer és más betegek ezreibe ütettek már mikrochipet. A legújabb fejlemények szerint pedig az amerikai hadsereg a katonák egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérő, orvosi célú mikrochipet akar ültetni minden egyes katonájába. Vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ugyanezt a kormánytisztviselőkkel is megtegyék nemzetbiztonsági okokra hivatkozva? Amikor alkalmazottaik már chipet viselnek, vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy minden állampolgár számára kötelezővé tegyék a rendszert?

Ez a nap még nem jött el. Egyelőre megelégszenek azzal, hogy az elképzelés fokozatosan beszivárogjon a köztudatba. Egy idő után azonban, amikor már kellő számú emberen elvégezték az ?apró? beavatkozást, és elegen fogadták el önként az új technológia nyújtotta ?előnyöket?, nem sok idő kell majd ahhoz, hogy a kérdés mindannyiunk számára valósággá váljon. Készen állsz, hogy megválaszold?

Kate Knibbs a napokban írt cikket az amerikai hadsereg tervéről a katonák mikrochip beültetésével kapcsolatban:

Az Egyesült Államok hadserege olyan mikrochipet készül beültetni katonáiba, aminek segítségével a katonák kevésbé lesznek sebezhetőek a betegségekkel szemben.

A DARPA olyan nanoérzékelők kifejlesztését jelentette be, amelyek folyamatosan figyelemmel kísérik a katonák egészségét a frontvonalon és rendszeresen tájékoztatják az illetékes orvosokat az esetleges egészségügyi kockázatokról vagy problémákról.

A chipbeültetés technológiai ?előnyeit? rendszerint úgy tálalják, hogy az ne váltsa ki az átlagemberek haragját. Végtére is ki ne akarná óvni a katonák egészségét?

Azonban, ahogy a mondás tartja ?a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.? Kiderült, hogy a Stanford Egyetem kutatói is egy hasonló technológia kifejlesztésén dolgoznak, ez alkalommal a lakosság számára:

A nanotechnológia egyre inkább utat talál az orvosi felhasználás terén. A Stanford Egyetem kutatói olyan apró monitorok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek képesek betegségek diagnosztizálására, folyamatosan figyelemmel kísérik a létfontosságú információkat, sőt a gyógyszert is automatikusan beadják a beteg szervezetébe, hasonlóan a katonaság számára fejlesztés alatt álló eszközhöz. A két projekt eddig nem állt kapcsolatban egymással, de a hasonló céloknak köszönhetően úgy tűnik, a katonaság hasznára válna a vezető egyetemi kutatókkal való együttműködés.

Te hagynád, hogy mikrochipet ültessenek beléd, ha ennek eredményeképpen egészségesebb lehetsz?

A technológia térnyerésével nem győzik majd hangsúlyozni, mi mindenből maradnak ki a chipet elutasítók. A beültetés egyelőre önkéntes, de így is rengeteg amerikai döntött már a beavatkozás mellett és számuk az idő előrehaladtával növekedni fog.

A WND néhány nappal ezelőtt megjelent cikke Katherine Albrecht adatvédelmi szakértőt idézi:

?Olyan soha nem lesz, hogy a kormány fegyverrel kényszerítse az embereket: ?Elfogadod a nyomon követő chipet vagy baj lesz!? ? mondja Katherine Albrecht, a ?Spychips? (kémchipek) című könyv társszerzője. A könyv az RFID (rádiófrekvenciás azonosító) chipek adatvédelmi veszélyeire hívja fel a figyelmet.

?Mindig apró lépésekben vezetik be az ilyen dolgokat. Ha olyan chipet ültetnek az emberekbe, ami nem követi nyomon őket azt mondják, ?Ugyan már, nem kell parázni!? ? mondja Kathrine Albrecht. ?Kíváncsi vagyok merre tart ez az egész.?

A technológia terjedésével egyes intézmények könnyen kötelezővé tehetik a chipbeültetést. Mi történik, ha a munkaadód egyik nap biztonsági okokra hivatkozva elrendeli a mikrochip beültetést?

Mi történik, ha a bankod egy szép napot bejelenti, hogy csak beültetett chippel rendelkező ügyfelek számára hajlandó számlát vezetni?

Senki se gondolja, hogy ez nem történhet meg.

Ma már szinte mindenhol a világon óriási ügyet csinálnak a személyazonosság védelméből.

Az EFF alap a következőket írja az Indiában nemrég elindított állami projektről:

Indiában az egész országra kiterjedő monumentális projekt indult a teljes 1,2 milliárdos lakosság biometrikus azonosítóinak rögzítésére. Az Economic Times által ?minden e-kormányzatok anyja? névre keresztelt hihetetlen terv rengeteg vitát indított Indián belül és kívül egyaránt. A legtöbben a magánadatok védelmének és biztonságának megoldását kérdőjelezik meg.

A terv az Országos Nyilvántartó Hivatal (NPR) és az Egyedi Azonosító (Unique ID ? UID), két különálló kezdeményezés felügyelete alatt kerül kivitelezésre, amelyek célja a világ legnagyobb biometrikus adatbázisának létrehozása. A regisztráció részeként minden személy egy egyedi 12 számjegyű azonosítót kap egy chipkártyán. A bizonyos munkákhoz szükséges dokumentumokkal nem rendelkező állampolgároknak erősen javasolják a programban való részvételt. Az UID program önkéntes alapon működik, az NPR regisztráció azonban minden indiai állampolgárnak kötelező.

Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ez minden országban kötelező legyen? Természetesen a személyazonosság lopás, a bűnözés, a terrorista támadások vagy az adócsalás kiszorítása és a nemzetbiztonság érdekében.

A probléma ott van, hogy egy kártyát el lehet veszíteni, lopni illetve lehet hamisítani.

Tulajdonképpen elkerülhetetlen, hogy a kormányok előbb utóbb ne akarjanak egy ?biztonságosabb? személyazonosítási módszert bevezetni.

A mikrochip beültetés pedig nem az egyetlen rendelkezésre álló technológia.

Többször is írtunk már az ehető mikrochipekről, amelyek tervezett funkciója a beteg egészségének nyomon követése. A Daily Mail a következőket írta erről:

A szóban forgó technológia lényege, hogy a beteg szokásos gyógyszereivel együtt egy apró ehető jeladóval ellátott tablettát is bevesz, ami információkat küld a bőrre kívülről felragasztott vevőnek.

A vevő rögzíti a gyógyszerek bevételének időpontját és a lenyelt adagot, azonkívül figyelemmel kíséri a beteg pulzusát és testhőmérsékletét és emlékezteti a következő gyógyszeradag bevételére. A készülék azt is ellenőrzi, hogy a páciens jól alszik-e és végez-e elég testmozgást.

A vevő a kapott információt egy számítógépre vagy okostelefonra továbbítja, amit a beteg és az orvos egyaránt elérhet.

Egyesek azért lesznek hajlandóak a chipbeültetésre, mert szeretnek haladni a fejlődéssel és minél szorosabb kapcsolatban lenni a hálózattal.

Lehetséges, hogy hamarosan az emberi agy és az Internet között közvetlen kapcsolat jöjjön létre?

A Science Channel a következőkről írt:

Mi lenne, ha lehetségessé válna agyunkat rákapcsolni az Internetre, akár vezeték nélkül vagy egy kábel segítségével, hogy nagy sebességgel adatokat tölthessünk le és azt kémiai úton az agy számára tárolható információvá alakítani?

A cikk egy ilyen technológia hihetetlen előnyeit is ecseteli:

Amennyiben lehetséges lenne 50 MB/mp sebességgel adatokat letölteni az agyba, egy 500 oldalas könyv elolvasásához két tizedmásodperc is elegendő lenne.

A cikk azonban nem szól a veszélyekről.

Amennyiben lehetségessé válik adatokat letölthetni az agyba, értelemszerűen a számítógépes vírusok is bejuthatnak ugyanezzel a módszerrel?

Nem válna így lehetségessé agyunk távirányításos befolyásolása?

Az új technológiák általában új veszélyeket is hoznak magukkal.

A mikrochip beültetés esetében kizárólag a technológia előnyeit hangsúlyozzák, így a legtöbb ember hallani sem fog a potenciális veszélyekről.

Most még csak a házikedvenceknél és az idős beteg embereknél tartunk, de mit teszünk, ha a chip mindenki számára kötelezővé válik?

Egy orwelli rendőrállam számára mindenképpen leegyszerűsödne az állampolgárok nyomon követése, ha mindenkibe mikrochipet ültethetnének. Ezt követően chip nélkül szinte lehetetlen lenne normális életet élni.

httpv://www.youtube.com/watch?v=5m7qjJhtjBg

Mit tennénk, ha chipbeültetés nélkül nem lehetne bankszámlát fenntartani?

Mit tennénk, ha beültetett chip nélkül nem lehetne fizetni a boltban vagy munkát vállalni?

Nyilván sok ember érezne kísértést, hogy elfogadja a chipet, hogy gondoskodhasson a családjáról, hiszen előbb utóbb a beütetést megtagadók törvényen kívülivé válnának.

Senki se gondolja, hogy ez lehetetlen.

Gondoljunk bele mennyit változott a társadalom néhány év alatt. Ahogy telnek a napok, világunk egyre inkább egy hatalmas börtönre kezd emlékeztetni. Eljön a nap, amikor a mikrochipeket gonosz célokra fogják használni.

Akkor mindenkinek döntenie kell.

Előző posztKövetkező poszt

19 hozzászólás

  1. Kedves Tom! Régen öregségükre eltettek az emberek egy kis arany pénzt. Ma befizeted a járulékokat, és ha összeomlik a gazdasági rendszer mivel fizetsz a kenyeredért. Nincs előttünk perspektíva a világban. Én nem vállalom a csipet, határozottan Isten mellett döntöttem. Ha éhen halok,éhen halok. Nem lesz kellemes, de bárhol bármikor egymásnak ugranak az emberek és lepuffantanak. A csip ettől nem véd meg.Sem a rákos megbetegedésektől, sem a félelemtől egy atomkatasztrófa esetén. Ha Isten úgy látja jónak hollóval kűld eledelt. Jézus Krisztus szenvedett értünk,magára vette bűneinket,Isten lévén megaláztatott, leköpdösték csúfolták,kínozták. És ellenségeiért imádkozot “Atyám bocsásd meg nékik,mert nem tudják mit cselekesznek” Áldott legyen az Úr neve,mindenkor és mindörökké. Téged is hív az Ő Mennyei országába,ahol nem lesz sírás és fájdalom. Gyere! Szeretettel hívlak: vali

  2. Ez a chip témaköre elég kétsíkú..
    Régebben a vonalkód váltott ki ilyen típusú riadalmat, mint ma a chip. Ezért elméletben fikció,találgatás szinten van kezelve. Viszont gyakorlatban pont úgy él a bélyeg megfejtésének ténye és a hozzá kapcsolt félelem és tartás elhatárolódás, mint anno a vonalkódnál volt vagy másnál, ami az adott korszakban újdonságként (végidő legvégének) hatot..Ez jellemző a végidők próféciáinak értelmezése kapcsán is, ezért találunk sok olyan magyarázatot a történelemben, ami az akkori történelmi eseményiben(járványok, háborúk, napokra elsötétült égbolt, diktátorok[AK],stb) próféciák beteljesülését látták..

    Önmagában az, hogy az emberek egy rendszerbe vannak integrálva és a rendszeren kívüliek nem tudnak a rendszerrel törvényesen(félelem nélkül ) élni nem új dolog(elég csak a mára gondolni és ha törvényesen akar valaki dolgozni kereskedni, szüksége van engedélyre ,máskülönben bűnözői státuszba kerül és büntetendővé válik, ha változnak a feltételek ,mint ahogy korról korra, országról országra kicsit mások a feltételek, hogy dolgozzál és vállalkozzál, szükséges alkalmazkodni hozzá egy bizonyos pontig). A lényeg nem az eszközön van, hogy mi lesz(mert ez akkor teljesen nyilvánvaló és egyértelmű lesz), hanem a személyen és körülményeken,akihez és amihez kapcsolódni fog. Ez van világosan megmondva az írásban és nem az eszköz, technológia, vagy valamiféle jel mibenléte) Senki se fogja véletlen felvenni, mert előtte megelőzi az elhitetés az AK személyi kultuszában való vak hit és önként hódol be:

    imádja a fenevadat és annak képét és felveszi bélyegét. Szerintem sokan kicsit túl lépve ezen azt gondolja, hogy véletlen is fellehet venni AK elfogadása nélkül is.

    Így hát nem újdonság az AK rendszere és a bélyeg felvételében nem maga a technológia a lényeg, hanem ami mögötte van.
    Egy ókori római példával élve.. Volt egy olyan rendelet a birodalomban, hogy mindenki menjen el és áldozzon a császár templomában és kap egy papírt, ami jogosúltá tette az illetőt, hogy a rendszer barátja legyen és kereskedhessen…. A keresztények nem mentek el áldozni így a rendszer ellenségévé váltak.

    Ha mindig az eszköz van figyelve én úgy látom , hogy csak felesleges aggódást szűl. Féltek már mindenféle dologtól ,csak azért,mert valami új volt, valami rendszer volt, ami jobban betöltötte a feladatát mint az előző, vagy valamit könnyebbé és ellenőrizhetőbbé vált. Önmagában a technika vagy ellenőrizhetőség nem hordozza magában a rosszat, ahogyan a kés is attól függően rossz vagy jó ,hogy ki mire használja. Ilyen bankkártya, pénz, uniók, chip, számítógép, jövő technológia és lehetne sorolni.

    PErsze jó dolog spekulálni, találgatni, hogy vajon mi a bélyeg, de ennek meg kellene maradnia annak ami: spekuláció, alternatíva.

    1. Igaz, amit mondasz, de ezt az oldalt, pont azért hozták létre, (szerintem) hogy segítsen mindenkinek résen lenni. Hogy mindenki, aki ezen az oldalon jár, és olvassa a híreket, és hozzászólásokat,akkor, amikor “be lesz élesítve” a dolog, (akármi is lesz a jel) eszébe jusson, hogy: “aha, tényleg, valami ilyesmiről már olvastam!”
      Gondolom, nem hiába íratta le az Úr János apostollal, ezeket a dolgokat, ha nem lenne fontos, és nem kellene nagyon vigyáznunk, akkor ez meg se lenne említve.
      De mindannyian ismerjük az Igéből, hogy “ez a Fenevad, és ez a Hamis próféta”, nem lesz annyira mindennapi. Ezek, …”megpróbálják még a választottakat is elhitetni…” ( Hiszen a Sátán erejével jönnek, nagy tettekkel, és csodákkal!)
      Azután pedig szerintem, azt se felejtsük el, hogy mindig vannak friss megtérők, vagy olyanok, akik még nem annyira erősek a hitben, vagy nem rendelkeznek még elég látással. Meg a keresők, vagy még hitetlenek is olvassák ezeket a cikkeket. Lehet, hogy most még nem látják a veszélyt, de lehet, hogy amikor eljön az ideje, akkor lehet, hogy pont azért fog kinyílni a szemük, mert ezen az oldalon olvastak róla.
      Mert mi hívők, tudjuk, hogy, (..”Jelenések 14. 9,10 És harmadik Angyal is követé azokat,mondván nagy szóval: Ha valaki imádja ama fenevadat és annak képét, és annak bélyegét felveszi, vagy a homlokára, vagy a kezére, az is iszik az Isten haragjának a borában, a borban, amely az Ő haragjának poharába töltetett, és kínoztatik tűzzel és kénkővel a Szent angyalok előtt, és a Bárány előtt !” És még a Jel 14.11 ” És azoknak kínlódásuknak füstje felmegyen mind örökkön örökké, és nem lészen nyugalmok éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és aki az ő nevének bélyegét felveszi.”)mindenki, aki felveszi a bélyeget, és imádja a fenevad képét elpusztíttatik, de ők( a hítetlenek ) nem tudják. Nem mindenki olvasta a Bibliát, nem mindenki tudja, hogy mi vár a világra, és, hogy Istennek milyen büntetésével kell számolni. Legalább itt beszélni tudunk róla! ( És hátha halló fülekre is találunk!)
      Ezért is tartom én személy szerint ezt az oldalt, nagyon jónak, hogy létrehozták, mert, ki tudja, hogy az Úr, hány embert hoz ide, hányan hallhatnak, olvashatnak róla?! Hány embert ébreszthet fel Isten ezáltal?! Meg mi hívők is, ki tudja, hogy mennyi áldást kaphatunk a cikkek által is, meg, hogy megosszuk a gondolatainkat egymással?!

      Szóval, köszönjük hogy időt áldoztok rá, és működtetitek !
      Áldjon meg benneteket az Úr Jézus Krisztusban az Isten!

  3. mer az nem antikrisztutol van hogy spermabankbol lehet gyereket kapni, es mindegy ki az apja? vagy azonos nemuek is csinaljak? ezek chip nelkul is felvettek a fenevadbelyeget!??meg at lehet operalni nöböl ferfit es ferfiböl nöt? es az abortusz is?az allatokba is beleteszik hogy penztkeressek ? nem ördögi? betenni a kiskutyakba?nem itelkezem, de ha nem istentöl vannak ezek akkor rettenetes dolgok folynak titokban vagyis ma mar nyilvan a földön!
    ja es a haromdomenzios mozi meg tv,,,szemuveggel,,,, ami szepen belevezti a tudatlanokat a chipp beultetesebe!ha akarjuk hanam az antikrisztus itt volt, itt van es itt is lesz amig Isten legyözi vegleg!Jezus szelid es hiböl tett mindent ,, semmire se volt hozza szuksege csak az Isten igejere esa szivere hozzank es hozza!Amen!

  4. ha akatonakat chippelik akkor mert engedik haborukba? aki fegyvert fog fegyver altal vesz el? Jezus nem akar haborut !akkor megint igaza van a jehova tanuinak? es anazarenusoknak?lattam egy kereszteny hirdetest a katonata megkereszteltek katona ruhaba,, es utana vart ra az öles önvedelemböl,, minek ha van Isten?akkor nem vette ezel fel afenevad belyeget szellemileg is mar?aztan meg be fogjal chippelni mer maskent nem lehet katona? meghozza jezus neveben? mi ez akkor ???

  5. hany emberbe ultetnek a labukba vagy akarj´hova fem darabot akkor azt se volna szabad , szerintem!

  6. tecknika nelkul is voltak antikrisztusok , önszantukbol valasztottak a bunt,,,,,Nagy Sandor,, idejében,, Napoleon idejeben,,,, uralmuk ala hajtottak az embereket rabszolgakent, es, a mult szazadokban is a feketeket ranszolgava tettek , es mind ezeket Jezus neveben, szerintem az Anti Krisztus Jezus neveben fogja ezeket cselekedni.Mint ahogy mindig is ttett, a katolikus egyhazon keresztul, pl inkvizicio,,,,,,,de amodern korban, lesz a leg gonoszabb az biztos!Meg hozza keresztenynek mutatvan magat, ,,,,,,,,,,, en nem vagyok jehova tanuja,,, de nem itelem el azert mert nem fogadnak el vert se organumot, vegul is Jezus az egyeduli igaz becsuletes orvos es nem operacioval gyogyitott hanem hittel,,,,söt ön eletet is az Atyara bizta , mondvan ,, legyen meg ate akaratod,,,,,,,ök abban hisznek nem emberek fogjak feltamasztani es nem gepek , haem az Isten szentszellem altal,,, ez egy profecia töluk,,,,amia chip korszakban lesz beteljesulve,, akkor fog bekövetkezni mikor kötelezö lesza mikrochip beultetese,,, a tecknika a legnagyobb ellenseg,, megis minden kereszteny igenybe vette valamilyen formaban,,,,, de ha kirekesztenek,,,,,, nem lesz tv,,,, radio,,,, cd,,,, hajszarito,,,,,, meleg lakas,,,,,,, vilany tuzhely,,furdökad, vc,..repulö,,, hajo, vonat busz,,, auto,,,,,se nem lehet elektromos hangszerekkel dicseretet enekelni, mikrofon, gitar, ,,,, fogaszat se lesz, mert ott is beultetnek titant ,, hogy szep fogsor legyen, se ,, mellmutet, es ezekhez hasonlo.ha ez igyvan fel kell keszulni satorokkal, a menekulesre,,,,,,ruhakkal elelemmel,,, mar most,, a nagyanyam is mindig bevasarolt lisztet cukrot ,, stb,, hatha kitör a haboru,,, szulni se lehet korhazban,, akkor pedig az lesz,,,,, ha akar Isten megment meg ide ebbe az eletbe,, ha akar nem,,,,,bar Jezus azt mondta ha azt mondjak apusztaban van ne menjetek el,,,, es minden emberi rendelesnek engedelmeskedjetek,,, ?????az anti krisztus fogja megötni a veres aldozatokat ,,, a templomban,,, aldozatokkal,,, kepes lesz megöletni az embereket akik nem veszik fel achippet,,,,DE Nde nem kezzel öl,,, en azt gondolom jezus neveben mint al hamis jezus,, es hinni fogjak ö az igazi.mert minden jot megad avilagbol, ebbe most mi is benne vagyunk , ,,,arra nem gondolt senki ,, ha nem lenne tecknika soha, kerhetne valaki organumot vert es akarmit tulelesre+ egy masik embert? teljesen az isten akaratara kene biznia magat , es valoszinu ez isten akarata,,,,,,, ha meg kell halni e testben,, akkor is erösen hinni benne mint jezus is, jezus megengedte a betegeket bekötözni,,, a regi modszerekkel,,,,,,jezust nem csak mint gyogyitot, kell elfogadni hanem a batorsagat is,, meg kell tudni halni vele akereszten hogy az uristen feltamasszon,,,,,,,ovjon meg mindnyajunkat az uristen es gyermekeinket!!!!!!!!!!jezus hitenek aneveben !Amen!

  7. es ha valakibe tikon teszikbe onakarat ellener mar most, pl egy operacional? azzal mi lesz nem tudni nem? nem lehet akkor megbizni az orvosokba , mert titkon lehetnek az emberek kiserleti egerek anelkul hogy tudnak!

    1. Nyilván megtehetik, de attól nem válsz a rendszer követőjévé. Ez egy lelki döntés. A mostani chipek és technológia az antikrisztusi rendszer előfutárai.

  8. Mivel az egészség számomra nem a gyógyszereken múlik, hanem a megfelelő vitamindús táplálkozáson, és a helyes gondolkodáson, és érzelmeken, ezért elképzelhetetlen, hogy ennek okán csipet ültessek be magamba. És mivel hiszek a Bibliában, ezért vallási meggyőződésből sem teszek ilyet, nem támogatom a kialakulóban lévő Sátáni világrendszert.

    1. Csak egy perspektíva: mi lenne ha holnaptól semmit nem vehetnél amin vonalkód van és a házi kertészkedés és a papírpénz be lenne tiltva.

      1. Vannak a helyi pénzek, pl. suska, kékfrank. Ha a házi termesztést betiltják, akkor gém óver. De ezt nem szabad megengedni, és szerintem ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. Lesznek tiltakozások, megmozdulások. Egy mezőgazdasági országban kicsit fura lenne, ha ezt megtiltanák. Amúgy meg nem minden állam fog belépni az Antikrisztus birodalmába, azok ellen fog harcolni majd Armageddonkor, legalábbis én így tudom. Sajnos aki berakatja a csipet, az e tettével elfogadja ezt a rendszert, de ez a rendszer max 7 évig lesz érvényben, utána el lesz söpörve Isten királysága elől. Ha túl akarjuk élni a végső ütközetet, nem szabad csippelni. A Biblia legalábbis ezt a próféciát közli velünk.

        1. Próbálj akárcsak most bevezetni helyi pénzt és azzal fizetni mindenkit a kormány tudta nélkül, a helyi pénz nem olyan ám mint egy bolti kupon. A helyi gazdálkodás betiltásának esélyeiről meg csak annyit hogy ugyanúgy fognak könyörögni egy központi élelmezésért mint az EU-ért, nem ez lenne az első eset a történelem folyamán

    1. Mindennek megvan a maga ellenszere, technikai eszköze.Nem fogok tippeket adni.Kifejlesztik ha kell, de az is lehet hogy már megvan és tesztelték is.Az RFID chippel rendelkezők bárhol, bármikor azonnal kiiktathatók lesznek.Mindenből.Még talán az életükből is.Nem fogják fel, hogy sebezhetőbbé, védtelenebbé válnak egy szerencsétlen hajléktalannál is.

      1. De hát sokkal kényelmesebb lesz, látod milyen jól működik a pénzrendszer is hogy lecseréltük a nehéz zsebszaggató aranytallérokat bankkártyákra és papírra. Mi a baj nem szereted a kényelmet? 😀

        1. hali mindenkinek a csiptémárol anyit hogy én ugy halotam kiszivárgot hirekböl ez a csip egy távezérel bomba ,pl ugy ha mán tul öreg vagy nekeljen az álamnak fizetnie a nyugdijat utánad, aktiválják a bene lévö nem azonosithato mérget vagy más dolgot vagy ugy nevezet szivritmus zavart okonak vele és ki iktasák az embert ,

Hozzászólás a(z) Tibor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend