Egészség, Idők jelei

A világ első mobil eutanázia egysége megkapta a működési engedélyt

Forrás: Daily Mail

A világ első mobil, hívásra házhoz érkező eutanázia csapata a jövő hónaptól kezdheti meg munkáját. Az egységet akkor lehet segítségül hívni, ha a beteg háziorvosa, erkölcsi kifogásokra hivatkozva megtagadja a halálos szer beadását.

A becslések szerint a csapat munkájának eredményeként az eutanáziát kérő betegek száma jelentősen nőhet Hollandiában. Az eutanázia mellett kampányolók szerint a csapat további 1000 ember életének vethet véget évente.

A hivatalos adatok szerint évente 2700 ember dönt az eutanázia mellett Hollandiában, de a módszer kritikusai szerint a valódi szám ennél sokkal magasabb.

A legalább kétszemélyes, egy orvosból és egy ápolónőből álló első mobil egység elindítását a Radio Netherlands műsorában jelentette be a Jog a Halálhoz Szövetség (Right to Die Association).

A szövetség megerősítette, hogy a hágai csapat a tervezett hat egység úttörője csupán és feladatuk azoknak a határeseteknek a ?kezelése? lesz, akiknél a háziorvos vonakodik az eutanázia alkalmazásától.

A csapat segítségét legtöbbször valószínűleg szellemi fogyatékos embereknél vagy demenciában szenvedőknél kérik majd és a beteg háziorvosát a lehető legkisebb mértékben vonják be az eljárásba, nyilatkozta a szövetség.

A szövetség korábban azt állította, hogy a demenciában szenvedők vagy szellemi fogyatékosok 80%-a ?átcsúszik? az ország eutanázia törvényeinek hálóján.

A holland orvosszövetség attól tart, hogy a Jog a Halálhoz Szövetség gyógyítható emberek életét is kiolthatja.

?Esetenként olyan emberek is meghalhatnak így, akik más módon is kaphattak volna segítséget,? nyilatkozta az orvosszövetség szóvivője.

Nagy-Britanniában, Phyllis Bowman, a Jog az Élethez képviselője szerint a holland fejlemény ?rémisztő?.

?Ez egy igazi tragédia, ha belegondolunk, hogy a II. Világháború alatt pont a hollandok voltak azok, akik nem voltak hajlandóak bevezetni a náci eutanázia programot,? nyilatkozta, hozzátéve, hogy ?fel kell ébresztenünk az embereket, hogy ha elfogadják az eutanázia bevezetését, egy napon az ő ajtajukon is kopogtathat a mobil eutanázia csapat.?

A holland kormány támogatását élvező egységnek az eutanáziáról szóló 2002-es törvény szerint kell működnie, amivel a náci Németország óta Hollandia vált az első olyan országgá, ahol az eutanáziát a törvény megengedi.

A holland törvény szerint az részesülhet eutanáziában, aki tartósan és elviselhetetlenül szenved.

Az eutanázia egységek létrehozására vonatkozó terveket tavaly jelentette be Edith Schippers, holland egészségügyi miniszter a parlament előtt.

?A kegyes halálban való részesülés feltételeinek megfelelő betegek esetében, ahol a házi orvos vonakodik az eljárás alkalmazásától? érdemes megfontolni az ilyen eutanázia egységek létrehozását, mondta az egészségügyi miniszter a parlamentnek.

Hollandiában az eutanáziát két injekcióval végzik. Az első után a beteg kómába kerül, majd egy légzésbénítót kap, amitől végül meghal.

A holland kormány hangsúlyozza, hogy csak olyan betegek részesülhetnek kegyes halálban, akik ?elviselhetetlen mértékben szenvednek és nincs kilátás a javulásra.?

Dr. Rowan Williams, Canterbury érseke szerint a kegyes halál bevezetése ?tragédia? lenne Angliára nézve.

?Egy ilyen törvény bevezetése szerintem magának az életnek az értékét változtatná meg az emberek szemében,? mondta az érsek.

Előző posztKövetkező poszt

22 hozzászólás

  1. ?fel kell ébresztenünk az embereket, hogy ha elfogadják az eutanázia bevezetését, egy napon az ő ajtajukon is kopogtathat a mobil eutanázia csapat.?

    Hogy mi???????????? Nagyon hálás lennék ha az én kérésemre az utanázia kopogtatna az ajtómon egyszer… nagyon hálás lennék!!!! Nézze me mindenki a Dr- Death című filmet…

  2. Bármikor ránktörhet az antikrisztus birodalma, nincs már messze…
    Mondjon bárki bármit, 2012-ben gyorsulnak az események, minden szál a világkormányhoz fut, még a vacak videoklippek is ezt hirdetik ma már ,köntörfalazás nélkül…
    Ezért készítettem el honlapomat, a családomnak, rokonoknak, ismerősöknek…
    Mentsük, aki menthető!

    http://nyisdkiaszemed.cwahi.net

    1. Ez egy kétélű fegyver! Sajnos a társadalom (sehol) nem érett meg rá, hogy az eutanázia eljárását alkalmazza. Ha valaki öreg, ágyhoz kötött, halálos-gyógyíthatatlan beteg, borzalmasan erős és állandó fájdalmai vannak, melyeket csak morfium tud ideig-óráig kis mértékben csillapítani, ugyanakkor a szíve még bírja és elméje ép, szellemileg tudatánál van, annak megváltás lehet a kegyes halál. A gond abból adódik, hogy hihetetlenül nagy lenne a visszaélési lehetőség. Ezt szinte lehetetlen orvos-etikai, erkölcsi stb. emberi méltóságot is figyelembe véve kezelni és törvényileg helyesen szabályozni. Azt azonban nem gondolom, hogy egy kalap alá kéne venni a legális drogfogyasztással, a szabad prostitúcióval és hasonlókkal !

  3. eu?tha?na?sia
    Also called mercy killing. the act of putting to death painlessly or allowing to die, as by withholding extreme medical measures, a person or animal suffering from an incurable, especially a painful, disease or condition.

    Az eutanáziában való részvétel nem feltétlenül gyilkosság. A betegnek (ha észnél van) joga van megtagadni a kezelést máskülönben a kezelés maga lenne testi sértés, igy “hagyni” őt meghalni nem törvénytelen.

    Asszisztálni aktivan azaz megölni injekcióval az törvényellenes, megtölteni egy injekciót és odaadni neki nem az.
    Elvégre büntessük azt aki kölcsönadott valakinek egy konyhakést, pisztolyt vagy 2 gallon benzint és az a valaki aznap kinyirta magát a kölcsönadott tárggyal mert hirtelen depressziós lett miután kirúgták és meghalt a felesége és a gyerekei egy vonatbalesetben?

    Viszont az élet szent ugyhogy ha valaki retardált viszont életképes (azaz ha eteted nem hal meg) nem lehet kinyirni mert nem akarunk vele foglalkozni és ellátni, ez érvényes a kómásokra is.

    Itt a beteg ÖNrendelkezési jogáról és képességeiről van szó amiről a Daily Mail semmit sem szólt…tipikus.
    Ha keresztény vagy nyilván a tested nem a te tulajdonod szóval…. egyértelműbb.

    1. “Asszisztálni aktivan azaz megölni injekcióval az törvényellenes, megtölteni egy injekciót és odaadni neki nem az.”

      Nem az a feladatunk, hogy megtöltött injekciót adjunk oda, (ami szerintem ugyanolyan bűnrészesség), hanem arra, hogy az az ember kijöjjön abból a helyzetből, és segítsünk rajta amennyire tőlünk telik.

  4. Na ez nagyon nagyon durva!!!! Elkepeszto, hogy Hollandia neha mit meg nem enged maganak. Eloszor legalizaljak a drogfogyasztast, mert legalisan penze szarmazik belole az allamnak, adoztatjak a coffie shopokban eladott kabitoszermennyiseget. Utana elismerik a prostituciot, mint “szakmat’, adofizeto tevekenyegge teszik, had nojjon az allam vagyona. Most meg ez, mindenek felett all! Hat ez a nemzet egyaltalan semmit nem tisztel es nem ismer el ertekkent, csak a penzt! Emberek millio dobjak oda az eletuket, a szenvedesuket es a boldogsagukat, mert igy konnyebben es gyorsabban megszabadulhatnak tole! Hat milyen egy vilagban elunk itt mi, Hollandiaban?????? Jovo heten mar azon sem lennek meglepve, ha a levegovetelert fizetnunk kellene, mondjuk egy szervezetunkbe beepitett microchip altal, ami meri a percenkenti legvetelt, s ez alapjan lenne mondjuk mar levegoado is!

    Etikatlan es erkolcstelen! Az eletet anyjatol es apjatol kapta mindenki, s most jon egy orult idiota otlet, ami csak ugy veget vethet neki, mert adott pillanatban azt hiszed, hogy rossz! De kerdem en: van ket egyforma napunk???? Nincs! Egyik nap ilyen, masik nap olyan! Ma lehet, hogy a pokolban jarsz a szenvedestol, s nem birod tovabb, s elfelejted azt is, hogy az elet egy szep dolog, egy ajandek, amit elni tudni kell! S ahogy a hollandokat ismerem, penzert meg a sajat anyjukat es apjukat is eladnak, szoval nem csak arrol szol a fama, hogy azok kapnak eutanazia szurit, akik vegstadiumban vannak. Megkapja azt barki, akinek penze van ra! Mert ahogy a mondas tartja: penz beszel, kutya ugat! Hat ennyit a nagy holland kozerkolcsrol! Nincs es mar nem is hiszem, hogy valaha visszater!

    Ebreszto emberek!!!!!

    1. Te láttál már haldokló beteget????
      Ha láttál volna nem nyilatkoznál így. Nagyobb büntetést el sem tudok képzelni, mint hogy hagyjuk szenvedni őket.
      A drog legalizálásával nem értek egyet, de az eutanáziát roppant felvilágosultnak tartom.

      1. Kedves Rita!

        Sajnos, már láttunk haldokló beteget, és utolsó percig ápoltuk őket.

        A szenvedés valóban rettenetes, hogy nem tudunk segíteni valakin, mégis sokkal nagyobb büntetés az, ha gyorsan engedjük meghalni (vagyis aktívan részt veszünk a halálában), és utána sokkal jobban szenved majd, mint a halála előtt. Akkor csak annyi a különbség, hogy nem látjuk azt a szenvedést, de az már sajnos nem visszafordítható állapot.
        És vagy hisz benne valaki vagy nem, de ez nem változtat mindazok helyzetén, akik már ebben az állpotban vannak.

        1. Azzal is aktívan részt veszel a halálában, ha “ápolod”, mert nem kizárt, hogy valóban csak a rettenetes szenvedését hosszabbítod meg az utolsó percig, míg ki nem leheli a lelkét! Ezért kellene a betegre bízni (aki tudatánál van és ezt igényelné) a döntést, hogy ő maga választhassa az eutanáziát. A gyógyíthatatlan, halálos beteg emberi méltóságára is illene gondolni!

      2. ez sajnos nem egészen van igy ahogyan egyet értesz vele. mivelis ki is adta az életett nekűnk? és ki is veheti azt ell? emberek életet nem onthatnak ki mert az bűn lene. csak isten veheti visza azt amit adot,ezért nagy dolgot cselekszik az aki eben részes,és egyet értő. jobb annak ha megsem szűletet volna mert,az ijen re nagy dolog az az bűntetés vár a második világban,mert tudni kell hogy őrőkélet van a halálután a menyben is meg a pokol ban is..ezért kel hitűnket meg valani és istent tisztelni,és imádni mert másképen mindenkinek aki nem ezt cselekszi arra csak a rosz vár!!!

  5. Az Úr bárkit bármikor meggyógyíthat, ki mondhat olyat hogy valaki gyógyíthatalan?

    De ha nem is akarja az Úr meggyógyítani, hanem időt ad neki az élete átgondolására, és a megtérésre, hogy ne a pokol legyen a sorsa.

    Ez nem kegyes halál, hanem gyilkosság. Aki kéri, az sem tudja mit kér.
    Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen törvény után előfordulhat, hogy “mindenki ezt fogja kérni” aki teher a társadalomnak…….

    1. Egyetértek Éva. Az eutanázia gyilkosság/kivégzés. Visszacsinálni már nem lehet. Sokunk szerint nem embernek rendelt hatáskör.

      Fájdalmak, öregkor, betegség stb. Hol húzzuk meg a határt? Szerelmi bánat, visszafizethetetlen tartozás, szertettünk elvesztése…Majd csak hívjuk a mobil egységet? Ha mindenki bevégezte volna az életét, amikor úgy érezte magát, akkor nem lennének emberek a földön.

      Isten a maga képére teremtette az embert. Ezért gyűlöl minket a sátán, mert amikor embert lát, az Istenre emlékezteti. Krisztust is megkísértette, amikor azt javasolta, hogy ugorjon le a toronyból. Minden eszközzel ölni és pusztítani akar. Ezért mondta Jézus: “Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságát akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva” Jn. 8:44.

      Ahogy írod: ilyen törvény után előfordulhat, hogy ?mindenki ezt fogja kérni? aki teher a társadalomnak??Ez bizony egy valós veszély. Aki megkapja a “szolgáltatást” az már később nem fogja tudni elmondani, hogy nem is ő kérte.

  6. És íme, apa fiát, és fiú apját, lány anyját, és anya lányát adja halálra!!
    Meg van írva, ahogyan sok minden más is, a végidők jeleiről.
    Ezen nem kell csodálkozni, de azt tudni kell, hogy sem aki öngyilkos, sem aki gyilkos, az nem mehet be a mennyeknek országába.
    🙁

    1. ámen! ez pontosan igy van isten ezeket már 2000 ével ezelőt megirta feketén fehéren a szent bibliában..az ijenek menek a fekete npiacra az az a pokolba..de aki ezt teszi velűk azis részese enek a bűnében és anak sem lesz kiméleteseb része.mert isten meg mondta ezek nem őrőkősők a menyek országára,akik,ijet cselekednek,és jol meg mondta.hála őneki a magaságos kirájok kirájának istenek. ámen…

      1. Senki nem tudhatja, a másiknak mekkora fájdalmat kell megélnie. Nekem megváltás lenne az euthanázia.

        1. Kedves Ildikó!
          Valóban egyikünk számára sem adatott meg, hogy teljes mértékben át tudjuk érezni egy másik ember helyzetét, és nem is az a feladatunk, hogy ítélkezzünk, de ettől még vannak önmagukban helytelen dolgok. Egy másik ember életének a kioltása ilyen. Nem tudom mitől vagy miben szenvedsz, de imádkozni fogok érted, mert azt tudom, hogy semmilyen helyzetre sem a halál a megoldás.

  7. Öreg vagy, beteg vagy, az ágyhoz vagy láncolva, és nagyon fáj…
    Szerintem ez egy jó dolog, a cikk pedig keveri a szezont a fazonnal.

    1. Ismerek olyat, aki öreg, beteg volt, az ágyhoz láncolva és nagy fájdalmai voltak. Ma jól van és élvezi az ukokáit és az életet. Egy nap bizonyosan meghal, a maga idejében.

Hozzászólás a(z) Majsz bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend