Forrás: TheIntelHub.com, írta: Gerard Celente
A tunéziai kormány bukásakor a tömegmédia és lelkes szakértői csapatuk, az előttünk zajló események által félrevezetve, azonnal hangoztatni kezdték az egyértelmű következményeket, miszerint más arab országok, a tunéziai eseten felbátorodva megkísérelhetik saját autokrata és korrupt kormányaik megdöntését.
Most Egyiptom áll ostrom alatt, de Algériában, Jordániában, Marokkóban és Jemenben is forradalmi a hangulat. A közel-kelet gazdagabb és szorosabb irányítás alatt álló királyságai sem lesznek immunisak a királyság létjogosultságát megkérdőjelező kihívásokkal szemben.
Amint azt a Trends Journal-ban előre jeleztem, nem csak a közel-keleten várhatók erőszakos megmozdulások. Az arab világban kibontakozó események Európára is át fognak terjedni. A csatába hívás nyelvezete eltérő lesz, a háttérben rejlő indítékok azonban nem.
2010 decemberében (mielőtt a tunéziai megmozdulások az újságok címoldalára kerültek) kiadtuk a ?Le a fejekkel!? című Trendfigyelmeztetést, amiben a ?nép és az uralkodó osztály közötti elhúzódó harcot jósoltunk.? Leírtuk, hogy ?aki megkérdőjelezi az emberek dühének intenzitását, az vagy álomvilágban él vagy képtelen szembenézni a tényekkel.?
Nem az arab országok dühe késztette a figyelmeztetés megírását, hanem az Európa utcáin folyó diák- és munkavállalói tüntetések. A drákói megszorító intézkedések bevezetése, az adóterhek növelése, a tandíjak körüli viták, a megvont szociális juttatások, megcsonkított szolgáltatások, a közhivatali állások számának csökkentése késztették a fiatalabb és idősebb generációt egyaránt arra, hogy az utcára vonuljon és tiltakozzon egy olyan rendszer ellen, ami megjutalmazza a kiváltságosakat és bünteti a dolgozókat.
Habár milliók vonultak végig Athén, Brüsszel, Dublin, Lisszabon, London és Madrid utcáin, a tüntetések hatására egyetlen kormány sem dőlt meg, sőt, hatásukat szinte meg sem érezték. Az arab rezsimekkel ellentétben, ahol a hatalmat csak erőszakkal van esély megdönteni, a nyugati ?demokráciákban? a nép képviseletének illúziója és a kormányok üres ígéretei csillapították az erőszakot.
A sajtó és a politikusok feltételezték, hogy nem kell mást tenni, mint hagyni a tüntetéseket folyni saját medrükben, az emberek pedig idővel beletörődnek sorsukba és viselik a következményeket, ha tetszik nekik, ha nem. A tiltakozások azonban nem folytak a szokásos mederben. A megszorító intézkedések és a munkanélküliség gazdasági következményei továbbra is sújtják az alacsonyabb és a középosztály tagjait. 2011 során már megírtuk, hogy csupán ?néhány utolsó szalmaszál kell ahhoz, hogy a tömegeknél elszakadjon a húr, kontrollálhatatlan felkeléseket, hatalomátvételt (erőszakmentes és/vagy katonai), lázongásokat okozva meggyötört világunkban.?
Trendelőrejelzés: Az észak-afrikai és közel-keleti hatalomváltások és az Európában megjósolt zavargások nem szándékos következményei éppen annyira drámaiak lesznek, mint előre megfontolt szándékuk: a hatalmon lévő kormányok megdöntése. Az elnökök, miniszterelnökök, kabinetfőnökök és külpolitikai szakértők felhívása a ?békés hatalomátvételre? nem más, mint diplomáciai kétértelműség és üres beszéd. Tiszta és bonyodalommentes forradalom nem létezik.
Egyiptomban látni fogjuk, hogyan álcázzák hatalomváltásnak a katonai puccsot. Már javában megy a propaganda, ami jóságos felszabadítóként tünteti fel az egyiptomi hadsereget, pedig csak az autokrata kormány egy másik karjáról van szó, amely számára a demokratikus eszmék éppen annyira ismeretlenek, mint az általuk leváltani kívánt diktátor számára, aki maga is a katonaság soraiból lépett a vezetői szerepbe.
A világ vezetői és a média nem fogja fel, mit jelentenek az Egyiptomban zajló események. Egy polgárháború-sorozat előjátéka ez, ami regionális háborúkhoz és a XXI. század első nagy háborújához vezet majd.