Bibliatanulmányok

A végső idők 14 pontja 1. rész

A végső időkről szóló bibliai próféciák áttekintése – 1. rész

Joseph Candel összeállítása

A Biblia nem csupán a múltról mesél nekünk, a jövőt is megmutatja. Ezernyi részletes próféciát találhatunk benne, melyek bizonyos személyekről, helyekről, időkről és történésekről számolnak be. Közülük számos az emberiség földi uralmának utolsó periódusát taglalja, amit végső időknek nevez, s mely napok a jelen napjai.

1. Az idők jelei

A biblia számos ?jelről” számol be, amire figyelnünk kell, így pontosan tudhatjuk, milyen közel vagyunk Jézus visszajöveteléhez. Ezen jelek közé tartoznak: a háborúk, éhségek, járványok és földrengések számának és erősségének drasztikus növekedése (Máté Evangéliuma 24,7); az Evangélium világszerte prédikáltatik (Máté Evangéliuma 24,14); az emberi tudományok és a nemzetközi utazások drámai megnövekedése (Dániel könyve 12,4); az igaz Istentől való eltávolodás: amint a ?gonosz emberek növekednek a gonoszságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén” (Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél, 2,3; Timóteushoz írt 2. levél, 3,13); példátlan önzőség és a természetes vonzalmak hiánya (Máté Evangéliuma 24,12; Timóteushoz írt 2. levél, 3,1-4). Mindez a nemzetek nyomorúságát és az emberi szívek félelemtől való gyengülését vonja maga után. (Lukács Evangéliuma 21,25-26) Ezek a jelek nyilvánvalóan nagyobb mértékben teljesülnek be napjainkban, mint bármikor előtte történelmünk folyamán.

2. Az Antikrisztus hatalomra jutása

A végső idők egyik legfontosabb jele egy teljesen istentelen antikrisztusi kormány felemelkedése, melyet egy démoni diktátor vezet majd, akit maga az ördög száll meg, és akit az Antikrisztusként ismernek. A világ kétségbeesésében ehhez a politikai ?szuperemberhez” fordul, remélve, hogy megoldja a fenyegető problémákat, orvosolja a gazdasági hibákat, egyesíti a megosztott politikusokat, véget vet a vallási perpatvaroknak, véget vet a nukleáris katasztrófa veszélyének (Dániel könyve 8,23-25; 11,21-24; Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél, 2,3-4).

3. A szerződés megkötése

Az Antikrisztus egy hétéves szerződést vagy egyezményt fog aláírni, miáltal békét fog hozni, megbékítvén a főbb vallások közti ellentéteket. (Dániel könyve 9,27) Ezen szerződéssel megoldja a jelenlegi közel-keleti kérdést egy közös arab-zsidó egyezménnyel, lehetővé téve az izraelieknek, hogy újraépítsék templomukat, és elkezdjék vallásos állatáldozataikat (Dániel könyve 8,11; 9,27; Máté Evangéliuma 24,15; Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél 2,4).

Az Antikrisztust hétéves uralkodásának első felében mindenki csodálni fogja, amiért békét teremt, fellendíti a gazdaságot, visszaállítja a gazdasági egyensúlyt, segíti a szegényeket, megoldja a közel-keleti kérdést, és vallásszabadságot ígér (Dániel könyve 11,21-24; 11,39).

4. A szerződés megszegése

Hétéves uralmának felénél az Antikrisztus hirtelen megszegi a megkötött szerződést (Dániel könyve 9,27); megszállja Izraelt északról (Dániel könyve 11,28-31), betilt minden hagyományos vallást (Jelenések könyve 13,7-8), és Istenné nyilvánítja magát (Thesszalonikaiakhoz írt 2. levél, 2,4). Majd azt követeli az egész világtól, hogy imádja őt és a ?képmását,” ami lehetséges, hogy valamiféle számítógép vezérelte robot lesz.

Az Antikrisztus jobbkeze egy hamis próféta lesz, aki megtéveszti a világot, és aki segít létrehozni ezt a ?képmást” (Jelenések könyve 13,11-14), amit a felépült zsidó templomnál állít fel (Dániel könyve 11,31). Ez a képmás, amit Dániel próféta a ?pusztító utálatosságnak” nevez, képes lesz beszélni, és hatalma lesz azokat megölni, akik megtagadják az imádatát (Jelenések könyve 13,14-15). Jézus azt mondta, hogy amikor látjuk a ?pusztító utálatosságot” a “szent helyen”, a templomban állni, tudni fogjuk, hogy elkezdődött az emberiség utolsó három és fél éve, és kezdetét vette a ?nagy nyomorúság” (Máté Evangéliuma 24,15.21).

5. A nagy nyomorúság

Ezalatt a három és fél éves periódus alatt az Antikrisztus bevezet egy kötelező és az egész világra kiterjesztett hitelrendszert, megteremtve a pénz nélküli társadalmat. Az Antikrisztus kormánya ezzel arra kényszerít mindenkit, aki alávetette magát e rendszernek, hogy imádja a bálványt, hiszen senki sem lesz képes venni és eladni ?a fenevad száma” nélkül, ami az emberek homlokára vagy kezére kerül majd (Jelenések könyve 13,16-18).

Azonban Isten gyermekei és sokan mások sem fognak behódolni az Antikrisztusnak, visszautasítják a bélyeget, és az Úr gondoskodik majd róluk (Jelenések könyve 12,6.14).

Miközben az Antikrisztus és követői üldözik, és megpróbálják megölni ellenségeiket, Isten pestist és járványokat zúdít az Antikrisztus követőire (Jelenések könyve 8; 9,1-11; 11,3-6). A nagy nyomorúság hasonló lesz Izrael gyermekeinek egyiptomi fogságához, mielőtt Mózes megszabadította őket. Isten prófétái csodákat és jeleket tesznek, hogy megvédjék az Igét és az Úr gyermekeit, mialatt a Mindenható újabb csapásokat küld az ellenségeikre (Jelenések könyve 11,3.5-6).

Számos háború, és az Antikrisztus üldözőhadjárata teszi a nagy nyomorúságot gyötrelmes időszakká, ?amilyen nem volt a világ kezdete óta mindez ideig, és nem is lesz soha” (Máté Evangéliuma 24,21). Azonban a Biblia azt is leírja és megerősíti jó néhány helyen, hogy a nagy nyomorúság három és fél évig (42 hónapig vagy 1260 napig) tart majd, és akkor kezdődik, amikor az Antikrisztus a képmását a templomba helyezi. Isten azért tudatta ezt velünk, hogy bíztasson, és kitartsunk Jézus mellett majd egy, a keresztények számára nehézségekkel teli időszakban is (Dániel könyve 7,25; 12,7; Jelenések könyve 13,5; 12,6; 14; 11,3).

Ezalatt az időszak alatt ?az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik, és a nép értelmesei sokakat oktatnak” (Dániel könyve 11,32-33). Szerte a világban az emberek kétségbeesetten várják majd az igazságot, és azok, akik ismerik Isten Igéjét és hűséges tanúságtevők, sokakat fognak tanítani, és milliókat bátorítani. Az ördög hatalmának ellenszegülve Isten gyermekei kitartanak majd a végsőkig.

6. Nukleáris háború

Valószínűleg a nagy nyomorúság végső szakaszában, vagy az ?elragadtatás” után (7-es pont), ?tíz király” lép szövetségre az Antikrisztussal, és együtt elpusztítják ?Babilont, a paráznát? végső ítéletképpen. A Szentírás néhány utalása arra enged következtetni, hogy ez a “tíz király” Európa tíz vezető nemzete (vagy ?a tíz király” az európai közösségre, mint egységre is vonatkozhat). Egyesülnek Oroszországgal, és egy nukleáris háborúval egy óra alatt megsemmisítő csapást mérnek az USA-ra (Jelenések könyve 17,12-13.16-17; 18,2.7-8). Hogy pontosan mikor és hogyan is fognak ezek az események megtörténni, az egyelőre tisztázatlan, de ahogy az idő közeleg, megláthatjuk, milyen módon teljesednek be.

7. Az elragadtatás

A három és fél év végeztével ?mindjárt ama napok nyomorúságai után” – mikor az Antikrisztus úgy hiszi, megkaparintotta a földet – Jézus visszatér, hogy elvigye gyermekeit e világból. Az ördög embereit váratlanul éri az Úr ?hatalommal és nagy dicsőséggel” történő eljövetele (Máté Evangéliuma 24,29-31; Jelenések könyve 1,7).

Amint Jézus visszatér, Isten megváltott gyermekei csodálatos módon feltámadnak, amit elragadtatásnak nevezünk. Pál apostol ezt így írja le: ?Íme titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen egy szempillantásban az utolsó trombitaszóra” (Korinthusiakhoz írt 1. levél, 15,51-52). Az elhunyt keresztények sírjai megnyílnak, és új, természetfeletti testben jelennek meg, mint Jézus is a feltámadását követően. ?Aztán mi, akik élünk, kik megmaradtunk, elragadtatunk együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (Thesszalonikaiakhoz írt 1. levél, 4,16-17)

Előző posztKövetkező poszt

17 hozzászólás

  1. A “magán kinyilatkoztatások” üzeneteiben találunk részleteket a végső idők eseményeiről, de ezek sajnos sokak számára még nagyobb összezavarodottságot idéznek elő. Viszont ha csak nagyvonalúan tájékozódunk az “ellenfél” háza táján, már nyíltan hirdetik “új világrendjük” forgató könyvét, sőt a Covid-terv már világszintű üzenetet is közvetített az “értelmesek” számára! Bergoglió – Ferenc – pápaságával beléptünk az utolsó szakaszba – pár évtized és véget ért az emberiség elbukásának KORSZAKA, Urunk Jézus Krisztus második, DICSŐSÉGES eljövetelével. 2 Pét 3, 1 – 15! Ne feledjük, a Megváltónk földi “pályafutása” harminchárom évet tartott, az Antikrisztus végidőbeli ténykedés e sem tarthat “évtizedekig”! A mi, vagyis mai nemzedék életében BETELJESEDIK az Isten titka!

  2. Csodálkozom például azon a dolgon is, amelyet nem rég volt alkalmam megállapítani, s amellyel nagyon egyedül érzem magamat, a mai napig nem kaptam egy személyt, aki láttamozta volna, vagy elismerte volna, vagy hogy is mondjam, már mielőtt én ezen el kezdtem volna gondolkodni, már valahol ennek nyoma kellett volna lennie, mert más is ennek nagyon könnyen eljuthat az értelmezéséig. Ezek szerint arra is gondolok, hogy kell legyen ennek nyoma valahol, csak én még nem bukkantam rá, már abból a tényből kiindulva is, amely szerint: “Semmi sem új a Nap alatt”.
    A felvetésemnek az a lényege, amely egyébként a krisztusi hithez kapcsolódik, t.i. az a téma, amelybe mélyen belegondoltam és igyekeztem minél mélyebbre bele is ásni magamat. Na de azért túlozni sem szeretnék, mert nem kell ehhez túlságos nagy elméletekhez, felső szintű ismeretekhez sem igazodni, vagy kapcsolódni, hogy az ember egy hamis állítást szembe tudjon állítani az isteni igazságossággal.
    Különösen a pápának a Magyarországon történt látogatása hozta ki belőlem ezt a helyre igazításra szoruló tényállást, amelyet igaz, hogy abban is meggyőződésesen biztos tudok lenni, hogy így marad, és nincs az a helyretevő, aki érvényesíteni tudná ennek az egyértelmű helyretevését, ez is csak Jézus Krisztus második megjelenésével egyidejűleg történő helyreállításra vár.
    A pápa érkezése előtt hallottam internetes közreadásban azt a nagy kijelentést, amely állítólag a római egyház katekizmusába is bele van foglalva – hát hogy is ne lenne, amikor már kis gyermek korunkban a pap bácsik által belénk volt súlykolva, amely szerint: “Az anyaszentegyház LÁTHATÓ feje a mindenkori római pápa. S akkor el kezdtem gondolkozni, amely szerint létezik-e még a világon egy ennél hamisabb, egy olyan kijelentés, ami egy az egyben saját magát is elüti.
    A krisztusi hit ugyanis tudomásom szerint a láthatatlanokra alapoz, a nem látható dolgokra épít. Ezt nagyon szépen a Jézus Krisztus kijelentéseiből, az evangéliumi tényekből, ha úgy tetszik le tudjuk vezetni, s aztán ezek még meggyőzőbb bizonyítékaként az apostoli levelekben leírtak is a segítségünkre sietnek.
    Vegyük csak a János szerinti evangélium bevezetőjében/prológusában olvasható ige-helyet: “Istent egy ember sem látta, az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.” (Jn 1:18)
    Hányszor és hányszor kellett szembesülnie Jézus Krisztusnak is, hogy még a saját tanítványai is, úgymond “beleestek” ennek a láthatók és láthatatlanokról való meggyőződésnek a csapdájába. Tamás kijelentette a feltámadott Krisztusról, hogy ő addig nem hiszi, amíg a saját látószervei alapján nem jut el addig a meggyőződésig, hogy a Mestere, akiről azt állítják, hogy visszajött a halálból, ez egy tényleg valóságos ténynek fogható volna fel. A látás sem bizonyult elégségesnek a Tamás részére, talán mind az öt érzékszerve által jelzett érzékeléseket latba szerette volna vetni, ami a gondolkodása és kijelentései alapján nagyon egyértelműen kikövetkeztethető. Az ujjával a sebek helyének a megérintését is emlegette. Aztán amikor valóságosan is találkozott a Mesterével, akkor csak összeesve/rogyva ennyit tudott a száján kiejteni: “Én Uram és én Istenem!” “Tamás, Tamás, láttál és hiszel, de boldogabbak, akik nem láttak és mégis hisznek. Fülöp is előállt a maga látásra alapozott, úgymond alaptalan elgondolásával: “Mutasd meg nekünk az Atyát és az nekünk elég” – még többes számban is hozakodott elő ezzel a hitről egyáltalán tanúskodásnak nem mondható “rögeszméjével”, mintha a társainak az elgondolását is képviselné ezzel ez értelmetlen, hiábavaló, a Mesteréhez intézett kérésével.
    Mit is mondhatott volna más egyebet Jézus Krisztus, mint amit ki is jelentett: “Annyi ideje, hogy együtt vagyunk Fülöp s te még ezzel hozakodsz elő, hogy mutassam meg nektek az Atyát?! Hát még mindig nem tudod, hogy aki engem látott, látta az Atyát.” Szinte azt lehet mondani, hogy Jézus Krisztus úton-útfélen hirdette, hogy ő és az Atya egy (Jn 10:30), “az Atya énbennem és én az Atyában”, azt is hányszor és hányszor emlegette, hogy őt az Atya küldte. Ezt a láthatók és láthatatlanokról való tételnek a félrelökését látom a “látható fej” megfogalmazásában is. Mi nem nyilvánvalóbb ugyanis annál, hogy azon a néhány tanítványon s még akik Jézus földi szolgálata alatt találkoztak az Üdvözítővel, másnak nem adatott meg, hogy a földi látószerveivel, vagy akár a többi érzékszervével is érzékelte, érzékelhette volna a Messiást. Ez a láthatatlanokra épülő hit ezen túl még azt is ki lehet jelenteni, hogy egyáltalán nem is újkeletű, nem is Jézus Krisztus hozta magával, mint egy újdonságot, hiszen azzal az isteni igazságon alapuló alapelvvel is szembesülhetünk “megírt” formában, amely szerint: “Semmi sem új a Nap alatt”. Jézus Krisztusnak még egy általános, mindenkire vonatkozó kijelentése is van, amely a hitnek erre az alapvető alapelvére, t.i. a láthatatlanokra alapozottságára hivatkozik: “Sokan szerették volna látni azt, amit ti láttatok és hallani, azt amit ti hallottatok, akár próféták is, de nem látták, de nem is hallották.” (Mt 13:17) Mennyire nyomatékos és sokatmondó kijelentés. “…sok próféta és igaz kívánta látni…”, mintha csak azt mondaná: Nem éppen ettől függ, sőt egyáltalán nem a látástól függ az, hogy valaki “igaz” vagy “próféta” legyen Isten szemében. A valódi hit, amelyet még az Istenbe vetett bizalomnak is neveznek, éppen ezt jelenti, t.i. a “láthatatlanokról való meggyőződést”. (Héb 11:1)
    “Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra: mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2 Ko 4:18) Ebben a kijelentésben még a megokolását is találjuk annak, hogy miért is nézünk a láthatatlanokra. Azért, mert az örökkévalók azok, amelyekre nekünk néznünk kell.
    (Mert hitben járunk, nem látásban) (2 Ko 5:7)
    Vajon nem kérdezi meg Jézus Krisztus azoknak a megfogalmazóitól, akik egy “látható fejre” nézést kérnek a híveiktől, hogy ezután a sok írott és íratlan érv után sem voltak képesek de inkább talán helyesebb ha a “hajlandóbb” kifejezést használjuk erre a tényre, hogy erre buzdítsák a híveiket és nem egy “látható fejre nézésre.
    Ezer és hétszáz év sem volt elég ennek a rádöbbenésére, hogy itt milyen hamis tényállás jutott érvényre. Már-már azon is el kezdtem gondolkodni, hogy az én gondolatmenetem nem helytálló, de igaz, hogy ezen a legkevésbé futtatom az eszmémet.
    Mennyire szeretném már valakitől, ha visszajelzést találhatnék erre a felvetésemre.
    Ezt egy annyira megátalkodott és rögeszmés beidegződésnek látom, hogy párhuzamba is tudom hozni Jézus Krisztusnak azzal a kijelentésével is, amely szerint: Minden bűn elnyeri a bocsánatot, még azok is, amelyeket az emberek az Emberfia ellen elkövetnek, de a Szentlélek ellen elkövetett bűnök sem ezen, sem a más világon nem lesznek megbocsájtva.” (Mt 12:32)
    De hogy is nem jön rá egy nagyon felkészült, magas szintű ismeretekkel és fokozatokkal rendelkező közösség arra, hogy mennyire értelmetlen a kijelentése, mennyire a saját elveivel szembeszegülő. Az is igaz, hogy erre azt is szokták válaszolni az embernek, hogy amivel nincs dolgod, azzal ne foglalkozz. Ezek szerint maradj zombi üzemmódban, bólogató üzemmódban, az igazság maradjon elleplezve, rejtve, szőnyeg alá seperve. Ezzel szemben pedig Jézus Krisztustól azt az ösztönzést kapjuk, hogy, “amit a sötétségben hallotok, a háztetőkről hirdessétek. “Vétkesek közt cinkos, aki néma.” Ez Babits Mihály Jónás könyve című műalkotásának a csattanója. Nem hagyhatom ki, hogy a gondolataimat ne tenném közzé. Lebetegedik az ember, beteggé válik az ember lelke, ha az isteni igazságokat magába zárja, visszafojtja.

    1. De jó, mondjak csak! :))
      Sok éven keresztül én is nagyon sokat írtam.Tudósításokat lapoknak, magazinoknak, cikkeket, novellákat.Még egy oknyomozó interjúkötetet is.Ezek sikerén felbuzdulva készültem egy nagyívű novelláskötet kiadatására, de aztán mégsem adtam közzé.Ráadásul, mivel úgy gondoltam, motivációm meglehetősen önös érdekű, megsemmisítettem ezeket az írásaimat.Évekkel később nekikezdtem egy újabb, átfogóbb írásnak, amit már nem fikciónak szántam.Úgy éreztem, mély mondanivalóm van a világról, Istenről.Mire a végére értem, csak egy nagyot nevettem.Magamon.

      Minden ember számára fontos a saját gondolata.Képesek vagyun Isten Igéjének mércéjével súlyozni.Hogy amit mondunk, majd nem múlik el, mint a fűnek virága.Mert szavaink a végtelenbe tartóak, és az ég és a föld elmúlnak, de amit gondolunk, írunk, mondunk, teszünk azok bezzeg nem.Pedig de.És ezért olyan becsesek.Számunkra.A többiek számára pedig ott van, amit ők gondolnak, mondanak és tesznek.És azok is ugyanolyan becsesek.Pedig ők mondják, gondolják és teszik, nem mi.Tehát megnyilvánulni fontos.Mert kincseket beszélnük.Lehet, hogy nem mások számára kincsek ezek.Lehet, kevesek számára bírnak értékkel.De egyvalaki számár biztosan: saját magunk számára.Végtelenül lényegtelen, mennyire ignorál minket a világ, amíg saját gondolatainkra, szavainkra, tetteinkere mi magunk képesek vagyunk odafigyelni, megszívlelni azokat.Természetes, hogy inkább akarunk tanítani, mint tanulni.És máris ömlik belőlünk a szó… Amiből most van szerencsém itt újra példát adni – önmagamnak.Fontos, hogy beszéljünk.Még fontosabb, hogy oda is figyeljünk arra, amit közlünk.Aki úgy érzi, van mondanivalója, az ne fogja vissza magát.Szerintem.De hallgatóságban ne reménykedjen, megértésre ne számítson, jutalomért ne áhítozzon.Ne számítson sem dicséret, sem elutasítás.És akkor nem “válik beteggé az ember lelke” – hogy a te szavaiddal éljek.

      “Talking cure”. Ez egy speciális terminusz technicus, bő száz évvel ezelőttről.Egy igen intelligens nőtől származik.Rájöttem, akkor is magamnak írok, ha látszólag másokat szólítok meg.Ezt ezen a weboldalon leírtam már százszor.Biztos azért ilyen sokszor, mert nehéz a felfogásom. :)) Mentségem csak annyi lehet, hogy olyan vagyok, mint bárki más: inkább tanítanék, mint tanulnék, és inkább beszélnék, mint figyelnék.Könnyebb csak másoknak beszélnünk, de önmagunkat meg nem hallanunk.Minél inkább közölni akarok, annál süketebb vagyok saját magam felé.Minél inkább tanítani akarok, annál kevésbé tanulok.

      És akkor a bölcs ember nem mondott semmit.Tudom, mert fültanúja voltam ennek.Annak, amit nem mondott.És tényleg nagyon – nagyon vicces volt!Vicces volt, amit nem mondott.És vicces volt az is, ahogy nem mondta.A mozivászon mindig néma marad.Nem számít, milyen sok és milyen jellegű filmet vetítenek rá.Mi vagyunk a mozivászon, amelyik képes a legjobb színésznek, a legjobb rendezőnek és a legjobb forgatókönyvírónak gondolni önmagát – mi, akiket egy mulandó kivetülés örök birtoklása iránti vágyakozás hajt.Pestiesen szólva: mi vagyunk a csík, amelyik azt hiszi, ő húzza a repülőt.És nincs is ezzel semmi baj. :))

  3. Valaki írta, hogy Jézus Krisztus nem beszélt az Antikrisztusról. A Máré 24:24-ben “hamis Krisztusok és hamis prófétákról történik említés, amely úgy van leírva, mint akikről Jézus beszél. Igaz, hogy nem egyes számban van említve, de azért mint hamis, azt gondolom csak van köze az “anti” előtaghoz is. Az anti- előtag tudomásom szerint valami ellen valót, valaminek az ellentétesét, valamivel ellenkezőt jelent. Ha valami vagy valaki ellenkezik egy másikkal, talán egy előbbivel, akkor úgy gondolom, hogy ahhoz képest hamis. Itt talán bejön az is, hogy el kell dönteni, hogy mi igaz és mi hamis. Jézus Krisztus kijelentéseit, a saját tettei és a későbbi beteljesülések is igaznak bizonyították, úgy hogy ezekhez képest minden eltérést hamisnak lehet felfogni vagy értelmezni. Csak egy igazság létezhet, csak és csakis egy valóság, s a többi, ami azon kívül van, az hazugság, csalárdság, álnokság.
    Az olvasottak alapján azt értettem meg, hogy még egy olyan dolog körül is folyik a vita, hogy az Antikrisztus egy személy-e, vagy egy sok személyből, azok egyetértésnek mutatkozó testületéből álló szervezkedés, csoportosulás. Az eddigi ismereteimből, tapasztalataimból azt a felismerést vagy következtetést volt alkalmam levonni vagy szembesülni, amely szerint van egy személy és van az azt körülvevők testülete. Van egy király, elnök fejedelem, a lényeg az hogy egy hatalmon levő személy, annak vannak tanácsadói, képviselői, akik aztán a széles tömegekkel, népekkel és tömegekkel tartják a kapcsolatot és talán úgy alkotnak, vagy próbálnak alkotni egy egységes csoportosulást. Ezek szerint az az egy személy is lehet esetünkben ANTIKRISZTUS, aki a hatalom csúcsára jutott, de az őt körülvevők is, amennyiben ugyanazok az elvek, hamis tételek erőszakon alapuló érvényesítői, egy teljes egész antikrisztusi testületet alkotó közösségként jöhetnek, vagy jönnek számításba. Egy bizonyos, meghatározott antikrisztusi lelkület képviselőiként tűntetik fel magukat, a társadalom elemeivé, megrontóivá testesülnek/válnak.

  4. Szerintem sehogy sem jön ki a 10 király a mai elrendeződéssel, és mivel az USA-ban területarányosan is több hívő van, mint Európában, az is vitatható, hogy USA lenne Babilon. Mivel még a kontinentális uniók és a világkormány kialakulása előtt vagyunk, szerintem várjuk ki a végét, hogy hogyan sikerül összehozniuk.

  5. Kedves THEA Figyelemmel olvastam a jövőröl szoló irásodat. Engedj meg néhány megjegyzést az irásoddal kapcsolatban. Alapvető szabály hogy a biblia önmagát kell hogy megmagyarázza. Dániel próféta is mikor az idővel kapcsolatban akart kutatni akkor a prófétai iratokra támaszkodott. És Jeremiás könyvéböl bizonyitást nyert hogy a fogságuk Babilonban lejáróban van. /Dán.9,2./ Azután a második szabály,hogy “A Biblia megjövendöl egy eseményt, a történelem pedig bizonyítja hogy igy történt. Ezt Jézus is alátámasztja.mikor igy szólt: “Előre megmondtam néktek..s amikor majd meglessz higyjetek.” Mert amikor mi emberi jósolgatásokat keverünk a fróféciákhoz, s az nem ugy történik,a Biblia hitelességében kételkedők,még hitetlenebbke lesznek,a gunyolódók száma növekszik. /II. Péter.1, l9-21./ Ezt írja: “És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is,amelyre jól teszitek ha figyelmeztek,mint sötét helyen világító szövétnekre,míg nappal virad és hajnalcsillag kél fel szivetekben. Tudván azt hogy az irásokban egy prófétai szó sem támadt saját magyarázatbol. Mert sohasem ember akaratábol származott a prófétai szó,henem a Szent Lélektöl indittatva szólottak Istennek szent emberei.” Ugy érzem a fenti irásban és a hozzászólásokban is sok az emberi magyarázat. Az “Ugy gondolom” van aki az Antikrisztust Oroszországra, vagy az Iszlámra vonatkoztatja, s ezért mondom mivel sok a találgatás, a Biblia pedig annyira pereciz,hogy nem hagy teret a találgatásokra. A harmadik elv a próféciák magyarátatához,hogy nem ragadható ki egy szöveg vagy gondolat sem az összefüggésekböl.és más időre alkalmazni azt,mint az Isteni Lélek sugallata előlátta. Ezt Jézus igy támasztja alá: “Az irás pedig fel nem bontható.” Hogy hol van az idézett THEA szakaszban az irás ilyen felbontása? Pl. Dániel 9, 25-27 versek Mely kizárólag “Messiási próféciaként ismert minden öszinte Biblia kutató elött, ezek a versek az Antikrisztusra lettek alkalmazva a végidőben. Gondolkodjunk el ezen. Vajon a Zsidó vezetők akik Krisztusban nem ismerték fel a várva várt Messiást mert nekik nem ilyen uralkodó kellett ugyanezt a hibát követték el. Azt mondták Krisztusra “Ördög van benned” S a Belzebub fejedelme által Űzi ki a gonosz lelkeket a megszállottakbol. Krisztus szabadító munkáját Sátáninak bélyegezték. Nos hogy is szól a Dánieli Messiási prófécia s hogyan alaklémazható Krisztusra? Dán 9 24. A menny küldötte közölte Dániellel,hogy a választott nép kapott 70X7- az-az 490 év kegyelmi időt amelybe beletartozik az igért Messiás megjelenése. Nem lenne világos e prófécia ha az angyal nem mondta volna meg honnan kell számítani ezt az időt. “Jeruzsálem ujjáépítésétöl” /25-vers,/ S hogy még világosabb legyen amikor az utcák és keritések is rendbe lesznek hozva. Nagyon sok keresztény ezt az időt Cirus idejétöl számitja,mivel ö engedélyezte elöször Isteni sugalatra a zsidók hazatérését a fogságbol. De figyelnünk kell a próféciára is meg a történelemre is. Cirus parancsot ád a templom építésére hogy akik akarnak a fogságbol hazamenni menjenek és épitsék meg az Istennek házát. /Ezsdrás.1,1-3./ Sok Izráelita elindul hazájába és a kapott engedély alapján elkezdik a templomukat építeni,amely elég hosszú ideig épült mively a betelepített népek állandóan megakadályozták az épitést. /Ezsdrás,4,23-24./ Majd Ezsd.6,1-3- bol megtudjuk hogy Dárius megismétli a parancsot mint következö uralkodó,de ő is a temlom építésre ád engedélyt. Az ügy elhuzódik a ellenségeskedés végett hogy az evangéliumbol megtudjuk hogy majd fél évszázadig épült a templom. Ekkorra a Dáriusi uralkodási idő is lejárt, és történelem Artakxexes Longimánus uralkodásával folytatódik. Ez az uralkodó Kr-előtt 457-ben engedélyt ád a templom felszerelései hazavitelére és a város kőfalai ekkor fejeződnek be, ezt Nehémiás könyvéböl tudjuk. Nos hogyan kötőddnek ezek az események a Messiási próféciához? Az angyal szavai aalapján: A 490-év mely a zsidóknak adatott Isteni kijelentés volt,s az angyal osztotta fel 3-részre. “Hét-hét…hatvankét hét és egy hét. Ez az idő a Messiás korára vonatkozik és nem szabdalhatjuk szét.A 490-böl hét-hét azaz 49-év az első része a próféciának. /25-vers./Ez idő alatt megépültek az utcák és keritések” A második része a próféciának a 62-hét. Az-az 434-év. Mely idő elteltével a Messiás kirtása van megjövendölve, s ez olyan pontosan teljesedett hogy hogy nem csak az év hanem a a nap és óra is pontosan teljesedett,mert Krisztus pontosan akkor halt meg a Nisán hó 14-én.abban az órában mikor a választott nép 1500-éven kersztül a husvéti bárányt levágták. Hogyan teljesedett? A Messiási prófécia kindulási pontja Kr-elött 457. innen számits hét-hét és hatvankét hetet, az-az 483-évet amivel a Messiás felkenetéséhez az-az keresztségéhez jutunk, Kr.után 27-öszéhez .A megmaradt egy hét az-az hét év, felén Krisztus meghal a bünösökért, Igy ez a prófécia is teljesül,és halálával végetvet a véres áldozatoknak melyek előképei voltak az igazi Bárány halálának.Ezt az eseményt maga Isten azzal bizonyította.hogy a templom két helyiségét elválasztó kárpit mely oly erős anyagbol volt hogy emberi kézzel lehetetlen volt szétszakítani,magátol szétrepedt és ezzel maga Isten adta bizonyítékát a további áldozások érvénytelenségének.Ez történt a megmaradt hét felén,és maradt a zsidók részére még 3-és fél év a kegyelemidőböl,Krisztus halála után,mely azzal teljesedett Krisztus után 34-ben hogy István halálával a zsidók olyan kegyetlen üldözésbe kezdtek a tanitványok ellen,hogy ök szétfutottak Jeruzsálemböl az akkor ismert környező országokba városokba. A teljes 490-év tehát 34-el zárul,s eddig a tanítványok kizárólag csak zsidóknak hirdették az evangéliumot,de ezután a pogányok közé is elmentek,s legnagyobb meglepetésükre örömteli fogadtatásra talált náluk a megváltás örömhire. A prófécia tehát olyan mint a matematika bizonyítani kell hogy helyesen számoltunk. És ne vonatkoztassuk az Antikrisztus idejére a próféciábol egy évet se. Sok áldást a további ige kutatáshoz.

    1. Én kifejezetten szeretem a matematikát, ezért örültem volna, ha a kritikában (amit építő jelleggel mindig szívesen fogadok) elhangzik valami olyasmi, hogy a+b≠c mert a+b=d vagy hasonló, mert így nehéz kibogarászni, hogy mire is gondoltál? 🙂
      Nem ehhez a cikkhez szerettél volna hozzászólni?
      http://idokjelei.hu/2011/01/70-het-daniel-konyvebol/
      Isten áldjon!

    2. Kedves E.S.!

      “Ez történt a megmaradt hét felén,és maradt a zsidók részére még 3-és fél év a kegyelemidőböl,Krisztus halála után,”

      Igen, ez így van, ahogyan eddig mondtad, de az utolsó 3 és fél év, “Jákób nyomorúsága “, a “felvettetésük” éppen az Anti-Krisztus ideje lesz! Ez az időszak lesz a megtisztításuk, megrostálásuk, és a maradék megtartatása.

      Dán. 9,24 Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.
      Dán. 10,14 Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, a mi a te népedre az utolsó időkben következik: mert a látomás azokra a napokra szól.
      Dán. 12,1 És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben.
      Dán. 12,7 És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.

      Ezért nincsen több hét, amely a zsidókra szabatott, mert még a hét fele, csak a nagy nyomorúság idején fog teljesülni.

    3. ” Nem lenne világos e prófécia ha az angyal nem mondta volna meg honnan kell számítani ezt az időt. ?Jeruzsálem ujjáépítésétöl? /25-vers,/ S hogy még világosabb legyen amikor az utcák és keritések is rendbe lesznek hozva. ”

      Na jó, azért mégsem teljesen úgy van odáig se! Mert az Igében ez van írva:
      Dán 9,24 Hetven hét * szabatott ** a te népedre és szent városodra, *** hogy megszűnjék a törvényszegés **** és véget érjen a bűn, ***** eltöröltessék a gonoszság ****** és eléhozassék az örök igazság, ******* beteljesedjék a látomás és jövendölés ******** és a szentek Szente fölkenessék. *********
      Dán 9,25 Tudjad azért és jegyezd meg: AZON ÍGE KIHÍRDETÉSÉTŐL, * hogy ismét fölépíttessék Jerusalem, ** Krisztusig, a fejedelemig, *** hét hét és hatvankét hét leszen; **** és ismét fölépíttetnek az utczák és kőfalak az idők szorongatásában. *****
      Dán 9,26 És hatvankét hét után megöletik a Krisztus; * és nem leszen az ő népe, mely őt megtagadja. ** És egy nép jövendő fejedelmével a várost és szentélyt széthányja; *** ennek vége pusztítás, **** s a had elmultával az elhatározott végpusztúlás. *****
      Dán 9,27 De az egy héten * sokakkal megerősíti a szövetséget, ** és a hét felén *** elfogy az eledel- és egyéb áldozat; **** és leszen a templomban a pusztaság utálatossága, ***** s fogytig és végig megmarad a pusztúlás. ******

      De valóban teljesült a prófécia azon része.
      ?

  6. Kedves Thea! Nagyon köszönöm a válaszodat! Közben már sok oldalt elolvastam, és nagyon jó az, h. nem bonyolítjátok túl és azonnal mellete van az ige, és nem kell össze-vissza lepozgatni a Bibliában. Sajnos a szakadást én is a hittől való szakadásnak, vagy annak gondoltam, hogy a hiveket kivetik az egyházból, illetve megyünk magunk is házankénti imádkozásokra igeolvasásra. Köszönöm munkátokat és barátaimnak is ajánlani fogom lapotokat. Globalizmus értelmezésem ugyanaz mint a tietek ezek nyilvánvaló dolgok. Jó az Úr,hogy felkészíti az övéit. Sok szeretettel: Vali

  7. Nagyon jó cikk és örülök,h.leírtátok,mert már bele vagyok gabalyodva az egészbe. Sok cikket olvastam erről a témáról-ez a legjobb-! Azért szeretném megkérdezni,h. oroszország hogyan kerűl bele,mert eddig mindig a Római Birodalom utódjaként említették ezt a sátáni uralmat,bár oroszországra is gondoltam,amiatt,mert Istent tagadta,és gyilkos hatalom volt az is és nagy,úgy hogy elhitette a föld 1/3-ád. Igaz az is,h.harc nélkül omlott össze, az is igaz,hogy erősödik! Ki a nagy parázna szerintetek, és “először megtörténik a szakadás”? Mire érti ezt az írás? Köszönöm a választ:Szeretettel: Vali

    1. Kedves Vali! Éppen jókor teszed fel a kérdést, ugyanis pont egy Oroszországra koncentráló tanulmányon dolgozunk. Reményeim szerint a jövő hét elejére felkerül az oldalra.

      Babilon a legtöbb Bibliakutató szerint az egész világon uralkodó materialista rendszert jelképezi, de ez ma leginkább Amerikában teljesedik ki, aki szerintünk “a föld paráznáinak anyja”. Jelenések 17, 5.

      A szakadás valószínűleg és sajnos a hittől való elszakadás lesz.

    1. Ezt senki sem vitatja. Lásd a lenti kommentet.

      Dániel, János és Pál viszont annál többet, különböző neveken. Az egyszerűség és egyértelműség kedvéért hivatkozunk rá antikrisztusként, ami a lényegen egy kicsit sem változtat.

      Az antikrisztus, vagy a leendő világkormány vezetőjének személyéről kár vitatkozni. Amennyiben lesz világkormány, annak lesz egy vezetője is. Nekem teljesen mindegy te hogyan nevezed majd.

  8. László, te nem hiszed hogy Jézus Krisztus visszajövetele előtt közvetlenül megjelenik egy világvezető, aki a káoszt és az emberek kétségbeesését kihasználva magához ragadja a hatalmat? Akkor vajon ki a bűn embere, veszedelemnek fia, a törvénytaposó, akiről II Tesz. 2 ír:

    1. Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve,
    2. Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja.
    3. Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,
    4. A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.
    5. Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék?
    6. És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért csak a maga idejében fog az megjelenni.
    7. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.
    8. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;
    9. A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,

    Valóban nem antikrisztusnak hívja Pál a veszedelem fiát, de érthető a szövegből, hogy itt határozottan egy személyről van szó, aki ellene veti magát (ami annyit tesz: ?anti?) annak, ami Istennek ? mondatik. Pál erről a személyről azt mondja: ?A maga idejében meg fog jelenni.?

    Hatalma lesz és uralkodni fog, de csak egy rövid ideig, amíg Jézus visszatér.

    Jel: 12:10 Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.

    Jel. 17:10 és mikor eljő, kevés ideig kell annak megmaradni.

    Jel.13:5 És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig. 7 Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.

    Dán 8:23 És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értő király. 24. És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét. 25. És a maga eszén jár, és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg.

    Dániel, Ezékiel és a Jelenések könyvében rengeteg utalást találunk erre a személyre, az ő gonoszságára és rövid ideig tartó hatalmára vonatkozóan, akit az egyszerűség kedvéért csak antikrisztusnak szoktak hívni a keresztények.

    A Biblia hívja őt még, fenevadnak, veszedelem fiának, ravaszságokhoz értő királynak, törvénytaposónak, a szentek megrontóinak, nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szájúnak, észak királyának stb.

    Krisztusnak is rengeteg neve van a Bibliában és nem értjük félre, hogy kiről van szó, amikor nem Jézus Krisztust olvasunk, hanem az Istennek fiát, embernek fiát, Isten bárányát, Megváltót, Jessének gyökerét, Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag, uraknak Ura és királyoknak Királya, fejedelmek fejedelme, fájdalmak férfia és betegség ismerője, Messiás és még sokáig sorolhatnánk.

    Üdv,
    L.

  9. 2. Az Antikrisztus hatalomra jutásaJános leveleiben olvashatunk egyedűl az antikrisztusról. Ő ezt mondja róla:
    “Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.”

    “Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.”

    “És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.”

    “Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.”

    Ez az összes idézet, mely az antikrisztusról szól. Látható, hogy semmiféle hatalomról, egy emberről nincs szó, aki átvenné a hatalmat és megoldani látszana általa a problémák. Ez hamis tanítás, nem biblikus.

    “Jézus azt mondta, hogy amikor látjuk a ?pusztító utálatosságot? a ?szent helyen?, a templomban állni, tudni fogjuk, hogy elkezdődött az emberiség utolsó három és fél éve, és kezdetét vette a ?nagy nyomorúság? (Máté Evangéliuma 24,15.21).”

    Krisztus azt mondta, hogy ahogy látjuk a pusztító utálatosságot, illetve, ahogy Lukács közelebb visz minket ehhez: “Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása.”

    Miről van szó? i.sz. 70-ben egy maroknyi keresztény megmenekült, mikor Jeruzsálem leromboltatott Titus Flavius Vespasianus római generális által. Erről a szemtanú számol be Josefus Flavius történetíró. Akkor még Titus nem volt császár így is jól írta Dániel: “És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.” Ez az ige tartalmazza azt is, hogy Jeruzsálemben soha nem lehet béke Krisztus második eljöveteléig.

    A nagy nyomorúság a nemzetek közti háborúkkal kezdődik. De nem ez a nagy nyomorúság. A nagy nyomorúság az elhitetés. Krisztus többször felhívja erre a figyelmet:
    “Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket”
    “a kik sokakat elhitetnek”
    “Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek. ”
    “hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.”
    “ne higyjétek”
    Máté 24

    És még lehetne sorolni a problémákat ezzel az írással kapcsolatban.

    Kéretik fantazmagória mentesen hírhajhász nélküli igehirdetésbe bocsátkozni. És mindenki, aki olvas ilyen tanítást, kérem nézzen utánna az állításoknak alaposan, mert szépen lehet tálalni hazugságokat is.

    Üdv. L

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend