chat2Ide jöhet minden érdekes vagy hasznos link, információ, forrás, illetve off-topik beszélgetés. 

Összetettebb témákhoz pedig inkább használjátok a fórumot: http://klub.idokjelei.hu/forums/

5 412 hozzászólás

    1. Spyke, minden ember bűnös és ez a megtérés után sem változik, a különbség, hogy már megbocsátást nyertünk és persze törekszünk a jóra, de tökéletesek soha nem leszünk.
      “amint meg van írva: “Nincsen igaz ember egy sem” Róma 3:10
      De “Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt” Róma 5:8

      Abból indulj ki mindig, hogy “az Isten szeretet” 🙂

      “Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Efézus 2:8-9

    2. Jézus éppen a bűnösökért jött le a földre. Nagyon sok ember azért nem fog üdvözülni, mert nem látja be, hogy bűnös, és Isten kegyelmére van szüksége. Bűnnel együtt nem kerülhet be senki a mennyországba, de akinek Isten megbocsátotta a bűneit, annak nyitva az út.
      “Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig ilyenek voltak közületek némelyek: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.” 1 Korintus 6:9-11

  1. Ugyanott most mondja a műsorvezető(Balogh Béla író), hogy 2013 szeptemberétől a Mo.-i iskolákban kötelezővé teszik a relaxációt és a meditálást. A képernyőn bemutattak egy fényképet, ahol néhány gyerek az iskola padokon ülve lótusz pózban meditálnak és hogy ez milyen jó.
    Tényleg nem akarják gyerekeinkre “ráerőltetni” ezt a hamis sátántól való newage vallást, tényleg keresztény kormányaink és annál meg keresztényebb egyházaink vannak, hogy az Úr áldaná meg őket !!!

      1. Ezzel megint ugyanazt a jelenséget látni, mint az összeesküvési elméletekkel. Az internet után kezdenek szép lassan, de biztosan megjelenni a fősodrású médiában is, persze csak azok az esetek és csak abban a formában, ahogy az irányítók akarják, hadd értesüljenek a nagy tömegek is azokról az “igazságokról”.
        “Kérem fogadják szeretettel.” Balogh Béla
        http://www.baloghbela.hu/index.php?id=13
        http://www.whiteaglelodge.org/about/philosophy/

        Ő lenne Mo. új, nem hivatalos, new age-s “guruja”?

      1. Ígért egy posztot Jézusról is, lehet ezen dolgozik az emberünk. Jó munkához idő kell 🙂

      1. Kedves Tesók ! Nem nézte senki a Világ Helyzetén az utolsó cikket ? Elég érdekes. Kezd a blog gazda: SBG Buddha, olyan Piros Pirula Projektes stílusban már már a sátánt is kimondva beszélni a gonosz rendszerének felépítéséről. Mintha titkolná vagy sejti, hogy bűzlik az egész. Jó lenne ha megtérne, és átnevezné magát SBG Jézus-nak. Szóval ha valaki kap rá kedvet gyertek és írjatok be valami igazat is, mert most már tényleg nagyon vaknak kell lennie valakinek, hogy ne lássa mi folyik itt (ott).

        1. Árpiel, hadd kérdezzek valamit. Milyen megoldást javasolt Pirula a világ vagy az emberiség problémáira? Továbbá, milyen megoldást javasolt Buddha Laci a emberiség problémáira?

        2. Kedves Kanku. Miért vársz el megoldást két kereső (nem találó) embertől ? Nem értem. Azt érzem, hogy mindketten sejtik a megoldást (a helyzettel talán tisztába is vannak), de nem mernek Istennel szembenézni.

        3. Szia arpiel,
          Az a baj, hogy a legtöbb olvasó ezt a két blogot, bloggert keresőnek gondolja miközben ez a két ember sokkal inkább vezető munkát, pontosabban tudatos megvezető munkát végez. Tudnám ezt még ragozni és kell is, de most kezd késő lenni és fáradt is vagyok. Majd talán a napokban folytatom.
          antenor,
          Egyébként én semmi jelét nem látom Pirula visszatérésének. A fórum már egy jó ideje működik és ott is néhány newage-s az akik folyton filozofál a világ nagy dolgairól. Persze attól még akár Pirula is állhat a “pisti0827” nick mögött, ki tudja?
          Az utolsó topic miatt(Kásler Árpád féle mozgalom) néhányan kérdéseket tettek fel neki, amire ő nem igazán volt hajlandó válaszolni. Ebből lett aztán egy “kis” veszekedés ott, mire ő eltűnt. Most azzal próbálja tisztára mosni magát, hogy kb. 5 hónapja meg van sértődve. A naiv emberek meg: “Vajon mi van Pirulával, kezdek aggódni miatta. Lehet, hogy az Illuminati tette el láb alól?” LOL

        4. Heej Kanku, azert akad odaat valami kis elismerni valo is…Szul than tegnap nagyot alakitott ott azzal,amit nyirtassnak=Kormos Erikanak megirt.Ebben csak az lesz K.Erikanak kicsit kellemetlen még pluszban,ha Kereso visszaveszi tole a kituntetést,es ugy jar szegény,mint Szaniszlo. 🙂

        5. Szia Ria.
          Jól emlékszem Erikára régebbről. Mint látom újabban csupa szeretett és azt is, hogy egy határozott válasz helyett inkább privátban válaszolna Szul than-nak. Gondolom azért, nehogy az testvérek valami kifogást találjanak a mondanivalójában. Azt ilyent hívják diplomatikus kereszténynek 🙂

        6. Diplomatikus keresztyénnnek? Mino diplomatikus megfogalmazas! :)) En inkabb sunyi keresztyénnek mondanam,az ok pedig pontosan az,amire te is gondolsz – örülök,hogy te is ezt lattad meg. 🙂 Az ilyeneket pedig egyesek még az égbe is magasztaljak.:)
          Na ja…

        7. Arpiel, azért SBG Jézusnak mégse…
          Hagyni kell oket mar ugy, ahogy vannak,még pedig ennek alapjan:
          “Aki igazsagtalan,legyen igazsagtalan ezutan is; es aki fertelmes, legyen fertelmes ezutan is; es aki igaz,legyen igaz ezutan is; és aki szent, szenteltessék meg ezutan is” (Jel 22:11).
          Hogyha még azutan is, miutan rongyosra beszéltük a szankat (ill.koptattuk az ujjainkat), még mindig ott tartanak,hogy a Biblia egy mesekönyv (mint ahogyan tegnap is irtam neked), akkor mi dolgunk velük mar tovabb?
          Igaz, hogy a döntésemet is közöltem veled, ennek ellenére ma megis irtam oda valamennyit, mert olyanokat, amikor a Bibliaba hazudnak bele dolgokat,nem igazan tudok szo nélkül hagyni. 🙂

        8. Kedves Ria. Megértelek téged, én is így vagyok ezzel. Néha úgy érzem dühből írok, mert bánt a tudat hogy beszélnek az Igéről vagy Istenről. Vagy próbálok egy kis világosságot bevinni a sok éjszakába, ami lehet hogy időnként átmegy önigazolásba. De a Jézus név felvétele csak egy kontraszt volt, hogy milyen örömteli lenne ezt látni, hogy lecseréli Buddhát az életében is Jézusra.

        9. Tagja vagyok néhány ilyen ?ébred?? vitacsoportnak, és felt?nt, hogy a tagság két táborra oszlik: A ?bibliákosokra? (értsd keresztény beállíottságú világnézet) és a nem biblikusokra. Ez utóbbiakra azért nem írtam, hogy ateisták, mert ?k is hisznek valamiben, általában a New Age féle ezo spiritualitás valamelyik formájában. Gyarkran teszem fel a kérdést: Nem t?nt-fe fel nekik, hogy már maga a titkos társaságok nyiltan felvállalt luciferiánus vallása is a Bibliát hitelesíti, hiszen Lucifer a Biblia Istene ellen lázadt fel. Az általa létrehozott emberi eszöz, a háttérhatalom, a Sátán zsinagógája kizárólag anti-Isten, anti-Krisztus, anti-Biblia és anti-keresztény indulatokat és megnyilvánulásokat gerjeszt és ömlet magából. Egyetlen Anti-Buddha, Anti-Krishnak, Anti-Manitou (és sorolhatnám még) megnyilvánuláuk sincs, kizárólag anti-krisztusi. A helyezet az, hogy az ilyen ?ébred?k? fel sem fogják azt, hogy azoknak a szekerét tolják, akik ellen látszólag ébredni, fellépni kívánnak. Eleve gyorsan megosztják a fórumokat, szükségtelen viták helyévé teszik és ebben ki is merül a nagy ?tegyünk valamit?. A keresztények tudják, hogy mire megy ki a játék, egyedül nekünk van válaszunk a kérdésekre és ezt a leghatározottab módon, a Névben adatott hatalommal kell tenni.

        10. Hogyan is volna lehetséges felfogniuk Antenor,amikor tudjuk,hogy egy bizonyos idejü ellenallas utan,mar maga Isten keményiti meg a szivüket,hogy ne lassanak,ne halljanak,meg ne térjenek es meg ne gyogyitsa oket? (Jn 12:40).

        11. Igen Antenor, ezt én is így látom, és ez az egyik legfontosabb felismerés a jelen harcban. A háttérhatalmat márcsak ezért sem izgatja túlságosan, hogy egyesek (elvileg egyre többen) “felébrednek”, amennyiben nem az Igazságra (Jézusra és a megváltásra) ébrednek fel. Lucifernek mindegy, hogy az emberek alva vagy ébren mennek a vesztükbe és ezek a “felébredtek” azt az üzenetet közvetítik a felébresztendők felé, hogy “látjátok, ezt a Biblia nélkül is lehet, mi is tudjuk mi a pálya”, pedig pont a lényeg mellett mennek el és tévútra vezetnek másokat is.
          “és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik… és sokakat okatatnak” Dániel 12:10, 11:13

          Arpiel, azon a blogon annyira egyértelműen félrevezető cikkek vannak, hogy a pálforduláshoz igazi csoda kellene. Persze “Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” 🙂

        12. Antenor, téged tényleg régen láttalak “odaát”. Gondolom belefáradtál. A megfogalmazásod az enyém is (egy a Lélek), pont ezt írtam nekik, hogy ez minden idők legnagyobb ellentmondása, hogy ők ellenzik és leleplezik ezt a gonosz rendszert, mi közben ők maguk is egyetértenek ideológiai vagy spirituális alapon vele. Most ez utóbbi kazahsztáni főváros illumináti tervét bemutató cikknél különösen igaz. Az önbecsapás iskolapéldája ahogyan ugyanazokat az okkult klisséket magyarázzák, miközben már kínos az egybecsengés az illumináti eszmékkel és megoldásokkal. “Róka fogta csuka” vagy “mikor a hóhért akasztják”. Nagy lesz annak a háznak a pusztulása…

        13. Azért szerintem ne adjátok fel! Másfél évvel ezelőtt még volt ott egy tiszteletteljes kérés, hogy keresztények, ne írjanak oda véleményt! (Úgyis törölni fogják!) Ma meg már nem probléma!
          Dehát meg van írva:
          Márk. 4,14
          A magvető az ígét hinti.
          Luk. 8,5
          Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt.
          És némely esék a kősziklára; és mikor kikelt, elszárada, mert nem vala nedvessége.
          Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojták azt.
          Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hoza. Ezeket mondván, kiált vala: A kinek van füle a hallásra, hallja.
          1 Kor. 3,6
          Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést.
          Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.

          Az, hogy nem látjátok a munkátok gyümölcsét, az nem jelenti, hogy nincs, vagy nem lesz a maga idejében! De hittel kell tenni az embernek a magvetést, nem elcsüggedve!
          A mi Urunk már 1 emberért is meghalt volna, hogy üdvözíthesse, akkor szerintem nekünk sem kellene csüggednünk, csak mert most éppen az “égi madarak” munkáját látjuk! (A jó földbe esett mag nem látható! Az először elhal, hogy azután szárba szökkenhessen és gyümölcsöt hozhasson!)

        14. Szia Ida,
          Hat…ja… a blog gazdajanak mégcsak nem volna probléma,hogy ott irogatunk, de az ottani közönségnek mar annal inkabb. A mag elvetése mar megtörtént, a locsolas ugyszintén,sot mar tul is lett locsolva, de arrol mar nem szol a “fama”,hogy odaig kellene elmennünk, hogy mar az egész ségünkre menjen a dolog – legalabb is az enyémre (nem jol viselem ui. az érthetetlen embereket, különösen ha azt latom, hogy csak szorakozasbol tesznek fel nekünk különbozo kérdéseket, és szabalyos kéjt jelent szamukra ha ezekkel gyötörhetnek bennünket.) Nem is jelentene ez nagy gondot,ha nem kellene nekik “100x” elmondanunk ugyanazt a legkülönbozobb variaciokban, ha értenének, csakhogy nem értenek.Egyszeruen képtelenek felfogni, hogy mirol is beszélünk nekik, igy nem hogy érteni nem értenek, hanem egyre inkabb bedurvulnak, es csak szorjak rank a legkülönbozobb sértéseket es ha nem a tetszésük szerint reagalunk ezekre, akkor még szeretetlenséggel is vadolnak.Ok ugyanis a szeretet fogalma alatt azt értik, ha (esetünkben) engednénk magunkat jobbrol-balrol rugdosni kényük – kedvük szerint, es emellett elfogadnank az o allaspontjukat… – ugy akkor pedig mi a fenének vagyunk mi ott?

          Nekünk mar réges régen ezt kellett volna tennünk:

          “Menjetek el: Imé elbocsatlak titeket,mint baranyokat a farkasok közé.
          Ne hordozzatok erszényt,se taskat, se sarut es az uton senkit ne köszöntsetek.
          Valamely hazba bementek,eloszor ezt mondjatok: Békesség e haznak!
          Es ha lesz ott valaki békességnek fia,a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reatok tér vissza.
          Ugyanazon hazban maradjatok pedig, azt evén és ivan, amit ok adnak: (a “Vilaghelyzetén” aztan megkinaltak bennünket rendesen :)) ) mert mélto a munkas az o jutalmara (lehet nem jol dolgoztunk :)) )
          (Itt most kihagyok egy mondatot.)
          Es valamely varosba bementek, és befogadnak titeket,azt egyétek, amit elotokben adnak (köszönjük meg volt :)) ).
          Es gyogyitsatok a betegeket, akik ott lesznek (ezek nem is hagynak hogy hozzajuk érjünk :)) ) és mondjatok nékik: Elközelitett hozzatok Isten orszaga.
          Valamely varosba bementek,és titeket be nem fogadnak, annak utcaira kimenvén ezt mondjatok:
          Még a port is,amely rank ragadt a ti varosotokbol, itt köztetek letöröljük; mindazaltal ez legyen tudtotokra,hogy az Isten orszaga elközelitett hozzatok.
          Mondom pedig néktek,hogy a Sodomabeliek allapota turhetobb lesz ama napon,hogynem azé a varosé.
          Jaj neked Korazin! Jaj neked Bethsaida! mert ha Tirusban és Sidonban lettek volna azok a csodak,melyek te benned lonek, régen zsakban és hamuban ülve megtértetek volna.
          Hanem Tirusnak és Sidonnak turhetobb lesz allapota az itéletkor,hogy nem néktek.
          Es te Kapernaum,mely mind az égig felmagasztaltattal,a pokolig fogsz lealaztatni” (Lk 10:3-15).

          (Lehetséges,hogy én vagyok tul érzékeny barany ott a farkasok között – nem tudom – ,én mindenesetre köszönöm, de kiszalltam a bulibol.)

          Igy hat köszi Ida, de mara mar ez van!

          Isten ovjon.

        15. Értem én Ria, csak “tartani akartam a kezeteket egy kicsit”! De természetesen ti érzitek! Ha menni kell, menni kell!

        16. Köszi Ida, én is értem,hogy mi volt a szandékod,de sajna…

          Néhanyan ott külso (a Biblian kivüli) bizonyitékot kérnek Isten létezésre,ill. bizonyitsuk,hogy valoban Isten altal (ha egyaltalan létezik) iratott-e meg a Szentiras. Erre pedig a Biblian kivül nincs “külso” bizonyiték,mert honnan volna,ha egyszer azt kizarolag csak a Biblia jelenti ki, – ugy Isten létezését,mint azt,hogy isteni inspiracio altal iratta meg a Könyvet az altala kivalasztott profétain es apostolain keresztül. Ezt mar kb.egy éve mondogatjuk ott,es képtelenek megérteni. Akkor ezek utan értelme volna velük mar barmit is ott folytatni?

          Eléjük adtuk a Roma 1:29-et is, miszerint: “Mert ami Istenben lathatatlan,tudniillik az O örökkevalo hatalma es istensége, a vilag teremtésétol fogva az O alkotasaibol megértetvén meglattatik; ugy,hogy ok menthetetlenek” – de ok ezt nem latjak…nem latjak maguk körül a természet vilagat…nem vizsgalodtak még a sajat testük felépitésén, a szervrendszerük müködésén sem.
          Es ha a hatalmas, mindenhato, mindenütt jelenlévo stb.Isten megteremtette ezt a csodalatos univerzumot, éppen arra lenne képtelen, hogy bizonyos, altala kivalasztott embereken keresztül ihletettség utjan közvetlenül iranyitani tudna a Biblia szerzoit? Egy kisiskolas gyerek megtudna ezt érteni tiz perc alatt.Es itt jön be ugye? – az a bizonyos (nem mindenféle bargyu emberi “tudomannyal” agyon filozofalt) tiszta gyermeki (nem gyerekes) hit.
          Aki mindezeket nem hiszi, az ugy jart… – mit tehetnék ez ellen? ” Mert nem mindenkié a hit” (2Tessz 3:2).

          Minden csak hit kérdése tehat,hitet adni pedig mi nem tudunk a szivekbe.

          Ah…

  2. Azoknak akik szeretik Benny Hill-t, akarom mondani Benny Hinn-t. LOL.
    Sajnálom azokat az embereket, mert meg vannak tévesztve. Felvívnám a figyelmet azokra a pillanatokra, amikor B.H. utasítja az ott lévőkre, hogy ide oda mozduljanak vagy éppen, hogy hagyják el pódiumot. Abból a hangnemből minden árad csak a szeretet, az öröm meg a béke nem. Ilyenek a mai kor hamis prófétái.
    http://www.youtube.com/watch?v=Bnr5DwH3cKU
    Az alma sem esett messze a fájától:
    http://www.dailymail.co.uk/news/article-2280403/Evangelist-Benny-Hinns-son-arrested-Brazil-beating-deaf-dumb-man-fathers-events.html

    1. Sziasztok!
      Karizmatikus gyülekezetekben ez a jó állapot.Erre mondják, hogy a szent szellem betölti az embert.
      Nem csak benny hinn szolgálata során vannak ezek a jelenségek.Még magyarországon is a karizmatikus gyülekezetekben.
      Ezért vannak oda sokan a mai keresztények közül.
      Személy szerint én nem kommentálom az eseményt.Majd meglátjuk, hogy az Úrtól van -e?Ugyan is minden titok, aminek a mikéntjét még nem ismerjük a felszínre jön.

        1. Igen, ezért kell nagyon vigyáznunk, és szorosan az Úrban lennünk, és az Úrra hagyatkoznunk, mert a Sátán is letudja utánozni azokat az erőket, amelyek a Szent Lélektől vannak! ( Láthatjuk ezt már az egyiptomi varázslóknál is, hogy mindazt megtudták csinálni, amit Mózes által megtett Isten! Fáraó ezért is nem hitt neki!) És AK eljövetele is ilyen erők és csodák által fog lenni, és sokakat meg fog téveszteni! De ugyanakkor arra is vigyázni kell, hogy azt, ami viszont a Szent Lélektől van, azt ne nevezzük a Sátántól valónak!
          Pl, itt, ebből az Igeversből is látszik, hogy csak egy kis eltérés az Igében leírt Evangéliumtól (akár kevesebb, akár több!), és máris “más Jézus, más Lélek”! ( Pl, ez van a vallásossággal , a “keresztény” vallással is! Kevesebb evangélium, mint amit az Ige ír, és (hiába nem történnek jelek és csodák) ezért nem az a Jézus és nem az a lélek áll mögötte! Pedig sokan éppen azért gondolják, hogy az az igazi ( és ezért reménykednek benne, hogy nincsenek megtévesztve), mert nem “történik semmi különös”, és azt hiszik , hogy akkor ott a tévedés lehetősége nem áll fenn!
          2 Kor. 11,4
          Mert hogyha az, a ki jő, más Jézust prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, a mit nem vettetek, vagy más evangyéliomot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.

          2 Kor. 11,14
          Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
          Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.

          Mát. 7,20
          Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.

    2. A karizmatikusok – akár csak a többi szekta – nem képesek eleget tenni 2Tim2:15-nek.
      Érdekes módon egy karizmatikus sem hisz a Mark 16:18 első felében.

        1. “churches that practice… drinking poison”
          Szóval hányan ittak ciánt és élték túl?

        2. Ezt azért linkeltem, hogy rámutassak, hogy igazából pont az szektásit, ha egyetlen igét kiragad egy gyülekezet, és arra áll rá, azt tartja fontosnak. Az ördög is erre próbálta Jézust rávenni, hogy meg van irva “Angyalainak parancsolta felőled…” – és valóban meg volt irva. Jézus mégsem dőlt be neki, és nem ugrott le. Nagyon fontos az Igeismeret, hogy ismerjük a teljes Irást. Jézus is Igével válaszolt a Sátánnak, és igy tudta elküldeni.
          Te a hitre hivatkoztál, hogy nem hisznek ebben az igében, ezért hivtam fel a figyelmet arra, hogy nem ezzel van a gond, mert sok gyülekezet (főleg Amerikában) gyakorolja a kigyók felvevését, stb. A hirekbe többnyire akkor kerülnek be, amikor haláleset történik, van elég sok sztori erről.
          “A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” 2Timóteus 3:16-17

      1. Érdekes meglátásod van kedves Shax!

        A karizma, a Szent Lélek ajándékait jelenti!

        1 Kor. 12,4
        A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.
        A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr.
        És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben.
        Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.
        Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;
        Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;
        ? Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;
        De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.

        Márpedig, akkor ha csak egy picit is belegondolsz, aki NEM karizmatikus, az nem tud eleget tenni a 2Tim2:15-nek.
        Úgyanis mind a tanítás, mind az írásmagyarázás, mind az összes többi a Szent Lélek ajándéka! Akinél ez nincs meg, az csak emberileg okoskodik az Írás felett és felől, de az nem az Isten beszédét hasogatja, csak megpróbálja kitalálni, hogy miről is lehet szó! ( És ha valaki érti az Írást, prófétál, vagy tanít ( természetesen a Szent Lélek által ), akkor az ,akkor is karizmatikus, ha történetesen azt mondja magáról, hogy ő katolikus, református, baptista, pünkösdista, vagy stb! Pl a katolikus egyházban is, a hívek azt feltételezik a papokról ( sőtt, ha jól tudom ez az egyház tanítása is!), hogy ők kaptak Istentől ajándékot (karizmát) arra, hogy értsék az Igét és tanítsanak! Vagyis feltételezik róluk, hogy ők karizmatikusok! De a többi egyházban, ill te általad szektának nevezett gyülekezetekben is, így gondolják (azt most tegyük félre, ne boncoljuk a kérdést, hogy eddig a meglátásig el se jutottak!) a hívek, hogy a vezetőik rendelkeznek a Szent Lélektől kapott karizmákkal , vagyis “karizmatikusok”!)
        (Azért még megjegyzem, ezt azok terjesztik akik általában még újjászületve sincsenek, mert ha újjászületettek lennének, már akkor is értenék annyira az Igét, hogy megtudnák ítélni azt, hogy melyik tanítás jön a Szent Lélektől, és melyik nem! Úgyanis a Szent Lélek teszi világossá, érthetővé valamennyiünk számára Azt! Persze ehhez az is kell, hogy olvassák is azt rendszeresen, és ráhagyatkozzanak a Szent Lélekre, hogy Ő jelentse ki nekik, annak értelmét!)

        írod:
        “Érdekes módon egy karizmatikus sem hisz a Mark 16:18 első felében. ”
        Ezt hol hallottad?

        1. Mármint erre “a mondatodra értettem:”A karizmatikusok ? akár csak a többi szekta ? nem képesek eleget tenni 2Tim2:15-nek”., hogy azok terjesztik ezt, akik mégcsak újjászületve sincsenek! Csak lemaradt!

        2. “és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik”
          Mert ilyet nem láttam 2000 éve, itass meg velük egy kis klórt és egyből megtudod miből gondolom. A jelek és csodák a zsidóknak valók. Ez nem a zsidók ideje.
          1Co 1:22 Mert egyfel?l a zsidók jelt kívánnak, másfel?l a görögök bölcseséget keresnek.
          Ahogy irva van, helyesen hasogatni.

  3. Tegnap este belenéztem a Ősi Idegenek sorozat egyik részében. A jeti (Yeti) kérdést ragozták. Nagyon “izgalmas” volt.
    Kiderült, hogy a jeti egy földönkívüli lény volt, akit fejlettebb földönkívüliek hoztak a Földre kísérleti okokból , esetleg egy hibrid volt (majom-ember) akit természetesen megint a földönkívüliek hoztak létre genetikai kísérletek segítségével, de a legjobban az tetszett, amikor azt állították, hogy nagy valószínűséggel a filiszteus Góliát is egy jeti volt 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀

    1. Üdv Kanku!

      Néha én is megnézek egy-egy részt. Vannak benne érdekes plussz információk. De erősen szűrni kell.
      Az egész műsor finomhangolás, felvilágosítás (illuminati), felkészítés, elmeprogramozás.
      Akinek nincs szilárd világképe (azaz ezek az információk nem mondanak újat) azt teljesen megvezetik.
      Valamiért nagyon fontos ez, hogy 2-3 éve egyfolytában nyomják a hasonló “felvilágosító” témákat.
      Érdekes, hogy ezek mind 20-30 éve is ismert tények voltak. Miért nem akkor nyomták? Miért most? És miért ilyen intenzitással? (Persze tudjuk a választ. Költői kérdések.)

    1. Ilyen esetekben kellene az összes, erről az esetről értesült, jó érzésű embernek ugyanezek termékek után guglizni az illetékes állami szervek örömére. Sőt felhívni telefonon az illetékes szerveket, hogy küldjék ki hozzájuk is a tenorelhárítós fiukat, mert ezek szerint ők is kimerítettél a gyanús állampolgár fogalmát. Ha az emberek sokan vannak semmit sem tehetnének. Csak addig vannak előnyben ezek a szemetek, míg egy-egy személyt vagy családot kell célkeresztbe venni és míg a többi család fél és hallgat. Ez egyszerű pszichológia. A pszichológiát az emberek is alkalmazhatnak a rendszer ellen , méghozzá sikeresen. De ehhez először tisztában kéne lenni néhány alapgondolattal. Eljönnek azok az idők , amikor itthon is így kell majd összefogni. Ezt jól észben kellene tartani….hölgyeim és uraim.

      1. A történelemből tudjuk, hogy nálunk is voltak hajnali razziák, amikor elvitték a “rendszer ellenségeit” ( többnyire örökre!), és akkor se tettek az emberek semmit! Az egyik részük félt és hallgatott mégjobban, a másik részük tapsolt! Akkor is megcsinálták hozzá a megfelelő “marketinget”, ahogyan most is! Elég most is csak annyit mondani, hogy “értetek tesszük”! ” A ti biztonságotokért!”!
        Nem???

        1. Én is pont ezt akartam mondani, Ida.
          Nem lesz semmiféle összefogás.
          Tapsvihar lesz a vérontás láttán.
          Emperio Romano…

      2. Ez sajnos igaz, nincs ki összefogjon. Az emberek, ahogy Peterqe mondani szokta, agyhalottak. “Panem et circenses”, egyedül erre van szükség, és ezt egyelőre meg is kapják. Már álmodozni sem kell tanítani őket, tudatosan csináljál, mert az nyugtatja meg őket.

      3. Megazután szerintem azt se felejtsük el, hogy már beleléptünk azokba a dolgokba, amiknek meg kell lenniük! Szerintem eljutott a világ abba az állapotba, amikor az esemjények már visszafordíthatatlanok! Ahogyan itt is olvasgatjuk, hogy mik történnek, mik készülnek, meg amiket belinkeltek ti is, meg a többiek is, meg stb, én már nem sok különbséget látok Lót idejéhez képest. Nem tudom, hogy találna-e az Úr 50 igazat “Sodomában”!

  4. Sziasztok!
    A napokban értesültem, hogy az ausztráliai hillsong zenekarban kitudódott, hogy két “keresztény” homoszekszuális.
    Mit tudtok róla?

    1. Nem hallottam róla, de az biztos, hogy a Hillsong gyüli a homoszexualitást bűnnek tartja.

      1. Jesse Ventura azt próbálja kiszedni David Icke-ból, hogy hol vagy hogyan láthatna egy ilyen bizonyos “reptiliánt” (így mondják magyarul?)

        Az a baj, hogy mindketten rossz nyomon járnak. Két rossz együtt nem ad ki egy jót.

        1. Kedves Ria ! Ha már vállalsz fordításokat, megtennéd nekem ha szépen kérlek ennek a videónak az elemzését, mert nagyon érdekesnek tartom, hogy keresztények csinálták, pedig elég kényes témáról szól. Az elejét még talán értem, de utána már nehezebb. Persze csak ha van rá időd. Köszi.
          http://www.youtube.com/watch?v=uF-F67OUEAw

        2. Hi Arpiel,

          Bar nem tudom honnan vetted,hogy én vallalnék forditasokat,de utana nézek a dolognak,a többit mail-ben.

          Bye.

        3. Ria ! Bocs tőled is, félálomban írtam már a szöveget, nem neked szántam ezt a fordításos dolgot, de ha már így történt remélem nem baj. Oszd meg kérlek az okosságokat (gondolom tele van horror elemekkel)…

        4. Thea ! Bocs, neked akartam írni, hogy fölvállaltál fordítást. Fáradt voltam, amit Riának írtam, azt neked szántam, ha van időd. Köszi, Isten áldásával

        5. Szia Ria. Most viszont megkérnélek arra, hogy fordítsd már le ezt a cikket (a második UFO linket nem kell), mert még az is lehet, hogy akkor (2011) pottyant le az antikrisztus. Nagyon furcsa az összefüggés (ha van) a két dolog között. Persze az UFO észlelés is elég furcsa, főleg a helyszín miatt: Jeruzsálem Szikla Dóm ! Köszi
          http://www.haaretz.com/news/national/abandoned-baby-found-in-jerusalem-s-dome-of-the-rock-1.341834
          http://www.youtube.com/watch?v=rY2FFEufsuY

        6. Szia Arpiel,
          Erre mostanában biztosan nem lesz időm, de van egy másik, nagyon alapos keresztény anyag az UFO témáról, aminek a hangalámondását elkezdtem nyár elején, csak közben tönkrement a számítógépem. Remélem hamarosan be tudom fejezni.

        7. En nem tulajdonitok semmi nagy jelentoséget ennek a hirnek Arpi.Egyszeruen csak talaltak a jeruzsalemi Szikla Domon épült muslim mecset közelében egy par hetes csecsemot, akinek a szülei utan most elkezdte a nyomozast a rendorség.
          Jol kinéznénk,ha az antikr.még csak csecsemokoru volna…nem, én nem gondolom, hogy ennek az esetnek köze lehet ahhoz.

          Az e-mail-jeidet nem nézted még ma? Irtam,hogy a dolog készuloben van es hogy ja, végül is horror a javabol, amirol a videon szo van.Nagyjabol mar a levélben is megirtam, hogy mi a lényege.Nagyon erdekes az egész és nagyon durva információk vannak a videóban…bukott angyalokról, hogy alakváltók, le is videózták egy ilyennek az alakváltását…hogy űrhajókká is tudnak változni (a Transformers-t innen vették)…ugye ezek nemzették az óriásokat a Vízözön idején, erről is szó esik.
          A videó másik fele pedig arrol szol, hogy a vízözön idején az űrkorszakba jutottak a káiniták meg az ember-angyal hibridek…azért vannak űrhajók a Holdon meg bázisok, bálványok, henge-ek…még a Marson is.

          Sokat alszol ugy egyébként mostanaban Arpi? 🙂

  5. Egy kis rendrakast szeretnek kerni a fejemben 🙂
    Ha az USA-nak hatalmas allamadosaga van miert nem dolt meg be?

    1. Mert fedezet nélkül nyomtatják a pénzt, napi szinten tonnaszámra.
      És nem csak pénzt nyomtatnak, hanem olyan papírokat is, amiken “megígérem, hogy idén fizetni fogok neked ezer dollárt”. Ezeket is tonnaszámra.
      Természetesen elmaradásban vannak, de a hitelezők még türelmesek.
      Amikor elfogy a türelem akkor fog megbicsaklani az emberek bizalma is a pénzben. Hiszen a pénz értékét ma már csak a belé vetett közbizalom, és a hitelezők hite tartja fenn….

      1. Szoval amivel elakarjak kerulni az osszeomlast ,vegulis ugyan ugy sot meg jobban eloidezik azt?Ez egy ordogi kor akkor…nem azert de ez az amcsinepnek nem tunik fel?
        Plusz egy kerdes : Szoval az osszeomlas elkerulhetetlen,csak az idejet toljak ki?

        1. Szerinted Spyke93, Amerikaban az “amcsi nép” iranyit?…maga a nép ? Ugy,mint Magyarorszagon is pl. ?

        2. Ertem persze hogy nem,de a sok millio ember nem hagyhatja enyiben a dolgot….habar cipruson se csinaltak sok mindent,de lehet csak en vagyok ennyire lazado tipus…

      2. “Természetesen elmaradásban vannak, de a hitelezők még türelmesek.
        Amikor elfogy a türelem akkor fog megbicsaklani az emberek bizalma is a pénzben. Hiszen a pénz értékét ma már csak a belé vetett közbizalom, és a hitelezők hite tartja fenn?.”

        Viszont a türelem elég sokáig tart az embernél, ha igencsak sok fegyverrel néz szembe, az ő kezében meg csak egy adóselismervény van! Márpedig az USA-nak volt annyi esze, hogy a kölcsön egy részét fegyverekre költse! Szerintem nem sokan fognak behajtani menni hozzájuk! Viszont az ottani vezetők nagyon “letudják beszélni” a népeket, hogy bármit is visszakérjenek tőlük, még azt se, amit nem is kölcsön adtak nekik! Pl:

        http://www.youtube.com/watch?v=q454ZVbGvIk

        1. Imádom, amikor valaki azt mondja, hogy “szerbusztok”, főleg ha az illető színész, műsorvezető, író vagy újságíró.

    2. Még nem tehetik…Az Antikrisztus még nem gombolta be a zakojat,és a nyakkendojét sem kötötte még meg.

  6. Hi Arpi,

    Jaj! egy ujabb tordofés odaatrol – korai volt a dicséret.Na mindegy, ez is még belefér és csak Isten tudja meddig birom még.

    Itt most csak egy kérdésem volna hozzad,mit szolsz ehhez:

    “Mert a dolog ugy müködik,hogy Isten Szelleme tudja csak megnyitni az ember szellemét az O igéje megértéséhez,de ehhez a léleknek elobb meg kell alaznia magat Isten elott.Az ember személyisége harom részbol tevodik össze:szellembol,lélekbol es testbol.A lélek a szemelyiség székhelye.Itt székel az ember akarata,értelme es érzelme.Ha az ember lelke lazad Isten ellen,a szelleme tehetetlenné valik es nem tud összeköttetésbe kerülni Istennel,akinek a kijelentéseit megérthetné.Ezert,aki nem tért meg Istenhez a lelke “akarasa” altal,az soha nem értheti meg Ot.Ezt Isten nagyon bölcsen,igy rendezte el”

    Azért kezdodik “mert”-el ez a szöveg,mert a “miamano” blog-rol copiztam most ide at neked,amit még a mult évben irtam nekik.
    Egyébként e blog gazdaja keresztyén es csuda aranyos.

    szia

    1. Szia Ria !
      Beleolvastam (rögtön a Szaniszlónak írott levelet), hát nem kispályáznak ezen a blogon. Kicsit bátrabbak mint itt, meg hát ott a jó magyar virtus megy. De milyen tőrdöfés meg dicséret korai…
      Üdv

      1. Na igen…ilyeneket kérdez az,aki csak irogat,irogat,de arra mar nem kivancsi,hogy akinek irogat,az visszairogatott-e neki :)))
        Ekkor irtal nekem valamit Arpi : JÚLIUS 16, 2013 10:05:09 DU. itt –>
        “A felkészülés egyenlő lenne a hit hiányával?” ,amire valaszoltam ugyanitt ekkor : –>
        JÚLIUS 17, 2013 8:41:54 DU
        Abbol majd megérted ezt a fentit is.

        En is ugy gondolom,hogy nem kispalyasok,nagyon tetszenek az irasaik,foleg azert mert bibliai szempontbol latjak a dolgokat ok is. Aki(k) pedig nem ismerik a mai idokrol szolo proféciakat a Bibliabol,az egyaltalan semmit nem ért abbol,hogy mi,miert történik.Igy elmondhatjuk,hogy csak mi értünk mindent:)))
        Lattam,hogy te is irtal hsz-t ott a napokban,aminek igen megörültem. “En a ” “KK”-n is csomot keres”c.iromanyuk alatt irtam hsz-t annak idején,abbol kopiztam at a fenti idézetet ide.

        Isten ajdon erot odaatra:).

    2. Senkinek nem ajánlom a miamano blogot.

      A jezsuitákról lehozott cikke csúsztatásokon, hazugságokon alapszik (a cikk alatt tételesen cáfoltam majd minden állítását). Még az sem menti, hogy nem ő írta, hanem csak átvett egy szélsőségesen katolikusgyűlölő protestáns cikket, hiszen nemhogy korrigálta volna, hanem még utána sem nézett. Ha a bloggazda szerinted jó (protestáns) keresztény, akkor én inkább maradok a katolikus tévhitemnél.

      1. Ne haragudj Jeromos, de ez olyan mintha a Balogh Béla kérne arra, hogy ne nézzük az őt illetve az Arany Rózsakeresztes okkult társaságot leleplező honlapot, mert akkor az blamás nekik. Én nem vagyok protestáns (katolikus sem), de tudom jól hogy nagyon sajnálatos és nehéz ezt leírni (mert sokan inkább nem beszélnek róla, de tudják vagy sejtik), a R.K.E. roskad az okkult elemektől, gyökerektől stb. A Jezsuita vonal gyökerei is szabadkőművesek minimum (a cikk jobban tudja ezt). Tehát leprotestántozni valakit, mert el meri mondani a frankót nem túl igazságos ás keresztényi dolog. Nézd, én hajlandó lennék leköpni azt a gyülekezetet ahol megtértem, ha kiderülne, hogy nem az aminek látszik. Vannak ilyen felekezetek biztos szép számmal, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Jézus Krisztusba merítkezünk be NEM egyházakba, felekezetekbe, gyülekezetekbe ! Semmi nem marad egyetlen földi felekezetből, SEMMI ! Csak a lelkek, emberek, és csak Jézus Krisztus kegyelme által. Én még nem találkoztam olyan katolikussal, aki az egyházát ne tartaná olyan fontosnak vagy még fontosabbnak, mint Jézus Krisztust. Ez azért elég gáz. Más felekezetekre ez azért nem jellemző (vajon miért?)

        1. ARPIEL, a Miamanó blog szerz?jének van a Facebook ?on is egy ?ébred?? oldala, több száz taggal, páratlan jó anyagokat szoktunk megosztani, de csak meghívással lehetsz tag. Ha érdekel, küldök egy +hívót.

        2. Oké. Küldjél, köszönöm. A blogon feltett kérdésre még nem válaszoltak. Üdv

        3. Ja igen, sajna csak facebookosok számára adott a lehet?ség.

        4. a hazugság az hazugság… mégha olyat szid, akikkel nem rokonszenvezel.

          és ami hazug, az nem lehet igaz.

Hozzászólás a(z) kanku bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .