Idők jelei

Nem csupán elfogadás

wedding_cakeA cikkhez használt forrás: answersingenesis.org

A tolerancia nevében egyre többen fogadják el a homoszexuálisok “házasságát” és az abortuszt, miközben a világ szinte minden kérdésben szép csendesen távolodik a Bibliában gyökerező erkölcsi értékektől. Ironikus vagy inkább tragikus módon, az intolerancia furcsa megnyilvánulásaként, egyes aktivisták nem elégszenek meg az azonos neműek közötti kapcsolat törvényes elismerésével, hanem büntetésekkel és egyéb következményekkel fenyegetőzve követelik, hogy a hívő keresztények számára kötelező legyen ennek elfogadása. Más szóval saját nézeteiket akarják rákényszeríteni másokra, akár az alkotmány megsértése árán is. A kötelező toleranciát nem intoleranciának kellene inkább nevezni?

A világi humanisták komoly térnyerését láthattuk az elmúlt évek során, akik saját vallásos világnézetük hirdetése mellett gyakran támadják a keresztény hitet.

Ennek legújabb megnyilvánulásai soha nem látott agressziót mutatnak a gyülekezetek és pásztorok irányába a következő követelések és akciók formájában:

– A pásztorok számára legyen kötelező összeadni a hozzájuk forduló egyneműeket, ennek megtagadása pedig vonjon börtönbüntetést maga után,

– Az állami támogatás feltételeként kötelezni akarják a keresztény főiskolákat, hogy fogadják el a homoszexuális viselkedési formákat (link, link),

– Kötelezni akarják a keresztény szolgálatokat, hogy a hitüket nem követő jelentkezőket (például leszbikus, homoszexuális, biszexuális és transznemű személyeket) is alkalmazzanak (forrás),

– A Washington D.C.-ben tevékenykedő életpárti szervezeteket lényegében arra kényszerítették, hogy abortuszpárti személyeket is alkalmazzanak, akik számára az abortuszt is fedező egészségbiztosítást kötelesek fizetni (forrás).

Ezeket a példákat látva egyértelmű, hogy az aggodalom nem eltúlzott. A szekuláris csoportok és az állam nyíltan hadat üzent a kereszténység és a keresztények ellen.

Az amerikai legfelsőbb bíróság határozata az egyneműek házasságáról (amit június végére várnak) olaj lehet a világi humanisták tüzére.

Egy olyan országban, amelyben az alkotmány első kiegészítése garantálja a vallás szabad kifejezését, miért lehetséges, hogy ez a szabadság egyedül a keresztények számára forog veszélyben?

Miért van az, hogy a házassággal vagy a transzneműséggel kapcsolatos véleményeket kizárólag akkor lehet szabadon kifejezni, ha azok megfelelnek egy bizonyos gondolkodásnak és világnézetnek?

Az egykoron bibliai alapokra épült nemzet az alapok ellen fordult. Sajnos a tendencia az egyházakat is megfertőzte. Az elmúlt hat év súlyos változásokat hozott az evangéliumi keresztények számára. A vallásszabadság soha nem látott támadás alatt áll.

Az sem meglepő, hogy a keresztények jelentős hányada inkább az alkalmazkodást választotta, amit jól illusztrál az egyneműek házasságának kérdése. A Time magazin felmérése szerint az egyneműek közötti házasság támogatottsága az evangéliumi keresztények között a 2003-as 20 százalékról 43 százalékra emelkedett 2014-re.

Attól tartva, hogy intoleránsnak bélyegzik őket, vagy akár üldöztetést szenvedhetnek véleményük miatt, sok keresztény inkább megváltoztatta álláspontját az abortusszal vagy a homoszexuális viselkedésformákkal kapcsolatban. Ennek egyik oka valószínűleg ott keresendő, hogy sok gyülekezet eltávolodott a bibliai alapoktól, kezdve a Teremtés könyvének első fejezeteiben leírtakkal. Nem csoda tehát, ha alapok nélkül az egész ház omladozni kezd.

Thea: Egy fontos kérdést tisztáznunk kell a fenti témával kapcsolatban, ami talán nem minden olvasó számára egyértelmű. Jézus minden emberért meghalt. A homoszexuálisokért, a leszbikusokért, az önhitt írástudókért és farizeusokért, a rablógyilkosokért, a hazugokért, minden kis és nagyemberért. Egyszóval minden bűnösért. Érted és értem. Nemcsak meghalt értünk, hanem szeret minket. Várja, hogy mikor térünk meg hozzá, hogy megmutathassa az igaz boldogságot, amit egyedül az adhat, aki valóban ismeri szívünket.

Amikor ez megtörténik, éppen úgy, ahogy tanítványaitól elvárta, hogy régi életüket hátrahagyva kövessék őt, minket is erre hív. Útközben sokszor elbukunk, botladozunk, de soha nem mondhatjuk, hogy aminek hátat fordítottunk az helyes volt, legyen szó a büszkeségünkről, a mértéktelenségről, a hirtelen haragról vagy szexuális szokásainkról.

Jézus tehát minden bűnösért meghalt, ez azonban nem azt jelenti, hogy támogatná a bűnt.

Nem kárhoztatta a házasságtörő asszonyt sem, sőt megmutatta vádolói képmutatását, ugyanakkor ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle: “Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!” (János 8:11)

A fenti cikk persze nem erről szól. Egy olyan támadásra hívja fel a figyelmet, ami egyszerre több síkon rombolja le az emberi társadalom már amúgy is régóta rogyadozó alapjait.

Ahogy Matt Walsh írta egy hasonló kérdés, a transzneműség kapcsán:

“Magáért a valóságért folyik a harc emberek! Ideje beszállni!

Amennyiben a progresszívoknak hatalmában áll lerombolni és saját ideológiai képükre újradefiniálni a férfi és nő fogalmát, kimondhatjuk, hogy teljes és visszafordíthatatlan kulturális győzelmet arattak. Belenyúltak a világegyetembe és átalakították a valóságot. Istenekké váltak, legalábbis ilyen hatalmat adtunk nekik.

Napestig beszélhetünk a gazdaságról és a külpolitikáról, de ha egy olyan országban élünk, ahol a zűrzavar, a perverzió és az önimádat az úr, akkor mi értelme lenne? Hiszen Amerika közben már halott.”

Előző posztKövetkező poszt

129 hozzászólás

  1. Kedves Testvérek!
    Előszőr is szeretettel köszöntöm azokat akik testvéreim az ÚRBAN!
    Ma este találtam rátok és ennek nagyon örülök!
    Végigolvastam itt a hozzádzólásokat és rengeteget tanultam belőle!
    Szellemi dolgokat egyfelôl, m?sfelôl pedig a végtelen türelmetekbôl amit Kóbór Bari ir?nt tanusítottatok.
    Sokat tapasztaltam m?r, de ilyet még nem: egy ember tan?tja Isten Igéjét miközben saj?t maga elismeri hogy nincs benne a Szent Szellem!
    Ez döbbenetes!
    Teszi mindezt sokszor “magas lóról” m?sokra megjegyzéseket téve és ?telkezve….
    ?ldalak benneteket a türelmetekért!!

  2. Kedveseim!
    Nehéz összeszedni, hogy milyen rávezető gondolat nem hangzott még el, de írok még egy keveset, mert az ezután ébredőknek még időre van szükségük .

    Jól tudjátok, a Biblia a Krisztus követőinek szól.Amikor azt Írja az ige—“NE paráználkodj, stb.”, azt semmilyen más ige, nem oldja fel, ÉS nem higitja-gyengíti, aki nem ezt mondja, az HAZUDIK.

    Amikor itt olyan jelszó hangzik el, hogy— “Jézus sem ítélte el a parázna asszonyt”–aztán—“akkor üres lenne a mennyország, stb.”—, és Ti nem tiltakoztok az ilyen kijelentés miatt, pedig Krisztus követőinek mondjátok magatokat, akkor eleve bűnt követtek el, mert amikor igéket a jelentésükből kiragadva alkalmaztok ezen tudásotok bizonyítására, akkor úgy cselekesztek, mint Sátán amikor a Bibliából idézve kísértette a Megváltót.

    Aki nem bolond azonnal látja, hogy ezek a jelszavak arra vannak kitalálva, hogy az Isten törvényét( a Szent Szellem akaratát), higítsák erőtlenítsék, azt sugallva, nem olyan nagy baj a paráznaság sem, mert Jézus sem ítélte el a parázna asszonyt, meg hát akkor a mennyország is üres lenne.
    Ez a gondolat sor a Sátántól származik, NE TEGYÉTEK A MAGATOKÉVÁ, határolódjatok el az ilyen kijelentésektől, sőt inkább fedjétek meg azt aki ilyen tudatlanságot mond, a Krisztus nevében.Ezt kívánja Isten is Jézus is és a Szent Szellem is, mert egy akaraton vannak, akinek Ti a követői vagytok elmondásotok szerint.
    Ne essen meg rajtatok semmi olyan, hogy e miatt a kijelentés miatt, ami ellen Ti nem tiltakoztatok, egy ember is elvesszen, akiért Krisztus Urunk a vérét adta nagy szenvedések közt.
    Hasonlóról szól, ez az ige is.1 Kor.8:9-13

    Az én meglátásom szerint, nincs kis keresztény, sem nagy keresztény, nálam , aki Krisztust akarja követni, mind egyenlő.
    Magamat sem fényeztem előttetek, hanem azt mondtam, hogy hiba van az elméletetekben, amely szerint az életeteket élitek, márpedig ha az elmélet helytelen amihez a keresztényi életeket szabjátok, akkor az életetek gyümölcse is helytelen lesz.Ezt bizonyítottam az ige által is, ami ellen vetekedtetek, pedig nem az én fejemből vannak.

    Senki ne érezzen személyes sértést, hanem ahogy a Bibliában is olvassátok, vizsgáljátok meg magatokat, hogy lehetséges e , hogy Ti valamely ige ellen vétettetek, és ha igen akkor hagyjátok el véglegesen, ne térjetek vissza rá, mint a bolondok.

    Nagyon sok igével bizonygattatok ugyan, de mint előbb leírtam, én nem tudom bizonyítani az ige által, hogy a Szellem bennem van, igaz a fordítotját sem, ez nektek sem fog menni, mert az ige által azt találjátok meg, hogy milyen vétket követtetek el, és miből kell végleg megtérni.Mert ha ez nem így lenne, akkor sokan csak eleget tennének annak a néhány igének ami azt bizonyítja, és elfelejetenék rendben tartani az életüket, és tovább kutatni Isten akaratát.
    Tehát mégegyszer, : senki nem is tudhatja igazolni azt, hogy benne az Isten pecsétje megvan, mert azt Isten tudja kire teszi rá, ezért van az, hogy minden jelet megcáfol az ahogyan a hamis prófétákról beszél itt,:Máté 7:15-23 akikben minden állítólagos jel megvolt!
    CSAK az ÉLETVITELÜK nem volt meg hozzá!
    Tehát, aki az Isten parancsait megtartja, és megakarja tartani, azok az én hittestvéreim(ahogy Jézus is mondta), mert az életviteletek(bűngyűlölőélet) teszi lehetővé ezt.
    És ne mondja senki, hogy azt nem lehet megtartani, mert Isten olyat nem kíván amit úgy sem tudnánk megtenni az Ő segítségével!

    Biztatásnak szánom ez Nektek!

    Már hatodik napja, hogy nem aludtam egy valamire valót, elnézéseteket kérem az e miatt ejtett hibákért!

    Üdv.Bari
    Ui.Azért már jobb volt veletek vitázni, remélem legközelebb már nagyobb egyetértés lesz!

    1. Kedves Bari!
      Értem a célzást, és azt hiszem a probléma gyökerét is sejtem. Szerintem a megbocsátásról lehet szó…
      Az Úr megbocsátott neked is és annak is, aki ellened vétkezett.

      1. Kedves THEA!

        Az Úr csak akkor bocsát meg, ha megtérünk, megbánjuk, és megvalljuk bűneinket ( természetesen elhagyva attól fogva azokat), és befogadjuk Őt a szívünkbe a Szent Lélek által, hogy éljünk többé ne magunknak, hanem neki. És, a többi, amit a Szentírás is ír. De, BARI nincs megtérve, és újjászületve. ( Itt azokról van szó, akik hallották az evangéliumot…! Másoknak is lesz bűnbocsánat, mivel Krisztus a világ bűneiért is meghalt, de az más kategória…!)

        Egyébként, valóban, hogyan gondolod, ezt a “megtérés után is paráználkodik mindenki, mert egyébként a menny üres lenne” dolgot? Már máskor is írtál ilyet, és nem értettem teljesen, de nekem úgy tűnt, hogy te a házasságban való szexuális életet is paráznaságnak gondolod.

        1. Szia Ida!
          Az elsőt úgy értettem, hogy az Úr már megadta a bűnök bocsánatát a kereszten, amikor pedig megtérünk, akkor ezt elfogadjuk, tehát egyet mondunk.

          A második: Úgy értem, ahogy Jézus mondja például a Máté 5:28-ban. (Én pedig azt mondom nektek: aki kívánsággal tekint egy asszonyra, már paráznaságot követett el vele szívében.) Az Úr ezzel is azt próbálta megértetni velünk, hogy senki sem képes megugrani a mércét, csak Ő, mi pedig csakis kegyelem által, tehát az Ő váltsága által.
          A megváltásunk után a szellemünk már tökéletes (Róma 8), a testünk azonban még nem. Pál tökéletesen kifejti a különbséget a Róma 7-ben.
          18 Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs.
          19 Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.
          20 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.
          21 Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszat tudom cselekedni.

          A cél az, hogy tökéletesek legyünk, ez a folyamat azonban nem itt a földön fejeződik be és ráadásul nincs miért hátba veregetni magunkat, mert amit elértünk, azt a bennünk munkálkodó Szent Szellem végezte el, amennyire hagytuk.

        2. Kedves THEA!

          Csak pontosítás végett írom:

          “… az Úr már megadta a bűnök bocsánatát a kereszten, amikor pedig megtérünk, akkor ezt elfogadjuk, tehát egyet mondunk.”

          Az Úr Jézus a kereszten, a világon mindenkiért kifizette a váltságdíjat, a bűnei árát, amellyel megbocsátást szerzett Istentől, és megbékélést Istennel, azoknak, akik elfogadják azt. De egyetlen hitetlennek se mondhatjuk, hogy a bűnei megbocsáttattak a kereszten. Ha megtér, és teszi, amit a Szentírás ír, akkor megbocsáttatnak, de ha nem, akkor még a bűneiben van.

          “…. Az Úr ezzel is azt próbálta megértetni velünk, hogy senki sem képes megugrani a mércét, csak Ő, mi pedig csakis kegyelem által, tehát az Ő váltsága által.”

          Az Ő váltsága, és vére a bűnöknek bocsánatjára van. Ha vétkezünk, akkor az Ő véré által tisztulunk meg. Az fedezi el minden bűnünket. A vérében mossuk ki, és fehérítjük ki a “ruhánkat”, és szabadít meg bennünket a bűntudattól. Sebeiben gyógyulunk meg. És a Róm. 8,2 Mert a Jézus Krisztusban való élet—- lelkének— törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. A Szent Lélek Isten, és az Atya Isten pedig a többi munkát végzi bennünk.

          “A megváltásunk után a szellemünk már tökéletes (Róma 8), a testünk azonban még nem. …”

          Itt helyesebb lenne a lelkünkről beszélni, mert a test lélek nélkül csak vegetatív funkciókat lát el. Most lelkünk üdvösségén dolgozunk, és azon, hogy a Szent Lélek megteremhesse a gyümölcseit bennünk, és ez a lelkünkben is láthatóvá lehessen.

          “A cél az, hogy tökéletesek legyünk, ez a folyamat azonban nem itt a földön fejeződik be …”

          Az ige azt írja, hogy “…Aki elkezdte bennetek a jó munkát, az be is fejezi bennetek az Úr ama nagy napjára..”.! Halálunk után, már nem alakíttatunk, hanem úgy megyünk ítéletre, ahogyan vagyunk.

      2. Kedves THEA

        Nincs célzás, csak Isten akarata van!
        Te is becsapott vagy, hagyod magad tovább is?

        >>>Az Úr megbocsátott neked is és annak is, aki ellened vétkezett.

        És AZT várja el, hogy TÖBBÉ ne tegyük.
        Egyet értesz ezzel?és a szerint éled az életed is?

        Én ezt kívánom neked is és mindenkinek!

        1. Idézem a fenti cikkben már idézett Igét:

          ?Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!?

          Tehát nem volt kérdés, hogy mit gondolok erről, mivel a cikkben is leírtam. Jézus nem kárhoztat és azt szeretné ha nem vétkeznénk. Erre kell törekednünk, tökéletesen teljesíteni azonban nem tudjuk, amíg ebben a testben vagyunk. A jó hír azonban, hogy újjászületésünk után ez már nem olyan nehéz feladat, főleg ha nem magunkkal vagyunk állandóan elfoglalva.
          “Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra…” Zsidók 12:1-2

    2. Kedves KÓBOR BARI!

      Még mindig nem értem , hogy te milyen bűnökkel vádolsz bennünket. Ha esetleg rámutatnál azokra, az általad ismerni vélt életünkből, akkor közelebb lennénk a “megtéréshez”! Nagyon sajnálom, hogy egy szót se értettél abból, amit írtunk, és azt se, amiért írtuk, de hát meg van írva az is: Jn 8,47 Aki az Istentől származik, megérti az Isten beszédét; ti azért nem értitek meg, mert nem az Istentől származtok. 1 Ján. 5,17 Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn is. 1 Ján. 5,18
      Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem a ki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt. 1Ján 4,6 Mi Istenből valók vagyunk, az hallgat ránk, aki Istent ismeri, aki Istent nem ismeri, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság szellemét és a tévelyítés szellemét.

      Mi nem mentegetni, és bagatellizáni akartuk a bűnöket megtérés után, hanem rámutatni az Isten igéjéből, hogy van kegyelem, és megtérés még ezekből is, ha valaki nem szándékosan azzal az indulattal követi el, hogy Isten majd ugyis megbocsátja…! Mert ezt írja a Szentírás. Amire pedig én válaszoltam neked, azt is a Szentírás mondja, és úgy mondja, ahogyan mondtam.

      “Ui.Azért már jobb volt veletek vitázni, remélem legközelebb már nagyobb egyetértés lesz!”

      Örülök, hogy nem tartasz ellenségeidnek bennünket, de mi nem vitáztunk veled, csak az igét idéztük.

      1. Kedves Ida

        Az a helyzet, mindenkinek van egy fajta hite, és azzal meg van elégedve, ha nem kutat tovább, egy ilyen megállapodott hittel, egy e világi szellem csapja be azt az embert aki nem kutat Isten akarata után folyamatosan.

        >>> ha valaki nem szándékosan azzal az indulattal követi el, hogy Isten majd ugyis megbocsátja?!

        Látod, ez a mondat szintén egy hazugság, amivel egy e világi szellem csapott be téged és másokat valakit felhasználva.
        Ilyen fajta bűn, esetleg egy baleset,—de lényegében nincs.
        Ez a mondat, úgy hangzana helyesen,:ha valaki, olyan bűnt követett el, amely dologról ő nem tudta, hogy az Isten szerint bűn, akkor azt Isten megbocsájtja minden bizonnyal.(kezdő hitnél előfordulhat,(nem halálos)
        De. a paráznaság az nem egy ilyen nem tudott végkimenetelű bűn.És Ti ismeritek a Bibliát!
        És, Isten azért mondta, folyamatosan kutassatok Ő utána .
        Ha elkövetsz valamit, és Ő kérdez, majd azt feleled Neki, hogy nem tudtam hogy ez bűn, akkor megkérdezi,: hát így szerettél Te engem, hogy még nem is érdeklődtél utánam?
        És akkor mit mondasz Neki?

        Különben, mit mondott Isten a bűnösnek?–miért emlegeted Te, az én törvényeimet?stb.

        >>>>>> ha valaki nem szándékosan azzal az indulattal követi el,
        Ez a tévedés másik ága,: amikor nem csinálsz semmit, akkor nincs szándékod semmire azért nem teszel semmit, amikor jót akarsz cselekedni, akkor azt cselekszed mert arra van akaratod, ha bűnt akarsz cselekedni, akkor bűnt cselekszel és aztán keresed a kibúvót.(ezért mondja, mielőtt cselekesztek, higgadtan gondolkodjatok,MI EBBEN ISTEN AKARATA mert ha hirtelen vagy, bolondságot csinálsz)
        Ezt ugyan neked írtam, de mivel én is sok mocsokból jöttem ki, pontosan tudom, hogy én is így vélekedtem.Aztán eljött a pillanat, amikor Isten választás elé állított, és azt mondta nincs tovább ilyen élet,(ez hosszú lenne) és én Őt választottam, aztán úgy utáltam magam az előző életem miatt, hogy eszem árában sincs többet még gondolati szinten sem bűnt elkövetni, amikor jön egy olyan gondolat ami ebbe nem fér bele, azt a gondolatot azonnal félbe szakítom magamban, és Isten dolgain töröm tovább a fejem, mert a bűn gondolattal kezdődik.

        >>>Még mindig nem értem , hogy te milyen bűnökkel vádolsz bennünket.
        Helytelen gondolkodással, amiből helytelen cselekedetek születnek, semmit nem tudok egyikőtök életéről sem, DE Ti is emberek vagytok .

        Isten abban gyönyörködik amikor igaz gondolatokon töritek magatokat, és aszerint is cselekesztek.

        Ezt kívánom Nektek én is.

        1. Felesleges törni magunkat , mert : Jézus nélkül semmit sem cselekedhetünk.(Jn 15,5)
          Viszont így működik:
          “Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”
          (Fil.4.7)
          “Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.”(Róm.8.6-9)

        2. Kedves KÓBOR BARI!

          “Az a helyzet, mindenkinek van egy fajta hite, és azzal meg van elégedve, ha nem kutat tovább, egy ilyen megállapodott hittel, egy e világi szellem csapja be azt az embert aki nem kutat Isten akarata után folyamatosan.”

          Hogy kinek, milyenfajta hite van, az számomra semmit nem tesz kötelezővé. Én Istenben, az Úr Jézus Krisztusban hiszek, a Biblia teljes, Szent Lélek általi kijelentése alapján. Továbbá, aki megtért Istenhez teljes szívéből ( és újjászületett a Szent Lélek által, ….stb, ahogyan írtam a Szentírás alapján) , az folyamatos kapcsolatban, és közösségben van Istennel, az Úr Jézus Krisztussal, és a Szent Lélek Istennel. A megtérés után, már nem magának él, és természetesen folyamatosan Isten akaratát igyekszik tenni, és teszi a Szent Lélek vezetésében. Felveszi a maga keresztjét nap-mint nap, és követi Jézust, a Szellem által megöldökölve a “test”, az óember indulatait, cselekedeteit. ( Természetesen a szellemi növekedése ütemében, és aszerint, hogy mennyi világosságot kapott. ) És nem keres kibúvót semmi alól, mert tökéletességre akar jutni Krisztusban. Ha kibúvót keres valaki, abban nincs meg az igazság szeretete. És, még írhatnék erről sokat, de nem értenéd.

          “>>> ha valaki nem szándékosan azzal az indulattal követi el, hogy Isten majd ugyis megbocsátja?!

          Látod, ez a mondat szintén egy hazugság, amivel egy e világi szellem csapott be téged és másokat valakit felhasználva.”

          Zsid. 10,26 Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,…

          Engem nem csapott be senki. Én a Szentírás alapján, a Szent Lélek kijelentésében beszélek . Neked is. Ezt írja az Szentírás. Van aki szándékosan vétkezik valamiben, van aki nem szándékosan. Tehát, ha problémád van Isten beszédével, és kegyelmével, akkor Nála reklamálj. Továbbá szerintem azon is el kellene gondolkodnod, hogy így látatlanban, ismeretlenben ( meg egyáltalán) kik szoktak vádaskodni :
          Mk 7,20 Majd így folytatta: ?Az szennyezi be az embert, ami kijön bel?le. Mert belülr?l, az ember szívéb?l jönnek el? a gonosz gondolatok, a szexuális b?nök, lopások, gyilkosságok, házasságtörés, önzés, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, gonosz beszéd mások ellen, büszkeség és esztelenség! Mindezek a gonosz dolgok az ember belsejéb?l származnak, és ezek szennyezik be ?t.?
          De, ez is meg van írva: Mát. 5,11 Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.

          “És, Isten azért mondta, folyamatosan kutassatok Ő utána .
          Ha elkövetsz valamit, és Ő kérdez, majd azt feleled Neki, hogy nem tudtam hogy ez bűn, akkor megkérdezi,: hát így szerettél Te engem, hogy még nem is érdeklődtél utánam?
          És akkor mit mondasz Neki?”

          Nézd, én nem tudom, hogy kikkel, és milyen emberekkel találkoztál eddig, akik keresztényeknek mondták magukat, de kérlek ne keverj össze velük. Magaddal se! Főleg így ismeretlenben ne. Nem szeretném újra leírni, amiket már leírtam, de ha megtérnél ( a Szentírás szerinti módon) , és elolvasnád, és értelmeznéd azokat, akkor lehet hogy megértenéd, hogy mit írtam.

          “Ezt ugyan neked írtam, de mivel én is sok mocsokból jöttem ki, pontosan tudom, hogy én is így vélekedtem.”

          Te, BARI! Pontosan mi az a “sok mocsok”, amiben én élek, de te már kijöttél belőle?! És, mi az a vélekedésem, ami valaha is megegyezett a tieddel?!

          “>>>Még mindig nem értem , hogy te milyen bűnökkel vádolsz bennünket.
          Helytelen gondolkodással, amiből helytelen cselekedetek születnek, semmit nem tudok egyikőtök életéről sem, DE Ti is emberek vagytok .”

          Mond Istennek, hogy helytelen módon gondolkodik, és helytelen dolgokat íratott le s Bibliában! Én csak abból idéztem! ( Igaz, te azt nem ismered, és az írásainkból egy szót se értettél meg! )

    3. Kedves Bari!

      Bár én mostanában nem nagyon szóltam hozzá, mert úgy is lassan a háborúval kényszerpályára áll a világ és a lelkiismeret vizsgálat megmutatja majd kiben, hogyan tükröződik vissza Krisztus. A lelkek kicsit elfásultak, fáradtak és nehezen haladnak.
      Nagyon jó, hogy mindenki a Bibliára hivatkozik, de nagyon különböző értelmezések jönnek le emberenként, túl nagy a szubjektivitás magával mindenki kicsit elnéző és hát ugyanazokba a bűnökbe sokszor visszaesünk.
      A lélek nem lehet szögletes formálódnia kell. Ha nem lenne Biblia és akár hosszú ideig nem lehetne olvasni, akkor is felismerni bennünk Krisztus szavát. Próbáljunk felnőtté válni.
      Egy vizsgára se úgy megy be a diák, hogy kezébe a könyv. Egy házat a kőműves sem könyvből építi fel.
      A bűnök felismerése is így van. Nyilván, aki Istent akarja követni nem az égbekiáltó és súlyos bűnökkel van gondja. Ha a lélek érzékennyé válik a kis bűn is nagyon tud fájni. Bari nyugodtan pihenj aludj a Lélek közben dolgozik.
      Aki egyszer a földön elkezdi Krisztust követni egy hosszú útra lép, ami a halál után ér véget. Valaki többet halad itt a földön valaki odaát. Ezt most nem részletezném, de most az lesz különleges, ha Jézus visszatér a bűn nem lesz többé itt a földön az újvilágba nem lehet átvinni.
      Most esendőek vagyunk, de felismerjük-e a bűnt, tudjuk-e mi a paráznaság, tudjuk-e hogy nem csak valakivel lehet megcsalni a másikat?
      Egy hasonlatot leírok a lélek, ha halad a fény felé hogy lesz érzékenyebb.
      Egy sötét szobába, ha bemész gyertyával alig látsz valamit, szekrény , asztal, szék.
      Ha felkapcsolsz egy kisebb lámpát többet látsz. Könyveket a szekrényben, ruhát a széken képet a falon stb.
      Ha felkapcsolsz egy erős lámpát, ami szinte vakít mindent látni fogsz, még azt is, hogy por van az asztalon.
      A lélek is így lesz érzékenyebb és a pici porszemek is fájdalmasak lehetnek.

      1. Szia Palas,
        Hiányoztál.Tetszenek a hozzászólásaid.Utoljára márciusban vóltál,amikór az utolsó hét év és az ak vólt a téma.Akkor is szerettem vólna a te szemszögedből többet megtudni az ak-ról de már nem válaszoltál ,vissza kerestem a régebbi hozzászolásokban ,ahogy irtad ,hogy már elég sokat elmondtál itt ,de nem találok rá.Valószinű nagyon elfoglalt vagy hogy ilyen ritkán vagy , de azért, ha bele fér legalább annyit,hogy milyen cím alatt ?Privátban lehetne?
        üdv

  3. >>>?Ha Isten dolgairól hazudoztok, elveszitek érte méltó büntetéseteket!?

    >>>Hidd el, hogy szem előtt tartjuk ezt, és még véletlenül sincs szándékunkban ezt tenni.

    Nem hiszem el nektek, saját magatok előtt sincs önbecsülésetek, TI az én szememben nem vagytok keresztények!

    TÉRJETEK MEG bűneitekből Mert amíg benne vagytok, ADDIG NEM láthatjátok meg Istent!
    Én ezt kívánom nektek!
    Szeretettel Bari

    1. Kedves Bari!

      Kissé élesre sikeredett ez a fenti hozzászólásod.
      Részben azért is, mert nem emberi szemmel nézve válik MAJD el, hogy ki keresztény, és ki nem.

      Egy másik fontos dolog, hogy a Bibliát sok ember, és sokféleképpen értelmezi. Talán nem is az a legfontosabb, hogy ki, és hogy értelmezi, mert ez majd minden emberben különböző. Viszont az a mérce ami mindenkit egyformán fog “megmérni” de azt valódi igazsággal, hogy annyit, amit megértettünk belőle, sőt, ahogy megértettük, azt érvényesnek tekintjük-e SAJÁT MAGUNKRA NÉZVE.
      Amit megcselekszünk, azt látványosan tesszük-e?, hogy az emberek láthassák, hogy milyen jó keresztények vagyunk, avagy a “színfalak mögött” is cselekedjük-e?, ahol csak az Isten látja, tetteinket ugyan úgy, mint a belé vetett hitünket, illetve cselekedeteink valódi, fedetlen, álarc nélküli mozgató rugóit.
      Amit teszünk, azt azért tesszük-e, mert a saját – rejtegetett – érdekeink ezt a cselekedetet kívánják meg tőlünk, – és a tetteinket a kereszténység ragadós mázával nyakon öntve, dicsekedhetünk a kereszténységünkkel. Vagy azért, mert amit teszek, arról komolyan úgy látom, gondolom a sekélyes Biblia ismeretem alapján, hogy az az Istennek tetsző cselekedet, még akkor is, ha cselekedeteim a SAJÁT ÉRDEKEIMMEL ellentétesek.

      Ha ezt a matematika nyelvére lefordítjuk, akkor ez egy SOK ISMERETLENES egyenlet, ahol egyik másik “ismeretlen tényezőről” azt gondoljuk, hogy ismerjük. Ilyenkor képes az egyik ember megítélni a másik embert. Viszont mivel az összes ismeretlent, – amelyet csak az Örökkévaló Isten láthat, és Ő is számolhat vele, – nem ismerjük, ezért az ember szerinti ítélkezés nem tud igazságos lenni, függetlenül attól, hogy emberek sokszínű fejlődési fokozataival találkozhatunk, és azt magamhoz viszonyítva ítélem meg, – és “én szerintem” – igazságosan.
      Ez az “én szerintem” dolog, pedig igen csalóka …
      Az ember pedig csak abból a bűnből képes “megtérni” amit maga is bűnnek lát, és főleg saját magára vonatkoztatva.
      A törvényt is azért kaptuk, hogy tudjuk, hogy Isten szerint mit nevezhetünk bűnnek, és mit jónak.
      Azt se felejtsük el, hogy még a törvény is, egy sok ismeretlenes egyenletnek csak egyetlen, megismerhető tényezője, ami viszont függőségi viszonyban áll a sok többi ismeretlen tényezővel, mint értelem, engedelmesség, akarat, lehetőség, tanulási folyamat az idő függvényében, – és sorolhatnám tovább.

      Így talán a hibás ítéletünkkel nem kéne akadályt gördíteni olyan emberek elé, akik szívből és őszintén keresik az Örökkévaló akaratát, – még akkor is, ha ismeretük, meglátásaik hibásak vagy tévesek.
      Kik keresik szívből és őszintén az Örökkévaló akaratát? Ennek eldöntése, vagy megítélése egyetlen embernek sem privilégiuma …

      Szeretettel: Erika

      1. Drága ERIKA!

        Pontosan most mit szerettél volna mondani KÓBOR BARInak?

        “Részben azért is, mert nem emberi szemmel nézve válik MAJD el, hogy ki keresztény, és ki nem.”

        Megláttatik az Úr kezemunkája az ő szolgáin!

        “Egy másik fontos dolog, hogy a Bibliát sok ember, és sokféleképpen értelmezi. Talán nem is az a legfontosabb, hogy ki, és hogy értelmezi, mert ez majd minden emberben különböző….”

        Csak azok értelmezik sokféleképpen, akik nem tértek meg, nem születtek újjá, és akikben nincsen Isten Fia, és Szent Lélek. Akik Isten családjába tartoznak, azok ugyanazt a nyelvet beszélik, és értik az Isten beszédét, amely a Biblia. Aki az emberi okoskodásokat az Isten beszédével kapcsolatosan helyénvalónak tartja, az maga se beszéli Isten nyelvét. Ami pedig oda van írva fehéren-feketén, arról nem kell különösebb vitát folytatni, hogy az azt jelenti-e, ami ott van, vagy esetleg mást! A Biblia a hívőknek zsinórmértékül adatott, és ha rendben való lenne az, hogy minden ember szája-íze szerint értelmezhetné, akkor nem lehetne Istennek ítéletet tartania, mert akkor el kellene fogadnia, hogy olyan Szentírást adott, amely mindenkinek azt mond, amit a hite szerint hallani akar! És, ha ez így lenne, akkor nem lenne mit számon kérni az embertől.

        ” Viszont az a mérce ami mindenkit egyformán fog ?megmérni? de azt valódi igazsággal, hogy annyit, amit megértettünk belőle, sőt, ahogy megértettük, azt érvényesnek tekintjük-e SAJÁT MAGUNKRA NÉZVE.”

        Van olyan Magyarországon, hogy “Homoszexuálisok egyháza”. Szerintük a Bibliában Isten nem a szexuális szokásokra adott parancsolatokat, hanem a szeretetre, és a hűségre. Tehát, ha két férfi, vagy nő együtt élnek, és szeretik egymást, és hűségesek egymáshoz, az Isten azt teljesen rendben valónak tartja! Mert Isten a szeretet!
        Vagyis itt szerinted az a fontos, hogy ők így értették meg a Bibliából az Isten erre vonatkozó akaratát, és ezt a dolgot saját magukra nézve érvényesnek tartják?

        “… ? és a tetteinket a kereszténység ragadós mázával nyakon öntve….”

        Milyen “ragadós máza” van a kereszténységnek?!

        “….Vagy azért, mert amit teszek, arról komolyan úgy látom, gondolom a sekélyes Biblia ismeretem alapján, hogy az az Istennek tetsző cselekedet, még akkor is, ha cselekedeteim a SAJÁT ÉRDEKEIMMEL ellentétesek.”

        Aki Isten családjába tartozik, mert beleszületett a Szent Lélek által, annak nem kell “úgy gondolnia”, hogy Istennek tetsző cselekedetet hajt végre , mert azt az Isten Szelleme vezeti, és Ő pontosan megmutatja, hogy az, amit tett, tesz, vagy tenni készül, az az-e! És nem az ember dönti el, a “sekélyes Biblia ismerete alapján”, hogy Istennek tetsző az élete, és a cselekedetei, hanem a Szent Lélek, hiszen Ő az, aki megítél bennünket bűn dolgában, világosságra hozza a sötétség cselekedeteit, tanácsol, tanít/nevel, vezet bennünket. És minden igazságra elvezérel bennünket. Továbbá megtermi a gyümölcseit bennünk, ha engedünk neki. ( Azok az Isten gyermekei is pontosan tudtak/tudnak mindent, hogy mi Isten akarata, akik még látni se láttak Bibliát, és írni-olvasni se tudtak/tudnak. Mert a Szent Lélek az aki vezet. A Biblia, az írott ige, egy segédeszköz, amely által tudhatjuk, hogy nem idegen szellem szól hozzánk, és nem tanít nekünk olyasmit, ami nem egyezik azzal.

        “Ha ezt a matematika nyelvére lefordítjuk, akkor ez egy SOK ISMERETLENES egyenlet, ahol egyik másik ?ismeretlen tényezőről? azt gondoljuk, hogy ismerjük…. ezért az ember szerinti ítélkezés nem tud igazságos lenni, függetlenül attól, hogy emberek sokszínű fejlődési fokozataival találkozhatunk, és azt magamhoz viszonyítva ítélem meg, ? és ?én szerintem? ? igazságosan.”

        Aki Szellemben jár, az a Szent Szellem által megítélt , és megjelenített, kijelentett, dolgokat ismeri, és elfogadja. Nem test szerint ítél. Az emberekről is. ( Teljesen független ez a dolog attól, hogy az illető mit szeretne magáról sugározni. Szellemben látjuk az embereket, mert a Szent Lélek kijelenti róluk az igazságot.) 1 Kor. 2,10 Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.
        Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg. A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg.

        “Így talán a hibás ítéletünkkel nem kéne akadályt gördíteni olyan emberek elé, akik szívből és őszintén keresik az Örökkévaló akaratát, ? még akkor is, ha ismeretük, meglátásaik hibásak vagy tévesek.”

        Saját, emberi, testi ítélettel nem is szabad ítélkezni senki felett. De, ha a Szent Lélek ítéletét fogadja el az ember a másikra nézve, akkor tudja azt, hogy kinek hogyan válaszoljon, és mondjon. Mert a Szent Lélek vezeti. Ha pedig szerinted annyira “sok ismeretlenes egyenlettel” állunk(állnánk) szemben minden területen, és a Bibliát is mindenki másképpen értelmezheti, akkor mégis honnan tudod megállapítani, hogy valakinek/valakiknek “az ismeretük, meglátásaik hibásak vagy tévesek”…?!

        “Kik keresik szívből és őszintén az Örökkévaló akaratát? Ennek eldöntése, vagy megítélése egyetlen embernek sem privilégiuma ?”

        Először az Örökkévalót kell megtalálni, mert az övéinek jelenti ki az akaratát.

        Ez 13,17 Te pedig, emberfia, fordítsd arcodat néped leányai ellen, akik saját szívükből jósolnak, jövendölj ellenük és mondd: Így szól az Úr Isten: Jaj azoknak, a kik kötéseket varrogatnak minden kézcsuklóra, és takarókat készítenek akármilyen termetűek fejére, hogy lelkeket vadászszanak! Némely lelkeket elvadásztok népemtől, másokat elevenen megtartotok a magatok hasznára. És megszentségtelenítetek engem népem előtt néhány marok árpáért és falat kenyérért, hogy lelkeket öljetek, melyeknek nem kellene meghalniok, és hogy lelkeket elevenen megtartsatok, melyeknek nem kellene élniök, hazudozván népemnek, a mely hazugságra hallgat. Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én kötéseitek ellen leszek, a melyekkel ti a lelkeket vadászszátok, mint madarakat; és leszaggatom azokat karjaitokról, s a lelkeket, melyeket ti vadásztok, szabadon bocsátom, mint madarakat. És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam. Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

        1. Drága Ida!
          Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, az egyetlen jó bennem Krisztus. Nyitott vagyok a tanításra, de hsz.-odban nem találtam semmi építőt. Vádlást csak. Hogyan tanuljak így?
          1Kor 8,1 Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.
          Szeretet nélkül nem fog működni a tanításod, mert az tőled jön és nem az Úrtól.
          Isten áldjon!
          Szeretettel,
          Anikó

        2. Drága ANIKÓ!

          “Szeretet nélkül nem fog működni a tanításod, mert az tőled jön és nem az Úrtól.”

          Az Úr dolgaiban nem szoktam magamtól szólni. És, ha nem szeretetből szólnék, akkor nem is mondanám . Azért nem fejtettem ki az igéket, mert gondoltam, hogy érteni fogod, a benned lévő szellem által. No meg azért, mert már zárkóztál el az ilyen jellegű beszélgetésektől. ( Ugyanezen ok miatt, hogy abban nem látsz szeretetet, ha valaki olyat szól neked, amely nem helyesli a mondandódat.) De mivel, “az Isten beszéde élő, és ható….” ( a Szent Lélek által) , ezért gondoltam, hogy nem lesz szükség a kifejtésére.
          De, akkor elmondom: Nem nevezhetjük a megtéretlen, nem újjászületett, Szent Lélek nélküli embereket testvérünknek, mert azzal “megerősítjük a kezeit”, és azt gondolja, hogy minden rendben van vele, jó úton van, és olyan mint mi. Ha pedig úgy beszélünk velük, mint testvérekkel, akkor megakadályozzuk őket a megtérésben, hiszen azt gondolja, hogy már megtette azt, mert egyébként nem “fogadnánk” be őt. ( Ez nem jelenti persze, hogy nem viseltetünk irányában szeretettel, de nem viselkedhetünk velük úgy, mintha közülünk való lenne. ) És ez egy olyan pillanat a számára, amikor hallja az igét, de a Sátán eljön, és kikapja a szívéből , és nem tér meg ( mert elhiteti vele (általunk) pl, hogy már megtette). Pedig az igében még arra is felszólítást kaptunk, hogy aki nem azzal a tanítással jön hozzánk, ami a Szentírásban írva van, azt ne fogadjuk be! ( Se a házunkba, se magunk közé!) Nem mondhatjuk az igazat rossznak, és a rosszat igaznak. ( Tudom, hogy ezt nagyon nehéz megtennünk, mert az emberek iránti szeretet is ki van töltve a szívünkbe, de az Isten azt akarja, hogy elkülönüljünk azoktól, akik nem a hitünk, és Krisztus részesei.) És azoknak, akik Istentől vannak, az Isten (teljes) beszédét kell szólniuk, és nem engedhetik meg maguknak, hogy rosszul értelmezett szeretetből, és irgalomból, tévedésben tartsanak másokat . Mert akkor a “világ szerint” beszélünk velük ( olyanokat mondunk, amit hallani szeretnének) , és a “világ szerinti” beszédünket fogják elhinni. Mert a világ gonoszságban vesztegel, és abban is akar maradni. És olyan tanítókat akar hallgatni, akik a fülüknek kedves beszédekkel szólnak hozzájuk.
          Persze, te ettől még azt teszel, amit akarsz, de lehet, hogy érdemes lenne megfontolni az Úr előtt ezeket, és azokat az igéket.

          Isten áldjon!
          Szeretettel,
          Ida

        3. u.i. “Szeretet nélkül nem fog működni a tanításod, mert az tőled jön és nem az Úrtól.”

          Egy tanítást egyébként nem a “szeretet” tesz Istentől valóvá, vagy nem Tőle valóvá ( sajáttá), hanem az, hogy a Szentírással egyezik-e, vagy sem, a Szent Lélek kijelentésében. És, akiben a Szent Lélek van, az tudja, és érti, hogy miről van/volt szó, és hogy az igaz-e, vagy sem. Ezt (is) azt hittem, hogy tudod. Azt pedig, hogy kiben van szeretet, nem a “cuclimókus” stílus alapján lehet, és kell megítélni ( mert ezt a Sátán is szívesen használja) . De annak hiányának feltételezését is be lehet a gyanúsítgatás kategóriába írni, amely tudjuk, hogy a szívből jön.

          Szeretettel
          Ida

        4. köszönöm, hogy kifejtetted.
          Én nem találtam Bari hsz.-aiban ige ellenes dolgokat. Az hogy te vagy én, hogyan “értelmezzük” eltér.
          Tudom, tudom, neked a Szent Szellem jelent ki mindent és az úgy van és azt várod, hogy nálam is úgy legyen.
          Másképpen látom Barit, mint te én, veled ellentétben közülünk valónak látom.

          Ha emberek szájából hallom Isten igéjét, még nem fogadom el automatikusan, hogy arra az adott helyzetre igaz. Mert a sátán is ezzel manipulálja az embereket. Gyülekezeteken belül (is).
          Én mindig az Úr elé viszem a kérdéseimet.
          Maradok ezen az úton, ember erről engem nem tud letéríteni.
          Nekem Kóbor Bari testvérem.
          A többit az Úr tudja.

          Isten áldjon,
          szeretettel,
          Anikó

        5. még egy dolog.

          Korábban az Úr szólt rajtad keresztül hozzám, hogy nem mindenki Isten gyermeke és emlékszel a válaszomra?
          Azóta az Úr megvilágította nekem a konkoly és búza példázatát. (szomorú is voltam emiatt, de az igazság az igazság)
          ezt csak azért írom, hogy tudd, hogy már ebben egy a látásunk 🙂
          és köszönöm, mert ott “te” voltál az ébresztőm.

      2. Drága Erika,
        sok igazság van abban, amit írtál.
        ne aggódj 🙂
        a keresőket nem tudja megállítani semmi!

        Megtérnek Istenhez, amikor határtalan szeretete megérinti őket. Lehet egy emberen keresztül vagy egy eseményen keresztül, ekkor az illető megtapasztalja, hogy ISTEN személyesen őt mennyire szereti. A bűnei ellenére szereti Jézus az embereket, de a bűnt soha nem fogja megszeretni, mert az választja el az Atyától a testvéreit. Fontos ezt ketté választani. Aki megtapasztalta a Mennyei Atyánk szeretetét soha többet nem akar ettől a szeretettől távol kerülni. Az űr a szívében, amit csak Isten tud betölteni, betöltésre kerül.

        EKKOR kezdődik a keresztényi élet és ki-ki a saját üteme szerint ismerkedik a Teremtőnkkel, milyen is Ő? mit szeretne tőlünk?, milyen ajándékai vannak a számunkra?miről mi a véleménye? stb. Az ismerkedés az igén keresztül történik, a mi részünk, a szabad akarat továbbra is rendelkezésünkre áll.

        Általánosságban írom a további gondolataimat, nem konkrétan neked, Erika.
        Hiszem, hogy az üdvösség hitből van és kegyelemből tartatunk meg. Üdvösségünk nem a befogadó ima elmondásával lesz, hanem, az első etap, amikor új szívet kapunk. A szíveket meg csak az Úr látja és vizsgálja, és Ő dönt, hogy ?megérett?-e a cserére 🙂
        Rm 8,30
        A kiket pedig ELEVE elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette

        Én, Anikó, nem vagyok sem Pálé, sem Apollosé, tehát Kóbor Barié sem :-)? senkié nem vagyok csakis Jézus Krisztusé.
        Viszoont testvéri ?alapon? nem értem, hogy ha közös ?tankönyvünk? szerint:
        2Tim 3,16
        A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre
        AKKOR
        A feddés miért vált ki testvérekből azonnali ellenállást?
        Elmondhatjuk magunkról, hogy teljesen megigazultak vagyunk?
        Az élet könyve vajon miért van nyitva?
        Isten abból törölhet az ige szerint: Jel.22,19 Ezek tények.
        Istennek vannak parancsolatai, aminek engedelmeskedni kell, mert az engedetlenség büntetést von maga után. Kóbor Bari sem mondott mást.
        Engedetlen, pedig csak keresztény lehet, mert aki még rendelte alá magát Istennek a saját kívánságainak engedelmeskedik. Azokra Isten másképp néz, mert még nem tette meg az Isteni beavatkozást az életébe, hogy megmutassa kegyelmes szeretetét.
        Jel 14,12
        ? szentek? a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!
        ISTEN PARANCSOLATAIT ÉS JÉZUS HITÉT, a kettőt együtt 🙂
        a szeretet a második parancsolat, szeretetben pedig nincsen bűn
        Jussunk minél közelebb a szeretet forrásához Istenhez, imádkozzunk egymásért!
        Szeretettel,
        Anikó

        1. kimaradt egy szó, a teljes mondat:
          Engedetlen, pedig csak keresztény lehet, mert aki még NEM rendelte alá magát Istennek a saját kívánságainak engedelmeskedik.

        2. Kedves ANIKÓ!

          Csak az a probléma, hogy te, se azt nem értetted, amit KÓBOR BARI mondott, se amit ERIKA, azt meg úgy látszik, hogy végképpen nem, hogy mi miről beszéltünk neki.
          Viszont nagyon örülök, hogy írtál, mert így leírhatom, hogy mi is történt KÓBOR BARIval, a hozzászólásod által.
          Luk. 8,5 Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt. Luk. 8,12 Az útfélen valók pedig azok, a kik hallják; aztán eljő az ördög, és kikapja az ígét az ő szívökből, hogy ne higyjenek és ne idvezüljenek.
          Ez 13,17 Te pedig, emberfia, fordítsd arcodat néped leányai ellen, akik saját szívükből jósolnak, jövendölj ellenük és mondd: Így szól az Úr Isten: Jaj azoknak, a kik kötéseket varrogatnak minden kézcsuklóra, és takarókat készítenek akármilyen termetűek fejére, hogy lelkeket vadászszanak! Némely lelkeket elvadásztok népemtől, másokat elevenen megtartotok a magatok hasznára. És megszentségtelenítetek engem népem előtt néhány marok árpáért és falat kenyérért, hogy lelkeket öljetek, melyeknek nem kellene meghalniok, és hogy lelkeket elevenen megtartsatok, melyeknek nem kellene élniök, hazudozván népemnek, a mely hazugságra hallgat. Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én kötéseitek ellen leszek, a melyekkel ti a lelkeket vadászszátok, mint madarakat; és leszaggatom azokat karjaitokról, s a lelkeket, melyeket ti vadásztok, szabadon bocsátom, mint madarakat. És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam. Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

  4. Kedves Ida

    A részletes válaszom az elveszett a net-itverzumban, ezért újra már csak így.

    Jól írod előbb megtértek a halálos bűnökből, és veszitek a Szent Szellemet-aztán pedig gyorsan elhagyjátok a nem halálosakat is.
    Ján.16:13 Azonban eljön majd az Igazság Suzelleme,….nem a saját GONDOLATAIT mondja, hanam amit az Atyától hall.
    Ézsa.30:21 Ha letérsz az útról , ha jobbra vagy balra elhajolsz, füled meghallja a mögötted szóló HANGOT:”Ez a helyes út, ezen járjatok”.

    Hamar összekötöm nektek a Szellemet a lelkiismerettel:
    Amikor a lelkiismereted gyötör, azt a gondolataidon keresztül teszi..
    Ján.16:13 Azonban eljön majd az Igazság Szelleme,….nem a saját GONDOLATAIT mondja, hanam amit az Atyától hall.
    A Szellem pedig szintén ezen a síkos dolgozik.

    Remélem érthető.

    1. Kedves KÓBOR BARI!

      Nem, nem érthető!

      “Jól írod előbb megtértek a halálos bűnökből, és veszitek a Szent Szellemet-aztán pedig gyorsan elhagyjátok a nem halálosakat is.”

      A halálos bűn ( egyesszámban, amire nincs bocsánat), a Szent Lélek káromlás, amelyet csak olyan valaki tud elkövetni, aki ismeri Őt! És, igen, ez történik a megtéréskor! Hallod az evangéliumot, felismered bűnös mivoltodat, és döntesz, hogy kegyelemért fordulsz Istenhez. És, a többi, amit az ige alapján írtam. Ez lehet folyamat, de történhet egyszerre is. De, ki írt itt neked mást? Ezt írja a Szentírás, és erről beszélünk.

      Viszont azt is írja, hogy ha valaki mégis vétkeznék ( elbukott, elesett, akármilyen bűnben), van szószólónk az Atyánál, aki közben jár érettünk. És, ha igazán megbánjuk, megvalljuk, és megtérünk belőle, akkor van bocsánat rá.

      Jakab apostol írja a levelében ( pedig gondolom róla nem feltételezed, hogy nem volt Szent Lélekkel betöltekezve) : Jak 3,2 Mert mindannyian sokban botlunk. Az, aki szóban nem botlik, bevégezett férfi: képes egész testét is megzabolázni.
      És ( ez szellemi értelemben is értendő):
      Jak 4,4 Nem tudjátok ti házasságtörő férfiak s asszonyok, hogy e világ barátja Isten ellensége? Aki tehát e világnak barátja kíván lenni, az Istennek ellenségévé lesz.
      Jak 4,5 Vagy azt gondoljátok tán, hogy az írás csak úgy a világba mondja: Irigység emészti a lelket, amely bennünk lakik.
      Jak 4,6 Más részről azonban még nagyobb kegyelmet ajánl, azért mondja: Az Isten a kevélyeknek ellent áll, az alázatosakat ellenben elhalmozza kegyelmével.
      Jak 4,7 Tehát: az Istennek engedelmeskedjetek, az ördögnek pedig álljatok ellene és elfut tőletek.
      Jak 4,8 Közeledjetek Istenhez s ő is közelít hozzátok. Ti bűnösök tiszta kézzel s ti ingatag lelkek megszentelt lélekkel.

      Itt hívőkről van szó, akik test szerint jártak, és nem a bennünk lévő Szent Lélek vezetése szerint. Mert a Szent Lélek vezet, és tanácsol, de nem erőszakos. Ha te meg akarsz tenni valamit az Ő ellenére, akkor meg tudod tenni. Persze annak is meg van az ára…!

      “Hamar összekötöm nektek a Szellemet a lelkiismerettel:
      Amikor a lelkiismereted gyötör, azt a gondolataidon keresztül teszi..”

      Nincs köze a régi ( óemberi) lelkiismeretnek a Szent Lélekhez, az értelemhez, és a gondolatokhoz se. Az a jó, és gonosz tudása alapján működik, és az alapján vannak olyan tettek, amelyek az újszövetség, az új szív/lelkiismeret alapján bűnnek számítanak, de a régi lelkiismeret szerint teljesen rendben valók. Az újszövetségben új lelkiismeretet kapunk ( körülmetéli Isten a szívünket, és a törvényeit abba írja. Továbbá a Szellemét adja belénk, Aki által mindezt teszi. ) Továbbá a gondolatainknak sincs köze a lelkiismeretünkhöz. A lelkiismeret a szívben lakozik. Ezért is kell a szívünket mindennél jobban őrizni.

      1. Kedves IDA
        Az egész vita a parázna asszonyos történeten kezdődött, amire én azt mondtam, ha Ti keresztények vagytok, akkor ezzel a jelszóval nem érthettek eggyet.
        >>>Ha nem így lenne, a mennyország üres lenne 😉
        Ez a jelszó a történet félreértelmezéséből született, ami által az Isten választottai félre vannak vezetve,Jel.2:20

        Kedves IDA és Segítőtársai

        Most látom csak, hogy ahol azt írtad,—“semmilyen törvény által nem lehet üdvözülni”—

        Az már valahogy eltűnt, Hm.
        Már érthető, hogy mért nem tudtam rá a választ elküldeni! De ide írom:A Szent Szellem AKARATA, az nem A TÖRVÉNY?picinyeim?
        Ezek után már gyanús, hogy miért jelenik meg egy-egy írásom két nap múlva.

        Ha ilyen hazug módszerekkel mosogatjátok magatokat, én erre csak egyet tudok mondani,:tekeredik a kígyó, rétes akar lenni!

        Ha Isten dolgairól hazudoztok, elveszitek érte méltó büntetéseteket!
        Kívánom nektek, hogy inkább térjetek meg, mert a viselkedésetek olyan, mint akik saját maguknak is hazudnak, ÖNBECSÜLÉS nuku.

        1. Kedves Kóbor Bari!
          Nem kéne kitekerni és össze-vissza keverni a dolgokat.Menjünk csak szépen sorba.
          “Az egész vita a parázna asszonyos történeten kezdődött, amire én azt mondtam, ha Ti keresztények vagytok, akkor ezzel a jelszóval nem érthettek eggyet.
          >>>Ha nem így lenne, a mennyország üres lenne 😉 ”
          Nem , a mi vitánk nem itt és nem ez a jelszó miatt kezdődött veled.Erről valaki más(ok)al vitatkoztál.Én ez a kijelentésed miatt kapcsolódtam bele:
          “Jézus tisztában volt vele, hogy ez a parázna asszony is csak az Ő halála után kaphatja meg a bűneire a bocsánatot.”
          Tehát nem a paráznaság bűne volt a középpontban , hanem Jézus hatalma.
          Meg emiatt:
          “Azt pedig nem hiszem, hogy valaki paráználkodik és mégis benne legyen a Szent Szellem.”
          Erre pedig csak egy példát hoztam fel , hogy amiatt még , hogy te nem hiszd még létezhet.

          Ida pedig a Szent Lélek kapcsán , kapcsolódott be.

          De te nem akarod meghallani, ha szólunk ,hogy a Biblia mást mond , mint amiket te állítasz , cserébe azt szajkózod, hogy a paráznaságot nem tartatjuk bűnnek , holott mi ezt nem mondtuk.
          Kezd olyan érzésem lenni , mintha az egy halálos bűn nálad a paráznaságot jelentené.

        2. Kedves Bari!

          Hozzászólást csak én tudok törölni, azonban nem tettem.
          Az általad nem talált idézet több hozzászólásban is szerepel itt (1 példa: http://idokjelei.hu/2015/06/nem-csupan-elfogadas/comment-page-1/#comment-52801), de még ha nem is találnád, a Bibliából nem törölték. (Róma 3:20) “Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte…”

          Imádkozom érted, te is tedd ezt, hiszen az Úr is erre szólít fel minket. 😉

        3. Drága KÓBOR BARI!

          “Az egész vita a parázna asszonyos történeten kezdődött, amire én azt mondtam, ha Ti keresztények vagytok, akkor ezzel a jelszóval nem érthettek eggyet.”

          Én a hozzászólásodból, a Szent Lélek jelenlétének a hiányáról a keresztény emberben című mondatodra válaszoltam, és arra, hogy van-e bűnbocsánat az újjászületés után elkövetett ( nem gonoszságból, szándékosan) bűnökre. Az ige alapján. De ezt jeleztem is neked, hiszen vagy kétszer beidéztem, hogy én(!) melyik mondatodra válaszolok.

          “Most látom csak, hogy ahol azt írtad,??semmilyen törvény által nem lehet üdvözülni??

          Az már valahogy eltűnt, Hm. ”

          Drága KÓBOR BARI!

          Miután egy folyamatos beszélgetést folytatunk, azt gondoltam, hogy azokat, amiket már leírtam, nem írom le újra, hiszen azt már leírtam, és gondoltam, hogy olvastad azokat, és visszaolvasható bármikor! Én úgy válaszolok neked, hogy figyelembe veszem az előző hozzászólásaidat is. Gondoltam, ezt te is így teszed, hiszen itt egy összefüggő beszélgetésről van szó.

          Egyébként a Szentírás ezt írja: —–Róm. 3,20 Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
          (Csia ford: Róm 3,19 Tudjuk pedig, hogy mindazt, amit a törvény mond, azoknak mondja, akik a törvény [hatálya alatt élnek], hogy minden szájat betömjön, és az egész világ Isten kárhoztatása alá essék. Róm 3,20 Ezért olyan tettek, melyekkel a törvényt [akarja] betölteni, egy hús igazságos voltát sem bizonyítják [Isten] előtt, mert a törvény [csak] a vétek felismerését [nyújtja]. ….)
          ?Róm. 3,20 Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
          ?Róm. 3,28 Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.
          ?Róm. 9,32 Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe,
          ?Gal. 2,16 Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem. Gal. 3,10 Mert a kik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.

          Ezt már az előző valamelyik írásomban leírtam, de én itt, a fent említett zárójeles kiegészítésemben, azt mondtam ( szándékoztam), hogy se a Törvény, se semmilyen más felekezeti, egyházi “törvény” betartásával nem üdvözül senki! ( PL, attól, hogy valaki betartja pl a róm kat egyház törvényeit, szabályait, de nem újjászületett keresztény, és nincs benne Szent Lélek, nem Isten Szelleme vezérli, és nincs benne a Krisztus Lelke, akkor lehet, hogy elkárhozik ( hacsak a jó cselekedetei alapján nem fog kegyelmet kapni az utolsó ítéletnél, amelyre a Krisztuséi nem mennek) . De ez vonatkozik bármely más felekezet, egyház törvényeire, szabályaira is. Az üdvösség Krisztusban van, és rajta kívül nincs. És, mint láthatjuk ez vonatkozik a Törvényre is. Mert az az üdvösség és örök élet, hogy megismerjük személyesen az Atyát, és akit elküldött, az Ő Fiát, a Jézus Krisztust. —— Ján. 17,3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
          Ezt pedig csak a Szent Lélek által lehetséges, mert Ő az, aki bizonyságot tesz róluk, és Őbenne, és általa van közösségünk az Atyával, és Krisztussal is. ( Vannak választottak, akik az Istennel, Krisztussal, és a Szent Lélekkel való közösségre vannak kiválasztva, vannak hivatalosok, akiknek ez a lehetőség fel van ajánlva, és vannak a kívülvalók, akik a cselekedeteik ( lelkiismeretük) szerint lesznek megítélve. —- Jel. 20,11 És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték. Jel. 20,12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. Ez utóbbiak a pogányok, akik megtartatnak. Jel. 21,24 És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik. ? Jel. 21,25 És annak kapui be nem záratnak nappal ( éjszaka ugyanis ott nem lesz);
          Jel. 21,26 És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik. 1 Kor. 5,13 A kívülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül. )

          “Már érthető, hogy mért nem tudtam rá a választ elküldeni! De ide írom:A Szent Szellem AKARATA, az nem A TÖRVÉNY?picinyeim?”

          Szerintem rosszul gondolod. Nekem is vannak itt elszórva olyan hozzászólásaim, amelyek még mindig engedélyezésre várnak. Már hónapok óta. De, elfelejtettem szólni Theának róluk, és ezért nem lettek berakva. Azért ne felejtsük el, hogy neki is van dolga, és nem lesheti folyamatosan a gépét. Viszont felnőttek vagyunk, és szólunk, ha bajunk van. ( Nekem is találsz itt olyan hsz-omat, amelyik arról szól, hogy kérem, hogy tegye be azt, ami nem jelent meg.)

          A Törvény betöltéséről pedig már írtam, hogy az csak a Szent Lélek által lehetséges. Hiszen Általa metéltetik körül a szívünk, és Általa van beírva a törvény ( az újszövetség törvénye) abba. És csak Ő képes megtartani Isten törvényét. —-( Zsid. 8,10 Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem. 5 Móz. 30,6 És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj. Péld. 1,23 Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek. …stb)

          “Ha ilyen hazug módszerekkel mosogatjátok magatokat, én erre csak egyet tudok mondani,:tekeredik a kígyó, rétes akar lenni! Ha Isten dolgairól hazudoztok, elveszitek érte méltó büntetéseteket! ”

          Szerintem olvasd el újra az egészet ( ha van hozzá türelmed), és csak azután vádaskodjál, ha valóban találsz olyan mondatokat, amelyek ellentmondanak egymásnak, és a Szentírásnak, és “mosakodás” jellegűek. ( Mint mondtam már, én mindig azzal a feltételezéssel írok, hogy az előző írásaimat is olvassa a válaszoló, és észben tartja azokat, amiket írtam. Hiszen, ha nem így lenne, akkor minden alkalommal újra, és újra el kellene mondanom ugyanazt, és a végén könyvformában lehetne kiadni a terjedelme miatt…. De, szerintem mások is így írnak. )

          “Kívánom nektek, hogy inkább térjetek meg, mert a viselkedésetek olyan, mint akik saját maguknak is hazudnak, ÖNBECSÜLÉS nuku.”

          Mivel bántottunk meg, kedves KÓBOR BARI? Hogyan viselkedtünk ? Szerintem csak te nem érted az igét, és Isten beszédét. De, ahogyan írva van, amikor megtér Krisztushoz ( veszi a Szent Lelket, az újjászületéskor) , a lepel lehull a szívéről, és “látni fog”…! —- 2 Kor. 3,16 Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel. —– ( Ez nem csak a zsidókra vonatkozik, hanem mindenkire. 2 Kor. 3,14 De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el; Jn 8,47 Aki az Istentől származik, megérti az Isten beszédét; ti azért nem értitek meg, mert nem az Istentől származtok. ——- Istentől származni pedig csak az újjászületés/Szellemtől születés által lehet, amelyet kizárólag a Szent Lélek tesz velünk. ) De, már erről is írtam az előző hsz-aimban.

          “Ha Isten dolgairól hazudoztok, elveszitek érte méltó büntetéseteket!”

          Hidd el, hogy szem előtt tartjuk ezt, és még véletlenül sincs szándékunkban ezt tenni. Még akkor se lenne, ha nem kellene minden szóval elszámolnunk az Úr előtt. Ugyanis a Krisztus Szelleme bennünk nem engedi, hogy szándékosan kárt okozzunk másoknak. Főleg nem ilyen élet-halál kérdésben!

  5. Kedves Edua!

    Igen tudom,hogy volt már hogy kevertem a neveket.
    És még fáradt is vagyok.

  6. Kedves Kóbor Bari!
    Nem,Nátán próféta Isten üzenetét vitte a királynak ,és nagyon szép szolgálatot teljesített:
    “Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki,
    Tudja meg, hogy a ki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez.”(Jak.5.1)

    Igen,ha a teljes újjászületése után teszi ezt.
    A szellemi újjászületés (megtérés) többnyire rövidebb idő alatt végbemegy.Az ember mikor felismeri bűnös voltát és a bűnei nagyon nyomják, óriási tehernek érzi ,akkor megbróbál megszabadulni tőlük, legyőzni őket.De előbb-utóbb rájön,hogy erre a saját erejéből képtelen,ekkor érez késztetést,hogy megvallja bűneit,megkeresztelkedjen vízzel ÉS SZENT LÉLEKKEL IS( nagyon fontos mert Szent lélek nélkül nem lehet újjászületni) , és a keresztjét felvéve kövesse Jézust.Ekkor veszi kezdetét a lelki újjászületés ami egy hosszú folyamat ,és ezalatt -főleg az elején- még tehet (bár ez egyeltalán nem szükségszerű) olyat,amit nem akar ,sőt gyűlöl.Aki az életében el akarja kerülni a keresztet ,az nem tud újjászületni.Keresztre kell adni naponként az énünket , ó emberünket , hogy megtudjon születni bennünk ( ki tudjon ábrázolódni)a Krisztus.Ez egy szenvedéssel teli lassú folyamat , aminek a vége ez :”Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; “(Gal.2.20) És ezzel a születéssel születünk bele Isten országába,aminek csak újjászületett keresztyének a polgárai.És ekkor már az Isten országa bennünk van.(igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.) Ez az újjászületés a tűzkeresztség , ami megtisztít és megszentel.Erről mondta keresztelő János: “Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.”

    Ajánlok egy írást , ami ezt nagyon szépen részletesen leírja.Lehet , hogy kicsit hosszúnak tűnik,de mindenképpen érdemes elolvasni.
    https://keskenyut.files.wordpress.com/2014/08/igaz-megtc3a9rc3a9s-diriczi-tibor.pdf

    1. Kedves Edua

      Benned is látom a jó szándékot, ezért kérlek Te se hagyd magad félrevezetni semmilyen e világi szellem által,.Mivel ugyanazt az elvet próbálod vázolni mint Ida, amit én értek csak nem értek egyet vele, ezért neked is küldöm az erre vonatkozó részt felebaráti szeretettel.

      >>>Kedves Ida,örülök,hogy eljutottunk ide, amikor már elvi kérdéseken vitázunk, mert ilyenkor jön elő, hogy milyen szellem tanácsol valakit
      5Mózes 30:14,:Nem!Az ige nagyon is közel van hozzátok!Ott van a szátokban, és a szívetekben?hogy igazodhassatok hozzá!15?.stb.

      Ha, a számozott kérdésekre úgy válaszolsz magadnak, hogy a lelkiismeretedet alkalmazod a Szellem tükrében(Isten létének tudata,akaratának ismerete),, akkor meg lesz a válaszod.
      Ehhez segítségül,:-gyötörte őt a lelkiismerete?nehéz neked az ösztöke(ösztön?lelkiismeret) ellen rugódnod ?Szent szellem által megvilágított lelkiismeret?bár a lelkiismeretem tiszta?
      Nem mindenkiben ilyen ösztön van!

      A Szent Szellem, a lelkiismereted(ne tedd azt a másikkal, ami neked rossz), által szól hozzád és másokhoz is, nem a törvény által, és nem e világi szellemek Bibliából vett jelszavakká avanzsált igéi által.Az igék, azok igék, csak az e világi szellemek csinálnak belőle jelszavakat, hogy eltereljék a figyelmedet a Szent Szellem hangjáról, Aki a lelkiismereted által szól hozzád!
      Nézz csak bele ebbe a lelkiismeretbe, és kérdezd meg tőle mit vétettél Isten ellen, és mit bármely embertársaddal szemben, és megmondja neked, és ha együtt vagy vele, akkor szól előre Ida-Edua vagy Bárki ezt ne tedd,?nézd ebben a dologban ez Isten akarata!

      Sokfelé bejártam, sokféle szellemet láttam, de ezek után már te is láthatod, az a szellem amely úgy tanácsol, hogy közben bűnt követsz el, az NEM a Szent Szellem.
      Idézet,:?.Valami féle szellemekre hivatkoznak?.
      ?..jövendőmondó gonosz szellem?
      ?ezek az hamispróféták a saját gondolataikat mondják?..stb.
      amikor ilyentől vagy hasonlótól kapsz tanácsot, csak kérd Istent Jézus által, és megmutatja neked a valóságot, a lelkiismereted által!Tartsd tisztán és működni fog!

      Embertársi szeretettel kívánom Neked, és minden itt lévőnek, hogy ne légy, és ne legyen más sem ezekhez tartozó!
      Idézet,:??Kiknek a lelkiismerete már kiégett?..

      Mert akkor sajnos nem érthető amit írtam.A Biblia által, CSAK Isten igazsága bizonyítható, SEMMI MÁS.

      Ha nem hihető vagy kicsinynek látszik előttetek ez a dolog, akkor csak kérdezz meg egy olyan embert aki esetleg nem is kívánja megismerni Istent, és kérdezd meg tőle, hogy milyen sérelem érte az ő igazságát és mikor bármelyik hozzáhasonló ember által, és elfogja tudni neked mondani, mert Isten mindenkibe belefoglalta ezt a dolgot.
      Csak nem mindenkiben van meg hozzá az az “ösztön” ami Pál apostolban megvolt.

      1. Kedves Kóbor Bari!
        A Szent Lélek nem a lelkiismeretem által szól hozzám! A lelkiismeretem addig is szólt hozzám,ameddig nem voltam megtérve.Azután már csak akkor,ha nem figyeltem a Szent Lélekre.A Szent Lélek, mindenre megtanít minket, és eszünkbe juttatja mindazokat, a miket Jézus mondott. (Ján.14.26)elvezérel minket minden igazságra és megjelenti nékünk a bekövetkezendőket. (Ján.16.13) Bizonyságot tesz Jézusról (Ján.15.26)Az Isten dolgait -beleértve a Bibliát is- csak a Szent Lélek kijelentése által érthetjük. (1.Kor.2) A lelkiismeret ezek a dolgok közül egyre sem képes , csak vádolni ha vétünk.

        “csak kérd Istent Jézus által, és megmutatja neked a valóságot, a lelkiismereted által! ” Hozzám Isten nem a lelkiismeretem által szól , hanem személyesen.

        “Ha, a számozott kérdésekre úgy válaszolsz magadnak, hogy a lelkiismeretedet alkalmazod a Szellem tükrében(Isten létének tudata,akaratának ismerete),, akkor meg lesz a válaszod.” Milyen számozott kérdésekről van szó?
        “Ha nem hihető vagy kicsinynek látszik előttetek ez a dolog….. ” bocs, de nem értem milyen dologról beszélsz,mi látszik előttem kicsinek ?

        1. Kedves Edua

          A lelkiismereted JELZI, ha elrontottál valamit, a szent Szellem pedig azt, hogy ne tedd még egyszer, és miért ne tedd még egyszer, ha Isten Igéje ellen vétettél, akkor JELZI az erre vonatkozó Igét is és mutatja az utat Isten Igéje által mert eszetekbe juttatja a dolgokat előre.
          A “megmutatja a jövőt” munkája lehetséges, hogy nem kapcsolódik a lelkiismeretedhez, de a helyes cselekedethez igen.
          És a helyes cselekedethez hozzátartozik az is hogy nem szólunk semmit Isten ellenében (paráznaságra való engedmény) stb.

          “Megostorozom az enyéimet”– amikor a lelkiismereted vádol-ostoroz, akkor a lelkiismereted ostoroz, vagy Isten ostoroz általa?
          Amikor már ismered az Igét, akkor nem változott úgy meg ez az ostorozás, hogy Isten Igéje által ostoroz?
          A jóra nevelés, a lelkiismereted által történik. Engem az enyém halálra gyötörne, ha azt venné észre, hogy szándékosan hamisan tanítok vagy félreakarok vezetni valakit szándékosan és folyamatosan folyamatosan gyötörne, vagy ha tévedtem akkor szó a Szellem által, hogy nézz utána és javítsd ki, és mutatja ez és ez az Ige vonatkozik ide.

          Vagy azt akarod mondani, hogy Te most végzed a Szent Szellem munkáját, a lelkiismereted pedig nem szólt neked, hogy vétettél Isten ellen amint az Ige is bizonyítja?A Te szellemed nem ismeri az igét?Nem mondta még soha,—nézd problémás dolgot tanítasz—?

          Nem lehet jobban körülírni, gondolkodni kell!
          És rém fáradt vagyok, nem volt ilyen sűrű hetem a világi dolgokkal együtt már régen, bár szívesen beszélgetek róla de megpróbálok kevesebbet írni, mert mentálisan is fáradt vagyok.

        2. Kedves Kóbor Bari!
          “A lelkiismereted JELZI, ha elrontottál valamit, a szent Szellem pedig azt, hogy ne tedd még egyszer, és miért ne tedd még egyszer, ha Isten Igéje ellen vétettél, akkor JELZI az erre vonatkozó Igét is és mutatja az utat Isten Igéje által mert eszetekbe juttatja a dolgokat előre.”
          A Szent Lélek nem a lelkiismeret után szól , hanem előtte! És ha figyelsz / hallgatsz rá , akkor meg se teszed.

          “A ?megmutatja a jövőt? munkája lehetséges, hogy nem kapcsolódik a lelkiismeretedhez, de a helyes cselekedethez igen.”
          A többi “munkája” sem kapcsolódik a lelkiismerethez (mindenre megtanít minket, és eszünkbe juttatja mindazokat, a miket Jézus mondott. (Ján.14.26)elvezérel minket minden igazságra és megjelenti nékünk a bekövetkezendőket. (Ján.16.13) Bizonyságot tesz Jézusról (Ján.15.26)Az Isten dolgait -beleértve a Bibliát is)

          “És a helyes cselekedethez hozzátartozik az is hogy nem szólunk semmit Isten ellenében (paráznaságra való engedmény) stb.”
          Ha ezt rám értetted , akkor legyél szíves idézz!

          Isten nem ostorozza gyermekeit sem a lelkiismeret által sem az Ő igéje által.

          “A jóra nevelés, a lelkiismereted által történik. ”
          Isten az Ő gyermekeit nem jóra neveli a lelkiismeret által,hanem újjászüli a Szent Lélek által.

          “Vagy azt akarod mondani, hogy Te most végzed a Szent Szellem munkáját, a lelkiismereted pedig nem szólt neked, hogy vétettél Isten ellen amint az Ige is bizonyítja?A Te szellemed nem ismeri az igét?Nem mondta még soha,?nézd problémás dolgot tanítasz??”
          Legyél szíves írd már ide , hogy mit vétettem Isten ellen , amint az Ige is bizonyítja ???Milyen problémás dolgot tanítok??Kifejtenéd legalább röviden?

        3. Kedves Edua

          Tényleg ismered a Bibliát?

          >>>Isten nem ostorozza gyermekeit sem a lelkiismeret által sem az Ő igéje által.

          Mert, ha nem, akkor felesleges ilyeneken vitázni!

          Ez csak egy, de sok ilyen van,:Ézsa.30:20Bár egy ideig az Úr a nyomorúság kenyerével etet, és a szenvedés vízével itat benneteket, de nem lesz ez mindig így
          Zsid.12:16Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.

        4. Ok , akkor leírom mégegyszer:
          Isten nem ostorozza gyermekeit sem a lelkiismeret által sem az Ő igéje által. –>Nem azt írtam , hogy Isten nem ostorozza a gyermekeit , hanem azt , hogy nem a lelkiismereten és nem az Ő igéje által!!!

          És akkor most légyszíves arra keres a Bibliából idézetet , amit állítasz ! Mármint , hogy Isten az Ő igéjével (!!!) és a lelkiismerettel ostoroz !

        5. Kedves Edua!

          Olyan hibákat valószínüleg nem tudsz, és nem tudtok elkövetni, amelyeket én már valamikor el ne követtem volna.
          De azért elolvasod amiket írtam?
          Nagyon hamar írsz.

        6. Péld.17:10 Az értelmes embert egyetlen figyelmeztetés mélyebben érinti, mint száz csapás az öntelt ostobát.–14:6-9
          Szerintem ez is azt bizonyítja, hogy az övéit a Szellem szavaival “ostorozza”.
          …..a bot, a bolondok hátának.

          Nem tudom kitalálni mire gondolsz, de szavakon vitázni is felesleges, ha neked nem tetszik az ostorozás szó, akkor gondolj oda magadnak egy színpatikusabb szót.

        7. “Nem tudom kitalálni mire gondolsz, de szavakon vitázni is felesleges, ha neked nem tetszik az ostorozás szó, akkor gondolj oda magadnak egy színpatikusabb szót”
          Nem is kitalálni kéne , hanem elolvasni amit írok.
          Nem az ostorozás szó nem tetszik , hanem az Íge általi ostorozás.
          Isten Ígéje által nem ostoroz , hanem:
          “Az ő akarata szült minket az igazságnak ígéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk.”(Jak 1,18 )

          “Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.”(1Pt 1,23 )

          Főleg hogy nagybetűvel írtad.Íge=Jézus.Isten Ígéje által nem ostoroz , hanem Őt ostorozták meg a mi bűneink miatt.

  7. Kedves Ittlévők

    Mielőtt bárki elkeseredne, hogy ő már alámerítkezett, és menyi dolgot elkövetett ez által sok halálos bűnt elkövetve, mert félre volt informálva úgymond, ezeknek és a többieknek is írom ezt,:gondolok itt az 1Ján.5:16-17,2Pét.2:20-22,Zsid.6:4-6-és a 10:26-27-re.
    Ezen gondolat kifejtésére a Zsid. 6:4-6 használom fel.Ebből is lényeges ez a mondat,:…Olyanokról beszélek, akiket az igazság egyszer már megvilágosított, meg is ízlelték ajándékát, megkapták a Szent Szellemet, hallották Isten beszédét, megtapasztalták a következő korszak erejét, azután mégis elhagyták Krisztus útját…….
    E-szerint az ige szerint, minden alámerített, és halálos bűnt elkövetett embernek vége van .
    Csak van benne egy olyan kritérium, hogy —-a Szent Szellemet megkapták—-, ami szerintem nem sok embernél történhetett meg.
    Ha valaki alámerítkezett, és tette ezt egy olyan egyház gyülekezetében ahol eleve félrevezették a halálos bűnök tekintetében, én nem hiszem , hogy Isten erre áldását adta volna plusz a Szellemét.
    Apcsel.5:32. …, és erről tanúskodik a Szent Szellem is, akit Isten mindazoknak ad, akik engedelmeskednek neki.
    Tehát ha valaki azt sem tudta, hogy Istennek mi az akarata, akkor hogyan cselekedhette volna, ha pedig nem cselekedte, akkor hogyan kaphatta volna meg a Szent Szellemet?

    Én a részemről elmondom, hogy nem találkoztam még olyan emberrel, akire azt mondhattam volna, hogy benne a Szent Szellem benne volt, magamról sem állítok ilyet.A Biblia által sem.
    Láttam nagyon sok lelkes embert hiányos ismerettel, Isten és Jézus felé irányuló szeretettel.
    Azt láttam, hogy sokan azt sem tudják mi Isten akarata, azt olvastam, hogy aki tud a másiknak segíteni jobban megismerni Istent, az a szeretet által amúgy is megteszi, de parancs is van rá, de ha nem teszi, bűne az annak.
    Eféz.6:10-12

    1. Kedves Kóbor Bari!

      Az elmúlt napokban itt közzétett hozzászólásaidból egy olyan Isten képe bontakozik ki, aki, mint egy morcos kényúr figyeli árgus szemekkel, hogy kire mikor sújthat le büntetése pálcájával és taszíthatja örök kárhozatba.

      Isten nem ilyen. Honnan tudom? Onnan, hogy Jézus azért jött, hogy megmutassa nekünk Isten természetét. Szeretnéd tudni milyen Isten? Nézd meg Jézus életét!
      Jézus egyetlen embertípussal használt kemény szavakat. A képmutató vallási vezetőkkel, akik azt gondolták magukról, hogy mindenkinél jobbak. Jézus nem ítélkezett, hanem felemelt, meggyógyított, megbocsátott, szeretett.

      minden bűn és káromlás meg fog bocsáttatni az embereknek, de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg” (Máté 12:31)

      Hagyd, hogy ez a határtalan szeretet átjárja a tested és a szellemed!

      “Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”

      Isten nagyon szeret téged!

      1. Kedves Thea

        Sajnos azt látom, hogy nem sokat értettél meg az egészből, de remélem később ez még megváltozik.
        Az általad írt igékhez, nem szólok semmit mert a bibliában vannak, de az, hogy valaki érti is a jelentését annak amit ideírt, azt nem jelenti.Ebben próbáltam segíteni.

        Isten a Bibliában kétféle emberről beszél,— Én szent vagyok-legyetek szentek ti is.–ezt mondja az övéinek.Tehát az övéi ismerjék akaratát és cselekedjék.

        A másik csoport, a megtűrt réteg, akikről előre tudja, hogy nem szeretik Őt, ezért nem engedelmeskednek(vagy hagyják magukat félrevezetni).
        Aki úgyérzi, hogy valóban gyönyörködik az Úrban, az ne hagyja magát félrevezetni, ismerje meg és cselekedje Jézus akaratát.

        Sátán is mindig a szeretet szöveggel vezeti félre az Istenéit, rávéve őket, hogy vétkezzenek szeretetből, és keveredjenek az övéivel szeretetből, stb..
        DE Isten akarata, nem ez!

        Sátán legnagyobb fegyvere, félrevezetni mindenkit akit lehet, hogy kívűl essen a megtérés lehetőségén.

        >>>Hagyd, hogy ez a határtalan szeretet átjárja a tested és a szellemed!
        >>Isten nagyon szeret téged!

        Ezek mögé a jelszavak mögé azért a tudás is szükséges.

      2. Thea

        >>>Az elmúlt napokban itt közzétett hozzászólásaidból egy olyan Isten képe bontakozik ki, aki, mint egy morcos kényúr figyeli árgus szemekkel, hogy kire mikor sújthat le büntetése pálcájával és taszíthatja örök kárhozatba.

        Ez egy nagyon igaztalan figyelmetlen mondat.

        Ha úgy írtad volna,: hogy az általam leírtak szerint egy olyan Isten képe vázolódott ki, aki árgus szemekkel nézi, hogy kik azok akik keresik Őt és félre vannak vezetve, ezért küld oda valakit aki felhívja a figyelmüket a hibákra, ezáltal megadva nekik a lehetőséget, hogy jobbítsák meg hitüket, hogy amikor Jézus visszajön hibátlanok legyenek a Krisztusban.
        Akkor azzal egyet tudnék érteni, de mintha nem feltételeznél jóindulatot.

        –Amikor az Emberfia visszajön, talál e igaz hitet a földön?
        Ez sem semmiért van a Bibliában.Szerintem, ebből az igaz hitből van kevés, a többiről nem tudni mire jó, de ha vétekre enged-ösztönöz, akkor az csak Sátánnak jó.

        Úgy látom kell pár nap a gondolkodáshoz!

        1. Drága Kóbor Bari!

          Azt mondtad lehet kérdezni 🙂
          Téged hogyan érintett meg Isten? Hogy találkoztál vele?
          Nagyon érdekel a te személyes megtérésed története.

          Szép estét!
          szeretettel,
          Anikó

        2. Drága Anikó!

          Nagyon szívesen válaszolok, bár erre nem egyszerű!
          Röviden úgy, hogy egy szép nap tudatosult bennem, hogy az akinek mindent köszönhetünk igen keveset kap vissza érte, mert az, hogy minket mindennap éltet az az Ő jóságát jelzi,de az, hogy azt mi jelzi,hogy valaki hozzátartozik,az már nem ilyen egyszerű(sok jellemző együttléte).Amint leíratta nekünk a szabályait, hogy világosan lássunk belőle az tökéletes, csak még hozzáértő emberrel nem találkoztam, csak olyannal aki legalább részben érti, bár ez is jó,főleg ha nyitott a további megismerésre.
          A legnagyobb probléma a mai “keresztények”közt, hogy az a legbiztosabb a maga tudásában aki az íráshoz viszonyítva a legkevesebbet érti, és sajnos így tanítja másoknak is(persze azt gondolva, hogy ezzel jót cselekszik, hite szerint), ezzel az a baj, ha valaki nem is ismeri Istent, akkor az akaratát sem, így nehéz elképzelni, hogy az akaratát cselekedheti.
          Ezért van sok tévelygés, ennyi vallási ágazat stb. és ehhez a Sátán szorgalmasan hozzá teszi amit lehet.
          A fizikális út amit bejártam, az hosszú lenne leírni és ide nem biztos ,hogy helyes lenne, bár lenne néhány tanúsága, de amit szellemileg levontam ebből a néhány éves keresgélésből, az ez..Bejártam jópár gyülekezetet, és olvastam sok hitvallást, összevetettem az írásokkal, és azt láttam, hogy mindenkinek van egy kevés igaza, de mintha nem lenne egyetlen gyülekezetben sem meg a teljesség, a legrosszabb az, hogy ahol viszonylag jók a meglátások és több szabályt megtartva élnek, ott van egy megmerevedett gondolkodás, amin nem tudnak-mernek tovább lépni, mert azt egy rég élt ember munkájának tiszteletének tekintik,ezzel néhány dolgot erőtlenné téve, pedig az a rég élt ember is ember volt(hitújítókra gondolok). Az a pillanat amikor ez a felismerés elért, azt gondolom, egy olyan helyzetben következett be, amikor az ember meglátja a világ beteges voltát talán sokadjára, és nem úgy vet véget ennek, hogy most pihenek egyet és holnap majd jobb lesz, hanem kiakarja kutatni az okát és, hogy mi az én részem ebben.
          Amit tudás szempontjából megláttam eddig, annak egy részét itt olvashatod, és szívesen válaszolok, ha tudok olyanokra amiről már többen többféleképpen tájékoztattak és nem látod a bizonyítottságát továbbra sem.Persze van amire én sem tudom a választ, sőt azt gondolom, hogy keveset ismerek még én is abból amit Isten kinyilatkoztatott nekünk(amit tudhatunk), De amit írok azt legalább az írás által bizonyítottnak látom.Egy kérdésre lehet sok válasz, de abból általában csak egy a jó.
          Ennek az egésznek az lett a vége eddig, hogy meglátásom szerint jelenleg is van egy csoport itt a földön akiket Isten kiválasztott magának, ezek lennének azok a hittestvérek akikről a Bibliában mint gyülekezetről ír, ezek akarják úgy élni az életüket, hogy az Istennek tetsző legyen, és ezek vannak a világban szétszórva, de véleményem szerint nincsenek elzárva egymástól.
          Mivel a jelenések könyvében egy nagy sokaságról beszél, akik ma általában tudatlan vagy félrevezetett állapotban vannak,( mindenki így kezdi), Jézus megadta a parancsot mindazoknak akik tehetik, hogy végezzék az Ő parancsait ezáltal gyűjtve össze őket.
          Hogyan érintett meg Isten,–talán úgy, hogy kiutat mutatott a világ gyenge kábulatából.
          Hogyan találkoztam vele–úgy, hogy megmutatta a különbséget a jó és a rossz, és a jó rész Ő.

          Nem tudom erre voltál e kíváncsi, de ha nem , tedd fel a kérdésed kicsit másképp.

        3. Drága Testvérem az Úrban,

          köszönöm a válaszod. Érzem a szívedben a fájdalmat az emberi hitetlenség és a “kényelmes keresztény életmód” miatt. Gyűlölöd a hamisságot, én is!
          Az igazság iránti éhséget nem tudjuk “beletenni” az emberekbe és azt sem, hogy ne embereket kövessenek, hanem Jézust.
          Az Úr látja a szíveket, hogy kit miért tud becsapni a sátán és bűnbe vinni. Tudod,
          1Kor 10,13
          Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, a ki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek. Mert, ahogy írtad a jó rész Ő.

          Sokan vannak a keresztények között is, akik már nem keresnek, mert azt hiszik megvan a kincsük. Nem tudhatjuk ki van megváltva és ki nincs, csak saját magunkról lehet bizonyosságunk.

          A gyülekezetekkel kapcsolatban pontosan ilyen megtapasztalásaim voltak nekem is. Valamiért mindegyik azt hiszi, hogy az igazi.
          Pedig még Pál Apostol is azt mondta, hogy rész szerint van bennem az ismeret……A legtöbb igaz hívő kóborol 🙂
          DE: dicsőség az Úrnak, az engedelmesek végzik a dolgukat, ki-ki a rábízott feladat szerint és építik Isten Királyságát.
          A végén meg találkozunk! Az Úr egybegyűjti az övéit.
          Isten áldjon,
          szeretettel,
          Anikó

        4. Drága Anikó

          “Hallom” a testvéri szavakat, amit mondasz!Zsolt.19:9-10 EFO.,19:10-11 Károli
          >>>Az igazság iránti éhséget nem tudjuk ?beletenni? az emberekbe és azt sem, hogy ne embereket kövessenek, hanem Jézust.
          Igen, ezt Isten teszi abba, akit erre kiválaszt.>>>DE: dicsőség az Úrnak, az engedelmesek végzik a dolgukat, ki-ki a rábízott feladat szerint és építik Isten Királyságát.

          Legyen áldott az Úr.

          >>>A legtöbb igaz hívő kóborol 🙂
          Szívesen “hallanék” tőled többet is, erről is.

          >>>A végén meg találkozunk! Az Úr egybegyűjti az övéit.
          Ámen.

          Testvéri szeretettel!
          Egyelőre, maradok:Bari

        5. Drága Bari,
          öröm a szívemnek, hogy egy ?nyelvet? beszélünk, ritkán találkozom olyan testvérrel, akinek tényleg Jézus az élete, ?kiskapu? nélkül.
          A kóborlásról?. 🙂
          Kb. 9 gyülekezetben jártam, mindegyikben mutatott a Szent Szellem épülésemre váló dolgokat, de sajnos egyik sem követi maradéktalanul azokat az útmutatásokat, amiket Pál közölt, pedig az Úr rendeleti azok. (pl. 1. Kor.-ban)
          Azokban a gyülekezetekben, ahol én jártam emberi erőlködés folyt, pedig szárnyalhatnának az emberek, mint a sasok, ha hagynák a Szent Szellemnek a tanítást és a vezetést.

          Én nem rendelem alá magam embernek. Az életemet az Úrban élem, vezet engem minden pillanatban. Mottóm: Mit cselekedjem Uram? Ez működik, naponta részese lehetek az Ő tökéletes tervének megvalósulásában. Láthatom a csodákat, amit tesz 🙂 Minden dicsőség az Övé.
          A szeretet közösség, az Úrvacsora, hiányzik, de legfőképpen az, hogy akit rajtam keresztül az Úr magához hív, nem tudom hova ?küldeni?. Tudom, hogy az Úrnak gondja van rájuk, de azt is tudom (saját tapasztalat) hogy az igazi harc a megtérés után indul és olyan jó lenne egy közösség, aki támogatja, ahol igaz tanítást kap, ahol imával védik a frissen megtért testvért, amíg az egyedül meg nem áll a teljes hitben.
          Fogom Jézus kezét, biztos megmutatja hol van ilyen közösség 🙂
          Megadom az e-mail címem d.nagyaniko kukac yahoo.com
          Legyen szép estéd,
          szeretettel,
          Anikó

        6. Drága Anikó

          Hogyan kerülhettek az én gondolataim hozzád, és fordítva?
          Legyen áldott a Mindenható!

          Testvéri szeretettel!
          “Bari”

    2. “Én a részemről elmondom, hogy nem találkoztam még olyan emberrel, akire azt mondhattam volna, hogy benne a Szent Szellem benne volt, magamról sem állítok ilyet.”
      Jó,hogy ezt őszíntén leírtad,megmagyarázza a régebbi hozzászólásaidat(is)

      1. Eddig sem hazudtam.
        Bár rólad elmondhatnám.
        Mi bizonyítja, hogy benned meg van?
        Figyelek!

        1. Edua
          Bár rólad elmondhatnám, hogy benned bizonyosan felfedeztem a Szent Szellem jelenlétét!

          Mit szeretnél kijavítani?A Szent Szellemről folyt a beszélgetés.
          De, hogy melyik közösségben tartják azokat a dolgokat amelyről előbb már szó volt, azt leírhatod ha akarod.
          Köszi!

        2. Ha Magyarországon élsz akkor csak egyet tudok írni.Itt:
          A Krisztusban Hívő Nazarénusok Gyülekezeteiben
          Esetleg még:
          Evangeliums-Christen-Baptisten ( Russland-Deutsche) aminek semmi köze a Bapdistákhoz,itt ez a szó csak a keresztelés formájára utal. De ők nincsenek Magyarországon.
          Innen(Németország) tudnék még .

    3. Kedves KÓBOR BARI!

      “Csak van benne egy olyan kritérium, hogy ?-a Szent Szellemet megkapták?-, ami szerintem nem sok embernél történhetett meg….Ha valaki alámerítkezett, és tette ezt egy olyan egyház gyülekezetében ahol eleve félrevezették a halálos bűnök tekintetében, én nem hiszem , hogy Isten erre áldását adta volna plusz a Szellemét….”

      Aki nem született újjá, mert nem fogadta be Jézust , a Szent Lélek által, Aki bennünk lakik, és nálunk marad, az nem Isten gyermeke, hanem még a világ fia. Függetlenül attól, hogy vallásos gyakorlatokat végez, illetve magát kereszténynek vallja. Viszont nem is lehet másképpen újjászületni, és nincsen más, aki a szívünket körülmetélhetné, és azt tehetné azzal, hogy “szeressük az Urat, a mi Istenünket…”! (5 Móz. 30,6 És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj.)

      “Apcsel.5:32. ?, és erről tanúskodik a Szent Szellem is, akit Isten mindazoknak ad, akik engedelmeskednek neki.
      Tehát ha valaki azt sem tudta, hogy Istennek mi az akarata, akkor hogyan cselekedhette volna, ha pedig nem cselekedte, akkor hogyan kaphatta volna meg a Szent Szellemet?”

      Itt, ebben az igeversben arról van szó, hogy azok engedelmeskednek Istennek , és teszik az akaratát( és azoknak adja a Szent Lelket ), akik megtérnek, és elfogadják a kegyelmét, amelyet az Ő Fiában adott, Akit megtartóvá, és megváltóvá tett : Csel. 5,30 A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek. Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát. És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.

      Továbbá ezt írja a Szentírás: Ján. 6,40 Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.Jak. 1,18 Az ő akarata szült minket az igazságnak ígéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk. Gal. 1,4 A ki adta önmagát a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint. Róm. 12,2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.1 Pét. 4,2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt. Róm. 12,2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

      Kérlek, hogy ezeket az igeverseket magyarázd meg nekem, a te olvasatodban:

      Csel. 2,38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

      Csel. 5,32 És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.

      Csel. 19,2 Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.

      Júd. 1,18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, a kik az ő istentelen kívánságai szerint járnak. Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek.

      Ján. 3,5 Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.

      Gal. 5,1 Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával. Ímé, én Pál mondom néktek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus néktek semmit sem használ. Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, a ki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, a kik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit. Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak? Ez a hitetés nem attól van, a ki titeket hív.
      ?Gal. 5,10 Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de a ki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen. Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis? Akkor eltöröltetett a kereszt botránya.

      Ján. 16,13 De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.

      ?Róm. 8,14 Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.

      2 Thess. 3,3 De hű az Úr, a ki megerősít titeket és megőriz a gonosztól.

      Júd. 1,24 Annak pedig, a ki titeket a bűntől megőrízhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,
      Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké. Ámen.

      Róm. 8,9 De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.

      “Én a részemről elmondom, hogy nem találkoztam még olyan emberrel, akire azt mondhattam volna, hogy benne a Szent Szellem benne volt, magamról sem állítok ilyet.A Biblia által sem.”

      Ha azt állítanád, hogy soha nem találkoztál olyan emberrel, aki tökéletességre jutott Krisztusban, és mindig a Szent Lélek vezetése szerint tudott járni, akkor az elfogadható lenne. De ha arról teszel bizonyságot, hogy benned nincs Szent Lélek, akkor hogyan is tudnád megítélni, hogy láttál e már olyan embert, akiben volt. ( A Szent Lélek nem olyan, akit a világ ismerhetne : Ján. 14,16 És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. ) Ha pedig benned nincs, akkor te még a világból való vagy.

      Továbbá, a Szent Lélek nélkül semmilyen szellemi igazságot se érthetünk meg, és az írásokat se tudnánk érteni, értelmezni De magát az Úr Jézust, és Istent se tudnánk megismerni: Ján. 16,13 De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.

      “Láttam nagyon sok lelkes embert hiányos ismerettel, Isten és Jézus felé irányuló szeretettel.”

      Az ismeret (se) nem jön egyszerre. Sajnos. Ahogyan a gyerekek fejlődnek ebben is, az Isten országában is ez a helyzet. De, aki hű marad, és ragaszkodik Jézushoz, és Istenhez, és a Szent Lélek vezetésében járnak ( lépésről lépésre), azok előbb utóbb eljutnak minden szükséges ismeretre, és világosságra, és igazságra a Krisztusban. És nem kell elfelejteni, hogy Pál apostolnak is az ismeret sokasága miatt adatott a tövis a testébe, hogy fel ne fuvalkodjon.
      1 Kor. 8,1 … Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. ?1 Kor. 13,1 Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
      Gal. 5,6 Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.

      1. Kedves IDA

        >>>Csel. 2,38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

        Éppen ezt mondtam, hogy nem találkoztam olyannal mint ebben az igében is látható,:
        -Péter mondott egy dolgot, aztán rájuk tette a kezét…stb.
        -Azzal is tisztában vagyok, hogy Kornéliuszra senki nem tette rá a kezét….

        Az, hogy én nem tudom azt írás által sem bizonyítani azt, hogy bennem a Szent Szellem jelen van, az tény.Igaz nem írtam, de az ellenkezőjét sem tudom bizonyítani.

        Ha Te tudod bizonyítani, hogy benned a Szent Szellem jelen van, akkor a Te tanításod megfontolandó.Ha nem tudod bizonyítani, akkor a Te tanácsod is csak annyit ér, mint bárki másé.

        Ezért írtam azt, hogy akiben a Szent Szellem jelen van, az nem követhet el halálos bűnt, mert akkor vége.Azt pedig nem hiszem, hogy valaki paráználkodik és mégis benne legyen a Szent Szellem.

        Zsol.5:4-5 Istenem, te gyűlölöd a gonoszokat, nem is lakhatnak jelenlétedben.Az ostoba és öntelt emberek meg nem állhatnak előtted, utálod a gonosztevőket.—26:3-5
        Zsol.101:6-8 Keresem a hűségeseket, hogy együtt lakjanak velem.Csak aki tiszta életű, az szolgálhat nekem.Nem lakhat házamban csaló és hamíslelkű,NEM TŰRÖK JELENLÉTEMBEN HAZUGOKAT!Minden reggel kigyomlálom országomból a gonoszokat,kiírtok az Örökkévaló városából(szellemi Jeruzsálem)minden gonosztevőt!

        Ezek az Ígék arról szólnak, hogy a Te tested is, ha tisztán tartod a bűntől akkor az a Szent Szellem temploma lehet.De ha nem tartod tisztán a bűntől, akkor ahogy Isten maga íratta ide,Ő nem lakik együtt az ilyen emberrel.
        Ha most Ő azt mondta, hogy nem lakik Ilyen emberrel együtt, akkor abban az emberben nincs benne a Szent Szellem, mert Isten a Szelleme által lakik az emberben.

        Ha Te vagy bárki azt állítja, hogy a megtérés után egy paráznaság megbocsájtott bűn lehet, és benne a Szellem jelen van, az HAZUDIK!!
        Isten maga íratta le,: “nem lakom együtt az ilyennel”!

        Gondolkodjatok rajta!
        Vagy egyszerűen csak bizonyítsd, hogy benned megvan,mert bárki mondhatja nála megvan, csak Isten adott ehhez szabályokat ami által kizárható!

        1. Zsoltárok könyve 51. rész

          1. Az éneklőmesternek; DÁVID ZSOLTÁRA;
          2. Mikor ő hozzá ment Nátán, a próféta, MINEKUTÁNA BETHSABÉVAL VÉTKEZETT.
          3. Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!
          4. Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet;
          5. Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog.
          6. Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, a mi gonosz a te szemeid előtt; hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben.
          7. Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.
          8. Ímé te az igazságban gyönyörködöl, a mely a vesékben van, és bensőmben bölcseségre tanítasz engem.
          9. Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.
          10. Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, a melyeket összetörtél.
          11. Rejtsd el orczádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat.
          12. Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.
          13. Ne vess el engem a te orczád elől, és A TE SZENT LELKEDET NE VEDD EL TŐLEM.
          14. Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.
          15. Hadd tanítsam a bűnösöket a te útaidra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád.
          16. Szabadíts meg engemet a vérontástól, oh Isten, szabadításomnak Istene! hogy harsogja nyelvem a te igazságodat.
          17. Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet.
          18. Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl.
          19. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!
          20. Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait.
          21. Akkor kedvesek lesznek előtted az igazságnak áldozatai; az égő és egész áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked tulkokkal.

        2. Kedves KÓBOR BARI!

          Én elsősorban a Szent Lélek bennünk lévő szükségességéről írtam, mint olyanról, Aki nélkül nem lehetünk Isten gyermekei, illetve Krisztus követők se. Mert se újjászületni, se megváltozni, se ( szellemi ) gyümölcsöt teremni nem tudunk nélküle. Továbbá se a keresztünket nem tudjuk felvenni, és az Úr Jézust követni, se …semmit…! Mert ellenkező esetben még test vagyunk, és a test akarata ellenségeskedik Istennel, és nem engedelmeskedik neki, mert nem teheti. Csak a Szellem által tudjuk megöldökölni a test cselekedeteit: Róm. 8,13 Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. ( És itt, ebben az igeversben, már Szent Lélek által újjászületett, és Szent Lélekkel megkeresztelt emberekről van szó, akik még nem jutottak el arra a látásra, hogy Szellem szerint kell élniük.)
          Továbbá azt is elmondhatjuk, hogy a Szellem gyümölcsei azok, amelyek a legfőbb bizonyságot adják arról, hogy a Szent Lélek benned van, és hogy az Úrban vagyunk. ( Leginkább a János első levelét ajánlom olvasásra. Én teljesen rácsodálkoztam arra, amikor az Úr utasítására olvastam ( és addig már sokszor, de ennyire még nem láttam addig!) , hogy milyen részletesen leírja, hogy hogyan is tudhatjuk meg azt, hogy ki van az Istentől, és ki van a Krisztusban, és kiben van Szent Lélek, és kiben nincs…! Stb. )

          Bár EDUA már írt neked példát, de azért én is leírok egyet, amely ha jól átgondoljuk a tartalmát, akkor látjuk, hogy annak elkerülése már valóságos, a gyakorlatban is megtörtént megszentelődést igényel. Mert pl az Úr azt mondja, hogy már ez is paráznaság: ?Mát. 5,28 Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.
          Persze nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez egyenértékű a cselekedetekkel is elkövetett paráznasággal, de ha valaki ezt rutinszerűen gyakorolja, és nem tér meg belőle, akkor az ugyanúgy a kárhozatra vezet, mintha a cselekedeti paráznaságból nem térne meg. ( Azok a bűnök, amelyek fel vannak sorolva, mind olyanok, amelyekből meg lehet, és kell térni, ha valaki Isten országának részese akar lenni. Akik ezek miatt elkárhoznak, azok azok, akik ragaszkodnak a bűneikhez, és nem akarnak megtérni belőlük. Ezék. 18,23 Hát kivánva kivánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem inkább azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?
          Jer. 36,3 Hátha meghallja a Júda háza mindazokat a veszedelmeket, a melyeket én néki szerezni szándékozom, hogy kiki megtérjen az ő gonosz útáról, és megbocsássam az ő bűnöket és vétköket. Ezék. 3,20 És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni; ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, a melyeket cselekedett; de vérét a te kezedből kívánom meg. Ezék. 3,21 Ha pedig te megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és ő nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted. )

          De, idézhetek más jellegű bűnt is, amelyre azt mondja az Úr, hogy :
          ?Mát. 5,22 Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
          De, hála az Istennek, hogy kimoshatjuk a “ruháinkat” a Bárány vérében.
          Zsid. 4,15 Mert nem oly főpapunk van, a ki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem a ki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.

        3. Edua

          Ha jól értelmezem, itt a Szent Szellem tulajdonosnak valami nyelvbotlás, vagy meggondolatlan beszéd volt a rovásán, e miatt bántotta a lelkiismerete és bánkódott.
          Szerintem ez nem halálos bűn, mert nem hiszem, hogy egy csúnyát káromkodott volna.

          >> hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben.
          Ez ellen vétett.

        4. Kedves IDA

          Az első fejezetre azt tudom mondani,ha valóban a szerint élünk amint soroltad, akkor igaz lehet mert a jelenlétét bizonyítja, de ha közben halálos bűnt is elkövetünk, akkor ennek folyamatossága véget ért, és innentől már kétséges.

          A másikra, azt tudom mondani, hogy ahogy régebben már Xenia is idézte Jób könyvéből azt a részt,:–szövetséget kötöttem az én szemeimmel, hogy kívánsággal nem nézek más asszonyára

          Mát. 5:28-ban arról ír, hogy ne szülessen az emberben semmilyen tervezés paráznaság szempontjából, mert ahogy Jakab írta, a gondolat megfoganva bűnt szül.Ha látunk is egy asszonyt, ne fűzzünk hozzá gondolatot!
          Elhiheted ez teljesen megtud történni egy emberben.ezért nem kell meghalni.
          Sőt szerintem Pál a Róma levélben is egy hasonló belső cívódásról írt, ahogy a saját gondolatait próbálta kordában (indulatmentesen ) tartani.

          A többivel az a helyzet, nem tudom helyes e az ó szövetségből idézni eseteket, mert ők nem éltek Krisztus után.
          Mi élünk abban az újkorszakban amiben a váltságáldozat mindenkinek fel lett kínálva.A Péter levelében van említés, hogy történt velük is valami, de szerintem mi erről nagyon keveset tudunk.

          Máté 5:22 Itt atyafiakról beszél, a tiszta, halálos bűnöktől mentes gyülekezetről, ahol mindenki hittestvér.
          Amire Jézus is azt mondta amikor anyja és testvérei keresték , és beszélni szerettek volna vele,:–ezek az én testvéreim és ezek az én anyám stb.–akik hallgatták és megtették amit Ő mondott
          Mert ha nem így lenne, akkor vétkezett volna amikor a farizeusokat-írástudókat sátánfiaknak nevezte.

          Bár azt gondoltam, hogy megpróbálod bizonyítani a Szellem jelenlétét magadban, de ahogy én látom nekem mást jelentenek az általad írt Igék.

          Véleményem szerint a Biblia által senki sem tuja bizonyítani, hogy benne megvan a Szellem, mert minden előjelnek ami azt jelenti hogy benne megvan, annak megvan az az igéje is ami azt keresztül húzza.

        5. Kedves Kóbor Bari!
          Hát megmondom őszintén,hogy azért meglepett,hogy ennyire alapvető dolgokkal nem vagy tisztában a Bibliából.

          “Ha jól értelmezem, itt a Szent Szellem tulajdonosnak valami nyelvbotlás, vagy meggondolatlan beszéd volt a rovásán, e miatt bántotta a lelkiismerete és bánkódott.
          Szerintem ez nem halálos bűn, mert nem hiszem, hogy egy csúnyát káromkodott volna.

          >> hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben.
          Ez ellen vétett.”

          ?????!!!!!!
          Nem,nem értelmezed jól!Sőt! Nem nyelvbotlásról volt szó!!Hanem paráználkodásról, és amikor megtudta, hogy az asszony teherbe esett tőle,akkor a férjét is megölette.Paráznaság+gyilkosság.
          Ha teheted olvasd el a Sámuel II. könyve 11. részt.

        6. Kedves KÓBOR BARI!

          Igazából nem pontosan értem, hogy mit nem értettél az írásomból. Csak azért idézem a tiedet újra, hogy emlékeztesselek arra, hogy honnét indultunk el, és mi volt az a szöveg, amire válaszoltam.

          “Csak van benne egy olyan kritérium, hogy ?-a Szent Szellemet megkapták?-, ami szerintem nem sok embernél történhetett meg?.Ha valaki alámerítkezett, és tette ezt egy olyan egyház gyülekezetében ahol eleve félrevezették a halálos bűnök tekintetében, én nem hiszem , hogy Isten erre áldását adta volna plusz a Szellemét?.”

          Az egész hozzászólásom lényege, hogy NINCS OLYAN KERESZTÉNY, AKI NEM KAPTA VOLNA MEG A SZENT LELKET.

          A bűnbocsánatról pedig azt írja a Szentírás, hogy Isten hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy bárki elvesszen, hanem megtérésre jusson…! Ezek az igeversek a hívőknek szóltak/nak. De Krisztus a szíveket vizsgálja, és egyénileg bírálja el, hogy kinek bocsát meg, és kinek nem valamit. Ha valaki bűnbánatra jut, és megtérésre, akkor van bocsánat azokra a bűnökre is..

          “Mát. 5:28-ban arról ír, hogy ne szülessen az emberben semmilyen tervezés paráznaság szempontjából, mert ahogy Jakab írta, a gondolat megfoganva bűnt szül.Ha látunk is egy asszonyt, ne fűzzünk hozzá gondolatot!
          Elhiheted ez teljesen megtud történni egy emberben.ezért nem kell meghalni.”

          Elhiszem, hogy meg tud történni, és nem is ezért írtam. Viszont nem mindenkiben történik meg azonnal az attól, és egyébtől való megszabadulás. Addig pedig az illető újjászületett keresztényként is paráznaságban él. Sőt, ilyen paráznaság a világ szeretete is, noha az szellemben történik.

          “Sőt szerintem Pál a Róma levélben is egy hasonló belső cívódásról írt, ahogy a saját gondolatait próbálta kordában (indulatmentesen ) tartani.”

          Nem, Pál nem arról ír abban a levélben.

          “Máté 5:22 Itt atyafiakról beszél, a tiszta, halálos bűnöktől mentes gyülekezetről, ahol mindenki hittestvér. ”

          Nem, ezek az igeversek nem erről szólnak, amit írsz. Egyszerűen arról, hogy az újszövetség törvénye, messze meghaladja az ószövetségét, és ami ott még bűnként se szerepel, itt már az is kárhozatra méltó ítéletet von maga után ( ha meg nem tér belőle, és nem rendezi az ügyet Jézussal, és az illetővel):
          Mát. 5,20 Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.
          ?Mát. 5,21 Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre.
          Mát. 5,22 Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
          És arról, ha csak a Törvény szerint vagyunk igazak, akkor az még nem elégséges az Isten országába való bejutásunkhoz. És még lehetne erről írni több mindent.

          “Bár azt gondoltam, hogy megpróbálod bizonyítani a Szellem jelenlétét magadban, de ahogy én látom nekem mást jelentenek az általad írt Igék.”

          Kedves Kóbor Bari! Nekem nem kell neked semmit bizonyítanom, ahogyan neked se nekem. Ha keresztény vagy, akkor benned van/lakik a Szent Lélek, és ezt a többi keresztény is tudja ( és a világ is látja, hogy nem az ő szelleme lakik benned) , ha nem vagy keresztény, akkor nincs benned, és azt is tudják a keresztények, és a világ is tudja, hogyha az övé vagy, ezért szeret téged, míg ellenkező esetben gyűlöl. Miután valaki Isten családjába beleszületik, ugyanazon Szellemmel kereszteltetik meg, ugyanazt a nyelvet beszéli, mint a család többi tagja, és mint Isten. Érti Isten beszédét, és érti az Isten országára vonatkozó dolgokat. Továbbá szellemben, és Szellem által egyek Istenben, és a Krisztusban, ahogyan azt az Úr kérte az Atyjától : Ján. 17,21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem. Stb. És, ahogyan írva van, a te beszédedből is ismertetel igaznak, vagy hamisnak.

          “Véleményem szerint a Biblia által senki sem tuja bizonyítani, hogy benne megvan a Szellem, mert minden előjelnek ami azt jelenti hogy benne megvan, annak megvan az az igéje is ami azt keresztül húzza.”

          Ezzel a mondatoddal nem tudok mit kezdeni, mert nem értem. Az újjászületés, amely a Szent Lélek által történhet csak meg, az egy szellemi tapasztalat minden kereszténynek. Ekkor kapcsolódsz a Szent Lélek által, Krisztusban Istenhez, és ekkor, és innentől leszel velük személyes kapcsolatban. Ahogyan pl, a bűnbocsánat, vagy a Szent Lélek keresztség is, és egyéb, Krisztusban elrejtett szellemi igazságok is valóságos szellemi tapasztalatok, megtapasztalások. Ezen felül, a Biblia is azokat írja, amiket idéztem ezzel kapcsolatban. Tehát, ha keresztény vagy, akkor tudod, hogy benned van a Szent Lélek. Hiszen ismered Őt, és általa ismered Jézust is, és Istent is. És Általa hallod az Úr hangját, és ismered azt. Hiszen csak az Ő kijelentése által ismerhetjük meg Őket. Mert nem test és vér jelenti ki nekünk. (Ján. 14,17 Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.)

        7. Kedves Edua

          ITT BIZONY NAGYON FIGYELMETLEN VOLTAM!!!

          Sajna!

        8. Kedves Edua

          Felteszek neked egy kérdést,:Nátán a próféta lábbal taposta a Krisztus vérét vagy nem?
          Ha ma egy Szent Szellem tulajdonos paráználkodik, az lábbal tapossa a Krisztus vérét vagy nem?

        9. Kedves IDA

          1.Tőled pedig azt kérdezem,:mi a különbség aközt, ha egy ember azt hiszi, hogy ő megvan térve, és a közt aki valóban megtért.Vagy szerinted van e ilyen?És ha nincs ilyen,akkor Sátán nem akar rosszat az embernek? Jel.2:20,1Kor.6:9-11
          Mikor van az a pillanat, amikor a Szellem tulajdonos megkapja a Szent Szellemet, és paráznasággal tisztátalanná teheti a testét azaz Isten templomát ami után többé a Szellem nem lakik vele.
          Zsol.5:4-5 Istenem, te gyűlölöd a gonoszokat, nem is lakhatnak jelenlétedben.Az ostoba és öntelt emberek meg nem állhatnak előtted, utálod a gonosztevőket.?26:3-5
          Zsol.101:6-8 Keresem a hűségeseket, hogy együtt lakjanak velem.Csak aki tiszta életű, az szolgálhat nekem.Nem lakhat házamban csaló és hamíslelkű,NEM TŰRÖK JELENLÉTEMBEN HAZUGOKAT!Minden reggel kigyomlálom országomból a gonoszokat,kiírtok az Örökkévaló városából(szellemi Jeruzsálem)minden gonosztevőt!

          >>>?Sőt szerintem Pál a Róma levélben is egy hasonló belső cívódásról írt, ahogy a saját gondolatait próbálta kordában (indulatmentesen ) tartani.?

          Nem, Pál nem arról ír abban a levélben.

          2.Mit követett el a Róma levél 7-dik része szerint,vagy kiről beszél Pál?

          >>>Az egész hozzászólásom lényege, hogy NINCS OLYAN KERESZTÉNY, AKI NEM KAPTA VOLNA MEG A SZENT LELKET.

          Szerintem ez egy tévedés! Csel.18:24-28

          3.És ha valaki elolvassa Bibliából azokat a részeket amiket idéztél és megkeresztelkedik egy olyan gyülekezetben amelyikben azt tanítja a vezető, hogy a paráznaság is egy megtérés után megbocsájtható bűn, és következő nap paráználkodik egyet abban benne van a Szellem?

          4.Ha igen, akkor a világiaktól az válassza el, hogy ő alámerítve csinálja ugyanazt?mert ő vizes lett?

          Egydolog van,figyelmetlen voltam egy dologban mégsem tanítok arra senkit, hogy paráználkodhat keresztény létére,bár nem tartom magam Szellem tulajdonosnak.
          A Bibliából senki nem tudja bizonyítani, hogy benne a Szellem jelen van, mert nem paráználkodik, nem lop, nem hazudik, nem kell neki bálvány, nem pénzimádó, nem káromkodik, nem részegeskedik stb.
          Mert Isten vizsgálja meg, hogy milyen indítékkal teszi, miután megtette.
          1Kor.13:….ha angyalok nyelvén beszélek, ha prófétálok, ha ismerek minden titkos igazságot, ha minden tudás a birtokomban van, ha hegymozgató hitem van, ha a vagyonomat elosztom, ha mártírrá válok, de isteniszeretet nincs bennem semmi vagyok.-mert Isten vizsgálja meg milyen indítékkal tette.

          És isten vizsgálja a szíveket Jer.17:9-10,Pld.24:12—és Isten megvizsgálja mit milyen indítékkal tettél, tehát Ő dönt nem mi.

          csel.18:24-28…..de csak azt a bemerítést ismerte, amelyet bemerítő János hirdetett…..
          Én is csak ezt a bemerítést ismerem, és a jelek szerint Ti is csak ezt ismeritek, de örüljetek is ha így van , mert akkor még nem követhettetek el halálos bűnt, és kívánom nektek, hogy csak akkor kapjátok meg a Szellemet, amikor már senki nem tud rávenni titeket semmilyen halálos bűn elkövetésére, semmilyen hazugsággal.

          Amikor felsorolja, hogy kik nem mennek be az Isten Királyságába 1Kor.6:9-11-ben, akkor olyan tulajdonságokat sorol, amelyekből akár egyet birtokolva sem kerül oda az ember, ami azt is jelenti, hogy akiben ilyen jelen van, abban a Szent Szellem jelenléte is kérdéses.

        10. Kedves KÓBOR BARI!

          “1.Tőled pedig azt kérdezem,:mi a különbség aközt, ha egy ember azt hiszi, hogy ő megvan térve, és a közt aki valóban megtért….!

          Az első különbség, az Úr Jézus Krisztus, az Atya Isten, és a Szent Lélek Isten a megtért, és újjászületett emberben, amely valóságos, és tudott azon ember által, aki megtért. Személyesen vesznek lakozást bennünk, a megtérés, és a szívedbe fogadás által, és onnantól személyes kapcsolatba kerülünk Velük. Megtudod különböztetni a személyiségüket, és azt is tudod, hogy mikor beszélsz az Atyával, mikor Jézussal, és mikor a Szent Lélekkel. ( És szabad bejárásunk van Isten elé, a mennybe, az Úr Jézus vére által, amely megtisztít bennünket minden bűntől. Itt nem csak a bűnbocsánatról van szó, hanem a szív bűnös gondolatainak, indulatainak, és cselekedeteinek a felszínre (világosságra) hozataláról is, és az azoktól való megtisztításról, megszabadításról is. Ha akarjuk, és hagyjuk magunkat. Ha bennünk van az igazság szeretete. )
          A bűnbocsánat, az újjászületés, a keresztélmény (Jézussal megfeszíttettem, meghaltam, és feltámadtam….), az Isten szerelmének kitöltetése a szívünkbe, és az atyafiak iránti szereteté, a szabadulásé, a szívünk megváltozásáé, a bűngyűlölővé válásé, és stb (még sorolhatnám ), az mind a Szent Lélek általi szellemi megtapasztalás az emberben. ( Ezért is írja a Szentírás, hogy a mi hitünk a Szent Lélek kijelentésén (szellemi megtapasztalás is) alapul, nem pedig emberek beszédén. A Szentírás értelme, és az ígéretei is akkor válnak élővé számunkra, ha azt, személyesen a Szent Lélek kijelentésében kapjuk. Egyébként csak betű, aminek értelmén esetleg filozofálhatunk.

          “Vagy szerinted van e ilyen?És ha nincs ilyen,akkor Sátán nem akar rosszat az embernek? ”

          A Sátán rosszat akar az embernek, de azok, akik valóban meg akarnak térni, és valóban Istent akarják ( az Ő feltételei mellett! Róm. 10,13 Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Gal. 3,22 De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek. Gal. 3,21 A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, a mely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság. Eféz. 2,8 Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk. ), azok megtalálják Őt! És aki az Atyától hallott és tanult, az Jézushoz megy. Ahogyan az igében is olvashatjuk. Márpedig az igében meg van írva, hogy csak azoknak ad hatalmat Jézus arra, hogy Isten fiaivá váljanak, akik befogadták Őt ( és aki befogadta Őt, az újjászületik, és kapcsolatban van Vele). Hiszen minden Isten munkája bennünk a Szent Lélek Isten által. És Isten az, aki elvégzi bennünk azt a munkát, amely által az Ő Fia képmására formál bennünket, ha Jézusban maradunk, és engedelmeskedünk neki. ( Ahogyan az írás mondja: az Úr Jézus a szőlőtő, mi ( akik befogadtuk Őt) a vesszők, és Isten a szőlőműves, aki megtisztogatja azokat, akik Jézusban gyümölcsöt teremnek ( a Szent Lélek gyümölcseit). A többieket lemetszi! )

          “Mikor van az a pillanat, amikor a Szellem tulajdonos megkapja a Szent Szellemet…”

          Amikor megtérsz, befogadod Jézust a szívedbe, mint megváltódat, Uradat, és királyodat. Ekkor költözik a szívedbe a Szent Lélek, amely által újjászületsz. ( De, ez egy szellemi tapasztalat, amit érzékelsz. )

          “…, és paráznasággal tisztátalanná teheti a testét azaz Isten templomát ami után többé a Szellem nem lakik vele.”

          A bűneink elválasztanak Isten jelenlététől amíg meg nem bánjuk azokat, és meg nem térünk belőlük. De Szent Lélek nélkül fel se ismernénk azokat. Mert a Szent Lélek győzi meg az embert a bűnről. Viszont addig nem távozik a Szent Lélek az emberből, amíg az tudatosan el nem fordul Istentől. ( Vagyis, ha valóban “meglátod” a Szent Lélek által, hogy bűnt követtél, követsz el, és megbánod, és megtérsz belőle, akkor helyre áll a kapcsolatod Istennel. Ha nem teszed, akkor Isten vár egy darabig, de egyszer valamikor lezárja a megtérés lehetőségét, és megkeményíti a szívedet arra nézve. ( És a tévelygés erejét bocsátja arra az emberre, hogy higgyen a hazugságnak.)

          “Zsol.5:4-5 Istenem, te gyűlölöd a gonoszokat, nem is lakhatnak jelenlétedben.Az ostoba és öntelt emberek meg nem állhatnak előtted, utálod a gonosztevőket.?26:3-5….”

          Igen, de az újjászületett ember szíve már ki lett cserélve, és már nem azok az indulatok vannak benne, mint az óemberében, hanem a Krisztus lelkülete uralkodik abban. És bár az óember indulatai még ott vannak, de ezeket a Szellem által megöldökölhetjük, hiszen Jézus megszabadított bennünket a bűn törvénye alól, és ezért az már nem uralkodhatik rajtunk. Viszont ezt a keresztet fel kell vennünk, és hordoznunk addig, amíg az óemberünk halála, és az új feltámadása, valódi szellemi megtapasztalássá nem válik számunkra. Viszont Isten csak lassan-lassan űzi ki előlünk a mi ellenségeinket, hogy a mezei vadak el ne szaporodjanak ellenünk. (Sajnos. De Ő jobban tudja, hogy milyen bánásmóddal érheti el nálunk azt, hogy a Fia képmásává váljunk. Mert békességes tűrés által nyerhetjük meg lelkeinket. )

          “>>>?Sőt szerintem Pál a Róma levélben is egy hasonló belső cívódásról írt, ahogy a saját gondolatait próbálta kordában (indulatmentesen ) tartani.?

          Pál apostol azt a szellemi utat írja le a római levélben, amelyet minden kereszténynek ( akik felnőtt férfiúságra el akarnak jutni a Krisztusban) be kell járni, és meg kell tapasztalni. ( Majd erről is írok.)

          “>>>Az egész hozzászólásom lényege, hogy NINCS OLYAN KERESZTÉNY, AKI NEM KAPTA VOLNA MEG A SZENT LELKET.”
          “Szerintem ez egy tévedés! Csel.18:24-28

          Újjászületés nélkül senki nem mehet be az Isten országába. Szent Lélek nélkül nem lehet újjászületni, és gyümölcsöt teremni, és kapcsolódni Istenhez. Akiben nincs a Krisztus Szelleme, akit nem az Isten Szelleme vezérel, akiben nincsen Szent Lélek, az nem tartozik Isten családjába. ( Szükség néktek újjászületnetek…)

          “3.És ha valaki elolvassa Bibliából azokat a részeket amiket idéztél és megkeresztelkedik egy olyan gyülekezetben amelyikben azt tanítja a vezető, hogy a paráznaság is egy megtérés után megbocsájtható bűn, és következő nap paráználkodik egyet abban benne van a Szellem?”

          Nézd, kedves KÓBOR BARI! Vannak olyan élethelyzetek, amelyeket ha szigorúan az ige alapján ítélünk meg, akkor azt kell, hogy mondjuk, hogy “ki az ilyen emberrel”. De, nem biztos, hogy Isten is így ítéli meg. ( 4 Móz. 14,18 Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de a bűnöst nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen.) ( Pl: házaspár. Az asszony megtér, újjászületik, szereti az Urat. A férj nem. Később kiderül, hogy a férjnek állandó szeretője van. Az asszony nem válik el a férjétől, és szexuális életet is él vele, mert úgy érzi, hogy neki ezt kell tennie. (Az ige szerint, aki paráznával egyesül, az maga is parázna! Márpedig ugye a férj parázna.) Természetesen az asszony nem örül a fennálló helyzetnek, de valamiért nem “látja”, hogy paráznává vált, és nem tud az ige szerint cselekedni.

          Vagy: vannak elvált emberek, akik másokkal házasodtak össze. Az Ige szerint paráznaságban élnek, hiszen : aki elbocsátja a feleségét, és mást vesz el, az paráználkodik, és ha az asszony máshoz megy, az is… Viszont a Sátán azon ügyködik, hogy az Isten igazságát elhomályosítsa előlünk, és “világosság angyalaként” olyan körmönfont “igei” magyarázatokkal tud előállni ( olykor még a szellemileg igazán érett hívőknél is), hogy az illető ( aki a problémában van) teljesen Istentől valónak gondolja a dolgot.
          És szerintem itt a dolog lényege, hogy nem azért paráználkodik, mert szándékosan akar bűnt elkövetni, hanem mert valahogy akkor nem “látja” ( a Szent Lélek által) azt, hogy az valóban bűn. De az is lehet, hogy valaki csak simán elbukott (Péld. 24,16 Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek.) . Éppen egy olyan kísértés, vagy próba alatt van, amelyet nem vett észre, és belebukott. Ha “meglátja”, és megtér belőle, akkor van rá bocsánat. ( Ahogyan pl Dávid király is csak akkor “látta” meg hogy mit cselekedett, amikor a próféta által Isten szembesítette a tettével. Ekkor tehette volna, hogy tovább tagadja, és titkolja, és tehette azt amit tett, hogy megbánta, és megvallotta.)

          “Egydolog van,figyelmetlen voltam egy dologban mégsem tanítok arra senkit, hogy paráználkodhat keresztény létére,bár nem tartom magam Szellem tulajdonosnak.”

          Természetesen senki nem tanít olyat, hogy nyugodtan tehet bűnt keresztény létére bárki, viszont azt igen, hogy ha valahogyan mégis megtörtént, és meglátta és megbánta a bűnét, akkor mehet Krisztushoz. Mert Isten vizsgálja meg, hogy milyen indítékkal teszi, miután megtette.

          “A Bibliából senki nem tudja bizonyítani, hogy benne a Szellem jelen van, mert nem paráználkodik, nem lop, nem hazudik, nem kell neki bálvány, nem pénzimádó, nem káromkodik, nem részegeskedik stb.”

          Valóban nem tudja senki emberfia bizonyítani azt. Viszont Isten az, Aki bizonyítja azoknak, akik befogadták Jézust.
          1Ján 5,10 Aki az Isten Fiában hisz, annak megvan önmagában a tanúságtétele. Aki nem hisz az Istennek, az már hazuggá tette őt, mert nem vetette hitét abba a tanúságtételbe, amellyel Isten tett tanúságot Fia felől.
          1Ján 5,11 S ez a tanúságtétel így hangzik: Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.
          1Ján 5,12 Akié a Fiú, azé az élet. Akinél nincs az Isten Fia, annak nincs élete.
          Ján. 3,3 Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.
          Ján. 3,5 Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.

          A Szent Lélek ajándékairól azért nem beszélek, mert azokat is tudja a Sátán hamisítani.

          “csel.18:24-28?..de csak azt a bemerítést ismerte, amelyet bemerítő János hirdetett?..
          Én is csak ezt a bemerítést ismerem, és a jelek szerint Ti is csak ezt ismeritek, …”

          Nem, nem csak ezt ismerjük. És te is megismerheted, ha befogadod Jézust, ahogyan mondtam.

          “Amikor felsorolja, hogy kik nem mennek be az Isten Királyságába 1Kor.6:9-11-ben, akkor olyan tulajdonságokat sorol, amelyekből akár egyet birtokolva sem kerül oda az ember, ami azt is jelenti, hogy akiben ilyen jelen van, abban a Szent Szellem jelenléte is kérdéses.”

          Azért vannak ezek leírva, hogy azok, akik ezeket cselekedték/szik , de még nem “látták” meg a Szent Lélek világosságában, megtérhessenek. Mert az Istennél van a megbocsátás, és szabadulás. 2 Pét. 3,9 Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.

        11. Kedves IDA!

          Tényleg örülök, hogy ilyen módon beszélünk egymással, de hidd el sokat töröm a fejem, hogy hogyan fejezzem ki azt, amit én értek azok alatt az igék alatt amiket küldök hozzáadva azokat a sarokpontokat amik által nekem kiderült a jelentésük.Amiket Te küldesz az mind igaz akár arra is amit gondolsz, de nekem azt is mondja még, hogy ez egy folyamat része, aminek az alapja, az a lehetőség ami megelőzi azt a pillanatot amikor a Szent szellem elfoglalhatja az emberben a helyét.
          Megpróbálom egyszerűbben, csak szakaszokat idézve, ezáltal a gondolatsort megpróbálva leírni,: Amikor azt írja a Biblia–a mennyország bennetek-köztetek van,–akkor azt mondja, hogy az övéi már most a mennyországban vannak szellemileg a Szellem által, tehát nem egyszer valamikor, hanem most.
          Erre a szellemi mennyországra írja az Ige, hogy paráznák lopók,stb. nem mehetnek be oda.Ebbe a mennyországba csak A Szellem által lehet bejutni, azt viszont csak az kaphatja meg, aki most mentes azoktól a kizáró okoktól.Tehát aki nem tisztult meg az már ebbe a szellemi országba sem juthat be, csak amikor megtisztult ezektől, aki ebbe a szellemibe nincs benne, az nem lehet ott a újjáteremtett földön sem szellemi testben.
          Tehát szerintem az Ige azt bizonyítja, hogy előbb meg kell tisztulni, aztán kapjuk a Szent Szellemet,és aztán jutottunk be ebbe az Szellemi Országba.

          És az általad leírtak, ezután következnek.

          A házassági esetre, az vonatkozik, hogy lényegében a házasság jogilag a paráznafél által félbeszakadt(tört), a vétlen társnak jogában áll eldönteni, hogy akar e élni ezzel a házastárssal, vagy nem.Ezt most ne vitassuk , mert hosszú.

          >>>És szerintem itt a dolog lényege, hogy nem azért paráználkodik, mert szándékosan akar bűnt elkövetni, hanem mert valahogy akkor nem ?látja? ( a Szent Lélek által) azt, hogy az valóban bűn.

          Ezt jól írtad,: megteszi, mert nem látta a Szent Lélek által—mert nincs benne—vagy ha benne volt, akkor megbántotta, és ezért többet már nem lesz benne.

          Nehéz kérdés ez,:mert amikor Dávid király megtette azt a dolgot, a Krisztus váltságáldozata még nem történt meg–ezért kérdéses, hogy tiporta e lábával a Krisztus vérét(szerintem akkor még nem), de mivel ezt a dolgot megtette, száz hibát vétve, a gondolattal kezdte el.A büntetése amit ezért kapott, az viszont magáért beszél.
          Dávid amikor ezt megtette, biztos, hogy a lelkiismerete ellen cselekedett, ami a Szellem által volt megvilágítva, ezért volt a büntetés.Róma 9:1
          Ha bárki ez cselekszi ma akiben a Szellem jelen van, megtaposta a Krisztus vérét, azért, mert előre el lett mondva neki, mint (úgymond) egy játékszabály.

        12. Kedves KÓBOR BARI!

          Amikor a bűnösök hallották az evangéliumot, akkor megtértek, bemerítkeztek, és vették a Szent Lélek ajándékát ( ami ez esetben a Szent Lélek keresztséget jelenti). A megtéréskor már megkapták a Szent Lelket, amely által az újjászületés történt meg. Ekkor, a Szent Lélek a gyümölcsterméshez, illetve a lelkünk megtisztításhoz, és az Istennel, és Jézussal való kapcsolathoz költözött a szívükbe. A Szent Lélek keresztségkor a Lélek ajándékai miatt. ( Vesztek erőt….!)
          Jézus azt mondja, hogy ahogyan van a bűnös, úgy menjen hozzá. Miután a törvény által egy test sem üdvözülhet. Mert a Szent Lélek által végzi Isten bennünk a megtisztítás munkáját. Kegyelemből, és kegyelem által igazíttatunk meg, a Krisztusba vetett hit, és a Krisztus vére által. Ezt írja a Szentírás. ( Ezért írja, hogy ha a törvény cselekedetei által lenne az üdvösség, akkor abban nem lenne kegyelem, hanem járandóság szerint lenne. Mert aki teljesíti a törvényt, az él általa. ) Viszont azt is írja, hogy minden bűn alá van rekesztve, hogy az üdvösség csak hit által, az Úr Jézus Krisztusban, ingyen kegyelemből lehessen, azért, hogy egy test se dicsekedhessen Isten előtt azzal, hogy ő bűn nélkül való…!

          Én tudom, hogy te mit szeretnél kifejezni, de a Törvény éppen azért adatott, hogy az ember meglássa, hogy mennyire bűnös, és mennyire kegyelemre van szüksége. ( Erről szól a római levél is!) Viszont azt tudom, hogy a Sátán hazugsága az a számodra, hogy a megtérésed előtt a törvény szerinti tisztaságra kell eljutnod, ahhoz, hogy azután a Szent Lélek által újjászülethess. Ugyanis nem ez az evangélium ( a galata levél: a Lelket az evangélium hallása után, vagy a törvény cselekedeteiből kaptátok-e….?!) , és ezzel téged csak meg tud fosztani Isten jelenlététől. Nincs más út Istenhez csak Jézus. Ha nincs benned Jézus ( a Szent Lélek által), akkor az áldozata, és a vére neked még nem áll rendelkezésedre a bűneid bocsánatára, és nem fedez be téged Isten előtt. Még a bűneid nem bocsáttatak meg. ( És Isten még az angyalaiban is talál hibát…! Akkor gondold meg, hogy az ember szívében mennyit talál, ha még csak a Törvény cselekedetei által akar megigazulni Őelőtte…!) Ezért nem is állhatsz elé Krisztusban megigazultan. Mert Isten előtt, mi keresztények , Jézus áldozati vérével meghintve állunk, és az Ő vére takarja be előtte a bűneinket. ( Jézus is a Szent Lélek által született ( és nem a bűn törvénye alatt) , és születésétől fogva szent lélekkel teljes volt , ezért tudta bűn nélkül leélni az életét, és nekünk az áldozatával üdvösséget szerezni. Mert Isten törvényét, csak a Szent Lélek képes betölteni, ember nem. Ezért kell először újjászületnünk a Szent Lélek által, hogy utána ( felszabadítva a bűn törvénye alól, és körülmetélt szívet kapva) betölthessük Isten törvényét. )

          “….de nekem azt is mondja még, hogy ez egy folyamat része, aminek az alapja, az a lehetőség ami megelőzi azt a pillanatot amikor a Szent szellem elfoglalhatja az emberben a helyét….”

          A megtérés is lehet folyamat, ahogyan a megszentelődés is az ( mármint a gyakorlati megszentelődés, mert szellemben a megtért ember Krisztusban megszentelt) . Kinél hosszabb, kinél rövidebb. Viszont minél hamarabb rájössz, hogy saját erőből nem tudunk olyan életet élni amelyre Isten elégedetten nézne, és a Szent Lelket mint fizetséget küldené belénk, annál hamarább kiáltasz az Úr Jézusért, és a kegyelméért. És annál hamarább tapasztalod meg azokat a szellemi igazságokat, amelyről írtam, illetve, amelyről a Szentírás ír.)

          ” Amikor azt írja a Biblia?a mennyország bennetek-köztetek van,?akkor azt mondja, hogy az övéi már most a mennyországban vannak szellemileg a Szellem által, tehát nem egyszer valamikor, hanem most.”

          Igen, ez így van. De ez csak a Szent Lélek által lehetséges, mert Isten Szellem, és akik Őt imádják, azoknak Szellemben kell lenniük. Test nem láthatja meg Isten élve, és akik testben vannak még ( nincsenek Szent Lélek által újjászületve) azoknak még nincs nyitva az Út a Szentek Szentjébe.

          “Erre a szellemi mennyországra írja az Ige, hogy paráznák lopók,stb. nem mehetnek be oda.Ebbe a mennyországba csak A Szellem által lehet bejutni, azt viszont csak az kaphatja meg, aki most mentes azoktól a kizáró okoktól.Tehát aki nem tisztult meg az már ebbe a szellemi országba sem juthat be, csak amikor megtisztult ezektől, aki ebbe a szellemibe nincs benne, az nem lehet ott a újjáteremtett földön sem szellemi testben.
          Tehát szerintem az Ige azt bizonyítja, hogy előbb meg kell tisztulni, aztán kapjuk a Szent Szellemet,és aztán jutottunk be ebbe az Szellemi Országba.”

          De a Szent Lélek nélkül nem tudsz megtisztulni. Amikor megbánod a bűneidet, megtérsz ( befogadván Jézust a szívedbe), megbocsáttatnak ( eltöröltetnek) a bűneid, újjászületsz a Szent Lélek által, és “tiszta lappal” indulsz! Isten Krisztusban igazként tekint rád! Mintha soha nem vétkeztél volna! Tiszta ruhát kapsz, és azontúl megpróbálod tisztán is tartani.

          “Nehéz kérdés ez,:mert amikor Dávid király megtette azt a dolgot, a Krisztus váltságáldozata még nem történt meg?ezért kérdéses, hogy tiporta e lábával a Krisztus vérét(szerintem akkor még nem), de mivel ezt a dolgot megtette, száz hibát vétve, a gondolattal kezdte el.A büntetése amit ezért kapott, az viszont magáért beszél….”

          Az írás azt mondja, hogy Dávidban a Krisztus Szelleme prófétált….!

          Egyébként, az az igevers, amelyből ez a beszélgetés kialakul, olyan hívőkről beszél, akik Krisztusban elérték a “felnőtt férfiúságot”, és szándékosan káromolták a Szent Lelket.

        13. Kedves IDA!

          Jól írod, megtértek valamiből, ÉS vették a Szent Szellemet.
          És ha bűnöznek tovább, akkor a megtérésből tértek meg, tehát vissza tértek oda, ahol azelőtt voltak.
          1.És miért tértek vissza a bűneikhez? rossz volt nekik Istennel?rossz volt a Szent Szellemre hallgatni?(az ilyenért büntetés jár, halálos és nem halálos)
          A bűnt, nem a törvényért (dicsekedésért)hagyjuk el, hanem a szégyen miatt, amit érzünk miatta Isten előtt, mert tudjuk, hogy gyűlöletesen viselkedtünk előtte.

          >>>Viszont azt tudom, hogy a Sátán hazugsága az a számodra, hogy a megtérésed előtt a törvény szerinti tisztaságra kell eljutnod, ahhoz, hogy azután a Szent Lélek által újjászülethess.

          Ida, a megtérésed pillanatában felimerted azt, hogy Istennek hátat fordítva (“térjetek vissza hozzám”) élted eddigi életedet, és ezzel a felimeréssel abba hagyod addigi bűnös életmódodat, és ezzel az abbahagyással teszel eleget a törvénynek, ÉS a parancsolatoknak(szeretet) eleget téve szolgálsz Istennek MERT visszatértél Hozzá.(térjetek vissza hozzám)

          >>> ( a galata levél: a Lelket az evangélium hallása után, vagy a törvény cselekedeteiből kaptátok-e?.?!) ,

          2.Ida, a bűnt azért akarod e elhagyni mert a törvény azt mondja, vagy azért, mert az akit szeretsz, Istent, az ezt gyűlöli és azt szeretné, hogy ne tedd hanem a jót tedd(mert úgyis csak annak van értelme), és te a kedvében szeretnél járni?

          >>>A megtérés is lehet folyamat, ahogyan a megszentelődés is az ( mármint a gyakorlati megszentelődés, mert szellemben a megtért ember Krisztusban megszentelt) . Kinél hosszabb, kinél rövidebb.

          Ahogy a nazarénusok gyakorolják, hogy csak akkor merítik alá (vízbe, a többiről nem tudok) az érdeklődőt, amikor már meggyőződtek annak megtéréséről, hogy nehogy eztután legyen gond ezáltal elkárhozva.

          >>>De a Szent Lélek nélkül nem tudsz megtisztulni.
          3.Mert nem szégyenled magad Isten előtt azért amit Neki hátatfordítva cselekedtél, vagy nem mered abbahagyni?

          >>>Egyébként, az az igevers, amelyből ez a beszélgetés kialakul, olyan hívőkről beszél, akik Krisztusban elérték a ?felnőtt férfiúságot?, és szándékosan káromolták a Szent Lelket.
          4.Szerinted Dávidban nem volt szándék Bethsabé irányába?

          Szándék nélkül nincs bűnözés!

          Kedves Ida,örülök,hogy eljutottunk ide, amikor már elvi kérdéseken vitázunk, mert ilyenkor jön elő, hogy milyen szellem tanácsol valakit
          5Mózes 30:14,:Nem!Az ige nagyon is közel van hozzátok!Ott van a szátokban, és a szívetekben–hogy igazodhassatok hozzá!15….stb.

          Ha, a számozott kérdésekre úgy válaszolsz magadnak, hogy a lelkiismeretedet alkalmazod a Szellem tükrében(Isten létének tudata,akaratának ismerete),, akkor meg lesz a válaszod.
          Ehhez segítségül,:-gyötörte őt a lelkiismerete—nehéz neked az ösztöke(ösztön–lelkiismeret) ellen rugódnod —Szent szellem által megvilágított lelkiismeret—bár a lelkiismeretem tiszta…
          Nem mindenkiben ilyen ösztön van!

          A Szent Szellem, a lelkiismereted(ne tedd azt a másikkal, ami neked rossz), által szól hozzád és másokhoz is, nem a törvény által, és nem e világi szellemek Bibliából vett jelszavakká avanzsált igéi által.Az igék, azok igék, csak az e világi szellemek csinálnak belőle jelszavakat, hogy eltereljék a figyelmedet a Szent Szellem hangjáról, Aki a lelkiismereted által szól hozzád!
          Nézz csak bele ebbe a lelkiismeretbe, és kérdezd meg tőle mit vétettél Isten ellen, és mit bármely embertársaddal szemben, és megmondja neked, és ha együtt vagy vele, akkor szól előre Ida ezt ne tedd,–nézd ebben a dologban ez Isten akarata!

          Sokfelé bejártam, sokféle szellemet láttam, de ezek után már te is láthatod, az a szellem amely úgy tanácsol, hogy közben bűnt követsz el, az NEM a Szent Szellem.
          Idézet,:….Valami féle szellemekre hivatkoznak….
          …..jövendőmondó gonosz szellem…
          …ezek az hamispróféták a saját gondolataikat mondják…..stb.
          amikor ilyentől vagy hasonlótól kapsz tanácsot, csak kérd Istent Jézus által, és megmutatja neked a valóságot, a lelkiismereted által!Tartsd tisztán és működni fog!

          Embertársi szeretettel kívánom Neked, és minden itt lévőnek, hogy ne légy, és ne legyen más sem ezekhez tartozó!
          Idézet,:……Kiknek a lelkiismerete már kiégett…..

          Mert akkor sajnos nem érthető amit írtam.A Biblia által, CSAK Isten igazsága bizonyítható, SEMMI MÁS.

        14. Az Éva és az Ida hozzászólásához már háromszor küldtem el a választ, de semmi, ezért megpróbálom ide.

          Kedves IDA!

          A sátán kísértése volt az, de már nem ülök fel Neki, ne üljetek fel Ti sem!
          Persze, hogy nem haragszom Évára, és másra sem, nem haragszik már rám sem az Isten.

          Üdv.

        15. Kedves KÓBOR BARI!

          Bocsáss meg, de megint leírom, hogy pontosan miről is beszélünk :

          ?Csak van benne egy olyan kritérium, hogy ?-a Szent Szellemet megkapták?-, ami szerintem nem sok embernél történhetett meg?..?

          Nincs senki keresztény, akiben nem él a Szent Lélek. Ezt írja a Szentírás, hogy nem lehet senki Istené, és Krisztusé, akiben nincs! ( Az általam idézett néhány igevers is ezt mondja, de lehetne még jó párat betenni ennek bizonyítására!)

          A megtérés az nem csak Jézus szívbe fogadása, hanem megbánom, megvallom, és elhagyom a bűneimet. Istenhez fordulok, és a Szívembe fogadom Jézust. Továbbá bemerítkezek , és veszem a Szent Lélek ajándékát.
          Ezt írja a Szentírás.

          És ezt a megtéréskor kell megcselekedni, a bibliai minta szerint. Ahol nem ez a gyakorlat, ott emberi okoskodások, rendelések, törvények vannak, amelyeket Isten szabálya elé tesznek, és Isten szabálya ellenére cselekednek. ( Hitetlenül! Mert valójában ezeken a helyeken, azért bocsátják próbaidőre a frissen megtérteket, mert nem hisznek igazán se Krisztusban, se Isten erejében, hogy Ő meg tudja igazítani a bűnöst! 2Tim 3,5 a kegyességnek külső formáit megtartják ugyan, de annak erejét megtagadják; az ilyenektől megvetéssel fordulj el. Továbbá azért, hogy az ő törvényeik, és jóváhagyásuk (uralmuk) alá kényszerítsék az embereket ( hogy uralkodhassanak rajtuk), ahhoz, hogy megtegyék azt, amit egyébként az Isten parancsol! A Szentírásban sehol nem olvasható, hogy “…döntsétek el, hogy szerintetek méltó-e valaki a bemerítésre, és akkor merítsétek be, ha nektek megfelel…”! Az apostolok se cselekedték, és Jézus se adott felhatalmazást erre senkinek! De, ez legyen az ő gondjuk!)

          “Jól írod, megtértek valamiből, ÉS vették a Szent Szellemet.
          És ha bűnöznek tovább, akkor a megtérésből tértek meg, tehát vissza tértek oda, ahol azelőtt voltak.”

          Igen, ilyen is van. Ahogyan az a példázatban is olvasható, nem minden szív föld jó föld, nem minden földbe hullott mag hoz termést. Vannak a hitre, és Isten országára nézve alkalmatlan emberek. ( Ezt is a Szentírás mondja!) Nem véletlenül “kicsiny nyájról” beszél az Úr, és nem véletlenül mondja, hogy a keskeny úton kell járni, mert csak az visz az üdvösségre. míg a másikon sokan járnak, de annak a vége a kárhozat . És arról, hogy “…nem mindenki, aki azt mondja nekem, hogy Uram, Uram….”! Még akkor se, ha a Szent Lélek ajándékai is működtek náluk! Viszont a megtéréskor a “szőlőtőbe” oltatunk, és ha nem hozunk gyümölcsöt Krisztusban, akkor lemetszetünk. A ” szőlőtőbe” pedig csak a Szent Lélek által lehet beoltva lenni, az Atya Isten által.

          A többit, amit írtál nekem nem értem, azt se, hogy miért írtad, és azt se, hogy hogyan jön ide, és mit szerettél volna mondani vele a témával kapcsolatban.

          Mint már írtam, senki nem tanítja azt, hogy nem probléma, ha megtérés után vétkezünk, vagy bűnöket követünk el, vagy hogy ez rendjén való lenne, de a Szentírás azt írja, hogy abban az esetben, ha mégis megtörténik, akkor van bűnbocsánat, ha megbánjuk, megvalljuk, és elhagyjuk azt. ( Megtérünk belőle!)
          Ezt írja a Szentírás! És ez nem “kiskapu”( és főleg nem az, hogy a Biblia azt mondja nekünk, amit hitünk szerint hallani akarunk) , hanem Isten kegyelme, és könyörülete!

          És itt csak erről beszéltünk, amit a Szentírás mond ( és nem arról, hogy a megtérés, és újjászületés után rendben lenne az, ha bűnt követünk el).

          “>>>Viszont azt tudom, hogy a Sátán hazugsága az a számodra, hogy a megtérésed előtt a törvény szerinti tisztaságra kell eljutnod, ahhoz, hogy azután a Szent Lélek által újjászülethess.

          Ida, a megtérésed pillanatában felimerted azt, hogy Istennek hátat fordítva (?térjetek vissza hozzám?) élted eddigi életedet, és ezzel a felimeréssel abba hagyod addigi bűnös életmódodat, és ezzel az abbahagyással teszel eleget a törvénynek, ÉS a parancsolatoknak(szeretet) eleget téve szolgálsz Istennek MERT visszatértél Hozzá.(térjetek vissza hozzám)”

          Ha nincs benned az Úr Jézus, és a Szent Lélek, ha nem születtél újjá általa, akkor az ilyen megtérés csak a “farizeusok, és írástudók igazsága”. Ha felveszed a zsidó vallást ( a Törvény alá térsz meg), akkor is ezt cselekszed. De ez nem az újszövetség. Szent Lélek nélkül nem lehet az újszövetségbe lépni. (Tit. 3,5 Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,…) Ez a korszak a Szent Lélek korszaka. Ezt is a Szentírás írja.

          “Ahogy a nazarénusok gyakorolják, hogy csak akkor merítik alá (vízbe, a többiről nem tudok) az érdeklődőt, amikor már meggyőződtek annak megtéréséről, hogy nehogy eztután legyen gond ezáltal elkárhozva.”

          Nincsenek érdeklődők, ha valaki megtért! Kérdés, hogy egy “felekezethez” térnek-e meg az emberek, vagy Istenhez. Ha Istenhez, akkor az Ő általa adott szabályok a mérvadóak, és akkor nem megfelelő az eljárás a Biblia szerint. Ha a “felekezethez”, akkor nincs gond, mert akkor a felekezet hozza a törvényt. Viszont törvény ( semmilyen törvény) cselekedetei által egy test sem üdvözül…!

          “>>>Egyébként, az az igevers, amelyből ez a beszélgetés kialakul, olyan hívőkről beszél, akik Krisztusban elérték a ?felnőtt férfiúságot?, és szándékosan káromolták a Szent Lelket.
          4.Szerinted Dávidban nem volt szándék Bethsabé irányába?”

          Nem gondolom, hogy Dávid módszeresen, pontról-pontra végig gondolta volna a dolgot, hogy mit tesz, és mi történik majd ekkor, és ekkor. Csak ment a vágya után. De, miután megbánta, és megvallotta, Isten megbocsátott neki!

          Szándék nélkül nincs bűnözés! De, igazából lehet. Tehetsz olyat, amellyel nem akarsz rosszat, és mégis bűnnek bizonyul.

          “Kedves Ida,örülök,hogy eljutottunk ide, amikor már elvi kérdéseken vitázunk, mert ilyenkor jön elő, hogy milyen szellem tanácsol valakit”

          Drága KÓBOR BARI! Semmi elvi kérdésről nem vitatkozunk/tunk ( nem is értem, hogy miket tartasz az írásomból elvi kérdésnek) , csak a Szentírás igéit idéztem neked, amelyek előtted ismeretlenek voltak ( és még most is azok) . És annak a tartalmát. Azzal pedig megtisztelsz, ha az Úr Jézushoz hasonlítasz…! Rá is mondták, hogy ördög van benne…!

        1. Kedves KÓBOR BARI!

          Miből gondolod, hogy Éva kárörömből írta ezt a mondatot? Nem lehet, hogy csak arra akart ezzel utalni, hogy számára hasznosabb, ha az Úr dolgairól beszélünk, mintha pl politikáról?!

        2. Kedves IDA
          Legyen neked igazad!
          Cserébe elmesélem, hogy amikor a zsoltárokat olvasom, az első egykét sort ahol ez előfordul (ennek és ennek az éneknek a dallamára, húros hangszerre stb.) egyszerűen kihagyom.
          És ennek a szokásnak a tegnap ittam meg a levét.

          Nektek nem ajánlom.

        3. Kedves KÓBOR BARI!

          Amikor olvastam évi hsz-át, nekem így jött le. Már korábban is jelezte, hogy örül, amikor az Úr dolgairól beszélünk.

        4. Kedves IDA!

          A sátán kísértése volt az, de már nem ülök fel Neki, ne üljetek fel Ti sem!
          Persze, hogy nem haragszom Évára, és másra sem, nem haragszik már rám sem az Isten.

          Üdv. Nektek!

  8. Hogy ki követ el Szentlélek elleni bűnt, azt csak is Isten tudja megítélni.

    János írja: “ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.”.
    ,
    A második dolog: Pál írja, hogy ha valakit előfog is a bűn, igazítsuk útba az ilyet szelídségnek lelkével. És még egy tanács: ügyeljünk magunkra, hogy mi magunk is meg ne kísértessünk.
    A bűnt azt nevén kell nevezni, viszont a bűnöst menteni kell. Egy harmadik igeszakasz: mt: 18: 15 versétől. Ez azért igen csak gyakorlatiasan mutatja meg, mit is kell tennünk.
    A cikkhez ajánlok egy cikket, ami még döbbenetesebb: a http://www.hetek.hu oldal hozza le a gender ideológiáról. Ott már a családon belüli szexuális kapcsolatok engedélyezéséről is szó van, mint lehetséges alternatíváról. Isten ezt, mint tudjuk, betiltotta.
    Azért tiltotta be, mert genetikailag az ember olyannyira leromlott, hogy az ilyen kapcsolatok súlyos károsodást jelentenek az ember fizikai és mentális állapotára. A teremtéstől különösen az özönvízig, sőt még az után is, voltak ilyen kapcsolatok, de Isten ezt soha sem hagyta jóvá, különösen az özönvíz után. Lót esete különlegesen is aposztrofálja ezt a példát. A saját lányai keveredtek vele szexuális aktusba, melynek végét ismerjük.
    Két olyan nemzet származott ezekből a törvénytelen kapcsolatokból, amely mindig is ellensége volt a Teremtő megváltási tervének. Ha ezek a cikkben említett dolgok ténylegesen megtörténnek, akkor a vég valóban elérkezett hozzánk. És Isten legyen irgalmas ehhez a világhoz.

    1. Kedves E.V

      De a Bibliában azért van néhány félremagyarázhatatlan útmutatás!

      1Ján.5:16…..Van halálos bűn is, arra nem vonatkozik, hogy imádkozzatok azért, aki ilyet elkövet.
      17.Minden gonosz tett bűn, de nem mindegyik bűn halálos.
      Ítélkezésről.:
      1Kor.5:11 Azt írtam nektek, hogy ne vállaljatok közösséget az olyan emberrel, aki magát Krisztusban a testvéreteknek mondja, mégis szexuális bűnökben él, vagy a pénz a mindene, vagy bálványokat imád, vagy káromkodik, vagy részeges vagy csaló, az ilyennel még csak ne is egyetek együtt.
      1Kor.12-13…Űzzétek ki magatok közül a gonosz embert.
      Eféz.5:1-6-7…..Ne vállaljatok tehát velük közösséget!

      Az összes többi írásodban, helyre kell tenned a halálos és nem halálos bűn fogalmát, és minden rendben lesz.

      1. Kedves Kóbor Bari!

        Az 1. János 5:16-ot én is nagyon megköszönöm Neked. Ez felett az Ige felett én is elsiklottam. Csak a szívemben éreztem eddig, hogy a népirtó gyilkos fenevadakért nem vagyok hajlandó imádkozni, de ez az Ige nem tudatosult bennem.

        Köszönettel: Erika

        1. Kedves Erika

          Nagyon örülök én is, hogy Isten segített neked is rajtam keresztül.
          Áldassék az Teremtő Neve, Jézus által.

          Ha kérdésed van, tedd fel bátran,ha tudok válaszolok rá.
          Üdv.

        2. Pedig, kedves Erika, Saul is irtotta Isten népét. Mégis Pál lett belőle. De azt hiszem, ezt már elég sokszor elmondtuk….

        3. Kedves Xénia!

          Igen, irtotta Pál is. Sőt, István megkövezéséből is kivette a részét.
          De mindezt a mózesi törvény tisztelőjeként, “tiszta lelkiismerettel” tette, mert akkor még azt hitte, hogy ezzel őszinte Isten imádatot cselekszik.

          De mi van azokkal az “emberszabású” fenevadakkal, akik népeket, nemzeteket irtanak a föld színén, és csak azért, hogy pénzt és hatalmat szerezzenek általa saját maguknak? Istenükként pedig csak a jólét élvezeteit, pénzt, hatalmat, Mammont ismerik el.
          Szerinted nincs különbség a kettő között? …

          Szeretettel: Erika

        4. Kedves Xenia és Erika

          Hozzá tartozik a dologhoz az is, hogy amikor Pál (Saul) üldözte a Jézuséit, nem volt azokkal egy gyülekezetben.
          És Pál nem vallotta magát, Jézus követőjének sem, tehát nem voltak “állítólagos” hittestvérek sem.
          Ezért a Jézuséi imádkozhattak is érte, mert teljesen kívülálló volt.

          Ha megtérése után, elpártolt volna vissza oda ahol azelőtt volt, akkor már nem imádkozhattak volna érte, mert tudjuk, hogy benne meg volt a Szellem.

        5. “De mi van azokkal az ?emberszabású? fenevadakkal, akik népeket, nemzeteket irtanak a föld színén, és csak azért, hogy pénzt és hatalmat szerezzenek általa saját maguknak? Istenükként pedig csak a jólét élvezeteit, pénzt, hatalmat, Mammont ismerik el.
          Szerinted nincs különbség a kettő között?”
          Mi lenne velük? Meg kell térniük. Nincs különbség aközött, hogy valaki óriási bűnöket követett el megtérése előtt, vagy “jó” ember volt. Mindannyian kegyelemből tartatunk meg. Ne azért adj hálát, hogy te nem vagy olyan, mint azok az emberek (a farizeus és a vámszedő története ismerős?), hanem azért, hogy te is kegyelemből menekülsz meg. Ha igazán megismertem Isten kegyelmét, akkor nem akarok abból másokat kizárni, mert tisztában vagyok a bűneim súlyával, és azzal, hogy ÉN miattam kellett Jézusnak a keresztre mennie. A lator ugyanúgy üdvözül, mint mondjuk János, Jézus legkedvesebb tanítványa. A jutalmakban lehetnek különbségek, ezt majd a mennyben tudjuk meg (hogy ki milyen és mekkora jutalmat kap), de az üdvösség lehetősége a legelvetemültebb bűnös számára is nyitva áll. Sőt, Jézus éppen a bűnösökért jött, nem azokért, akik magukat igaznak tartják.
          Az 1János 5:16 pedig egyértelműen korábban megtértekre vonatkozik, ahogyan már Kóbor Bari is leírta.

        6. Üdv.!
          Kicsit egyértelműbben, az a lényeg, hogy mi sem voltuk különbek, mint azok akikért imádkoznunk szükséges.

          Csak azokért nem szükséges imádkozni, aki a Jézus áldozatát a megismerés után semmibe vették.Mert úgy sem tehetünk értük semmit.

  9. Péld.19:2,:A puszta lelkesedés tudás nélkül semmit sem ér,…

    Aki pedig tudatosan, vagy tévedésből hazudik Istenről és annak dolgairól, az a Sátán várát építi, félrevezetve másokat.

    Kicsi André
    Te annyira intligens vagy , hat osztály az hat osztály!
    Enni azért ne felejts el!
    >>>a részszeletet: <<<
    Hát persze, hogy értik.

  10. Az utóbbi hónapok termése, aki tudja mire gondolok az nyugodtan kiegészítheti a részszeletet: Budapesten az Andrássy úton, Citadellánál, Belső-Ferencvárosban, Hősök terén, Kelenföldön, Lágymányoson, Lánchídnál, Sashalmon, Teve utcában, Esztergomban, Etyeken, Piliscsabán, Siófokon

    1. Sokat szenvedő, depressziókkal küszködő lélek imája

      A következő imát a Szűzanya egy konkrét lélek számára diktálta azzal a felhívással, hogy ?gyermekem, sokszor mondd magadban ezt a kis imát!? És a neki szóló személyes üzenet végén azt is hozzá tette, hogy más hozzá hasonló, nehéz helyzetben lévők is imádkozzák gyakran ezt az imát.
      Drága Jézusom, fedj be engem drága szent véreddel! A te drága szent véred tisztítson meg és oltalmazzon! A te kereszthalálod mentsen meg a kárhozat tüzétől! Édesanyám, a te könnyeid tisztítsanak meg és vezessenek a nehéz úton! A te végtelen anyai oltalmad védelmezzen meg a gonosz támadásaitól! Kérlek Édesanyám, és Jézusom, födjetek be szent palástotokkal! Legyetek segítségünkre a nehéz helyzetekben! Oltalmazzatok, és vezessetek a szeretet útján! Szentlélek, jöjj, tölts be engem a Te szent lelkeddel! Ne engedd lankadni a szívem! Ne engedd a szeretetlángot kialudni a szívemben! Segíts, és tégy engem a szeretet eszközévé. Tölts be engem az égi kegyelmekkel, hogy segítségemre legyenek a nehéz helyzetekben! Mennyei Atya, küldd Lelkedet, hogy mindig tiszta és egyszerű gyermeked lehessek! Töltsetek el az égi szeretettel, és vezessetek! A ti akaratotok valósuljon meg bennem! Amen.

  11. Üdv.
    Az e-világi keresztények szerint minden bűn előre megvan bocsájtva!
    Akkor minek megijedni?

    Kedves Thea

    A paráznaságon kapott asszonyt, melyik vádlójának volt joga ítélni?Mózes Törvénye alapján.

    Vagy az írástudóknak – farizeusoknak miért mondta, hogy nem én ítéllek benneteket, hanem a ti Mózesetek akiben annyira reménykedtek?

    1. Azért a bűnöket meg is kell bánni, abból elfordulni (=megbánás jele), bocsánatot kérni kell rá, még ha tudjuk, hogy megbocsáttattak. Meg kell térni a bűnös szokásokból és életvitelből, megélve a megtérést. Az óember bűnei így megbocsáttatnak. Súlyos hiba azonban azt hinni, hogy vétkezhet valaki, úgyis meg van bocsátva minden, majd a végén ráér megbánni és megtérni.

      1. És tudsz olyan egyházat, ahol ez működik is, és az ezt megszegőket, mint az 1Kor.5:-részben kitisztitják maguk közül a többiek?
        Ahogy Jézus is megdícsérte ezért az efézusi gyülekezetet a Jel.2:1-2-ben

        1. Nem ismerek egyházakat, gyülekezeteket, olyanokat végképp nem, ahol így viselkednének. Olyan közösségeket viszont igen, ahol a feddés él, és segítenek kimászni az eltévelyedésből, mielőtt a száműzésre sor kerülne – hiszen ez is írva van gyakorlatként.
          Ha valaki vétkezik megtérése után is, mondjunk rajta rögvest ítéletet, vessük ki magunk közül? Nem irgalmasabb-e tudásunk szerint lemetszeni róla a gonosz sarjakat, és csak akkor megválni tőle, amikor már nem tudunk semmit tenni?
          “Magát az embert, aki tévelyeg, nem vethetjük meg, mert elfordulásunkkal gyakorlatilag lökünk egyet rajta a bűn felé. ” – írtam egy hozzászólásomban. Minden tudásunkat, lelki fejlődésünket azért kaptuk és azért nevelgettük, hogy jó gyümölcsöt teremjünk, és munkásokká váljunk az Úr szőlőjében, ha élhetek ilyen képzavarral. Ezt nem betartani ugyanolyan, mint megtérés után vétkezni.
          A lényeg a szeretet. Ha szereted a vétkezőt, előbb irgalmas leszel rajta, és ha oly makacsul ragaszkodik bűnéhez, felismered, hogy kárára lesz a többieknek, elhívása már nem a Te vagy a közösséged munkája lesz, az Úrra bízva elbocsátod. Remélem, érthető voltam és nem csapongtam nagyon 🙂

        2. Én sem igen ismerek ilyeneket,ezért gondolom az írást olvasva, hogy az általam ismertekben nem tartják a Jézus törvényét.
          2Pét.2:21 éppen arról szól,hogy ilyen esetben mi a helyzet.
          Aztán meg hogy miért ne tartsunk közösséget az ilyenekkel, arra meg azt kaptuk, hogy a rossz társaság megrontja a jellemes embert is
          Vagy -egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti—tehát félő,hogy a példáján a többiek is elromlanak.
          2Kor.6:14……Mi köze egyik embernek a másikhoz, ha az egyik Istennel összhangban akar élni, a másik meg áthágja Isten törvényeit?
          Ahogy írod a lényeg a szeretet, ez igaz azért kell dönteni hogy az igaz Istent szereted és annak szolgálsz, és ebben találsz társakat, vagy keveredsz azokkal, akik áthágják az Isten törvényeit.
          A Szentírás ezt ahhoz hasonlítja, amikor Izráel népe Istennek is vitt áldozatot, meg a bálványoknak is.Erre mondja, —nem szolgálhatsz két úrnak.
          Isten előtt ez útálatos volt , amiért büntetés járt.

          >>>Remélem, érthető voltam és nem csapongtam nagyon 🙂
          Szerintem őszinte voltál, csak ki kell még egészíteni a hitedet, mint ahogy Pál apostol gondolta itt.:1Tesz.3:10

        3. Kedves Edua

          Ha teheted tedd közkincsé itt, ha nem küldj email-t.

          Előre is Köszi.

    2. Kedves Kóbor Bari!
      Bár nem egészen értem, hogy mire akarsz kilyukadni, azért megpróbálok röviden válaszolni.
      1. Ki ijedt meg?
      2. Nem az ítélkezés a feladatunk, hanem minél több embernek megmutatni az Ajtót, amin átmenve, már senki sem vádolhatja őket. Tettével Jézus nem jogi demonstrációt tartott, hanem megmutatta Isten kegyelmét.
      3. Azért mert ők még a törvény alatt voltak, amit egyetlen ember sem képes betartani és ami egyetlen embert sem képes megtartani. (Róma 3:20)

      1. Kedves Thea

        1.Passz!
        2.>>>Tettével Jézus nem jogi demonstrációt tartott,<<>>Tettével Jézus nem jogi demonstrációt tartott,<<>>Bár nem egészen értem, hogy mire akarsz kilyukadni,
        Hátha majd egyszer.

      2. Majdnem fele írás megérkezett.

        2.Itt a többi:A törvény azt mondja , a paráznát a tanúk jelenlétében ítéljétek el, a többiek pedig kövezzék meg.
        Csak a többieknek bűntelennek kellett volna lennie.

        Jézus tisztában volt vele, hogy ez a parázna asszony is csak az Ő halála után kaphatja meg a bűneire a bocsánatot.
        Ha érted az írást, akkor már láthatod, hogy ez egy jogi dolog volt.Plusz ebben az írásban nem megfelelőképpen sikerült használni ezt az igét.

        1. “Jézus tisztában volt vele, hogy ez a parázna asszony is csak az Ő halála után kaphatja meg a bűneire a bocsánatot.” ?????
          Csak nem azt akarod ezzel mondani,hogy Jézusnak nem állt hatalmában azt megbocsátani?!!

        2. Jogában (hatalmában ) állt megbocsájtani, de akkor még a Mózes törvénye uralkodott amikor a parázna asszonyos eset történt.(bűneink árának (halál) kifizetése, még nem történt meg, de Krisztus tisztában volt vele, hogy megtörténik)
          Ezért írtam, hogy ez egy jogi dolog volt, mert a Mózes törvény szerint azt az asszonyt meg kellett volna kövezni, csak senkinek nem állt jogában!
          Tehát Jézus, azzal, hogy úgymond megmentette ennek az asszonynak az életét, nem követett el törvénysértést, mert ha a többieknek lett volna joguk (mert ők feddhetetlenek lettek volna),akkor valószínűleg a történet másképp alakul.

          A tévedés itt az, hogy sokan azt hiszik ebben a történetben, hogy Jézus a Mózes törvényét itt figyelmen kívül hagyta, pedig minden a Mózes Törvénye szerint zajlott, mivel a Mózes Törvénye szerint nem volt joga ítélkezni egyik ottlévőnek sem.

        3. Ja és azért mondta neki, hogy hagyjon fel ezzel az életmóddal, mert ha nem hagy fel vele, akkor hiába volt ez az eset is, hogy megmentette a jog ideiglenesen az életét.

        4. Kedves Edua
          Hogy ne beszéljünk el egymás mellett, azt hiszem jobb ha mindenki úgy látja a dolgot, mint ahogy ott megtörtént, abban a történelmi környezetben.

          1.Mi tudjuk, hogy Jézus Isten Fia.Tudjuk, hogy a megmentésünkre, és Isten számunkra való megismertetési munkájának elvégzésére jött közénk!Azt is tudjuk, hogy jogában állt megbocsájtani a bűnöket!
          2.Akik ezt a parázna asszonyt odavitték, nem ismerték el Jézust Isten fiának.Ezek nem hittek abban, hogy Jézusnak jogában áll megbocsájtani a bűnöket.
          Ők a Mózes Törvénye szerint éltek, de csak állításuk szerint (látszatra), mert ők sem tartották azt meg.
          3.Ezeket az ítélkezőket, az állította meg, amikor Jézus jelezte feléjük a Mózes Törvényét, miszerint csak az ítélkezhet és hajthat végre ítéletet, aki bűntelen.
          Tehát ezek a képmutatók LEBUKTAK Jézus előtt.(ők is olyan törvényszegők voltak, mint az asszony)
          Azért emeltem ki nagy betűvel, mert az a lényeg, hogy LEBUKTAK mint akik lopni mentek, és rajtakapták őket.Lényegében elakarták “lopni” az igazságosságát ennek az ítéletnek.Lopni akartak maguknak egy kis ítélkezési jogot, ami nekik a mocskosságuknál fogva nem járt!

          Remélem, így már érthetőbb,de ha nem akkor kérdezz tovább.

        5. kedves Kóbor Bari!
          “Jogában (hatalmában ) állt megbocsájtani, de akkor még a Mózes törvénye uralkodott amikor a parázna asszonyos eset történt.(bűneink árának (halál) kifizetése, még nem történt meg, de Krisztus tisztában volt vele, hogy megtörténik)”

          A Lukács ev. 7.részében leírt bűnös asszonyos esete és a gutaütött ember esete is abban az időben történt (akkor amikor még a Mózes törvénye uralkodott ), mégse váratta Jézus őket a haláláig, hanem azonnal megbocsátotta a bűneiket. Tehát ez az érvelés nem helytálló erre az állításodra:
          “Jézus tisztában volt vele, hogy ez a parázna asszony is csak az Ő halála után kaphatja meg a bűneire a bocsánatot.”

        6. Kedves Edua
          Ezt is megpróbálom érthetően.
          A Mózes törvénye azt mondja, a bűn bűntetése halál.Aztán pedig azt, hogy nincs bűnbocsánat halál-vérontás nélkül.
          Az Mózes idejében, az emberek által elkövetett bűnöket a váltság áldozati állatok halála (vére) volt hivatott fedezni, ezért nem kellett mindenkit megölni aki bűnt követett el.Továbbá ezek az áldozatok jelképei voltak az eljövendő Krisztusnak.
          Ha ezeknek utánaolvasol, akkor meglátod, hogy valóban így zajlott ezeknek a “jogi” megoldása.
          Aztán később írja, hogy ezek az áldozatok nem elégségesek, meg a törvény megtarthatatlan stb.tehát nem vezetett célra.
          Ha a magunk esetére is azt vesszük alapul, hogy az általunk elkövetett bűnöket a saját halálunknak kellene fedeznie, akkor tudjuk azt igazán, mit jelent az, hogy Krisztus meghalt értünk elszenvedve azt a bűntetést ami nekünk járt volna.!
          Most mivel Krisztus egyszer halt meg a bűneinkért, tisztában vagyunk ennek a kifizetési idejével is.Ez a Krisztus kereszt halálának időpontja volt.
          Viszont te azt mondod, hogy a bűnöket már előre megbocsájtotta.
          Ez igaz, mert Ő viszont előre tudta, hogy ezekért ki is fogja fizetni helyettük és helyettünk is a váltságdijjat.Ez azért van így, mert ahogy a biblia írja is valahol (adóslevél), a megbocsájtásaikor, mint egy-egy adóslevelet az ők és a mi bűneinket magára vette már előre.
          Erre azt is mondhatom, hogy a mieinket is magára vette amikor mi még nem is voltunk,még is érvényes, tehát nem az időpont a lényeges benne, de a jogi lezajlása ez.
          Ami az egészben látható, hogy Isten Krisztus által szeretetből, úgymond kijátszotta a Gonosz fondorlatosságát, mert amikor Sátán rávette az embert, hogy vétkezzen, Sátán tudta hogy az embernek semmije nincs amivel kifizethetné azt a tartozást amit az engedetlenségével szerzett magának Sátán által.Csak az élete van rá, de ha azzal fizet, akkor már nincs tovább élő ember.
          Az egészben az a lényeg, hogy Krisztusnak nem járt semmilyen halál, mert soha nem vétet semmit ezért nem is maradhatott a sírban és Isten ezért feltámasztotta a halálból.Viszont helyettünk magára vállalhatta és elszenvedte azt amit nekünk kellett volna,és nem maradhatott a sírban , mert nem követett el semmi gonoszságot, ha viszont mi szenvedjük el magunk helyett, nem támadhattunk volna életre, mert mi a jogos büntetésünket kaptuk volna érte.
          Az egésznek a szeretet, az isteniszeretet az alapja.Ezzel nem számolt Sátán amikor félrevezette az embert!
          Ráadásul, jogilag is rendben van, mert ki mondhatta volna azt, hogy Krisztus szeretetből nem halhat meg értünk?Isten biztosan nem.

        7. Átolvasva az egészet, nem biztos, hogy érthető már.
          Ezért elmondom hétköznapi nyelven,:
          Ha neked van egy rakás tartozás a házadon, csak példa, és járok kelek az országban, és nekem annyi pénzem van, hogy kifizethetem sok milliárd ember házának tartozását, és én elkezdem ezen adóságoknak az adós leveleit öszegyüjteni, ezáltal magamra vállalva ezeket az adósságokat.Akkor előfordulhat, hogy az első emberek adós leveleit már több hónapja elvettem az adósoktól, de még nem mentem be a bankba, hogy ezeket egyenlítsem, de amikor bemegyek akkor a régebbieket is éppúgy egyenlítem mint a későbbieket.
          Ezt tette Jézus is.
          Ha viszont én nem megyek be a bankba, akkor hiába vettem el sok ember adós levelét, mert ha nem vagyok a bankba fizetni, akkor azok nem lesznek egyenlítve, tehát az adósság marad.

          Ezek után jelképesen azt kell mondanom, hogy Jézus biztos volt abban, hogy Ő bemegy abba a bankba ahol a mi adósságunkat eltudja rendezni!

          Remélem, így már érthető, de kérdezz bátran tovább, akár másról is.

        8. Na jó,akkor megpróbálok egyértelműbben fogalmazni.Honnan veszed,hogy :
          “Jézus tisztában volt vele, hogy ez a parázna asszony is csak az Ő halála után kaphatja meg a bűneire a bocsánatot.”
          mikor ez nincs a Bibliában?!!
          Akiket már előbb említettem,azoknak sem a halála után, hanem AZONNAL bocsátott meg.

        9. “Viszont te azt mondod, hogy a bűnöket már előre megbocsájtotta.”
          Nem,nem mondtam ilyet.Utólag bocsátotta meg őket.Azután miután elkövették.

      3. 3.>>>Azért mert ők még a törvény alatt voltak,
        Thea, mindenki a törvény alatt van, aki vétkezik ha megtért (alámerítkezett),ha nem, de ha már megtért és úgy paráználkodik, akkor ara már nincs bocsánat, ez már halálos bűn, 2Pét.2:21 .
        Te is így látod?

        1. Nem. 🙂

          “Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” Róma 8

          Ha nem így lenne, a mennyország üres lenne 😉

        2. Miért érzek ezekből a válaszokból sokkal inkább farizeusi kötekedést, mint tanító szeretetet? Valamiféle vizsgáztatást, ahol a bukást vár a kérdező, és nem helyes választ. Remélem, rosszul látok, mert nem hiszek a szememnek. Ha tudsz valamit, miért nem tanítasz? Ha nem tudsz, miért kérdezel úgy, mint aki tud? Az igen miért nem igen, a nem miért nem nem?
          Hagyom ezeket kérdéseket inkább.

          Hányszor kell megbocsátani? Akár hetvenhétszer is. Vajon miért? Mert nekünk is akár hetvenhétszer is megbocsát az Úr, kivéve egyetlenegy esetet – a Szentlélek káromlását?

          Van két tök egyszerű törvény, arra épül a Tízparancsolat és a próféták, nem kell szerintem ezen semmit magyarázni, csűrni-csavarni. Szeretettel megközelítve világos az egész, anélkül meg mit ér az ember?

        3. Thea
          Aki lélek (Szent Szellem) szerint jár, az nem cselekszik bűnt, tehát nincs neki mit megbocsájtani, mert a lélek akarata az, hogy ne vétkezzünk!
          Ahogy írja, nem test szerint járunk—ez akkor áll fent .
          Amikor valaki megtérése ellenére is paráználkodik stb. akkor visszatért a test szerinti élethez!
          És lesznek ott a mennyben sok megtért paráznák, akik metérésüktől nem követtek el több halálos bűnt.
          A nem halálosakért pedig megkapják a nem halálos ítéletet.
          1Kor.6:9-11Az Isten királyságában nem vehetnek részt, ezek……
          Remélem érthető, hogy emiatt az ige miatt, nem lesz üres a menyország.

          Koe Paal

          Az hogy felhívom a figyelmeteket olyan dolgokra, amik a hívő ember bukását okozhatják, és intelek, hogy helyesen gondolkodjatok-cselekedjetek,és tanítsatok másokat, az szeretetből van , vagy nem?
          Azért teszem fel kérdésként, hogy gondolkodjatok rajta, mert nektek is bizonyítja a Biblia, nem csak odadobom mint egy rongyot

        4. Koe Paal

          Helyes választ várok, de ha nincs helyes válasz akkor valami rávezető dolgot kell mondanom.Ezekkel a kérdésekkel rávezetni szeretnélek titeket, tehát elvileg próbállak tanítani titeket, de nem az én eszemmel, hanem a Szentírás által.
          Azt várom, hogy a tudásotok helyesebb legyen mint eddig, ehhez próbálok gondolatokat adni.

          Hányszor kell megbocsájtani? a nem halálos bűnt akár 77-szer is, de a hálálos bűnt Isten nem bocsájtja meg, ha hihetünk az Írásnak.Én hiszek !

          Aki birtokában van a Szent Szellemnek, és paráználkodott, az egyuttal a Szent Szellemet is káromolta.
          Remélem ez is ismerős.
          A Szentírást sokan ismerik, akár szóról szóra jobban mint én, de az összeértelmezése az igéknek az egy másik adottság.
          Jel.2:20….Mert prófétának mondja magát, és tanításaival félrevezeti SZOLGÁIMAT. Ráveszi őket, hogy házasságtörést kövessenek el,….

          Ha kérdésed van tedd fel.

        5. Istené az érdem, amit kaptál általam, azt én is csak úgy kaptam.
          Ahogy Jézus mondta,: ha a szolga megteszi azt amit az ura kíván, az csak annyit mondhat,:haszontalan szolga vagyok csak annyit tettem ami a feladatom volt.

          Dicséret érte Istennek , Jézus által!

  12. Kaptunk útmutatást ehhez is, bátorítást és tanácsot a hogyanok felől:
    “Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.
    Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
    A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.”
    Márk 12:29-31
    ” Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.
    Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.
    Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
    Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.
    Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
    És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;
    Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, amelylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;
    Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, amely az Isten beszéde:
    Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,”
    Efézus 6:10-18

    Magát az embert, aki tévelyeg, nem vethetjük meg, mert elfordulásunkkal gyakorlatilag lökünk egyet rajta a bűn felé. A gonoszságot azonban ki kell vetni magunkból, az az ördögtől van. Jó példával járhatunk előttük, hogy lássák: van boldogság a szexuális szokásukon kívül, sőt, igaz boldogságuk csak ott lesz.

  13. És KI az, melyik vallás képviselői azok, akik ezt a keresztényekre erőszakolják? Kik azok, akik le akarják rombolni a kereszténységet már 1776. május 1. óta? Kik azok, akik forgatókönyvnek használják a Bibliát ennek érdekében és újabb és újabb apokalipszis időpontokat terjesztenek az emberek közt és végveszélybe sodorják az emberiséget?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend