Forrás: au.christiantoday.com
A sátánisták is követelik a jogot az iskolai imádsághoz, feltéve, hogy a gyerekek az ördöghöz intézik azt.
A new yorki Satanic Temple sátánista rend saját elmondása szerint azért harcol, hogy a gyerekek erőszakmentes környezetben tanulhassanak az iskolában.
Néhány napja kiadott nyilatkozatukban leírják, hogy május 15-ét a ?Védd a Gyerekeket? napjává akarják nyilvánítani, aminek célja, hogy véget vessenek az állami iskolák fizikai és mentális visszaéléseinek.
Miután egy gyerek regisztrál a Sátáni Templom gyerekvédelmi honlapján, a ?Templom tájékoztatja az érintett iskola vezetőségét a rend számára rendkívül fontos hittételről, ami elítél minden fizikai és pszichológiai bántalmat, beleértve a testi fenyítést, a fizikai korlátokat vagy elkülönítő szobákat, mint a fegyelmezés eszközeit,? áll a rend sajtónyilatkozatában.
A ?Védd a Gyerekeket? projekt weboldalán a regisztrálás mellett döntőknek meg kell adniuk nevüket, email címüket és iskolájuk nevét, hogy segítséget kaphassanak a Sátáni Templomtól. A szervezet azt mondja, hogy a regisztráció nem jelent automatikus templomi tagságot és bármilyen felekezet tagjai számára nyitva áll.
?A Sátáni Templom egyik alapvető tana az egyén szuverenitása valamint testének és elméjének sérthetetlensége,? mondja Lucien Greaves, a Templom szóvivője. ?Megütni egy gyereket vagy büntetésként elkülöníteni teljes mértékben ellenkezik hitünkkel.?
Az Education Week cikke szerint az Egyesült Államokban nincs törvény a testi fenyítés ellen és ez 19 államban legális. A Sátáni Templom sajtónyilatkozata az amerikai oktatásügyi hatóság statisztikáira hivatkozva azt írja, hogy évente 200.000 diák részesült fizikai fenyítésben az iskolában.
A Védd a Gyerekeket weboldal az iskolai fizikai és pszichológiai bántalmazással kapcsolatos információkat, egy Gyakran Feltett Kérdések szekciót valamint egy ?Sátánista foglalkoztató füzetet? tartalmaz.
?Azt akarjuk, hogy a gyerekek tudják, megengedett számukra, hogy Sátánhoz imádkozzanak az iskolában, valamint, hogy bizonyos szabályok betartása mellett megoszthatják hitüket másokkal,? mondta a szóvivő.
[divider_1px_bg]
?Az [ördög] emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.? ? János 8:44
A történet mozdulni látszik. Hogy-hogy nem, de a rossz irányban.
http://news.artnet.com/art-world/satanic-coloring-books-distributed-at-florida-public-schools-105119
http://www.vox.com/xpress/2014/9/19/6526963/happy-friday-heres-a-coloring-book-about-satan
Nagyon figyelmesen olvastam a hsz-eket!
Valljuk be öszintén, hogy sokszor a szülök is elbizonytalanodnak amikor prontyuk neveléséröl van szó! / Nevelés: oktatás, út-,.példamutatás, türelem, szeretet és fenyítés – testi, érzelmi/lelki -, ami azt jelenti az én olvasatomban, hogy “súlyozzuk” a gyermek tetteit! Nagyon fontos a kiegyensúlyozott “szép szó vagy pálca” alkalmazása közt tudjunk bölcsességet mutatni!/
Ne feledjük, hogy vannak objektív okok is amiket igen is komolyan kell venni! Pl. “mérgezö” ételek ( E .. származékok, aszpartám, Na-glutamát és fene tudja mi minden még! Aztán a klóros, antibiotikumos, nitrátos stb. víz, a fluoridos fogkrém, az egyébb glikol tartalmú krémek, tusfürdök, mosó és mosogató szerek stb.stb.! A szennyezett levegö- chem trail, ipari, közlekedési szmog – szintén komoly tényezö!
A di-stressz, a “szórakozás” tv, pc, disco, az iskola, haverok, alkohol, drog, … és még …., kötelezö “védö oltások”, gyógy(!?)szerek, elktro szmog (mikro hullámok-mobil telo, gyors(mikrós melegítés)kaja !!!)
És, még mindig az objektív okoknál tartok!
Tudom miröl beszélek! Meg kellett tudnom az igazságot ezzel kapcsolatban is! Átéltem a “gyereknevelés” ezen stációit!
Szóval, aki azt hiszi, hogy egy két jó irányzott pofonnal le lehet egyszerüsíteni ezen kérdéskört az jól teszi, ha újragondolja mit is jelent szülönek/nevelönek lenni!
Gyermekünk Istentöl kapott ajándék! – Camelia Brodin.
Miért olyan fontos dolog ez? Miért érzitek szükségét annak, hogy ezzel foglalkozzatok állandó jelleggel?
Jobb, ha saját magatokat riogatjátok azzal, hogy van ilyen egyház is a világon?
A sátánizmus is csak egy vallás, ugyanúgy, mint a tiétek. Ők abban hisznek, ti pedig váltig állítjátok a saját magatok igazát.
Én nem látom a különbséget. Ha szükségem van a Teremtő Erő útmutatására, azt magamba vonulva szólítom meg, nem más, “szócsőként” foglalkozó ember segítségével. Még csak áldozatot sem kell érte bemutatnom, elég összpontosítanom.
Nem lenne egyszerűbb békében élni egymás mellett?
Thea:
“Tehát a téma mögé bújva egyrészt vitát szítanak, másrészt azt remélik, hogy közben megszerezhetnek néhány gyereket is az ügyüknek.” – Te nem szítasz vitát velük kapcsolatban? Saját meggyőződésedből hirdeted gonosz mivoltukat, mondd, mivel tudod bizonyítani ennek igazát? Tán benne van a Bibliában? 🙂
Én a gonosz létezésében sem hiszek, erre varj gombot!
Szeretet, szeretet, szeretet. Más nem létezik szerintem.
Béke
Sajnos nap mint nap találkozom vele, úgyhogy saját meggyőződésből is és a Bibliában is benne van.
A szeretet valóban a legfontosabb dolog a világon, és “Isten szeretet” (I.Jn.4:8), de nem mindenki választja a szeretet útját.
Van egy bukott angyal, akit Lucifernek hívnak, aki nagyon is létezik és egyetlen vágya, hogy Isten helyére lépjen, és az embereket elpusztítsa. Sok trükköt használ, amik közül az egyik, hogy sokakkal elhitette, hogy ő nem létezik. Az, hogy te hiszel-e benne nem változtat a tényeken.
Tisztában vagy azzal, hogy a sátánizmust miként gyakorolják?
És hogy miért foglalkozunk ezzel állandó jelleggel? Ha a Bibliára vagy Jézusra gondolsz, azért, mert jelenleg sokkal több olyan ember él a földön, akinek fogalma sincs arról, hogy mi folyik körülötte, hogy miért van itt a földön, vagy hogy egy harc folyik a lelkéért. Nekik szeretnénk segíteni és közben egymástól is tanulunk.
A fenti témával kapcsolatban pedig Jézus ezt a bölcs tanácsot adta: “Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” Máté 10:28
Tehát egy hívőnek nincs mitől tartania Sátán részéről.
Pl, ezért voltak a koncentrációs táborok, gulág, stb is…, meg a többi “csoda” az emberiség történelmében….? Mert : ” szeretet, szeretet, szeretet….”!?
Mi lenne akkor, ha a gonosz “létezne”…? 🙁
Te tényleg “naiv” vagy! “Az is csak egy vallás!” “… nem látod a külömbséget!”
Tudod, ha a tükörbe nézel és nem vagy elégedett a látottal, …nem bizti, hogy a tükörben van a hiba!
A tudatlanság nem bün, de az igen, ha nem teszel ellene!
Lehet, hogy a talmud-ot és Cion bölcseinek jegyzökönyveit kéne egy picit átfutnod, s máris tisztulna kép, hogy mi a külömbség!
A cikk pedig igazi “lórugás”, mellbevágó! Föleg, hogy nyíltan és leplezettlenül=arrogánsan, pofátlanul terjesztik a kór-t!
Ez az igazi “más”-ság liberális fertö hírdetménye!
Ha, Isten van, akkor mire vár??? …mi kell ennél több???
A szüleimnél is elcsattant egy pár építő jellegű pofon és mind a ketten nagyon jóravaló emberek lettek. A mai világban igazi kincsek, mind segítőkészségben, mind önzetlenségben és sorolhatnám..! Biztos nem a pofonok miatt, de szerintük is kellett a “fékhez”. Valóban látni, hogy a szabadjára engedett, nem nevelt gyermekekből sokszor milyen gátlástalan önző felnőttek lesznek.
A sátánisták még haggyán, mert benne van a sátán a nevükben… De mint tudjuk, a sátán nem ám nyitott Bibliákkal járkál, hanem mint a kígyó úgy siklik el a törvények felett.
Ha ugye a sátánnál tartunk, tegyük be a “nagycsarnokos” hitgyógyítókat a körbe, mert azis biza a sátáné. (kivételt képeznek az mélyhitű csoportok, akik valóban képesek öngyógyításra, de nem maguk, hanem Isten könyörületéből.
Itt a boldog videó nem a mai 2000 évesből, hanem még előtte. A fószer könnyedén leleplezi a “hitgyüliseket”.
http://www.mommo.hu/media/URI_GELLER_LELEPLEZESE_2
Egyben leleplezi Uri Gellert is…:D Jó szórakozást.
Az a borzasztó, hogy az ember nem tudja eldönteni, hogy mi lenne a jó, ebben az esetben! Mert nem a világi tanároknak, nevelőknek, vagy vallásos apácáknak, stb-knek kellene fegyelmezni, illetve “nevelni “, vagy “fenyíteni” a gyerekeket! De, manapság már a szülők nagy része se volt nevelve, ezért ők se tudják nevelni a gyerekeket. Továbbá azt is tudjuk, hogy nem a szóbeli intés, vagy a testi fenyítés az, ami a gyermekere igazán hatással van, hanem az, hogy a szülő éli -e azt, amit mond, vagy , hogy ők maguk is ahhoz tartják-e magukat, amit hirdetnek…! Vagyis a példamutatás!
Továbbá azt is tudom mondani, hogy a tanár, tanító, nevelő is csak ember. És nem tudhatjuk, hogy milyen ember! Hogy valójában egyetértünk-e az erkölcsi nézeteivel, vagy sem…! ( Pl, nálunk, az osztályfőnöknő, felháborodottan közölte anno, hogy felmérést végeztek, a gyerekek között, …..és sajnos ezeknek a gyerekeknek abszolút nincs erkölcsi érzékük, mert az volt a kérdés, hogy szerintük, mi az elítélendőbb: 1 . ha valaki irigy 2. vagy valaki rendetlen(pontosabban, kicsit gyűrött, vagy piszkos a ruhája, illetve, nincs szépen megfésülve….?!)
A gyerekek az elsőt választották, és ez teljesen felháborította a tannénit….! …Mert mint mondta, az teljesen rendben van, hogy valaki irigy “egy kicsit”, na de kócosan….?! )
Szóval, bocs, de én nem szerettem volna, ha esetleg ilyen emberek 1-2 pofont ( esetleg komolyabb verést) leadtak volna a gyerekeknek ( nem csak az enyémeknek !), mert mondjuk “…tanulja meg a gyerek, hogy nem járunk kócosan a suliba….!” Mert mondjuk, a “léc” alja, nála ott kezdődik!
Persze azt se tartom jónak, hogy a normális tanároknak, tanítóknak se nincs semmi lehetőség a kezükben, hogy a valóban zűrös gyerekekkel valamit tudjanak kezdeni….!
Nem tudom, tényleg nem…! Ha belegondol az ember, hogy a világon hány gyereket ölnek meg a családokban a testi fenyítés, és verés által…, vagy hogy hány gyerek szenved mind a családon belüli, mind azon kívüli erőszaktól…! Szóval nem gondolom, hogy könnyű lenne ebben jól dönteni…!
(Viszont a gyerekek most majd tudni fogják, hogy a sátánisták a verés ellen vannak, a keresztények meg mellette….!)
A legnagyobb probléma itt azzal van, és csodálkozom, hogy ezt senki nem jegyezte meg eddig, hogy ezek a sátánisták szándékosan választották a testi fenyítést a kampányuk témájaként, mivel tudják nagyon jól mit mond erről a Biblia és azt is tudják, hogy mi a trend ma a világban ezzel kapcsolatban, “hála” az ő uruk tevékenységének. Tehát a téma mögé bújva egyrészt vitát szítanak, másrészt azt remélik, hogy közben megszerezhetnek néhány gyereket is az ügyüknek. Meg persze a hatóságok “áldását”, mondván ők csak a gyerekeket védik, nem akarnak semmi rosszat. Roppant alattomos.
Gyakorlatilag az én utolsó megjegyzésemmel pont erre akartam utalni, amit írtál:
“Viszont a gyerekek most majd tudni fogják, hogy a sátánisták a verés ellen vannak, a keresztények meg mellette?.!”
Ritkan ertunk egyet, de most igen 🙂
A problema a norma-kontroll-ban van, amire tobb valasz is lehetseges, ezek kozul csak nehany:
1) vallas (a “Biblia allaspontja”) -> sarkosan fogalmazva: “verheted a gyereket” (ahogy az utolso mondatodban is irtad)
2) vallas (barmi mas) -> verheted, nem verheted, lenyeg, hogy tartsd be az adott vallas szabalyait
3) skot-modell (volt itt az oldalon is), ahol a terv szerint majd allambacsi megmondja mit lehet, mit nem
4) stb, stb…
A helyzet az, hogy a “satanista egyhaz” itt egy nagyon franko teruletet talat, ami nagyon jol kepviselheto (ahogy Thea is megjegyezte) es a dolog nagyon is relevans, hogy beszeljenek rola. A “problema” az, hogy miert eppen ok “kezdtek” errol beszelni? Csak nekik jutott eszukbe ez eddig? -nem hiszem.
Amig a gondolatot nem koveti a tett, addig az fogja tematizalni a kozbeszedet errol, aki “tesz”. Sot! Amig nem derul ki roluk, hogy pedofil, gyerelmolesztalo, stb kozosseg, addig hitelesebben kepviselik az ugyet, mint sok mas egyhaz.
Akarcsak az elet sok mas teruleten: ?ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére?. Nos, a kerdes az, hogy masok miert nem kepviselik ilyen hangosan ezt a valos problemat?
Visszaterve az eredeti felvetesre: a kulcs a norma-kontroll fogalma. Amig hitelesen kepviselik az ugyet, addig szepen kialakul a nyilvanossag tudatalattijabn, hogy OK tudjak mi a helyes, mi a NORMA.
“Továbbá azt is tudjuk, hogy nem a szóbeli intés, vagy a testi fenyítés az, ami a gyermekere igazán hatással van, hanem az, hogy a szülő éli -e azt, amit mond, vagy , hogy ők maguk is ahhoz tartják-e magukat, amit hirdetnek?! Vagyis a példamutatás!”
Ez szerintem korfüggő. A gyereknevelés egy nehéz kérdés, és a mai világban szerintem egyre nehezebb. A szóbeli intés/testi fenyítés/példamutatás életkortól függően hat a gyerekre. Az egészen kicsi gyerek nem példából tanul. Rá kell szólni, olykor fenyítést is alkalmazni, mert a példamutatásból nem ért. Pl. te sosem húzod meg senki haját (tehát nem lát ilyen példát), a gyerekednek mégis eszébe juthat ilyesmi, és akkor megneveled, hogy ilyet többet ne csináljon. Vagy vannak olyan dolgok, amiket te teszel, a gyerekednek mégis megtilthatsz (pl. ha feketekávét iszol).
És akkor ott van a kamaszkor, amikor hiába mutat jó példát a szülő, a legtöbb esetben megromlik a szülő-gyerek kapcsolat. Ilyenkor szerintem már nem segít a testi fenyítés (inkább árt), mert a tinédzserek ilyenkor vannak a legérzékenyebb korszakukban. A probléma az, hogy nemcsak a szülő vet a gyerekbe, hanem vet a média, az iskola (ahol idejének nagy részét tölti – főként nem a tanárok, inkább az osztálytársak), és keresztyén család esetében éppen ellenkező erkölcsi normákat vetnek az otthon tapasztaltaknál. A kamaszkor idején a gyerek általában felnagyítva látja a szülők hibáit, és más példaképeket keres. Nekem az a tapasztalatom, hogy ilyenkor az segíthet, hogy a gyerek megmaradjon a jó úton, ha olyan élő közösségbe, gyülekezetbe jár, ahol lát maga előtt példaképeket, ahol van egy erős, szolgáló ifjúság, akiken látja, hogy fiatalként is az Úrhoz ragaszkodnak. Ha sikeresen túljut a kamaszkoron, akkor fogja igazán értékelni a szülei példamutató életét.
Nem tudom Xenia! Lehet, hogy ez gyerekfüggő is! De nekem nem volt ezzel kapcsolatosan semmi más tapasztalatom, mint amit mondtam! Bizony a kisgyereknél is a példamutatás volt a döntő! Láttam a másokén is! Ahol a szülők sunyi -hazug-verekedős-káromkodós-lopós-agresszív-hisztis-stb népek voltak, ott már a “csecsszopó” is olyan (volt, csak most már nem figyelem!)! Mondhatott annak a szülő akármit, olyan volt a “kölök”, ahogyan azt otthon látta…! Mint a szülei…! Azután, már amikor megnőtt, és a saját belső, lelkiismereti törvényére hallgatott ( ha addig a szülők nem irtották ki belőle….!), akkor, már volt, aki megváltozott, és már nem a szülők mintáját követte, de a kisgyerek először a szülőt utánozza…!
Azt mondod, hogy a gyerekre rá kell szólni, mert nem ért a példamutatásból…?! Szerintem ezt nevezzük nevelésnek….! És én se arról beszéltem, hogy nem kell nevelni, csak arról, hogy hiába fogod a 10 parancsolatot beleverni a gyerek fejébe, ha te magad a többségét látványosan áthágod, akkor hiábavaló a beszéded ! De próbálj meg te a lopás ellen beszélni, ütni-vágni a gyerekedet, ha tőled meg azt látja, hogy jár a szemed mint a ping-pong labda, hogy mit lophass el….!?
Az élő keresztény gyülekezetbe járásról szóló mondataidhoz , most nem tudok mit mondani, mert a téma :”a sátánisták tiltakozása az iskolai verés ellen…!” Én is ahhoz a témához szóltam hozzá. És mint sejthető is volt, én egyet is értek azzal!
Persze, én is azt tartom, hogy van amikor egy jól elhelyezett “fenékre csapás” többet ér, mint 3 óra prédikáció, de azzal is nagyon kell vigyázni, hogy valóban igazságos legyen, és a gyerek is úgy érezze, hogy” ja, igen…”.!
Kedves Ida, egyetértek azzal, amit írtál. Csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, amit írtam, mert vannak, akik átesnek a ló másik oldalára, és nem nevelik a gyereket, hanem “Istenre bízzák”, hogy majd ő megneveli, ők meg csak példát mutatnak. A példamutatás és a nevelés együtt fontos (van sok egyéb példa is: pl. ismerek olyan példát, ahol a szülő dolgos volt, kiszolgálta a gyerekét minden tekintetben, és a gyereke nem tanult meg dolgozni, tehát a példa nem volt elegendő), de szerintem ebben egyetértünk.
Az élő gyülekezetet csak azért hoztam fel, mert én azt tapasztaltam, amit leírtam, igazából csak kapcsolódott a példamutatás és nevelés témaköréhez (nem közvetlenül magához a cikkhez).
Kedves Ida,”Persze, én is azt tartom, hogy van amikor egy jól elhelyezett ?fenékre csapás? többet ér, mint 3 óra prédikáció, de azzal is nagyon kell vigyázni, hogy valóban igazságos legyen, és a gyerek is úgy érezze, hogy? ja, igen??.! ” Én ebben látom a lényeget. A dackorszakban semmit nem ér a példamutatás,mert a gyerek önállósulni akar és ebből kifolyólag csakazértis,pont az ellenkezőjét csinálja,de belül érzi,hogy nem helyes,a lelkiismerete is bántja.Nekem volt egyszer olyan,hogy párat rásóztam a fenekére,mert nagyon túlment a határon,erre ő rámnézett és közölte,hogy MÉG!Úgy érezte,hogy ettől nagyobb dolgot tett.Kapott még egy adagot ettől teljesen megnyugodott(a lelkiismerete is),az ölembe bújt és megölelt.Tehát tudta,hogy azért kapta,mert megérdemelte ,de ettől függetlenül én szeretem.
De haragból soha nem szabad egy picit sem megütni,mert csak az marad benne,hogy azért kapta mert mérges vagy és a dühöd próbálod levezetni rajta.
És-az én tapasztalatom szerint-kb. tíz éves kortól már egyeltalán nem,mert csak dacot vált ki.A kamaszok egyébként is úgy érzik,hogy az egész világ elleük van és még a szüleik sem szeretik őket. Itt már szerintem is csak a szeretet és megértés és a jó példa használ.És ahogy Xenia is írta,” ha olyan élő közösségbe, gyülekezetbe jár, ahol lát maga előtt példaképeket, ahol van egy erős, szolgáló ifjúság, akiken látja, hogy fiatalként is az Úrhoz ragaszkodnak” nagyon sokat számít.
Igen Xenia, és Edua, valahogy így gondoltam én is. Főleg a dackorszakban a fenékre csapást. Amikor nem tudod fogni a kezét valamiért, és kiszalad az úttestre mondjuk, hiába mondtad el neki, hogy nem szabad…! Meg hasonló veszélyes esetekben, amikor már nem használt a szép szó, és a magyarázat! De az az igazság, hogy borzasztó nehéz dolgok ezek, és nehéz bennük okosnak lenni, amik a cikkben is vannak! Mert még keresztények között is nagyon-nagyon sok olyan van, aki csak úgy “szire-szóra” üti-vágja, illetve állandóan szidja, korholja a gyerekét, gyerekeit, és közben azt hazudja magának, Istennek, és másoknak, hogy ezt mind szeretetből teszi…, meg hasonló “keresztényi” bla-blák…, mert meg is van írva ( úgymond) , hogy ….! Pedig legtöbb esetben arról van szó, hogy teher számára a gyerek, a gyerekek ( a testi-lelki kényelme ellen vannak) , de ezt nem meri őszintén bevallani még az Isten előtt se! Ezért mindazt a gonoszságot, amit elkövet a gyermeke ellen, misztifikálja, és úgy adja elő, mintha csak azért tenné, hogy Istennek tetsző módon nevelje a gyereket…! Azután, ha szegény megkínzott ( fizikailag, és lelkileg) gyerek felnő ( eszét tudja) , már odajut, hogy hallani se akar ( a szerető) Jézusról, Istenről, kereszténységről, ill bármilyen hitről….! A keresztényi szeretetről meg pláne nem..!
És ugyanígy ez a “nevelési módszer” a nemkeresztények között is így történik. És akkor ott áll az ember, és nézi a sok erőszakot: felnőtt-felnőtt, felnőtt-gyerek, gyerek-gyerek, gyerek-felnőtt…! És akkor, amit még az állatok ellen követnek el…?!
Szóval én nem szeretném, ha az iskolában akármilyen nevelőnek is hatalma lenne verni a gyereket/gyerekeket a saját erkölcsi belátása, illetve az adott intézmény erkölcsi szabályai szerint. ! Talán azzal értenék egyet, ha a szülőnek kellene vállalnia a felelősséget a gyerek tetteiért. Viszont a szülő hozzáállását is figyelemmel kellene kísérni azért, hogy azáltal ne a gyerekekkel való kegyetlenség növekedjen meg otthon, hanem a szülőkből váljanak jobb emberek, szülők….! Viszont az se lenne jó, ha az embert állandó megfigyelés alatt tartanák, és állandóan a nyomában lennének. Vagy esetleg a normális szülőnek se lenne módjuk a kellő időben történő fenékre csapásra………! Szóval szerintem emberileg munkálkodva megoldhatatlan a probléma…! Viszont valamit mégis csak kell vele kezdeni…!
(Persze ezek nem újkeletű dolgok, az emberek mindig is ilyenek voltak…!)
Talán egyeseknek ez vicces lehet avagy “trendi”, de én ezt messze nem így ítélem meg. Ebből is tisztán látszik, milyen erős behatást gyakorol a gonosz jelen világunkra.
Eleve abszurd kategória bármilyen formában összekapcsolni gyermeket és az “ördögöt”. Sajnos az emberek többsége nem látja a fától az erdőt.
Tulmisztifikaljatok ezt a “satanic temple” temat…
Ez is csak egy alnernativ/trendi klub, mellesleg nem is rossz “humanista mission statement”-tel.
Ez a kampany pl. max annyiban “veszelyes”, hogy a nevelesu celzatu (ki nem kapott ilyet…) pofonokat meginkabb visszaszoritja. (De ezzel egyaltalan nincs egyedul, sok mas idiota is ugyanezt szajkozza…)
A gyermekek testi fenyítése élet ellenes, ahhoz hogy ezt egy ember felfogni legyen képes, szükségtelen bármiféle demagóg vallás vagy szekta, egyszerűen EMBERNEK kellene válni végre!
Sátánisták a vallások legostobábbikjai a többi babonaságokban hívő valláshoz képest .
Teremtő az létezik, de Sátán soha nem volt, legfeljebb magából az ostoba és agresszív emberek között születik újból és újból és sajnos egyre csak szaporodnak. Az ezerarcú vallásos és a Sátánfajzatú emberek azok, akik teljesen eltorzítják a mindenkori emberi fajt- mert megtanítják hatalom éhessé lenni, megtanítják a kétszínűséget a hazugságot, a mások eltiprását az agressziót és azt hogy miképp lehet saját faját halomra ölni egyre fejlettebb módszerekkel!
ahhoz hogy az ember Emberré váljon szükségtelen a misztifikálás, csak saját lelkét kellene ismernie akkor rájönne mit is jelent a szeretet, a hűség és összetartozás amit az állatvilág azóta ismer mióta a Teremtők megalkották az életet- Csak az ember az egyedüli faj amely még a saját anyját is elárulni képes az Istenről már ne is beszéljek, hisz az ember csak képzeli hogy létezik, de valójában fogalma sincs arról mi is a Teremtő!
@Viktoria:
Sátán egyik legnagyobb húzása volt, hogy elhitette sokakkal, köztük Veled is, hogy nem létezik.
Rengeteg ponton lehetne vitatkozni kijelentéseddel (az ember legyen Ember, misztifikálás nélkül, de rögtön említed a lélek ismeretét, ami erősen metafizikai terület ugye, szóval némi definíció nem ártana…említed a “szeretet, a hűség és összetartozás amit az állatvilág azóta ismer mióta a Teremtők megalkották” (sic!). Kérdem én, ki a babonás? 😀
Na meg az állatvilág, mint a hűség, összetartozás példája? Ahol a hím elhagyja a nőstényt a másik nőstényért, és vice versa? A hím felfalja a kölykét, hogy újra párzásra kényszerítse a nőstényt? Sorolhatnám, de majd csak mesélsz még valamit erről.)
Van az a pont, amikor az ember azt mondja: nem vesszük föl a kesztyűt; nekem majdnem sikerült.
Annyit mondok: ismerni akarod a teremtés és lélek misztériumát? Miért nem kérdezed a Teremtőt magát, aki a Szentlelket küldte? Egyszerűbb, mint mindenféle elméleteket kergetni.
A testi fenyítés életellenes… és a lelki fenyítés vagy terror? Az milyen kategória? A testi fenyítéssel is azt szeretné az ember jó esetben elérni, hogy a gyermek személyisége kiegyensúlyozott legyen. Láttunk sok olyan esetet, amikor egy gyermek személyiségfejlődése teljesen szabadjára volt engedve és hát… nem egy kiegyensúlyozott, értékes ember lett belőle. Az az ember pedig minimum szégyellje magát, aki felindultságból, vagy bosszúból, megtorlásképpen fenyíti, veri a gyereket! De szégyellje magát az is, aki ugyanezen okból cikizi, korholja, verbális fenyítésben részesíti a gyerekét. Létezik egyetemes erkölcs és mindenkinek ehhez kellene mérnie magát, ez alapján kellene élnie az életét.
Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal. (?Péld. 23,13)
A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság; de a fenyítés vesszeje messze elűzi ő tőle azt.( ?Péld. 22,15)
A ki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát; a ki pedig szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel.(Péld. 13,24 )
Hol van a határ a nevelő célzatú pofon és a testi fenyítés között?
Mert nagyon sok mai gyerek megérdemelné, hogy kapjon egy jókora pofont, hogy helyretegye. Én is kaptam egyet apámtól kölyökkoromban – és igaza volt, megérdemeltem!
Meg sokan amikor visszabeszélnek a tanárnak… így is alig van eszköz a pedagógusok kezében. Igenis kapjon a gyerek pofont, ha megérdemli.
(Ha ok nélkül / túlzottan megverik, azt én is ugyanúgy elítélem)
A szíved jelöli ki.
Szeretetből sosem fogod megütni úgy a gyereket, hogy baja legyen, de érezni fogja, hogy átlépte a határt.
Ez pontosan így van – hogy én mint szülő hogy csináltam ezt, hagyjuk (nem voltam képes jól csinálni) – viszont anyukám ritkán adott pofonjaira emlékszem. A papámé is meglehetősen ritka volt, az a verés fájt, és ahogy emlékszem, nem is hatott hanem a fizikai fájdalom maradt utána. Anyukámé pedig … nem a pofon/a legyintés fájt, nem is azért, mert gyenge volt (nem volt gyenge) hanem a szívem fájdult meg, hogy ő már ilyen állapotban lett miattam, hogy megpofozni kénytelen 🙁 EZ viszont mély hatást tett rám gondolhatjátok.
Úgy van! 😀
Helyes!
“A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” János 10:10
A te döntésed, hogy az életet választod-e.
Igaz!!