Egészség

Biotech farmok: Vakcinák és gyógyszerek a GMO termésben

Forrás: Natural Society

Az igazság tényleg furcsább, mint a fikció, főleg ami a biotechnológiai vállalatok nyíltan vállalt jövőbeli terveit illeti. Az egyik ilyen eset főszereplője a ProdiGene nevű biotechnológiai cég, amelynek vezetőit akár 1 év börtönbüntetésre is ítélhették volna 2002-ben mert ?bio-gyógyszeripari? (ahol a bio a biotechnológiára utal) terményekkel fertőzték meg a hagyományos élelmiszereket. Ezek a növények az AIDS-szel, cukorbetegséggel és hasmenéssel összefüggésbe hozott gyógyszer és vakcina összetevőket termelnek.

Miután 13.500 tonna szóját fertőztek meg saját, gyógyszer- és vakcina összetevőket tartalmazó biotechnológiai kukoricájukkal, az amerikai mezőgazdasági minisztérium (ugyanaz a szerv, amelyik a Monsanto terményeket gyorsított eljárásban engedélyezi, és nem törődik ismételt szabálysértéseivel) 500.000 dollár büntetés megfizetésére kötelezte a céget. Mint kiderült, a gyógyszeripari termést már összekeverték a hagyományos terméssel, de a mezőgazdasági minisztérium állítása szerint a szállítmányokat elkobozták mielőtt emberi fogyasztásra kerültek volna.

A büntetés kifizetését és némi negatív média visszhangot követően a ProdiGene úgy döntött bocsánatkérés helyett, inkább kiterjeszti küldetését. A cég, a Dow AgroSciences óriás becsléseivel kiegészítve, kijelentette, hogy 10 éven belül (2004-re) 200 milliárd dollárra akarja bővíteni biotech-gyógyszeripari terményeit, valamint elérni hogy az Egyesült Államokban termelt kukorica 10 százaléka biotech-gyógyszeripari természetű legyen.

Más szóval, ezek a termések rejtett nanoméretű vakcina, antibiotikum, hangulatjavító és egyéb jellegű gyógyszeripari összetevőket tartalmaznának. Egy kaliforniai központú cég fogamzásgátló kukoricát is létrehozott, amit tömeges fogamzásgátlásra terveztek. Az AlterNet egyik cikkben Carmelo Ruiz-Marrero a következő kérdést tette fel:

Mi történne, ha a fogamzásgátló kukorica vagy az antibiotikumot tartalmazó búza a boltok polcaira kerülne? Senki sem tudja, de ez nem zavarja az agro-ágazatot abban, hogy továbbfejlessze ezeket a növényeket.

Vakcinák, gyógyszerek és fogamzásgátló a vacsorában?

Az ilyen technológiák létezése egészen új szintre emeli a GMO-k elleni harcot. Az ismert mellékhatásokon túl (mint a legújabb kutatások által kimutatott daganatok, DNS károsodás és egyéb komplikációk), a gyógyszerészeti összetevőket tartalmazó GMO termények előbb utóbb utat találhatnak az asztalunkra, a lakosság tömeges gyógyszerezése érdekében. Az ilyen törekvéseket a vakcinák ellenzőinek megkerülésére is használhatják, egyenesen az élelmiszereken keresztül juttatva az emberekbe a kívánt hatóanyagokat.

Első hallásra abszurdnak tűnhet, de sajnos az alábbi módszer sem számít új ötletnek. A kutatók már korábban vizsgálták annak lehetőségét, hogy a szúnyogokat használják amolyan ?repülő oltóanyag szállítóként?, hogy így egyszerre nagyobb tömegeket olthassanak be az érintettek tudta nélkül. Egy nagy ökológiai szervezet szóvivője a következőket mondta:

?Egyetlen hiba egy biotechnológiai cég részéről és egy másik személy számára felírt orvosság kerülhet a reggelinkbe,? magyarázza Larry Bohlen, a Föld Barátai szervezet szóvivője.

A fenti információ szorosan összefügg azzal a hírrel, hogy a Monsanto egy úgynevezett ?gén elnémító? technológiát is megvásárolt, hogy azt embereken alkalmazza, aminek érdekében szövetségre lépett az Alnyam Pharmaceuticals gyószeripari részvénytársasággal. Elvégre a Monsanto sem maradhat ki a 200 milliárd dolláros gyógyszeripari gabonapiacból.

Más nagyvállalatok is keresik a módját, hogy részesedést szerezhessenek az üzletágból, amihez a molecularfarming.com weboldal nyújt segítséget, ahol a gazdák felajánlhatják földjeiket biotech-gyógyszeripari kísérletek céljára bárhol a világon. A befektetők egyre azon ügyeskednek, hogy kivegyék részüket az elkövetkező évekre nettó 80 milliárd dolláros összértéket ígérő biotech-gyógyszeripari létesítmények hasznából az általuk előállított gyógyszertartalmú GMO termésből remélt nyereség formájában. Az eddig megkötött szerződések Amerikától Zimbabwéig számos országot érintenek.

A szakértők attól tartanak, hogy a GMO-khoz, a DDT-hez és a dohánytermékekhez hasonlóan, a biotech-gyógyszeripari termékeknek az emberi szervezetre kifejtett hatására is csak évtizedekkel később derül fény.

?Minek kell történnie ahhoz, hogy a mezőgazdasági hatóságok komolyan vegyék a kérdést? Nem sok híja volt, hogy több millió ember ételébe kísérleti gyógyszerek és vegyi anyagok kerüljenek,? mondta Brandon Keim, a Felelősségteljes Genetika Bizottság munkatársa, a ProdiGene esetre reagálva. ?Néhány nagy port felkavaró haláleset kell? Esetleg a súlyos rendellenességek számának növekedése, amit csak évtizedek múlva vesznek észre, amikor már túl késő??

Növényalapú, értsd, növények által termelt oltóanyagok kifejlesztésével a DARPA kutatói is kísérleteznek. A 2005 óta folyó Blue Angel projektre a Pentagon 21 millió dollárt biztosított.

Előző posztKövetkező poszt

6 hozzászólás

    1. Alapos és megdöbbentő anyag, sok mindenre magyarázatot ad. Kösz a linket, továbbítottam másoknak is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend