Egy időben a járványok témaköre, mint az idők jeleinek egyik ismertebb formája, viszonylag gyakori téma volt errefelé. Talán véletlen egybeesés, de mostanában nemcsak kevésbé foglalkoztatott a kérdés, de a hírekben is ritkábban lehetett ilyesmiről hallani. Egészen mostanáig. Néhány napja, nem más, mint maga Bill Gates tartott előadást a témában, én pedig úgy gondoltam, hogy ideje ismét foglalkozni a kérdéssel. Persze nem azért, hogy eggyel több tételt adhassunk a félnivalók listájához, hanem épp ellenkezőleg. Minél félelmetesebbnek tűnik a világ, annál fontosabb látni, hogy ezeket a félelmeket sokszor mi magunk gyártjuk, és ez akkor is igaz, ha a járványok veszélye nem kitaláció.
Nem kitaláció, azonban sokszor nem úgy vagy nem olyan formában érkezik, mint ahogy gondolnánk és a kiváltó ok sem a véletlen vagy az átok súlya alatt sóhajtozó természet, hanem az ember.
Tehát Bill Gates aggódik. Nagyon. Úgy gondolja, hogy az Egyesült Államok és a világ úgy általában, nincs felkészülve a szerinte biztosan érkező világméretű, a 100 évvel ezelőttinél is több áldozatot követelő járványra.
Gates szerint ezt a bizonyos járványt, az 1918-ashoz hasonlóan, szintén az influenza vírus okozza majd. A Massachusetts-it Orvosi Társaság előtt tartott előadásában, a járványok terjedésének modellezésére szakosodott Washington-i intézet adatai alapján kifejtette, hogy amennyiben a járvány ma indulna el, hat hónap alatt 33 millió áldozatot követelne.
A folyamatosan mutálódó vírusokkal szemben igencsak alacsony hatásfokkal működő oltások mellett Gates a vírusok kezelésére használható gyógyszerek és antitest terápiák kutatására helyezné a hangsúlyt.
Érdekes módon nem Bill Gates látja a legsötétebbnek a helyzetet. Dr. Jonathan Quick, a Globális Egészségügyi Tanács elnöke a nagy influenzajárvány modernkori megismétlődése esetén 300 millió áldozatra számít. Dr. Quick úgy gondolja, hogy a járvány miatt hiány keletkezne a gyógyszerellátásban, az erőforrások (áram és az energia úgy általában) nem bírnák a terhelést és végül a globális gazdaság is összeomlana.
„Az [influenza vírus] a legördögibb, legnehezebben kontrolálható és a leggyorsabban terjedő vírus a világon,” nyilatkozta.
Gates úgy gondolja, hogy miközben az élet egyre jobbá válik a többség számára, a világ nincs felkészülve a járványokra. Szerinte úgy kellene készülni rájuk, mint egy háborúra.
„A következő világméretű járvány egy számítógépről is elindulhat egy terrorista keze által, aki a géntechnológia segítségével például ránk szabadíthat egy szintetikus himlővírust vagy az influenza halálos változatát.”
Egy riporter kérdésére válaszolva elmondta, hogy szerinte
„egy atomháború kirobbanásának esélye az én életem során elég alacsony. Úgy gondolom, hogy egy komoly Ebola járvány eshetősége ezzel szemben jóval 50% felett van.” (forrás)
Miközben Jézus is beszélt a járványok előfordulásának növekedéséről1, és az Ő esetében nem beszélhetünk találgatásról vagy eshetőségről, a követendő hozzáállást Bill Gates-től nagyon eltérő módon mutatta meg számunkra. Ha egy tökéletes, veszélyektől és konfliktusoktól mentes világban élnénk, felesleges lenne aggodalmaink leküzdéséről vagy az odafentről való békéről beszélni. Vajon Ádám és Éva képes lett volna megfogalmazni, hogy mit jelent a béke? Ahogy a sötétség a világosságban fénylik, a béke is úgy nyer értelmet, ha azt a konfliktusok közepette tapasztaljuk meg. A mai világban talán nincs is ennél fontosabb gyakorlati tanulnivalónk, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy az aggodalom ma több embert öl meg a járványoknál és Jézus erre is figyelmeztetett:
„Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.”2
A lényeg tehát, hogy akár a halálos betegségek, akár mások félelmei miatt aggódunk, létezik egy olyan béke, ami mindezt képes felülírni. Ez pedig „Isten békessége, ami minden értelmet meghalad”3 és nem a körülményeink határozzák meg.
A bibliában szereplő apokaliptikus csapások mind az ember által (hatékony közreműködésével) jönnek létre! A biblia mégis az angyaloknak (bukott) tulajdonítja, akik most is tanítják az embereket, sugallják, az ötleteket és megoldást, hogy a rossz átjöhessen az anyagi síkra! Bill Gates lehet, hogy épp attól fél, amit akár ő is előidézhet? Ironikus.
http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=235:2018-05-19-09-24-11&catid=21:kuelfoeld&Itemid=58
Ez aztán a szaftos konteózás ! 🙂 Fura egy állatfaj ez a Pokolravelük. Egyrészt hard core konteózás megy sokszor igékkel megspékelve, máskor meg ingoványos okkult megoldások és magyarázatok a világ bajaira.
Arpiel, s mi van akkor ha tényleg igaza van, mivel nagyon sok minden el van titkolva előlünk így ilyenekből tudunk meg olyat amit a cső nem akar tudomásunkra hozni, mint ahogyan azt is milyen későn tudtuk meg, hogy mégis mi fog történni a Nagyszigettel. Először magam is képtelenségnek találtam, de mégis mit értem el vele, hogy megkérdőjeleztem a valós információt, csak annyit, hogy még erőteljesebben kaptuk kézhez az adatokat. Úgyhogy Arpiel, magam úgy vagyok vele, minél jobban támadják az adott oldalat, annál több olyan információt lehet kikövetkeztetni, akiknek megadatott a tisztánlátás kegyelme ami segít még jobban megérteni, mégis mire számíthatunk, ha Abbánk újra elküldi Szentlelkét, s minden hétévnél idősebb megízlelheti hová kerülhet, ha akkor kellene számot adnia életéről. Tehát ha nem vagy képes látni, kérd a tisztánlátás kegyelmi ajándékát, ha megadatott ne éljél vissza vele, hanem testvéreid javára használd, mivel csak így tudsz még több testvérednek segítségére lenni.
Nyugalmadat kimélve nézd kérlek végig: https://www.youtube.com/watch?v=ah9he0NZkhY ezt, hogy bezzeg megmondtam, azt felejtsd el, mert azzal is erősíted a gyülölet forrását…
Ez azért sokkal durvább cucc…
https://www.youtube.com/watch?v=ljPvtdMPwf0
Oszkár nem durvább, csak nézzed át alaposan át, aztán vedd elő a lelked mélyén lévő Szentírást, s ha ez nem elég akkor tekintsd meg azokat az információkat, amelyek a kikényszerített betegségekről szólnak, amelyet nap, mint nap a nyakunkba szórnak, minél sűrűbben lakott a helység. S ha még ez nem elég, akkor http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom , üdvözlettel: Andre
Angyal szál az égből, ruhája hófehér
Csillagokon lépdel, míg a földre le ér.
Jobbjában az új év, még fátyol borítja,
De az ó esztendőnek készen már a sírja.
Angyal édes angyal, lebbentsd föl a fátylat,
Hogy az új esztendőben ne érjen sok bánat.
Hozz reánk örömet, áldást, békességet,
Hogy melegebben süssön a nap a házunk felett.
Rendben, Andre, csak viccnek szántam, ne haragudj! 🙂 Téged ez érdekel.Teljesen jó!
Nézd meg ezt a környéket. https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2017/12/sanita.jpg A közelében születtem, és télen-nyáron sokat túráztam errefelé.Engem az ilyen élmények azért mégiscsak jobban lázba hoznak.Megnéztem az újabb linkedet.Tudod, ez a környék is ennek a Hazának a része.Nagyon sok élményt gyűjtöttem be ezen hatalmas dombok alatt és tetején.Mondhatni, egyé váltam velük azóta.Nekem ez az a lelkem mélyén élő Szentírás, mert ez egy eleven információ, nem kikényszerített betegségekről, hanem szabadságról és egészségről, és ezeknek a hatalmas domboknak minden atomjában Isten van jelen.Ezek a dombok itt vannak már csillió évek óta, és ha Isten úgy szeretné, akkor még itt is lesznek.És nem fogja kikérni az illuminátusok, de még maga az Antikrisztus véleményét sem.(No jó, talán Bill Gates-el azért mégiscsak megbeszéli. ) És ezek még csak puszta dombok egy régen lekopott röghegységben, és nem pedig a Föld nevű bolygó legtüneményesebb, legmagasztosabb teremtményei…
Sokak szerint egy nagyságrenddel többen kellene gondolkozni.
Aztán “Alles anfang ist schwer”, de levonják azt amit le kell és többet nem csordulnak túl a földlakók.
Ezek “a manókat, zöld, barna, csupasz, lila, vagy fekete a baktériumok szellemei, a vírusok kicsi képlékeny zöld, barna szörnyecskék”, nem a reklámokban mutatott képekből vannak ? 🙂 Viccet félretéve, ami biztos megállapítás „Az [influenza vírus] a legördögibb, legnehezebben kontrolálható és a leggyorsabban terjedő vírus a világon,” nyilatkozta a vénülő illumináti beavatott milliárdos pajtás, már csak tudja, találó volt ez az ördögi jelző, mert ezt ő maga a sátán tenyésztette ki valahol messze a Naprendszer peremén, valami eldugott helyen, és küldi ma is őket pl. az üstökösök felszínén is. De hogy valami mini démonok lennének ezekben a kórokozó mikróbákban azt kétlem, tekintettel a szaporodási rátájukra és egyedszámukra.
Az emberek sokmindentől félnek, de legfőképpen attól, hogy szembe kell nézni a saját szívével.
Amikor egy katolikus illető azt mondta , hogy külön kell szeretni Jézust az Atyától, nem pedig azt amit Jézus kijelent elgondolkodok. Milyen az emberek lelki kapcsolata Istennel?
Járványokról, balesetekről, van szó, de az igazi félelemről ami miatt nem bíznak a halálban arról nincs.
Ez a világ egyszer elmúlik hiába harcolnak ellene. Mégpedig az ember élete ér véget. Ez a valóság nem állandóra készült, ez egy pici bolygó pici világa.
Jézus sokkal többet készített az embereknek amit Job ahogy olvastam a saját új testében fog látni, vagy már látja is.
Járványokról van szó amit nem igazán tudnak hogy hogyan terjed. Itt a madárinfluenza, amiről írtál hogy a háztájit nem támadta meg úgy mint a nagyipari állományt.
Olvastam tudósról akit azért zártak ki mert látott egy vörösvérsejtet virussá alakulni. Én pedig látomásban láttam kicsi szellemi lényeket támadni.
Utána olvastam és mások is látták ezeket a manókat, zöld, barna, csupasz, lila, vagy fekete a baktériumok szellemei, a vírusok kicsi képlékeny zöld, barna szörnyecskék. Aztán több ember beszámolt arról, hogy látott ilyesmit.
Ezek Isten titkai amiket az ember hiába bolygat.
Viszont azon elgondolkodnának ha teszem azt tényleg megtörténik a merénylet és mégse az immunrendszer védi meg az illetőt hanem a lelki kapcsolata, bizalma Jézussal. Szóval amikor az a katolikus illető Jézus elé kerül az lesz a kérdés : Miért nem bíztál bennem és adtad nekem teljesen a szíved?
Az Isten szeretésére egyetlen hely van a szívben nincs több. Miért akarják sokan a saját kezükbe venni a hitet, szeretet, akaratot ezzel megfosztva Jézust a bizalomtól!?
A gyógyulás kegyelme, a jelképek, erők, hatalmak, terek, idők, tulajdonságok, számok, lények légiói mind meghajolnak Jézus Krisztus előtt, mind az Ő kezében van szilárdan és rendíthetetlen pontossággal.
Ideje lenne végre már nekünk is bízni benne mert minden általa van, nélküle semmi sem történik. Se jó se rossz.