Nem gondoltam volna, hogy ez a téma ilyen hamar újra felbukkan. Mintha a pápák cserélődése az idők jeleivel azonos ütemben gyorsulna.
A hír tehát, amit az olasz Libero-t követve angol nyelven elsőként a brit The Times osztott meg, majd több nagy katolikus portál is átvett, a következő:
„A Ferenc pápát egykor támogató bíborosok azt tervezik, hogy lemondásra fogják kérni a katolikus egyházfőt. A bíborosok attól félnek, hogy a pápa reformjai az Egyház szakadását okozzák, amely szerintük katasztrofálisabb lenne, mint az 500 évvel ezelőtti reformáció által okozott szakadás. A The Times az olasz katolikus újságíró és Vatikán-szakértő, Antonio Socci munkájából merít. A lap azt írja: a Ferenc pápára szavazó bíborosok jelentős része rendkívül nyugtalan, és a csoport most az erkölcsi rábeszélést fontolgatja, hogy meggyőzzék őt a nyugalomba vonulásról. Socci szerint azt szeretnék, hogy a helyére Pietro Parolin bíboros, a Vatikán államtitkára kerülhessen. A Vatikán egy másik szakértője szerint viszont nem lehetséges, hogy a hierarchia tagjai nyomás alá helyeznék a pápát. Akik ugyanis ismerik ők, azok tudják, hogy ez haszontalan lenne.
„Négy évvel ezelőtt, XVI. Benedek pápa lemondását, és Bergoglio színre lépését követően, a Katolikus Egyház helyzete robbanásig feszült és az is elképzelhető, hogy igazi szakadás elé néz, ami a Luther által elindított szakadásnál is súlyosabb lenne,” írta Socci, aki hozzátette, hogy az egyházjogi törvények értelmében tilos nyomás alá helyezni a pápát, így nem világos, hogy a kétkedők milyen módon terveznek eljárni.”
Nem tudom, hogy ebből lesz-e valami, mindenesetre megakadt a szemem a Pietro néven. Talán emlékeztek arra a bizonyos próféciára, ami XVI. Benedek lemondásakor kapott kitüntetett figyelmet.
Az 1094 és 1148 között élt Armaghi Szent Malakiás a saját életét követő valamennyi pápáról írt néhány sort, az utolsó pápát pedig ezekkel a szavakkal írta le:
“A Szent Római Egyház szélsőséges üldöztetése idején Római Péter uralkodik majd, aki számos megpróbáltatás közepette vezeti nyáját. Amikor ezek elvégeztettek, a hét dombra épült város elpusztul és a félelmetes bíró megítéli népét.”
Mivel sokan egyenesen a Jelenések könyvéből ismert Hamis Prófétát látják a jelenlegi vagy akár a mindenkori pápában, érthető, hogy felkapják a fejüket egy ilyen hír hallatán. Én a katolikus egyház állapotától függetlenül úgy gondolom, hogy a pápának később se jut fontosabb szerep, mint, amivel már most is rendelkezik a katolikus hívők befolyásolása által, így egyszerű kíváncsisággal várom a fejleményeket.
A Malakiásnak tulajdonított listával kapcsolatban persze vannak fenntartásaim:
„A hagyomány szerint Malakiást 1139-ben II. Ince pápa Rómába hívta, hogy számoljon be az eljövendő pápákról szóló rejtélyes mondatsorozatairól. A kéziratot végül a pápai levéltárban helyezték el, majd ezt követően feledésbe merült, egészen 1590-ig, amikor a bencés rendi Arnold Wion újra felfedezte, s öt évvel később kiadatta.
…
Az írországi Armagh püspökének, Szent Malakiásnak tulajdonított pápai lista 112 rövid, rejtélyes latin frázist tartalmaz, amelyek a római katolikus pápákra (néhányszor az ellenpápákra is) utalnak, kezdve az 1143-1144 között regnáló II. Celesztintől. Ezek a leírások általában a katolikus egyházfők családjának címerére, személyükre, származásukra, illetve a pontifikátusuk során bekövetkezett fontos eseményekre utalnak. Tekintettel arra, hogy az egyházfők leírása igen akkurátusra sikeredett a 12. századtól az 1590-es évekig, utána pedig lényegesen több a pontatlanság, a szkeptikus történészek a józan ész szabályait követve arra a következtetésre jutottak, hogy a próféciák valójában röviddel a kiadásuk előtt keletkezhettek.” (forrás)
Még nem sikerült dekódolnom, hogy mit jelent az, hogy az idők jeleinek üteme gyorsul, de ez a Facebook-on lőtt mém szerintem passzol hozzá. 🙂
https://scontent-fra3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/17190419_424089024601462_6460690034583762213_n.jpg?oh=e111228283afe02708ccb81ddb33bb8a&oe=5972C4F5
Ez tényleg elég találó.
A kérdésedre válaszolva: Jézus szavaira utaltam ezzel, Aki a vajúdáshoz hasonlította az utolsó időket, vagyis az idők jelei egyre intenzívebbek és gyakoribbak, pont, mint a szülési fájdalmak.
“Monnyon le!” 🙂
https://static.monnyonle.hu/images/Base/xmllogo.png.pagespeed.ic.qrNj9_-1gZ.jpg
Addig még érthető, hogy sok katolikus/keresztény hívő (embertársunk) csupán báb egy-egy ilyen “fura” pápa kezében… De a Pápát ki mozgatja?Ki áll mögötte?És az mögött…?Meddig lenne vajon folytatható ez a sor?És ki áll a sor végén?; na meg, hogy van-e vége egyáltalán ennek a sornak?
És le lehet-e egyszerűsíteni ezt az egészet?Csakhogy a figyelmünk nehogy megakadjon a Pápán… Mert nem ő a fókuszunk.A Pápa is csak egy “személy”.Még ha maga az Antikrisztus van is benne. 🙂 És még csak nem is az Antikrisztus áll a fókuszunkban, hanem Krisztus.Ő a dolgok leegyszerűsítésének vége és netovábbja. 🙂 Akárhogy is van, Ő áll mindenki mögött.Még a Pápa mögött is, mert Krisztusnál nincs erősebb Szellem.Így lesznek a hívőkből valódi hívők, nem pedig bábfigurák, és ezzel mindig marad választási lehetőségünk.Mert ha valami el is van esetleg eleve rendelve, az biztos, hogy nem az Antikrisztus az… 🙂
Három történelmi idő nemzedékének adatott ajándékba átélni, szem és fültanúkként az adott kor rendkívüli, nagy, sorsdöntő eseményeit, történéseit. Az Egyiptomból való kivonulást, kb. bő negyven év, kezdve a Mózes csodatetteivel, a pusztai vándorlás és végül az ígéret földjének elfoglalása. A második felvonás elkezdődött a megígért MESSIÁS természetfeletti meg-fogantatásával, párhuzamosan az előhírnök fogantatásával, harminchárom év után befejezésként egyiket lefejezik, másikat keresztre feszítve kivégzik. A harmadik felvonás távolabbi előkészítése megtörtént a magán kinyilatkoztatások által, La Salette, Fatima, Don Gobbi Kék könyve és az Igazság könyvének üzenetei által. Szentatyánkat, XVI. Benedeket lemondásra kényszerítve elkezdődött tulajdonképpen az utolsó Egyházszakadás. Számunkra Ferenc ellenpápa, mint egyházi szabadkőműves bíboros, önmagától beálló kiközösítésben volt és van. Tettei, megnyilatkozásai igazolják kit szolgál valójában. Az, hogy azon bíborosok akiket sikerült megtéveszteniük a konklávén, most már végre kezdenek felébredni nem sokat számít, sőt hála Istennek felgyorsulnak az események. De papjain is kezdenek eszmélni, és ideje is rádöbbenni, felismerni az idők jeleit és elfogadni, még ha borzasztóan nehéz számukra szembesülni a ténnyel, hogy valóban mi vagyunk a második eljövetel nemzedéke. Akkor már könnyű felismerni a “báránybőrbe bújt” Hamis Prófétát, még ha “Szent Márta ház” székfoglalóként tündököl is, sőt, a következő tulajdonképpeni főszereplő bemutatkozásáig már nem kell sokat “aludni”, feltárul az AK személye, kiléte, emberi neve is. Hogy kik és miket nyilatkoznak, lényegtelen, az események pörögnek “zsinóron”, erről gondoskodik a “vörös sárkány”, “a tengeri vadállat” és a “szárazföldi vadállat”. Jel 13. Számunkra – római katolikusok – éppen a mai nap evangéliuma “mint a villám fénye” megvilágítja az eseményeket. Lk 11, 29-36. Ha tiszta és igaz hitted, világnézeted van, tisztán, élesen látod az eseményeket. Nem feleslegesen, véletlenül mondta ki Urunk, Jézus Krisztus ezen szavait: Vajon amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a Földön?
http://www.origo.hu/itthon/20170217-fabiny-tamas-akar-ferenc-papa-is-lehet-egy-uj-luther.html
Amikor egy pápát le akarnak mondatni . Nagy dolog zajlik a hátérben .
http://www.magnificat.ro/portal/index.php/hu/tink-mainmenu-345/szent-mainmenu-39/szent-helyek-mainmenu-262/2159-fatimajt-a-harmadik-titok
itt meglelhető amit el akarnak velünk hitetni, viszont a Bonum Magazin februári számában, már nem ez fogja meg az embert, hanem ez, egy eredeti levél Tuy-ból, 1944. március 1-jei keltezéssel, amin érdemes elgondolkodni, hogy a legfontosabb helyekről jövő üzenetekben ugyanígy megvan ez a leírás, akit érdekel előkeresi a Magazin belső fedlapján a többit: “Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket. Kelt, Tuyban, 1944. március 1.” mint ebből az iratból is kiderül, amit oly sokan tudunk, mégsem akarjuk elfogadni, hogy ennek meg kell történnie. Tehát amíg Benedek Atyánk Rómában van fogságban, addig Róma nem pusztul el, de mikor az esemény megtörténik, már kevés időnk marad megérteni a kegyelem csodálatos voltának lezárását.
Látszott már előbb is https://www.youtube.com/watch?v=brTScfXn8sk félelmetes de nincs miért félnünk.
Viszont a katolikus “híveket” nem a pápa irányítja hanem a hitük 🙂 Sőt, van olyan történet, ahol egy 24 évesen meghalt apácából lett egyháztanító (Kis Teréz).
Befolyást írtam, és ez szerintem megállja a helyét. Bármilyen felekezet vezetője befolyással van a felekezet tagjaira. Persze minél inkább az Igén áll valaki, a befolyás annál kevésbé érinti vagy képes rossz irányba húzni. Igazából mindannyian befolyásoljuk egymást a megosztott gondolatainkkal. A pápa esetében viszont a katolikus hívők száma miatt a befolyás óriási.
Persze értem, hogy gondoltad. A befolyás, a hatás még kívánatos is, én örülök amikor itt IGAZ keresztények gondolatait olvasom 🙂 azért vagyok itt 🙂
De megtörténik, hogy valaki válasz helyett odanyom nekem egy kat.teológus állásfoglalását és azt hiszi, hogy azzal válaszolt: ez mulattat … Nem tudhatja, hogy MI SOKKAL kritikusabbak vagyunk, mint pl. egy-egy gyülekezetben a vezető felé a tagok … Persze, kell vezető, belátom … és főleg ŐRIZNI amit Jézus itt hagyott nekünk, ezért SEMMI “szemrehányást” nem tehetek csak HÁLÁS lehetek …