Forrás: Activist Post
Egy új tanulmány azt találta, hogy a kiterjedt állami megfigyelés öncenzúrára sarkallja a többséggel szembemenő véleményeket az Interneten.
Az Újságírás és Tömegkommunikáció című negyedévente megjelenő szakfolyóiratban publikált tanulmány nyomon kísérte, hogy milyen hatással volt a kísérletben résztvevők kommunikációjára, amikor az állami megfigyelésre emlékeztették őket.
A résztvevők többsége sajnos az emlékeztető hatására visszatartotta a népszerűtlennek tartott vélemények kifejezését.
“A “csendspirál” egy alapos kutatásnak alávetett jelenség, aminek lényege, hogy az emberek hajlamosak elnyomni magukban a népszerűtlen véleményeket a társadalmi elszigetelődés elkerülése érdekében. A közösségi média kontextusában megvizsgálták a “visszhangkamra” jelenséget, ami azt jelenti, hogy az emberek a Facebook és Twitter ismerőseik tetszéséhez igazítják véleményüket.
Az új tanulmány azonban kifejezetten azt vizsgálta, hogy milyen hatással van az állami megfigyelés az öncenzúrára.
A résztvevőket először politikai nézeteik, személyiségük és online tevékenységük felől kérdezték, hogy elkészítsék pszichológiai profiljukat. Ezt követően egy véletlenszerűen kiválasztott csoportot finoman emlékeztettek az állami megfigyelésre, majd minden résztvevőnek ugyanazokat a semlegesen tálalt, kitalált híreket prezentálták, például az Iszlám Állam iraki ágát célzó amerikai légicsapásokról. Ezt kérdések követték a feltételezet hírrel kapcsolatos véleményükről, például, hogy szerintük hogyan vélekedik a kérdésről az amerikaiak többsége, illetve, hogy vajon kifejeznék-e nyilvánosan is a véleményüket a kérdésről.
Azok, akiket emlékeztettek az állami megfigyelésre, kevésbé voltak hajlandók nyilvánosan kifejezni nonkonformista elképzeléseiket, beleértve azokat is, akiket pszichológiai profiljuk alapján kevésbé tartottak hajlamosnak az öncenzúrára.”
– írta a Washington Post.
Elizabeth Stoycheff, a kutatás vezetője aggasztónak találta az eredményeket.
“Nagyon sok ember, akivel lehetőségem volt személyesen is beszélni, azt mondja, hogy nem érdekli őket az online megfigyelés, mert nem szokták áthágni a törvényt és nincs rejtegetnivalójuk. Ez a fajta hozzáállás rendkívül aggasztó,” nyilatkozta a Postnak.
Stoycheff szerint a “nekem nincs rejtegetnivalóm” mottó képviselői éppen azok, akik leginkább hajlamosak az öncenzúrára.
“Az a tény, hogy éppen a “nekem nincs rejtegetnivalóm” csoport tesz lakatot a szájára, tökéletesen illusztrálja, hogy az online adatvédelem messze nem csupán arról szól, hogy az egyes felhasználók mennyire tisztelik a törvényt. Arról az alapvető emberi jogról van szó, hogy hatalmunk van-e meghatározni, hogy milyen képet mutatunk magunkról privátban és most már a keresési előzményekben és meta adatokban is,” mondja Stoycheff.
“Aggaszt, hogy a megfigyelés olyan kultúrát eredményez, amit az öncenzúra jellemez, mert ez egyre több jogtól fosztja meg a kisebbségi csoportokat. Az ilyen sebezhető csoportok jogainak védelme még nehezebbé válik, ha már a párbeszédekben sem vesznek részt. A demokráciát a változatos elképzelések jelenléte erősíti, az öncenzúra pedig gyengíti. Fontos lenne megértetni az amerikaiakkal, hogy az ország hosszú távú jólétéhez éppen úgy szükséges a polgárjogok védelme, mint a terrorista támadások megakadályozása.”
Amerika jólétébe, a demokrácia intézményébe vagy a terroristatámadások elemzésébe most ne menjünk bele, a fenti hírből elég lenne annyit megérteni, hogy az állami megfigyelés, illetve annak elfogadása, jól megkeni azt a már amúgy is meredek lejtőt, amin a világ feltartóztathatatlanul csúszik a teljes diktatúra felé.
Az állami megfigyelés felmentése a “nekem nincs rejtegetnivalóm” hozzáállással, azon túl, hogy nem igaz, ahhoz hasonlítható, mintha valaki feleslegesnek tartaná a szólás szabadságát, mert neki személy szerint nincs mondanivalója.
Egyesek azzal érvelnek, hogy csupán meg kellene találni az adatvédelem és a biztonság közötti egyensúlyt, csakhogy ez a hozzáállás is sántít. Minden jó tárgyaló tudja, hogy az egyezkedést soha nem lehet engedmények megadásával indítani, még a legegyszerűbb esetekben sem, az állami megfigyelés terén pedig nem egy egyensúlyt kereső udvarias féllel, hanem egy brutális, sok milliárd dolláros befektetések sorsáról döntő úthengerrel állunk szemben, ami kíméletlenül letarolna mindent, ha hagynánk.
A végszóhoz még csak annyit, hogy le fognak tarolni mindent. Mt 24:13 “De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.”
Pontosan, én is így látom. Ehhez még hozzáveszem, hogy az általános megfigyelés, a bélyegen keresztül lehetőséget ad sajnos majd a farizeus magatartásra és ennek támogatására: figyeljenek csak, én úgyis jó vagyok! Kapják csak el a bűnözőket, nagyszerű!
Igen Éva ez a dolog jó oldala, hogy ahelyett, hogy bombákat gyártson majd eljátsza a jót, a másik oldala pedig az, hogy az emberek elveszítik az egymásba vetett bizalmukat.
Itt a “jókért” aggódtam, érted? Akik már eddig is jónak tartották magukat 🙁 és rossznak “a rosszakat” sokszor csak azért, mert “úgy néznek ki” pedig csak nincstelenek.
Amikor a jókról beszélsz Éva próbálj már meg légyszi a jókról beszélni, amikor pedig a rosszakról akkor a rosszakról. Mt 5:37 “Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.”
Akik magukat jóknak gondolják, azzal tele a padlás. Az Úr kimondottan azokat feddte meg, akik annak gondolták magukat. Ezért tettem idézőjelbe és okom van rá.
Sokat foglalkoztam szegényekkel ‘talanokkal, akiket lenéztek, és alapból azonosítják a rosszakkal. Ezek alatt az évtizedek alatt megtanultam, hogy a “jók” milyen rosszak és a “rosszak” milyen jók … és nem azért, hogy ne beszéljek egyenesen!
Mi meg főleg nem dönthetjük el, hogy ki a “jó” meg ki a “rossz” magunkról pedig szintén ne ítéljünk!
De akkor legalább Te ne válj olyanokká mint ők. Én együtt érzek veled, de a megoldás nem az, hogy olyanokká válsz mint ők. És mi magunk is eldönthetjük, hogy mi a jó és mi a rossz pl. ami a szívünkbe adatott, de ha önbizalom hiányában szenvedünk akkor a biblia tükrében, lásd Isten szava. Még az Istentől eltávolodott embernek is segítséget nyújt, hogy visszataláljon hozzá. A szabályok nagyon egyszerűek, persze lehet árnyalni, de az irány nem változik tőle.
Nincs közöttünk véleménykülönbség, csak én másról beszéltem. Én például szeretem “a rosszakat” akár így, idézőjelben, akár igazán. Ugyanis az Úr is szerette, hiszen otthagyta a kilencvenkilencet az egyetlen elkóboroltért … mi több, kereszthalált szenvedett a rosszakért.
Szeretném, szenvedélyesen szeretném, ha vissza tudnék/tudok vinni valakit az IGAZ ÉLETBE és ezáltal az örök életbe … És kiütéseket kapok azoktól, akik magukat annyira jónak gondolják… MÁS DOLOG persze, az igyekezet …
Remélem, sikerült elmondanom, mennyire másról beszéltünk 🙂
http://www.hidfo.ru/2016/04/egeszben-vagy-darabokban-de-az-europai-unio-diktaturava-formalodik/
Illetve nem is a megfigyeléssel van a baj szerintem, hanem amikor saját céljaik elérésére fordítják azt, mintegy kiközösítve belőle a megfigyeltet.
Nem csak embereknél, de a fizikai világban, illetve a fizikában is bizonyított, hogy a megfigyelt függ a megfigyelőtől, sőt, igazából amit nem figyelnek meg az amíg nem figyelik nem is létezik, ez bizonyított. De hétköznapi példával, amikor valamit megmérnek, azáltal beleavatkoznak a rendszerbe és már nem a rendszer valódi értékeit kapják, valamit, amiben benne van a mérő értéke is, de mindegy is, a lényeg, hogy megváltoztatják az eredeti önvaló állapotot. Ez az egész megfigyelés egyébként szerintem egyfajta önmagunkból való kifordulás.
Ezt a hozzászólást nem értettem Powerke. Kifejtenéd légyszíves mire gondolsz?
Én azt szűrtem le belőle, hogy a megfigyelés kontrollá válik így nincs semleges nézőpont, mert a megfigyelés egyben befolyásol is..
Inkább nem mondanám, hogy mire gondolok.:)
Nekem így “Schrödiger kommentje” jött le az összefoglalódból.
Amit írtam Bilivőr az a cikknek szól, arról jutott eszembe, pl. öncenzúra, stb., ami nem feltétlenül a megfigyeltet tükrözi, pl. Isten is lát engem tudja és ismeri a dolgaimat, de Ő nem ismeretlen nekem. De ha egy számomra ismeretlen figyel azzal szemben én nem vagyok nyitott, ez egyénfüggő, ha valakit nem zavar vagy bízik benne legyen az ő dolga, de ezt nem lehet szerintem ráeröltetni másokra és számon kérni sem. Tehát csak egyetértek a cikkel, hogy hülyeség ez a “akinek nincs rejtegetnivalója….” kamu dumával.
Ismert szóval: jöhet a szerepjáték. A “megjátszás” 🙁
Én nem ezt mondtam Éva. Hanem azt, hogy korlátozzák a személyes szabadságjogomat. Ettől függetlenül már ma is létezik a megfigyelés lásd célzott reklámok, ellátogatsz egy oldalra utána aki ezt látta értékesíti ezt az információt, tulajdonképpen meglop, nevezzük őket tolvajoknak.
Jn 8:34 “Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.”
Ezt az önmagunkból való kifordulást úgy is értettem, hogy ahhoz, hogy valamit megismerjünk befelé kell fordulni, tudom ez indiai filozófia, de itt is megállja a helyét, lásd kérdéssel fordulni Istenhez, vagy a Szen Lélek felé, tehát a válaszokat belül is megtalálhatjuk, fölösleges azért szétboncolni a környezetünket, feldúlni mindent.
Ezt neked írtam Bilivőr, csak hogy nehogy hülyén halj meg. 🙂 lol
Bilivőr egy érdekes dolog jutott eszembe, lehet, hogy csak a nickedről de mindegy, szóval ez nagyon off, de tudtad-e, hogy a csilagok háborúja 6. részének az eredeti címe az volt, hogy “A Jedi bosszúja”, de végül George Lucas megváltoztatta “A Jedi visszatér”-re. És tudod miért? Mert egy Jedi sohasem állna bosszút. Ezt csak érdekesség képpen mondom, meg azért mert kapcsolatot látok közte és a kereszténység között. Tudod, fény, kard stb.
És persze örülök neki, hogy Lucas nem állt át a sötétek oldalára, és maximálisan egyetértek a véleményével, amit azokról mondott, akik megvették a licenseket. Respect.