Idők jelei

Tejet vagy vécépapírt szeretnél? Venezuelában év végétől csak ujjlenyomattal veheted meg

testing-fingerprint-id-system-080512Forrás: news.yahoo.com

Venezuelában hamarosan ujjlenyomat nélkül már kenyeret sem kap az ember.

Nicolas Madura elnök bejelentette, hogy ujjlenyomat leolvasó rendszert telepítenek az élelmiszerboltokba, hogy kontrollálni tudják, ki mennyit vásárol egy-egy termékből. Az elnök ?csalásvédelmi rendszernek? nevezi az újítást, amit egyébként a választásoknál már egy ideje használnak a dél-amerikai országban.

Szerdai bejelentése során Maduro elnök nem tért ki a bevezetés időpontjára, de egyéb kormányforrások szerint akár decemberre vagy januárra megvalósulhat a terv.

Egyesek szkeptikusan fogadták a hírt. Az intézkedést ellenzők szerint pedig az új rendszer nem egyéb, mint a jegyrendszer modern formája és sérti az emberek szabadságjogait.

Mások szerint csak a gazdaság teljes átalakítása segíthet újra megtölteni a szocialista ország krónikusan üres polcait.

Venezuela már egy teljes éve küzd bizonyos fontos termékek, mint például az olaj vagy a liszt, hiányával. Tavasszal a kormány már próbálkozott egy hasonló rendszerrel az állami boltokban, igaz, csupán önkéntes alapon.

2014. március - Több kilométeres sor egy bolt "előtt"
2014. március – Több kilométeres sor egy bolt “előtt”

A szigorú valutaszabályok és a dollárhiány miatt az ország lakosai nehezen jutnak hozzá az import termékekhez. A helyzeten az árszabályozás sem segít, a gyártók és termelők pedig azért panaszkodnak, hogy bizonyos termékek ára túl alacsony ahhoz, hogy megérje előállítani őket.

A kormány a nyereségorientált (IJ: Van másmilyen?) cégeket és a feketepiaci árusokat okolja az áruhiányért, akik felvásárolják az olcsó termékeket és az eredeti ár többszöröséért adják tovább.

A múlt hét során Venezuela elkezdte lezárni Columbiával közös határait, mert az országban megvásárolt élelmiszerek csaknem fele a virágzó csempészetnek köszönhetően a szomszédos országban köt ki.

Januárra a venezuelai központi bank adatai szerint az alapvető élelmiszerek több mint fele hiánycikké vált az ország boltjaiban.

Az új rendszer bevezetéséig sorszámokat használnak
Az új rendszer bevezetéséig sorszámokat használnak
Előző posztKövetkező poszt

28 hozzászólás

  1. Üdvözlök mindenkit !
    Már régebben olvasom az itt leírtakat-hozzászólásokat,ha lehet hozzátennék pár gondolatot.
    Úgy látom ,hogy ez a bélyegzés ,vagy ujjlenyomat azonosítása nyilvántartása,ez csak előzetes gyakorlata annak a dolognak amit majd az a személy vagy rendszer fog bevezetni,ami szembe fordul mindennel ami szent.Mint ahogy vélhetőleg a kommunizmus is,az előpróbája lehetett ennek a dolognak.
    Tehát itt még nem tagadják meg Istent,akik ez által vásárolnak ,csak ha majd hozzá lesz kötve Isten megtagadása-valamely teremtmény imádása.

    1. Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy van egy fontos kitétel: a bélyeg nem levehető, nem eltávolítható, hanem maradandó, bármi/bármilyen legyen is az.
      Ez alapján a csip valóban előfutár lehet, de veszélyes előfutár. Ha azt megszokja az ember, akkor a bélyeg már majdnem smafu.

      1. lehet hogy a csipp nem is fémből lesz hanem valami biotechnológialag kifejlesztett bőr szövet darabka információ leadással “megáldva”,vagy egy nanorobot szinte láthatatlanul kicsi,vagy nem is anyagi természetű valami igy levenni se lehet

    2. Kedves Kóbor Bari!
      Jól mondod, most még csak “szoktatnak” bennünket a bélyegzés gondolatához, hogy azt a “vészkorszakban is” “természetesnek” vegyük. Ez “most még” nem azonos az Antikrisztus imádattal. Akkor fordul komolyra a dolog, amikor megjelenik maga az Antikrisztus is, (akiről nem tudni, hogy ki lesz az.)

      Viszont a “megjelenésének” látható jelei lesznek:
      – Békességet hirdet, és hoz el (nagyon rövid ideig) az emberiségre.
      – 7 éves “békeszerződést” köt, melyet 3,5 év múltán meg is szeg.
      – A “7 éves békeszerződés” félidejébe (3,5 év elteltével) “beül az Isten Templomába és istenként mutogatja magát. (Isten Temploma alatt a zsidók addigra felépült 3. templomát értjük, ezért addigra a 3. templomnak is állnia kell.)
      Személy szerint úgy gondolom, hogy a “fenevad bélyege” a Templom megszentségtelenítésével egy időben kerül bevezetésre. (Bár ebben akár tévedhetek is.)

      Ami pedig az Antikrisztus színrelépése előtt történik, az nem lesz azonos még a fenevad bélyegével, – a hamis istenimádat elfogadtatásával.
      Napjaink tevékenysége maximum csak a pénz, (mammon) hamis istenének imádatát szolgálja, nem pedig az Antikrisztusét.

      Szeretettel: Erika

    3. Kedves Kóbor Bari!
      Erika és Koe Paal már megerősítették, amit te is gondolsz. Én is hasonlóképpen látom.
      Ha esetleg nem volt alkalmad még megnézni az Arkhón invázió című filmet, Rob Skiba többek között erről is beszél benne. Az érintett résztől linkelem, de érdemes végignézni az egészet: http://youtu.be/ld91S0ChWNk?t=52m26s

      1. Kedves THEA

        Köszönöm a linket,valóban nem láttam még ezt a filmet,igaz most technikai oknál fogva nem is tudom megnézni.De hamarosan sor kerül rá.

      2. Kedves Thea
        Elnézésedet kérem,hogy az előbbi írásban nagybetűvel írtam a nevedet.
        Sikerült a video “felét” megnéznem ,itt:http://www.albaref.hu/videok/hit_es_tudomany/Az_Arkhon_invazio__avagy_a_nefilim_visszaterese(—aztán megállt.)
        A kérdéses részt,azt nem láttam,de az elején azt mondja:minden test megrontotta az ő útját.Isten szempontjából,már az is megrontotta az útját aki ,paráznaságot követett el,tehát nem feltétlenül kell hozzá állat+ember genetikai keveredés,a Noé idejében a géntecnológia sem járhatott még olyan szinten .Másképp meg nem keverednek egymással a fajok,ahogy én tudom.Az angyalok +emberek az legalább írva van.
        Ti,hogy látjátok?
        Van benne egy kis fantáziállás ,de azért megpróbálom majd a többit is megnézni.

        1. Esetleg próbáld a Vimeos változatot: https://vimeo.com/103061084

          Írod: Isten szempontjából,már az is megrontotta az útját aki ,paráznaságot követett el,tehát nem feltétlenül kell hozzá állat+ember genetikai keveredés

          A Biblia nem tesz különbséget a bűnök között. “Aki hisz a Fiúban örök élete van” és “Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,”
          Ha a paráznaság kizáró ok lenne, attól tartok, hogy a Mennyország üres lenne… (Lásd: Máté 5:28)
          Rob arról beszél, hogy a Fenevad bélyege, illetve annak elfogadása, lehet, hogy valami olyasmi lesz, ami miatt az érintettek nem megválthatók többé, például azért, mert a Krisztus vére által adott megváltás helyett Sátán vérét fogadják el. Ezt természetesen csupán csak felveti, mint lehetőséget. Érdemes lenne megnézni a videót… (kb. az 52. perctől)

        2. Kedves Thea
          Megnéztem a filmet,most már értem miért keres egy ilyen bonyolult okot ,az elkárhozáshoz.Azért mert szerinte a Jézus vére örökéletet adott minden bűn felett.
          Ez igaz,csak meg kell térni belőle!

          Írod:Ha a paráznaság kizáró ok lenne, attól tartok, hogy a Mennyország üres lenne? (Lásd: Máté 5:28)
          Hát paráznaságból megnem tértek, nem lesznek ott,ha hihetünk Pálnak!

          1Kor.6:9.
          Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők,
          10.
          Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.

          Pál apostolnak ,ez erről a véleménye!

          Aki megvan tévesztve azáltal,hogy a valódi bűnt nem ismeri fel,mert abban a tudatban van ,hogy a paráznaság nem bűn, annak már csak egy ilyen Rob Skiba mozi kell ,hogy ellegyen foglalva.
          És ez az igazi megtévesztés ,nem a kiborgok meg a földönkívüliek.Hallgatni az igazi bűnről,és valami másról beszélni.

          Írod:A Biblia nem tesz különbséget a bűnök között.
          1Ján.5:16-17,itt azt írja,hogy a megtért embereknek ,vannak halálos és nem halálos bűneik!
          Bocs ,hogy kigazitottalak,de az én felfogásom erről ez !Lehet nem ide illik ez az írás,de gondolom folytatása sem lesz.

        3. Írod: “szerinte a Jézus vére örökéletet adott minden bűn felett”
          A Biblia szerint is.
          “az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” I. János 1:7
          “aki hisz a Fiúban örök élete VAN” János 3:36 Nem köti feltételhez! Örök élete VAN!
          Amikor valaki megtér és elfogadja Jézus áldozatát, Jézus vére minden bűnét elmossa. Ettől még nem lesz tökéletes, ugyanúgy vétkezik, hiszen a testünk megváltása csak később jön. Természetesen Jézus bennünk dolgozik, így elvileg könnyebb a jó úton maradni, csakhogy ez megint nem a mi érdemünk.

          A filmben hallottakat nagyon félreértetted szerintem. Szó nincs arról, hogy ilyen bonyolult lenne elkárhozni, csupán arról beszél, hogy megváltható lesz-e a valaki, aki elfogadta a fenevad bélyegét, és ha nem, akkor miért nem. Ennek nincs köze ahhoz, hogy minden ember bűnös és mindenkinek szüksége van Jézus megváltására. A rablógyilkosnak és jóságos szamaritánusnak egyaránt.

          (A halál felett Jézus győzedelmeskedett már. Az I. János 5:16-17-nek nincs köze a megváltáshoz vagy az elkárhozáshoz.)

          Amúgy ez a téma valóban inkább a klubba való, ahol igen sok szó esett már a megváltásról.

      3. Köszönöm a linket Thea, nagyon jó film. Megpróbáltam az első részt is megnézni, de nem vagyok elég jó angolból és hamar elfáradtam benne.

    4. Szerintem lesz egy nagy vallásháború az iszlám és a keresztény világ közt. Olyan véres lesz hogy (majdnem)mindeni a vallásgyakorlás beszüntetését kívánja majd.Az élelmiszerekhez való hozzáférést ahhoz kötik majd, ki tagadja meg a hitét.
      Én személy szerint lassan már semmiben sem hiszek.Csak egy őrült alkothatott ilyen világot.

      1. Kedves Óvatos,

        nicknevedhez hűen fogalmazzunk óvatosabban.
        Tételezzük fel a következőt:
        Főzöl egy pazar gulyáslevest. Ahogy azt kell, van benne minden, nagyon finom. Kimersz mindenkinek egy-egy adagot az asztalodnál, majd feláll valaki, és kérdezés nélkül, lehetőség szerint úgy, hogy a többiek ne lásság, teleszórja mindenki tányérját sóval, borssal. Akkor most ki főzött rosszat? Te? Nem hinném, a ludas az, aki túlfűszerezte és ehetetlenné tette a levest, amit Te gonddal elkészítettél. Így van ez a világunkban is. Isten elkészíti nekünk a levesünket, megteríti asztalunkat, a sátán pedig kicsit túltölti azt és megrontja ezáltal.
        Egy percig nem nevezném így őrültnek azt, aki elkészítette a világot és életet adott. A megrontó az, aki ilyenné rombolta.

  2. a fenevad belyege nem csak fizikai döntes hanem szellemi döntes is aki felveszi nevet vagy szämät,az ugyan ugy egyet ert az isten elleni läzadässal hogy isten gonosz isten.INKÄBB LEGYEK MÄRTIR MINT AZ ÖRDÖGÖT SZOLGÄJAM;AZ IGE IS MONDJA HOGY NEM MINDENKI MEGY BE ISTEN ORSZÄGÄBA AKI AZT MONDJA URAM URAM:AZ ELRAGADTATÄS KIVÄLTSÄGOS ESEMENY LESZ.

    1. Kedves András!
      Az elragadtatás tényleg kiváltságos esemény lesz. De ne felejtsük el azt sem, hogy ma még (mert még a kegyelmi korszakban élünk ), erre a kiváltságra bárki igényt tarthat, az által, ha befogadja Jézus Krisztust. (Megtér Jézushoz, és elfogadja urának és királyának, aki főpap a Melkisédek rendje szerint.)
      Szeretettel: Erika

    2. László,

      az egyik következik a másikból. A gondolatokból szavak, azokból tettek lesznek, így a bélyeg felvétele vagy elutasítása egy szellemi kiegyezést követel előzetesen. Akik gondolatokban az ördögöt szolgálják – tudva vagy tudatlanul – azok majd előbb felvállalják nézeteiket, amit megpecsételnek a bélyeg elfogadásával. Ugyanígy jómagam előbb elutasítom lélekben azt az életvitelt, de pontosabban is fogalmazhatok: előbb megtérek bűneimből, elfogadom Krisztus Jézust megváltómnak, majd megvallom mindezt, és legvégül felveszem a keresztséget, ami okán elutasítom a bélyeget. (Ne tévesszen meg senkit ez a gondolat; aki hisz, megtér és megkeresztelkedik, nem fogja felvenni a bélyeget. Ilyenekből azonban nem akad majd túl sok.)
      A mártírság szép dolog, de nem akarok ebben az Úr akarata ellen menni. Természetesen felvállalom, ha ez a feladatom.

      1. És ezúton szeretném bocsánatodat kérni, amiért “lelászlóztalak”, András, ne haragudj.

  3. itt van a szep uj viläg ami tizedelni fogja az emberiseget”kezetekbe adtam az eletet es a halält de ti az eletet välasszätok”EZ IGE! es aktuälis mert kozel az antikrisztus megjelenese mert minden törtenes arra mutat,es felkeszitik a vilägot egy krizis letrehozäsära hogy ne legyen mäs lehetöseg csak az maradjon eletbe aki az antikrisztust elfogadja.

  4. Azért arra kíváncsi lennék, hogy akinek betegségből, balesetből eredően keze vagy lába hiányzik, az, hogy fog tudni vásárolni?
    Főleg akkor, ha valamilyen okból kifolyólag “mozgáskorlátozott” és nem tud menni vásárolni.
    Akkor az ilyen embernek nem kell enni sem?
    Igen “sánta” és erőltetett a feketepiaci magyarázat. Alanyi jogon járó jegyrendszer bevezetésével egy magatehetetlen ember számára is kiváltható lenne az ő életét fenntartó táplálék, függetlenül attól, hogy ő saját maga nem tud elmenni “vásárolni.” De így? – vagy úgy is ez a cél? – a ritkítás.

      1. Mit? Kedves Dávid. 😀 Az ujjlenyomatot, vagy a billogot?
        Ugyanis, itt a cikk szerint még csak Venezuelában járunk. De az antikrisztusi időben a ” marha billog” sem a betegség vagy a csonkaság kérdése lesz, hanem, hogy az adott ember kit hajlandó imádni. Attól, hogy valaki beteg, magatehetetlen vagy csonka, szerintem sokkal könnyebbé teszi az egyén számára a választást … Méghozzá a halál útjának választását … (megszabadulni a földi élet nyomorúságaitól egy örök élet reménységében) így a “marhabillog” felvételének megtagadását.

      2. Egyébként pedig Isten éltessen sokáig, hitben, erőben és egészségben.
        (Így lett Dávid 19 -ből Dávid 20 😀 )
        Szeretettel: Erika

        1. Köszönöm szépen Kedves Erika a jókívánságokat 🙂
          Én a billogra gondoltam, hogy majd azt a homlokra.

Hozzászólás a(z) laszlofi andras bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend