Idők jelei

Földszerzés Agenda 21 módra

Agenda-21-Is-EvilForrás: Activist Post

A vagyon újraelosztásának említésére a legtöbben egy olyan rendszerre gondolnak, amelyben a gazdagoktól vesznek el, hogy a szegényeknek adjanak. Ez persze már önmagában is egy ellentmondásos elgondolás, azonban az ENSZ Agenda 21 (Feladatok a XIX. századra) programja ennél sokkal súlyosabb elveket képvisel. Eszerint a vagyon újraelosztása azt jelenti, hogy a szegényebb lakosságtól elveszik a forrásokat, hogy a hatalommal szövetkező gazdag magánérdekek rendelkezésére bocsássák.

Az Institute of Physics (IOP) Környezetvédelmi Kutatólevelek elnevezésű folyóiratában megjelent, megdöbbentően őszinte tanulmány amellett érvel, hogy miért jogos megrövidíteni a lakosságot és elvenni tőlük a földeket egy ?magasabb? multinacionális ?jó? érdekében. Ez az Agenda 21 propaganda fontos eleme.

A fenntarthatóság és az éhezés elleni harc ?zöld álarcát? használva próbálják az együtt érző emberek figyelmét a környezetre terelni, a valós hiányokkal kapcsolatos veszélyekre is utalva persze a nagyobb hihetőség érdekében.

A valóságban az Agenda 21 egy hihetetlenül összetett, sokrétű és jól álcázott program, ami a világ minden szegletébe beszivárgott már, beleértve az Egyesült Államokat is, ahol eddig sokan azt gondolták, hogy a tulajdonjogot védő törvények miatt ilyesmire soha nem kerülhet sor.

Az Agenda 21 érkezése, az alábbi beszivárgási módszerek és fedőnevek valamelyikén keresztül, eddig minden esetben föld- vagy forrásvesztéssel járt és a kisajátított tételek kiegyensúlyozott újraelosztásáról még csak szó sem esett. Ezekre a kifejezésekre érdemes figyelni tehát (amelyek közül némelyik csak az Egyesült Államokban van jelen):

Okos növekedés, Wildlands Project, Resilient Cities (rugalmas városok), Regional Visioning Projects (regionális előrelátó projektek), STAR Sustainable Communities (STAR fenntartható közösségek), Green jobs (zöld munkahelyek), Green Building Codes (zöld építési szabályzat), ?Going Green,? alternatív energia, Local Visioning (helyi előrelátás), regionális tervezés, történelmi örökség megőrzése, fejlesztési jogok, fenntartható mezőgazdasági termelés, átfogó tervezés, növekedéskezelés, konszenzus. (Forrás: Az Agenda 21-ről közérthetően)

A folyóiratban megjelent tanulmány mindenesetre féreérthetetlenül fogalmaz:

A fejlődő országokban ?lefoglalt földeken? termelt növények potenciálisan akár 100 millióval több ember számára biztosíthatnak élelmet globálisan, állítja egy új tanulmány.

A külföldi befektetések jelentette fejlett infrastruktúra növelheti a termelékenységet a korábban megélhetési földnek számító területeken az Indonéziához vagy Pápua Új-Guineához hasonló országokban, ami azt jelenti, hogy ezek a földek legalább 300 millió embert táplálhatnak világszerte. Vessük ezt össze azzal a 190 millió emberrel, akik számára ugyanez a terület élelmet jelenthet, ha a terület a helyi lakosság kezében marad.

A következő ábra szolgáltatja a ?bizonyítékot?:

mapHU

 

Amellett, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják az érintett területek szuverenitását és azt javasolják, hogy ezek az országok kötelesek kiszervezni a termelést ?külföldi kormányok és vállalatok számára?, azt is figyelembe kell vennünk, hogy kik állnak ezeknek a kezdeményezéseknek az élén.

Monsanto-Formally-Joins-Global-Agenda-21-Front-GroupA sajtóközlemény arra az elképzelésre fekteti a hangsúlyt, hogy a modern technológiák, az ipari agrármódszerek és földlefoglalások jelentik a mentőötletet a föld lakosságának etetésében. Természetesen, amikor ?modern technológiákról? beszélnek, igazából a biotechnológiára és elsősorban a Monsantora és társaira gondolnak. A biotechnológia ipar szerint a modern mezőgazdasági termelést elsősorban a génmódosítás kell, jellemezze, a kiszámítható és egyre növekvő hozam érdekében. Így szinte biztosra vehető, hogy az ellopott megszerzett földeket is erre használják majd.

Ez az egyik legnagyobb tévhit a génmódosított növényekkel kapcsolatban, mivel a valóságban nem jelentenek több élelmet, viszont annál több hasznot a nagy biotechnológiai cégek számára, hiszen a GMO termeléshez több rovar- és gyomirtó, valamint drága, szabadalmazott magok szükségesek, amelyek megjelenése szinte garantált a kisajátításra kerülő földeken. A propaganda hadjáratok részeként rendszeres időközönként mutatnak nekünk harmadik világbeli éhezőket a médiában, akiket ezek az érdek konglomerátumok hivatottak megmenteni. A valóság (és számos tanulmány) azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatja.

A nyilatkozatokat olvasva rengeteg statisztikát és meggyőző sorokat látunk azokról az emberekről, akiket ?etetni lehetne? a módszerrel, de a következtetések mindennél többet elárulnak:

Az eredményekből kiderül, hogy a földkisajátításra kiszemelt országok elsősorban Indonéziát, Malájziát, Pápua Új-Gunieát és Szudánt jelentik. Ezek az országok jelentik a világon megszerzett termőföldeken termelhető kalória 82 százalékát.

Korábbi tanulmányokból kiderül, hogy a nagy nemzetközi befektetők összesen 32,9 millió hektár földet szereztek meg eddig különböző célokra, ebből 22 millió hektárt a mezőgazdaság számára.

A tanulmány szerzői szerint munkájuk ?átfogó értékelést ad arról, hogy milyen mennyiségű ételt lehetne termelni a külföldi befektetők által megszerzett földeken olyan országokban, mint Szudán vagy Indonézia.?

?A politikai döntéshozóknak tudniuk kell, hogy amennyiben ezt az ételt a helyi lakosság élelmezésére használnák, az önmagában elegendő lenne az alultápláltság megszüntetésére, a hozamrés megszüntetését célzó befektetések nélkül is. Az ilyen befektetések jelentős javulást jelentenének a terméshozamban, főleg az afrikai országokban.

Jelenleg még számos nyitott kérdés van, amelyek megválaszolása segítene a vitában, hogy mi történjen a megszerzett földekkel vagy a megtermelt étellel. Tudni kellene, hogy külföldre szállítják-e, hogy a földeket korábban is mezőgazdasági célokra használták-e és amennyiben igen, milyen terményre és milyen hozammal. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása segítene mennyiségileg kifejezni a helyi közösségek rendelkezésére álló élelmiszer csökkenését, és a nagymennyiségű földszerzés miatti negatív hatásokra kidolgozható kezelési stratégiákat.?

Ez nem egyéb, mint annak nyílt elismerése, hogy külföldi kormányok és nemzetközi befektetők újabb és újabb módokat keresnek, hogy minél nagyobb haszonnal tudják megszerezni szuverén államok termőföldjeit, a ?zöld álarccal? leplezve igazi indítékaikat.

Megértve az ilyen kezdeményezések igazi mivoltát, egészen más fényben látjuk majd azt a sok milliárd dollárt, amit például az Egyesült Államok ad Afrika infrastruktúrájának fejlesztésére. Afrika és a fejlődő világ tulajdonképpen egy sokrétű forrás számukra. A különböző nemzetek és multinacionális cégek között aláírásra kerülő megállapodásokat a legjobb esetben is kisstílű kormánytisztviselők önző érdekei, vagy ami ennél is rosszabb, az ENSZ irányelvei kényszerítik ki.

Az Agenda 21-ről közérthetően:

Előző posztKövetkező poszt

24 hozzászólás

  1. Párszáz millió ember etetése mit számít, ha évente 100 millióval növekszik a Föld lakossága? És ebből a 100-ból 90 millió gyakorlatilag életképtelen genetikai hulladék.

    Azonnal be kell szüntetni minden segélyezést! Ekkor sokan éhen halnának, de a megmaradóknak sokkal több esélye lenne normális életet élni.

      1. A legfontosabb mondat:
        “Ferenc pápa szerint veszélyes annak a kísértésnek hinni, miszerint valakinek “személyes, direkt, közvetlen kapcsolata lehet Jézus Krisztussal, áldozás és az egyház közvetítése nélkül.” valamint: “A keresztények nem elzártságban születnek, hanem a hívők hosszú sorához tartoznak, akik továbbadták a hitet és arra ösztönözték a többieket, hogy ezt teljessségben éljék.”

        Szerintem az első mondat önmagában elég gáz, a második viszont sok esetben igaz, hiszen a legtöbben egy másik hívőn keresztül ismertük meg az Urat, persze vannak kivételek és manapság ezek egyre gyakoribbak.

        1. Nagyjából kb. talán egy hónappal ezelőtt valamelyik lap lehozott egy olyan cikket, ahol Ferenc pápa lemondott vagy átadta azt a hatalmát, ami a világ keresztény egyházai között az elsőbbségét, biztosította. (Ha valaki tudja ennek a cikknek a linkjét, linkelje be legyen olyan kedves.)

          A fenti mondata részben “lélek gyilkos”, másrészt úgy érzem, hogy hatalmának átadása ellenére is a katolikus egyház zászlaja alá szeretne besöpörni minden elbizonytalanított hívőt.
          Vajon miért? és ez milyen összefüggésben állhat az átadott hatalmával?
          (nem sikerült megjegyeznem “ennek a hatalomnak” a latin nevét.)

  2. @ Kormos Erika
    július 05, 2014 9:46:02 du.

    “5,43 Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
    5,44 Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket
    Máté”

    Azért, nagyon kíváncsi lennék, hogy az “isten ajándékait” vagy a “rejetett eröforrásokat” mennyire tudnád szeretni, ha naponta találkoznál/találkozol velük!
    Akár a sárga csekkek(pl. Mo. “víznagyhatalom!” ez tény, de a világ egyik legmagasabb vízdíja van) , akár egy “hívatlan látogatás” formájában??? Lásd a fenti cikket! De, ez csak a jéghegy csúcsa amit nekünk látni engednek! Akkor mi lehet a valóság???

    Nagyon szép a gondolat, de …. és itt lehet tovább gondolni, hogy mit tennél, ha ezzel szembesülnél naponta! …, mert ezt éljük mindennap! ( Kivéve a remetéket! 😀 Bár, …a baltás “természetjárók” biztos értékelnék a szép szavakat! :D)

    @ gabor
    július 05, 2014 8:41:39 de

    ” Figyeljük a jeleket és hiszünk nem tehetünk egyebet.
    Még egyet beszéljünk a környezetünkben a lehető legtöbb embernek Jézusról.”

    “Nem tehetünk egyebet…”? Na, pont ez az amit ök is – nem az emberekröl beszélek! – pontosan tudnak!
    SZERINTEM TEHETÜNK! ” ha, valaki nem cselekszi a jót (pl. önmaga és családja védelmében!) BÜNE AZ ANNAK!”
    Ne legyünk már “tapasztalatlan” gyermekek! Nöjjünk fel a kihívásokhoz!

    Beszélni csak EMBEREKKEL lehet, véglényekkel, parazitákkal NEM!
    ( Mielött bárki okosabb akarna lenni! Személyes tapasztalat: szociális/keresztény munkásként dogoztam “kormosék” (bocs Erika nem neked szólt! 🙂 ) közt és tudom mit beszélek!) Aki, szeretné megtapasztalni állításaimat az valóban vegye fel az “Isten(és ember) teljes fegyverzetét” és a szeretete/hite valóban legyen “tüz által kipróbált!”

    Má, bocs a szenvedélyes fogalmazásért, de a “Krisztus szeretete kényszerít”, hogy az Övéit védjem, az ártatlanokat, a kiszolgáltatottak és megalázottak érdekeit, jogait és lelkeit! …, mert Krisztus Ö értük jött!

    Áldott napot!

    1. Kedves Wiiking!

      😀 Nagyon jól értem, amit írtál.

      ?Azért, nagyon kíváncsi lennék, hogy az ?isten ajándékait? vagy a ?rejtett erőforrásokat? mennyire tudnád szeretni, ha naponta találkoznál/találkozol velük!?
      ??Nem tehetünk egyebet??? Na, pont ez az amit ők is ? nem az emberekről beszélek! ? pontosan tudnak!?

      ?Isten ajándékairól? tudni kell, hogy 2 részből tevődnek össze:
      1/3 részük valóban az Istennek ajándékai, – bár e között az 1/3 között sok olyan van, aki még saját maga sem tud erről, mert még mindig ?lepel borul rá?, hogy ne ismerje fel a Megfeszítettben a saját Messiását. Eljön annak is az ideje, hogy felismerje, és Isten valódi ajándékává váljon.
      Arról is had biztosítsalak, hogy azon kevesek, (mert Isten kegyelméből már vannak, ismerek, ilyeneket is), akiknek arcáról már most lehullott a ?lepel? azok már most, Isten valódi ajándékai az emberiség számára.

      2/3 részéről Te magad írod, hogy ?nem emberek?, – én ugyan ezeket ?genetikai hulladéknak? nevezem, azért mert testi felépítése szerint ember kinézetű, de belűről, szellemi lény a Dániel 2:43 szerint: (más néven HIBRID faj.)
      ?2,43 Hogy pedig VASAT elegyülve láttál AGYAGCSERÉPPEL: azok EMBERI MAG ÁLTAL VEGYÜLNEK össze, de egymással NEM EGYESÜLNEK, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.?
      Így aztán emberi kinézetük ugyan ?megtévesztő?(emberként legyőzhetőnek látszanak), de hatalmuk a ?szellemvilág? hatalma. Amely ellen a Jézus ?szeretet? törvényeinek ellentmondó, – okoskodó ? ember, ha ellene mond, az a saját élete ellen fog véteni, mert ezek többségét legyőzni Isten fogja ama nagy Haragnapjának idején. A maradékukat és vezetőjüket, az Antikrisztust pedig Jézus az Armageddoni csatában.
      Amíg ez nem következik el, addig a számukra az Istentől meghirdetett ideig legyőzhetetlen hatalmuk van az emberek felett.
      Egyetlen védelmünk van ellenük, – ha ezt igénybe vesszük ? az Istenben való elrejtettségünk a Jézus Krisztus által.

      – A kormos ?rejtett erőforrásokkal? hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy velük is előfordulhat, kisebb százalékban, hogy befogadják Jézust személyes megváltójuknak, de ettől még nem válnak az emberiség számára ?ajándékká.? Velük hangyányit könnyebb a helyzetünk, valamivel könnyebben ki lehet kerülni őket, mint azokat a ?hibrideket? akik beépültek az országok, nemzetek, törvényeket hozó vérkeringésébe.

      Szeretettel: Erika

    2. Krisztus mindenkiért jött kérdés,hogy ki fogadja be? Má, bocs a szenvedélyes fogalmazásért, de a ?Krisztus szeretete kényszerít?, hogy az Övéit védjem, az ártatlanokat, a kiszolgáltatottak és megalázottak érdekeit, jogait és lelkeit! ?, mert Krisztus Ö értük jött!

      1. Kedves Gábor!

        “Krisztus mindenkiért jött kérdés,hogy ki fogadja be?”
        A szeretet törvénye pontosan arról szól, hogy mivel a “befogadást vagy elutasítást” minden embernek saját elhatározásából kell megtenni, senkinek nincs joga ahhoz, hogy bárki elől elzárja az “elfogadás” lehetőségét, sem érdekből, sem gyűlölködésből.

        Miért írtam ezt?
        Azért, mert “Krisztus szeretete kényszerít?, hogy az Övéit védjem, az ártatlanokat, a kiszolgáltatottak és megalázottak érdekeit, jogait és lelkeit! ?, mert Krisztus Ö értük jött!” Hozzászólásodnak ez a második része olyan, mintha éppen az első résznek mondanál ellent …

        Az első mondatodban nagyon helyesen bele foglalod nem csak az elnyomottakat, hanem az elnyomókat is, akikért Krisztus meghalt. Ugyan is, ha valamelyik elnyomónak nem lenne szimpatikus Sátánt szolgálni ez által, valóban módjában állana megtérni Istenhez…
        Második mondatoddal viszont már az “elnyomóktól védelmezed” az elnyomottakat, sőt, hogy már CSAK értük jött Krisztus. (Nem csak értük jött, bár ők azok akik leginkább befogadják, hozzá menekülnek a nyomorgató elől.)
        Nem “védelmezni” kell őket, (ami akár fizikai harcot is jelenthet), hanem SEGÍTENI abban, hogy a fizikai nyomort úgy tudják túl élni, hogy a hitük és életük megmaradásával dicsőíthessék Istent, sőt maguk is tudjanak segítségére lenni másoknak, akik szintén a nyomor és megpróbáltatás kemencéjében szenvednek.

        Szeretettel: Erika

        1. @ gabor
          július 06, 2014 10:28:58 de

          “Aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus …azon Isten haragja marad!” – ergo rájuk nem vonatkozik a kegyelem ajándéka!
          Így már világos?

          Erika!
          Az egyén az aki javára fordíthatja a váltság áldozatot!
          Én nem vagyok annyira optimista az 1/3-adot illetöen! ( De, ez privát vélemény!)

        2. Wiiking!

          Gábor ilyet nem írt:
          “?Aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus ?azon Isten haragja marad!? ? ergo rájuk nem vonatkozik a kegyelem ajándéka!
          Így már világos? ”

          légyszi ne forgasd ki, – azonkívül, hogy én a Bibliában ilyen Igéről nem tudok ! – de ha Te igen, akkor másold már ide légy szíves, igehely megjelöléssel.
          Köszönöm: Erika

        3. Üdv4
          A második rész wiking idézete erre reagáltam.Szép napot.

    1. Kedves Antenor!
      Tudom, hogy nem az. A 10 parancsolatot Mózes kapta Izrael számára. Krisztus óta pedig más törvényeink vannak, a “szeretet törvénye” ami más ugyan mint az Izrael törvénye, de az általam felsoroltak a “szeretet törvényének” is a részét képezik Krisztusban. Sőt szigorúbbak is mint a Mózes törvénye.
      5,43 Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
      5,44 Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket
      Máté
      – Aki viszont az általam is felsoroltakból valamelyiket is nem tartja fontosnak, az eleve nem tudja betölteni sem a szeretet törvényét.
      – Másrészt pedig ezeket a pontokat azért emeltem ki, hogy ha az “általános” emberiség csak ennyit is betartott volna, akkor ma nem lehetne kérdés, illetve semmilyen gyakorlat arra nézve, hogy mondva csinált ürügyekkel elvesszük az emberek tulajdonát, mint amit az Agenda cikk is lehoz. Ráadásul az embereket sem lehetett volna ilyen szintre “lebutítani”, hogy egy közönséges lopást (népirtást) másnak fogadjon el – magyarázatok alapján – mint amit a valódi cselekedet takar.

      Szeretettel: Erika

    1. Hello András,

      A görög porneia szóból ered. A magyar pornó szónak is ez a gyökere.
      Törvénytelen szexuális kapcsolatot jelent.
      Az Ószövetség használja átvitt értelemben is, amikor Izráel népe más isteneket imádott.
      udv
      Z

      1. @ Zoli
        július 06, 2014 5:52:48 du
        Zoli!

        Csak pontosítanék!
        Minden házasságon kívüli sexuális kapcsolat(no persze ezt is pontosan kellene deffiniálni!Gondolok itt pl. a petting és egyéb “szokásokra”!) és a HÁZASSÁGON BELÜLI (pl. prostitució!) valamint a perverz szexuális gyakorlatok is ide tartoznak!
        Remélem sikerült kicsit pontosítani?

        Áldás

  3. ” A törvény vége Krisztus!”
    De, azért néhány érdekesség!
    2. Ne csinálj magadnak faragott képet, … Isten kézzel csinált templomban nem lakik, .. és így tovább!
    3. Az Úr NEVÉT … Mi az Ö neve?
    5. Ne ölj- pontosabban ne gyilkolj!

    ” A világ elmúlik és annak kívánsága, …!”

    1. A törvény vége tényleg Krisztus! De Krisztusnak is van törvénye! A szeretet törvénye. És bizony a szeretet törvénye is tartalmazza a felsorolt pontokat, /sőt attól még többet is./
      Mert akiben uralkodik Krisztus, az szereti és imádja az Atyát, és felebarátainak – embertársainak – sem tesz ellene.
      Mivel cselekszünk felebarátaink ellen éktelenséget és szeretetlenséget? Mind azzal, ami az Isten imádata utáni pontokban fel vannak sorolva…

  4. Figyeljük a jeleket és hiszünk nem tehetünk egyebet.
    Még egyet beszéljünk a környezetünkben a lehető legtöbb embernek Jézusról.
    Még a kegyelem időszakában élünk.Ha Isten velünk kicsoda ellenünk?
    Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok Ef 6,13
    Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde:Ef6,17

  5. Az Istentől elrugaszkodott, (illetve nem is ismerő) lebutított emberiség torkán mindent le lehet nyomni. Pedig néhány alaptörvénnyel rendbe is lehetett volna tenni az egész világot:

    1. Én, az Úr, vagyok a te Istened,
    2. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat;
    3. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd;
    4. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.
    5. Ne ölj.
    6. Ne lopj.
    7. Ne paráználkodjál.
    8. Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
    9. Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé.

    De ami már “útnak indult”, már, mint a pusztítás, az be is fog végződni …

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend