Gazdasági válság

A Total elnöke szerint semmi sem indokolja a petrodollár fenntartását

110223dollarsForrás: zerohedge.com

Az Egyesült Államok egyre gyorsabb ütemben veszíti el barátait, akik ez idáig fenntartották mértéktelen előjogait.

Miután elidegenítették a németeket a lehallgatási botrány miatt, dollárellenes kényszerpályára állították az oroszokat, a mennyiségi enyhítéssel és vámokkal diverzifikációra kényszerítették Kínát és végül a dollár hanyatlásával kapcsolatos tárgyalásokkal ?büntették? Franciaországot, úgy tűnik, hogy nem más, mint a Total (a világ 13. és Európa 2. legnagyobb olajtermelőjének) elnök-vezérigazgatója is úgy gondolja, hogy ?semmi sem indokolja többé az olajkereskedelem dollárban történő bonyolítását.? Christophe de Margerie megjegyzéseiből arra következtethetünk, hogy túl vagyunk a dollárcsúcson.

A Reuters a következőket írja:

A Total olajóriás vezetője szombaton úgy nyilatkozott, hogy nagyobb szerepet kell szánni az eurónak a nemzetközi kereskedelemben, bár nem gondolja, hogy lehetséges lenne a dollárt nélkülözni.

Christophe de Margerie a francia döntéshozók kérdéseire reagálva nyilatkozott, akik az euró szélesebb körű használatára keresnek megoldásokat a nemzetközi kereskedelemben, miután az Egyesült Államok rekord összegű büntetést rótt ki a BNP-re.

? ?Semmi sem indokolja, hogy az olajért dollárban fizessünk,? mondta, hozzátéve, hogy csupán azért, mert az olaj hordónkénti árát dollárban határozzák meg, nem jelenti azt, hogy fizetni is ebben a valutában szükséges.

Michel Sapin, francia pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei, a hétfőn sorra kerülő havi összejövetelükön tárgyalni fognak az euró használatának növeléséről a nemzetközi kereskedelemben.

?Ezzel is védhetnénk a hazai cégeket, amikor amerikai területeken kívül teljesen legálisnak számító tranzakciókat folytatnak le abban az országban, ahová tartoznak,? mondta.

Tehát a status quo egyik kedvezményezettje is látja már a petrodollárra váró végzetet.

Eközben Putyin valahol éppen nevet a markába.

Brandon Smith korábban így írt a dollár tartalékvaluta státuszával kapcsolatos, cseppet sem véletlenszerű tárgyalásokról:

A történelem korábbi fiat valutáihoz hasonlóan a dollár sem legyőzhetetlen. Bizonyos módon még gyengébb is, mint elődei. A dollár globális értéke teljes mértékben saját tartalékvaluta státuszán alapul. Amint látható, egyes országok, mint Kína például, már elkezdtek megszabadulni a zöldhasútól más országokkal folytatott kereskedelmükben. Bolondság lenne azt feltételezni, hogy a tendencia véletlenszerű, nem pedig szándékos.

Egyetlen ország sem kezdeményezné ma a dollár ejtését, ha nem lenne szándékában ezt holnap is folytatni. Már csak a fedőválság hiányzik. A közel-keleten tapasztalható feszültségek egy átható válságot sejtetnek, ami nagy eséllyel egy közelgő energiaválság is lehet.

Úgy tűnik, hogy ezekkel a lépésekkel Amerika barátok helyett ellenségeket szerez, amikor most mindennél nagyobb szüksége lenne rájuk.

Előző posztKövetkező poszt

4 hozzászólás

  1. A végén még kiderül, hogy nem is volt részeg az a hókotró vezető, aki nekiment a repülőgépnek, amitől ez a Total főnök meghalt. A CIA keze Moszkvába is elér.

  2. Az a baj, ha Amerika gazdaságilag nagy bajba kerül, nem is mer más megoldást, csak a fegyverek hangos szavát. És mivel már olyan sok (és erős) ellenfele akadt, ha háborúba kezdene, az könnyen válhatna világháborúvá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend