Természeti katasztrófák

A nagy földrengések száma megkétszereződött 2014-ben

?Mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.? Lukács 21:11

quakes

Forrás: uk.news.yahoo.com

Aki azt gondolja, hogy a szokásosnál több komoly földrengés volt idén, az helyesen gondolja. Egy új kutatás azt találta, hogy 2014 első negyedévében kétszer annyi nagy földrengés volt, mint 1979 óta az évnek erre a szakaszára mért átlag.

?Egy olyan időszakon vagyunk túl, amely során soha nem látott mértékű földmozgást észleltünk,? mondja a kutatást vezető tudós Tom Parsons, az Amerikai Földtani Szolgálat (USGS) geofizikusa.

Bár a földrengések száma globálisan is emelkedik, ez továbbra is a véletlennek tudható be, mondja Parsons és kutatótársa, Eric Geist, aki szintén az USGS szakembere, a Geofizikai Kutatólevelek nevű tudományos lap június 21-i számában közzétett tanulmányban.

Látva a földrengések kiemelkedően nagy számát 2014 elején, Parsons azt remélte, hogy ennek éppen az ellenkezőjét fogja találni, tehát, hogy egy nagy rengés más nagy rengéseket indít el. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy egy rengés által elindított szeizmikus hullámok képesek az egész bolygón átutazni és kisebb rengéseket okozni teljesen máshol.

?Mivel csapatunkat érdekelte, hogy vajon egy földrengés hatással lehet-e más rengésekre globális szinten, szerettük volna megtudni, hogy ezt tapasztaljuk-e jelenleg. Azt vártam, hogy olyan bizonyítékokat találunk, amelyeket nem lehet a véletlen számlájára írni,? nyilatkozta Parsons a Live Science-nek egy email interjúban.

Az új tanulmány nem az első alkalom, hogy a kutatók nem tudtak idő vagy térbeli kapcsolatot találni a rengések között. Arra több esetben is fény derült, hogy egy komoly, 8-as, 9-es erősségű rengés több kisebb földmozgást váltott ki, de még soha senki nem tudta bebizonyítani, hogy egy nagy földrengés egy másik nagy rengés kiváltója lett volna.

A nagy földrengések közötti statisztikai összefüggések felfedezése mutatna ebbe az irányba, azonban az elmúlt időszak földrengésvihara ellenére a világban tapasztalt nagy rengések előfordulása továbbra is a véletlennek tudható be az új tanulmány szerint.

A nagynak számító, 7-es erősséget meghaladó földrengések gyakorisága 1979 óta átlag 10 rengés volt évente. 1992-ben ez 12,5-re, majd 2010-ben 16,7-re emelkedett, ami 65 százalékos növekedés 1979-hez képest. Ez a növekedés gyorsult fel 2014 első negyedében.

Parsons szerint a földrengések számának növekedése egy érme feldobásához hasonlítható statisztikailag. Időnként többször egymás után fej vagy írás jön ki, de a folyamat akkor is véletlenszerű.

?A lényeg, hogy nem tudjuk bizonyítani, hogy amit 2014 elején vagy 2010 óta látunk az nem csupán hat ?írás? egymás után,? mondta.

A statisztikai adatok ettől függetlenül nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a nagy rengések kiválthatnak egy másik komoly rengést egy egészen távoli helyszínen is. Elképzelhető, hogy a kutatók egyszerűen csak nem rendelkeznek elég adattal ahhoz, hogy megértsék az ilyenfajta globális ?kommunikációt?, mondta Parsons.

Ettől függetlenül a kutatók azt találták, hogy az 5,6-os földrengések többnyire csoportokban érkeznek globális szinten, ami arra enged következtetni, hogy az ilyen erősségű rengésekre nagyobb hatással van a többi földmozgás, amit korábbi kutatások is megerősítenek.

Például a pusztító erejű japán és szumátrai 9-es rengések után az 5-ös erősségű földrengések száma távoli területeken, akár 1000 kilométer távolságban is megugrott.

Előző posztKövetkező poszt

38 hozzászólás

  1. Dicséret jár a Szerkesztőnek,ahogy összeszedte,tömören és hathatósan a tényeket…
    Eszméletlen pusztítás megy végbe a természetben.
    Egy ideje az ökológiai egyensúly felbomlása, zuhanó erővel rongálja azt a földet,ahova Isten alkotta az embert…Feltehetnénk azt a kérdést,amit már minden valószínűséggel sokan tettek fel,mint önmaguknak,mint azoknak,akik olyan szintű helyet foglalnak el a társadalom fő irányításában,ahol az ügy érdekében hathatósan tehetnének , hogy “MEDDIG MÉG” ?
    A föld,amit Isten hagyott ránk, milyen állapotba került?
    Mennyi pusztítás és esztelen emberáldozat volt már hosszú időkön keresztül…Vajon Isten ezért hagyta ránk ezt a csodás alkotást? Mivé tette az ember?
    Az öncélú kapzsi kizsákmányolása a földnek,és itt még nem is beszéltünk az emberek elnyomásáról, rabszolgasorsszerű állapotáról,borzalmas,szó szerinti pusztításáról…lehangoló,amivé tette egy réteg, a társadalmi / földi életet 🙁
    Oda jutottunk,hogy mindennaposak az erőszak miatti ártatlan emberáldozatok,akár a természeti katasztrófa általi,vagy az erőszakos igazságtalan harcok miatti kiontott életek,amit oly becses ajándékként kaptunk Teremtőnktől 🙁 Nem beszélve a legártatlanabb elvesztett életekről,a kisgyermekek,akik semmiről nem tehetnek…Micsoda Sátáni világ,ahol gyermekeket ölnek,és még büszkék is rá 🙁
    Ezek még csak a főbb felvázolt tények,amik ma már mindennaposak,sőt,egyre nagyobb erővel szaporodnak.
    Olyan világban élünk,ahol a kilátástalanság már nem csak egyeseket aggaszt,hanem az egész társadalmat.
    Nincs szándékomban belemenni a politikába,mert végeláthatatlan és semmi értelme,a tény maga az,amivé lett az emberiség,és az őt körülvevő föld…
    Bár az Istenben hívők jól tudják,amit Jézus jövendölt az utolsó napokra vonatkozóan,a már említett bibliai idézet a
    Lukács 21: 10,11 :
    “Akkor monda nékik: Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen;
    És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből. ”
    FÖLDRENGÉSEK, háborúk, éhezés és betegségek ? Jézus egyebek között ezeket jövendölte meg ?a világrendszer befejezésének? jeleként, azokra a napokra, melyben most élünk.
    Bár a cikkben főként a FÖLDRENGÉSEK vannak megemlítve,de szorosan kapcsolódik hozzá minden más katasztrófa,ami ez emberi létet érinti. A lényeg,hogy együttesen történnek,ahogy Jézus is jövendölte,”egymásutáni” dolgok,amik jellemzik a végidőt…
    Érdekesen alakulnak az események,ha valaki ismeri a bibliát,és figyelemmel kíséri az eseményeket,amik már nagyon régen meglettek jövendölve,valószínűleg felismerik a helyzet komolyságát,mivel valóban lesz egy háború a biblia szerint,vagyis Isten szava szerint,amit mindenki jól ismer…
    Isten háborúja, amely véget vet minden háborúnak … Bár az ?Armageddon? szóval az utóbbi években egy nukleáris világégésre utalnak, az egyik szótár így fogalmazza meg ennek a szónak az elsődleges jelentését: ?Egy hatalmas és végső csata színhelye a jó és a rossz erők között.?
    Nos,mit ír a biblia?
    Valóban ír egy Isteni háborúról…Neve,az említett “Armageddon” Ez a Jelenések 16:16-ban olvasható: “Egybegyűjték azért őket a helyre, amelyet zsidóul Armageddonnak neveznek.”
    Továbbá: Jelenések 11:18:
    “És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és akik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják”
    Nos,vegyük csak a “minta imát”..
    Máté 6:9,10
    “Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved
    Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is”

    Igen,Jézus mikor a földön volt,erről sokat beszélt,ha eljön az ítélet napja,valóban Isten megítéli az összes gonoszt és rettenetes tetteiket,viszont helyreállításról is beszélt,azok számára,akik pontos ismerettel rendelkeznek,és mindent aszerint tesznek,ahogy írva van.
    Szóval mi is Isten akarata? Amit eldöntött a mennyekben,az itt a “földön” is valósuljon meg?
    Bizony,Isten gondoskodott arról,hogy még egy esélyt kapjon az ember arra,hogy reménye lehessen egy valóban biztonságos békés életre 🙂
    Ézsaiás 11:6-9
    “És lakozik a farkas a báránynyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat;
    A tehén és medve legelnek, és együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik;
    És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét:
    Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.
    Ézsaiás 65:20-.25
    “Nem lesz ott többé csupán néhány napot ért gyermek, sem vén ember, aki napjait be nem töltötte volna.
    Házakat építnek és bennök lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét.
    Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly hosszú lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.
    Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök megmaradnak.
    És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.
    A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr.”
    Jelenések 21:3-5
    “És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
    És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.
    És monda az, aki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.”

    Hát akik elfogadják az Isteni tanítást,és hisznek a láthatatlanban,bár mindent biztosított számunkra Isten,ellátott jelekkel,hogy tudjunk bízni és hinni,már szinte csak az nem veszi észre az erre vonatkozó eseményeket,aki tudatosan nem akarja,annyira nyilvánvalóak…Érdekes lesz a következő kinyilatkoztatása az Isteni szónak,bibliának,az 1Thesz 5:1-4
    “Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek;
    Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel.
    Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképpen meg nem menekednek.
    De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.”

  2. Tanulság: az igazán nagy keresztények a Bibliával harcolnak: jól fejbekólintják egymást a súlyos könyvvel, vagy pedig idézetekkel szurkálják egymást. Hát gratulálok.
    (egy neopogány, aki tiszteli Jézus tanítását).

    1. Már csak egy Wicca boszorka hiányzott innen,…..ez egyre jobb.

      Ha már ennyire tiszteled a tanításait, mond kérlek, ki volt Jézus?

    2. Nocsak, egy flamer. Rég találkoztam már ilyennel, az utóbbi időben mezei trollok randalíroznak csak a kommentek lankáin.
      Vagy mégsem?

      Megelőlegzem, hogy nem flamer vagy, hanem valami szálkát tényleg észrevettél a szemünkben.
      Neopogány, én azért nem nyilvánítok véleményt más vallás képviselőiről, követőiről, mert nem szabad ítélkeznem, továbbá azért – és ez folyománya az előzőnek – mert én magam nem vagyok közülük való, így nem is tudom, milyen életet élnek (ehhez nem csak a világi viselkedés, hanem a lelki minőség is hozzájárul, ugye). Ki vagyok tehát, hogy bármilyen feltevéssel éljek viselkedésüket illetően?
      Ki vagy Te, Neopogány, hogy bármilyen feltevéssel élj keresztény testvéreim, vagy akár jómagam életét illetően?
      Keresztény vagy Te is? Tudod, mit jelent annak lenni? Ismered Istent és Jézust, vagy törekszel megismerésükre?

      Hogy tovább folytassuk a vitát például Jézus tanításáról, esetleg kilyukadjunk a keresztény feddés fogalmánál, kérlek, próbáld megismerni Istent és a Megváltót – náluk van az igazság.
      Hol a gerendád?

  3. Kedves Árpád!
    Miért kellett velem szemben megvédened Gábor okfejtését?Megtámadtam?Mikor,mivel???!Továbbra sem értem,hogy Gábor melyik intését kellett volna megfogadnom???Ha arra gondolsz,amit utánam fél nappal írt,akkor azt mégis ,hogy érted?!
    Ha tényleg a békesség kedvéért és jóindulatból írsz,akkor légyszíves válaszolj a kérdéseimre.
    És bocsáss meg kérlek,hogy megbántottalak azzal amit Gyuszikának írtam!

    1. HOL A SZERETET TESTVÉREIM???????? Együtt leszünk a mennyben. Mi ténylegesen Isten gyermekei és ezáltal testvérek vagyunk! Aki ezt szívből hiszi, annak fájnak némely sorok. Nekem nagyon. Szeressük egymást, szívből.
      A szeretetben növekedjünk, ne a tudásban.
      Isten segítsen ebben nekünk.
      Jézus nevében, Ámen.

        1. Kedves Ida!

          A válaszom: pusztán bénaságból. Rosszat nyomtam. Bocsánat.
          Legközelebb figyelek 🙂

          Szeretettel,
          Anikó

  4. Kedves Gábor!
    Miért kéne megbocsátanom,hogy nem ismerlek?És miért kellene,hogy ismerjelek?És egyeltalán miért írod ezt nekem?Én csak azért kérdeztem Árpádtól,hogy ki az a Gábor mert fölrótta a reggel írt hozzászólásommal kapcsolatosan,hogy nem fogadtam meg az intésedet.Ezért kérdeztem,hogy ki vagy,mert arra gondoltam,hogy régebben írtál valamit,amit meg kellett volna fogadnom,és amire egyeltalán nem emlékeztem,sőt arra sem ,hogy valaha írtál ide(bocsáss meg kérlek,ha ezzel megsértettelek)arra gondoltam,hogy Árpád majd kisegít,hogy ez és ez a hozzászólás volt az,ekkor és ekkor.De az is megfordult a fejemben,hogy talán arra gondol,amit te délután írtál ide,ezért írtam,hogy “arra a kommentelőre gondolsz?”Sajnálom,hogy minősítésnek vetted a “kommentelő” szót,nem annak szántam.Bocsáss meg kérlek,hogy megbántottalak vele,nem gondoltam,hogy sért téged ez a szó,ha tudtam volna,inkább így kérdeztem volna:arra a Gáborra gondolsz,aki fél nappal az én utolsó hozzászólásom után írta az övét?
    Írod:”Ki mit mikor kommentelt?stb.Szerinted ez kit érdekel?Engem.És gondolom,hogy akinek írtam az értette,hogy miért.
    Írod”:Én inkább hiszek neki mint,hogy arra figyeljek ki miként minősít engem.+Ne ítélj mert magad is ítélet alatt vagy.”
    Nagyon szépen kérlek írd le,hogy hol és mivel minősítettelek és ítéltelek.(indoklás hiányában rágalmazásnak tűnik)
    “A CIKKRE REAGÁLJATOK NEM EGYMÁS HOZZÁSZÓLÁSAIRA!”Ezt nem te írtad?Akkor miért is reagálsz az én Árpádnak írt hozzászólásomra?
    Érdekes,hogy milyen összhangban van a viselkedésed azzal amiket írsz.Talán megfogadhatnád magad is amit másoknak tanácsolsz.

  5. @ gabor
    július 03, 2014 10:26:11 du

    Egy zenész hasonlattal élve: ” Akinek kevés a tehetsége, az hangerövel próbálja ellensúlyozni! 😀 – by tölem.

    ” Vigyázzatok! Ha, egymást marjátok és faljátok, hogy egymást fel ne emésszétek!”- by Pál.
    ” HARAGUDJATOK, csak a nap ne menjen le a ti haragotokkal!” – by Jézus.

    Itt – majdnem (!)- mindenki Jézus tanítványa! De, úgy vélem, hogy a Mester nem véletlenül csinálta a kötélostort anno, … szóval ” MIT TENNE JÉZUS?” – Emlékezzetek! 😀

    Gábor!
    Teljesen mindegy, hogy milyen “világrengetö” cikk jelenik meg az minden a végidöhöz, a Bibliához köthetö! Szerintem ez az oldal célja! Szóval lásd meg a “káoszban” a kozmoszt! 😀

    Itt azért pallérozott elmékkel és szenvedélyes karakterekkel találkozhatsz! Ne féltsd Öket/minket, nagy Lányok és Fiúk vagyunk, akik nem csak a Ctr-C és Ctr-V gombokat ismerikjük, de ugyanazon Biblia verssel képesek homlokegyenes véleményt alátámasztani!

    Azok az “elveszett bárányok” pedig jó ha látják a keresztények “igazi arcát” is, ami sokszor köszönö viszonyban sincs a Mester szelíd arcával! Ne legyünk “képmutatók”! Ezek is mi vagyunk, de ettöl még nem kell, sem szent dzsihadot vagy inkviziviót indítanunk!
    Tudod? Kanál tányér zörgés egy kapcsolatban (is) “teljesen noooormális”! 😀

    Áldott napot!

    1. Szia Wiiking!
      ? Akinek kevés a tehetsége, az hangerövel próbálja ellensúlyozni! 😀 ? by tölem.”Ez nagyon jó,tetszik 🙂 Az írásod többi részével is egyetértek.Viszont egy észrevétel:? HARAGUDJATOK, csak a nap ne menjen le a ti haragotokkal!? ? by PÁL (Ef 4,26)

      1. Miért is kellene haragudni?
        mert az megbocsátható?
        Ki bocsáltja meg neked mielőtt lemegy a nap?
        Hiszen nem is ismered azt akinek írod!
        Rágalmazás?
        Ugyan mi?
        Elveszik a mondanivalótok a sorok között és az enyém is.
        Régóta olvasom az oldalon leközölt cikkeket.
        Nem én vagyok aki minősíti a másik embert itt hanem ti vagytok.
        Még csak idéznem sem kell tőletek.
        Nem szóltam eddig semmit ,mert azt gondoltam semmit sem tehetek ellene.
        Jézustól idézek.:Óvakodjatok a farizeusok,szadduceusok kovászától…
        Sok cikkre nem is reagáltok csak egymás hozzászólásaira.Miért?
        Ha valamit nem tudok akkor az nem jogosít fel arra,hogy belekössek valakibe.Inkább tudakozódom felőle.
        Kedves társaim mit tesztek ti itt egymásért?
        MIT?I???
        Ezen kell elgondolkodni nem azon,hogy milyen pikáns,csípős megjegyzést tudsz írni.
        Szép napot.

        1. Kedves Gábor!
          Lennél szíves arra a hozzászólásomra válaszolni,amit neked írtam ?Ez Wiikingnek ment!Emiatt nem is érted…

    2. Kedves Wiiking!

      Lehet, hogy a látogatókat megpróbálod elijeszteni a keresztény élettől, mondván, hogy ők sem jobbak a világ fiaitól, de azért egy-két dolgot jó, ha Te is és – mások is – szem előtt tartasz:

      – Lehet, hogy többen többféleképpen értelmezzük és magyarázzuk Isten Igéjét: de mindannyian hisszük hogy Jézus az Isten Fia,
      – Hiszünk a kereszthalála általi megváltásunkban, a bűnbocsánatban, feltámadásunkban és az örök életben.
      – Azt is elhisszük, és tudjuk, sőt látjuk is, hogy mind ezt kegyelemből kaptuk, és nem a saját érdemeinkért.
      – Mindannyian elfogadjuk Jézus Krisztust, – az Isten Fiát – Urunknak, aki Király és Főpapunknak a Melkisédek rendje szerint.
      – Mind ezek elfogadása által mindannyian Krisztus Testének tagjaivá váltunk, üdvösséget kaptunk, Istentől az Atyától, ÉS EZT AZ ÜDVÖSSÉGET TŐLÜNK SENKI EL NEM VEHETI!

      Szeretettel: Erika

      1. Az már egy másik kérdés, hogy erre az üdvösségre ki és mit építkezik:
        – Lesznek olyan Testvérek, akiknek a munkája “tűz általi próbát” is kiállja és megmarad,
        – Lesznek olyan Testvérek is, akiknek a munkáját a “tűz általi próba” ugyan elpusztítja, de az életét megmentheti.

        3,13 Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.
        3,14 Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.
        3,15 Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban MEGMENEKÜL, DE ÚGY, MINTHA TŰZÖN KERESZTÜL.
        1. Korinthus 3 rész

  6. Shwaben szia ! Rég beszéltünk. Te remélem nem Gáborra értetted azt az elmarasztalást (amit Ria is írt), hanem ránk. 🙂 Mert Thea félreértette. Szóval Gábor, téged az Úr küldött (szerintem, még ha nem is tudsz róla), mert olyat mondtál ki, ami már nagyon kellett, ezt nem szoktak, olyat ami nehéz és kényelmetlen, de igaz. Meg kell hozzá alázkodni, nem leszel tőle népszerű, csak őszinte voltál és igaz szívű. Ebbe nem fér bele a konspirációk sötét ármánya, sem a sértettség terhe, sem az irónia és cinizmus, melyek úgy fölszaporodtak itt és rontották a levegőt, a blog szellemi lelki atmoszféráját. Szóval én támogatlak, és mindenkit késztetek hogy ti is szálljatok magatokba, tartsunk önkritikát, és talán még bocsássunk is meg egymásnak. Békesség veletek és legyetek áldottak !

  7. Szép napot!
    Olyan vicces ,hogy mi mindenen tudtok itt összeveszni.
    Esetleg csak mérgelődni.
    A hírek komolyak,de a legtöbb hozzászóló komolytalan kis dolgokat képes csak állítani.Aztán ezen hajba kapva készülnek a komoly hosszá szólások.
    Gratulálok mindenkinek és nézzetek magatokba mert sokan vagytok itt.Neveket nem is kell írni mert mindenki tudja magáról vagy tudatják vele mások.
    Gondolkozzatok el ezen.Mer t egy tagjai vagytok Krisztus testének ki ez ki az.Nem is kell idéznem a bibliából ezt megteszik helyettem mások. ismertessétek az írásokat figyelmeztessétek akit lehet ,de ne veszekedjetek már ostobaságokon.Szép napot mindenkinek!

    1. Gábor,
      Köszönjük a szokásos jó tanácsokat. Örülök, hogy beugrottál. A viszontlátásra egy-két hónap múlva!

      “Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
      – Milyenek itt az emberek? ? tudakolta.
      – Hová való vagy? ? kérdezett vissza az öreg bölcs.
      – Athéni vagyok.
      – És felétek milyen nép lakik? ? kérdezett tovább az öreg.
      – Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
      – Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. ? mondta az öreg.

      A vándor búsan folytatta útját.

      Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
      – Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! ? válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
      – Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! ? mondta az öreg bölcs.

      A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

      A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
      – Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

      Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
      – Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.”

      1. Kedves Barátom Adrián!
        Köszönöm ,hogy megtiszteltél ezzel a kis történettel.Amit mindjárt meg is magyarázhatnál.
        Kérdezem ,hogy kapcsolódik ez ahhoz amit írtam?
        Még egyszer le egyszerűsítve csak,hogy ne kelljen idézgetnem.Tagjai valának Krisztus testének akik egymás ellen küzdenek?Bizony IGEN.Ebből mi válik hasznukra?Te biztosan tudod.Ezt szeretném ha leírnád nekem.
        Thea jól döntött amikor létre hozta ezt az oldalt ami felhívja a figyelmet arra,hogy bizony-bizony valami készülődik.Ha tetszik ,ha nem.
        Erre mindenki(már aki akar)hozzá tehetne ezt azt.
        Ennek ellenére Nem hogy hozzátesznek ,hanem inkább versenybe szállnak az IGE ismeretének fényében némelyek megmutatván mit is tudnak belőle.
        Aztán mi történik?
        Semmi.
        Vgay mégis?
        Vagy mégis!
        Jönnek a történetek az okoskodások az egymást lejáratások a veszekedések a személyeskedések.Röviden,tényleg röviden összefoglalva.
        Vannak még jó történetek kérlek írj párat hátha páran nem ismerik.
        Ezzel azonban nem dolgozol a jó ügyön.
        Akkor csak ha a témához kapcsolódik.
        Annk örülök,hogy fejben tartanak nem mintha számítana ez valamit
        Szép napot!

        1. Kedves Gábor,
          Mindig így szokott kezdődni 😉
          De tudod mit? Inkább ne feszüljünk egymásnak mindjárt így az elején, hiszen nem is ismerjük egymást és tulajdonképen az elképzeléseddel nincs semmi gondom, sőt, tetszik, nagyon is. Én azt mondom, próbáljuk ezt bemutatni a gyakorlatban. Kezd…kezdjük el, itt és most azt munkát, amire te gondolsz. Mutasd meg kérlek hogyan kell azt csinálni és ígérem én leszek a a leghűségesebb kővetőd. A többieket is kérem, hogy segítsék a munkánkat, kövessenek minket.
          Szerintem együtt, egy olyan valakivel, aki mutatja az utat, meg tudjuk csinálni. Persze ehhez jóval több kell mint az eddigi havi 1 hozzászólás. Gondolom ezzel te is egyetértesz.
          Nos, mi erről a véleményed

        2. Kedves Fórumtársaim,hívők ,nem hívők,és mindenki aki erre jár!

          Köszönöm a reakciókat a hozzászólásokat a felhívásokat a megerősítéseket.
          Amúgy nem érzem szükségét nekik.
          Amit az egymáshoz szóló hozzászólásaitokra mondanék,az csak annyi,hogy a kritika mindig építő jellegű kell,hogy legyen soha sem bántó!
          Nem hiszem,hogy ez az oldal ezért jött volna létre mert ki ismeri jobban az írást és ki tud belőle jobban idézni.
          Fontos a tudás és az ismeret mert akinek van füle hallja,hogy mit szól Isten a gyülekezethez.
          Lehetne ez is egy gyülekezet.
          Illetve már az is.
          Emiatt el kell mindenkinek gondolkodni,hogy mit is keres itt.Ebben a gyülekezetben.
          Pál is több gyülekezethez írta leveleit,mindenkinek mást.Mert nincs egységes gyülekezet és ez itt nagyon jól látszik.
          Annál is inkább mert csak betűk és nem fizikai síkon vagyunk itt jelen.
          Kevesen ismerik igazán egymást,de azok jól ismerik.
          Írnak egymásnak emiatt hideget-meleget.
          Szerintük jól is van így!
          Még az a jó,hogy Thea mindig talál egy következő cikket ami megszünteti az éppen folyó vitát,hogy aztán egy másik kezdődhessen.
          BIZTOS NEM EZ A SZÁNDÉKA!!!!!!!!!!!!!
          A CIKKRE REAGÁLJATOK NEM EGYMÁS HOZZÁSZÓLÁSAIRA!
          Arra úgy tekintsetek mint egyre Krisztus követői közül.
          FEddjétek egymást szeretetben az IGE szerint.
          Itt nincs helye indulatnak,iróniának,…Mert ne alkalmazkodjatok a világhoz…mert a világ rossz…ezáltal ti is azok lesztek!
          Jézus a példakép.
          Akit közületek megérintettek JÉZUS szavai esetleg telve van szentlélekkel az tud csak tanácsot adni.
          Mivel a gyakorlat itt nem szerves része a honlapnak ezért nem is igen jön át a mondanivaló.
          Összegabalyodik a sok eltérő vélemény és elhomályosul a valóság.
          A Sátán a megtévesztés minden eszközét beveti ellenünk.
          Hiszen tapasztaljátok elég gyakran.
          Próbáljátok átgondolni mindazt amit leírtok többször.Pl.:MIT TENNE JÉZUS?I
          Nem derül ki,hogy kik azok akik gyülekezeti tagok valamely gyülekezetben mert az igével sokan foglalkoznak.
          Ez is meg van írva ..Keresnek maguknak tanítókat mert viszket a fülük…
          Magára ismer valaki.Szerintem sokan.
          Mert ez az ami a viszályt szítja a közösségi tagok között.
          Azt hiszem kezdeni kéne valamit ezzel a fórum tagsággal.
          Gyakorlati szinten.Ezen kell munkálkodnunk,az itt közzétett cikk csak másodlagos kellene legyen.
          Még mielőtt bárki gyorsan felteszi a kérdést ,na és Te talán képes vagy erre,mindjárt mondom is a választ.csak arra vagyok képes az életemben amire Isten felkészített.Gondolkozzunk el ezen egyénileg minket mire készített fel.Kérjük imádkozzunk megjön a válasz.
          Sokan tudják már az ide vonatkozó igéket is.
          Mindenki idézze magának és cselekedje meg azt amire Krisztus elhívta.Szolgálni kell egymásnak és nem uralkodni egymáson. Szóljon erről ez a fórum.
          Mindenki ossza meg azt amit Ő a legjobban tud.
          Szép napot.Köszönöm a figyelmet mindenkinek!

    2. Igazad van Gábor. Én elismerem, és magamra is ismerek. Ha ezt látja egy kereső hitetlen ember, jó messzire eltávolodik a kereszténységtől, Istentől. Ki a fenének kell ez, ha semmivel nem jobb mint amit a világban csinálnak. Szóval ajánlom neked is jó szívből Adrián, hogy bölcselkedés helyett inkább vond le, vonjátok le az önkritikát. Azóta végigolvastam az itteni hozzászólásokat, és bezony megy tovább a marakodás. Falra hányt borsó esete. Nekem már mondta ezt jogos kritikaként valaki (nem teljesen hívő), hogy milyen veszekedések folynak itt. Szóval nem így kellene, annak ellenére hogy tudom mások is vagyunk.

        1. Mar megint az emberi önerő… az önmagabízas… “…mert nalam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5) Bravo fiuk lanyok, igy kell ezt csinalni!
          (Nekem ugy tűnt, hogy Adrian ajanlata Gabor felé ironikus volt… mint aki azt mondja ezzel: – csinald jobban, ha te jobban tudod. Es azt talan (ha nem is mondta ki de) hozza gondolta: – de tuti, hogy beletörik a bicskad. )

        2. Igaza van Riának, ez az önerős, ateista, istentelen világ előképe amit prezentál lassan itt mindenki.

        3. Úgy érted, hogyha valaki engedelmeskedik Jézus parancsolatának, hogy szeresse felebarátják, az ateista és istentelen? Az igaz, hogy ez csupán Jézuson keresztül lehetséges, de rajta keresztül igenis működik! “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Filippi 4:13

  8. Ez is csak azt bizonyítja, hogy Jézus igazat beszélt mindig, 2000 éve is, a Máté 24-ben. Földrengések voltak és vannak és növekszik a számuk, erejük.. Vajúdik a világ. De nem csak a sokak által utolsó időknek nevezett pár év vagy évtizedre vonatkoznak ezek, hanem a 2000 éve tartó kegyelem teljes időszakára. Ez az utolsó idők, 2000 éve az utolsó időkben élünk. És Jézus szavai beteljesedtek és egyre inkább teljesednek, és mindez bizonyítja, hogy mindennel kapcsolatban igazat mondott és el fog jönni. (Voltak és vannak földrengések, nyomorúságok, járványok, éhínségek, háborúk, háborúk hírei). De hogy mikor toppan be látható módon a történelem ajtaján, aki tudja vagy sejti, az hazudik és hazuggá teszi Krisztust, az Atyát.
    És Isten tudja, mikor teljesedik be a Máté 24 utolsó mondata, hogy “és az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek…ÉS AKKOR JŐ EL A VÉG.) Elég sok helyen jelen vannak a keresztények, missziósok, rádiók, internet, egy sereg részleges vagy teljes bibliafordítás.
    Én azt mondanám, még van legalább egy évtized. De koppannék, ha maholnap eljönne Jézus, vagy csak 1-2-3 száz év múlva. Teljesen mindegy, Jézus eljött, és velünk van a világ végezetéig. Ebben a hitben, tudatban élve ez a pár nyomorúsággal teli évtized bakfitty 🙂

    1. “De hogy mikor toppan be látható módon a történelem ajtaján, aki tudja vagy sejti, az hazudik és hazuggá teszi Krisztust, az Atyát.” “Én azt mondanám, még van legalább egy évtized.”
      Ezek szerint te is sejtesz valamit?Szóval akkor rád is érvényes ez az előző kijeletésed?

        1. De igen,tovább olvastam és nem ezt írtad!Hanem ezt:”Én azt mondanám, még van legalább egy évtized. De koppannék, ha maholnap eljönne Jézus, vagy csak 1-2-3 száz év múlva.”
          Szóval szerinted van még legalább egy évtized,de ha maholnap vagy csak 1-2-3 száz év múlva jönne el AKKOR koppannál.Lehet,hogy nem ezt akartad,de ezt írtad!

      1. Szia Edua. Megfogadhattad volna Gábor intelmét, már csak a békesség kedvéért. Nekem nem tűnt ellentmondásnak Gyuszika “tippje”, mi szerint még kb. 10 év van hátra. Szerintem is, de ez nem annak kijelentése, hogy akkor pont 10 év múlva fog visszajönni Jézus. Ezt ő sem kapta meg kijelentésként. Szóval több toleranciával meg békességgel kellene lennünk egymással, még ha frusztrálóak is ezek a hírek (vagy más). Üdv 🙂

        1. Elárulnád,hogy miért kötsz belém?Ki az a Gábor,és milyen intelmét kellett volna megfogadnom?Arra a kommentelőre gondolsz,aki fél nappal az én utolsó hozzászólásom után írta az övét?
          “Szóval több toleranciával meg békességgel kellene lennünk egymással,”Vizet prédikálsz és bort iszol?

        2. Kedves Édua!
          Bocsáss meg hogy nem ismertél eddig.
          MInt ahogy azt sem tudod ki vagyok persze én sem,hogy Te ki vagy.
          Nem számít semmit hogy kik vagyunk,többet számít az amit megcselekszünk a mindennapjainkban.
          Nem kellene itt senkit sem minősíteni.Ki mit mikor kommentelt…stb.
          Szerinted ez kit érdekel?
          Teljesen nyugodt vagyok afelől ,hogy Te sem vagy jobb nálam.Hiszen Jézus megmondta Nincs egy Igaz sem…Én inkább hiszek neki mint,hogy arra figyeljek ki miként minősít engem.
          terméséről ismeritek meg a fát… rossz fa nem terem jó gyümölcsöt.
          Ne ítélj mert magad is ítélet alatt vagy.
          Maradok szeretettel.:Gábor (hogy kicsoda gombóc Artúr?…)ez jutott eszembe.

        3. Nem kötöttem beléd Edua, csak megvédtem Gábor teljesen ártalmatlan és szelíd okfejtését és kezdeményezését. Most meg magamat kellene, de nem. Én kérek elnézést ! Mindenért. Érted is ! Shalom !

Hozzászólás a(z) Kamilla bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend