Idők jelei

Az Amerikai Humanista Szövetség követeli, hogy az iskola hagyjon fel az éhezők etetését célzó projekttel

Az ?Etesd az éhező gyerekeimet?  programja Haitin
Az ?Etesd az éhező gyerekeimet? programja Haitin

Forrás: foxnews.com

Állítsák le az éhezők etetését, különben baj lesz!

Az üzenetet, vagy legalábbis valami hasonlót, az Amerikai Humanista Szövetség (AHA) küldte a minnesotai Robbinsdale egyik iskolájának, azzal vádolva az intézményt, hogy alkotmánysértő módon megengedte diákjainak, hogy egy olyan közösségi projektben vegyenek részt, ami Haiti éhező gyerekeinek élelmiszerellátásában segít, és amelyben egy helyi gyülekezet is részt vesz.

A humanisták azután avatkoztak az ügybe, hogy az egyik diák családja tiltakozását fejezte ki, mert a projektnek a Calvary Luteránus templom adott helyet.

?Az iskola egyértelműen megsértette az alkotmányt,? írta Monica Miller, az AHA ügyvédje, az iskolának és a helyi hatóságnak küldött igen fenyegető hangvételű levélben. ?Azzal, hogy az állami iskola diákjait az önök felügyelete alatt egy vallásos közegbe küldték, hogy egy vallásos küldetésű vallásos szervezettel együttműködjenek, sérti az alkotmánynak az állam és az egyház szétválasztásáról szóló rendelkezését.?

A humanistákat különösen zavarta a bibliai nyelvezet, amit az éhező gyerekek etetését célzó küldetés leírására használtak.

A Manna rizscsomagok
A Manna rizscsomagok

?A gyerekeknek készített csomagokon a ?manna? felirat szerepelt, ami arra az ehető anyagra utal, amit a Biblia szerint Isten adott az izraelitáknak,? írta Miller a levélben.

Az is sértette az ügyvédet, hogy a Calvary templom úgy néz ki, mint egy templom és az ?igénybevett létesítményben számos vallásos kép és szimbólum látható.?

A ?bűntett? demonstrálására az illetékeseknek küldött levélhez képi bizonyítékokat is csatoltak, amelyeken többek között a gyülekezeti kórus, a festett üvegablakok és (kapaszkodjanak meg) a templom tornya volt látható. Ez már tényleg horror.

Az ateisták valószínűleg remegő térdekkel próbálták kerülni a kereszt látványát, nehogy beszennyezzék magukat vagy véletlenül lángra lobbanjanak.

Latisha Gray, az iskolakerület szóvivője döbbenten áll az eset előtt és nem érti, miért vádolja őket a szervezet az alkotmány megsértésével.

?Úgy gondoljuk, hogy ez a projekt mások szolgálatáról szól és semmilyen módon nem tartalmaz evangelizációt vagy vallásos tevékenységet.?

A projektet az ?Etesd az éhező gyerekeimet? nevű szervezet szponzorálta, amely során elsős, másodikos és harmadikos gyerekek több száz társukkal közösen vettek részt a haiti gyerekeknek szánt élelmiszercsomagok összeállításában, mindezt iskolaidőben, közösségi munkaként.

Az ?Etesd az éhező gyerekeimet? egyik projektje közben
Az ?Etesd az éhező gyerekeimet? egyik közösségi projektje közben

?Az esemény nagyon pozitív hatással van a gyerekekre, mert megtanulják, hogy a világban nagyon sok ember nincs olyan szerencsés helyzetben, mint ők és azt is láthatják, hogy igenis tehetnek valamit ennek megváltoztatására,? mondta Latisha Gray.

Tudott róla, hogy egy szülő panaszt tett az esemény miatt és elmondta, mindent megtesznek, hogy az iskolai programok ne okozzanak elégedetlenséget a közösségben.

Az AHA azt nyilatkozta, hogy nem az éhezők etetésével van bajuk, hanem azzal, ha ezt ?teológiailag töltött környezetben? teszik.

A Szabadságvédő Szövetség (Alliance Defending Freedom) felajánlotta, hogy ingyen képviseli az iskolát az ügyben.

?Fontos, hogy az állami iskolák minél több lehetőséget biztosítsanak a diákoknak a közösségi szolgálatban való részvételre. Az alkotmány nem tiltja, hogy a diákok együttműködjenek egy vallásos szervezettel az éhező családok megsegítésében, ami még véletlenül sem egyenlő egy vallás állami támogatásával,? mondta Matt Sharp, az ADF ügyvédje. ?A vallásos semlegesség azt jelenti, hogy az iskola ne diszkrimináljon például egy jótékonysági programot, csak azért, mert keresztények szervezik. Itt pedig nem semlegességgel, hanem éppen azzal az ellenséges hozzáállással van dolgunk, amivel szemben az alkotmány védeni akar.?

Ez még a humanisták részéről is új mélypontot jelent. Milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy ilyen okokra hivatkozva le akarjanak állítani egy, az éhezőket segítő projektet?

Előző posztKövetkező poszt

30 hozzászólás

  1. Amerika a sajat allampolgarait sem tudja szocialisan ellatni es etetni,jo reszuk ugynevezett elelmiszer ellatasra food card szorul . Az amerikai nep joszerevel csak unnepnapon gondol a szegenyek es elesettek megsegitesere. A fenmaradt 363 napon meg magasrol xarnak rajuk.Tisztelet az elenyeszo kivetelnek! Garai Zoltan (egy Amerikaban elo)

  2. Leforditom a cikket magyarra:

    Ket moral-bizniszben utazo szervezet azon marakodik, poroghet-e az egyikuk logojaval tovabb a biznisz.
    Azt, hogy a szerencsetlen kiskolykok jollakjanak, igazabol leszarjak.
    Gyonyoruen benne van a sztoriban tenyleges cel is, ami nagyon leegyszerusitve igy hangzik: higgyek csak tovabbra is, hogy a Joisten eteti oket mannaval a tobbi hivo szeretete altal -> persze lehetoleg szepen maradjanak otthon es varjak a betevot.

  3. Szerintem Haitire inkäbb gumi ovszert es fogamzäsgätlo tablettät kellene küldeni, valamint sterilizäläsi programot inditani az 1-2 gyermekes anyäk reszere. Afrikära ugyanez vonatkozik. Teljesen felelötlenül vällalnak 10-20 gyermeket, bizva abban, hogy majd a Nyugat feher lakossäga eteti es felneveli öket (iskoläztatäs, gyogyszer es ruha adomänyok es ällando elelmiszer küldemenyek formäjäban.) Ez nemcsak erkölcstelen es elösködö magatartäs, de a bolygo szempontjäbol is tarthatatlan a tulnepesedes, amit ÖK okoznak. Mig egy feher-europai vagy amerikai csaläd maximum 2 gyermeket vällal, emellett ezekre a feher csalädokra härul a fekete nepszaporulat eltartäsa is. Ällamainktol is kapnak tämogatäsokat, minden evben.
    A felnevelt fekete uj generäciok eletter hiänyäban majd Europäba äramlanak, es az öket tutujgato fehereket fogjäk lerohanni.

    1. Ezek az édes kis ártatlanok már megszülettek!!Ők tehetnek róla?Milyen ember az akinek nem esik meg a szíve rajtuk 🙁 Azok a fehérek,akik rommá isszák/drogozzák magukat jobbak?Ellenük nincs kifogásod?
      A túlnépesedés meg ugyanakkora hazugság,mint a globális felmelegedés. “a feher családokra hárul a fekete nepszaporulat eltartäsa”—>ez sem igaz,egyébként a fehérek nélkül nem is lennének ilyen nyomorban.
      “A felnevelt fekete uj generäciok eletter hiänyäban majd Europäba äramlanak, es az öket tutujgato fehereket fogjäk lerohanni.” Kölcsön kenyér visszajár:ezt a fehérek már megtették velük kicsit régebben.
      Nem ártana elgondolkoznod azon,hogy a te érdemed-e,hogy oda születtél,ahova és nem a feketék közé,a nyomorba.

    2. sandra128,
      Figyelj te agyoninformált akárkinek is nevezed magadat valaki. Egyszer talán fel kellene tenned magadban azt a értelmes kérést, hogy vajon miért van azokban az országokban ez a súlyos probléma, pontosabban, egyszer utána kéne nézni a történelemnek. Ha eljutottál odáig, akkor rá fogsz jönni, hogy mik és kik voltak ezeknek a “mai” sajnálatos állapotoknak az okozói. Kezd például onnan, amikor a bennszülöttek közeledni láttak egy óriási vitorláskenu”, egy olyat, amilyent még sosem láttak azelőtt. Azt a szigetet, a benszűlöttek akkoriban Ayiti-nak hivtak, azaz a hegyes(vidék) földnek.
      Ha mindent elolvastál és, ha még maradt egy icipici igazságérzet, abban a megmérgezett sötét lelkedben, akkor te is meg fogd érteni, hogy azok a szerencsétlen emberek semmiről sem tehetnek, mivel ők a történelem áldozatai, vesztesei. Vajon képes a történelem befolyásolni a jelenidők mindennapjainkat? Ez egy egyszerű költői kérdés, de el lehet rajta gondolkodni.
      Szóval kedvesem, ha még eddig nem vetted volna észre, te itt, az emberi társadalom legaljáról beszélsz. Azokat az embereket hibáztatod, azokat szidod és hadd ne kelljen megismételnem , hogy még mit szeretnél nekik továbbra is kiszabni.
      Hát mond, miféle ember vagy te?

    3. Edua,
      Ez hihetetlen, ugyan azok a gondolatok 🙂 bár én, a te utolsó mondatodat végül csak kitöröltem. Gondoltan inkább rábízom ezt Istenre.

      Isten áldjon!

      1. Sajnálom, hogy bedőltetek – legalábbis ilyen indulat olvasható ki a válaszokból.
        Nem mondom, hogy a gonoszt el kell tűrni, mert nem szabad, de:
        “Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
        Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.” Efézus:6:12-13
        A sterilizáló megoldás valóban rossz, de mindkét irányba. Nem irthatunk ki senkit, ha megszületett, ha nem. Nem is mennék tovább ezen a vonalon; mindenki érezheti, hova vezet az ilyen gondolkodás; Szandrának is önmérsékletet kellene így tartani.
        Viszont a másik serpenyőben egy olyan dolog is benne van, hogy amit most segély címén csinálnak, az minden, csak nem segítség; sokkal inkább a szenvedéseik meghosszabbítása és hatványozása. Ezek a segélyakciók jelenlegi formájukban arra elegendőek, hogy a népességet egy vegetálásban tartsák, ami szaporulatot szül.
        Igen, ez okozza a túlszaporulatot, mégpedig: ha az életkörülmények magas gyermekhalandósággal járnak, akkor a népesség az önfenntartáshoz magas gyermekszámmal jut; 8-10 megszületett gyermekből 2-3 éri meg a felnőttkort. Ebbe belezavar a segélyezés, ami az életkörülményt nem javítja kellőképpen, (a gyermekvállalás nem mérséklődik az erkölcsi és anyagi okok hiánya miatt) viszont a megszületett gyerekek közül már többen elvegetálnak a felnőttkorig.
        Gyakorlatilag két adakozó kézzel golyózzuk ki Isten tervét azon a vidéken!
        Maga a segélyezés szükséges; amit elrontott a társadalmunk, azt azért helyre kell hoznunk. Azon a területen például egy rendesen működő közösség volt, ami mára eltorzult. Mindemellett az evangélium hirdetése is elengedhetetlen, hiszen a végső cél nem az, hogy egy szem halat adjunk nekik naponta, hanem az, hogy halászni tanítsuk meg őket.
        A hitellenes kirohanásra (AHA ügyvédjének nyilatkozata) meg különösebben nem reagálnék; a végidők egyik eseménye; csupán egy zavaró rög az utunkon 😉

        1. “Sajnálom, hogy bedőltetek ? legalábbis ilyen indulat olvasható ki a válaszokból.”—>Ezt tényleg nekünk írtad?Minek dőltünk be?Mi csak Sandra ostobaságára és rasszizmusára reagáltunk.Egyébként az milyen indulat?Mármint a bedőlés indulata? 🙂
          Írod:”Gyakorlatilag két adakozó kézzel golyózzuk ki Isten tervét azon a vidéken!”Isten tervét egyeltalán senki nem tudja “kigolyózni” .” véghez viszem minden akaratomat;”( Ésa. 46,10)
          Írod:”amit most segély címén csinálnak, az minden, csak nem segítség; sokkal inkább a szenvedéseik meghosszabbítása és hatványozása.” Neked van gyereked?Ha az a ő helyükben lennél,akkor is ezt mondanád,ne adjatok segélyt,csak a szenvedését hosszabbítjátok?Vagy akkor úgy gondolnád:bárcsak ehetne valamit ez a gyerek? ” Mindemellett az evangélium hirdetése is elengedhetetlen,”Nem gondolod,hogy ez is egy lehetséges módja?
          ?

        2. Edua, megint.
          Nem egészen értetted, amiről írtam.
          A gonosz lelkület ellen kell hadakozni, nem a személy ellen; kvázi kerülni kell a személyeskedést.
          Tudom, nehéz nem azonosítani az elkövetőt a cselekedetével, de azért meg kell próbálni.

          Másfelől ne ragadj ki egy-egy mondatot a válaszomból, mert úgy persze, hogy nem állja meg a helyét. Ha a Te válaszodból kiragadnék egy mondatot, messze nem közölné az állításodat, sőt, ellentétes is lehetne azzal. Ezt nem szabad, ez hamis.
          Leegyszerüsítem kicsit akkor a mondandómat, hogy egyértelműbb legyen
          amit csinálnak segélyezés címén, az részmegoldás, így önmagában csak a szenvedéseiket hosszabbítja meg.
          Ez mellé még egyéb dolgokat is kell csinálni, úgy válik teljessé a segítség, addig Isten tervének homlokegyenest ellene megyünk, vagy legalább is kerékkötőivé válunk (=kigolyózzuk); függetlenül attól, hogy meg lehet-e állítani a tervét, vagy sem (természetesen nem lehet; de ne mi legyünk már azok, akik akadályozni szándékozzák!)
          A személyeskedő részre reagálnék pár mondatban: ha neked lennének éhező gyerekeid, akkor csak segélyért tartanád-e a markod naphosszat, vagy stabil megoldást keresnél? Az lenne a jó, ha valakik naponta egy tányér főtt rizst adnak, vagy akarnál-e valami biztos megélhetést, bármit? Még egyszerűbben: mi az igazi segítség nekik: naponta megetetni őket, de hagyni a nyomorgásukat, vagy megetetni őket, és megtanítani arra, hogy felálljanak a nyomorból?
          Ezért mondtam én azt, hogy részmegoldás. Remélem, így már megérted.

        3. Így már érthetőbb,köszönöm.Viszont amit megoldásnak írsz az lehetetlennek tűnik és ilyenkor jön az,hogy ha ló nincs,jó a szamár is.

        4. Edua: na igen, ezzel el is érkeztünk a megvalósítás legsarkalatosabb problémájához; teljesen egyetértek!
          Bár példa akadt rá a történelemben, amíg valamilyen okból meg nem szüntették: a holland gyarmatok voltak nagyon jól megszervezettek még a búr háborúk előtti időkben. Gyarmat voltak, ám messze az anyaországtól, így nagyon nehézkes és költséges lett volna folyamatos erős helyőrség fenntartása úgy, hogy hasznot is hozzon az anyaországnak. Így inkább kialakítottak egy jól működő helytartóságot, ahol a lakosoknak viszonylagos jólétet biztosítottak (jobb létet, mint gyarmati állapot előtt: megélhetés, munka, iskola, közrend, gyógyászat, stb), így elejét vették mindenféle zavargásnak, miközben a termelékenységet fenntartották.
          Ezen a vonalon elindulva minden bizonnyal hatékonyabb lenne a segélyezés; nevezetesen: gyarmati mintára felépülő kormányzatokat lehetne kialakítani, ahol a cél szintén a termelékenység fenntartása minimális költségű kontrollal, ami a jólét megteremtésével valósítható meg. Jelen esetben az erély, amivel ezt a rendszert kialakítanánk, nem egyenlő az erőszakkal.

    4. Ezt a fehér-fekete ellentétet, faji és rasszista megkülönböztetést otthon nevélték beléd ? A sterilizálást nálatok kellett volna elkezdeni, hogy ne szülessenek ilyen hozzászólások, de a javaslatodat minimum rajdat alkalmazni, hogy ne degenerált kondolkodású utódjaid legyenek. Honnan szalajtottak téged, hogy a neved szerint, nő létedre ilyen kijelentést teszel ? Apád valami hasznosabb elfoglaltságot is csinálhatott volna. Mondjuk egy stokedlit, hogy vénségére arra ülhessen .

    5. Magyarországon nem szeretnéd megoldani a népességcsökkenést? Mondjuk kötelező spermabeültetést minden nőbe! Legalább 10 gyerek minden családba, hogy a nyugdíjbomba robbanását el tudjuk kerülni!
      Kábé ennyire értelmesen oldanád meg más országok problémáit. Választásokon esetleg nem akarsz indulni? 😉

  4. Vajon miért gondolják azt egyesek, hogy azok akik Istenben és a Teremtésében hisznek, azok csakis valami tanulatlan, visszamaradt, vallásos emberek lehetnek,…miért? Nem is értem ezt a fajta megközelítést, és főleg akkor nem, amikor azt látni, hogy több ilyen tanult, értelmes ember ( tudósok, professzorok, kutatók, stb.) sokszor 15-25 év evolúciós hitben eltöltött év után, hirtelen meggondolják magukat és át állnak a kreációnisták oldalára. Hogy van ez, hirtelen lebutulás, vagy mi? Ez csak néhány eset, de egy hosszú lista is van valahol odakint a neten, amelyben tudósok, felvállalják magukat mint teremtés pártiak. És hányan lehetnek még azok, akik nem merik felvállalni, mert jó állásuk van és nem szeretnék azt elveszíteni.
    http://www.youtube.com/watch?v=VHeSaUq-Hl8 ( David Berlinski, Ph.D)
    http://www.youtube.com/watch?v=a2RZzyFTTXo ( Dean H. Kenyon, Ph.D)
    http://www.youtube.com/watch?v=46OzGYqpfkkn ( Rick Oliver, Ph.D)
    http://www.youtube.com/watch?v=_LTaPIK7maY ( Jonathan Wells, Ph.D)

  5. Ferenc Pápa beszéde 2013 december 23-án:

    “Minden vallás igaz, mert azok igazak mindazok szíveiben, akik hisznek benne” (akkor Allah vallása is)
    “A Biblia egy gyönyörű szent könyv, de mint az összes nagy és antik műnek is, néhány oldala lejárt” (hát igen)
    “Az egyház már nem hisz egy szószerinti pokolban, ahol az emberek szenvednek. Ez a tan összeegyezhetetlen isten végtelen szeretetével. (az ateisták erre már sokkal hamarabb rájöttek)
    “A pokol csupán az elkülönült lelkek metaforája, mely lelkek végtére egyesülni fognak isten szeretetében” (Ez kinek hangzik rosszul? Kinek nem tetszik?)
    (Ugyanebben a beszédében Ádám és Éva történetét mesének nevezte)

    Eredeti angol szövegből fordítottam innen:
    http://beforeitsnews.com/alternative/2013/12/pope-francis-declares-that-all-religions-are-true-and-%C2%A8adam-and-eve-are-a-fable%C2%A8-2855954.html

    1. Alessa, nekem úgy tűnik, hogy kapkodsz össze-vissza, keresel oldalakat, idézeteket a mondanivalód alátámasztására, anélkül, hogy egy témában komolyabban elmerülnél. Ha tényleg érdekel egy téma, akkor próbálj meg utánanézni és megbízható forrásokból idézni. Ha tudsz angolul, nézd meg inkább ezt az oldalt, mielőtt szamárságokat próbálnál terjeszteni:
      http://www.ncregister.com/blog/jimmy-akin/dont-fall-for-this-pope-francis-hoax-5-things-to-know-and-share

  6. Istenem, de ártatlan szép gyereket. Igazi öröm nézni őket, miközben megtöltődik a szívemet szeretettel 🙂 Köszönöm Atyám! Tökéletes munkát végeztél!

    1. Köszönjük Atyánknak, tökéletes munkát végzett:
      Biblia – Isten azt parancsolta Saulnak, hogy öljön meg mindenkit egy városban, beleértve a nőket és GYEREKEKET IS. (hogy lehet bűne egy csecsemőnek? Istennek mindenkivel terve van, velük az, hogy levágják a síró kisbabákat mint egy visító kismalacot) Egy “szerető Isten” hogyan rendelheti el azok meggyilkolását, akik nem képesek megvédeni magukat, nem csak a nőkét, de az ártatlan gyerekekét is. Olvassátok a Bibliát minden nap!

        1. Ateista. Tőlem mindenki abban hisz amiben akar, sőt belátom hogy a vallás hasznos is: sok elkeseredett embernek ad vigaszt, és ez jó. Mi nem tetszik? A kormány mindenki adójából támogatnak (különféle) vallási szervezeteket. Ez nem igazságos.

        2. A kormány támogatja az én adómból az evolúció oktatását az iskolákban (ősrobbanással meg mindennel együtt), sőt kötelezővé teszi. Nekem meg ez nem tetszik, mert én a teremtésben hiszek.

        3. Mondanál egyetlen példát egyetlen kormánytól, amit igazságosan tesz?
          Ez pedig nem egy vallásos oldal. Mi a hitről és Istenről beszélünk nem emberek által felállított korrupt szervezetekről.

  7. Döbbenet.
    Amúgy a szervezet nevében mit keres az, hogy “szövetség”? Csak tán nem az Ó- és az Újszövetségre utalgatnak burkoltan? Rommá perelni őket! 😀

    1. A szövetség szó nincs levédve! Ennyit tudhatnál. Ennyi erővel perelhetnéd a Magyar ebtenyésztők országos szövetségét is. Meg 1000 más szövetséget is. És ha megnyernéd a pert, a büntetést kinek fizettetnéd ki? Na kinek? Ki számlájára? Ti keresztények azt hiszitek minden a tiétek , még a “szövetség” szó is… pffff…

      1. Olvastad a cikket? Az ő logikájuk alapján írtam ezt (lásd: manna szóba belekötés)
        2. a manna szó sincs levédve a keresztények által (megjegyzem a zsidók által sem)
        3. még a szövetség szóval ejtett viccet sem érted (angolul a bibliai szövetség az testament) csak a habzó szájjal fröcsögéshez értessz
        4. minek jársz egy keresztény szellemiségű oldalra, ha gyűlölöd őket? Én sem járok ateista oldalakra, pedig nem gyűlölöm, csak szánom őket
        5. elkefélted, ugyanis nem vagyok keresztény, de szimpatizálok velük. Sokkal szimpatikusabbak, mint a magadfajta kereszténygyűlölők.

      2. Figyelj te sötét lelkű és nihillista / ateista : Nem tévesztettél e –
        zen az oldalon szerepet ? ; A szüleiddel / rokonaiddal és a dar –
        winista társaiddal társalogj a továbbiakban és az arra megfele –
        lő helyen úgy, hogy “Ti keresztények azt hiszitek minden a tié –
        tek” .
        Maradjunk annyiban, hogy neked az Iszlámhoz és Allahoz, de
        Mohamed prófétához sincs semmi közöd, mivel ő tisztelte Jé –
        zust és követőit – Nem vetted észre Thea válaszából, nincs a
        jelenlétedre és véleményedre szükség, valamint nem ebbe a
        közösségbe tartozól ?!

        1. Szia Seraf!
          Nyugalom. 😉 Biztos van oka annak, hogy Alessa idetéved néha. Mi (én legalábbis) sem voltunk mindig hívők és fontos, hogy meg tudjunk válaszolni bárki kérdésére. ?Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet.? I. Péter 3:15
          Hiszen az oldal egyik legfontosabb célja, hogy mindenkit elérjen, függetlenül attól, hogy hová tartozik vagy hová nem. Ahogy egyre sötétebbek a napok, több és több ember fogja kutatni, hogy mi történik a világban. ?és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,? Dániel 12:10
          Ebben az esetben inkább az a probléma, hogy a kérdező nem a válaszra kíváncsi.

        2. Kedves Thea .
          Természetesen elfogadom a jelzésed. Remélem sikerül valamit csiszolnod az elsötétült gondolkodásán. Úgy legyen, mert tényleg létezik és megeshet bárkinél a pozitív irányú pálfordulás. Nem lettem zaklatott és a nyugalom megőrzése okán a jelzőket is szelektáltam. Amiért megszólaltam, az amiatt történt, mert a kiemelt kijelentés konkrét ( vallásos ) provokáció. A megszólítás okán talán eljut arra a szintre, hogy ez nem az a weboldal ahol az ilyen megnyilvánulásokat folytassa. Ha nincs az ilyenekre rászólva, akkor azt hiszik engedélyezett a további gyalázkodás – A magam részéről drukkolok neked, de azért tudjon róla, hogy hova tévedett.

Hozzászólás a(z) Alessa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend