Idők jelei

A belga parlament megszavazta a gyerek eutanáziát

Forrás: bbc.co.uk

A belga parlament 86 szavazattal 44 ellenében, 12 tartózkodással megszavazta a törvényjavaslatot, ami lehetővé teszi a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyerekek számára az eutanáziát.

Miután a törvényjavaslatot (ahogy arra mindenki számít) a király is aláírja, Belgium válik az első olyan országgá, ahol nincs életkor szerinti korlát az eutanázia gyakorlatára.

Az eljárást gyógyíthatatlan betegségben és komoly fájdalommal küzdő gyerekek kérhetik szülői jóváhagyással.

Az ellenzők szerint egy gyerek nem képes egy ilyen nehéz döntés meghozatalára.

Belgiumban egyébként 12 éve legális az eutanázia felnőttek számára.

Az ország északi szomszédjában, Hollandiában, 12 éves kor felett van egy gyereknek lehetősége kérni az eutanáziát, szintén szülői beleegyezéssel.

A holland törvények értelmében a beteg kérését az orvos akkor teljesítheti, ha a kérést ?önként tették, jól átgondoltan?, a beteg elviselhetetlenül szenved és nincs kilátása a javulásra.

“Immorális” törvény

A belga parlament nyilvános erkélyéről a szavazás alatt egy férfi franciául üzente a honatyáknak, hogy “gyilkosok”, írja a Reuters.

A törvény támogatói szerint a lehetőség csak nagyon kevés gyereket fog érinteni, akik valószínűleg inkább a kamaszkorban járnak.

A törvény kimondja, hogy egy gyerek esetében csak akkor jöhet szóba az eutanázia, ha az illető halálos beteg, “?elviselhetetlen fizikai fájdalmat tapasztal” és több alkalommal kérte a halált. A szülőknek, orvosoknak és pszichológusoknak közösen kell meghozni a döntést.

Sokan tüntettek a politikusoknál a változtatás ellen. Az egyházi vezetők szerint pedig a törvény immorális.

“A törvény kimondja, hogy a kiskorúak nem képesek fontos gazdasági vagy érzelmi döntések meghozatalára, de most egyszeriben képessé nyilvánították őket arra, hogy eldöntsék, hogy valakinek meg kell-e halnia,” nyilatkozta Andre-Joseph Leonard, Brüsszel érseke, a belga katolikus egyház feje a múlt héten.

Több gyerekorvos arra figyelmeztetett, hogy a sebezhető gyerekek számára a törvény komoly kockázatot jelenthet és megkérdőjelezték, hogy képes lehet-e egy gyerek ilyen nehéz döntések meghozatalára.

A múlt héten 160 gyerekorvos nyílt levelet adott közzé a törvény ellen, amelyben leírják, hogy semmi szükség nem volt a változtatásra és a modern orvostudomány képes bárki fájdalmát enyhíteni.

A közvélemény-kutatások azonban furcsa módon azt mutatták, hogy a változtatást széles körben támogatják a többségében katolikus országban. [IJ: Vajon kiket kérdeztek?]

Előző posztKövetkező poszt

25 hozzászólás

    1. A fenti link alapján talán nemigen derül ki mindenki számára, hogy miről is van szó pontosan, mert valószínűleg páran nem látták ezt a filmet.Ami egyébként az egyik nagy kedvencem.Ezért ideteszek egy másik elérhetőséget, habár ez nem magyar nyelvű.Egy olyan cikkhez is méltó lenne itt, amelyik az abortusz Istentől elrugaszkodott voltát tárgyalja.Habár ez a jelenet egy olyan kis gyerekről szól, aki megszületett.Az abortusz esetében pedig, ugye….éppen ettől az Isten adta jogától fosztják meg az embert.Miért illene akkor ez a filmrészlet éppen egy olyan cikk komment mezejébe, ami pont a születés ellehetetlenítéséről szól?Ezen én is elgondolkodtam.Aztán az a kérdés vetődött fel bennem, hogy tulajdonképpen mit is jelent megszületni, mikor is születünk.

      Mi jelenti valójában az ember (meg)születését?Mihez köthető ez?Tényleg köthető-e egyáltalán valamiféle időponthoz, dátumhoz igazán?Mi ezt tanultuk, hogy igen, legalábbis, ez van belénk sulykolva, programozva.Nem csak időponthoz, hanem még névhez is, meg személyi számhoz is, meg nemzetiséghez is kötnének minket.És ezek olyan dolgokká tornyosultak számunkra, hogy még magunkban is alig merjük ezeket (az egyébként robotokhoz illő puszta adatokat) megkérdőjelezni, nem még nyilvánosan.

      Aki teheti, aki megengedheti magának ezt a “luxust”, nézze ilyen széles körben a dolgokat.De szerintem mindenki igyekezzen minél szélesebb körűen szétnézni maga körül, annyira szélesen, hogy abba a panorámába még önmaga is beleférjen teljesen.

      https://www.youtube.com/watch?v=FO_k88vLNQA&t=89s

      Mivel tényleg kedvelem ezt a filmet, legyen még belőle egy kis részlet jó zenével, és naaagyon elszánt tekintetű, szikár férfiakkal… :mrgreen:

      https://www.youtube.com/watch?v=oS6o7RMzRQ8

  1. Bibliai idézet:
    “Ha valaki egy el nem jegyzett szűz lánnyal találkozik, megragadja és vele hál, és rajta kapják őket, akkor az a férfi aki vele hált, adjon a lány apjának 50 ezüstöt, a lány pedig legyen a felesége, mivel erőszakot követett el rajta. Nem is szabad elbocsátania egész életében” 5 MÓZES 22:28-29
    Testvéreim! Ez mit jelent? Menjen hozzá feleségül, mert megerőszakolták, az apja strici, ki kell fizetni a szexet. Neked van lányod? Nincs? Akkor jó…

    1. Alessa,

      feltételezem, hölgy vagy, hogy asszonyi szemszögből ragadtad meg a példázatot – megjegyzem, semmi gond nincs vele.
      Férfiúi szemszögből tudok némi magyarázatot adni: az elkövetőnek gondoskodnia kell utána a nőről, és csak arról a nőről. Jellemzően “letépted, most szagolgassad” eset; ha annyi esze volt, hogy megcsúfolja a lányt, akkor hátralévő életében kártérítse: lássa el őt és gyerekét (ha van/lesz), kártérítse apját is, aki eddig azon munkálkodott, hogy jó vőt találjon (=jó itt azt jelenti, hogy eltartani képes, akit lánya is szeret). Hogy teljesen érthető legyen a dolog, érdemes utánanézni a kor és kultúra férfi-női kapcsolatainak (nemek elkülönítése, férfi nem érinthet nőt, csak az asszonyát; de most tényleg csak a felszínt kapargatom…
      Nem strici az apa! Semmi esetre sem! A strici egy alkalomra árulja a nőt, szándékkal, ez az eset egy bűnelkövetésről és rehabilitálásról szól.

      1. Jó ötlet, nézzük meg mindhárom nézőpontból:
        Apa: a szűzlány érték, a házasítása jó üzleti alap, szövetséget lehet kötni vele két család közt. Ezt veszítette el, tehát jár az 50 ezüst kárpótlás. A nem szűz lány már senkinek sem kell, ha rajta maradna haláláig el kellene tartania, ezt megússza.
        Az erőszaktevő: egy olyan törvényrendszerben, amiben minden stikliért kövezés jár a falu szélén elég olcsón megússza… mi több, lehet hogy ez egy kiváló lehetőség volt számára! Feleséget akarsz, de nincs kedved udvarolni, vagy elutasítottak? Szedj össze 50 ezüstöt és erőszakold meg a kiszemelt lányt és voilá, meg is vagy házasodva!
        A lány: marad számára valaki, aki eltartsa. Cserébe együtt élhet megerőszakolójával élete végéig. Happy end?

        Elég világos ki húzza a legrövidebbet. Nyilván ez az egész a korabeli primitív, patriarchális társadalom által létrehozott törvény, ahol a nő jogaira voltak a legkevésbé tekintettel. Nem az egyetlen, ami enyhén szólva is gyomorforgatónak tekintendő.

        1. Az első mondatod után azt hittem, tényleg utánanéztél a háttérnek.
          Javaslom Mózes második és ötödik könyvének olvasását a témához, így elöljáróban.

          Először is a szűz betulá (akkád: betulu; ugarit:btlt), ami nem nemi érintetlenséget jelent, hanem egy életkorbeli állapotot, a serdülőkort. Jelen esetben az eladósorba éppen bekerülő lányt. Ez nem egyenlő feltétlenül a mi értelmünkben vett szűz állapottal, azaz aki férfival még nem hált, virgo intacta.
          A korban a házasságnak komoly morális és pénzügyi jelentősége volt (kicsit kikacsintva: megjegyzem, kultúránkban hasonló moralitás a mai napig jelen van: a házasság fontos, a legényből vő lesz, aki veszi a leányt, amaz olyan asszonnyá lesz, aki megy a vőhöz, azaz menyasszony, és viszi a hozományt, mert a férjével fog lakni), a vőlegény megváltotta az apától a lányát, jelezvén, hogy van ereje eltartani; ez volt a jegyespénz. 50 ezüst – mózesi időkről lévén szó – 50 napi bért jelenthet, ha drakma. Ha sékel, akkor kicsit többet – márpedig az Írás siklust emleget. A szigorú értelemben vett szüzeket magasabb áron váltották, mint a többi hajadont, mohál betulát. Ez a szó legszorosabb értelmében is kiváltságos helyzet volt, na.
          Hogy a fenti verset megértsük, egy verssel korábbra kell mennünk:
          Exodus (2Móz) 22,16-17
          “Ha valaki hajadont csábít el, aki nincs eljegyezve, és vele hál: jegyajándékkal jegyezze azt el magának feleségül.
          Ha annak atyja nem akarja azt néki adni: annyi pénzt adjon, amennyi a hajadonok jegyajándéka.”
          A lényege, ha elcsábították a lányt a házasság előtt, akkor először is kötelesek elvenni; de legalább kifizetni a jegyespénzt az apának, aki ezek után eldöntheti: feleségül adja-e a lányát a csábítóhoz, vagy sem.
          Deuteronomium (5Móz) 22,28?29
          “Ha valaki el nem jegyzett szűz leánynyal találkozik, és megragadja azt, és vele hál, és rajta kapják őket:
          Akkor a férfi, aki vele hált, adjon a leány atyjának ötven ezüst siklust, a leány pedig legyen feleségévé. Mivelhogy meggyalázta azt, nem bocsáthatja el azt teljes életében.”
          A “legyen feleségévé” nem feltétlenül jelenti elsősorban a fizikai házasságot, hanem egy jogi intézményt állít fel. Meg kell értenünk: a házasság szent és sérthetetlen volt akkoriban. (jelen vers előtti szakaszai is ezt tükrözik.)
          Ezért tesznek különbséget hajadon szűz és jegyes szűz között; a jegyes szűz már asszonynak tekintendő. Ilyen esetekben az erőszakolóra minden esetben halál vár, az asszonyra pedig hozzáállás tekintetében vár büntetés vagy kegyelem. (nevezetesen benne volt-e a házasságtörésben, vagy áldozat)

          Az erőszakoló, aki olyan helyzetben csúfolta meg a hajadon szüzet, hogy ne tudjon segtséget kérni, halállal lakoljon:
          Deuteronomium (5Móz) 22,25?27
          “De hogyha mezőn találja a férfi a jegyben járó leányt, és erőszakoskodik rajta a férfi és vele hál: csak maga a férfi haljon meg, aki azzal hált;
          A leányt pedig ne bántsd, mert a leánynak nincsen halálos bűne, mivel olyan ez a dolog, mint amikor valaki felebarátjára támad és azt agyonüti.
          Mert a mezőn találta őt; kiálthatott a jegyben járó leány, de nem volt aki megoltalmazza őt.”

          Ha viszont olyan helyen erőszakolnak, ahol a hajadon szűz segítséget remélhet, nem lehet egyértelműen eldönteni, kért-e avagy sem (azaz ténylegesen erőszakról van-e szó, vagy házasságtörésről): ebben az esetben jogilag kötik gúzsba az erőszakolót: elveszik tőle a válás lehetőségét, ennek felett még kártérítést is kell fizetnie; az apának azonban megmarad a lehetősége, hogy kiházasítsa a lányát, ha úgy akarja.
          Így azért érthetőbb a törvény; tehát ha egy hajadon szűz leányt megerőszakol valaki, akkor ne vehessen magának más feleséget, kártérítse az apát, azaz a családot, aki viszont kiházasíthatja a lányát – immáron hajadon mohál betuláként.

        2. Az nem az én problémám, hogy az ötvenféle fordítás mennyire mond ellent egymásnak, számomra megdöbbentő volt, mikor először kezembe vettem egy másik fordítást, mintha más könyvet olvasnék…

          “A ?legyen feleségévé? nem feltétlenül jelenti elsősorban a fizikai házasságot, hanem egy jogi intézményt állít fel.”
          Rizsa, mi a különbség a gyakorlatban? Semmi.

          “Ezért tesznek különbséget hajadon szűz és jegyes szűz között; a jegyes szűz már asszonynak tekintendő. Ilyen esetekben az erőszakolóra minden esetben halál vár, az asszonyra pedig hozzáállás tekintetében vár büntetés vagy kegyelem. (nevezetesen benne volt-e a házasságtörésben, vagy áldozat)”
          Igen, tehát asszonyt megerőszakolni nagyobb bűn, mint szüzet. Miért? Gondolkodjunk csak el ezen. Azért, mert a vőlegényt/férjet kár éri. Egyértelműen magasabb prioritásban vannak a férfiak jogai, mint a nőké. Megerőszakoltak, de még nem volt jegyesed? Így jártál, a felesége leszel és slussz. Szerinted ez igazságos törvény?

          “Az erőszakoló, aki olyan helyzetben csúfolta meg a hajadon szüzet, hogy ne tudjon segtséget kérni, halállal lakoljon:
          Deuteronomium (5Móz) 22,25?27 >>De hogyha mezőn találja a férfi a jegyben járó leányt….<<"
          Kicsi kavar van már itt én úgy érzem… de a minta ugyanaz persze: jegyben járó lányt erőszakolni halálos bűn. Nem jegyben járót pedig nem.

          Különben nincs semmi gond ezzel az egész törvénykezéssel, ha a helyén kezeljük. Számomra világos, ha egy állítólag szerető Istenség ilyen csúf törvényeket nem adna az embernek (és vannak még ennél durvábbak is, pl a rabszolgaság engedélyezése.) Ez egy relatíve primitív nép törvénykezése. Kár, hogy benne maradt a Bibliában.

        3. “a jegyes szűz már asszonynak tekintendő.”
          Az Újszövetség idején, máig úgy tudom ez nem lett felülírva, mint alapelv, József jegyese, Mária is feleségének volt tekintve mielőtt összeházasodtak volna, mert a jegyes szövetség már a házasság része volt. Igaz, hogy a zsidó kultúrkörre a zsidó, ószövetségi törvények vonatkoztak akkor, és más egy nem zsidó kultúrkörben élő keresztyén törvényhez való viszonya, mégis az Újszövetségben is érvényesek a törvény alapelvei, pl. ilyen esetben, ha szereti valaki a másikat, akkor tiszteletben tartja a jegyességet. A jegyességgel nem sokat foglalkozik az Újszövetség, de érdekelne, hogy az apostoli kortól kezdve van-e írásos emlék, olyan leírás, ami leírt a keresztyének jegyességre vonatkozó szokásait, szabályait, pl. válásnak/bűnnek tekintették-e a pogányokból (nem zsidókból) lett keresztyének is a jegyesség felbontását, volt-e erre vonatkozó tanácsolás, mint az 1 Korintus 7-ben Pál tanít, hogy ne váljon el a hívő, stb. Szóval a jegyességre vonatkozó szabályokon belül a felbontás kérdése foglalkoztat, bűnnek tekintették-e egyértelműen az őskeresztyének, a pogányokból lett keresztyének is, vagy csak a zsidó hátterűek is, ahol egyértelmű szerintem, mivel az már házasság volt, és Jézus az elválást nem támogatta, ahogy Pál sem.

        4. Nem támadólag mondom, de nem vitázok tovább ezen a kérdésen, mert ettől a ponttól már hit tükrében lehetne csak sok mindent magyarázni:
          “Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
          Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
          Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
          És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
          Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;”
          Róma levél 1:20-24
          Összezavarni meg nem szeretnélek.
          Tény, hogy patriarchálisabb volt a társadalmuk, ám hogy Isten állítólagosan szeretne – ezt kétségbe kell vonjam.
          Az élő szeretetét azonban sohasem értelemmel látja meg az ember.

    2. Kedves Alessa!
      Először a Biblia szerzőjével kellene megismerkedned, utána van esély arra, hogy megértsd az ott leírtakat. Addig csak fehér alapon fekete jeleket fogsz látni.
      Innen indulj: “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” és “az Isten szeretet.”
      (Az általad felvetetthez hasonló dolgokat taglalnak ezek az írások: http://klub.idokjelei.hu/forums/topic/az-oszovetseg-istene/)

    3. Kedves Alessa!

      Azt jelenti! ( Bár a fiúk (?) magyarázata is igaz, az ő szemszögükből, de a “mi” szemszögünkből azt jelenti! Bár Isten is az ő szemszögükből nézi a dolgot! )
      De az Újszövetség idején (most is) az apák döntésén múlna a házasság. Illetve sok helyen múlik is. (Bár a fiúké is!)
      1Kor 7,36 Ha valaki azt tartja, hogy szégyen a hajadon leányára nézve, hogy túl van a koron, és úgy látja szükségesnek, ám tegye meg amit akar, nem vetkezik, ha férjhez adja.
      ? 1Kor 7,37 Aki ellenben arra tökélte el magát és a szükség nem kényszeríti, hanem úr a maga akaratán és azt határozta szívében, hogy visszatartja hajadon leányát, jól teszi.
      1Kor 7,38 Ilyenmódon aki férjhez adja a leányát, jól teszi, aki férjhez nem adja, még jobban teszi.

      De bizony , sok hitharcot meg kell harcolnunk , ahhoz, hogy bemehessünk a mennyek országába. Mert az ember lelke, az Isten Szelleme , akarata , törvénye, és az Általa meghatározott rendje ellen lázad, harcol. Nem adja meg magát könnyen.

      Mt 11,12 Bemerítő János napjaitól mostanáig erőszakoskodnak a mennyek királyságán, és erőszakosak ragadják azt magukhoz.
      Mt 11,12 Keresztelő János napjaitól fogva, mind mostanig a mennyek országa erőszakosra vár és az erőszakoskodók ragadják el,
      Mt 11,12 Avató János korától fogva ugyanis mind máig a mennyország ostroma foly s az ostromlók veszik be azt.

      És bizony vannak még a Bibliában olyan dolgok, amelyek keményen megdolgoztatják az ember hitét:

      Bír. 21,11 És ezt kell cselekednetek, hogy minden férfiút és minden asszonyt, a ki már férfiúval hált, öljetek meg.
      Bír. 21,12 Találának pedig a Jábes-Gileád lakói között négyszáz szűz leányt, a kik még nem ismertek férfiút férfival való hálással, és elvitték őket a táborba Silóba, mely vala a Kanaán földén.
      Bír. 21,13 És elküldött az egész gyülekezet, és izent a Benjámin fiainak, kik a Rimmon szikláján voltak, és békességet ígérének nékik.
      Bír. 21,14 Így tért vissza abban az időben Benjámin, és nékik adták azokat feleségül, a kiket meghagytak Jábes-Gileád asszony népei közül; de így sem lőn elég nékik.
      Bír. 21,16 Mondának azért a gyülekezet vénei: Mit tegyünk, hogy a többiek is feleséget kapjanak, mert Benjáminból kipusztíttattak az asszonyok?
      ?Bír. 21,19 És mondának: Ímé az Úrnak esztendőnként való ünnepnapja lesz most Silóban, a mely északra fekszik Bétheltől, napkelet felé az országút mellett, a mely Bétheltől Sikem felé visz, és délre Lebonától.
      Bír. 21,20 Ezt parancsolák azért a Benjámin fiainak: Menjetek el, és leselkedjetek a szőlőkben.
      Bír. 21,21 És ha látjátok, hogy jőnek Siló leányai a körtánczban tánczolni, akkor jőjjetek elő a szőlőkből, és vegyetek magatoknak kiki feleséget a Siló leányai közül, és menjetek el a Benjámin földére.
      Bír. 21,22 Ha aztán atyjaik vagy testvéreik hozzánk jőnek perlődni, akkor azt mondjuk nékik: Könyörüljetek rajtuk mi érettünk, mert nem hozhattunk mindeniknek feleséget ama hadból, és minthogy nem ti adtátok nékik, most nem vagytok vétkesek.
      Bír. 21,23 És ekképen cselekedtek a Benjámin fiai, és vőnek feleségeket az ő számuk szerint a tánczolók közül, a kiket elraboltak. És elmentek, és hazatértek örökségükbe, és felépítették a városokat, és azokban laktak.

      De:
      Mát. 22,30 Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.

  2. Bennem ez a poszt több gondolatokat is ébresztett : – vajon milyen orvos az, aki -bár fölesküdött a Hippokratészi-esküre – egy törvényre hivatkozva hétfőtől már nemcsak gyógyít, illetve egy törvényre hivatkozva a háttérhatalomnak zöld lámpája van a szervkereskedelem felgyorsítására, kvázi azok a nyomasztó thrillerek valóságossá válnak, arról a sötét, hideg műtőkről, boncasztalokról…

  3. Nagyon kemény dolog lehet odáig eljutni valakinek, hogy inkább véget vetne az életének, de különösen megrázó lehet ez ilyen fiatalok esetében. Gondolkodtam ezen, arra jutottam, hogy ezzel még lehet életet is menthetnek, hisz míg korábban mindenki maga próbálkozott az öngyilkossággal, most ha hivatalos útra tereli a dolgot, akkor lehet hogy megkapja azt a segítséget az orvosoktól, ami az élete folytatásáról győzi meg. Az eutanázia mellett vagyok, mindenkinek joga véget vetni az életének, ha úgy érzi hogy merő szenvedés vár már csak rá, de hogy milyen életkortól, milyen szellemi állapottól függhet ez… én ilyen döntéseket nem mernék meghozni, bízni lehet csak benne, hogy az orvosok maximálisan felelősségteljesek.

    1. “Csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam”

      Sir Winston Churchill

  4. a “fejlett” “civilizált” nyugat újabb vívmánya!
    és efelé kellene nekünk tartani elmaradott csökött nemzeti/szakrális értékekhez ragaszkodó gyarmatnak….

    1. Erre mondta a jelenlegi Pápa hogy: “Miféle társadalom az, ahol nem szabad a gyerek fenekére verni, esetleg rákiáltani (liberális nevelés), de meg szabad ölni (eutanázia, abortusz)!”
      Nyugaton a halál civilizációja érik, és amíg ez a helyzet nem változik nagy számú megtéréssel, addig az Isten büntetésül a barbár afrikai és arab népekkel és a muszlim vallás terjedésével veri őket!

      1. Isten már nem “büntet”. A kegyelem korában nem az ószövetségi feltételes (ha te ezt és ezt teszed, akkor én megáldalak, ha nem teszed, akkor megátkozlak) mód él. A kollektív büntetés az antikrisztus korában fog előjönni, de akkor nagyon. Ezek a jelenségek (háborúk, migráció, iszlám invázió) sátán királyságának terve alapján valósul meg. Nem beszélve az új világrendről.

        1. Arpiel, Isten igenis bünteti a hitetlen és elfajzott nemzetségeket. Meg van írva a Jelenések könyvében:

          “És kiáltának, látván az ő égésének füstjét, és ezt mondják vala: Mi hasonló e nagy városhoz?
          És port hányván az ő fejökre, kiáltának sírván és jajgatván, és ezt mondván: Jaj! jaj! az a nagy város, a melyben meggazdagodott mindenki, a kinek hajói voltak a tengeren, annak drágaságaiból, hogy elpusztult egy órában
          Örülj ő rajta menny, és ti szent apostolok és próféták; mert az iSTEN BÜNTETTE MEG ŐT ÉRETTETEK VALÓ BÜNTETÉSSEL.
          És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvőn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik.”

        2. Annyira szeretem mikor szövegértelmezési gondokkal reagálnak a hozzászólásaimra….Ismétlem, a Sz.Sz. és az egyház elmenetele után, a kegyelem kora lezárásától, már rászabadul Isten haragja az emberiségre, az antikrisztus idejében, hogy a Jelenések könyve írja.

Hozzászólás a(z) Thea bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend