Idők jelei

A Vérhold elmélet – Tények és tévhitek

Forrás: Bible Prophecy Talk, Chris White írása

A fenti (magyar feliratos) videó anyagának szövege:

Az eredetileg Mark Biltz által kitalált, úgynevezett Vérhold elmélet, nagyon sok figyelmet kapott mostanában.

John Hagee könyve, a Négy Vérhold, ami nem egyéb, mint Mark Biltz elméletének az átfogalmazása, jelenleg az Amazon bestseller listájának élén áll.

Azok kedvéért, akik még nem hallottak róla, elmondanám, hogy mi is ez az elmélet.

A Jóel 2:31-ben ez áll:

“A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja.”

Mark Biltz arra gondolt, hogy ez esetleg egy együttes hold- és napfogyatkozásra is utalhat.

Hogy kíváncsiságát kielégítse, felkereste a NASA nap- és holdfogyatkozásokra specializálódott weboldalát, ahol minden i.e. 2000 és i.sz. 3000 közötti hold- és napfogyatkozás megtalálható.

A NASA oldalának segítségével Biltz láthatta, hogy számos nap- és holdfogyatkozás lesz a jövőben.

Őt leginkább azok érdekelték, amik a hold tetrádokkal estek egybe.

Ilyen akkor van, amikor hozzávetőleg két év leforgása alatt négy holdfogyatkozás történik.

Ezt követően Biltz összevetette a tetrádok dátumait a zsidó naptárral. Azt vette észre, hogy sok tetrád, valamint más napfogyatkozások, zsidó ünnepekre estek.

Biltz kíváncsi volt, hogy ilyen előfordult-e a múltban is. Hat olyan esetet talált a történelemben, amikor a holdfogyatkozás tetrád egybeesett egy zsidó ünneppel.

Amikor ezeket a dátumokat összevetette a zsidó történelem eseményeivel, a következő összefüggéseket vélte felfedezni ezek között a tetrádok és a zsidókat érintő jelentős történelmi események között:

Például azt mondja, hogy a 1493 és 1494 közötti tetrád egybeesett a spanyol inkvizícióval.

Az 1949 és 1950 közötti tetrád pedig úgy gondolja, hogy egybeesett az 1948-as függetlenségi háborúval.

Az 1967 és 1968 közötti tetrád pedig a Hatnapos háborúval.

Biltz és John Hagee azt mondják, hogy mivel a vérhold tetrádok idején jelentős események történtek a zsidó történelemben (legalábbis az ő modelljük szerint), a 2014 és 2015 közötti vérhold tetrád is ilyen, és ezért a bibliai próféciák szempontjából fontos események hírnöke lesz, azt állítva, hogy ezek a holdfogyatkozások a napot, a holdat és a csillagokat érintő bibliai próféciák beteljesedései lesznek.

A kérdés az, hogy mennyire állja meg a helyét ez az elmélet a Biblia és a józanész tükrében.

A válasz: nem nagyon.

A következőkben számba veszünk néhányat a számos ellenérv közül.

Elsőként azt kell megvizsgálnunk, hogy amiről Biltz és Hagee beszélnek megegyezik-e azzal, amit a Biblia ír. A Biblia több helyen is említi a napot, a holdat és a csillagokat, az idők jeleinek részeként.

Itt van például a Jelenések 6:12-13:

“És láttam, amikor feltörte a hatodik pecsétet: nagy földrengés támadt, és a nap elsötétült, mint egy fekete szőrcsuha, a telihold olyan lett, mint a vér, és az ég csillagai lehullottak a földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor nagy szél rázza;”

Ilyen rész a Máté 24:29 is:

“Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.”

A teljes szöveget megvizsgálva egyértelműen láthatjuk, hogy a nap és a hold mellett a csillagok is sötétek lesznek.

A Biblia egy globális sötétséget ír le, ami az egész földet érinti majd. Akármi legyen is ez, az nemcsak a nap és a hold elsötétedése lesz, hanem a csillagoké is. Ez mindenképpen több mint egy nap- és holdfogyatkozás.

Ha találgatnom kéne, azt mondanám, hogy ez valamiféle atmoszférikus esemény lehet, ami az egész eget eltakarja, és persze lehet egy természetfeletti esemény is, ami egyetemes sötétséget eredményez.

Biltz és Hagee csak úgy tudják ezt a kérdést megkerülni, hogy szinte minden esetben kizárólag a Jóel 2:31-et idézik, mert abban a részben csak a nap és a hold kerülnek említésre. Azonban ha 21 verset visszamegyünk a fejezetben, egyértelműen láthatjuk, hogy maga Jóel is egyértelművé akarta tenni olvasóinak, hogy az esemény a csillagokat is érinteni fogja.

A Jóel 2:10 ezt mondja:

“Reszket előtte a föld, megrendül az ég. A nap és a hold elsötétül, a csillagok elvesztik fényüket.”

Ezékiel könyvében maga Isten is egyértelművé teszi, hogy egyetemes sötétségről van szó. Az Ezékiel 37:7-8-ban ezt olvashatjuk:

“Amikor kimúlsz, befedem az eget, és elsötétítem csillagait; a napot felhővel takarom el, a hold fénye sem világít. Minden égitestet elsötétítek miattad, és országodat sötétségbe borítom! – így szól az én Uram, az ÚR.”

Tehát, amennyiben Biltz és Hagee nem képesek magyarázatot adni arra, hogy ezek a fogyatkozások miként sötétíthetik el a nap és a hold mellett a csillagokat és minden más égitestet is egyazon időben, be kell lássák, hogy ők nem ugyanarról beszélnek, mint amit a Biblia jósol.

Ennek az eseménynek más helyeken történő említéseiből azt is tudjuk, hogy ezzel egy időben földrengés is lesz. Ahogy az előbb is olvastuk a Jelenések könyvében, János “nagy földrengésnek” nevezte.

Jóel pedig azt mondja, hogy “reszket előtte a föld”.

Ez ugyanazt a problémát veti fel.

Ez a bizonyos nagy földrengés fontos része a napban, a holdban és a csillagokban megjelenő jeleknek. Semmi olyasmi nincs egy fogyatkozásban – akkor se, ha egymáshoz közel négy történik – ami földrengést idézne elő.

Emellett elég egyértelmű bárki számára, aki ezeket az Igéket olvassa, hogy ezek az események szimultán történnek, ugyanazon a napon és ugyanazon időben. Az pedig lehetetlen, hogy egy nap- és holdfogyatkozás egyszerre menjen végbe.

Nem kell mást tenni, mint megnézni, hogy pontosan mi történik egy nap- vagy holdfogyatkozáskor és azonnal megértjük, miért nem lehet a kettő egy időben.

Tehát egyértelmű, hogy ez az elmélet semmiképpen sem lehet a bibliai ?nap, hold, csillag? jelek beteljesedése.

Nézzük meg, hogy esetleg nem lehetnek-e ezek a fogyatkozások Isten figyelmeztetései Izrael számára bizonyos érkező eseményeket illetően.

Más szóval, mivel (Biltz és Hagee szerint), amikor a tetrádok zsidó ünnepekre estek a múltban, fontos események következtek be Izraelben, így lehet, hogy 2014-2015-ben is így lesz.

Tehát félretesszük az elképzelést, hogy ezeknek az eseményeknek bibliai jelentősége lehet, és csak azt vizsgáljuk, hogy szolgálhatnak-e ezek a tetrádok valamiféle figyelmeztetésként Izrael számára, függetlenül attól, hogy nem bibliai próféciákhoz kapcsolódnak.

Az első dolog, amit meg kell említenünk:

Megvizsgálva Biltz állításainak történelmi pontosságát, miszerint a holdfogyatkozás tetrádok a zsidóság szempontjából fontos történelmi eseményekkel egybeestek, azt találjuk, hogy egyáltalán nem pontosak.

Tehát elsőként vizsgáljuk meg Biltz és Hagee feltételezéseit a tetrádok és a jelentős események egybeesését illetően.

Az emberek sokszor készpénznek veszik az ilyen állításokat, és ahogyan látni fogjuk, ez jelen esetben komoly hiba lenne.

Sokan nem tudják, de Biltz két másik tetrádot is talált a NASA adatbázisban, amik zsidó ünnepekkel egybeestek. Ezeket nem szereti említeni, mert, ahogy ezt ő maga is kimondja, ezekkel semmilyen fontos esemény nem esett egybe.

Ez már önmagában elgondolkodtató.

Rendben. Akkor honnan tudjuk, hogy a 2014-15-re várható tetrád nem lesz ezekhez hasonlóan eseménymentes?

Tehát saját állításuk szerint is, ezeknek a tetrádoknak majdnem a fele semmi különös jelentőséggel nem bír.

Egy másik fontos észrevétel, hogy a történelmi események dátumai, amelyekkel a tetrádok állítólag egybeesnek, nem valami pontosan illeszkednek a tetrádok dátumaihoz.

Például a spanyol inkvizíció körülbelül 15 évvel az 1493-94-es tetrád előtt kezdődött és hozzávetőleg 350 évvel később fejeződött be. Azzal próbálnak némi hitelt adni ennek az összefüggésnek, hogy a tetrádot az 1492. március 31-én kiadott Alhambrai királyi paranccsal hozzák összefüggésbe, amellyel hivatalosan száműzték a zsidókat Spanyolországból. De még ezt figyelembe véve is meg kell jegyezni, hogy az első fogyatkozás több mint egy évvel, a második pedig több mint két évvel ezután következett be.

Hacsak nem akarják azt mondani, hogy Isten egy egész évvel elkésve adta a figyelmeztetést, ezt nehéz lenne egybeesésnek nevezni.

A következő állítólagos egybeesés Izrael függetlenségének 1948-as kikiáltásával és a függetlenségi háború megnyerésével kapcsolatos. Ebben az esetben is az 1948-49-es tetrád egy egész évvel később kezdődött és a fogyatkozások egyike sem esett egybe Izrael bármelyik győzelmével, vagy azzal a nappal, amikor az ENSZ elismerte az államot vagy bármilyen másik fontos dátummal.

Biztos vagyok benne, hogy amennyiben a tetrádok valós dátumainak lett volna bármi jelentősége, arról hallottunk volna. Ahogy azt látni fogjuk, a “legpontosabb” egybeesés is 10 hónapot csúszott az adott eseményhez képest.

Tehát azt mondják, hogy az utolsó tetrád a Hatnapos háborúval esett egybe, de a valóságban a tetrád a háború befejezése után 10 hónappal kezdődött. Az utolsó fogyatkozás pedig még egy teljes évvel ezután.

Ez a három, egybeesésnek éppen nem nevezhető esemény még rosszabbul néz ki, ha figyelembe vesszük, hogy két másik tetrádot már eleve figyelembe se vettek, mert egyetlen történelmi eseményt sem találtak a közelükben.

Szóval ez a három a legjobb, amit fel tudnak mutatni és ez elég szomorú.

Eszerint számukra, ha valami két éven belül volt, az már egybeesés. Eszerint manapság a “megközelítő” nemcsak a patkók és kézigránátok, de a Vérhold elméletek terén is elfogadható.

Amennyiben Biltz és Hagee azt akarják mondani, hogy Isten a tetrádokon keresztül figyelmezteti Izraelt fontos jövőbeli eseményekkel kapcsolatban, akkor hol voltak a figyelmeztetések a tényleg fontos és sokkal súlyosabb események alkalmával?

Miért nem a holokauszttal kapcsolatban figyelmeztette őket, vagy az i.sz. 70-ben történt Rómából való kiűzetésük és az azt követő üldöztetés alkalmával? Ami ennél is elgondolkodtatóbb, hogy mennyi mindent kell kihagyni az elméletből, ahhoz, hogy némiképp hihető legyen. Miért figyelmeztetett volna Isten a spanyol inkvizícióval kapcsolatban, de mással kapcsolatban nem? És amennyiben ez egy figyelmeztetés akart lenni, miért késett egy évet, amikor már semmit sem lehetett tenni?

Emellett miért van az, hogy némelyik tetrádot jó, némelyiket pedig rossz eseményekkel hoznak összefüggésbe? A spanyol inkvizícióval szemben ott van a Hatnapos háború győzelme. Ebben nincs logika.

A következő kérdés:

Izrael holdnaptárt használ és az ünnepek dátumait is a hold fázisai alapján számítják ki. Csupán ez alapján, a logika azt diktálja, hogy a holdfogyatkozások bizonyos rendszerességgel zsidó ünnepekre kell essenek.

Az Answers in Genesis oldalon, Biltz Vérhold elméletével kapcsolatban közzétett cikk is beszél arról, hogy vajon ritka eseménynek számít-e, amikor a holdfogyatkozások a Pászka vagy Szukkot idejére esnek:

“Nem, egyáltalán nem ritka. Vegyük figyelembe, hogy holdfogyatkozás csak telihold idején van. Ma a világ nem a holdnaptárt követi, de sok ősi nép, így a zsidók is, ezt használták. A hónap a kifli-alakú újhold megjelenésével kezdődött, ami körülbelül egy nappal a mai újhold után volt (a hold és a nap hosszirányú együttállása). Ezt figyelembe véve, tizennégy nappal később, vagyis a hónap 15. napja mindig egybeesik az újholddal.”

A cikk ezt követően arról beszél, hogy milyen gyakran estek a holdfogyatkozások a Pászka vagy Szukkot ünnepére. Ez ugyanaz a két ünnep, amelyek a Vérhold elméletben is szerepelnek. Először megtudjuk, hogy a XX. században ez 37 alkalommal fordult elő:

“elmondhatjuk, hogy a holdfogyatkozások mind a 37 alkalommal egybeestek a Pászka vagy a Szukkot ünnepével. Ez az összes holdfogyatkozás (teljes, részleges és prenumbrális) egy hatoda (37/230), ami teljesen logikus, mert az év 12 hónapjából kettőben van Pászka vagy Szukkot. A viszonylag magas gyakoriság a holdhónap tizenötödik napának meghatározása miatt van. Tehát a holdfogyatkozásoknak és ezeknek az ünnepeknek az egybeesése sokkal gyakoribb, mint azt Biltz gondolja.”

Szóval mit is állít a cikk?

Azt mondja, hogy a holdfogyatkozások olyan gyakoriak ezeken a bizonyos zsidó ünnepeken, hogy egyedül a XX. században 37-szer volt rá példa.

Tehát olyan gyakoriak, hogy Biltz és Hagee csak az alábbihoz hasonló gondolatmenet alapján indulhatott el:

“Rendben, a holdfogyatkozások állandóan zsidó ünnepekre esnek, de mi van akkor, ha két éven belül kétszer történik ilyen? Ja, hogy ez is gyakori? Viszont mi van akkor, ha négy holdfogyatkozás van két éven belül? Hogy ez is gyakori? Rendben. Akkor kettőt söpörjünk félre és csak azt a hármat vizsgáljuk meg, némiképp kicsavarva, amik alapján könyvet írhatunk.”

Tehát összességében vizsgálva, a Mark Biltz és John Hagee által felvázolt Vérhold elmélet nem áll meg a Bibliából ismert, a napot, a holdat, a csillagokat és földrengéseket érintő próféciák tükrében, amelyek az Úr Napjának eljövetelét hirdetik. Egyetlen olyan összefüggést sem hoz fel Izrael múltjával kapcsolatban, ami megállná a helyét és alapos vizsgálat után leginkább csak felhajtásnak és szószaporításnak tűnik.

Összegzésképpen elmondhatom, hogy egyetértek a feltevéssel, hogy jelentőségteljes események láthatók a horizonton Izraelt illetően, amelyek akár bibliai jelentőségűek is lehetnek, de azt mondani, hogy az elkövetkezendő néhány év jelentős eseményeinek bármi köze lehet a 2014-15-ben várható tetrád holdfogyatkozásokhoz, az olyan, mintha azt mondanám, hogy a csapatom azért nyerte meg a bajnokságot, mert a szerencsemezemet viseltem.

A cikkhez használt egyéb források:
[1] http://eclipse.gsfc.nasa.gov/eclipse.html
[2] http://en.wikipedia.org/wiki/Spanish_Inquisition
[3] http://en.wikipedia.org/wiki/Six-Day_War
[4] http://en.wikipedia.org/wiki/The_Holocaust
[5] http://www.answersingenesis.org/articles/2013/07/12/lunar-eclipses-cause-blood-moons

Előző posztKövetkező poszt

26 hozzászólás

  1. Na eljött a harmadik holdfogyatkozás ideje is .
    És ez azért érdekes mivel ez épp a feltámadás ünnepére mutat .

  2. Erre kell felkészülni ? a 2014-től várható változások:
    ( BKV ) most : BKK
    ? A bérletigazolványt névre szóló,
    fotóval ellátott chipkártya váltja fel,
    CHIP KÁRTYA 😀
    a papír bérletszelvény megszűnik.
    (SZÉP LASSAN AZÉRT CSAK BEFOGJÁK MAJD VEZETNI, A CHIP-ET…. )

    A cikk :
    http://www.metropol.hu/itthon/budapest/cikk/1051971
    Jelenések könyve:13:16
    Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal,
    hogy az ő jobb kezökre ( MOST MÉG CHIPPEL ELLÁTOTT BÉRLETKÁRTYA, KÉSŐBB MÁR KÁRTYA SEM LESSZ !!! )
    vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
    Jelenések könyve:13:17
    És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem
    csak akin a fenevad bélyege van, ( CHIP A KÉZEN, KÉZBEN….)
    vagy neve,
    vagy nevének száma.

    1. Kedves János!

      2013-as cikket linkeltél, amit 2016-ig terveznek bevezetni. 🙂
      Egyébként pedig a fenevad bélyegét nem a BKV vezeti be, hanem az AK.
      Sok “apró, kisfenevad” már régóta létezik a világunkban, de a “gazdájuk” csak a rendelt idejében jöhet el, amelyről nem tudjuk, hogy mikor lesz. Addig pedig semmi pánik, – semmi pánikoltatás.
      Inkább erősödjünk a Jézus Krisztus evangéliumában.

      Szeretettel: Erika

  3. A Hold fogyatkozást nem értvén félelmetes jelenségnek számíthatott régen akár csak a Napfogyatkozás.

    De ha a látomásba a csillagok tűntek el az inkább a Föld egy nagyobb erejű földrengése, kéregrepedése, nagy tűzhányók ébredése okozhatja, mert a légtérbe kerülő por és gázok elsötétíthetik az eget is úgy hogy akár több hónapig se látszódnának a csillagok.

    A Világvégéhez semmi köze se lesz remélhetőleg a Napunknak, de semmi köze végképp nem lesz a Holdunknak- Csak a Földünk haldoklása az egyetlen ok, amely a bolygónkat kihalt bolygóvá teszi elpusztul rajta minden élet.
    De még előzőleg egy hatalmas, ormótlan kő darab fog a Földbe csapódni ez indítja el valószínűleg, a végleges pusztulását Földünknek…. De nyugi, ez több ezer év múlva fog bekövetkezni, addig csak agonizál a bolygónk!! Annyi idő szükséges ahhoz, hogy a föld kérge még tovább vékonyodjon és annyira hogy ez ormótlan kődarab, aztán a pusztulását okozhatja!

  4. A régi korok emberei a hold és napfogyatkozásokat komolyan
    vették . Szerintem annyi tudás tűnt el , hogy nekem nincs jogom
    megkérdőjelezni a tudásukat . A hold és nap fogyatkozások
    csak viszonyítási pontoknak tartom .Ha a időt nem tekintem
    mindenhol ugyanannak , akkor ezek a égi események tökéletesnek
    időzítési pontoknak .
    Azt meg ki mondta , hogy a mindig tudni kell a ég szándékait ,
    néha jobb nem kutakodni utána .
    Egy mai hír :
    http://www.portfolio.hu/vallalatok/energia/jon_a_fagy_dragul_a_gaz.193941.html

  5. Ja még egy mai cikk!
    A vatikáni államtitkár és az amerikai külügyminiszter(John Kerry) találkozója a Vatikánban: előtérben a Közel-Kelet és Afrika

    -Január 14-én, kedden került sor a megbeszélésre Pietro Parolin kinevezett bíboros és John Kerry között. Az amerikai diplomácia vezetője ezekben a napokban nemzetközi diplomáciai körúton van, hogy elősegítse az IZRAELIEK és a PALESZTINOK KÖZÖTTI BÉKE megállapodás létrejöttét és a január 22-én megrendezésre kerülő Genf 2 konferencia jó eredményét a szíriai BÉKE érdekében. A vatikáni államtitkár és az amerikai külügyminiszter találkozójáról P. Federico Lombardi, a Szentszék Sajtótermének igazgatója közleményt adott ki.

    Kedden délelőtt Kerry amerikai külügyminiszter látogatást tett a Vatikánban és találkozott Parolin kinevezett bíborossal. NAGYON FONTOS találkozóról van szó, hosszú ideig tartott, több mint egy óra és negyven percig ? tájékoztat Lombardi atya. Az amerikai külügyminiszter mellett jelen volt az Egyesült Államok szentszéki nagykövete és az amerikai külügyminiszter három munkatársa. Vatikáni részről Parolin kinevezett bíboros, államtitkár, Mamberti érsek, a Vatikán államközi kapcsolatainak titkára és az érintett témák két kompetens képviselője a Római Kúriából.

    A találkozó nagyon GYÜMÖLCSÖZŐ és TARTALOMMAL teli volt. A legfontosabb megvitatott témák a következők voltak: természetesen a közel-keleti kérdések, különös tekintettel Szíriára a közelgő genfi BÉKEKONFERENCIA tükrében, amelyre január végén kerül sor. A Szentszék kifejtette aggodalmait és reményeit, amelyek megjelentek a diplomáciai testülethez intézett hétfői pápai beszédében is: a konfliktus BÉKÉS megoldásának vágya és a HUMANITÁRIUS segélyek iránti elkötelezettség a megpróbáltatásoknak kitett lakosság számára. Áttekintették az Izrael és Palesztina közötti tárgyalások témáját is, buzdítva a folytatásra és a REMÉNY szerinti jó eredményre.

    A beszélgetés témája volt Afrika is. Ismerjük a szudáni helyzetet, amely az utóbbi időben olyan drámaivá vált. Abban lehet reménykedni, hogy a felek közötti egyetértés megteremtésére folyamatban levő közvetítés jó eredményeket ér el.

    Az Egyesült Államok témája is felmerült a találkozó során. Vatikáni részről a Szentszék ? összhangban az amerikai püspökökkel ? aggodalmának adott hangot azokkal a témákkal kapcsolatban, amelyek az egészségügyi reform szabályaira vonatkoznak a vallás- és a lelkiismereti szabadság biztosításának összefüggésében. Szó esett még az amerikai elnök tervéről is, amely a szegénység elleni küzdelmet érinti és a lakosság legszegényebb rétegei helyzetének javítására irányul.

    A találkozó POZITÍV légkörben zajlott, konstruktív és FONTOS megbeszélés volt, amelynek JELENTŐSÉGÉT IDŐTARTALMA is mutatja ? jegyezte meg P. Federico Lombardi, szentszéki szóvivő.

    Miért ilyen sürgető a Vatikán részéről a béke? és a Vatikán és John Kerry? meg Amerika és Politika? mi ez? Komolyan nem alakul át az egyház és komolyan nincs jelentősége ennek a “pápának” az új világrend kiépítésében? szerintem nagyon is! Már csak idők kérdése és eltörlik a cölibátust is amire az osztrák papok annyira vágynak, de gondolom itt nem fog megállni és eltörlik majd a legvégén a szent eucharisztiát is meg a gyónást is és az evangéliumot felvizezik majd ami a jótékonyságon, adakozáson a szegények megsegítésén a jó cselekedeteken fog alapulni!!!!! Én nem azt mondom, hogy aki nem olvassa az üzeneteket az nem tért meg vagy ilyesmi és nem is győzök itt meg senkit, de azért nyitott szemmel járjunk és nehogy abba ringassuk magunkat, hogy a gyülekezetek fogják játszani a “főszerepet” nem pedig a Katolikus Egyház átalakulása!
    Ezzel nem azt mondom, hogy aki nem olvassa az üzeneteket az nagyon nincs képben, de úgy látom, hogy nem tulajdonítanak neki az emberek nagy jelentőséget, hogy a keresztény oldalakon utána nézzenek mi is folyik itt valójában! Biblia ismeretből a versenyt nem tudom felvenni senkivel, vannak itt nálam sokkal okosabbak! Csak azért lássunk is néha!

    1. Szia!

      Már hogyne lenne jelentősége.

      Idézem a I. János 2:18-19.-et:

      “18.
      Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
      19.
      Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.”

      Közismert tényeken ,és igen kimondom TÉNYEKEN alapszik az,hogy a parázna,az antikrisztusOK(!) a vatikánt ábrázolja. Van is egy nagyon jó videó erről ezernyi igei alátámasztással és tényekkel melyek leplezetlenül megmutatják a valóságot,amit a biblia oly szépen világosan,ám de csendesen ír le nekünk,és aki figyelmetlen az észre se veszi a cáfolhatatlan bizonyítékokat.
      Tényleg ajánlom mindenkinek ezt az 1 óra anyagot,(és a többit is):D 🙂

      http://www.youtube.com/watch?v=PF1XAcWWQ_U

      u.i.: Bár két részes az elődadás ,de próbáljátok ki azt,hogy az elsőt érdeklődésből megtekintitek. Garantálom ,hogy a másodiknak nem bírtok majd ellenállni,de hisz nem is kell,Ez mind Isten szava ,ami csak TANÍTÓ jellegű lehet,észre sem veszítek és elszállt az az egy óra:)

    2. Kedves Dávid19!

      írod:
      “de azért nyitott szemmel járjunk és nehogy abba ringassuk magunkat, hogy a gyülekezetek fogják játszani a ?főszerepet? nem pedig a Katolikus Egyház átalakulása!
      Ezzel nem azt mondom, hogy aki nem olvassa az üzeneteket az nagyon nincs képben, de úgy látom, hogy nem tulajdonítanak neki az emberek nagy jelentőséget, hogy a keresztény oldalakon utána nézzenek mi is folyik itt valójában! Biblia ismeretből a versenyt nem tudom felvenni senkivel, vannak itt nálam sokkal okosabbak! Csak azért lássunk is néha! ”

      Látunk, csak mi a Biblia alapján:
      Jel. 17,1 … Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, a ki a sok vizen ül;
      AKIVEL PARÁZNÁLKODTAK A FÖLD KIRÁLYAI, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.

      ?(Ki is koronázta királlyá a föld királyait? Kihez járnak most is még audenciára a “királyok” ?(Akikről te is beszélsz pl!)

      Jel. 17,3 És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala.
      ?Jel. 17,4 Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával,

      Mit látunk, hogyan is van felöltözve az asszony? Mi is jut az eszedbe erről a képről?

      Jel. 17,5 És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja.
      ?Jel. 17,6 És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt.
      ?
      Miért is csodálkozott János, amikor látta az asszonyt?Pl, az inkvizíció kik ellen is volt? Meg a többi?

      Szerintem olvasd el végig. Figyelj a színekre, anyagokra,….is! Gondolkozz, hogy hol is található az a pompa, gazdagság, hatalom, amiről szó van az Igében!
      Mi már írtunk erről olykor, de nem szeretnénk, ha személyes támadásnak vennétek a részünkről, ahogyan már előfordult az.

      Mondjuk azért azon is érdemes elgondolkodni, hogy a pápa, a muszlimokat kérte, hogy imádkozzanak érte!

      1 Ján. 4,3 És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.

      És keresztény-zsidó-muszlim barátságot, egyűttműködét, “összeborúlást” , stb-t akar!

      Továbbá, mindenkinek ajánlom ezt a cikket, vagy tanulmányt(?), vagy mit! Amely jól tükrözi, hogy hol is tartunk! És most ez csak egy egyház, de a többiben se “rózsásabb” a helyzet!

      http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=133

      “Jó dolog olvasni”, azt az “odaadást” Krisztus felé, amikor életünket sem kíméljük, mindhalálig….!
      .

  6. Amelyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett:
    A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, TŰZNEK tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.
    2 Péter 3:6-7

    És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a TENGER ÉS A HAB zúgni fog,
    Lukács 21:25

    És mind e kettő eljő reád nagy hamar EGY napon: gyermektelenség és özvegység, teljességökben jőnek el reád, noha gazdag vagy a varázslásban, és sok nagyon igéző szózatod. …
    Ímé, olyanok lettek, mint a polyva, TŰZ EMÉSZTÉ MEG ŐKET meg őket, nem mentik meg életöket a LÁNGBÓL, még szén sem marad belőlök melegülésre, sem körülülhető parázs! …
    Így járnak azok, akikkel vesződtél; és akik kereskedő társaid voltak ifjúságodtól fogva, futnak, kiki a maga útján; senki nem segít néked!
    Ézsaiás 46:9, 14

    Ezékiel 26 rész ezekkel a ?kereskedőtársakkal? foglalkozik, de Ezékiel 20-27 részig erőteljesen foglalkozik az Úr napjának ítéleteivel, így ?nyomokban? fellelhetők a kozmikus katasztrófa okozta jelenségek is. Tűz, olyan ?szökőár?? amely országokat vagy népeket fog a tenger fenekére juttatni. Erre utal a ?tenger és a hab zúgni fog? kijelentés is.

    – A Jelenésekben található ?mint egy? tűzzel égő nagy hegy kifejezés is beszédes. Csak úgy fog kinézni, mintha egy tűzzel égő nagy hegy lenne, de mégsem teljesen az lesz…
    – A meteor, vagy meteorit, ha belép a Föld légterébe felizzik (és ezért szét ég, szét esik becsapódás előtt.) Ettől látszik a kopasz hegy ?tűzzel égőnek,? melynek akkora a mérete, hogy becsapódás előtt nem tud sem szét égni, sem szét esni.
    János apostol idejében nem valószínű, hogy ismerték a meteor fogalmát, mégis tökéletesen szemlélteti a jelenséget.
    – Ha egy forró ?kőtömeg? a tengerbe zuhan, nem csak a súlya, az ütközés következménye, de a hőfoka miatt is azokat a jelenségeket fogja kiváltani a tengeren (óceánon), amiről a fent idézett Igék, (és azok is, melyeket nem idéztem) beszélnek.
    A ?szárazföldet? pedig a szétégő, széthulló darabkák felgyújtják.

    Szeretettel: Erika

  7. Azért ezt így kijelenteni, hogy nincs próféciai jelentősége szerintem eléggé meredek. Isten ideje nem a mi időnk, de azért azt se gondoljuk, hogy 30-50 vagy akár 100 évet kell várni arra, hogy Jézus visszatérjen! Ez sok emberben azt az érzetet keltheti főleg aki csak most van “megtérőben” hogy még van idő megtérni! Egyébként megint a Nagyfigyelmeztetés üzeneteivel jövök, amiben le volt írva, hogy az egyházból egy humanitárius szervezetet fog csinálni az új pápa és a szeretet lesz a jelszó a jó cselekedeteknek a fontossága és Isten mindent megbocsát alapon, valamint a szegények felkarolása és a pénzügyi adakozás! Ha olvassátok a vatikáni rádió hivatalos honlapját vagy a magyar kurírt, akkor világosan látni, hogy az üzenetekben leírtak valósulnak meg és veszem a bátorságot és idemásolok pár mondatot, hogy mindezt alátámasszam!

    Ferenc pápa: Az országok nyíljanak meg a találkozás kultúrájának ez mai cikk! és itt jönnek a mondatok.
    “Pápa” Nem szűnök meg abban reménykedni, hogy végre befejeződik a konfliktus Szíriában.
    -Megújult, KÖZÖS politikai akaratra van szükség ahhoz, hogy véget vessenek a konfliktusnak.
    -Ebben a távlatban azt kívánom, hogy a Genf-2 konferencia, amelyet január 22-re hívtak össze, a megbékélés olyannyira várt útjának kezdetét jelentse.
    -Ugyanakkor elengedhetetlen a humanitárius jogok teljes tiszteletben tartása!
    -Bátorítok továbbá mindenkit, hogy minden lehetséges módon mozdítsa elő és biztosítsa a lakosság nagy részének szükséges és sürgető megsegítését
    -Pozitívnak nevezte, hogy újrakezdődtek az izraeli-palesztin BÉKETÁRGYALÁSOK. A szemben álló felek, a nemzetközi közösség támogatásával határozottan hozzanak bátor döntéseket, hogy igazságos és tartós megoldást találjanak egy olyan konfliktusra, amelynek vége egyre SZÜKSÉGESEBB és SÜRGETŐBB!
    -A pápa ezután az afrikai földrész egyéb térségeit elemezte. A keresztények a többi országban is arra kaptak meghívást, hogy tanúságot tegyenek Isten szeretetéről és irgalmasságáról. Soha nem szabad lemondani a JÓCSELEKEDETEKRŐL!
    -Ferenc pápa leszögezte: az afrikai földrészen a kiengesztelődés és a BÉKE alapvető prioritások.
    -Beszédének utolsó részében VI. Pált idézte, aki Populorum progressio kezdetű enciklikájában kifejtette: A béke nem korlátozódik a háború hiányára. Nap, mint nap kell építeni, az Isten által akart rendnek megfelelően, amely az emberek közötti tökéletesebb igazságosságot kívánja meg.
    -Ennek az új esztendőnek az elején a pápa megújította a Szentszék és különösen az államtitkárság készségét, hogy együttműködjön a diplomaták által képviselt országokkal, hogy elősegítse a TESTVÉRISÉG KAPCSOLATAI , amelyek Isten szeretetét tükrözik vissza, valamint az EGYETÉRTÉS és a BÉKE alapját képezik
    Látni, ahogyan az egyház átalakul “A vatikáni Szent Anna-plébánia vacsorát szervez a szegényeknek” és még sorolhatnám Politizálás felső fokon, de ugye beszéltünk, arról is, hogy az új világrendnek lesz egy szellemi és egy politikai vezetője, nekem tűnik csak úgy, hogy ez a szellemi szerep már betöltődött? Ajánlom figyelmetekbe ÉN NEM KÉNYSZERÍTEK SENKIT? HOGY OLVASSA AZ ÜZENETEKET, de látni lehet, hogy valami nem jó irányba megy! remélem válaszol valaki.

    1. Dávid a cikk nem mond ilyet, sőt a végén Chris is azt írja, hogy ő is komoly eseményekre számít, de furcsa lenne, ha ezt néhány holdfogyatkozás miatt gondolnánk így.
      Azt próbálja kifejezni, hogy egy ilyen holdfogyatkozás nem okozhat globális sötétséget (Magyarországról például nem is lesz látható, de még Izraelből sem), azonkívül nem egyeztethető össze az elméletben idézett Igékkel.
      Tehát nem azt kérdőjelezi meg, hogy idén vagy jövőre lesznek-e fontos események, hanem azt, hogy ezeknek lehet-e a köze például a Máté 24:29-hez. A valász: nem.

  8. Egyetlen esetben történik meg, hogy a Nap és a Hold a csillagokkal együtt elsötétednek, erre készülünk, akik tisztában lehetnek vele, kinek az eljövetelét előzi meg a háromnapos sötétség, amikor a démonok miatt, nem mehetünk ki a szabadba, mivel az ablakjainkat is el kell sötétítenünk, s imádoznunk, hogy megláthassuk Urunk Jézus Krisztus második eljövetelét, amikor már ítélni jön úgy ahogyan felemeltetett. Az esemény után, már nem leszen bűn, mivel következik az 1000éves béke, csak egy kérdés maradt talál-e Urunk szeretetet, mikor visszatér közénk. Ebben az évben csak az az egy kereszt fog világítani, s a hegyek völgyekké, a völgyek hegyekké alakulnak át, a pár kivételes hely kivételével. S ezt már La Salette (1846) óta ismerjük, de képtelenek vagyunk felfogni, ha nem adjuk teljesen át magunkat a Szentháromságnak.

    1. Kedves Andre!

      “amikor a démonok miatt, nem mehetünk ki a szabadba, mivel az ablakjainkat is el kell sötétítenünk,”
      Szerinted a démonok útlevelet kérnek Tőled ahhoz, hogy a csukott ablakon bemehessenek hozzád a házba? És ha Te ezt nem adod meg, akkor elszeparáltad magad tőlük? 🙂

      1. Az Drakula gróf, akit feltétlen be kell engedned a házadba este nyolc után, hogy hívatlanul is betoppanhasson, de fokhagymakrém-levest semmiképpen ne főzzél neki, vagy magadnak.
        Bár lehet, hogy a démonok drakuloidok, vagy éppen drakula is egy démon? 😀

    2. Jel. 16,10 Az ötödik angyal is kitölté az ő poharát a fenevad királyiszékére; ÉS LŐN AZ Ő ORSZÁGA SETÉT; és rágják vala az ő nyelvöket a kín miatt,
      Jel. 16,11 És káromlák a menny Istenét az ő kínjaik és fekélyeik miatt; és meg nem térének az ő cselekedeteikből.

    3. Kedves Andre Jézus nem ezt mondta, hogy “talál-e szeretetet” hanem: “csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e HITET a földön?” Lukács 18.8. Biztatlak, tarts ki a hitben …

      Off: látom, hogy szervezel 24-ére … kilenceddel készülök én is 🙂 Ég áldjon !

  9. Nem is tudom,éppen az itt a problémám,hogy az emberek valamiféle időjárási eseményt várnak,valamiféle becsapódást,és egyszerűen megmagyarázható eseményt,amit még mérni is lehet.Csak itt az a baj, az a fény ami betölti a világűrt,és életre készteti az anyagot,nem a napokból származik,és nem a bolygókból.A fény elsősorban Isten középpontjából ered és árad szét.
    Végig gondolva,tapasztalatom szerint,Isten nagyon kötődik az elsőszülött angyalához,Baalhoz,aki Lucifer vagy Sátán.Mondtam,hogy én erősen konfrontálódtam vele,azért,mert láttam Istenben milyen szeretet van iránta.Nem csodálkoznék azon,ha ez a hetedik angyal nem tér vissza hozzá,vagyis a kénköves tóba kell hogy vesse,az hatalmas érzelmi hatásokat fog okozni a Teremtőnek,és a teremtés nem független tőle egy pillanatra sem.
    Ez a teremtés élő lüktető életét fogadja be,hogy éljen,és lélegzetét szívja magába,hogy létezzen.
    A föld a talaj remegése szintén ezzel lesz kapcsolatban,a Sátán ott van benn,és lázad ez ellen a kapcsolat ellen,nem akar Istennek behódolni,pedig kapott esélyt rá már nem egyszer.
    Istennek haragtüze örökké égő tűz,és noszogatása örökké rágó féreg,de ezek arra szolgálna a lelkek számára,hogy a rend szentségében tartsák a teremtmény életét,nem emészthetik örökké,hiszen akkor az a teremtmény elveszne az Isten számára.A Sátán ezért kapott esélyt,és most megint kap egyet.
    Isten mindenek felett szereti ezt a lényt,ha éreznétek azt a vágyat,amit Isten érezhet miatta,titeket sem hagyna érintetlenül,amikor újra szemtől szembe kell álljon Isten és Sátán.
    Jézus születése sem lehetett a mindenség számára eseménytelen nap,csak erről nem tudunk,hogy milyen teremtésben is látható jelenségek kísérték,a csillag például isteni fényforrásból jött.Bár a mindenségen fényt csak Istentől kapnak a dolgok,ha visszavonja a fényét,sötétség ereszkedik az egész világűrre.
    Jézus keresztre feszítése,sem volt független a teremtéstől,a mindenség elsötétedett abban a pillanatban,és a Sátán miatt remegett a talaj,mert alant dühöngött Jézus győzelmén.
    Jézus halála Isten meg dicsőülése volt,és Isten nem érzelmek nélküli Isten,hanem mindennek a forrása,és ezért a mindenség minden porcikája részt vesz Isten életében.
    Amikor én vagyok dühös,az összes testem,tagom remeg és gesztikulál,részt vesz a mérgelődésemben.
    Hát még egy Teremtő aki teremtését a saját leheletével,és szívverésével tartja fenn,és szétosztja az örökéletét benne,hogy létezhessen ez az egész kóceráj,felelősséget vállalva minden egyes emberért és angyalért.Nem csodálkozom,hogy minden reagálni fog arra,ami Isten érezni fog abban a pillanatban.
    Én attól rettennék meg,ha a teremtés az összes galaxissal,nem remegne bele,mert akkor Isten nem érezne semmit a Sátán iránt,de akkor bajban lenne a teremtés,mert akkor egy pillanat alatt foszlana semmivé az egész,ha Isten nem szeretné,és nem tartaná fenn.Egy olyan teremtésnek amit nem szeretetből tart fenn a teremtője,egyszerűen nincs jövője,pusztulásra van ítélve.Egy olyan teremtés amit a szeretet tart fenn a létezésben,pedig remegni fog az utolsó csillagon át a feketelyukakig ,az egyik végétől a másikig,amint a teremtője érzelmei kavarogni kezdenek.

    1. Ha te szeretetben élsz nem ítélsz , csak ha nagyon muszálj .
      De azt nem tiltja a szabály , hogy más magát el ne ítélje ,
      mivel nem él szeretetben .

    2. Rendben, hogy megkíséreljük saját szubjektív szűrőnkön átvezetve értelmezni az általunk ismeretlen részt; az is rendben van, hogy vannak, akik Istentől látóbb szemeket is kaptak, vagy épp bölcsességet, hogy jobban tudják értelmezni az írást, és azon keresztülvezetve megértsék a világ eseményeit, elmúltat és eljövendőt egyaránt.

      Azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az élettelenből lehelettel keletkezett az élő, azaz van egy fizikai vetülete a metafizikai dolgoknak. A kettőt nem szabad összekeverni, de elkülöníteni sem; a helyén kell kezelni mindegyiket. A végidők jelei, ha fizikaiak, akkor a fizikai világbeli megjelenésükre vonatkoznak. A földrengés és fények kihunyása természetesen Istentől ered, Ő a miértje, a hogyanja viszont egészen más történet, azt próbáljuk fizikai tapasztalatok alapján boncolgatni.
      Szóval lehet mondani, hogy haragra gerjedvén vagy épp szomorúságában megremeg Isten és attól a föld is megremeg (én a mai napig az égzengést is kifejezetten Tőle eredeztetem – miközben tudom, hogy ez a fizikai világban a sztatikus kisülés miatt hirtelen felhevült légtömegek összeütközésének hangja), de ezek pusztán még miértek; a látható jeleknek látható okai lesznek/vannak, ha már így említi őket az írás. (Mert sokszor említ eseményeket látható okok nélkül; azoknak feltételezhetően nem is voltak látható okai – lásd angyalok, angyali küldöttek felbukkanása, eltűnése pl)

    3. Igen furcsa amit írsz, vajon mire alapozod? Jézus lejött az EMBERÉRT – sátán ellenében győzött. Éppen őmiatta aggódna az Úr és “kavarognának érzelmei”?
      Ózeás 11.9-ben: “Nem cselekszem haragom heve szerint … mert én Isten vagyok és nem ember, Szent, aki közötted vagyok, és nem fogok indulattal jönni.”

  10. Úgy gondolom, hogy az anyagi világ a lét és nemlét, azaz a minden és a semmi határán működik, és egyértelműen fényből és sötétségből áll.

    Nem érdemes kutatni, mi a fény, de a tudomány és a Biblia egyaránt a lét megnyilvánulásának tartja. Az anyagi világ, az atomszerkezettől a csillagvilágig egyformán ürességből, talán valóban semmiből áll, melyet a a fény, azaz a VALAMI hálóz be.

    Biblia és tudomány? Mindkettőnek vannak ismeretei és tapasztalatai a lét-nemlét határán folyó folyamatokról, de egyiké sem teljes. Az univerzumot eddig teljesen behálózta a fény, de sehol sem töltötte be teljesen. Ha betöltötte volna, az univerzum hátterének olyan fényesnek kellene lennie, mint a filmvászonnak, amire éppen a filmet vetítik, hiszen akármilyen távol is vannak tőlünk a csillagok, akár sokmillió fényéves távolságból is be kellene tölteniük a hátteret.

    Szóval, ha elsötétül egyszer minden nap és csillag, ha elmúlik minden fény, az csak azt jelentheti, hogy ebből az univerzumból kilép a FÉNY.

    Hogy miért tenné? Arra sem a tudomány, sem a Biblia nem képes magyarázatot adni. Két oka mindenesetre lehet:

    1,) Teljesen be fogja tölteni és ehhez kis átállási szünetre van szüksége, mint mondjuk a hét nap teremtésre.
    2,) Ezt az univerzális semmit meghódítva, újabb semmire szándékozik kiterjeszkedni.

  11. Ha mindenképp fizikai síkra akarjuk vetíteni (mert osztom, hogy bizony természetfeletti elsötétítés is lehet), akkor a jelek egy, a föld másik pontjáról megtapasztalt meteorbecsapódás jeleit is tükrözhetik (rengés, majd a nappal és éjszaka egyidejű elsötétülése). Ha a másik pont teszem azt a közel-keleti régió, akkor a becsapódás helye nagyjából a Csendes-Óceán északi része (ha egy szélességen vesszük, de ettől is eltérhetünk akár). Ez elég valószínű, egy idegen test nagyobb valószínűséggel találja el a vízfelszínt, azon belül a Csendes-óceánt. Ettől persze más is történhet. 🙂

    1. Nagyon is fején találtad a szöget. Ez lesz a 7. pecsét felnyitásának ideje, mondhatjuk úgy is, hogy így indul az “Úr napja”.

      A Bibliában rengeteg utalás és prófécia szól erről.
      Példának csak kettőt idézek:

      És mondjad a dél erdejének: Halld meg az Úr beszédét, így szól az Úr Isten: Ímé, én tüzet gyújtok benned, hogy megemésszen te benned minden zöldelő és minden aszú fát. Meg nem aluszik a lángoló láng, és megég amiatt minden orca déltől északig.
      És meglátja minden test, hogy én, az Úr gyújtottam meg azt, mert meg nem aluszik.
      És mondék: Ah, ah, Uram Isten! ezek azt mondják nékem: Hát NEM PÉLDABESZÉDEKBEN beszél ez?
      Ezékiel 19:47-49

      A második angyal is trombitált, és MINT EGY tűzzel égő nagy hegy vetteték a tengerbe; és a tengernek harmadrésze vérré lőn;
      Jel. 8:8

      Szeretettel: Erika

      1. A Jelenések-idézet miatt külön csókolom kezeidet, kedves Erika.
        Gondolkodtam rajta, hogy vonjak-e párhuzamot azzal a könyvvel is, de inkább hagytam, hogy mások megtegyék 🙂
        A tűzzel égő nagy hegyre egyébként egy kitörő vulkán képe is ráillik, a becsapódás viszont jobban megfelel a “vetteték”-nek.

Hozzászólás a(z) Kormos Erika bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend