Idők jelei

Jay-Z, Beyonce és társaik az okkult szolgálatában

Időkjelei: Már a múlt bölcsei is észrevették, hogy a zene nagy hatással van hallgatóira. Lenin azt mondta: “Egy társadalmat többek között zenéje segítségével lehet elpusztítani.” Manapság a fiatalok zenével ébrednek, zene szól az autóban, zene mellett tanulnak, játszanak, és zenére alszanak el. Egy átlag kamasz hetediktől tizenkettedik osztályos koráig 11.000 óra zenét hallgat.

A zene egyenesen az emberek lelkére hat (a ‘muzsika’ szó az ógörög múzsa szóból ered, ami a zene lelki ihletőjére utal), ezért is olyan fontos a hatalom számára, hogy a tömegek az általuk jóváhagyott, az ő üzenetüket közvetítő előadókat hallgassák.

“Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” – Efézusbeliek 6:12

Forrás: The American Dream

Miért foglalkozik Jay-Z, Beyonce, Rihanna és sok híres zenész annyit az Illuminatival? Miért vannak tele klipjeik, élő koncertjeik, sőt még Jay-Z ruhakollekciója is Illuminati szimbólumokkal? Vajon véletlen, hogy kezükkel rendszeresen Hórusz mindent látó szemének szimbólumát vagy éppen a Fenevad Bélyegét mutatják a nézőknek? Még ha elszigetelt esetekről lenne szó, esetleg a véletlen számlájára írhatnánk viselkedésüket vagy tekinthetnénk figyelemfelkeltő fogásnak.

A szomorú igazság azonban az, hogy ezek az okkult szimbólumok semmiképpen sem kerülhetnek be klipjeikbe és élő előadásaikba véletlenül. Egy konkrét céllal történik mindez. Jay-Z, Beyonce és híres zenésztársaik megpróbálnak minél több fiatalt az okkult felé csábítani, az Új Világrendet pedig egy menő elképzelésként bemutatni. Amikor a fiatalok, a számukra példaképnek számító zenészeket utánozva ugyanezeket a kézjeleket mutogatják, sokszor nincsenek tudatában annak, hogy mit is tesznek, vagy, hogy ezek a szimbólumok pontosan mit takarnak. Lassan, észrevétlenül azonban elfogadtatják velük a szimbólumok és kézjelek mögött rejlő hitrendszert és értékrendet.

Aki tudja, hogy mire figyeljen, szinte mindenhol láthatja felbukkanni ezeket a jeleket és szimbólumokat Jay-Z és Beyonce körül. Az itt látható képen például Jay-Z a híres Aleister Crowley-tól származó “Tégy amit akarsz!” mottót hirdető pulóvert visel.

A “Run to Town” videó forgatásáról készült werkfilmben is egy ugyanilyen feliratú pulóver van rajta.

Ennek nagyon mély gyökerei vannak az okkultban, mondja Horovitz. “Tégy amit akarsz, ennyi a Törvény” – így szól a teljes idézet. Ez volt a híres brit okkultista Aleister Crowley legismertebb mondása. Amikor Jay-Z ezeket a szavakat viseli ruháján, az nem véletlen egybeesés, hanem pontosan erre az idézetre utal.

Jay-Z Rocawear ruhamárkájához is gyakran használ szabadkőműves jelképeket: a pentagrammot, az obeliszket, piramisokat és a mindent látó szemet. (forrás)

A napokban több médium is írt Jay-Z okkult kötődéseiről, például a luciferiánus Ordo Templi Orientishez, amit maga Crowley alapított:

A rapper Jay-Z-t, Beyoncé férjét is ehhez a valláshoz kötik, mert gyakran idéz tőlük, vagy használja Crowley jelképeit például a ruhamárkájához.

Függetlenül attól, hogy éppen egy Crowley idézetet hirdető pulóvert visel, vagy Rihannát kéri fel, hogy a magasba tartson egy lángoló fáklyát (ami szintén az Illuminatira, a ‘fényhozó’ Luciferről elnevezett titkos társaságra utal), a tény, hogy megszámlálhatatlan alkalommal reklámozza a szektát.

Rocawear ruhamárkája is hemzseg az OTO jelképektől, mint amilyen a mindent látó szem egy háromszög közepén, ami az egyiptomi Hórusz szeme, de gyakran felbukkan a Baphomet, a nyugati okkultizmus egyik bálványa is.

Úgy tűnik Jay-Z kedvence a mindent látó szem lehet, mert Beyonce-val egyetemben folyton ezt a szimbólumot felmutatva láthatók. Még Jay-Z válogatás albumának borítóján is ez látható.

Természetesen Jay-Z és Beyonce messze nincsenek egyedül. A hírességek nagy előszeretettel vallják magukénak az Illuminati és az Új Világrend eszméit. Ezáltal közvetítik nagyon is egyértelmű üzenetüket a felnövő generációnak: “Ez egy menő dolog. Látod, mindenki, aki számít benne van.”

A rock generáció guruja, Timothy Leary, akinek John Lennon a ?Come Together? című dalt ajánlotta, egy televíziós interjúban így nyilatkozott:

“Nos, én Aleister Crowley csodálója vagyok; azt hiszem, sok mindent tovább viszek abból, amit ő 100 évvel ezelőtt elkezdett.  Úgy gondolom, a 60-as évek az ő munkájának eredménye is. Tudják, Crowley az önfelfedezés tanát vallotta, mottója pedig a ?Tégy, amit akarsz, ennyi a törvény? volt. Ez egy igen erőteljes kijelentés. Sajnálom, hogy nem lehet jelen, hogy láthassa a dicsőséget, amit ő indított el.”

Érdemes megnézni, hogy hány híresség (nemcsak a zene világából) tagja például a Külkapcsolatok Tanácsának.

Például:

George Clooney

Angelina Jolie

Oprah Winfrey

Michael Douglas

Jimmy Iovine

Rick Warren

Michael Bloomberg

Richard Branson

Katie Couric

Brian Williams

Fareed Zakaria

Erin Burnett

Rupert Murdoch

Les Moonves

Paul Krugman

Joe Biden

John Kerry

Newt Gingrich

John McCain

Dick Cheney

Bill Clinton

Hillary Clinton

Érdekes módon a Republikánus és Demokrata pártok képviselői egyedül ebben a dologban képesek egyetérteni. Mindannyiuk szerint helyes lépés csatlakozni a Külkapcsolatok Tanácsához. A média lázasan próbálja elhitetni a választókkal, hogy a két nagy párt egymás főellenségei, pedig a valóságban ugyanannak a megbízónak dolgoznak.

Az Illuminati a Szabadkőművesség új keletű népszerűségével is ismertebbé vált. A Los Angeles Times szerint a Szabadkőművesek igazi fellendülést tapasztalnak mostanában az újonnan belépők számát illetően:

Ennek az a legfőbb oka, hogy a Szabadkőművesek, akik számára a tagok toborzása tilos, komoly lelkesedéssel fordultak az Internethez a tömegek kíváncsiságának felkeltése érdekében. A Szabadkőművesek ma egy férfikör, amolyan tanult embereknek szervezett jótékonysági egylet látszatát keltik a legtöbb emberben.

“Rekord számú új tagunk volt az elmúlt években,” mondja Allan Casalou, a Kaliforniai Páholy főtitkára. “2000 új tagunk van, ami a legnagyobb mértékű létszámnövekedés 1998 óta és a hetedik év, hogy a tagság folyamatosan növekedett.”

Eközben az Illuminati által főellenségének tekintett keresztényeket minden erejükkel megpróbálják rossz fényben feltüntetni.

A Fox News például arról adott hírt, hogy az amerikai hadsereg blokkolta a Southern Baptist Convention (a legnagyobb protestáns gyülekezet az Egyesült Államokban) weboldalát, a szerintük gyűlöletkeltő tartalmak miatt:

Az amerikai hadsereg egyes bázisain blokkolta a hozzáférést a Southern Baptist Convention weboldalához, annak “ellenséges tartalmai” miatt. Az intézkedést néhány héttel az “Evangéliumi keresztények és Római Katolikusok, mint a vallási szélsőség példái” eligazítás után hozták.

A déli baptista gyülekezet káplánjai jelentették, hogy az SBC.net weboldal nem elérhető a katonai létesítményekből az Egyesült Államok területén. A légierő egyik tisztje a Fox News-nak nyilatkozva elmondta, hogy miután megpróbálta megnyitni az oldalt, egy üzenetet kapott, hogy az internetes tevékenységét naplózzák és megfigyelik, amiért megpróbálta elérni a kérdéses oldalt.

A nagy felháborodásnak köszönhetően az oldal blokkolását azóta megszüntették, de az eset jó példa arra, hogyan próbálja a hatalom az ellenség szerepét rányomni a keresztényekre. Érdekes módon ugyanezt tette minden diktatúra a történelem során. A keresztény hit lerombolását mindig az egyik legfontosabb feladatuknak tekintették.

Boldur von Schirach, a Hitler Jugend vezetője a következőket mondta például:

“A kereszténység elpusztítása a Nemzeti Szocialista Mozgalom egyik kifejezett célja volt.”

Sajnos azonban ahelyett, hogy tanulnánk a történelemből, megismételjük a múlt hibáit.

Felismerve a zenének a mai fiatalokra kifejtett hatását, az elit a végletekig kihasználja a zeneipart, hogy a fiatalokat az okkult felé terelje.

Ahogy Isten Királysága ragaszkodik a legnagyobb parancsolathoz: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint magadat,” a sátánizmus alapvető törvénye ebben az egyszerű kijelentésben sűríthető össze: “Tégy, amit akarsz.”

A választási lehetőség azonban mindenkinek megadatott: járhatjuk a magunk útját és örökre elveszettek maradunk, vagy elfogadhatjuk azt, “akiben van az élet”.  (János 1:4)

Az előttünk kialakuló Új Világrendben azonban minden fordítva működik: az okkultot dicsőítik és a kereszténységet üldözik, előkészítve a terepet a jövő antikrisztusi világvallásának.

Előző posztKövetkező poszt

32 hozzászólás

  1. Azt csinálok amit akarok? mondják és innen csak egy lépés(nek tűnik) vagy épp azonos ?! az ellenkezője: SZERESS ÉS TÉGY AMIT AKARSZ mondta Ágoston, DE ezt a szeretet első és legnagyobb PARANCSA értelmében amelyben benne van az összes ha jól utána gondolunk. Mert a szeretetben éppen megszűnik/háttérbe vonul az én … és előtérbe kerül az Úr (akarata) és a másik ember.

    1. Ez barátom, kőkemény new age. A manus még egyházat is alapított. http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rk%C3%A1dia_F%C3%A9nyeinek_Spiritu%C3%A1lis_Egyh%C3%A1za
      Elég jó a beszélőkéje, azért ilyen meggyőző. Menekülj amíg tudsz. Ha értesz jól angolul nézd meg Keith Thompson filmjét: Aquarius, The AGE of Evil, vagy Christian J. Pinto filmjét: The New Age : The Enemy of Christ Exposed.

      Még egyszer mondom, menekülj, míg lehet a Villás Béla féle tanításoktól!

      1. Adrian!
        Nem is mondhattad volna szebben, azért írtam, hogy mi az ilyen “bölcs” embereket ismerjük :D, mint vasvilla

  2. Sziasztok!

    Kérlek ne értsetek félre. Nem akarok rosszat mondani ,vagy megbántani valakit ,de elképesztő milyen hatással van ránk már csak az a fölső amit hordunk ,vagy egyetlen egy szó amit kimondunk. Akkor vajon mekkora hatással lehet ránk az amit nap mint nap (már aki) nézi és látja ezt a Tv-ben. Elképesztő mennyire jelentős szerepet játszik az életünkben!!!
    Ahogy látom mindenkinek teljesen más az elképzelése erről a világról. Nem azt mondom ,hogy hiszek az illuminátusokban és azt sem ,hogy hiszem ,hogy amit a keresztények tesznek jó. De azt mindenképpen elmondhatom nektek ,hogy minden egyes hazugságban ,VAN valami IGAZSÁG is. Akármilyen is elhinni!
    Szeretném felnyitni a szemeteket egy NAGYON BÖLCS emberre. Úgy hívják Villás Béla. Kérlek szépen titeket nézzétek meg legalább egy videóját. Talán nektek is felnyitja a szemeteket. Bevallom valamelyik hosszú ,de megígérem ,hogy megéri kivárni a végét. 🙂
    Még egyszer! Senkit nem akarok megbántani. Mindenkinek megvan a maga véleménye az életről. Csak választási lehetőséget adok nektek ,hogy jobban megérthessétek azt! 🙂

    1. A krumplifenevad!
      Még jó, hogy nem nézünk olyan butaságokat, mint Villáspityu és társai 😀 Ismerjük az olyan bölcs embereket, mint ő és sokan mások, tudod mi az ilyenektől menekülünk! Még jó, hogy olyan bölcs, hogy helyetted is gondolkodik és eldönti, hogy mi a helyes neked és mi nem. Hinni kell a saját szemednek is amit látsz, kicsit tanulj bele jobban, mert nem ennyire egyszerű a téma, mint ahogy gondolod, csak szólok 😀 szóval jó tanulást.
      Mondok egy nagyot mi BÖLCSEBBEK vagyunk.

  3. Kedves Ria, RHR és a többiek,

    Először is egy olyannal szeretném kezdeni ami már régóta a szívemen van és meg szerettem volna osztani veletek. Én nagyon szeretném, ha itt ezen az oldalon úgy tudnánk megosztani a véleményünket, hogy közben nem sátánozzuk és jezsuitázzuk egymást. Ezt az oldalt nem csak keresztények olvassák, és ha közben ilyen jellegű megjegyzéseket látnak azzal nem hogy megnyerjük őket, hanem egyenesen elriasztjuk. A cél pedig az lenne, hogy tanúságtevésünk eredményeképpen ők is elfogadják Jézust. Tudom, hogy fontos a doktrina tisztasága, de nem az elveszett lelkek kárára! Én megváltásom után két héttel már sorra tettem tanúbizonyságot másoknak, és lehet, hogy a fele hülyeség volt annak amit mondtam, de mégis használta az Úr.
    Jakab 3:16
    Mert ahol irígység és civakodás van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van.

    Fillipibeliekhez 1:15-18
    Némelyek ugyan irígységből és versengésből is, de mások jóakaratból is hirdetik a Krisztust.
    Némelyek versengésből prédikálják a Krisztust, nem tiszta lélekkel, azt hivén, hogy fogságom nyomorúságait így megnevelik;
    De mások szeretetből, tudván, hogy én az evangyéliomnak oltalmazására rendeltettem.
    Mert mit mondjak? csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből, a Krisztus prédikáltatik: és én ennek örülök, sőt örülni is fogok.

    Természetesen én is hozzászólok, ha valamivel nem értek egyet, de remélem, hogy nem úgy jön át, hogy magamat jobbnak tartom a másiknál, a másikat meg hülyének nézem. Néha nagyon nehéz ilyen rövid kommentekben igazán átadni véleményünk teljességét, ezért könnyű abba a hibába esni, hogy a másikat rögtön ?bekategorizáljuk?. Én elég sok keresztény irányvonalat figyelek, olvasok, és hallgatok. Ez nem azt jelenti, hogy mindennel egyetértek, hanem keresem azokat az elemeket, amivel hitemet gazdagíthatom. Szerintem ezt kellene egymásban is tisztelnünk, még ha nem is értünk mindenben egyet. Persze én is hiszem, hogy vannak ördögtől való dolgok, de az egyensúly másik felén ott van az amit Pál apostol mondott:
    Rómabeliekhez 14:2-5

    Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a hitben erőtelen pedig zöldséget eszik.
    Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Mert az Isten befogadta őt.
    Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.
    Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot egyformának tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve.

    (Egyébként ide az egész fejezet nagyon jó lenne.)

    Visszatérve a témára, természetesen egyetértek a Szent Lélekről felsorolt versek alkalmazásával, amiket Ria idézett. Különösképpen mivel ezek egyértelműen kihangsúlyozzák, hogy a Szent Lélek betölt és nem csak rám száll. Tudom, hogy nehéz néha elhinni, hogy Isten bennem akar lakni bűnös mivoltom ellenére, ez majdnem ?túl szép, hogy igaz legyen?. De erről szól Isten!!! Most idéznék két verset amik látszólag ellent mondanak egymásnak:

    Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.
    (1.János 1:8)

    Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.
    (1.János 3:9)

    Persze, hogy bűnösök vagyunk, de a bűnös ?részünk? az a testünk. Ezért hangsúlyozza ki Pál is:
    Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.
    (Rómabeliekhez 7:18)

    Lakik bennem jó, csak nem a testemben! Krisztusban új teremtés vagyok, a lelkem újjá lett teremtve. Ezért mondja János, hogy nem cselekedhetek bűnt, mert BENNEM van az Isten magva. Isten a lelkemmel kommunikál Jézuson keresztül. Ez az egyetlen módja annak, hogy Isten hajlandó érintkezni velem az Ő szentsége miatt. Jézuson keresztül a lelkem tiszta. Ez a Szent Lélek ami bennem lakik.

    Efézus 1:3
    Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban,

    Krisztusban mindenféle mennyei áldással meg vagyok áldva MÚLT IDŐBEN! Jézus egy ?package deal?. Vele együtt minden jót megkaptam MIATTA, nem magam miatt. A Szent Lélek vele jár. Remélem ez így elég világos.

    Persze megértem RHR-t is, amikor távol tartja magát olyan karizmatikus csoportoktól akik a VÉGLETEKIG viszik a ?lélek? megnyilvánulásait. Egyetértek azzal, hogy el lehet menni olyan mértékekig amik már nem az Úrtól vannak. Viszont a védekezés ez ellen nem az, hogy telejesen elzárkózunk. Én hiszek a Szent Lélek ajándékaiban és azok alkalmazásában. Pál apostol elég sokat foglalkozott ezzel 1. Korinthus 12-14 fejezetében. Mindezt azért, mert a Lélek ajándékainak használatát meg kell tanulni. Tehát lehet rosszul is használni, meg jól is, meg még jobban is.

    Még annyit hozzátennék, hogy Thea az olyan kommenteket nem engedélyezi amelyek nyíltan sátániak, és a keresőkben komoly kételyeket ébreszthetnek, vagy pedig amikor a kommentek nagyon eldurvulnak, kötekedővé vagy személyeskedővé válnak. Egyébként mindenkinek joga megosztani a véleményét még akkor is ha a mi véleményünkkel nem egyezik teljesen. Van lehetőség reagálni a megfelelő módon.

    Isten áldjon Titeket,
    Aaron

  4. Kedves RhR!
    Azt hiszem, engem is jezsuita szabadkőművesnek fogsz bélyegezni, amiért nem értek veled egyet. Mert ugye eretnekség lenne egyetérteni egyes tanaiddal. De szerintem és nem csak szerintem, hanem ez a valóság, túlságosan általánosítasz. Mindenre ráfogod, hogy szabadkőműves, majd azt egyenlővé teszed a jezsuitákkal. A szabadkőművesek antiklerikálisok, a jezsuiták viszont egy keresztény szerzetesrend tagjai, akik jelentős térítőmunkát végeztek/nek. Én még egy darab jezsuita szerzetessel vagy páholytaggal nem találkoztam, és a véleményemet önállóan alakítottam ki. Nem kellene ennyiszer használnod bizonyos szavakat, mert ezzel hiteltelenné teszed magadat. Van, aki magától is képes más véleményre jutni, mint te, nem kell feltétlenül ahhoz a páholytagok segítsége.
    Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és a mi Urunknak, Jézusnak megismerésében.
    Vigyázzatok, hogy rabul ne ejtsen valaki titeket olyan bölcselkedéssel és üres megtévesztéssel, amely az emberek hagyományához, a világ elemeihez, és nem Krisztushoz alkalmazkodik. Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg.

  5. A pentagramról én annyit tudok sokmindent jellent , de a fő jellentése
    a örök megújulás . De evvel van egy kis gond . Mivel a egyik oldala a mennybe vihet a másik a pokolba(ördögi kör) .
    Persze hogy a tudatlanság a fegyverük , de itt másról van szó .

    Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite.

    Ez esetleg a két kör között a váltás .
    Isten pedig mindenhol ott van . És a szeretett a út hozzá , nem más .

  6. Mi az, hogy egy társaság kisajátítja magának a háromszöget, és ha valakinek sokszor megmutatják ezt a teljesen átlagos alakzatot, akkor az megváltoztatja az illető világnézetét anélkül, hogy tudná, mi áll a háttérben?
    Ha mindenkinek keresztet mutogatnánk, attól megtérnének az emberek? Nagyon sokan viselnek divatból olyan szimbólumokat, amiknek a szellemi hátterével nem értenének egyet, ha tudnának róla. Egy háromszög nem fogja megváltoztatni a világot, ezzel sokkal inkább egymásnak üzennek. A dolláron már kb. kétszáz éve ott vannak a szabadkőműves szimbólumok, és minden amerikai használja, mégsem mind páholytagok.

    1. Szia,

      Amit írtál az teljesen igaz abban az esetben, ha TUDOD, hogy neked van hatalmad a jelek fölött és nem a jeleknek fölötted. Szerintem ezt azért csinálják, hogy népszerűsítsenek bizonyos szimbólumokat. Nem tudom ismered-e John Todd előadásait? Ő egy fekete mágiából megtért keresztény volt aki később nagyon sok ilyen szimbólumot felfedett a világnak. Elmagyarázza, hogy különböző jelek démonokat vonzanak még akkor is ha az illető ez irányban tudatlan. Persze ilyet értelmetlenség lenne csinálni, de ha akarnék, rajzolhatnék egy pentagont a földre, beállhatnék a közepébe, akkor sem merne egy démon se megközelíteni, mert TUDOM, hogy nekem van fölöttük hatalmam Jézus nevén keresztül, (aki bennem él) és én küldöm őket oda ahová akarom és nem fordítva. A sötét oldal egyik legnagyobb fegyvere ezzel kapcsolatban a tudatlanság, ugyanis mindenki csak azt gondolja, hogy “ugyan már, ez csak egy jel”.

      1. Szia Aaron,kérdezném toled,hogy “pentagon” helyett nem “pentagram”-ot akartal volna irni? Egyébként igaz,amit irsz.
        Na,és hogyan lehetséges az,hogy Jézus benned él? KI altal? mi altal? miképpen? Részemrol ugy tudom,hogy a Szent Szellem altal,de pl.RevealHiddenReality tagadja az alabb megjelolt videojan,hogy a (igaz) hivo be volna töltekezve Isten Szellemével mondvan: mivel a Szent Szellem egy személy,ezért nem lakhat egy ember testében.

        http://www.youtube.com/watch?v=6iWLUNQGVzQ

        1. Nem szeretnék túlságosan belemenni ebbe a témába, de én azt értettem ebből a videóból, hogy RevealHiddenReality pont azt mondja, hogy nem személyről van szó. Számomra a fő üzenet, ami lejött ebből a videóból, hogy fontos különbséget tenni a lelkek között.

        2. Talan mégegyszer végig kellene hallgatnod Thea es mar jobban oda figyelve a videot,mert ugy észre vennéd,hogy Misi azt nem tagadja,hogy Isten Szellem volna.Es mivel o azt mondja,hogy Isten nem valik külön a maga Szellemétol (nem külön személy O maga,es az O Szelleme), ezért mindig es mindenhol O maga munkalkodik,de nem két külön személyként.Ezt értettem azalatt,hogy Misi is személynek mondja a Szent Szellemet (magat a Szellemet,aki Isten)…EGY személynek,es nem kettonek.
          Itt persze fel lehetne tenni a kérdést,hogy miért vigasztalta Jezus a tanitvanyait e szavakkal a Jn 14:26-ban:”Ama vigasztalo pedig a Szent Lélek (Szent Szellem) ,akit az én nevemben küld az Atya,(az Atya tehat itt nem sajat magat küldi) az mindenre megtanit majd titeket,es eszetekbe juttatja mindazokat,amiket mondottam néktek”.Az egy istenségben tehat harom személy egyesül:Atya,Fiu es Szent Szellem (Szent Lélek). A Szentharomsag titok,amelyet emberi értelmünkkel föl nem foghatunk,de hihetünk benne,mert a Biblia ezt tanitja (persze Misi a Szentharomsagot is tagadja).
          Noha a “Szentharomsag” szo nem fordul elo a Bibliaban,megtalaljuk e tanitas igazsagat a következo igékben:
          a) Jézus Krisztus megkeresztelése – Maté 3:16-17
          b) A misszioi parancs 28:19
          c) a 2Korinthus 13:13 aldaskivanasban
          d) “Mert harman vannak,akik bizonysagot tesznek a mennyben,az Atya,az Ige es a Szent Lélek (Szent Szellem):es ez a harom egy” (1Janos levél 5:7).

        3. A hanganyagban közölt információ miatti megbotránkozást és előítéletet az okozza,hogy amíg mi rengeteg időt áldozunk arra hogy az eredeti görögöt tartva minden bibliafordítás elé,és annak logikáját követve értelmezzük újra a bibliát,addig sajnos a legtöbben akik még nem értik azt hogy a gyülekezetekben ülve,alapos utánnajárás nélkül el fogadják a számukra ismeretlen forrásból fakadó tanításokat,hagyományokat,dogmákat,nagyon csúnyán be csapták őket a Szabadkőműves áltanítók,akik a Jezsuiták leg csiszoltabb és leg modernebb képzésében részesültek eme világra szóló félrevezetés érdekében,hogy a keresztények zöme nem is tudja,hogy mekkora égbekiáltó hamisításokat végeztek az ugyancsak magas rangú szabadkőműves Biblia fordítók által.
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
          Csak egy példa:

          Amikor én az eredeti görög alapján arról beszélek hogy Isten nem lakik az emberben,mert a görög nem arról beszél hogy mi kicsi hús-vér templomai vagyunk Istennek,akkor a Jezsuitál által a gyülekezetekben beprogramozott emberek azzal ugranak a torkomnak,hogy lelepleztek,mert ennél az igénél:

          1Kor 3:16 Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?

          az ISTEN LELKE szónál a görögben PNEUMA van. Csakhogy aki veszi a fáradtságot és utána keresi az össze igét,és érti a görögből az írók gondolat menetét,azok meg értik hogy itt a PNEUMA nem szellemet jelent,mint Isten saját személyét test nélküli állapotában,mint Lélek,hanem Isten lelkületéről,szellemiségéről beszél,ami nem ugyanaz.

          Amikor valaki fejébe veszi hogy Isten beszéde szerint akar élni,és el kezdi olvasni a Bibliát,és meg jegyzi,be magolja,akkor Isten természetéről szóló információk lesznek az elménkben,amikre nézve az ember el kezd más viselkedési formát gyakorolni a korábbi földi,romlott ,ördögi helyett,amely sátán természete lelkülete szerinti.
          Ezt az új életformát élve,mondja ránk Isten beszéde,hogy Isten lelkülete van bennünk,és mivel az Ő természete szerint viselkedünk,amit Krisztustól tanultunk,ezért meg bocsátja korábbi viselkedésünk,ördögi természetében el követett bűnöket.
          Ezt mi munkáljuk,mi végezzük,a Biblia szavai által önmagunkat inspirálva.
          De ez nem Isten maga.
          Ő sohasem fog személyesen emberben lakni,mert az emberek megbízhatatlanok,és hihetetlen könnyen korrumpálódnak.
          Nézzük Jézust !
          Mondja -e önmagéról hogy Isten mint Lélek,test nélküli formájában benne volt,és belülről kibeszélve vezette őt?
          Mondja -e Isten Jézusról,hogy benne volt Isten Lelke?
          Nem !
          Maga Isten fia azt mondta önmagáról…

          Luk 4:18 Az Úrnak lelke [van] ÉN RAJTAM, mivelhogy felkent engem,

          vagy

          Máté 3:16 És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és íme az egek megnyilatkozának neki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és Ő REÁ szállani.

          Nos, ha maga Isten fiába nem volt benne Isten,mint test nélküli Lélek (szbadkőműves tanok szerint szellem.Már okkult !!!)
          hanem felülről BEÁRNYÉKOZTA…

          Luk 1:35 És felelvén az angyal, monda neki: A Szent Lélek SZÁLL TE REÁD, és a Magasságosnak ereje ÁRNYÉKOZ meg téged;…

          pedig Jézus tökéletesen engedelmes volt az Atyának,de viszont ő maga sohasem bízta önmagát az emberekre,és nem is bízott az emberekben,még saját tanítványaiban sem,mert tudta hogy nem tudnak ki állni mellette hűséggel, ezért is mondja:

          Ján 2:24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájuk, amiatt, hogy ő ismeré mindnyájukat,

          Szóval Jézus,aki szntül élt,Isten előtt tisztán és feddhetetlenül,ezért volt az áldozata tökéletes Isten előtt, és ő nem bízza magát az emberre,akkor az Atya,aki őt küldte, vágyakozik a minden pillanatban vétkező bűnös emberekben benne lakni???
          Legyünk egyszer végre őszinték önmagunkhoz ! Valóban az életünk olyan szent mint Jézusé,ami miatt Isten bennünk lakna mint Szent Lélek?
          Óh értem. Most jön a válasz ! Hitből,kegyelem által…
          Ha ez igaz lenne akkor kegyelem által minden bűnösnek,tolvajnak,hazudozónak,gyilkosnak,pedofilnak meg kell kegyelmeznie anélkül hogy Isten beszédét cselekedné meg,amit fia utasít.
          Ezért nem igaz a szent háromság tan sem,mert nincs három isten egy személyben.
          Isten van mint testben dicsőségében a mennyet irányító Isten a trónján,és (ezért Isten,mert ezt meg tudja csinálni) ugyanabban a pillanatban dicsőséges teste nélkül itt van jelen világunkban,hogy embereket beárnyékolva,véghez vigye tervét a történelemben,hogy ki szabadítsa az emberiséget az ítélete alól.
          Szóval Isten a Mennyben testben,és a Lélek Isten egy és ugyanaz,és ott van vele felvitetett fia,így ketten vannak,nem hárman. Az emberben lakó isten luciferi teológia eredete ugyanaz ami a szentháromságé. Babilon !!!
          A Babilonból eredő okkult vallások tana( India ,Kína,Japán) hogy az emberek templomok és isten (vishnu) reinkarnálódott az emberekbe, mint Visnu isten Krishnába, ezt hívják AVATARNAK, isten megtestesedése emberben.
          Az egyedüli igaz és élő,létező Isten utasítása alapján, a neki engedelmes nép országában csak egyetlen templom lehet az egész országban. Nem lehetett minden sarkon templom,és gyülekezeti ház,vagy sekrestye,vagy szentély,mint ahogy az az okkult babiloni eredetű vallásokban működik. Sőt ott nem csak hogy városonként,és falvanként is vanna templomaik,hanem házanként is,sőt maguk az emberekben is.
          Viszont az ószövetségben kizárólag egy volt Jeruzsálemben ahova az ország minden részéről fel kellett háromszor minden férfinak mennie évenként.
          Először volt a sátor,de azt a főpap és fiai Hofni és Fineás megrontották,mert paráználkodtak a templomban az asszonyokkal. Ezt felváltotta a kőtemplom,amit Salamon építetett,amelyet ő maga is gyilkossá válva(meg akart aölni Roboámot) meg rontott,és a papok is.

          Ez 8:16 És bevive engem az Úr házának belső pitvarába, és íme az Úr templomának bejáratánál, a tornác és az oltár között vala mintegy huszonöt férfiú, kik hátukkal az Úr templomára és orcájukkal keletre fordultak, s ezek kelet felé leborulva imádták a napot.

          Pedig a templom Krisztust szimbolizálta,és az általa létre hozandó eklésziát,amely az ő szellemi teste, amelybe Isten természete van, a szeretetet,hűséget,mértékletességet,jóságot cselekvő keresztények által.
          Mindig csak egy temploma van Isten népének.
          Ki az Isten népe?
          Azok akik neki engedelmeskednek,és az Ő természetének cselekedeteit cselekszik.

          Róm 2:28 Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van:
          Róm 2:29 Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése [az igazi körülmetélkedés]; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.

          Ábrahám,és Jákób,kinek lett az engedelmesség miatt a neve Izrael,pontosan ezért lett a szellemi atyja a szellemi Izraelnek,ami az eklézsia,amely ország állampolgárai azok akik akaratukat metélik körül,hogy az Istennek engedelmeskedjen.
          Ennek a szellemi Izraelnek az országában van a szent templom aki a Krisztus.

          Ennek megfelelően,mi nem sok kicsiny templom vagyunk ,mint az okkult vallásokban,hanem áldozati eszközök a szellemi templomban,Krisztus főpap kezében az Isten számára.
          Együtt az egész világban,mindenki aki ki jön a babiloni álkereszténység rejtett okkult tanaiból.képzik a szellemi Izraelt,amely a krisztus szellemi teste. Mindig csak egy ország van,egy templommal.

          Amikor pál ezt mondja:

          1Kor 6:19 Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi

          Amikor azt mondja a magyar hogy TESTETEK (görög SZOMA),ami mindenkinek a teste a cselekedettel, a TEMPLOM, (görög NAOSZ)
          Ha az igaz lenne,hogy az emberek teste a templom,akkor a templom szónál nem a NAOSZ-nak kéne lennie,hanem SZARKSZ-nak,vagy SZOMA-nak. De a NAOSZ az egyedüli nagy templomra,amely Krisztusra utal,mint szellemi templomra.
          Miután Isten le romboltatta a salamoni templomot,vele együtt fel is számolta a fizikai országát Izraelnek.
          Jelezve,hogy fia be jött a világba,el végezte a feladatát,amit a korábbi templom nem tudott, és általa létre hozta a szellemi zsidóság szellemi Izraelét,amelyben Krisztus a sátor templom.

          Jel 21:3 És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: Íme az ISTEN SÁTORA az emberekkel van, és velük lakozik,

          Ha ezt valaki meg érti, nem hihet többé a SOKAN VAGYUNK SOK KIS TEMPLOM,AKIKBEN AZ ISTEN LAKIK, indiai,hindu avatar teológiában,ami miatt Károli tudatosan fordította hamisan a Bibliát,a Szabadkőműves bárók,és grófok szponzorálásából kifolyólag.

          Természetesen mindenki abban hisz amiben akar.
          Mindenki önmagáért felel.

          Épp ezért nem kell MAGVETŐNEK rémüldöznie,mert aki ezt olvassa,vagy filmjeinken hallgatja,ha akarja elfogadja,ha nem akarja akkor nem. Ő úgysem tud tenni semmit ebben az ügyben.
          Pont ebből kifolyólag istenkáromlás a 3.templom építése,mivel Isten láthatatlan szellemi Izraele, és szellemi temploma még itt van. Ezt Ő szervezi,Ő építi. Aki ez mellé a régi korruptat vissza akarja építeni,az Isten ellenségévé válik végérvényesen.

          Tisztelettel mindenki iránt

          RevealHiddenReality
          [/expand]

        4. Valószínűleg azért értesz félre mert nem ismered az eredetibb ógörög szöveget,és ezért tudtak félre vezetni a szabadkőműves tanítók,mert nem érted hogy mi a különbség Isten Lelke,mint test nélküli önmaga,és Isten lelkülete(természete) között.
          Az a baj,hogy el sem tudod képzelni,hogy mind az amit eddig az elmédbe programoztak a híres Szabadkőműves tanítók, az mellett egyszerű emberek az eredeti görög szövegre támaszkodva,többet is meg érthetnek, és pontosabban.
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
          Ha az a fajta betöltekezős dolog igaz lenne,annak minden esetben egyeznie kéne az eredeti göröggel. De nem egyezik.
          Az általad el fogadott betöltekezős tannak egyébként az ószövetségben is mint jelenség bizonyíthatóan elő kellene fordulnia,de ezt senki sem tudja bizonyítani,mert nem egyezik Isten vezetési logikájával.
          Ami pedig a legfőbb érvem,az az,hogy sehol sem tudod bizonyítani az írásból hogy magába a Megváltónkban benne lett volna.Ő sohasem állítótta magáról,és az Isten beszéde pedig nem írja.
          Sőt maga a Megváltónk ezt mondja önmagáról:

          Luk 4:18 Az Úrnak lelke [van] én rajtam.
          Az Ézsaiás 42:1-nél ha az eredeti hebrew-aramic-ot nézed,és nem a hamisított jezsuita fordítást,akkor a BELÉ helyett, reá.
          Még az angol is ugyanezt bizonyítja UPON.
          Persze gondolom te sohasem vetted a fáradtságot hogy el kezdj utána járni annak,hogy hol és mennyi hamisítás került a Bibliába a Szabadkőművesek által,amelyen keresztül szépen be hozták Indiából,és Távol-keletről az emberben lakozó isten dogmát,hogy Darwin(szintén jó kis szabadkőműves) egyedfejlődés tanából következő lépésben ki hozzák azt,hogy miután a majomból ember lett,később a tudás és információ segítségével az ember tökéletesedni fog,és az evolúció útján istenné válik.
          Most még tudom,hogy ez a szemedben az ördög tanításának látszik,amiről én beszélni kezdek az emberben lakozó isten indiai tanának leleplezése során,de meg fogod látni,hogy a nemsokára az egész világban végigsöprő nagy forradalomban Isten gondoskodni fog arról hogy az Ő beszédéből,a hozzá hűségeseken keresztül ki szedeti azt a sok szemetet amit a jezsuiták,álprotestánsok,és szabadkőművesek bele tettek.
          Csak mi,közel 5o számottevő belehamisítást találtunk,és ennek még nincs vége. Mások pedig akik magasan kvalifikált főorvosok,és anyanyelvi szinten beszélik az ógörög teljes írást,még segítenek is nekünk a többiben. És hidd el,ezek az emberek sokkal tanultabbak, és képzettebbek mint te.
          Tőlük tudom,hogy a legtöbb alexandriai hamisítványra hamisított bibliák,mint amik ma közkézen forognak,a 98%-uk agyon van hamisítva,hogy rejtett okkultizmusban higyjünk.
          A másik pedig…
          Remélem,hogy azt azért nem vitatod,hogy Isten szent,és nem enged önmagához közvetlenül semmit sem ami tisztátalan,szentségtelen,önző,vádaskodó,hibákkal teli,versengő,és minden ami ördögi vagy emberi romlott természetből fakadó ?
          kérlek ! Légy őszinte önmagadhoz,és tekintsd végig,az eddigiekben ezen a honlapon való megnyilvánulásaid. És nézd meg,hogy hányszor jöttél ki a sodrodból. Hányszor veszekedtél,hányszor beszéltél csúnyán? És most gondold át. Legyél őszinte.Én is az vagyok,és be ismerem, minden esetben bűnt követtem el,amikor látva a hozzászólók zömének beprogramozottságát,és személyemet illető megnyilvánulását,nem voltam türelmes,hosszútűrő,mértékletes,szerető,amelyek mind Isten természetének a megnyilvánulásai. íbe kell látnom hogy minden egyes alkalommal amikor nem e szerint írtam,bűnt követtem el, mindenkivel egyben,akik itt bármit is hozzá szóltak.
          Ebből indulj ki kérlek,és gondold át, hogyha a Megváltóban nem volt benne a z írás szerint,aki viszont az Isten természetének cselekvésében tökéletes engedelmességben volt,akkor őszintén… benned ,és bennem,és itt mindannyiunkban a szent és hibátlan Isten vágyakozna bennünk lakozni ennyi engedetlenség után. Ha teljesen őszinték vagyunk,akkor mindannyiunknak Istennel szembeni alázatosságból,mint az igazság elismerése,be kell vallanunk,hogy Istenhez képest,a beszédünk,és viselkedésünk miatt TISZTÁTALANOK vagyunk. Ha az igaz lenne,hogy a tiszta és szent Isten engedetlen emberekben vágyakozik lakni,mintha azok Őt megillető tisztasággal felkészített mennyei királyi paloták lennének,akkor Istennek be kéne engednie az Ő birodalmába minden paráznát,hazudozót,tolvajt,csalót,sikkasztót,és káromkodót.
          Ezeket egybe vetve, nagyon kíváncsi lennék,hogy ki az közülünk azt merné állítani,hogy kész a tiszta és szent Istennek az Őt megillető templomba,mint önmagába befogadni az istent,mint Lelket ?

          A másik nagy hittetése a Szabadkőműves álpásztoroknak, az eredetibb görög szöveggel,amely sohasem tanítja azt hogy mi egyenkén sok kicsi kétlábon járó templomai lennénk Istennek (hanem krisztus szellemi testeként,mint eklészia,egyetlen nagy temploma Istennek) a lakóhelyei lennénk Istennek.
          Ha meg nézitek a zsidók történelmét,kell hogy világosan lássátok,hogy az egész történelmük során csak egy templomuk volt az egész nemzetben. Nem sok,és minden városban,sőt minden szobában,mint szentély,amely kizárólag csak a babiloni eredetű okkult vallásokban divat.
          Csak egy !
          Az első volt a sátor. De mivel az emberek meg rontották,jött a kőtemplom amit Salamon épített,de a nép azt is megfertőztette.
          A templom,mindig Isten fiára ,a Megváltóra utalt előre.Jelkép volt,hogy ő nemsokára be jön Istentől küldve,mint az egyedüli tökéletes szellemi templom. Ezt már nem tudták az emberek megfertőztetni,mert ő maga volt egyben a tökéletesen engedelmeskedő tiszta szent életű főpap,aki szent életű,tiszta bárányként,ment be önmagát megáldozva,mint szent és tiszta,korrumpálhatlan szellemi szent templomba,és egyetlen áldozattal véghez vitte és megvalósította azt,amit a korábbi emberek keze által eszkabált építmények sohasem tudtak véghez vinni.Ezért ahogy akkor régen a sátorból adott és jelentett ki kegyelmet Isten a nép számára évenként,úgy most itt a mi időnkben a kegyelem v égéhez közel,szintén az egyedüli szellemi szent templomból,ami Krisztus szellemi teste az Eklészia,jelent ki Isten kegyelmet mindazoknak,akik engednek Krisztus beszédeinek.
          Emiatt nem igaz az a Szabadkőműves tanítás,hogy mi mindannyian sok kicsi templomka vagyunk,és sok kicsi templom képez egy nagyot.Ez a pogány indiai,és kínai,meg japán buddhizmus tana,amit a szándékoz félrefordításokkal be hoztak a Bibliákba,hogy MŰKÖDJÖN A TŐRVÉNY SZEGÉS TITKOS BŰNE. Isten szerint csak mindig egy temploma van az Ő nemzete között.
          Ki az Ő nemzete? Azoknak az embereknek a közössége világméretű szinten,akik olvassák,hallgatják Isten,és fia beszédeit és engedelmességben meg cselekszik. Nem a testben járó testi,örökké engedetlen Izrael. Hanem azok,akik Ábrahám és Jákób példáját követve,körül metélik,és megerőszakolják a saját romlott emberi akaratukat,és azt teszik,amit Isten mond nekik az írott igében,majd ebben való hűséges gyakorlás után Isten saját vezetésének test nélküli láthatatlan formájában.

          Róm 2:28 Mert nem az a zsidó, aki külsőképpen az; sem nem az a körülmetélés, ami a testen külsőképpen van:
          Róm 2:29 Hanem az a zsidó, aki belsőképpen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése [az igazi körülmetélkedés]; amelynek dicsérete nem emberektől, hanem Istentől van.

          Amikor azzal az egyszerű felületességgel jönnek sokan,hogy hát nézzem meg, agörög PNEUMÁT ír amikor szellemekről beszélnek, akkor én a görög értelmezése és logikája szerint azt mondom,hogy nem azt ért alatta,hanem szellemiséget,Isten természetét( Gal.5. Szeretet,hűség,jóság stb)
          Amikor meg azzal jönnek,hogy nézzem meg a görögöt,hogy templomot ír,akkor meg kéne látni hogy nem hús-vér emberi testről ír mint SZARKSZ, és nem SOMA szavakat használ,hanem NAOSZ-t. És ha meg nézitek,hogy a NAOSZ az a mindenkori egyedüli templomára utal Istennek amely Krisztus teste,akkor meg fogjátok érteni,hogy be vagyunk csapva,mert a szabadkőműves tanok szerint ÖNMAGUNKBAN HORDOZOTT BÁLVÁNYOK SZENTÉLYÉT csináltakl mindenkiből aki ebben a tanban hisz.
          Nekem mindegy hogy miben hiszel,vagyis is nem,mert szeretnem kell benneteket,és el mondani hogy ez egy veszélyes keleti tan,amit keresztényinek álcáztak.El kell hogy mondjam,még ha nem is hiszitek,és ledémonoztok is,hogy el veszi az örök életet mindenkitől aki ebben él,mert engedetlenségre tanít Isten egyedüli templomával,amely a Krisztuus szellemi teste itt a világban láthatatlanul.
          Nem egyenként vagyunk templomok,hanem együtt,engedelmességebn Isten és fia beszédének, mindannyian EGYÜTT vagyunk az egy nagy templom.Mi vagyunk a szellemi zsidóság,mint isten országa,a mennyei állampolgárokkal,a Neki való engedelmesség miatt,és ebben az országban Krisztus a FŐPAP,AZ ÁLDOZAT,ÉS A SÁTOR.

          Jel 21:3 És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: ÍME AZ ISTENSÁTORA AZ EMBEREKKEL VAN és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük.

          Tisztelettel mindenki iránt

          RevealHiddenReality
          [/expand]

        5. Szia RHR!

          Megnéztem egy pár verset ahol a Lélekről van szó. Mindenhol az van, hogy PNEUMA. Nem tudok görögül, úgyhogy feltételesen elfogadom, hogy ez Isten lekületét, szellemiségét jelenti. Például itt van egy amit te is idéztél:
          Lukács 4:18
          Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
          Ez azt jelenti, hogy Jézusnak nem volt meg a Szent Lélek, csupán Isten lelkülete és szellemisége? Szerintem ez megfosztja Jézust istenségétől.

          A következő vers pedig nekem azt bizonyítja, hogy Isten ?lelkületét és szellemiségét? nem csak az Ige hosszas tanulmányozásával lehet megkapni, hanem egy pillanat alatt is:
          Apostolok Csel. 8:17
          Akkor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Lelket.

          Aztán a következő. Ez a ?lelkület és szellemiség? bennem él, nem csak rajtam van:

          János ev. 7:38-39
          Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.
          Ezt pedig mondja vala a Lélekről, amelyet veendők valának az ő benne hívők: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg.

          Szent Lélek természetesen mindig volt, ugyanis már Dávid király is beszélt róla (Ne vess el engem a te orcád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem. Zsoltárok 51:13), csak nem mindenkinek adatott meg. Jézus keresztre feszítése UTÁN viszont valami megváltozott: a Szent Lélek bennem élhet.

          Most nézzük meg mire képes a PNEUMA, ez a ?szellemiség, vagy lelkület?.

          Rómabeliekhez 8:11
          De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.

          Megeleveníti a halandó testemet. Ez egész jó. Itt Pál hasonlatot von: azt mondja, hogy ha Isten Krisztust feltámasztotta a halálból akkor minket is fel fog. Mi által? A PNEUMA által.

          Itt van egy másik nagyon jó:

          Apostolok Csel. 8:39-40
          Mikor pedig a vízből feljöttek, az Úrnak Lelke elragadá Filepet; és többé nem látta őt a komornyik, mert tovább méne az ő útján örömmel. Filep pedig találtaték Azótusban; és széjjeljárva hirdeté az evangyéliomot minden városnak, míglen Cézáreába juta.

          Isten ?lelkülete és szellemisége? elragadta Filepet, úgy hogy a komornyik nem látta többé, aztán megjelent Azótusban. Amikor Szentírást értelmezek, megpróbálok nem a sorok között olvasni, hanem elfogadni amit mond. Ha az Úr elragadta, akkor elragadta. És megint csak a PNEUMA által.

          Ez a következő vers arról beszél, hogy Jézus egy az Atyával, mi meg egyek vagyunk Jézussal. Ha mást nem is, de annyit már tisztáztunk, hogy Jézuson ?legalább? rajta van Isten Lelke. Már csak az a kérdés, hogy ha Jézus bennem van, Ő rajta meg rajta van a Lélek, hogy kint hagyta-e, vagy behozta magával?

          János 17:23
          Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.

          Ne haragudj, ha egy kicsit szarkasztikusnak hangzik az egész, semmi személyes nincs benne! Tisztelem benned azt, hogy tanulmányozod az Igét, és hogy meg mered osztani a véleményedet. Ezek pusztán fontos kérdések a Lélekkel kapcsolatban, amiket szintén be kell vonni a teljes képbe.
          [/expand]

        6. Szia Ria!
          Igen persze, pentagramot akartam írni. Én úgy hiszem, hogy Jézus bennem él a Szent Lélek által:

          János 17:23
          Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.

          Efézusbeliekhez 2:22
          Akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.

        7. Szia AARON

          Köszönöm hozzászólásod,és főként hogy nem a megszokott jezsuitás beprogramozott rakcióval ugrottál a torkomnak,hanem normális emberi hangnemben írtál.
          Ha nem baj itt válaszolok nem az előző hozzászólásodhoz,mert itt pont jó igéket hoztál fel,amivel meg könnyíted a válaszomat.
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
          János 17:23
          Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.

          Ezek a részek allagórikus képek: ÉN Ő BENNÜK ÉS TE ÉN BENNEM

          Isten és fia nyelvezetével élve,ezt úgy kell érteni ,hogy aki meg tartja a Megváltó utasításait az szereti őt,s így ő szereti azt,és ezért az Atya is szereti azt a személyt aki így szereti a fiút.
          Ha valaki szereti a fiút,akkor Isten szeretetében van. Ugyanígy, a fiú is szereti az Atyát, és végrehajtja az utasításait. Így Jézus az Atyában,azaz az Atya szeretetében van, allegórikusan,Jézus az Atyában van.
          És fordítva is.
          Sehol nem olvashatod hogy szó szerint arról beszél az Atya,hogy a fia bele megy,vagy hogy az Atya megy bele a fiúba,és ketten együtt az emberbe mennek,vagy személyesen benne is vannak.

          A Lélek(mint test nélküli Isten) és aLelkületre használt PNEUMÁT az isteni logika szerint nekünk kell tudni felváltva alkalmazni a helyzettől adódóan.

          pl
          1Ján 3:24 És aki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, amelyet nékünk adott.

          Itt ebben az esetben a PNEUMA Isten természetét,mint cselekedeteink motívációjat írja le ,amelyet a Bibliából tanultunk a Galata 5-ben

          Tehát akiben Isten szellemisége van(természete, a gal:5.22 szerint) az elméjében mejegyezte hogy Isten hogyan viselkedik(szeretet,jóság,hűség stb)és arra ösztönzi magát,hogy önmaga is így viselkedjen, az az Isten parancsolatát cselekszi.

          Amikor pedig arról ír,hogy a Lélek (PNEUMA) rá szállt a fiúra,akkor ott Isten,mint Lélek,és nem a természete működött.

          Aki ezt meg tudja érteni és ezzel a látással tudja olvasni az igét,az soha többé nem lesz becsapható a szándékosan félremagyarázott allegóriák által.

          Az emberben lakó Szent Lélek is allegórikus kép,és ezt használják ki az okkultista szabadkőműves hamistanítók,hogy ez által amikor az embereket betöltekeztetik,akkor démonokkal,az engedetlenség szellemeivel léptetik az embereket kapcsolatba. Így működik a keresztényinek látszó világmozgalmakban rejtett módon okkultizmus.
          Ha valóban bennünk lakna Isten mint Szent Lélek,akkor pogány okkult vallás lennénk.Mert ők hiszik hogy ők sok kicsi templom.
          Istennél mindig csak egy nemzet,szellemi zsidóság van,aminek egyetlen szellemi temploma van,a krisztus teste.
          Itt jelenik meg Isten mint PNEUMA, az az Lélek,test nélküli Isten.

          Üdvözlettel

          RHR
          [/expand]

        8. Szia RHR!

          Én csínján bánok az allegóriákkal, és az isteni logika szerinti alkalmazás nekem egy picit mást diktál, de köszönöm a válaszodat.
          Isten áldjon,
          Aaron

        9. Szia Aaron,

          Nyilvan tudom,hogy te ugyanugy azt hiszed,hogy Jézus,csakis a Szent Szellem altal élhet benned,mint ahogy minden igaz hivoben is,éppen ezért szerettem volna,ha ezt a tény te is megerosited,egyes tévelygok okulasara.
          Az altalad idézett két igehelyet megtoldanam még a következokkel,hadd legyen teljes,ha mar olyan szépen itt allnak azok is:
          [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
          “Es mikor ezt mondta (Jézus) rajuk lehelle,es monda nékik:VEGYETEK Szent Lelket (Szent Szellemmet) …”(Janos evang.20:22).

          “Es megjelentek elottük kettos tuzes nyelvek es üle mindenikre azok közül.Es MEGTELENEK mindnyajan Szent Lélekkel (Szent Szellemmel) ,es kezdének szolni mas nyelveken,amint a Lélek(Szellem) adta nékik szolniuk”(ApCsel 2:3-4).Ugyanezt jelenti a 17. a 33.és a 38.vers is.

          “Es minekutana könyörögtek megmozdula a hely,ahol egybegyültek;és BETELENEK mindnyajan Szent Lélekkelés az Isten beszédét batorsaggal szoljak vala”ApCsel 4:31).

          Mivel pedig TELJES VALA Szent Lélekkel (Szent Szellemmel) (Istvan) a mennybe függesztvén szemeit,lata Istennek dicsoségét,és Jézust allani az Istennek jobbja felöl…”(ApCsel 7:55).

          “Akkor kezeiket reajuk veték,es VONEK Szent Lelket (Szent Szellemmet) “(ApCsel 8:17).

          “Elmené azért Ananias es beméne a hazba,es kezeit rea vetvén monda:Saul atyamfia,az Ur küldött engem,Jézus,aki megjelent néked az uton,melyen jöttél,hogy szemeid megnyiljanak es BETELJESEDJEL Szent Lélekkel (Szent Szellemmel) “ApCsel 9:17).

          “De Saulus,aki Pal is, MEGTELVEN Szent Lélekkel (Szent Szellemmel) szemeit rea vetve monda…”(ApCsel 13:9), – es még lehetne sorolni.
          Szamunkra tehat,ez a téma nem is kérdéses,viszont oriasi veszélyt jelent az,ha a hitben még erotleneket eltévelyitik azok,akik “mas Krisztust” “mas szellemet”,”mas evangéliumot”prédikalnak(2Kor 11:4). Ezek az eltévelyitett szegény lelkek igy nem lesznek képesek megérteni azt,hogy Isten ingyen kegyelme altal igazakka lettünk Jézus Krisztusban,vagyis Isten azt a bunöst,aki hisz Jézus Krisztusban,bun nélkülinek tekinti (Rom3:24).Bunei nem valasztjak el többé Istentol,mert mivel Isten a vérre tekint,ami Ot tökéletesen kielégitette,minden bunünk ellenére buntelennek jelent ki bennünket.”Mikor latni fogom a vért elmegyek mellette”.Ez igazsagra pedig csak a bennünk élo Szent Szellem tud elvezetni.

          Csia Lajos gyönyöruen elmagyarazta itt (aki az eredeti görögbol forditotta az USZ-et) a Szent Szellem bennünk valo munkalkodasat/lakozasat :

          http://churchofgod.hu/content.php?act=csia28

          (A férjem egyébként (aki jol tudja mi folyik itt az Idok jelein) nem engedi meg,hogy RHR-vel egyetlen szot is valtsak,de még Theat is bunrészesnek tartja,amiért megengedi,hogy a blogjan ilyen (vagy,mint “Dave” üzenet küldeményei-> “Jézusotok” alairassal) tévtanitok firkalgassanak,mégpedig a 2Janos levél 10-11 alapjan.)
          Na,de reméljük a legjobbakat,vagyis azt,hogy az Ur majd mindent a helyére tesz idoben.
          Koszi a valaszod,szia.
          [/expand]

      2. Sajnos ez a téma nagyon bonyolút , itt magasfoku mágiáról beszéltek
        ennek alapvető ismerete nélkül , miközben a mágia használata most bizonyos okokból tudtommal szigorúan tilos , mert könnyen bajba kerülhetsz .
        A mi utunk a szeretett útja .
        A jézus benned élhet a szeretett által .

      3. Szia!
        Nem ismerem Johnt, de szerintem nem a geometriai alakzatok vonzzák a gonosz szellemeket, hanem a szellemi üresség és a nyitottság.
        Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, és amikor nem talál, akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, kisöpörve és felékesítve találja. Aztán elmegy, vesz maga mellé még másik hét, magánál is gonoszabb lelket, bemennek és ott laknak. Annak az embernek az utóbbi állapota pedig rosszabb lesz az elsőnél. (Lukács 11:24-26)
        Én nem tudok olyan igerészről, amely a tisztátalan lelkek és a geometria kapcsolatát ecsetelné. Ha van, érdekelne, hol.

        1. Nem éppen rossz lelkeknek, hanem hamis istenek hívja őket a Biblia, de ez nagyjából ugyanaz.
          “Majd viszitek hát Szikkútot, a ti királyotokat és Kijjunt, a ti képeiteket, a ti isteneitek csillagát, a melyet ti csináltatok magatoknak. És Damaskuson túlra száműzlek titeket, azt mondja az Úr, a kinek neve Seregeknek Istene.” Ámos 5:26-27

          Ezt idézte István is, az első keresztény mártír, amikor halála előtt ezt mondta:
          “Az Isten pedig elfordula, és adá őket, hogy szolgáljanak az ég seregének; a mint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza? Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl.” Ap.csel 7:42-43

          Ez ugyanaz a csillag, amit ma tévesen Dávid csillagnak hívnak, pedig Salamon nevéhez fűződik, aki sajnos templomot épített Molochnak, amikor elfordult Istentől (I. Kir. 11). Ez a hatágú csillag az egyik legősibb okkult szimbólum és Izrael zászlójára Rotschild “tiszteletére” került, mivel Mayor Rotchild az 1800-as években családja címeréül választotta. (Ez a legtöbb zsidó történelemkönyvben elolvasható.) Annak idején a hithű rabbik nem voltak hajlandóak még belépni sem a zsinagógába, ha ez a zászló ki volt akasztva.

          Mindenesetre a fenti Ige alapján látható, hogy Istennek nem nagyon tetszett ez a szimbólum.

          John Todd hanganyagát itt megtalálod: http://www.youtube.com/watch?v=fYFX9U__tBY

        2. Szia!

          Ebben teljesen igazad van, hogy a szellemi üresség, vagy nyitottság vonzza a démonokat. De nem csak az. Annak az oka, hogy erről a Bibliában nem olvasol az az, hogy a Biblia Isten Igéje. A boszorkányság és fekete mágia részletes magyarázása nem Isten feladata. Az, hogy erről tudunk annak köszönhető, hogy kereszténnyé megtért hajdani boszorkányok ezeket leleplezik, plusz biztos vagyok benne, hogy a boszorkányok sem tartják titokban a dolgaikat és ugyanúgy “térítenek” mint a keresztények. Dolgok egyszerűen csak kitudódnak, ez így van. A fenti cikkben említett Aleister Crowley és Timothy Leary is valószínűleg csomó könyvet írt ilyenekről. Nem tudom, mert nem foglalkozom vele. Egy kereszténynek nem az a feladata, hogy az ördög munkáival töltse meg a fejét. John Todd azért tudta, mert előtte csinálta. Pontosan elmondja, hogy melyik jel védi meg őket, melyik hívja elő a démonokat, stb. De erről nem szabad sokat beszélni és elmélkedni, mert ha valaki nem erős az Úrban, ez félelmet kelthet benne, és ez valójában az ördög egyetlen fegyvere: ha félsz tőle. Az ördög nem tudna igazából csinálni semmit, ha a félelmeink által nem adnánk neki hatalmat az életünk egyes területein. Egy jelnek is annyi ereje van, amennyit te adsz (engedsz) neki.

  7. Gyönyörű írás volt ez Thea. Ez az írás leleplezi a templomosok által létrehozott “fény” rendjének valódi titkát.
    A zene több apokrif iratban is mindig a megvadulást jelentette. Sok népcsoport, pl. Afrikában, még jelenleg is dobszóra szeretkeznek. Az embert köztudottan lázba hozza a zene és őrültségre készteti, ezt mindenki tudja, aki már volt legalább egy partin. Sok százezres csarnokban, berúgott állapotban a gyerekek és a fiatalság elsajátítja a kézjeleket több év óta már. Elsajátítják a divatot is pl. emósok. Tudat alatt hat az Illuminati az emberekre. Nézzétek meg a Viva tévét, egy laikusnak is szemet szúr, hogy túl sok a piramis alakzat. A tinédzserek 90% Viva tévét néz, mivel a suli, a vallás és a röghöz kötött dogmák unalmasak. Az MTV-n (music tv.) rendszeresen mennek a Jersey Shore féleségek, amik bemutatják az embereknek, hogy lehet mocsokban is élni, egymás szórakoztatása céljából. Ajánlok egy nagyon szép német zenét ennek kapcsán:D http://www.youtube.com/watch?v=XUrcWN4o7G4

  8. Borzalmas álmom volt,még mindig remegek,egy hatalmas házban laktam,és bejött a házba rengeteg ember,nem bírtam kidobni őket.Rajcsúroztak és zajongtak.Kimentem az erkélyemre,a tengerre nézett,gyönyörű öböl volt előttem,egy szigeten lehetett a házam.Álmodozzak csak éhes disznó makkal álmodik.Egy bőrkanapé volt az erkély végén és egy magányos férfi cigarettázott ott,én messziről lestem mit csinál.Jó nagy erkélyem volt!A pasas várt valamire,szemüveges,kissé kopaszodó izmos manus,szex szimbólum is lehetne.
    [expand title=”Teljes hozzászólás” swaptitle=”Bezár”]
    Felugrott és felkiáltott “itt van”Kirobogott az öböl vizébe és különös táncba kezdett.A kanapé támlájáról néztem ahogy sárkánnyá alakul,és vissza emberré.Ilyen sárkányt egyszer láttam amikor a Sátán rám tört,és a szemeibe néztem.Olyan alakja van mint egy nagy fekete kopasz csirke,és nagy buzogány a farka végén.A férfi is pont olyan kopasz-csirkés sárkány alakot öltött,és vissza emberré.Leugrottam a kanapéról elszaladtam,de vissza néztem,a férfi pedig vissza jött az erkélyre,és láttam ahogy a gonosz-hatalom átalakítja az energiáit.Bemenekültem a házba,reszkettem mint a nyárfalevél. A tömeg a házamból a férfi vezetésével,egyenesen egy kis kápolnába viharzott,és ott benn tomboltak,hang nem hallatszott ki.Én nem mertem bemenni,csak álltam kint,és harangokat láttam hangtalanul jajgattak,kijöttek az ég alá,mindenféle harang kicsi nagy,mintás,sima, lengtek a semmiben fel és alá merülve,annyi,hogy meg sem lehetett számolni őket,jajgattak némán.Nem nyugodtan lengtek,hanem félre verve,erőszakosan,feldúlva,mintha egy fenevad tépte volna a harang köteleket.Milyen jól indult az álmom,micsoda kéglim volt az egyik tenger szigetén,és milyen borzalmasan végződött.Szeretném elfelejteni,főleg azt az átalakulós dolgot.Lehet az antikrisztus születését álmodtam meg?
    A lélek megnyitása olyan,mint a test megnyitása,sterilitás kell,és rengeteg Jézusi szeretet.Mária,angyalok,és nagyon gondos felügyelet.A test felvágásánál,például agyon sterilizálnak minden eszközt.A lélek meg nyílik szex közben,és érzelmi kinyílás közben,és zenei extázis alatt is.Olyan mintha nyitva felednénk a bejárati ajtót,és nyilakat akasztanánk ki a tolvajoknak erre ide jöjjenek,itt a finom lélek husi!
    Isten a szexuális életet is sterilen akarta bevezetni,hiszen ott a férfi és a nő teljesen megnyílik,és nincs akadálya a démonoknak bejutni a testbe és ott rombolni ahol tudnak.Káin nemzése nem áldással történt,és sokat szenvedett ezért.Rossz dolgokat tett,irigykedett,lustálkodott,és végül ölt is.
    Ma már azt mondják szexelj az életedért,de lehet ami ebből a világból van az mind csak a halált hordozza?Az éltelek is megnyitják a lelket,áldást kell adni az ételekre,mert az is bevihet olyan dolgokat a testbe amiket nem szeretnénk ott tudni.
    A cselekedetek is a démonokat szolgálják,a lélek amikor csinál valamit,elmerül abban,és megnyílik annak a tettnek az irányában.Az ember szelleme így fejlődik,a cselekedeteken keresztül.A jó tettek eltöltik a szellemünket,a rossz tettek szorongást,stresszt okoznak.
    Az embereknek fel kellene fogniuk,hogy nem az a jó amit magukénak éreznek,mert az nem biztos,hogy a sajátjuk.A démonok,ördögök érzésekkel hatnak,gondolatokkal csapnak be,és testi gyönyörökkel vezetnek a rossz irányba.
    Az embernek van szüksége Istenre,hogy fejlődhessen és élhessen,a nap 24 órájában.Abba sem szabadna hagyni az imát,csak amikor álmodunk.
    Azt látom az emberek pont ennek az ellenkezőjét teszik,és betegek lesznek,mert a cselekedeteik ezt szolgálják.Minden rossz amit tesznek,gonoszt juttat a testükbe,ami csak rombolni fog bennük.Nem lesznek tőle szabadok,nem lesznek tőle boldogok,és elégedettek sem.Betegek,nyomorékok,elesettek,gyengék,kiszolgáltatottak viszont nagyon is.
    [/expand]

    1. Azt mondja Jezus, csak az art nekunk ami a szankon kijon, nem, ami bemegy..
      Az apostolok pedig nem veletlenul intenek ova minket a hazassagon kivuli sexualis elettol, a sex a hazassagba tartozik, barmilyen nehez is “ott tartani”, mivel a lelek egybeolvad a masikeval, tehat a legnagyobb ertekedet, amivel rendelkezel adod oda, vagy “fertozod” meg..
      Szerintem Isten nem sterilre teremtette meg az embereket, viszont a bun hatasara megvaltoztak a korulmenyek..Azota semmi sem olyan, mint amilyen lehetne, kollektivan szenvedunk Adam es Eva hibaja miatt.
      Ezenkivul meg kell hagyni, a zeneipar borzalmasan gonosz, atitatodott a luciferi eszmekkel de ugyanez igaz a mediara, sot a legtobb nagy egyhazra!!! is…megy a szineszkedes a vilagossag kopenyeben, azt mondja a Biblia, hogy ez meg a kivalaszottakat is megtevesztheti..VISZONT!!nem szabad felni, mindig ad lehetoseget a kiutra!! Isten nem kivon, hanem megtart!!! ez egy nagyon fontos elv az elkozelgo uj vilagrend kapcsan…

    1. Texe Marrs is my one of my favorite one !!!

      Masonic lodge over Jerusalem

      Guaranteed !!!

      Thanks

Hozzászólás a(z) RevealHiddenReality bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend