A számos Bibliakutató által felvetett “Nagy elhitetés” részeként sokan úgy gondolják, hogy a “bukott angyalok”, földönkívüli lényeknek állítva be magukat, ismét megjelenhetnek a földön, illetve egyesek szerint mindig is itt voltak. A Biblia és az ókori történelem feljegyzései szerint a bukott angyalok lejöttek a földre és a korai civilizációk szerves részét alkották, feleségeket választottak maguknak az emberek közül, akiktől gyerekeik születtek, egy hibrid fajt, ismertebb nevükön a Nefilimeket hozva létre. Elhitették az emberekkel, hogy ők istenek és már akkor megpróbálták saját céljaikra használni őket. Amennyiben ez régmúlt időkben megtörtént, elképzelhető, hogy most, az évezredes harc végső éveiben is megpróbálják, ezúttal felsőbbrendű földönkívüli lények szerepét öltve magukra?
Forrás: citizenhearing.org
Áprlis 29. és május 3-a között egy történelmi jelentőségű esemény kerül megrendezésre az amerikai Országos Újságíró Klubban, Washington DC-ben. A rendezvényen hozzávetőleg negyven kutató és katonai/ügynökségi szemtanú tesz tanúvallomást az öt napon, összesen 35 órán tartó meghallgatáson az Egyesült Államok kongresszusának korábbi képviselői előtt. Az “Állampolgári meghallgatás a földönkívüli jelenlétnek az emberiséggel folytatott kapcsolatáról” elnevezésű esemény célja, hogy elvégezze, amire a kongresszus negyvenöt éven keresztül nem volt képes: felkutatni és azonosítani a jelen és régmúlt korok egyik legfontosabb kérdésével kapcsolatban rendelkezésre álló információkat.
Az Állampolgári Meghallgatás a Közzétételről mottója: “Amennyiben a kongresszus nem végzi a feladatát, majd megteszi a nép.”
Az eseményt legalább öt nyelven lehet majd követni élőben az Interneten és videóra is rögzítik, hogy a témában “Az igazság embargó” címen készülő dokumentumfilm alapjául szolgálhasson. A készítők a dokumentumfilm címével is arra akarják felhívni a világ figyelmét, hogy a hatalom igazi embargót vezetett be a témával kapcsolatos igazságok ellen.
Az esemény weboldala folyamatosan frissül.
Íme, néhány idézet ismert emberektől a témában:
“Az Állampolgári Meghallgatás a Közzétételről célja elvégezni azt, amire az amerikai kongresszus 45 éven át képtelen volt.” – Stephen Bassett, politikai aktivista
“Többször megkérdeztek már az UFO-kkal kapcsolatban és nyilvánosan elmondtam, hogy szerintem ezek mások, ez egy másik civilizáció.” – Eugene Cernan, az Apollo 17 legénységének egyik tagja
“A földönkívüliek valóságosak – bolygóközi lények – A létezésükkel kapcsolatban rendelkezésre álló, felhalmozott bizonyítékok elsöprőek és én elfogadom létezésük tényét.” – Lord Dowding, a brit légierő korábbi vezetője
“Komoly esély van arra, hogy rendszeres látogatók érkeznek ide az űrből. Fontos lenne megtudnunk, hogy kik ezek, honnan jöttek és mit akarnak.” – Lord-Hill Norton admirális, a brit védelmi erők korábbi parancsnoka
“Az információk hihetetlen méreteket öltő elrejtése majdnem hatvan éve folyik, a New Mexico-i Roswellben történt 1947-es UFO baleset óta. Azt az eseményt bizonyára nem lufik okozták, ahogyan azt az amerikai légierő állította.” – Dr. Brian O’Leary, az Apollo program egyik tagja
“A (Rosswell-i) szerencsétlenség körüli titkokat soha nem tisztázták kielégítően – legalábbis független szakértők és vizsgálatok útján nem és az amerikai kormány által sem.” – Bill Richardson, kongresszusi képviselő, Energiaügyi miniszter, Új Mexikó kormányzója, elnökjelölt
“Itt az idő, hogy napvilágra kerüljön az igazság. A színfalak mögött a légierő magas beosztású tisztjei komolyan aggódnak az UFO-k miatt. Az illetékesek titkolózása miatt és attól való félelmükben, hogy nevetség tárgyává válhatnak, sok állampolgár azt gondolja, hogy az azonosítatlan repülő tárgyak nem léteznek? Szorgalmazom, hogy a kongresszus azonnal intézkedjen, hogy az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos titkolózás miatt fennálló veszélyt csökkenthessük.” – Roscoe Hillenkoetter, a CIA első igazgatója, helyettes-tengernagy
Kapcsolódó: Negyedik típusú megtévesztések — A földönkívüliek leleplezése
Kedves vitatkozók. 🙂
Szeretnék a lényegről beszélni, nem szeretem a mellédumát, sem az intellektuális maszturbációt.
Nem lehet, hogy kemény szívünk nem akarja elismerni, hogy csak egyszer valaha is loptunk, hazudtunk, csaltunk, káromkodtunk, paráználkodtuk (akár csak gondolatban vagy ránézéssel), pletykálkodtunk, engedetlenkedtünk, lázadtunk, másokat megbántottunk vagy lenéztünk, valakit “melegebb éghajlatra” küldtünk, lehülyéztünk, vagy valami dolgát kívántuk ? (Semmit nem írtam le, amit én magam ne követtem volna már el.)
Nem lehet, hogy az összes vita igazából semmi más, csak bújócskázás, ön-mentegetés, és saját magatok becsapása, hogy “én valamilyen szinten jó ember vagyok”? (holott nem, Isten mércéjéhez viszonyítva egyáltalán senki sem jó, nincs egyetlen egyenes ember.)
Nem lehet, hogy igazából azért nem akarjuk elfogadni a Viblia Istenét, mert kimondja a bűnről, hogy BŰN, undorító és méltó a jutalmára?
Isten elrendelte, hogy egyszer meghalunk, és utána ítélet következik. Minden egyes másodperccel kevesebb idő van a belátásra. Az idő ellenetek dolgozik. De még tart a kegyelem, még van lehetőség megtérni, még van lehetőség Istennel egyetérteni és vele együtt kimondani és megvallani, hogy bűnös vagyok.
Légy józan és gondolkozz. Ha ma meghalnál, Isten elé hogyan állnál? Magabiztosan és bátran ki mernél állni, hogy minden rendben, vagy van takargatni valód? Lassíts le, állj le és gondold végig, bűnös vagy-e vagy sem. Nem, nem kárhoztatni akarlak, épp ellenkezőleg, felmenteni!
Bűneid már meg vannak bocsátva, csak szimplán élned kell a bűneid bocsánatával és átvenned. De amíg elutasítod bűneid bocsánatát (ami már rég a tiéd lenne 😀 ), saját magad alatt vágod a fát. Jézus már meghalt érted és elszenvedte bűneid büntetését. Feltámadásával pedig valóban Isten hatalmas finának bizonyult. Ő él, esedezik érted, és szeretné veled felvenni a kapcsolatot. Fogadd el Isten előtti adósságaid törlesztését és kérve-kérlek, békülj meg az Istennel.
Jézus mondott egy nagyon egyszerű történetet, amiben valakit Isten igazzá nyilvánított és felmentette bűnei alól. Nagyon egyszerű dolgot kért Istentől: “Isten, bocsáss meg nekem, bűnösnek.” Tényleg nem nehéz, itt és most megteheted te is, és sohase fogod megbánni, hogy bátor és erős voltál, és oda mertél állni Isten elé a bűneiddel.
További szép napot mindenkinek!
Szia Attila,
Mindenben egyetértek veled, kivéve a végén a bátor hozzáállással nem, mert ez esetben szerintem nem bátorságra van szüksége az illetőnek, hanem alázatra. Az alázat meg csak akkor alakul ki, amikor megérted, hogy létezik egy nálad magasabb beosztású vagy erősebb valaki. És már is megérkeztünk a lényeghez, elfogadni azt tulajdonképen, hogy van egy nagyfőnök akit tisztelni kell és akinek be kell tartani az előírásait. Ne rossz értelembe értse az akinek ez a dolog még új, hanem inkább próbáljon beleképzelni a szülő-gyerek szituációban. A szülő, nem azért szigorú, vagy fenekeli el a gyerekét, gyerekeit, mert nem szereti őket, hanem pont az ellenkezője miatt, szereti őket és azt szeretné, ha jó embereket nevel belőlük. Akinek van gyereke az tudhatja miről beszélek, akinek még nincs az csináljon egyet 🙂
Egyáltalán nem olyan nehéz megérteni Isten álláspontját, csak le kéne már szállni arról a magas lóról.
A “Földönkívüliek” dologhoz még annyit tennék hozzá, hogy képzeljetek csak bele milyen indulatokat fog kiváltani az emberekbe az, amikor mindenki elfogja hinni a hivatalos verziót, meg az azzal járó “bizonyítékokat”, kivéve a bibliai Istentől tartó emberek nem. Tovább ragozóm, képzeljetek el több olyan véres merényletet is, amelyről igen hamar ki fog derülni, hogy az elkövetői fundamentalista keresztények voltak, mert ők foggal körömmel ragaszkodnak az eddigi világképükhöz és nem akarnak egy olyan jellegű váltózást sem, amely szembe megy a buta, haladásellenes hitükkel, a nem létező istenükkel. És ez csak egy aspektusa annak ami történni fog, amit elhisznek majd az emberek és amiért utálni fognak minket. Azt meg kell hagyni, a terv maga zseniális!
The big alien deception is right aroud the corner,……don’t fall for it!
http://www.youtube.com/watch?v=Yy_juuWhUho
Ehhez mit szóltok? Lehet, hogy elkezdik előkészíteni a nyilvánosságot a “jóságos földönkívüliek” megjelenésére?
http://index.hu/tudomany/2013/04/08/foldonkivuli_lehet_a_foldi_elet_eredete/
Ez most valami költői kérdés akart lenni? Mert ez nálam nem kérdés.
Számomra az volt megdöbbentő, hogy úgymond “tudományos” körökben is kezdenek előjönni ezek a felvetések, olyan emberektől, akiknek a tömegek hinni fognak.
Értem. Nekem egyáltalán nem az. Civilek, UFO kutatók, katonák, vallási egyházak képviselői, most meg a tudomány képviselői. És még ki tudja kiket fognak a későbbiekben bevetni. Talán valami Hollywoodi színészeket, politikusokat és a végén a Fehér Ház előtt tüntető állampolgárokat. Szerintem 2 max. 3 év és meglesz a nagy bejelentés, akarom mondni a nagy megtévesztés. Egyre több ilyen “földönkívülies” jellegű hír fog megjelenni ezentúl a fősodrású médiában is. Ebben biztos vagyok.
Vagy 2-3 nap….
Van újabb is:
http://index.hu/kulfold/2013/06/05/foldonkivuliek_iranyitjak_amerikat/
A videó felirattal:
http://m.youtube.com/watch?v=98sM14521sk
Mondja a bácsi (volt kanadai védelmi miniszter) valahol az első egyharmadban, hogy a Torontói Egyetem egy szimpóziumán (!) is beszélt erről a témáról. A videó végén meg aztán teljesen sokkot kaptam. Itt tartunk, Thea, ahogy mondtad.
te jó ég Pötty megnéztem a videót. és kikerestem a fehér lényeket a google képekben és iszonyat rondák! és ilyesztőek.
és most ez hogy az emberek békét akarnak kötni velük hogy megmeneküljenek ez nagyon ütött!
Noé idelye az özönvíz elött! megkezdődött a visszaszámlálás.
és érdekes hogy az idegenek célja a világkormány a világrend létrehozása.
mégis honnan tudnak erről ha más bolygorol jöttek?
ugy hogy ezekk a bukottak aki ilyen torz alakokban jelennek meg és manipulálják az embereket. 2 már itt van.
Azt hiszem,a szeretet egyik leg fontosabb aspektusa,megtanulni nem félni az ismeretlentől.Pár száz évvel ezelőtt az elektromos áram bizonyára sokak számára valami ördögtől való csalafintaságnak tűnhetett volna,pedig csak egy természeti jelenség,ahogy a jövőbe látás képessége,a telepátia,vagy éppen hegyek ugráltatása,hisz maga Jézus mondta : “Ha csak akkora hitetek lenne,mint egy mustármag…”
A világban tulajdonképpen csak “dolgok” vannak.Kés,internet,pénz,féltégla,televízió,bor,stb.. – önmagukban nem hordoznak erkölcsi minőséget,minden attól függ,mire használod.
A “mágia” leginkább csak a világ összefüggéseinek,és törvényeinek egy olyan része,melyet még nem ismerünk,és épp olyan “dolog”,mint a többi.A tudomány mai állása szerint a világ mindössze 4,6%-át érzékelhetjük magunk+műszerek segítségével.
Vannak őstörvények is,melyek közül egyik az állandó változás – miközben az igazság egy,és sérthetetlen.
Isten tervében teret kapott a gonosz,mert világunk dualitásra épül,illetőleg a dualitásból keletkező feszültségek keltette ideiglenes eredményekre.A Paradicsomi állapot egy időleges szimmetriája volt a létnek,mely meghaladtatott,mert semmi sem állandó a szereteből való teremtés igazságának tényén kívül.Érdekes az ősvallások különböző felfogása a tekintetben,hogy a Tudás Isten ajándéka,vagy a “bűn” jutalma-e,habár a végeredmény szempontjából tulajdonképpen mindegy.
Egy magasabb létállapot lehetőségének megteremtése okán a körforgásban megnyilvánuló dualitást egy ponton meg kell haladni,de ennek előfeltételei vannak – nevezetesen az Ítélet,és az Apokalipszis.Ahogy a gyümölcs is el kell rothadjon – humusszá kell bomoljon -,hogy táplálékául szolgálhasson a magnak.Így bomlik el most az általunk ismert civilizáció.
A Mindenség hemzseg az élettől,és annak különféle formáitól.
Isten mint felsőbb rendező elv van jelen,és akkor kapod áldását,ha épp összhangban cselkeszel a szeretetből való teremtés valamely folyamatával.
Ezen – számunkra az idő illúziója segítségével értelmezhető – fejlődés egyik leg fontosabb “állomása”,és egyben bizonyítéka Jézus,aki irányt mutat az ősvalások lassacskán fakuló közegében,felül írja az elavult,és félre siklott törvényeket,és világossá teszi,hogy a Történet elkövetkezendő időszakában – mely sötét,és kaotikus -,hogyan őrizzük meg azt,ami a leg fontosabb: az igazságot,mely a szeretet teremtő,és befogadó erejében nyilvánul meg.
A végtelen emberi ésszel fel nem fogható.De sok mindent meg lehet érteni analógiákon keresztül,hisz az ismétlés/ismétlődés a dualitásból fakadó,és szinte mindent alapvetően meghatározó rezgő mozgás – így terjed a fény,a hang,a tudás,ezt tükrözi a nap,az évszakok,vagy akár a nemzedékek periodikus váltakozása.Ez is csak azt bizonyítja,hogy számos létforma megkapta az élet lehetőségét – s ,ahogy a változás is komplex,ezen fajok tudása bizonyos tekintetben megelőzi az emberiségét,más tekintetben pedig elmarad mögötte – lett légyen az akár anyagiabb jellegű “űrlény”,vagy a Mindenségnek inkább szellemi-lelki szféráiban honos,angyali jellegű.
A Krisztusi létminőség Isten szándéka szerint számtalan formát ölthet,hiszen a forrása ugyan az : az Egység,a Mindenek Felett Álló azon akarata,hogy művét a szeretet erejével folyamatosan tökéletesítse.
Kedves Egyébként!
“Isten tervében teret kapott a gonosz,mert világunk dualitásra épül,illetőleg a dualitásból keletkező feszültségek keltette ideiglenes eredményekre.”
Én a “világunk dualitásának” csak az egyik szálára szeretnék rácsatlakozni. Méghozzá arra az “erősebb és hosszabb” szárára, amelyiket az Örökkévaló Isten tartja a kezébe!
Éppen ezért, nekem a Biblia (az Isten szava) szent. Ha azt mondja, hogy tartózkodjunk az okkultizmustól, akkor én tartózkodni akarok és fogok.
Nem azért, mert elsősorban az okkultizmus ismeretlenségétől félek, hanem az Istennek való engedetlenséget nem engedem be az életembe.
Mivel Isten azt mondja, hogy tartózkodjunk tőle, így azt megismerni sem akarom.
“… fejlődés egyik leg fontosabb ?állomása?,és egyben bizonyítéka Jézus,aki irányt mutat az ősvalások lassacskán fakuló közegében,felül írja az elavult,és félre siklott törvényeket,és világossá teszi,hogy a Történet elkövetkezendő időszakában ? mely sötét,és kaotikus -,hogyan őrizzük meg azt,ami a leg fontosabb: az igazságot,mely a szeretet teremtő,és befogadó erejében nyilvánul meg.”
– az “ősvallások”, úgy gondolom, nem fakultak el! Izrael Istene a Földön – a bűnök tengerén – megtisztogatott egy kis “szigetet” Izrael népének adott Törvényeivel, ahova elküldheti és “leteheti” a Szent Fiát Jézus, – hogy az, az Istentől rendelt küldetését betölthesse.
– Isten Törvényei nem “félre siklott törvények” voltak. A Törvényeket be nem tartó ember volt félre siklott!
– Jézus maga is azt mondotta, hogy nem azért jött, hogy a Törvényt eltörölje, hanem, hogy betöltse!
– Az már más kérdés, hogy az ember a Törvényt MARADÉK NÉLKÜL nem képes betölteni, így annak egy más formáját a SZERETET törvényét töltse be Jézus Krisztus által, és ami híja marad az Isten Törvénynek azt maga Jézus Krisztus fogja kipótolni!
Ez viszont nem azonos az Isten Törvényének a FELÜLÍRÁSÁVAL !!!
Szeretettel: Erika
Kedves Erika!
Nekem az a meglátásom, hogy egy örök paradicsomi lét nem reális vágy. Legalább is nem, ahogy eddig nekem “magyarázták keresztény emberek” Ha elérhető is lesz az a paradicsom emberi “szellemnek,” az egy egészen más tudati formája lesz. az emberi létezésnek. Egyet azért el kell fogadnunk! Ha ezek a “földön kívüliek” élő lelkek, és magasabb civilizáció, mint mi, akkor közelebb állnak az Isteni jelzőhöz, mint mi. Főleg, ha még a tudatunkat is tudják manipulálni…/ Nyilván nekik is el kell számolni a lelkivilágukkal “Valakiknek, valakinek…vagy legalább is reménykedjünk benne…
Kedves Daca.karoly!
“Nekem az a meglátásom, hogy egy örök paradicsomi lét nem reális vágy.”
De igen! Ez az igéret Istentől ( többek között!)! Persze csak azoknak, akik Isten kegyelmét elfogadják, amit az embereknek az Úr Jézus Krisztusban felajánl a bűnöknek bocsánatjára, és egy új, szent életre! ( És akik végig kitartanak közülünk!)
A többieknek egy másik fajta állapotban lesz az örökkévalóság! Ezt pokolnak nevezzük, majd tüzes tónak, ahol azok a lelkek fognak tartózkodni, akik nem fogadták el Isten kegyelmét, Jézus áldozatát! Nem kivántak megváltozni, nem ismerték be bűneiket, nem akartak részesülni az Isteni életből! Ezt se tartják sokan reálisnak, de sajnos ez a valóság, amit néhány a földön eltöltött év után ( kinek több, kinek kevesebb), sajnálattal kell konstatálni mindenkinek, akár hisz benne, akár nem!
Az emberiség története arról is szól, hogy ki örökölheti majd az eljövendő világot! Kit engednek majd ki az Isten által teremtett univerzumba, és ki az akit nem! A válogatás itt a földi életben folyik, ebben van az ember szabadakarata, hogy eldöntse melyik csoportban AKAR lenni!
És Isten úgy döntött, hogy oda már nem “teszi be a lábát” a gonosz!
Viszont Isten még csak Benne való hitet sem kér az emberektől ennek a választásnak az eldöntésére, csupán AKARATOT!
A hitet is Ő adja, ha az ember úgy dönt, hogy az Igazságban akar hinni! Persze, hihet abban is, hogy ÉN ÚGY GONDOLOM…..!
http://www.jovonk.info/2013/03/29/nehany-szo-politikai-hattererok-szereperol
“Az igazán veszedelmes háttérerők tevékenysége racionális emberi fogalmakkal nem is jellemezhető. Ezeknek az erőknek a lényszerű képviselői már megragadhatatlanok, csak annyit tudunk róluk, hogy vannak. Vajon helyes-e az az álláspont, amelyik egy szélsőséges konspiracionizmust feltételez? Ilyen értelemben maga is egy konspiracionizmus követője, ám egyáltalán nem azért, mert a konspiracionizmust helyeselné, hanem mert konstatálja, hogy az involucionizmus álláspontja a helyes álláspont, tehát az involucionizmus hívének vallja magát; ebben az esetben is konstatálunk egy konspirációt, vagyis egy világ-összeesküvést. A világ-összeesküvésnek körülbelül mindenki ki van téve. Ugyan vannak, akik ebből nem fognak fel semmit, és vannak, akik ‘kinőnek’ ebből, de tulajdonképpen mindenki ki van ennek téve; azok is, akik az összeesküvést irányítják, mert az összeesküvés irányítói még mindig nem az igazi irányítók, és még az igazi irányítók is irányítva vannak. “
Önmagában azt feltételezni, hogy az univerzumban kizárólagosan mi emberek vagyunk az egyetlen értelmes létforma, logikátlan és elképesztően komolytalan.
Az ember minden félelmének gyökere az ismeretlenből ered. Ösztönszerűen azonosítjuk az ismeretlent a számunkra rosszal. A félelem pedig agresszivitást szül. Az agresszivitásunk pedig a végzetünk lehet. Ősidők óta rettegésünk alapja az ismeretlenek sokasága. Tudat alatt sejtjük és vélelmezzük, hogy a világegyetem számunkra ismeretlen “dolgok” végtelennek tűnő tengere. Minden félelmünk ebben az ismeretlen “tengerben” valós létünk helyzete. Ösztönösen szerveződünk társadalmakba. Egyedül nem jó. Közösen együtt könnyebb. Most meg lassan azonosulunk azzal a ténnyel miszerint közösen is érezhetjük az apróságunk a lényegtelenségünk realitását. Rettegünk, hogy egy napon egy “idegen” odalép hozzánk és majd “akar” valamit. Kiáltanánk a semmibe segítségért, de egyedüllétünk és kiszolgáltatottságunk érzése gyötrő félelemmel párosul. Nem értjük hogy mindez csak egy lényeges dolgot követel. Meg kel változzunk. Meg kel változzon a mindenséghez való viszonyunk. Rövidesen belépőt nyerünk oda ahol nem voltunk még soha. Az ősidőkben biztosan állítottak már a küszöbre minket. De nem nőttünk fel a tényhez. Az intelligenciánk nem fogta fel a lényeget. Sokaknak még most sem feldolgozható a helyzet. Minden logikus és minden következik valamiből. Először azért álltunk a küszöbön mert irányt akartak mutatni. Most is azért fogunk a küszöbre kerülni, hogy visszatérjünk a helyes irányba. Ugye senki nem gondolta, hogy a jó irányba elkezdett munkát ami sok sok energiával el lett indítva azt hagyják “csak úgy” tönkre menni.
Az “isten” mit is mondott? Sokasodjatok? Nem beszél a biblia születésszabályozásról vagy népességszabályozásról. Na de hova sokasodjunk? Minden gyermek kinövi egyszer a ruháját. Ugye?! És akkor mi a megoldás? Lefaragunk az emberből vagy veszünk új ruhát? Egy mindig változó és formálódó világegyetemben az értelmes intelligens életforma legelső alapszabálya mi lehet? Mindent óvni és védeni ami él. Segíteni, támogatni, felemelni, továbbvinni. Mi az élet célja a intelligenciának? Túlélni mindent. Mi az eszköz amivel megvalósítható? A végtelen tudás hatalma. Ez a fejlett lét értelme. Versenyfutás mindennel ami változik. Kikerülni a kikerülhetetlent megoldani a megoldhatatlant. Új vallás fog születni itt a földön. De ez nem olyan lesz amilyen az eddigiek voltak. Csak egy akadály van. A félelem. Ezt kel legyőzni önmagunkba.
Kedves SIETE MIEI!
Írod: “Önmagában azt feltételezni, hogy az univerzumban kizárólagosan mi emberek vagyunk az egyetlen értelmes létforma, logikátlan és elképesztően komolytalan.”
ám ennek semmi, de semmi köze a logikához. A logika három kimenetelt ismer: lehetetlen, lehetséges, szükségszerű.
mivel a földi élet kialakulását teljes homály fedi, így a szükségszerű kimenetelt nem tudjuk igazolni (a lehetetlent meg el kell vetni, hiszen egyszer biztosan van élet). tehát marad a lehetséges. a lehetséges annyit tesz, vagy van, vagy nincs. azt állítani, hogy van földön kívül értelmes létforma épp annyira komoly, vagy komolytalan, épp annyira megalapozott, mint azt hinni, nincs. és itt a statisztikai valószínűség sem működik, hiszen a rendelkezésre álló adatmennyiség (egy, azaz egy bizonyos civilizáció) még reprezentatívnak sem titulálható – arról nem is beszélve, hogy a valóság nem statisztikai kérdés.
Ha létezne a Földön kívül civilizáció, akkor hol vannak a nyomai? a kvazárokig ellátunk, a világegyetem legöregebb égitestjeit már meg tudjuk figyelni, de egy megveszekedett nyomát sem látjuk az idegen civilizációknak (sem egy fényszennyezett bolygó, sem egy kósza radiohullám – csak a nagy semmi).
Szia Sharky!
Ha a materialista tudományos módszerrel figyeljük a világegyetemet, akkor tényleg nem jelenthetjük ki, hogy van földönkívüli élet és azt sem, hogy nincs. Eddig legalábbis egzakt tudományossággal – tudtom szerint – nem bizonyították.
Keresztény szemmel nézve viszont nem kérdés, hogy van földönkívüli élet. Más kérdés, hogy nem olyan, (anyaghoz kötött) mint amilyet az ember keres. (Más értelmes, az emberhez hasonló civilizáció.)(Földön kívüli élet: Angyalok, Isten, Ördög démonok, lelkes élőlények…)
Bocsánat Sharky! Jeromosnak akartam címezni 🙁
Nem Istenről beszéltem, hanem a földön kívül kifejlődött (vagy teremtett) intelligens létformákról.
Isten létezése pedig szükségszerű.
Nana,….Erich von Daniken ezen dolgozik 1968 óta. És ő csak az egyik. Mára, a könyveivel, igen sok embernek sikerült megformálni a gondolkozását. Jól irányított feltételezéseivel egy egész jó “kis” ET orientált vallást hozott létre,…persze van itt még más is. Meg mondom, hogy csinálták.
Az egyik oldalon ismételgesd a feltételezéseidet, interpretáld úgy a kézzel fogható dolgokat, ahogy te akarod, mivel úgy sem fognak tudni vitatkozni veled. Miért? Mert egyszerűen nem állsz ki vitázni senkivel, azért. A fősodrású média téged fúttad, könyveidet lefordítják minden nyelvre és áruld őket 10-15$ alatt, hogy mindenki hozzájuthasson. Ezzel párhuzamosan pedig csinálj úgy, mintha nagyon titkolnád ezeket az UFOs- földönkívüli-s dolgokat (lásd a kormányok eddigi hozzáállását). Aztán, dőlj csak hátra és várj. Az emberek úgy is azokból az információkból fognak véleményt alkotni, amihez hozzájutottak, amit te(az irányító hatalom) biztosítottak számukra.
Ezekhez a dolgokhoz, már csak a majomember mivoltunkat meg az Univerzum végtelenségét kell hozzáadni(erre volt az iskola) és már helyben is vagyunk. Ugye milyen tudományosan valóságos?
És most jön az utolsó felvonás. Az, amire adaware nem is olyan rég azt mondta, hogy sosem fog megtörténni, vagyis hogy a a NASA, az ENSZ vagy a kormányok hivatalosan is beismerik a földönkívüliek létezését. Persze azt is tudjuk, hogy nem jókedvükbe teszik ezt, hanem azért mert az állampolgárok már túl sokat tudnak, és már képtelenség tovább titkolni mindezt. Ébred az emberiség, jaj de jó. Igazi Hollywoodi Happy End……és mint látom kasszasiker is. A rendező jogosan őrülhet odafent,….vagy odalent?
Egyet kell értsek veled Kanku!
szépen felépített stratégiáról van szó.
Kedves Jeromos!
“Ha létezne a Földön kívül civilizáció, akkor hol vannak a nyomai? a kvazárokig ellátunk, a világegyetem legöregebb égitestjeit már meg tudjuk figyelni, de egy megveszekedett nyomát sem látjuk az idegen civilizációknak (sem egy fényszennyezett bolygó, sem egy kósza radiohullám ? csak a nagy semmi).”
Nem kell olyan messzire menni, mert az idegen civilizációnak itt vannak a földön a nyomai. Itt voltak, és szerintem itt vannak jelenleg is. Ha eddig nem tettek ellenünk rosszat,akkor ezután miért tennének? Az ember nagyobb ellensége önmagának, mint ezek az “Istenek” Meg azt’ tudnánk ellenük tenni valamit? Max, “megöngyilkolni magadat” 😛
Ezek szerint mindenki bűnös. A felsoroltak közül valamibe mindenki beleesik.
De, hogy meditáció, akupunktura stb bűn az már nekem magas. Akkor más kulturájú népek a gonosztól valók?
Nagy a katyvasz hit terrén az biztos. Bizok benne, hogy van egy magasabb szintű erő ami mozgatja a dolgokat de, hogy nagy a kavalkád az nagyon biztos.
Szerintem nem a gonosztol valok. Csak megtevesztettek.
Korabban mar erintettuk itt a temat, hogy az emberek nagy valoszinuseggel ezeket az okkult praktikakat a Noe kora elott koztuk elo “foldonkivuliektol”, azaz a Biblia altal nephilimeknek hivott bukott teremtmenyektol tanultak.
Az pedig, hogy minden ember bunos, ez termeszetes dolog. A genjeinkben van sajnos. (A Biblia szerint ez az adamtol es Evatol orokolt bunos termeszet.) De gondolj csak bele, ha egyetlen buntelen ember is lett volna ezen a vilagon, akkor az o buntelen (azaz szent) verenek a felaldozasaval megvalosult volna a bunbocsanat, mivel igazi, szent aldozat vitetett volna Isten ele az oszovetsegben addig megszokott allati aldozati verrel szemben.
Egy ilyen volt csak! Errol szol az ujszovetseg… 🙂
Szia Matyi!
Minden emberben ott van a természetfelettire való vágy. Csak valóban az nem mindegy, hogy melyik természetfelettit keressük.Istent-e, vagy a sátánt?Ameddig valaki nem ismeri a különbséget, addig a Mindenható Isten nem ítéli meg az embert.A megismerés pedig akkor kezdődik, amikor az Isten kijelenti magát az adott személynek és el kezdi felfedni a láthatatlan világot és annak részleteit ill. működését.Ez azzal kezdődik, hogy Isten elhívására , kiválasztására igennel válaszol és elfogadja Jézus Krisztus megváltás általi bűnbocsánatot és a földi létben ill. az örökkévalóságban a Teremtővel való közösséget. Ha ezt valaki megteszi első lépesként akkor elkezdődik a hit pályáján való menetelés. Ez egy hosszú és küzdelmes út, felesleges tagadnunk és csupa jó dolgokat ígérni az embereknek.De a jutalom az garantált, ha mindvégig kitartunk. Amit pedig megkaptunk az Úrtól, azokért felelősséget kell vállalnunk, mert el leszünk számoltatva(lásd a talentumokról és a girákról szóló történetek)
Tehát ha valaki kap az Úrtól egy látást( ez lehet a biblia általi kijelentés is), hogy a gyakorolt okkult praktika nem elfogadható Isten útmutatása szerint, és ennek ellenére továbbra is gyakorolja ezt a praktikát, akkor ugyan úgy mint a sátán lázadónak tituláltatik.Ebből meg kell térni( el kell fordulni ebből a cselekedetből is vissza kell térni Isten útmutatásához)
De sok más területen is e képen kell cselekedni.Ez egy ember életében folyamatként megy végbe.Tehát nem mondhatjuk pl.egy 20 évvel ezelőtt megtért emberre, hogy elérte már a célt.Amíg a földön élünk ebben a folyamatban haladunk előre az Úr segítségével.
Egyébként lehet mindenféle okkult praktika nélkül élni.Ezt sok-sok ezer ember élete is bizonyítja a földön. A Mindenható Úr minden ismeretet megad ahhoz, hogy már a földi létünkben távol tartsuk magunkat a bűn fejedelmének és királyságának a befolyása alól. Amúgy ez csak Isten kegyelme által tud működni az életünkben.Nem lehet emberi bölcsességgel,tudománnyal, pénzzel stb.. működtetni.Erről szól az Új szövetség a kegyelem szövetsége. Jézus Krisztus vére általi szövetség, amely legyőzte a bűnt a halált. Ezekben a napokban is a keresztények a hagyomány szerinti húsvétot ünnepelik. A valódi szerepét Jézus halálának és feltámadásának nem tudják átvenni és átélni, mert jobban ragaszkodnak a hagyományok cselekedeteihez(pl. a szokásos húsvéti menetrendekhez; locsolás,vallásos rendezvényeken való részvétel, kialakult étkezési szokások, vagy elrendelt böjtölések szokásai , stb..)
Hát kívánom nektek, hogy ezekben a napokban Isten szeretete és kegyelme mérték nélkül töltse be a ti és családtagjaitok szívét a Jézus Krisztus nevében.
Én azt tapasztaltam, hogy mindenki, aki UFO-val találkozott vagy kapcsolatba került földönkivüli lényekkel, valamilyen fajta okkult bünbe keveredett előtte. Legalábbis akikkel eddig beszéltem, mindnél ez derült ki. Az okkult bünök körébe tartoznak a következők:
“Okkult bűnök (5Móz 18:9?14; Gal 5:20). Ide tartozik minden olyan kapcsolatteremtés vagy kapcsolat keresése a természetfelettivel, amely nem Isten Igéjének és a Szent Szellemnek való engedelmesség és szívbeli megtérés által közeledik a temészetfelettihez, konkrétan például a következők: asztaltáncoltatás, tenyérjóslás, grafológia, expressz szenzualitás (ISP), hipnózis, szuggesztió, autogén tréning, meditáció, jóga, asztrológia, horoszkóp, levitáció, a jövendőmondás minden fajtája, vízvarázslás, tarokk-kártya, ingázás, fekete mágia, fehér mágia, szellemidézés (spiritizmus, médiumitás), varázsigék használata, varázslás (természetfeletti erő igénybevétele annak érdekében, hogy megvalósuljon az akaratunk ? ez még törvénytelen imádkozás, érzelmi zsarolás vagy például modern üzletkötési pszichotechnika is lehet), igézés (a hipnózis, szuggesztió minden formája), bűbájosság (kedvességgel, szeretettel vagy haraggal, szomorúsággal való manipuláció, amikor valaki érzelmileg magához köt valakit, hogy akaratát rákényszerítse, vagy illegálisan behatoljon a magánéletébe, érzelmi életébe ? bizonyos fajta pszichológiai irányzatok is ide tartoznak), átkozás, fétisek (tárgyak természetfeletti célból való használata, kabalák, szerencsét hozó tárgyak, kiszebábu stb.), látnokság, babona, halottlátás, halottidézés (halottakkal való beszélgetés, vagy hozzájuk mondott ima is), bioritmus, álomfejtés, boszorkányság, agykontroll, íriszdiagnosztika, Darnell?tréning, guruk tevékenységei, talpmasszázs, akupunktúra, a természetgyógyászat számos ága, parapszichológia, pénzben játszott sorsjátékok, agykontroll és minden ezekhez hasonló. Vallásos okkultizmus: hamis prófétálás, a Szent Szellemnek való ellenállás, engedetlenség (1Sám 15:22?23) stb. ”
Ezt most a netről másoltam, de itt van egy részletesebb oldal a bünről, a bünvallásról, a szabadulásról:
http://5mp.eu/web.php?a=biblia&o=U4nJ7e0Nir
Örülök, Bealina, hogy Jézushoz menekültél, valóban Ő az egyetlen megoldás, csak Ő tud megszabaditani, hiszen valójában démonokról van szó.
Érdemes végignézni a belinkelt videót. Nagyon alaposan körbejárja a témát keresztény szemmel. Sajnos egyelőre csak angolul…
http://www.youtube.com/watch?v=RJCynumjJck
Szivesen megnézném, csak sajnos az én internetkapcsolatommal nem müködik a youtube 🙁
Igen igazad van,de valamit sohasem értek meg.Isten álomfejtő,és idézett lelkeket,és ördögöket űzött,és kézrátétellel gyógyított,időt görbített,és teret hajlított,feltámasztott halottakat,számfejtett,okult jelképeket használt,és bolygókat irányított,meditált,koncentrált,energiát használt,mondhatnánk,mindent amit kézzel lábbal tiltanak a papok,Isten simán használja.A Biblia tele van akkor mágiával vagy szeretetben és háborúban mindent szabad?Azt már felfogtam ,hogy az ember képességeket kap,halott látást,tárgyak mozgatása,érzékelések,tudományos érzékek,de ezek csak akkor szentelődnek meg,ha mindezt Isten lába elé helyezi,hogy nem méltó hozzá.Akkor Isten elfogadja,és vissza adja a teremtménynek azt a képességet,ösztönt amit kapott.Nem tudom mi ez a dolog,valamiféle szövetség teremtődik ebben ember és Isten között.Minden amit feláldozol,mint Ábrahám a fiát,ezerszeresen áldottá válik,és megszentelődik.Micsoda bonyodalom,Isten nem is olyan egyszerű lény.Azt hiszem ő egy őrült Isten,sokszor lenyűgöz.
A szellemvilágnak két (nem egyenrangú) pólusa van: Isten és a Sátán. Rajtunk áll, hogy a szellemünket ki felé nyitjuk meg, Isten szabad akaratot adott nekünk. Isten felé imádság által közeledhetünk, az egyéb módszerek (amiket fel is soroltam) mind a Sátán felé nyitják meg szellemünk kapuját. Isten soha nem erőszakolja ránk magát, időt kell vele töltenünk imádságban, hogy többet megismerhessünk belőle, hogy megértsük a tervét az életünkre nézve, és ő soha nem veszi el tőlünk a szabad akaratunkat. Nem igy a Sátán: lehet, hogy csak résnyire nyitod az ajtót, éppen csak bele akarsz kóstolni a szellemvilágba, akár poénból is (mondjuk egy kis asztaltáncoltatás), és a démonok már ajtóstul rontanak rád, megkötöznek, leuralnak. Olyan ez, mint az édenkertben: rengeteg fa volt, rengeteg gyümölccsel, Isten egy fát tiltott el az embertől, azt mondta, arról nem szabad enni. A Sátán ellenben rávette az embert, hogy egyen belőle, mindenféle szépet igért, de igazából azt akarta, hogy megfossza az embert mindattól a jótól, amit Isten adott neki.
Én nem mondanám, hogy Isten megszenteli a tiltott dolgokat. Nekem ez úgy hangzik, mintha Ádám odavitte volna a tiltott gyümölcsöt Isten elé, és azt mondta volna, hogy “letéptem, kérlek szenteld meg”. Ha Isten azt mondta, hogy ne együnk arról a fáról, akkor nem szabad enni róla. Viszont az összes többi fáról lehet enni. Lehet, hogy hasonló a gyümölcs, de nem a tiltott fáról van. Ha Istent keresed, Ő ad neked ajándékokat, amik Tőle vannak. Nem mindegy, hogy Istentől kapsz próféciát, vagy mondjuk tenyérjósolsz. Egy példa a Bibliából (ApCsel 16):
“16 Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak.
17 Követte Pált és minket, és így kiáltozott: “Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!” 18 Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: “Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!” És az még abban az órában kiment belőle. 19 Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket.”
Látszik, hogy Isten nem megszentelte a jövendőmondást, hanem kiüzte a démont. Ha valaki okkult bünökbe keveredett, és Istenhez jön, nagyon fontos, hogy azokat a dolgokat meg kell tagadni, hátat kell forditani nekik, hogy a Sátánnak egy falatnyi terület se maradjon az életünkben. És csak az Istentől kapott ajándékokat szabad használni.
Szia Bealina!
Amit írtál az eléggé érthetetlen a számomra! Azt mondod, hogy az Úr Jézus Krisztushoz fordultál, de amit itt írsz, az az okkultízmus!
“Igen igazad van,de valamit sohasem értek meg.Isten álomfejtő,és idézett lelkeket,és ördögöket űzött,és kézrátétellel gyógyított,időt görbített,és teret hajlított,feltámasztott halottakat,számfejtett,okult jelképeket használt,és bolygókat irányított,meditált,koncentrált,energiát használt,mondhatnánk,mindent amit kézzel lábbal tiltanak a papok,Isten simán használja.A Biblia tele van akkor mágiával vagy szeretetben és háborúban mindent szabad?”
Mire gondolsz?
1. Isten , a teremtő! Nem csak Ő teremtett mindent, de a törvényeket is Ő állította fel! A természetit és a szellemi törvényeket is! És mivel Ő az Isten, azt tesz amit akar! Övé az egész teremtés!
2. Az embernek Isten, csak a Szent Lélek által “ad” erőket, amelyeket Isten müködtet, az emberen keresztül! Amikor Jézus a földön járt, Ő úgyanúgy a Szent Lélek által cselekedte a csodákat, gyógyításokat, ördögüzéseket, stb! Semmit nem tehetett magától!
1 Kor. 12,4
A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.
A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr.
És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben.
Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.
Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;
Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;
Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;
De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.
3. A másforrásból származó erőket az ember nem használhatja, mert az a Sátántól ered! Sátán az isteni erőket másolja, és akit lehet , becsap azzal, hogy úgy állítja be, mintha az az Istentől eredne! (Sátán a bukásakor nem vesztette el az összes erejét. Azokon az embereken keresztül, akik vagy tudatosan önként, vagy tudatlanul nekiadták magukat, használja a gonosz erőket. Ezek mögött mindig megjelenik az ördögi megszállotság! Ahogyan az isteni erők mögött a Szent Lélek van! ) És:
5 Móz. 18,9
Mikor te bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek útálatosságai szerint.
Ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;
Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;
Mert mind útálja az Úr, a ki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.
Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel.
Mert ezek a nemzetek, a kiket te elűzesz, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.
?Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!
Aki a Szent Lélek által cselekszik, azt erről ismerjük fel:
Gal. 5,22
De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Aki a másik oldalt szolgálja, annál ezek, a testnek cselekedetei vannak jelen ( nem feltétlenül mindegyik):
Gal. 5,19
A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.
? Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések,
?Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.
Ezzel itt, mire gondolsz?
“Isten álomfejtő,és idézett lelkeket,és ördögöket űzött,és kézrátétellel gyógyított,időt görbített,és teret hajlított,feltámasztott halottakat,számfejtett,okult jelképeket használt,és bolygókat irányított,meditált,koncentrált,energiát használt,……”
“…mondhatnánk,mindent amit kézzel lábbal tiltanak a papok,Isten simán használja.A Biblia tele van akkor mágiával vagy szeretetben és háborúban mindent szabad?””
Alapos, ahogy felsorolod az okkult és bűnös tevékenységeket.
Egy apró észrevétel: A tarokk egy ártatlan kártyajáték, akár a römi, vagy az ulti, vagy a bridzs, feltéve ha nem pénzbe játsszák. Amire itt gondoltál, a jóslásra használatos tarot kártya.
Igen, köszi a pontositást, valóban a tarot kártyáról lenne szó.
Látom sikerült mindent felsorolni :DD Szóval szerinted ha valaki látja a halottakat az okkult bűnt követ el. Egyszóval amit nem ismersz az már a sátán műve. Ilyet még nem sok embernek írtam de azt hiszem te nagyon sötét lehetsz legbelül. Sajnálom, hogy a vallási fanatizmusod ilyen mélyre rángatott az emberi hülyeség feneketlen gödrébe. Amikor azt hinné az ember ennél nincs tovább valaki mindig rácáfol…
Még valami. Azt feltételezni, hogy a pozitív földönkívüliek angyalok a negatívak meg démonok a legnagyobb hülyeség a világon. Ha vannak akkor ugyan olyan élőlények mint mi emberek. Vannak köztük jók és rosszak de ennyi. Nem kell többet belelátni mint ami van. Ha egy másik bolygón terjedt volna el a zsidó-kereszténység és az emberiség kollektíven ott tartana, hogy képes az űrutazásra, első dolga az volna, hogy meghódítható bolygók után nézzen. Ha megtalálnánk ezeknek a bizonyos élőlényeknek a bolygóját ők valószínűleg a vallási fanatizmustól elvakultan minket kiáltanának ki a sátán szolgáinak.
Sajnálom, hogy ennyire felizgatott amit irtam, pedig amivel problémád van, éppen megtalálod a Bibliában, nem az én találmányom. Én egyszerüen elhiszem, amit a Biblia mond.
Sőt tovább megyek. Ismered a placebo hatást ugye? Mikor egy beteggel elhitetek, hogy azt a gyógyszert kapja amitől meggyógyul de közben csak sós oldatot kap. A beteg annyira hisz benne, hogy a megfelelő gyógyszert kapja, hogy végül meggyógyul. Ez tény, ilyen létezik. És nem a te szeretett istened gyógyítja meg őket hanem a gyógyulásba vetett hitük. Na ilyenkor mi van? Ezek a betegek is okkult bűnt követnek el mert ez a fajta “gyógymód” nincs benne a te bibliádban? Ezek a betegek okkult bűnt követnek el mert úgy mernek meggyógyulni, hogy nem imádkoznak a te szeretett istenedhez?
Nem kötekedésből kérdezem csak kíváncsiságból.
Vannak fizikai törvények, és lelki törvények. A hit egy ilyen lelki törvény. Ugyanúgy ahogy a fizikai törvények működnek (bárki ejti le az almát, az le fog esni), a lelki törvények is működnek mindenkinek, ha megfelelnek a kritériumoknak. A hit működésének nem feltétele az istenhit és nem is kell mindenféleképpen a lélekvilággal kapcsolatot teremteni hozzá. A hit működése egy tény. Használhatja az Istenben hívő, az okkultista, és az is akinek fogalma sincs az egészről.
Xenia!
Nagyon igazad van, legalább is, ami a “saját tapasztalatomat” illeti.
Én tudatlanságból estem az okkultizmus bűnébe. Elkezdtem olvasni egy könyvet. Még az első lapokon tudatta az olvasóval, hogy valamilyen “szabadkőműves páholy” könyve. Én pedig nem voltam tisztába a “szabadkőműves” fogalommal. Hihetetlen történeteket írt le, és én kíváncsiságból olvastam. Akkor sem kaptam észbe, mikor különböző “idézések” voltak benne.
Ez után történt velem is UFÓ jelenség. Rettenetes volt. Lebénított állapotomban egyetlen szónak sikerült elhagyni a “számat” de talán csak a szívemet. Istennek a neve. Abban a pillanatban meg is szabadított tőlük.
Megszabadított állapotomban kerestem az okát, hogy mi volt ez? Sokáig nem tudtam. Egészen addig, amíg véletlenül a kezembe nem akadt egy újságcikk, UFÓ eltérítésekről, ahol hozzám hasonló történetet olvastam. Ott találkoztam életemben először az UFÓ szóval és jelentésével is. Ugyan akkor azt viszont rögtön tudtam és megértettem, hogy miért következett be.
Abból a helységből indult el, ahova a fent említett könyvet tettem.
Kölcsön könyvként a könyvet azonnal vissza is adtam osztálytársamnak, eszembe sem jutott, hogy egy betűt is olvassak a továbbiakban belőle.
Tény és való, hogy mikor vissza adtam a könyvet, egy szót sem szóltam arról, hogy mi történt velem. Igazából akkor még én sem tudtam, hogy mi volt ez.
Azóta az okkultizmus minden fajtáját kerülöm. A “cirkuszi bűvésztől” a horoszkópig mindent.
(Életem során beigazolódott az is, hogy mind a kettőnek lehet köze az okkultizmushoz.
Tudom, a bűvészek többsége trükköt alkalmaz, – de találkoztam olyannal is, aki démoni erőkkel dolgozik.)
Xénia kedves, akkor a megfigyelésen alapuló tapasztalat és a gondolkodás is az okkultizmus körébe tartozik szerinted?
Nekem van személyes élményem ezekkel a lényekkel,de nincs jó oldala ennek a történetnek.A dolog nagyon régen kezdődött,egy nagy fénygömböt láttam a ház előtt,kicsi gyermek koromban.Éreztem ,hogy ki kell néznem az ablakon és bámultam ahogy megállt három-négy méterre,és egy pici piros csík szaladgált az elején.Sajnos ma már tudom,hogy nem a kedves idegenek voltak,hanem bizony pokoli,démonok akik képesek ilyen jelenségeket elektromos fundiumokat,fény jelenségeket,gerjeszteni,és a bolond ember mindjárt ugrik hogy “UFÓk jaj de jó!”.
Én is azt hittem meglátogattak,a tévében néztem ilyen műsorokat,olvastam magazinokat,és gyermek fejjel azt hittem megütöttem a főnyereményt.Jelenlét érzésem volt,és olyan de olyan boldog voltam.Amíg meg nem támadtak,és rá nem jöttem,ezek inkább kínozni akarnak és nem szeretni.Megerőszakoltak,megvertek,megkínoztak,borzAalmas dolgokat éltem át.Látomás tárult elém ami mindent felfedett előttem.Egy nagy barlangban lógtam és fákják égtek körülöttem,és ezek az idegenek gyilkos élvezettel kínoztak engem.Embereket láttam akik bántottak,és az idegenek a szívükbe tettek gonosz fekete gondolatokat,és kéjesen sóhajtoztak utána.
Jézushoz menekültem előlük,éreztem ,hogy az energiámat szívják és a lelkemet gyötrik minden erejükkel,és amikor rájöttek,hogy Jézus a védelmemre kelt,olyan harc bontakozott ki a lelkemért,ami már nekem is sok volt.Valóságos háború amiben az angyalok sokszor a lábamnál fogva rángatták vissza a lelkemet a testembe.21 évesen meghaltam,mert egy démon eltépte a fonalat ami a testemhez kötött,megtapasztaltam a leggyorsabb halálnemet,egy perc alatt kinn találtam magam az élők sorából.Egy angyal szólt nekem,meghaltam,de vissza mehetek a testembe még.A testem fölé lebegtem és átéltem egy feltámadást.Magamhoz tértem,éreztem a szívem dobbanását és olyan fájdalom öntött el,mert a vérnyomásom az ereimnek feszült,hogy elájultam.
Senki ne higgye,hogy azok a lények kedves idegenek,mert nem azok.Voltak teremtmények akik a védelmemre keltek,de nekik Jézus parancsolta,hogy védelmezzenek.Jézus nagyon vigyáz a szolgáira,és azok szépek,jó kiállásúak,szeretet teljesek.A démonok satnyák,beesett szeműek,sunyik,és hazudnak mint a vízfolyás.Különféle félig állati formát vesznek fel és amikor csak tudnak fájdalmat okoznak másoknak,kínoznak másokat,megaláznak másokat.
A szellemek vagy Jézussal vannak,vagy ellene más út nincs.Aki a középutat akarja,azt beszippantja a pokol,és energia háborúba keveredik,ahol ő lesz az elemfeltöltő,a kifacsart gyümölcs,és a fölötte állók a jóllakott kínzók.
Az a legfontosabb ebben,mindegy nekem hisznek-e a történetemben vagy nem,de Jézus nélkül kegyetlen bajban lesznek,én ezt megtapasztaltam amikor Jézus nélkül akartam leánykodni.Az okos a más kárán tanul,én meg vagyok az ostoba akit jó alaposan elintéztek.Jézus nélkül élni szigorúan tilos,és kimondottan káros,szó szerint.
Kedves Bealina!
Azért ez egy nagyon komoly történet. Démoni kínzáshoz hasonlóban nekem is részem volt, szintén a saját hülyeségem miatt. Ez nem UFO jelenség volt.. Egy éjszaka hirtelen tört rám iszonyatos elsöprő erővel..
Nekem sincs más menedékem Jézus váltságán kívül.
Nem gondoltam volna hogy itt Magyarországon is vannak UFO észlelések és megmenekülések.
Fontos feladat a tiéd, el kell mondanod a történeted ahol csak érdemes!
úgy ahogy nekem is..