Idők jelei, Tudomány és technika

Emberi klónozás 50 éven belül

Ahogy az elmúlt néhány évtized technológiai fejlődése, az egyre nagyobb és ?jobb? bombák, rakéták és más fegyverek, növelték az önmegsemmisítés veszélyét, ugyanígy a génmanipuláció és a klónozás területén elért eredmények is kétélű fegyverként működnek: egyrészt jobb életminőséget ígérnek, másrészt viszont olyan problémákat idéznek elő, melyekre sem a tudomány, sem a társadalom nincs felkészülve, és nem is tudja, hogyan kezelje őket.

Azok, akik emberi lényeket akarnak klónozni, Isten dolgába ártják magukat, és mindezt az Ő tudása, hatalma és szeretete nélkül teszik. Azt gondolják valóban képesek javítani Isten elgondolásán és tervén?

Hogyan függ ez össze az utolsó időkkel? A Biblia szerint ?az utolsó napokban nehéz idők jönnek, a gonosz emberek és ámítók még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve; ? mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg? (II. Timótheus 3:1, 7, 13). Minden tudományos előrelépés a klónozás területén egy lépéssel közelebb visz bennünket ahhoz, hogy kis istenekké váljunk; és egy lépéssel távolabb visz Isten igazságától. (Joseph Candel)

Forrás: Telegraph.co.uk

A gyermeküket elvesztő szülők akár ötven éven belül lehetőséget kaphatnak, hogy másolatokkal helyettesítsék őket, jósolja egy brit tudós, aki idén kapott orvosi Nobel-díjat.

Sir John Gurdon, akinek az 50-es és 60-as években végzett békaklónozási kísérletei vezettek Dolly, az első klónozott emlős születéséhez 1996-ban, azt mondta, hogy az emberi klónozás fél évszázadon belül megtörténhet.

Habár egy teljes ember klónozása számos etikai kérdést vetne fel, a biológusok azt állítják, az emberek előbb utóbb túltennék magukat aggályaikon, ha azt látják, hogy az eljárás elterjed az orvoslásban.

Kezdetben a mesterséges megtermékenyítést is gyanakodva nézték, de Louise Brown, az első lombikbébi 1978-as megszületését követően a legtöbb ember elfogadta az eljárást, magyarázza a professzor.

A klónozási módszerek jelentős fejlődésére van szükség mielőtt az eljárást embereken is alkalmazhatják, mert egyelőre a legtöbb klónozott embrió deformált, tette hozzá.

A BBC Rádió Tudományos élet című műsorában nyilatkozva, Sir John elmondta, hogy első békakísérlete idején azt jósolta, még ötven év kell az első sikeres emlősklónozásig és talán ugyanez igaz az emberi klónozásra is.

Sir John hozzátette, hogy az emberi klónozás nem egyéb, mint egy ember egypetéjű ikermásolatának létrehozása, így az orvosok tulajdonképpen ?csak lemásolnák, amit a természet már megalkotott?.

?Én azt vallom, hogy bármi, amit a szenvedés megszüntetésére és az emberi egészség javítására tehetünk, előbb utóbb széles körben elfogadást nyer és ez alatt azt értem, hogy amennyiben a klónozás megoldást nyújthat egy problémára és hasznosnak bizonyul, azt gondolom, elfogadottá válik majd,? mondta a professzor.

A Cambridge Egyetem tudósa elmondta, hogy nyilvános előadásain rendszeresen megkérdezi hallgatóit, hogy támogatnák-e, hogy egy gyermekét elvesztett anya petesejtjéből és az első gyerek bőrsejtjeiből egy másik gyereket állítsanak elő, feltételezve, hogy az eljárás biztonságos.

?A szavazások során a jelenlévők átlag 60%-a támogatná az eljárást,? mondta. ?A nemmel szavazók általában azzal érvelnek, hogy az új gyerek azt érezné, hogy ő csak egy helyettes, és önmagában nem értékes.

?De amennyiben az anya és az apa ezt az utat választja, miért állítsuk meg őket??

Előző posztKövetkező poszt

5 hozzászólás

  1. Imádom az ilyen isten munkájába ártjuk magunkat és egyéb elmés megszólalásokat!
    Na szóval elöljáróban annyit hogy, igen orvostanhallgató vagyok, és igen jobb szeretem a tudományos magyarázatot a dolgokra, sem mint a miszticizmust, de természetesen sosem zárkóztam el előle, így van ez a vallással kapcsolatban is. Bár leginkább a hit az amit szépnek tartok. A vallás, egyház és annak intézménye már totál más tészta, teszem azt a kereszténység. Véleményem szerint vannak nagyon jó gondolatai, de az ahogy képesek voltak az emberek kifordítani az idők során és konkrétan üzletet csinálni belőle, hát az már inkább hányinger. (Kifordítás alatt pl a drága keresztes háborúkat értem. Őszintén kétlem hogy ha van EGY isten akkor Ő azt szerette volna hogy drága teremtett gyermekei gyilkolják le a másikat, na de ebbe ne is mélyedjünk inkább el.) Na szóval a klónozás témára rátérve. Az hogy egy egész embert klónozzunk, ha hiszitek ha nem etikátlannak tartok én is. Viszont, és ez a legfontosabb rész. Miért ne lehetne szerveket szöveteket klónozni?! Nem kéne egy anyának a kisfia kezét szorongatni egy kórházban azért imádkozva,( mert ez morbidan hangzik de így van!!) hogy valahol máshol valaki másnak a gyermeke meghaljon hogy az övé tovább éljen. Hanem a beteg gyermek szerveit klónozhassuk. Etikátlan? Nem hinném. Az hogy egy egész embert klónozzunk nos attól még azért messze vagyunk. Persze a fene se tudja. 🙂 Nem vagyok paranoiás összeesküvés elmélet szövögető, de az amcsikból bármit kinézek. Ott aztán van pénz , hogy odacsődítsenek elég lángelmét. De ha már létezik a technológia, akkor is max csecsemőt ha tudnak “előállítani”, tekintve hogy ez nem Swarcheneggerrel a 6. napon című filmje. 😀 Bocsi hogy így a végére elkalandoztam kicsit. De tessék gondolkodni, s nem csak Isten így – Isten úgy című felszólalásokkal dobálózni. (Tekintve hogy nem hiszem hogy az valamilyen magasztos célt szolgálna hogy egy gyermek vagy ne adj isten csecsemő meghal. Ezt ne akarja senki sem beadagolni nekem. Aki meg ezt elhiszi, az pont olyan hülye mint egy pár rendőrcsizma!!)

  2. Hát ezt már reméljük nem érjük meg! Ehhez még hozzátennék: a “magzatok” 3 éves korukig abortálhatók legyenek, című dolgot, és akkor már az az alja!
    Gondolom, hogy így lenne, amikor rájönnének a “szülők”, hogy ez a gyerek, nem az a gyerek! Legalábbis csak a teste hasonlít, a lelke nem!
    Nekik, meg az a gyerek kell!

    1. A klón is ugyan olyan ember mit te, a különbség az, hogy másképp fogant. Sőt ha DNS-e megfelelően volt modósítva még talán okosabb,erősebb,gyorsabb,…. stb. lesz nálad.

      1. Jurassic Park 3 ból egy részlet:
        Amikor a nő meg áll a klónozott Dinó embriók előtt és azt mondja: Így kell Dínokat csinálni?
        Erre a válasz: Nem… így kell Istent játszani.

        Itt is valami hasonló áll fent.

    2. Ami testtől született, test az; és ami Lélektől született, lélek az.

      A lélek mivel a testhez van kötve , így valószínűtlen hogy a testen kivűl is működik fogadtatás lélektől valósága is . De lehet , hogy tévedek .
      Egyébként nem gondolnak bele , mihez vezet ez a folyamat . Klónozás , ahhoz vezet egy általam ismert mese szerint , hogy felnőtt emberek jőnek majd le a klóngyárról , és akkor majd mit tehetünk .

Hozzászólás a(z) Ida bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend