Idők jelei, Világkormány

Az Új Világrend ? Paranoia vagy valóság?

Forrás: Activist Post

Az Új Világrend kifejezés olyan heves reakciókat kiváltó feltételezéseket és személyes észrevételeket foglal magában, hogy használata önmagában újságírói aknamezőnek számít. Sok elemző (fősodrású és egyéb) próbált már írni róla és elemezni ezt a valós szociológiai ideológiát, közérthető, didaktikus nyelven, objektívan, adatokkal alátámasztva és mégis ellentámadással, gúnnyal vagy teljes mellőzéssel találta szemben magát, sokszor még munkája megjelenése előtt. Ennek rendkívül egyszerű oka van: a nagy nyilvánosságot sikerült mentálisan beoltani a kifejezés ellen. Más szóval úgy programozták őket, hogy erre a szóösszetételre ösztönösen negatívan reagáljanak, sokszor anélkül, hogy tudnák, miért teszik.

A programozott reakciót részben úgy sikerült elérniük, hogy az ?Új Világrend? kutatóiról kialakítottak egy ?összeesküvés-elmélet gyártó? sztereotípiát, ami szerint minden hasonlóan gondolkozó ember csupán figyelemre vágyik vagy csupán zavart személy, aki egy kaotikus őrült világban megpróbál kreatív, logikus összefüggéseket találni. Ezt saját tapasztalatból tudom, mert én is ehhez a naiv, ?racionalista? csordához tartoztam egykor. Én is ugyanezeket a sekélyes érveket hoztam fel a kőkemény tények megcáfolására. Miután több ezer könyv, film, reklám vagy újsághír próbálja nevetségessé tenni az összeesküvésekben hívőket, egyes emberek számára nehéz előítélet nélkül fogadni a témát.

Ironikus módon az Új Világrend fogalmának azonnali visszautasításához a nyílt párbeszéd hiánya is vezethet. Tehát az Új Világrend létezése elleni pszichológiai gátat nem legitim érvek állítják, hanem az emberek hajlandóságának hiánya, aziránt hogy nyitott elmével meghallgassanak olyan érveket, amelyeket a többség nem tett magáévá.

A legtöbb ember inkább követő és csak nagy erőfeszítés árán képes elszakadni a tömegtől.

Az elitista gondolkodók és propagandagépezetek, mint a Southern Poverty Law Center (SPLC), az Új Világrend kutatóinak megtámadásán keresztül kihasználják a csorda mentalitást és a többségre jellemző ismerethiányt. Egy friss példa az SPLC támadása egy Oath Keeper cikk ellen, ami a Védelmi Minisztérium azon programját próbálta leleplezni, aminek égisze alatt orosz katonákat képeznek ki az Egyesült Államokban. Mivel a cikk az Új Világrendet is említi véleményük szerint a szerzők ?paranoiásak?.

Aki képes túllépni az előítéleteken, következő lépésként végre felteheti a legfontosabb kérdéseket: Mi is az Új Világrend? Milyen filozófia rejlik mögötte? Honnan ered? A fősodrású média megpróbálja elhitetni az emberekkel, hogy az alternatív média saját szórakoztatására találta ki a témát, holott a kifejezés a XX. század elején került először nyilvánosságra, de már évtizedekkel korábban, az ?összeesküvés elméletek? születése előtt, kimerítően tárgyalta a politikai és üzleti elit.

A Libertariánus mozgalom definíciója szerint az Új Világrend az elitista szervezetek együttes törekvése arra, hogy a globális hatalmat egy választás nélkül kinevezett és felelősségre nem vonható maroknyi ember kezében összpontosítsa, politikai manipulációk, gazdasági felforgatás és háborúk segítségével. A cél az egyéni, állami és nemzeti szuverenitás teljes megszüntetése. Sok ember azonban nem elégszik meg a nyilvánvaló tények felsorolásával. Ahhoz, hogy tényleg megértsük, hogyan érkezhetett ennyi ember egymástól függetlenül ugyanarra a következtetésre, meg kell vizsgálnunk az eredeti forrásokat.

Számos megdönthetetlen tényt tartalmazó cikk jelent meg az üzleti globalizációra irányuló direkt törekvésekről és a központi bankoknak ezt a törekvést támogató szándékos stratégiájáról a nemzetek feletti hatalom átvételére. Ahhoz, hogy tényleg megérthessük, mit értenek a világ pénzügyileg és politikailag legnagyobb hatalommal rendelkező egyénei az Új Világrend alatt legjobb, ha első kézből származó forrásokat idézünk. Íme:

?A nacionalista individualizmuson alapuló rendszernek mennie kell? A szuverén államok korának végét éljük? A Nyugati Világszocializmus felállításáért folytatott harcban a mai értelemben vett kormányok megszűnhetnek létezni? Rengeteg ember fogja gyűlölni az új világrendet? és meghal az ellene folytatott tiltakozásban.? ? H.G. Wells, Az Új Világrend, 1940

?Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, ?internacionalistának? nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.? ? David Rockefeller emlékiratai, 405. Oldal

?A következő évszázadban a nemzetek, ahogyan ma ismerjük őket, megszűnnek. Valamennyi állam egyetlen, globális hatalmat fog elismerni. A nemzeti szuverenitás mégsem volt olyan jó elképzelés.? ? Strobe Talbot, Bill Clinton kormányának külügyminiszter helyettese a Time magazinnak nyilatkozva, 1992

?Létezik, sőt, már egy generáció óta létezik egy nemzetközi anglomán hálózat, ami bizonyos mértékig úgy működik, ahogyan a kommunisták működnek a radikális jobboldal szerint. Ezt a hálózatot leginkább a kerekasztal csoportokhoz hasonlíthatjuk, akik nem idegenkednek együttműködni a kommunistákkal vagy más csoportokkal és ezt gyakran meg is teszik. Ismerem ezt a hálózatot, mert már húsz éve tanulmányozom és két éven keresztül, a 60-as években lehetőséget kaptam, hogy megvizsgáljam irataikat és titkos jegyzeteiket. Nem idegenkedem tőlük, illetve legtöbb céljuktól vagy kijelentésüktől, hiszen életem jelentős részében közel voltam hozzájuk és eszközeikhez? Némely irányelvük ellen a múltban és mostanában is tiltakoztam ? de általánosságban leginkább az ellen van kifogásom, hogy ismeretlenek kívánnak maradni, és úgy vélem, hogy történelmi szerepük elég jelentős ahhoz, hogy ismertek legyenek. ? A Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) ? egy Angliából eredő társaság amerikai ága, úgy hiszi, hogy a nemzeti határokat el kell törölni és bevezetni egy egységes világhatalmat.? ? Idézet Carroll Quigley professzornak, Bill Clinton mentorának ?Tragédia és remény? című könyvéből.

?Végső célunk, hogy a Szovjetuniót ismét visszahozzuk a világ rendjébe. Talán a jövő világrendje a nemzetek családja lesz.? ? Részlet George H.W. Bush beszédéből a Texas A&M Egyetemen, 1989

?Győzni fogunk az öbölben és ez egy örök figyelmeztetés lesz minden jelen és jövőbeli diktátornak és zsarnoknak, aki törvénytelen agressziót akar. A világ megragadhatja majd ezt a lehetőséget, hogy megvalósítsa az új világrend magára régóta várató ígéretét, ahol a brutalitás nem érdemel jutalmat és az agresszió együttes ellenállással találja szemben magát.? ? George H.W. Bush elnöknek a nemzethez intézett beszéde, 1991

?Az Uruguay-i Kerekasztal végső megállapodása, ami az évszázad kerekasztal tárgyalásának lezárását és a Kereskedelmi Világszervezet megszületését eredményezte (Marokkóban), létrehozva ezzel az Új Világrend harmadik oszlopát, az Egyesült Nemzetek Szövetsége és a Nemzetközi Valutaalap mellett.? ? A marokkói kormány teljes oldalas hirdetése a New York Times-ban, 1994. április

?A kongresszus nem egy szokványos kereskedelmi megállapodásról dönt, hanem egy új nemzetközi rendszer szerkezetéről? ami az első lépés egy új világrend irányába.? ? Henry Kissinger a NAFTA-ról, Los Angeles Times

?Az Új Világrendet alulról felfelé kell felépíteni, nem fentről lefelé? de végül a nemzeti szuverenitást megkerülve, illetve apránként lerombolva sokkal többet érhetünk el, mint egy hagyományos szemtől-szemben kivitelezett direkt támadással.? ? Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) tag Richard Gardner, a CFR folyóirat 1974. áprilisi számában

Az idézetekből egyértelműen kiderül, hogy az Új Világrend és az ezzel járó globális kormány nem eltúlzott állításokon vagy alaptalan félelmeken alapuló képzelgés. Ez egy különösen nagy befolyással rendelkező csoport, nagyon is nyíltan vallott szociálpolitikai ideológiája. Teljes képtelenség lenne összeesküvés elméletnek nyilvánítani.

A kapitalista és szocialista szervezetek is csupán összeesküvés elméletek? A politikai pártok is összeesküvés elméletnek számítanak? A Greenpeace csupán paranoiás emberek képzeletének a szüleménye lenne? És a vállalati lobbi? A sztálini Oroszországban végbement tisztogatások csupán tündérmesék voltak? A náci párt célja nem a világ feletti uralom megszerzése volt? Egyértelmű, hogy ezek a közelmúlt és a jelen kézzelfogható, nagyon is létező erőinek számítanak.

A történelem során nagyon is valós, konkrét célokkal és hittel rendelkező szervezetek és embercsoportok próbálták saját értékeik szerint alakítani és irányítani az emberiség kulturális fejlődését, összehangolt és igen fondorlatos eszközök segítségével. Az Új Világrend sem különbözik ezektől ilyen tekintetben. Egyedivé az alkalmazott módszerek alattomossága és szerkezetének összetettsége teszi. Számomra az furcsa, ha valaki nem hiszi el, hogy ezek az összeesküvések a valóság állandó és szerves részét képezik. Emberek titkos csoportjai évszázadok óta mesterkednek a világ feletti hatalom megszerzésén, a hazafiasság és racionalizmus köpönyege mögé rejtve igazi szándékaikat.

Egy másik fontos téma, ami sok embert összezavar, a bal és jobb oldal megtévesztő fogalma. Az Új Világrend soraiban a ?bal? és ?jobboldal?, demokrata vagy republikánus értelmetlen fogalmaknak számítanak. Amikor a vezető politikai erők csupán retorikában, nem pedig tettekben különböznek egymástól, rá kell jönnünk, hogy a két tábor között csupán stílusbeli különbségek vannak és szó sincs két külön pártról.

Azt várják, hogy a kutatók és internetes újságírók említést se merjenek tenni az Új Világrendről. Vajon tartózkodnunk kellene bizonyos kifejezésektől, mert a nyilvánosság nem rendelkezik kellő információval? Ez igencsak kicsavart logikának tűnik. Szerintem jobb elfogadni az igazságot a hozzá tartozó párbeszéddel együtt. Nem szabad hagyni, hogy a körülöttünk lévők tudatlansága eltántorítson a tények feltárásától. Az Új Világrend egy nagyon is meghatározható és mennyiségileg kifejezhető politikai mozgalom. A mozgalmat nyilvánosan éltető elit dicséretek özönét kapja, miközben az ellenzőket paranoiával vádolják. Minél kevésbé törődünk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások, annál többet tehetünk az igazságért. Végtére is jobb, ha az embert ?őrültnek? tekintik, de igaza van, mintha ?épelméjűnek? minősítik, de téved.

?Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket.? ? János 8:32

Előző posztKövetkező poszt

36 hozzászólás

  1. Többnyire egyetértek az előttem szólókkal. (kivéve a lelki társad!)
    De elgondolkodtam egy kicsit, hogy vajon, abban az esetben, ha a “legfelsőbb” elithez, ahhoz a néhány emberhez tartoznék, akik az egésznek az irányítói, akkor vajon én hogyan is szelektálnám az embereket? ( Persze nem a végrehajtás mikéntje lenne a gond, hiszen csak ki kell osztani néhány százmillió vakcinát, (na jó, mondjuk egymilliárd, történhetnek balesetek, nem reagál jól rá az illető! ) beoltani akikre szükségem van a jólétem, luxusom érdekében, és már mehet is ki a megbízásomból kifejlesztett, legyártott vírus! Ugye ez azért is jobb megoldás, mint a háború, meg felkelések, meg atombomba, stb. mert még csak nem is lenne környezetszennyező. Ráadásul, se a termést nem teszem tönkre, se a haszon állatokat. Vagyis menne tovább minden “szépen, rendben”. Kaja lenne, a folyókat, vizeket se szennyezném, “kén” kiszórással, meg hasonló “okos” megoldásokkal.
    Előtte, természetesen be chip-pelném ( a vakcinával egy időben) azokat, akik életben maradhatnak, hogy tudjam, hogy ki hol, mit csinál, és persze irányítani is tudjam őket, mert nehogy már csak úgy szétszóródjanak a földön, én meg mehetek kapálni, ha enni akarok.
    Szóval ez a része, ahogy látom, hogy hogy áll a technika már most, nem okozna egy pillanatnyi gondot se. Viszont, én bizony úgy látnám, hogy “nekünk” tulajdon képen, egynéhány nagyon kreatív, kiváló, zseniális tudósra lenne szükségünk, az összes tudomány ág területéről ( persze nem ilyenre gondolok, hogy statisztika, népművelés,közvélemény kutatás, stb.)Hogy ugye, elérjük a célunkat, mi minél tovább élhessünk ( természetesen egyre jobb létben!) , ha lehet “avatár testet” létre hozni, akkor az is meglegyen. Meg a többi, technikai fejlődés, stb.
    Szükségem van továbbá, kulikra, akik pont csak annyira értelmesek, hogy eltudják végezni a rájuk bízott termelő munkákat, amellyel a mi szükségleteinket kitudják elégíteni, és a saját ellátásukról is gondoskodnak. De ahhoz ne legyenek értelmesek, hogy bármikor is megkérdőjelezzék, az általunk felállított rendszer igazságosságát.
    Hagynék még, néhány jó “genetikával ” rendelkező “szórakoztató” ipari anyagot, meg szaporító anyagot is, amíg nem áll rendelkezésünkre a génmódosításhoz szükséges, teljes tudás.
    Természetesen néhány bürokrata is kell, de ezekből nem sok, hiszen már a számítástechnika rendelkezésre áll, és a fejlesztőket, programozókat a tudósok körébe soroltam. ( Ezeket, természetesen kissé jobb létben tartanám, de vigyáznék, hogy ezek se legyenek túl okosak, nehogy bebabráljanak a chipek környékére)
    A szaporulatot innentől már kézben tartanám, kötelezővé tenném a kulik terhesség alatti “vitaminozását”, amellyel biztosítani tudnám, hogy nehogy valami gikszer beüssön, agyi téren. A tudósok csapatánál is ugyan ezt tenném ellenkező előjellel.
    Egyértelműen, abban az esetben, ha a munkaerő ( akár tudós is) már nincs “csúcsformában”, az “emberiség” érdekében ( hogy ne legyenek eltartandó, haszontalan rákfene a társadalom testén!) meg semmisíteném.
    Persze, a technika fejlődésével, amikor már látnám, hogy még ennyi emberre sincs szükségem, ( térdig járok a repülőkben, jachtokban, kocsikban, kajában, űrrepülőkben…….stb.) a “környezet megkímélése” érdekében, tovább csökkenteném, ezt a “parazita” fajt.
    ( bár ilyen elképzelésről, már olvashattál is!)
    Na most, drága felebarátom, nekem rád, csak addig lenne szükségem, ( hacsak nem vagy a fent említett “szükséges ” emberek közül való,(bár, ha így lenne, szerintem már “felfedeztek ” volna, és odakint dolgoznál valamelyik projekten) ( a kulikat nem innen választanám, az Ázsiaiak jobban bírják a melót, ők még hozzá vannak szokva, a nagyon kemény munkához, és a szegénységhez. Nekik egy picivel jobb életszínvonal is boldogságot okozna )amíg “önként és dalolva”, a “jó ügy érdekében”, az “emberiség és a föld, meg a fenntartható fejlődés megmentése” érdekében bevakcináznád és bechip-pelnéd az embereket. ( persze azt nem árulnám el neked, és elvtársaidnak, hogy nektek már nem fog jutni! Sőt arról se tudnál, hogy az már a projekthez tartozik, vagy, hogy már elindítottam.)
    És ugye elég világos ez alapján, hogy “sajnos” senki nem lenne a “szörnyű járvány” túlélői között, aki csak is egy kicsivel is felette, illetve alatta van a szükséges intelligenciának.

    Na most, a “jóindulatban” én többek között azért se tudok hinni, mivel ezek az emberek rabolták ki a népeket, embereket. Ezek nem azért gazdagodtak meg, mert annyira ember barátok voltak, annyira szívükön viselték volna a dolgozóik jólétét. Amit lehetett mindent elvettek mind az emberektől, mind az országoktól! Élősködésről beszélnek, és eléd állítják a szegényt, nyomorultat,az elesettet, akit pont ők tettek azzá! Te meg, és sajnos még egy csomóan el is hisztek! Ha bárkit “emberbaráti szeretetből” megakartak volna menteni, nem ők birtokolnák a föld összjövedelmének a 95% -át. Talán a tied az a gyár, amelyik tönkreteszi a folyók vizeit? A te üzemed köpi magából a füstöt, vegyi anyagot? Te okozod általuk a savas esőket? Talán a te papírgyáradba vágatod ki az őserdőket? Te engedted a Tiszába az arzént, mert aranybányád van? Te voltál, aki megtámadtatta Irakot, meg a többi országot, az olajért, hogy legyen mit finomítanod, és a műanyaggyáradba és vegyi üzemeidbe legyen alapanyag? Te csinálod a polgárháborúkat, csak, hogy el tudd adni a fegyvereket, amit a te gyáradban állítanak elő?
    Ha bármit akartak volna az emberiség érdekében tenni, nem harácsoltak volna, de azt se tiltotta meg nekik senki, hogy amit eddig összeloptak, szétosszák!
    Te tényleg nem látod, hogy pont azokat élteted, és szolgálod, akik az egész problémát létre hozták?! És azok ellen uszítanak téged, akiket az ő kapzsiságuk juttatott idáig?!

    Ha nem tudnám, hogy Sátán áll, mind e mögött, nem hinném el, hogy egy értelmes ember így gondolkodhat!

    Mindazonáltal, azért még mielőtt bármit is teszel,olvasd el a Bibliából a Jelenések könyvét! Ott nem csak a forgatókönyvet találod meg ( amit már ezelőtt 2000 évvel leírtak!), hanem a végkifejletet ,és a hozzátartozó ítéletet is. Szerintem nem árt korrektül tájékozódni!

  2. Illuminatinak:

    Pár dolog ami nem stimmel:

    Azt mondod nincs ezoterikus világ, magyarán arra gondolsz, hogy nincs lélek, ez csak egy anyagi világ. Válaszként ott van a klinikai halál esete; hipnózissal vissza lehet vinni az emberek nagy részét előző életükbe és még sorolhatnám…

    Azt mondod, ez a világ csak egy ilyen drasztikus tervvel szabályozható. Lehet sokkal békésebb módszerrel is, pl. ott a születésszabályozás.. De ha már itt tartunk, mi alapján döntötök ti, hogy mennyi a népesség elfogadható száma és egyáltalán honnan veszitek ehhez a bátorságot? Miért képzelitek magatokat isteneknek?
    Ha ti valóban jót akartok, miért szennyezitek a Földet. Már rég nullponti energiával – és ahhoz hasonlókkal működhetne minden berendezés -és jármú, de pontosan a felső réteg nem engedte elterjedni. Már itt megdől a jóságos szerepkör.

    Rendkívüli módon átlátható ez a terv. A dél-amerikai és ázsiai államok nem voltak hajlandóak behódolni a pénzkartellnek, Afrika pedig csak “nyeli a pénzt”, de legalábbis nem hoz a konyhára. TEHÁT veszniük kell… Azok, akik jelenleg a pénzkartellt alkotják, a világgazdaság összedőlése után is meg akarják tartani a hatalmukat, de ez igenis csak egy lebutított, tizedére csökkentett világgal lehetséges. Szükséges továbbá az RFID chip is, mivel ez lesz a lánc, ha esetleg valaki mégis ellenállna.

    Olyan szinten átlátható ez az egész és sátáni, hogy ezt egész egyszerűen kár is megpróbálnod megmagyarázni.

    Még valami: ahogy mondtad te se vagy nélkülözhető és nem látsz bele a feletted levő – és az azok feletti szintek gondolataiba. Márpedig legfelül nem más áll, mint maga a gonosz. Az a vicc, hogy ez nem vicc…

  3. Egyértelmű paranoia főleg mostanság,a közeljövőben nem lesz világkormány sem világvége.Az NWO teljes bevezetéséhez évtizedek szükségesek(amennyiben igaz),aki azt gondolja,hogy ez ebben az évben bekövetkezik az több mint naivitás…

  4. Illuminati azt írja: ? Nincs szükség arra, hogy ezt bárki elhiggye, mivel az Új Világrend így is-úgy is be fog következni.? Ne feljtsük azonban, hogy ugyanez igaz Jézus Krisztus második eljövetelére és Isten Királyságára is, ami időrendi sorrendben az ?új világrendet? követi. Ezt sem hiszik sokan, mégis feltartóztathatatlanul be fog következni.

    A keresztények (Biblát jobban ismerő része ) jól tudja, hogy lesz egy ?új világrend? (amit a Biblia Nagy Nyomorúságnak hív). Azt is tudjuk, hogy ez elkerülhetetlen, és hogy sok szenvedés vár ránk. Van némi ismeretünk, a dronokról, a vírusokról, a nyomogombokról stb. De azt is tudjuk erről világrendről, hogy: ?még el nem jött; és mikor eljő, kevés ideig kell annak megmaradni?. (Jel 17:10) Hét évig fog tartani és a második fele lesz nagyon nehéz. ?Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint a ki tudja, hogy kevés ideje van.? (Jel. 12:12)

    A mérkőzés végeredménye nem a félidőben dől el. A mi hitünk szerint az átmeneti ?új világrend?-nek vége lesz azon a Teremtő által rendelt napon, amikor ?E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik.? Ez lesz az igazi Új Világrend, amilyenre minden egészséges lelkű ember vágyik, akinek tudomása van erről. Talán még Illumináti is, ha ismerné és elhinné, amit a jövőnkről a Biblia ír. (Mert abban igaza van Illuminátinak, hogy a mostani rendszer egyre rosszab és szüksges a változtatás.)

  5. Illuminati!Kiváncsi leszek,hogy Téged beáldoznak e majd vagy sem,ahogy ismerhető az “elit” gonoszsága én a helyedben nem bíznék abban,hogy Te megmaradsz,ha mégis akkor jó szórakozást kívánok ahhoz a pár évhez,aztán meg majd elmélkedhetsz arról,hogy valóban jó volt e ez az NWO a kénköves tóban,lesz majd rá időd bőven.Én inkább akkor kirostálódok inkább halljak meg pár évvel korábban,mint hogy egy kénköves tóban égjek örökkön örökké.

  6. Illuminati. Olvastam a blogod. Hát mondhatnám, hogy beteg, vagy nem normális. De csak annyit mondok, hogy csukott szemű, szűk látókörű.
    Szerinted jó ez a világ így ahogy van? Ahol egy termék, vagy egy nagy cég érdeke többet ér egy emberi életnél?

    ?A békét nem lehet erőszakos eszközökkel fenntartani; csakis megértéssel lehet elérni.? (Albert Einstein)

    Két videót linkelek be. Ne félj ez nem “Anti NWO propaganda film”
    http://www.youtube.com/watch?v=5J0D1cHARMc
    http://www.youtube.com/watch?v=nDlCINChyeY

    1. Nincs blogom. Egyet elkezdünk ugyan, de gyorsan rájöttünk, hogy más formában kell ennek nekiállni. A személyeskedő megjegyzésedet pedig ignorálom, nem szint. Azt pedig végképp nem írtam, hogy a világ úgy jó, ahogy van. Éppenséggel a gyökeres változás pártján állok, szomorú, ha ez nem ment át az írásomból…

      1. Gyökeres változás kell az tény.
        Viszont a lentebb feltett kérdésemre nem válaszoltál…

      2. Hamár tényleg nincs visszaút,minden eldőlt, akkor legalább annyit árulj el, hogy mennyi idő van hátra, szeretném a maradék időt kihasználni (kurvák,pia,zöld,ilyesmi…)

  7. Kedves Illuminati!! Ha a benned lévő világosság sötétség….akkor mekkora lehet a sötétség???

    1. Neked ugyanazt tudom mondani, amit az imént a társadnak. A személyeskedő, érveket nélkülöző ostoba szóváltásokba nem megyek bele.

  8. Rendben, vegyük sorra mindazt, maiket ellenérvként leírtatok.

    Az Új Világrendet nem ?vérben forgó szemű bankárok? irányítják, ezt most szögezzük le. Ők csupán a projekt egyes elemeinek végrehajtói, vagyis a ?hasznos hülyék?. Eszközök. Nem bankár-birodalom épül, mivel az Új Világrend rendszerében a mai fogalmak szerint megszűnik a pénz és a gazdaság is. Ennél fogva nem lesz szükség sem bankokra, sem olyan szerveződésekre, amelyek céges formában termelnek profitot. Az Új Világrendről elképesztően kevés használható fogalmaitok vannak, csupán a kezdeti lépéseket vélitek látni, azt a katarzist, ahonnét az egész kiindul és lendületet vesz. Igen, ettől berzenkedtek folyamatosan, az optimalizálás eszközrendszerétől, a népességcsökkentési programoktól, a legnyomorultabb ? és egyben legszélesebb ? osztály eltüntetésétől, a haszontalan milliárdok halálától. Szomorú, hogy minden egyes összeesküvés-elmélet nem képes ennél tovább látni és megmutatni azt, hogy miután ez megtörténik, vajon milyen civilizáció alakulhat ki, megszabadulván a logikátlanság és célszerűtlenség ballasztjaitól.

    Persze akadnak elméletek, de pusztánalap nélküli feltevésekkel, miszerint a Föld egy börtönbolygóvá válik, lesz egy max félmilliós szupergazdag réteg és egy néhány százmilliós rabszolga-sereg, akiket tudatmódosító szerekkel züllesztünk félállati szintre. Ez azonban nem igaz. Az igazság az, hogy ezt a bolygót azon kevesek ? hozzávetőleg félmilliárd ember ? öröklik meg, akik megvilágosodottak és akik kooperatív módon gondolkodva képesek elfogadni azt, hogy a tervszerűség sokkal célratörőbb, mint egy ösztön- ás véletlenszerűen növekedő társadalom-utánzat. A félmilliárdos létszám pedig biztosíthatja mindenki számára azt a jólátet, ami most a leggazdagabbak kiváltásga lehet csupán. A kérdés: Mi a jobb? Hét-nyolcmilliárkeserű, életet gyűlölő koldus, vagy félmilliárd boldog ember?

    A demokrácia a háttérhatalom műve? Érdekes felvetés. Tehát az ókori Görögországban a háttérhatalom honosította meg ezt az intézményt? Kötve hiszem ? úgy meg pláne, hogy van némi betekintésem az általatok háttérhatalomnak nevezett mozgalom történelmi múltjába. Elvetendő ostobaság, hogy a háttérhatalom immáron évezredek óta futtatja programjait, mivel a legelső, Új Világrend felé irányuló programok legfeljebb 300-350 évvel ezelőtt kezdődtek meg.

    A demokrácia valóban illúzió, ám ezt az illúziót maguk az emberek teremtették meg maguknak. Ahogy az egész világ egy illúzió a mostani formájában és azon túl, hogy ez a rendszer fenntarthatatlan, a további, ezoterikus elképzeléseknek is csupán annyi alapjuk van, mint amennyi a demokrácia valószerűségének.

    Én nem írtam olyat, hogy céltalan az életem. Azonban a legtöbbeknek az. Hiába beszélsz fizikai világról, a legtöbb ember nem részesült semmiféle ezoterikus megtapasztalásában és vélhetően azért, mert ilyesmi valójában nem létezik. A vallás eszköz, az illúzió, a hamis ígéretek, a beletörődés eszköze, végső soron a rabszolgaság egyik nagyszerű biztosítéka.

    Ázsa és Dél-Amerika gazdasága lehet, hogy papíron szép mutatókat képes felmutatni, de meg kell nézni az ottani emberek hétköznapjait. Ennél nagyobb kilátástalanságot és nyomort, méghozzá tömeges mértékben nehéz elképzelni. (Persze lesz, méghozzá nemsokára.) Nem a statisztikák, a számok, átlagolások számítanak, hanme a valóság. A gazdaság illúzió.

    Nem áltatok senkit azzal, hogy az Új Világrend valójában egy jó dolog. Nincs szükség arra, hogy ezt bárki elhiggye, mivel az Új Világrend így is-úgy is be fog következni. Nem hogy hasztalan az ellenállás, de érdemi akadályokat senki nem gördít elé. Szerencsére. Ti csak beszéltek arról, hogy ezt meg kell aladályozni, de igazából semmiféle hatékony eszközötök nincs erre. Még a szándék sincs meg igazán, mert a legminimálisabb ellenállási módszerekkel sem éltek. Nem mintha bármilyen partizánkodás használna. A (bio)technológiai eszközökkel bármilyen mértékű ellenállást könnyedén meg lehet szüntetni, ráadásul kisebb bajotok is nagyobb lesz annál hamarosan, hogy bármiféle ellenállással foglalkozzatok. Csapásképes drónok lebegnek a fejetek felett ezerszám. Génspecifikus vírusok várnak bevetésre. Agyprogramozott katonai erők alig várják, hogy rendet tegyenek. Az Új Világrend kitervelőinek kezében vannak az áram- és vízszolgáltatás nyomógombjai, ahogyan a bombák kioldógombjai is. Tehát senkit nem szükséges semmivel áltatni. Vagy ti olvastatok bármilyen hivatalos cáfolatot az Új Világrenddel kapcsolatban? Nem hinném. Azért nem, mert nincs ilyen. Nem akarnak áltatni senkit. Nincs rá szükség. Az Új Világrend terve meg fog valósulni.

    Án sem hiszme magam pótolhatatlannak, sőt, a piramus legfelső szintén állók sem azok. Senki sem az, de minél lejebb megyünk a szinteken, annál könnyebben lehet nélkülözni az embereket és annál inkább nem számít, hogy léteznek-e vagy sem.

    Most csak ennyire futotta, elnézést érte. Később mindenre érdembne reagálok ha lesz rá igény.

      1. Sanszos, hogy rászabadítanak ez emberiségre egy vírust. A maradékot meg úgy szelektálják, mint az USA-ban az 1900-as évek elején. Bizottságok állapították meg, hogy ki az akinek gyereke lehet és ki az akit sterilizálni kell. Aztán gondolom a halál paneleket is visszaállítják majd.

    1. Mert tényleg nagyon jól hangzik. Úgy utcára menni, hogy rettegés nélkül használhasd a dolgaidat, nem kell félned attól, hogy elvegye más azt ami a TIED. Felismerni az élet szépségét és azt, hogy összefogással sokkal többre mennek az emberek. Egymást segítve megoldani a problémákat amikből mindenki valami újat tanul, nem a háborúkkal szarakodni hanem tanulmányozni, vizsgálni az életet és a földet/élőlényeket. Megérteni a dolgokat, nem állat módjára viselkedni…
      Lehet még folytatni kb 100oldalon át.

      DE! Ki fogja kiválasztani és mi alapján azt a félmilliárd embert? Megsúgom, hogy sem te sem én nem leszünk közöttük. Vagy majd először tesztsorozatok lesznek a világ minden pontján? Elég röhejes…

    2. Itt egy indok amit nem láttam sehol: Az NWO immorális, mind a rendszer mind a módszereiben.
      Mi lesz ebből, a Sliders első évadának 10. része? Ingyen kaphatsz pénzt a bankautomatánál de ezzel feliratkozol egy eutanázia-lottóra?

    3. “Az Új Világrendet nem ?vérben forgó szemű bankárok? irányítják, ezt most szögezzük le. Ők csupán a projekt egyes elemeinek végrehajtói, vagyis a ?hasznos hülyék?.” – Igen ezt valahogy én is így sejtettem, akkor az előzőekben rosszul fogalmaztam.

      “a mai fogalmak szerint megszűnik a pénz és a gazdaság is” – Ha megszűnik a pénz ebből logikám szerint egyből következik az, hogy mindenki meg lesz chipelve. Viszont a chipek nemcsak jeleket képesek adni hanem fogadni is ami azt jelenti, hogy ezáltal az emberek programozhatóak lesznek. Ez nem rabszolgaság?

      “A vallás eszköz, az illúzió, a hamis ígéretek, a beletörődés eszköze, végső soron a rabszolgaság egyik nagyszerű biztosítéka. ” – Igen, ezzel egyetértek.

      “Azonban a legtöbbeknek az. Hiába beszélsz fizikai világról, a legtöbb ember nem részesült semmiféle ezoterikus megtapasztalásában és vélhetően azért, mert ilyesmi valójában nem létezik.” – A fizikai világ valóban illúzió de az ezotériát letagadni? A háttérhatalom előszeretettel használ számokat mert azoknak okkult jelentőséget tulajdonít. Vagy csak ott van az évente megrendezett Bohemian Grovi Törődés hamvasztása szertartás meg az egyéb okkult kis praktikák amiket az illuminátusok űznek a szertartásaikon. Habár nyilván átlagembernek nem sok fogalma lehet az ezotériáról, nem sok mindent lehet tanulni a 300 Ft-os ezo lapokból…

      “Nincs szükség arra, hogy ezt bárki elhiggye, mivel az Új Világrend így is-úgy is be fog következni. Nem hogy hasztalan az ellenállás, de érdemi akadályokat senki nem gördít elé. Szerencsére. Ti csak beszéltek arról, hogy ezt meg kell akadályozni, de igazából semmiféle hatékony eszközötök nincs erre.” – Ez sajnos tényleg igaz mert gyakorlatilag az emberek tényleg el vannak a Tv előtt nekik az jelenti a kis világukat. Tüntetgetni is csak akkor mennek mikor a jólétük veszélybe kerül más egyébért nem nagyon…

      Amúgy eszembe jutott, hogy egy külföldi fórumon megjelent egy Rejtettkéz nevű felhasználó aki azt állította magáról, hogy egy magas rangú beavatott család tagja és tényleg elég sok kérdésre válaszolt is meglehetősen hamar, válaszaiban egymásnak nem ellentmondva. Azt írta, hogy az új világrend valójában a szelekciót szolgálja. Hogy az arra érdemesek akik tudatilag megkezdték a felemelkedést elhagyhassák a bolygót, akik nem azok meg megszívták és következő életükbe újra visszatérnek(reinkarnálódnak) erre a bolygóra. Azt írta, hogy ezt a feladatot az Arató (ha úgy tetszik az Antikrisztus) fogja végrehajtani. És nem azért csinálják mert ezt élveznék, hogy másoknak szenvedést okozzanak, hanem mert ezt a kozmikus feladatot vállalták, hogy szelektálják a lelkeket, hogy ki az aki felemelkedhet és ki az aki nem.

      Mondd csak Illuminati, te ebben a bizonyos piramisban hol állsz? Csak egy lelkes NWO hívő vagy, vagy pedig bele is látsz a rendszerbe? Valóban tudod, hogy mi miért történik vagy csak azt tudod, amit elhitettek veled a piramis alján állóként, akár a szabadkőműveseknél. Ott is csak a felsővezetés tudja, hogy mi történik/fog történni, mi miért van, a legalsó szinten álló kőműveseket meg az orruknál fogva vezetik hazafias érzelmeiket felhasználva.

    4. Minden ember nélkülözhető, de minden ember számít és egyformán fontos Isten számára.
      Te csupán fizikai szemmel nézed a világot, ezért soha nem értheted a lényeget. ?A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.? (I. Kor. 2:14)

      Azt írod, hogy ?A vallás eszköz, az illúzió, a hamis ígéretek, a beletörődés eszköze, végső soron a rabszolgaság egyik nagyszerű biztosítéka,? ? csakhogy a hit és a vallás két teljesen különböző dolog. A vallás mindig is üldözte az igaz hitet.

      Furcsa, amit az ezotériáról írsz, mert a háttérhatalom csúcsán levők valamennyien ?hisznek? és az okkult odaadó követői. ?Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek.? (Jakab 2:19)

      Még egy fontos dolog: a boldogság nem a körülményekben rejlik. Az a félmilliárd ember ugyanolyan nyomorult lenne Isten nélkül, mint 7 vagy 10 milliárd ember, függetlenül attól, hogy milyen javakkal rendelkeznek. És bizony ezek a hatalmas, általad ?felvilágosultnak? vélt egyének a legboldogtalanabbak az egész világon.

    5. Érdemes lenne elolvasnod az oldalon található bibliatanulmányokat is, mert akkor megértenéd, hogy minden forgatókönyv szerint halad. Ennek az oldalnak nem a rémisztgetés a célja, hanem hogy mindenki meglássa mire megy ki a játék. Én egyáltalán nem vagyok meglepődve az itt megjelenő hírektől. Régóta tanulmányozom a Bibliát, kb. 15-20 éve tudom, hogy mind ez egyenként meg fog történni, mit szignifikálnak, miért fogadják el az emberek, és mi jön utána. Annyira kiszámítható, hogy el sem tudod képzelni. Lépésről, lépésre mind szépen kipipálva. Amikor majd az Új Világrend egyik kedves vezetője elkezdi istenként imádtatni magát (de szószerint), és az üzletekben úgy fizetsz, hogy chip van a bőröd alatt, akkor kezdd el a visszaszámlálást, mert kb. három és fél év múlva Jézus megkérdezi tőled, hogy na, hogy is gondoltad ezt a szép új jövőt?

    6. Illuminati!

      Igyekszek mindenre nyitottnak maradni, mivel anno hülyének tartották azokat az embereket, akik szerint a föld gömbölyű, aztán mégiscsak kiderült, hogy nekik lett igazuk.
      Én így értettem amit leírtál: az új világrendet bizonyos a bankárok mögött meghúzódó ismeretlenek igyekeznek megvalósítani. A kivitelezés módjában egyetértesz ezen weboldalt olvasókkal, viszont te úgy gondolod, tudod, hogy ez egy aranykorban fog végződni és nem egy rendőrállamban vagy egyéb diktatúrában.
      Nem számon kérni vagy felelősségre vonni akarlak csak megérteni. Megtennéd nekem, hogy leírnád, hogy szerinted kik állnak a bankárok mögött és esetleg azok mögött is állnak még valakik? Valamint hogyan jutottál arra a következtetésre, hogy a sok rossz után az aranykor fog eljönni vagy legalábbis egy szebb világ? Ha esetleg meg tudnál adni pár magyar nyelvű konkrét weboldalt ahonnan olyan információhoz jutottál amiből az általad leírt dolgokat kikövetkeztetted az számomra nagyon hasznos lenne.

      “Igen, ettől berzenkedtek folyamatosan, az optimalizálás eszközrendszerétől, a népességcsökkentési programoktól, a legnyomorultabb ? és egyben legszélesebb ? osztály eltüntetésétől, a haszontalan milliárdok halálától. Szomorú, hogy minden egyes összeesküvés-elmélet nem képes ennél tovább látni és megmutatni azt, hogy miután ez megtörténik, vajon milyen civilizáció alakulhat ki, megszabadulván a logikátlanság és célszerűtlenség ballasztjaitól.”
      Eme két mondatod megfogalmazása teljesen olyan, mintha egy mesterséges elme, egy robot hozta volna létre, Optimushoz vagy a Skynethez van szerencsém? :). Az összeesküvés-elmélet csak nézőpont kérdése, számomra például a darwinizmus egy elmélet (illetve mindig is az volt, csak sunyi módon ezt az oktatás során elfelejtik megemlíteni), ami napjainkra már meg is bukott (http://www.youtube.com/watch?v=t1l0W8AwAZ4&feature=related). Míg az összeesküvést bemutató elgondolások között több is megállja a helyét, dokumentumokkal igazolt, tehát nem elmélet, ebben az esetben például nem David Ecke gyíkemberes dolgaira gondolok 🙂 Bár ha neki van igaza, akkor jól pofára esek 🙂

      “A demokrácia a háttérhatalom műve? Érdekes felvetés. Tehát az ókori Görögországban a háttérhatalom honosította meg ezt az intézményt?”
      A jelenkori és az ókori görög demokrácia között jelentős különbségek vannak. Először is Spártában a körüllakóknak, az eredeti őslakóknak semmi joguk sem volt, ők dolgoztak a földeken, szerintem a feudalizmus csírája itt gyökerezik (ez már magánvélemény). A nőknek nem volt szavazati joguk. Athénban voltak bevándorlók, nekik sem volt szavazati joguk. Valamint egy városállam szintjén és egy ország szintjén nem működik ugyanaz a dolog. Például a házi légy aerodinamikai bravúrjai is adott méretben működnek, ha fél méteres lenne már felejtető az egész, ezért is nincsenek hatalmas rovarok.

      “Kötve hiszem ? úgy meg pláne, hogy van némi betekintésem az általatok háttérhatalomnak nevezett mozgalom történelmi múltjába.”
      Le tudnád írni, hogy mely dokumentumokat olvasva jutottál eme információkhoz, mert én is szívesen elolvasnám.

      “Elvetendő ostobaság, hogy a háttérhatalom immáron évezredek óta futtatja programjait, mivel a legelső, Új Világrend felé irányuló programok legfeljebb 300-350 évvel ezelőtt kezdődtek meg.”
      Én például nem olvastam olyan információt, mely szerint a háttérhatalomnak több évezrede egy világkormány lenne a célja. Csak azt, hogy több ezer éve ügyködnek a háttérben. tudtommal az 1776 május 1.-jén alapított illuminátusok célkitűzései között jelent meg először a világkormány gondolata, bővebben itt (a Duna Tv csatornán vetítették, tehát nem egy valóságtól elrugaszkodott dolog): http://www.youtube.com/watch?v=N9OCqYSaut8

      “Hiába beszélsz fizikai világról, a legtöbb ember nem részesült semmiféle ezoterikus megtapasztalásában és vélhetően azért, mert ilyesmi valójában nem létezik.”
      Attól, hogy valamit nem tapasztalok még nem zárja ki, hogy nem létezik. Ez tipikus példa arra, hogy az ember olyan dolgok közt létesít kapcsolatot, ami nem is létezik.

      “A vallás eszköz, az illúzió, a hamis ígéretek, a beletörődés eszköze, végső soron a rabszolgaság egyik nagyszerű biztosítéka.”
      A mostani vallások szerintem is eme célból lettek létrehozva. Például én nem is vagyok Biblia rajongó, nem is tartom Szent könyvnek, mint például a hitgyülekezetesek. A végén található Jelenések könyve számomra érdekes, bár szerintem csak egy lehetséges jövőképet mutat be, ami mivel már ismerté vált, ezért befolyásolja a lehetséges jövőt, valamint igencsak többértelműen van megfogalmazva. Jóslás terén akkor inkább hasznosabb forrásnak tartom Irlmaier jövendöléseit, mivel eleve a jelenhez közelebb élt tehát a pillanatnyilag legvalószínűbb jövőt láthatta, mint a több mint ezer éve íródott Jelenések könyve.

      “Nem hogy hasztalan az ellenállás, de érdemi akadályokat senki nem gördít elé. Szerencsére. Ti csak beszéltek arról, hogy ezt meg kell aladályozni, de igazából semmiféle hatékony eszközötök nincs erre. Még a szándék sincs meg igazán, mert a legminimálisabb ellenállási módszerekkel sem éltek. Nem mintha bármilyen partizánkodás használna. A (bio)technológiai eszközökkel bármilyen mértékű ellenállást könnyedén meg lehet szüntetni, ráadásul kisebb bajotok is nagyobb lesz annál hamarosan, hogy bármiféle ellenállással foglalkozzatok. Csapásképes drónok lebegnek a fejetek felett ezerszám. Génspecifikus vírusok várnak bevetésre. Agyprogramozott katonai erők alig várják, hogy rendet tegyenek. Az Új Világrend kitervelőinek kezében vannak az áram- és vízszolgáltatás nyomógombjai, ahogyan a bombák kioldógombjai is. Tehát senkit nem szükséges semmivel áltatni. Vagy ti olvastatok bármilyen hivatalos cáfolatot az Új Világrenddel kapcsolatban? Nem hinném. Azért nem, mert nincs ilyen. Nem akarnak áltatni senkit. Nincs rá szükség.”
      Tisztában vagyok vele, hogy semmit sem tudok tenni ellene, de legalább informálódok, meg próbálom érteni a dolgokat, hogy mi miért történik, ki által és kiért. Nem gondolom, hogy a többi fórumozó is bármit tudna tenni és hogy ők ne lennének tisztában ezzel.

      A megfogalmazásaid arra engednek következtetni, hogy te mérnök vagy? Ez nem sértő, bántó kérdés akar lenni csak információgyűjtés, nincs mögötte semmi.

    7. Kedves Illuminati. Lenne pár kérdésem.
      Előszöris, miért nem képes az általatok imaginált új világrend eltartani több mint félmilliárd embert? És nem igazán látom át ezt az egészet, nagyon örülök hogy van valaki mint te, aki válaszokat is ad, de nagyon furcsa lenne egy olyan világ, ahol a sok szenvedés és üldöztetés után az emberek egyszercsak megboldogodnak miután a kormány kikiáltja a békét. Hogyha ezeket az instant chip-ért sorbanálló beteg zombikat szeretnétek beválogatni az édenetekbe, akkor én azt mondom, hogy annál még ez is jobb világ, remélem egyetértesz. Mert ezzel a társadalommal is csak az a probléma hogy hiszékeny, buta és nem gondolkodik. A kezét kell fogni, hogy elérhessen valahova. Gondolod, hogy ti az idők végezetéig képesek lesztek egyengetni a birkák útját? Miért nem azok az emberek lesznek kiválogatva, akik képesek most is oly kritikusan gondolkodni, hogy a fejükben már megszületett egy igen pozitív jövőkép.
      Ezért gyűlölöm magam, de abban sajnos egyetértek veled, hogy a mai emberiséget le kell tizedelni, mert sajnos tényleg olyan mint egy daganatos betegség. De! Nekem soha semmi bajom nem volt a piramisjátékosokkal, sőt sokszor hálás voltam nekik mert miattuk ébredtem fel. De akkor nem ők voltak akik ebbe taszítottak? Miért nem emelik fel ezt a társadalmat? Saját magatok alatt vágjátok a fát, ha nem válogatjátok meg az embereket normálisan. Ha a saját magukat ébredtnek nevezőket viszitek, kézzel-lábbal ellenkezni fognak. Ha a birkákat, körülbelül annyi értelme lesz annak az életnek mint ennek. Akkor mi a terv? Elviszitek az afrikai őslakosokat meg az indiánokat? Bár velük járnátok a legjobban.
      Még pár apróság: Nem aggódtok attól, hogy a nagy káoszban az emberek saját magukat fogják elpusztítani? Mi az, amitől ti is tartotok, amire számítotok hogy ha bekövetkezik, nektek végetek lehet? Vagy ti semmi ilyet nem láttok magatok előtt? Persze ez kissé nevetséges lenne, ha nem számítanátok a saját bukásotokkal. Illetve arra is kíváncsi lennék, hogy mit szólsz a bibliai apokalipszishez.
      Én úgy tekintek magamra, mint aki igen sokat megélt, és ezt az egészet kezdem nagyon unni. Mikor terveztek véget vetni ennek a színjátéknak és kezdtek el sürögni? Kicsit szívesen hoznám napirendre, mivel sajnos tele van ezzel az egész várakozással a tököm. Remélem nem élem túl, mert én nem kérek az új világrendből, ha a bechippelt bevárosaisodott utópiát tervezitek, vagy akár az orwell-féle univerzumot. Féltem az emberiséget, vagy dehogy is. Attól félek, amit művel az emberiség, és attól, hogy ti ezt hagyjátok. Ennek a veremnek nincs alja, be kellene lássátok, és minél lejjebb rugdossátok az emberiséget, annál lejjebb kerülnek, nem lesz vége. Szóval most kicsit kezdek dühös lenni rád, kedves Illuminati, mert minden pillanat amivel tovább húzzátok a ti terveteket egy újabb hatalmas seb a föld arcán, újabb üres lap az emberiség könyvének lapjain. Lassan már mást nem is látsz abban a könyvben csak a semmit. Vagy engedjétek el az embereket a láncaikból, a fiatalokat a rabigákból és mutassátok meg nekik a szabadságok, hadjátok rájuk, hogy építsék meg maguknak a saját jövőjüket, mert képesek lennének rá, magamból, és sok más kritikus gondolkodású egyén életfilozófiájából kiindulva, vagy építsétek meg ti, de akkor sürgősen, mert nagyon féltem hogy az ember kárt tesz ebben a világban, a földben.

  9. Nem értem, mi a gond az Új Világrenddel. A mostani káosz és ösztönszerű létezés helyett hoz egy megtervezett, logikusan felépülő, optimalizált társadalomszerkezetet Igen, lesznek vesztesei a dolognak, méghozzá több milliárdan. Ők azonban már most is vesztesek és mindig is azok voltak. Afrika, Ázsa, Dél-Amerika régiói mind-mind teljesen szükségtelen kinövései, rákos gumói a világnak és a világgazdaságnak és olyan terheket rónak az egész civilizációra, amik a továbbiakban egyre kevésbé vállalhatóak. Ráadásul az itteni emberek nem produktívak, nem adnak hozzá semmit semmihez, a rájuk költött pénz kidobott összeg az ablakon, bármekkora mennyiségről legyen szó.

    A demokrácia intézménye látványosan csődöt mondott mindenütt. A demokrácia káoszt és szabadosságot szül. Az emberek nem tudnak vele mit kezdeni és csak arra alkalmas, hogy széttagolják általa a társadalmat és utat kapjanak a romboló erők. A cselekvési szabadság végletes formában való alkalmazása révén például olyan emberek születnek meg millió számra, akik már születésük pillanatában a szociális elosztórendszerektől függnek és halálukig attól lesznek függőek. Ezzel terhelik a társadalmat, a gazdaságot. Ráadásul ezek az ellátottak tovább szaporodnak, tovább rombolva az emberi genomot, és mi, ahelyett, hogy azon lennénk, hogy fajnemesítési programokat futtatnánk le, amik által jobbá válhatunk, mert a potenciál bizonyítottan bennünk van és most már egyre jobb eszközökkel rendelkezünk arra nézve, hogy ezt végrehajtsuk.

    Észre kellene venni, hogy az Új Világrend nem egy sátáni elképzelés az emberiség elpusztításáról, hanem egy civilizáció-optimalizálás, amelyben a néhány százmilliós emberiség számára egy szinte utópisztikus rendszert igyekeznek létrehozni. Hogy mi lesz a többiekkel? Nos, a hibákat korrigálni kell és a rendszer ellenségeit, illetve a rendszeren élősködőket semlegesíteni szükséges.

    Gondoljátok végig: Vajon rátok mennyire van szükség, és mennyire vagytok pótolhatóak? Mennyire hatékony a munkátok abban a formában, hogy jobbá tegyétek ezt a világot? Na ugye… Sajnálatos, hogy odáig jutottunk, hogy milliárdok lenullázásáról kell beszélni, de egy ilyen projektet senki nem jókedvében és főleg nem gonoszságtól hajtva fog végig vinni. Ez igenis szükséges – a jövő érdekében.

    1. Végiggondoltam:
      Szükséges vagyok a világ számára és pótolhatatlan.
      Fontosabb vagyok mint sok milliárd ember akik jelenleg élnek a földön.
      Gazdagabb min 5.X milliárd ember.
      Nagyobb IQ szintem van mint az emberek 99.X százalékának.

      Valószínű, hogy nem nyírnának ki az első kőrben 🙂

      Hallgassatok rám:
      A fentiek nem a saját érdemeim – erre rájövök magamtól.
      Ezért számadással tartozom érte valakinek.
      Mivel számot kell adnom, meg kell tudnom, hogy kinek kell számot adnom és mivel kell fizetnem.
      Rengeteg lehetőséget lefuttattva az elit buksimban rájövök, hogy van Isten akinek érdeme minden ami jó (elit) bennem.
      Megismerem Istent és kiismerem mivel kell fizetnem:
      – sehol nem találom azt, hogy a testemet/DNSem kellene nemesítenem
      – sehol nem találom azt, hogy a civilizációt kell tökéletesítsem/optimalizáljam
      – azt találom parancsként, hogy szeressem az embertársaimat: ha kinyírom/optimalizálom/lenullázom a nálam kevésbé fontosak számát, akkor nem szerettem őket
      – azt olvasom, hogy ‘világ vége’: milyen jövőt igérnek nekem az illuminátusok/Lucifer, ha nincs jövő a világban és mindennek vége? minek optimalizálni akkor?

      Én nem úgy szeretném a jövőt alakítani, ahogyan az illuminátusok.

      Jó cikk.

    2. Ezzel az új világrend dologgal nem lenne baj, ha nem vérben forgó szemű bankárok akarnák irányítani akik csak rabszolgának használják az embert. Ha tényleg az emberiség érdekében jönne létre és annak fejlődéséért tenne akkor még azt mondom jól van. De nekik nem ez a céljuk.

      “A demokrácia intézménye látványosan csődöt mondott mindenütt. A demokrácia káoszt és szabadosságot szül. Az emberek nem tudnak vele mit kezdeni és csak arra alkalmas, hogy széttagolják általa a társadalmat és utat kapjanak a romboló erők.” – A demokrácia a háttérhatalom műve. Ezért soha nem volt beleszólása az embereknek az állami irányításba. A demokrácia egy illúzió. Ezért nem is tudtak vele mit kezdeni az emberek ahogy írtad. A demokrácia alapból azért lett létrehozva általuk, hogy káoszt szüljön.

      “A mostani káosz és ösztönszerű létezés helyett hoz egy megtervezett, logikusan felépülő, optimalizált társadalomszerkezete” – Tévedésben leledzel. A fizikai világban a létezésnek a megtapasztalás, a tanulás a célja. Ha céltalannak látod az életed akkor nem fogtad fel miért vagy itt ezen a bolygón.

      “Afrika, Ázsia, Dél-Amerika régiói mind-mind teljesen szükségtelen kinövései, rákos gumói a világnak és a világgazdaságnak és olyan terheket rónak az egész civilizációra, amik a továbbiakban egyre kevésbé vállalhatóak.” – Pláne, hogy a gazdaságuk lassan az EU tagországok gazdaságát is lekörözi.
      Na jó, kivéve Afrikát.

      “A cselekvési szabadság végletes formában való alkalmazása révén például olyan emberek születnek meg millió számra, akik már születésük pillanatában a szociális elosztórendszerektől függnek és halálukig attól lesznek függőek.” – Buzik, zsidók, cigányok, drogosok egyszóval a társadalom szennyeinek kiirtásával még egyet is értenék. Mondjuk ez a Hollandiában bevezetett törvényes eutanázia dolog az öregekkel, ezt viszont kicsit már erősnek tartom.

      “Észre kellene venni, hogy az Új Világrend nem egy sátáni elképzelés az emberiség elpusztításáról, hanem egy civilizáció-optimalizálás, amelyben a néhány százmilliós emberiség számára egy szinte utópisztikus rendszert igyekeznek létrehozni.” – Magadat áltatod vagy másokat?

      “Vajon rátok mennyire van szükség, és mennyire vagytok pótolhatóak? Mennyire hatékony a munkátok abban a formában, hogy jobbá tegyétek ezt a világot?” – Te pótolhatatlannak hiszed magad? Vajon a háttérhatalomnak rád szüksége lesz? Vajon azon milliók egyike leszel akik hullazsákban végzik? Vagy egy megcsipelt irányított droid leszel mint a maradék 500 millió, akikben már a létezés vágyának legapróbb szikrája sem lelhető majd fel? Vajon élvezni fogod azt az “utópisztikus társadalmat” melyben majd napi minimum 12 órát kell majd dolgoznod és a fizetésed 80%-át le kell majd adóznód?

      Gondolkodj el rajt. 😉

    3. Ez a komment jól szemlélteti azt a világunkra boruló lelki sötétséget, amire a Biblia figyelmeztet a végső időkkel kapcsolatban.

      ?Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak, ellene állanak az igazságnak.

      Akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak. A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén.? 2 Tim. 3

      Valaki néhány napja ezen az oldalon írta, hogy sokan nem is fogjuk fel a következő sorok mélységét: ?Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.? Ef. 6:12

      Illuminati kommentje összeszedetten, jól fogalmaz, írója nyilvánvalóan magasan képzett, sokat olvas és meg van győződve igazáról, ezért lettem libabőrös miközben olvastam véleményét, végig Jn 8:44-re gondolva ?Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.?

      Kedves Keresztény testvéreim, Isten kegyelmét és seítségét kérve emlékztetlek bennteket: ?hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.?

    4. “A mostani káosz és ösztönszerű létezés helyett hoz egy megtervezett, logikusan felépülő, optimalizált társadalomszerkezetet.”
      A mostani káosz éppen azért lett létrehozva, hogy erre is lehessen hivatkozni, hogy miért szükséges az új világrend.
      “Igen, lesznek vesztesei a dolognak, méghozzá több milliárdan. Ők azonban már most is vesztesek és mindig is azok voltak.”
      A győztes-vesztes elgondolás az Oszd meg és uralkodj módszerhez hasonló emberek közti megosztást létrehozó módszer. A kooperáció, az együttműködés sokkal hatékonyabb módszer, csak nem szolgálja a jelenlegi helyzetet előidéző háttérhatalom érdekeit.
      “Afrika, Ázsa, Dél-Amerika régiói mind-mind teljesen szükségtelen kinövései, rákos gumói a világnak és a világgazdaságnak és olyan terheket rónak az egész civilizációra, amik a továbbiakban egyre kevésbé vállalhatóak.”
      Ha például nem gyarmatosították volna Afrikát, az ott élők a saját ki háborúikkal és ügyeikkel ellettek volna a mai napig, senkit sem zavartak volna sem Európában, sem Amerikában. Az ottani mostani helyzet nem véletlenül alakult ki, direkt így lett megvalósítva. A civilizációra alapvetően semmilyen terheken nem rónának, csak a háttérhatalom érdeke, hogy azokat a területeket a fennhatósága alatt tartsa, többek között az erőforrások felügyelete miatt. A nagy népességszám is azért van, mert így jobban ki lehet használni a helyi emberi erőforrást. Megtehetnék a fejlett országok, hogy mindennemű támogatást beszüntetnének az adott régiókba, akkor nem jelentenének kiadást. De amíg van mit tőlük elvenni addig nem fognak elvonulni.
      “Ráadásul az itteni emberek nem produktívak, nem adnak hozzá semmit semmihez, a rájuk költött pénz kidobott összeg az ablakon, bármekkora mennyiségről legyen szó.”
      Az Amazonas vidékén még napinkban is élnek törzsi szinten élő népcsoportok, ők sem adnak semmit a jelenkori civilizációnak. Akkor ki kell irtani őket, mert nem produktívak? Békében éltek ott már több ezer éve és nem zavartak senkit, talán a mostani civilizációnak is ezt kell tenni: élni és élni hagyni. Attól, hogy nem termelékenyek miért ne élhetné a saját életét, nem a te rovásodra teszi, akkor meg miért nem mindegy neked? Az afrikai és ázsiai népek támogatása bizonyos szempontból valóban kidobott pénz. Mert egy példával élve az éhezőnek nem halat kell adni, hanem meg kell tanítani horgászni. De csak segélyeket visznek, ahelyett, hogy a például a mezőgazdaságot és az állattenyésztést lendítenék fel, hogy az ott élők önellátóak legyenek. A folyamatos segélyek úgy van ahogy leírtad, nem fognak megváltoztatni semmit. De ennek az egésznek ez a célja, hogy ne változzon. A háttérhatalom függésében éljenek.
      “A demokrácia intézménye látványosan csődöt mondott mindenütt. A demokrácia káoszt és szabadosságot szül. Az emberek nem tudnak vele mit kezdeni és csak arra alkalmas, hogy széttagolják általa a társadalmat és utat kapjanak a romboló erők.”
      Azért mondott csődöt, mert a mostani rendszerben a politikusok csak és kizárólag bábok. A gazdasági elit érdeke, hogy ez is így legyen és erre hivatkozva lehessen a világkormányt létrehozni. Egyébként nem a demokrácia, hanem például a gazdasági különbségek azok amik széttagolják a társadalmat. Például az ókori Spártában minden spártainak ugyanakkora földterülete volt. Nem volt egy kapitalista, feudalista nagy földbirtokos sem. Nem is voltak olyan problémáik mint napjainkban, bár megjegyzem, hogy a helyi őslakóak, a körüllakók végezték a termelést, tehát az sem volt demokrácia, és a nőknek sem volt szavazati joguk. Az eredeti, tiszta athéni demokráciával én is csak részben értek egyet, mert eleve csak bizonyos méretig működik, valamint gyors döntések meghozatalára nem alkalmas.
      “A cselekvési szabadság végletes formában való alkalmazása révén például olyan emberek születnek meg millió számra, akik már születésük pillanatában a szociális elosztórendszerektől függnek és halálukig attól lesznek függőek. Ezzel terhelik a társadalmat, a gazdaságot.”
      Én úgy gondolom, hogy eme Földgolyóra mindenki valami céllal születik, nem értek egyet a te mérnöki, gépi gondolkodásoddal. Viszont valóban sok ember születik, melyeknek nem lesz munkájuk. No de ez nem új keletű és az elmúlt 100 évben ki tett ez ellen bármit is? A Magyarországon élő ázsió-európaikanak miért kellett a Kádár rendszerben is külön támogatást adni, míg a magyar nem kapott semmit? Ez most is így van. A háttérhatalomnak ez az érdeke, sok ember kevés munka, én szabom meg hogy kit dolgoztatok és még hálásak is nekem, ha nem tetszik kirúgom mert van helyette másik 100 jelölt. Kevés embernél ezt nem lehet megtenni és még meg is kellene fizetni. Valamint a céljuk nem a minél jobb testi paraméterekkel rendelkező ember létrehozása, hanem a minél gnómabbé.
      “Ráadásul ezek az ellátottak tovább szaporodnak, tovább rombolva az emberi genomot, és mi, ahelyett, hogy azon lennénk, hogy fajnemesítési programokat futtatnánk le, amik által jobbá válhatunk, mert a potenciál bizonyítottan bennünk van és most már egyre jobb eszközökkel rendelkezünk arra nézve, hogy ezt végrehajtsuk.”
      Ez így van, de ez is a tervük része. Már elég régóta. Például nézd meg, hogy a Bibliában meddig élt Ádám, Séth, Enos, Kenan, Mahalaleel, Járed, Noé majd a leszármazottai. Ádám 950 évig élt, Noé leszármazottai a 200 évet sem élték meg. De ha neked eme magyarázat a mese világába tartozik, akkor nem feltűnő, hogy amióta felfedezték a DNS-t, csak azt lehet hallani ezzel kapcsolatban, hogy veszélyes, nem szabad az emberi génekhez nyúlni, stb. Mindenféle vallási csoportok szövegelnek ezzel kapcsolatban, a baj az, hogy valamilyen “ismeretlen” oknál fogva eredményesen. A médiában is ez szerepel, hogy ne a szülők döntsék el, hogy milyen legyen a születendő gyermek szem- és hajszíne (az intelligencia növelésére persze senki sem gondolt). Szintén a háttérhatalom nem akarja, hogy az ember jobb, hatékonyabb testtel rendelkezzen, sőt a céljuk, hogy minél betegesebb, tehetetlenebb legyen. Jó példa erre a gyógyszeripar, légy folyamatosan gyógyszerfüggő, de ne halj meg, mert akkor nem vásárolsz.
      “Észre kellene venni, hogy az Új Világrend nem egy sátáni elképzelés az emberiség elpusztításáról, hanem egy civilizáció-optimalizálás, amelyben a néhány százmilliós emberiség számára egy szinte utópisztikus rendszert igyekeznek létrehozni.”
      Lehet, hogy kell, de én nem veszem észre! Pusztán bal agyféltekés gondolkodással valóban tűnhet optimalizálásnak, de aki többek között eme weboldalt olvassa és ráébred arra, hogy az összeesküvés elméletek a valóság szerves részei, azoknak egyértelmű, hogy az elit által elérendő világkormány csak néhány ember érdekeit szolgáló diktatúra, semmi több, legfeljebb ez is a demokrácia elnevezésbe lesz csomagolva.
      “Hogy mi lesz a többiekkel? Nos, a hibákat korrigálni kell és a rendszer ellenségeit, illetve a rendszeren élősködőket semlegesíteni szükséges.”
      Ez a megfogalmazás azt sugallja nekem, hogy a vezető elit és te is úgy gondolod, hogy a vezetők a pásztorok az emberiség a birkanyáj. A pásztoroknak joguk van mindenhez amit csak tesznek. A probléma az, hogy a valóságban csak pásztorok vannak, jogilag nincs alá-fölé rendeltségi viszony.
      “Gondoljátok végig: Vajon rátok mennyire van szükség, és mennyire vagytok pótolhatóak?”
      Ez nézőpont kérdése, gondolt végig a föld lakosságának mennyire van szüksége a háttréhatalom munkájára. Nekem például nincs szükségem rá. Én pótolható vagyok, ahogy mindenki ezen a bolygón, de attól hogy ez így van mért lennék értéktelen? Tipikus emberi gondolkodás, hogy csak az értékes amiből kevés van.
      “Mennyire hatékony a munkátok abban a formában, hogy jobbá tegyétek ezt a világot?”
      Először is mi az hogy jobbá? Sokat dolgozol egy multinacionális cégnél, hogy a végső tulajdonosnak még több pénze legyen? Kinek hasznos? Ez a mondat egy közhely.
      “Na ugye? Sajnálatos, hogy odáig jutottunk, hogy milliárdok lenullázásáról kell beszélni, de egy ilyen projektet senki nem jókedvében és főleg nem gonoszságtól hajtva fog végig vinni. Ez igenis szükséges ? a jövő érdekében.”
      Ha nem lenne “hirtelen” annyira sürgős a népességprobléma, ami eme weboldal cikkeiből egyértelműen kiderül, hogy csak a háttérhatalomnak fontos és sürgős, a Föld eltartóképességének még a határához sem ért el az emberiség, akkor akár szabályozással is meg lehetne oldani, például Kína vagy a bevándorlás megszüntetésével. Oldják meg az afrikaiak a saját kontinensükön a problémáikat. Az emberek gondolkodásának megváltoztatásával, ha el tudták érni, hogy a népesség jelentős része való világ és egyéb műsorokat kedvel és az abban elhangzottakat és látottakat teszi magáévá, akkor a média felhasználásával el lehetne ama gondolatokat is ültetni a köztudatba, hogy egy gyerek bőven elég. Egyébként tudtommal ezt a szaporodás csökkentési módszert az USA-ban már alkalmazzák. Ha a háttérhatalom nem akarná a népirtást, akkor már 1776-tól hatékonyan felléptek volna a sokgyerekes családmodell ellen. De alapvetően semmi hatékony és hasznos dolgot nem tettek eme ügyben sem. Ebből következik az, hogy azért mert nem ez volt a cél. Talán az eugenistákat lehetne megemlíteni, de még ez sem igaz. Mert Hitler idejében igaz, hogy sok szellemileg és/vagy testileg sérült német embert megöltek, de közben az árja embereket szaporodásra buzdították. Ez a dolog az USA-ban kezdődött, ennek lehetséges, hogy a népesség csökkentése volt a célja, de tudtommal nem volt hatékony módszer (különben most ez nem lenne probléma) vagy valami más miatt vetették el.

    5. Talk about the naiveté and gullibility of the dishonestly enlightened.
      An other enlightened zombie, just a different type.

    6. Igen nagyon jól hangzik. Csak aztán eszembe jut, hogy hoppá azok is emberek akik a szarkupac tetején trónolnak. Azért akarják az új világrendet, hogy könnyebben kihasználhassák az embereket….

    7. Illuminati!
      Ezt a számot neked küldöm, használj fülhallgatókat, így tisztább a hang és jobban érteni a szöveget (18+)

      http://www.youtube.com/watch?v=6WZNyxo1fgQ

      Ó..igazán nincs mit…

      Elfelejtettél két dolgot leírni, sebaj velem is előfordul,….az egyik az, hogy nem kell már sokáig félnünk, mert itt vannak testvéreink a Galaktikus Federációból, akik vigyáznak ránk Ashtar kapitánnyal együtt,….a második pedig, elfelejtetted itt hagyni a szaros, alatomos és megtévesztő, newage felé terelgető “blogod”nevét.
      http://www.vilaghelyzete.blogspot.com
      Meg adom a másik elérhetőségedet is, ha esetleg érdekel valakit, igaz itt nincs akkora forgalom.
      http://www.vilagrend.blogspot.com

      Jut eszembe, a múltkor adós maradtál PPP-nek egy válasszal, a többiek kedvéért itt is nyugodtan megválaszolhatód,…idézem:

      “………..ezzel szemben nagyon kíváncsi lennék, téged ki szponzorál?”

      Magam részéről, még kiegészíteném egy két kérdéssel, ha nem haragszol: összesen hány nick nevet használsz a vilaghelyzete blogodon? illetve, abból hány a női és hány a férfi név?

      És ne felejtsd, Isten téged is szeret……még egy darabig……ne élj vissza a bizalmával,…nem éri meg.

Hozzászólás a(z) Knowing bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend