chat2Ide jöhet minden érdekes vagy hasznos link, információ, forrás, illetve off-topik beszélgetés. 

Összetettebb témákhoz pedig inkább használjátok a fórumot: http://klub.idokjelei.hu/forums/

5 269 hozzászólás

    1. Hej de sokan a kisujjaikat sem mozdítják, mert pontosan úgy gondolkodnak, úgy állnak a dologhoz mint, amit ez a dal is közvetít.
      Pedig az élet, az események már kőkeményen zajlanak a világban és sokan vannak, köztük már gyerekek is, akiket ez a “it’ll be all right” már nem vigasztal, mert elvesztették a megélhetésüket, az életüket, vagy súlyosan betegek lettek az oltások következtében.
      Hagyjuk már ezeket a dalokat, üres vallásos hitegetést. Sok egyház, gyülekezet beállt a sorba és együttműködnek a hatóságokkal, csakhogy tovább menjen az üzlet.
      Senki sem fog kínálni értünk, helyettünk, senki sem fog megvédeni minket, csak egyedül mi magunk, ha a sarkunkra állunk és harcolunk a már kialakult állami diktatúra, az elnyomás ellen.
      Ha majd meghal a beoltott fiatal, amúgy egészséges családtagod, a szomszédod, barátod, vagy ismerősöd, ők nem az új variánsok miatt, vagy az ún. poszt-Covid betegség miatt halnak meg, hanem az oltások miatt.

      https://eraoflight.com/2021/08/13/henry-ford-whistleblower-nurses-threatened-coerced-to-get-covid-vaccine/

      https://youtu.be/QwpV4dVp7rw

    1. Egy pillanat, én most hirtelen terrorista vagyok?

      Date Issued: Friday, August 13, 2021 02:00 pm ET
      View as PDF: National Terrorism Advisory System Bulletin – August 13, 2021 (pdf, 2 page, 234.89KB)

      Summary of Terrorism Threat to the U.S. Homeland
      The Secretary of Homeland Security has issued a new National Terrorism Advisory System (NTAS) Bulletin regarding the current heightened threat environment across the United States. The Homeland continues to face a diverse and challenging threat environment leading up to and following the 20th Anniversary of the September 11, 2001 attacks as well religious holidays we assess could serve as a catalyst for acts of targeted violence. These threats include those posed by domestic terrorists, individuals and groups engaged in grievance-based violence, and those inspired or motivated by foreign terrorists and other malign foreign influences. These actors are increasingly exploiting online forums to influence and spread violent extremist narratives and promote violent activity. Such threats are also exacerbated by impacts of the ongoing global pandemic, including grievances over public health safety measures and perceived government restrictions. (forrás: dhs.org)

Hozzászólás a(z) bori bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .