Idők jelei, Természeti katasztrófák

Vírusok, sáskák és Isten országa

A világot, és köztük Magyarországot is sújtó bajok közepette nem szívesen írtam olyan eseményekről, amik további aggodalomra adhatnak okot azok számára, akik földünk fizikai állapota, nem pedig Isten szeretete és gazdagsága alapján ítélik meg jövőbeli jólétük esélyeit. Most azonban, hogy hazánkban az egészségügyi nehézségek gazdasági bajokra cserélődtek, talán itt az ideje kicsit szétnézni a világban, és rögtön meglátjuk, igenis van okunk hálásnak lenni! Ez azon honfitársaimra is vonatkozik, akik a legkisebbek közé sorolják magukat, akár anyagilag, akár egyéb szempontból. 

Először is idehaza a legnagyobb ijedtség közepette sem apadtak el az élelmiszerforrások és az ország legszegényebbjeinek se kellett üres gyomorral zárni a napot.

Nem így az a 821 millió ember, aki koronával vagy anélkül, de nap nap után kénytelen éhesen álomra hajtani fejét, vagy az a további 130 millió, aki még ennél is súlyosabb helyzetben van. Ezt amúgy David Beasley, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) igazgatója nyilatkozta még áprilisban az ENSZ biztonsági tanácsa előtt.

Miközben mi azon aggódtunk, hogy lesz-e másnap is friss hús a boltban vagy, hogy mit kezdjünk azzal, ami holnap a kukában végezné, esetleg, hogy miként semmisítsük meg a gazdákon maradt terményt, egyes országokban újabb százezrek maradtak étel nélkül.

Indiában, ahol az embereket nemcsak számtalan, a koronavírusnál sokkal súlyosabb betegség támadja évről évre, a lakosságnak a kormány intézkedéseivel is meg kellett küzdeni a válság alatt, amelyek nemhogy enyhítették, de tovább rontották a bajt.

Peruban pedig most kezd igazán kritikussá válni a helyzet. Az országban ugyanis elapadtak az élelmiszertartalékok az elhúzódó járvány miatt. Egy ott élő erdélyi asszony elmondta, hogy „az emberek most már kezdenek kétségbeesni, egyre több a fertőzött, miközben nincs mit enni. Rizst esznek rizzsel, esetleg tojással, csak az tud mást is venni, akinek szerencséje van. Megnőtt a bűnözés is, egyre több a betörés…”

És akkor ott vannak a járványtól független bajok, amik egyes térségeket olyan mértékben érintenek, hogy már a fővonalas média is bibliai csapásokról beszél. Valószínűleg nemcsak a szóban forgó cikk szerzőjének, hanem a Bibliát kevésbé ismerő olvasóknak is az ókori Egyiptom jut eszébe a sáskajárás hallatán, márpedig Afrikát és Ázsiát éppen minden idők egyik legsúlyosabb sáskajárása sújtja.

Az utóbbi 25 év legszörnyűbb sáskajárása letarolta Kenyát, Etiópiát, Szomáliát és Ugandát, de Irán és Pakisztán déli része is gondban van.

A Világélelmezési Program vezetője szerint megduplázódhat az élelmiszerhiánnyal küzdők száma a járvány okozta válságban.

A gazdasági szankciók által sújtott Iránban a 30 százalék feletti infláció, a több mint 200 ezer igazolt koronavírusos beteg és a jelenleg 6 százalékos várható éves GDP-visszaesés mellé különösen rosszul jön a brutális sáskajárás. Az országban alacsony koncentrációjú rovarirtópermetezéssel védekeznek a csapás ellen, emiatt viszont egyes helyeken 15 centiméter magasan állnak a döglött sáskák, írja a New Humanitarian és az Index.

Jól szemlélteti a sáskák mennyiségét, hogy vonuláskor összefüggő, több négyzetkilométeres felhőket alkotnak. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint egy négyzetkilométerre minimum 40 millió sáska jut, de a valós mennyiségük ennek akár a duplája is lehet. Egy raj átlagosan 50-100 milliárd rovarból áll, össztömegük pedig a 200 ezer tonnát is eléri.

Egy sáska nagyjából tíz centisre is megnőhet, 150 km-t tud megtenni egy nap alatt, 3-5 hónapos életciklusa során pedig akár 3000 km-t is beutazhat. Egy nőstény nagyjából 80 petét rak. Alapjáraton egyedül szeretnek élni, de ha kellően megnő a populációsűrűség, akkor bekattan valami a sáskáknál, és rajokat alkotva vonulni kezdenek.

Egy indiai szakértő szerint a föld második legnépesebb országában még soha sem tapasztaltak ilyen mértékű pusztítást, pedig láttak már egyet, s mást.

Egy szó, mint száz, nekünk itt Európában (igen, Európában, mert indiai vagy szomáliai szemmel nézve nincs különbség a sok vagy még több étel között) egy szavunk sem lehet, illetve egy kicsit sajnálhatjuk, ha nem tudunk valamilyen szinten segíteni bajbajutott, távoli társainkon, ahogyan azt teszik ott élő testvéreink.

Természetesen egy valamit mindannyian tehetünk: imádkozhatunk. Tudom, nem árt, ha az imát tettek kísérik, de ebben a helyzetben ez nem mindenki számára lehetséges, az ima pedig nem a legkevesebb, amit tehetünk, hanem a letöbb. Ne hagyjuk magunkat eltántorítani, mert „nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének”. (Jakab 5:16)

A sáskákról egyébként az idők jelein kívül az is eszembe jutott, hogy Keresztelő János pusztai étrendjének1 szerves részét képezték, szóval Isten a sáskákat is képes a javunkra fordítani. Nyilván a sok millió éhező között kevés a Keresztelő János, akiről Jézus azt mondta, hogy „nem támadt asszonytól születettek között nagyobb”, de azt is mondta, hogy „aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála”.2 A lényeg tehát, hogy a mennyek országának polgárai legyünk és ha országunk tagjai vírusok vagy sáskák nyomán gyarapodnak, ám legyen.

  1. Máté 3:4 []
  2. Máté 11:11 []
Előző posztKövetkező poszt

13 hozzászólás

    1. Ahogy mondod, helyesen látja és bölcsen beszél, de azok vannak többségben akik helyesen látják a dolgokat vagy akik a másik oldalon vérre szomjaznak? Mert egyenlöre amilyen örületek söpörnek végig a világon, úgy tünik hogy kevesebben vannak akik el gondolkodnak az eseményeken vagy csak ki akarnak maradni az örületböl és nem hallatják a hangjuk(velem együtt), viszont ha egy kisebb csoport “hangosabb” tölük akkor már bármilyen örült vágyaik is vannak érvényre tudják juttatni a másik fél meg csak fejet csóvál és teszi tovább a dolgát . Jó ez így? Meddig fog ez fokozódni? Mikor éri el ez az örület a kritikus tömeget hogy onnan már ne legyen visszaút, vagy már elérte? Káosz kell sajnos ugye mert akkor lessz kétségbeesés és akkor az emberek egy megmentöért (vezetöért) fognak kiáltani(régi forgatókönyv).

    1. Kiegészíteném, ha nem baj.

      4th of July 2020, America. The land of the free, home of the brave.

      “Keep America Great!” huh?

    1. Az Isten rendszere olyan mint a tükör, vissza adja azt amit a népek Istennek adnak. Nem azért kezdett el teremteni mert szüksége lett volna erre a tengernyi teremtményre. Azért kezdett alkotni tökéletesen és élő világokat , mert adni akart. Isten egy szuper modern tökéletes alkotó soha nem alkot bovlit, élettelent, haszontalan dolgokat.
      A teremtmény és a teremtett közötti információs sztráda állandó kapcsolatot jelent. Óriási felelősség Isten munkája a fenntartása egy embernek a test azonnal össze omlana Isten rendszere, internete nélkül.
      Nem tudnánk gondolkodni, tudni, embernek lenni, az agyunk egy felesleges massza kupac lenne.
      Egy ember fenntartása egyetlen percig annyi információt tartalmaz, hogy megtöltene egy izzó óriási bolygónyi szervert nemhogy az agyunkat. Isten végtelen bolygói közé nézünk neki ez egy hatalmas létfenntartó gépezet óriási információs sztráda állandó izzó munkával. Mi meg egy porszemecske bolygón csipogunk hogy Isten létezése megkérdőjelezhető.
      Istennel szemben adósság spirálba zuhannék egy perc alatt ha a fenntartásomat fizetni kellene. Én inkább hálát adok Istennek és örülök hogy lik van a fenekem.
      Azt akarja elérni ,hogy végre elforduljunk a bálvànyoktól amit a világ ad és rá figyeljünk, mert Ő a valóság a valóságban, csoda a csodában, esemény az eseményben, miatta vagyunk mindannyian.

  1. És van, ha nincsenek is end times vírusok és sáskák, csak nem merjük kimondani, hogy a király meztelen?
    De vajon miért nem?

    https://youtu.be/vtITMNPcCAI

    Ajánlóm figyelmetekben ezt a penge eszű fiatal hölgyet és csatornáját.

  2. Éppen ettem, miközben elkezdtem olvasni a cikket.Nagyon ritka az, amikor nálam nem az ima az első fogás.Miért is?Mert ez emlékeztet, hogy köszönetet mondhatok az ételért.Sok mindenért köszönetet mondhatok, és ezek benső megjelenítésére csendes időt szánok evés előtt.Néha feltűnnek még örömre okot adó kincsek.Az étel előtt ezeket veszem számba. Hogy mindig is volt mit ennem és innom.Hogy mindig is volt fedél a fejem felett, hogy rendesen ehessek.Sőt, családom és barátaim is voltak mindig… De egy ideje már megköszönöm nem csak a barátaimat, hanem az ellenségeimet is.Nem csak a szerelmeimet, hanem a megcsalóimat is.Éppen a cikk olvasása előtt gyújtottam rá néhány szendvicsre.Előtte meg ez a könyörgésmentes, csupa köszönetből álló ima…..és most az is felbukkant, hogy megköszönhetem azt is, hogy én is csaltam meg embereket és én is lehettem ellensége egyeseknek.Köszönet mindenért.Nincs ellenemre sorolni.Már évek óta töltök ezzel egyre több időt, miközben megértettem: nem csak, hogy Isten és az ember között nincsen távolság, de nincsen távolság jóllakott és éhező között sem.(Semmi sem szakíthat el Tőle – ahogy Pál apostol írta.Semmi sem teremthet távolságot Közte és köztem.) Ez a benső rögös (először fogcsikorgatva köszöntem meg az ellenségeimet és a megcsalóimat, és még csak most fogok ott tartani, hogy hálás legyek azért is, hogy én tehettem ezt másokkal) tapasztalat élesebben fedi fel az idők jeleit nekem, mint ahogy korábban külső forrásokra hagyatkozva tájékozódtam.Semmi sem szakíthat el Tőle.Kell ennél több?Tehát ez örökre szóló, vagyis bármikor megtapasztalható.Nem szükséges a világban zajló események után kullognom, várnom, hogy mi történik.Eseményektől független az, hogy semmi sem szakíthat el Tőle, mert ez maga az esemény, és mindennek ez ad alapot.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend