Idők jelei

Itt a nyár – A politikailag korrekt állampolgár már a vízparton sincs biztonságban

Magyarországon talán kevesen értesültek róla, pedig az Egyesült Államokban egy újabb rasszista összeesküvést lepleztek le, ezúttal a Vöröskeresztnél. A lepel akkor hullott le a sötét mesterkedésről, amikor egy Margaret Sawyer nevű hölgy, mit sem sejtve a rá leselkedő veszélyről, a meleg nyári nap elől egy strandra menekülve olyasmire lett figyelmes, ami örök időkre beégett az emlékezetébe.

A medence biztonságos használatát magyarázó képes poszterről van szó.

A poszter, amit a Vöröskereszt készített, nyilván azzal a titkos céllal, hogy a sebezhető kisebbségi csoportokat megfossza emberi mivoltuktól, egy csapat gyereket ábrázol a medence körül. A gyerekek különböző, “menő” illetve “nem menő” kategóriákba sorolt tevékenységeket folytatnak a vidámnak tűnő, de az avatott szemek számára egyértelműen gonosz üzenetet tartalmazó képen. Margaret megtette, amit minden normális ember tett volna a helyében és gondosan megszámolta a képen látható gyerekeket, hiszen csak így bizonyosodhatott meg arról, hogy egyenlő számú fehér és színesbőrű poronty látható “menő” illetve “nem menő” tevékenységeket űzve. Margaret ekkor döbbenten konstatálta, hogy legrosszabb sejtelmei beigazolódtak és a képen valóban több a “nem menő” elfoglaltságba merült színesbőrű gyerek, mint a fehér. Hogy 2016-ban ilyesmi megtörténhessen! Az ész megáll!

A képet magától értetődően megosztotta az Interneten, az ügy pedig megkapta a neki járó médiafigyelmet. Innentől kezdve mindenki tette a dolgát. A sértettek megsértődtek, a Vöröskereszt pedig hivatalos nyilatkozatban kért bocsánatot, megígérve, hogy azonnal felvesznek egy diverzitásszakértőt, aki ezentúl segít majd nekik a posztertervezésben.

A válságot sikerült megoldani, mi pedig hálás szívvel nyugtázhatnánk, hogy egy ilyen igazságtalanság végre napvilágra került, de valahogy mégsem teljes a kép.

Miért csak a faji érzéketlenséggel foglalkozik mindenki? Mi van a többi sértéssel? Hát nem látják, hogy a poszter nemcsak rasszista, de szexista, transz- és homofób és még kitudja milyen gonosz ideológiák terjesztője?

Először is a képre több fiút rajzoltak, mint lányt, amivel egyértelműen azt akarják sugallni, hogy a fiúk fizikailag aktívabbak a lányoknál.

A lány vízimentő alacsonyabb széken ül, egyértelműen azt az üzenetet közvetítve, hogy a fiúknak magasabb beosztás dukál.

A fürdőző kisfiúnak egyetlen apukája van, kettő vagy három helyett, kirekesztve a nem hagyományos családokat.

Nincs lift a medencében a fogyatékkal élők számára, arrogánsan jelezve, hogy a más képességű fürdőzőket nem látják szívesen a vízben.

Az összes gyerek vékony, egyértelműen üzenve a túlsúlyosaknak, hogy inkább maradjanak otthon.

A gyerekek a nemüknek megfelelő fürdőruhát viselnek, azt sugallva, hogy az ember neme egy bináris kategória.

A poszteren minden angolul van, arcátlanul üzenve, hogy az angolul nem beszélő gyerekek biztonsága nem fontos és inkább fulladjanak meg.

Az egyetlen tengeri állat a képen egy kék bálna. Sehol egy cápa, medúza vagy tengeri csikó, félreérthetetlenül azt sugallva, hogy ezek az élőlények kevésbé barátságosak.

Ha már megsértődünk, kérem szépen, csináljuk tisztességesen és ne végezzünk félmunkát!

Matt Walsh bejegyzése alapján

Előző posztKövetkező poszt

25 hozzászólás

  1. “Mint tükröt a por,mint tüzet a füst,mint gyermeket anyja méhe – úgy burkol be minden emberi tettet valamilyen hiba.”

    Védikus bölcsesség

    1. Ne már…! Ezt eredetileg legalulra szántam hozzáfűzni,egy beszélgetéshez… 😯
      Ezt benéztem.Néha az ember agyában tényleg megfordul,hogy jobb,ha egyáltalán nem ír semmit… ➡ 💡

  2. Ha már a szexualitás a téma!

    Nekem nagy szívfájdalmam amikor magát a szexet bűnnek tartják. !!! Mindezt úgy adva elő mintha bibliai tanítás lenne! pedig NEM!
    Nagymamám gyakran gyónt a papnál miután “együtt volt” a férjével!!!! A HITES URÁVAL! A pap egyszer sem mondta neki hogy ez nem bűn! Sőt. A Volt munkatársamnak a vallásos szülei szintén azt tanították hogy a szexet szégyellni kell mert az a bűnös vágyakból fakad!
    A Krisna tudatú hívőknél a szex csak utódnemzése szolgál. Jó pár keresztény irányzat is így gondolja. ( Pedig Isten nem csupán utódnemzésre adta!! és arra sem hogy az emberek , partnereket váltogatva ismerkedési eszközzé alacsonyítsák le, vagy vágykielégítéssé alázzák)

    Legrosszabb amikor egy keresztény fiatal akinek a hormonjai kezdik kifejteni a hatásukat két ellentétes nézet között ölődik , az egyik a világ gátlástalan romboló és kiüresítő szexdömpingje , a másik pedig a vallásos prűdség torz nézetei..

  3. Megnézni TILOS!!!
    Korra,nemre,szexuális beállítottságra való tekintet nélkül!!!
    (Bálnáknak se!)

    Jelenet: iskolagyűlés (tele a suli aulája)

    suli pszichológus: – Kedves szülők és diákok,foglaljanak helyet! (papírgalacsin vágódik az arcába,egy szülő dobta) Amint tudják,a múlthéten nemi erőszak történt az iskolánkban,amit az egyik diák forró prasznyizásnak nevezett.Értem?(mindenki kiröhögi) Figyeljenek!Viktória igazgatónőt elbocsájtották…(mindenki felhördül,kivéve Cartman 😀 ) Kineveztek a helyére egy másik személyt,aki megpróbálja progresszívabb hellyé tenni South Parkot,hogy jobban illeszkedjen a modern korba.Értem?Kérem,köszöntsék PC igazgatót!

    PC (policitally correrct) igazgató jön,nagyon jön.Mondhatni,jön,mint atom.Nagyon kemény fickó.Egyik atom markában energiaitalos flakont szorongat.(Nem lennék a flakon helyében.)Rettenetes,ahogy belenéz a kamerába.Vigyora maga az idegösszeomlás bárkinek,aki látja… Napszemüvege többszörösen halálos vagányság.Kortyol egyet az atom üdítőjéből,majd a döglött flakont egyszerűen csak félre ba…..izé…. a sarokba vágja az iskola apraja,nagyja előtt.Nyakon fogja a mikrofont,amibe az előbb még a suli pszichó beszélt.Az ember sejtheti,ebből még nagy baj is lehet… 😳

    PC igazgató: – Na jó,figyelem!A nevem PC igazgató.Elegem van a kisebbségek háttérbe szorításából a modern társadalomban.Azért jöttem ide,mert ez a város egy időhurokban rekedt. Diákok,akik lenyomiznak másokat… Egy tanár,aki szerint a méh nélküli nők menyjenek AIDS-tesztre… ( a szóban forgó matektanár ártatlan képpel: -Akkor még leszbikus voltam…) Egy színes bőrű szakács,akinek a gyerekek soul dalokat énekeltek,és ezzel öngyilkosságba kergették… (közbeszólás: -Egy szekta mosta ki az agyát.) Akkor két nap bünti,kisfiam! Na szóval,Coloradóban vagyunk ugye?Hol vannak akkor a latin gyerekek???Hol vannak az etnikai kisebbségek?(a suli pszichó közbeszól: Ott van Token,ő fekete…!) Akkor magának két nap bünti jár!!!Rágoogliztam South Parkra,mielőtt ide jöttem,és el sem hiszem,hogy mennyi mindent megúsznak itt…. Mégis,mi a f….. ez?!Valami ki….tt vicc?!Én mondom,ennek vége van!Tetszik vagy sem,a full korrektség nagyobb,mint valaha!Juuuhúúúúúú……!!!Hallják…?Ez 2015 hangja,amint félre állítja magukat……

    És ezzel PC igazgató a földre ejtette a mikrofont,ami egy visszhangos csattanással ért talajt…. 🙁 És ennyi.

    http://southparkreszek.info/19-evad/1-resz/stunning-and-brave

  4. skacok csajok a paráználkodást lehetetlen elkerűlni a szekszualitást mindenki másképp élí meg van aki a házasság előtt is szekszelne főképpen erősen vallásos terűleten is. a cikkről annyit margaretnek igaza volt a poszterrel kapcsolatban ezt etnikumtól és vallástól függetlenűl ez az én véleményem az egészről.

  5. Szia Thea! Sok cikk szól a rendellenes szexualitásról. Engem az érdekel, hogy egy Biblia kompatibilis keresztény, mint te mit gondol a férfi és nő közötti intimitásról. Azért kérdezem, mert ahány felekezet vagy hívő, mindenki máshol húzza meg a határokat. Mit, mikortól, hogyan, kivel , fogamzásgátlás, stb. Néha lehet hallani, hogy keresztény fiatalok szinte belebetegednek ezzel a témával összefüggésben. Sőt egészen extrém eseteket is lehet hallani, hogy a “bűnös gondolatoktól” menyire komoly pszichés állapotba került az egyén.

    1. Én azt gondolom, hogy Isten csodálatos ajándéka. Az én életemben vagy közvetlen környezetemben ez nem igen téma, mert ami tökéletesen működik azzal az ember ritkábban foglalkozik, legfeljebb hálát ad érte Istennek 🙂 A cikkekben azért lehetséges, hogy feltűnik időnként, mert a tömegmédia igencsak nyomja a témát, ami a perverzitást illeti, de Pál is az idők jelei közé sorolja.
      Egyes felekezetekben pedig talán azért beszélnek róla sokat (de ebben nem igen mérvadó a véleményem, így ez inkább csak tipp a részemről), mert könnyebb más bűneire összpontosítani (például homoszexualitás), mint a sajátjainkra (büszkeség, önzés, türelmetlenség és sorolhatnám, mármint a sajátjaimat 🙂 )

    2. Én úgy látom, minden elrendeztetett nekünk is, sőt, ránk még jobban figyel Atyánk, mert fontosabbak vagyunk.
      Így kaptuk a józan észt, hogy mérlegelhessünk ilyen esetekben, és – hogy természeti példával élhessek – ne akarjunk gyümölcsöt szakítani a magoncról, csak úgy ne metsszük annak ágát, csak ha gyümölcstermő szándékkal, avagy egészségmegóvó szándékkal tesszük. Az életünknek is megvannak a szakaszai, mint ahogy a fának; minden szakaszt a maga teljességében kell végigélni, hogy termőre forduljon. A sorrendet ne cseréljük fel önkényesen, hiszen ki tudja a virágot leszakítani, ha épphogy hajt a növény?
      Ráadásul mi abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy életünk minden mozzanata egy tanítás, egy apró (vagy nagyobb) metszés létünk fáján, így pl. teljesen szükségtelen beporozni az összes virágot, ha kitartunk egynél, akkor megtanuljuk a leckét.
      Ezt csak így bevezetőnek, szerintem lesz néhány vélemény még.

      1. Thea válaszát értem jobban, nincs az a nagy szigor, meg gyülis tempó, a hosszú szoknyás erkölcscsőszködés. Ha férfi-nő alkotja a párt, akkor már nagy baj nem lehet, fogadják el az ajándékot ahányszor akarják. Ez egy normális hozzáállás, nem illik bele a keresztényekről alkotott sztereotípiákba.
        Koe Paal 😀 Nem tudtam az egészet lefordítani, mert fura dolgok jöttek ki a behelyettesítés után. 😀
        Kettőt-hármat talán értek. Akkor lehet együttlét, ha utódnemzés a cél, fontos a monogámia és talán még az is benne van, hogy csak házasság után lehet intimitás, bizonyos életkor után?

        1. Szerintem Paal nem ezt írta. Csodálatosan fogalmazott, azért szólok bele …
          A gyümölcs – érett ember szerelme – akkor ízes, táplál is finom, ha nem “akarjuk” azt a magoncról szakítani, mert ott nincs is … test van, testrészek vannak, meg tévedések is, hogy akkor már szabad a pálya, lehet kísérletezni (ismertek a következmények, már a teneger kor végén kiégés 🙁 )!
          Isten azt mondta a teremtésre hogy igen jó, nem az? Az útmutatás – a tízparancs – is hozzá tartozik, éppen a MI érdekünkben: sajnos évtizedek kellenek, tengernyi szenvedés, ha valaki más úton jár és a gyógyulás a “mozaik családokban” sem biztos 🙁

        2. Igen, Neverend, nagyjából ez is volt az üzenet.
          Fontos, hogy ne túl korán, szellemileg éretlenül álljunk neki az élet ilyen szakaszának, alapesetben az utód nemzése lenne a cél, bár ezzel vitatkoznék (mint ahogy a virág is színes, hogy csalogassa a bogarakat a porzásra, az együttlét is kellemes, hogy “csalogasson” a családalapításra), illetve a monogámia is hasznos: az az a kicsi, amin a hűség leckéjét megtanuljuk, hogy aztán a nagyobbnak is ura lehessünk (= Isten iránti hűségünknek. Mert ha valaki a látható felé nem hűséges, aki viszontszereti, törődik vele tapasztalható módon, hogyan akar a nem látható felé hűséges lenni, akinek szeretetét és törődését meglátni csak úgy lehet, ha odaszegezzük figyelmünket?)
          Persze ott van a párválasztás ideje is, ismert a kegyelem és megbocsátás is, tehát azért bocsánatos, ha valaki nem gondol mindent végig és kénytelen kis idő után beismerni, hogy nem illenek össze párjával. (Így a kemény nyakunk miatt kapunk válólevelet – konokul ragaszkodunk testünk és vágyaink jóllakatásához, így nem látjuk tisztán a helyzetünket, kapcsolatunkat gyakran, illetve nem vagyunk hajlandóak lemondani rövid időre (a szexualitásról pl.) azért, hogy utána hosszú időn át lehessünk a másikkal. Ebből alakulnak ki a néhány év után felbomló házasságok, kapcsolatok és az utánuk maradó csonka családok pl. Pedig csak az elején kellene türelmesebbnek lenni…)

  6. Mellesleg nem is valósághű… 😕 Sípoló bálna? Furcsa hogy uszonya van, mégis képes erre. 😉

      1. Kedves Chris!
        Megmondom őszintén, hogy a cikk közzététele előtt átsuhant az agyamon, hogy talán nem mindenkinek jön át ez a fajta humor és félreértheti az üzenetét, de aztán rájöttem, hogy mindent félre lehet érteni, így ha ezt mindenképp el akarnám kerülni, azt csakis úgy tehetném meg, ha soha semmit nem írok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend