Idők jelei

Túlnépesedési tévhitek, áltudományok és az anti-humanizmus

Forrás: Mercatornet.com

Globális termékenységi ráta

Ez nem kevés leküzdendő ideológia, különösen, mivel a hatalom által támogatott mozgalmakról van szó.

Hála Dr. Robert Zubrin, a Kétségbeesés kereskedői című könyv szerzője alapos tanulmányainak, történelmi és tudományos referenciáinak, a címben felsorolt áltudományok megdöntése már nem is tűnik olyan nehéz feladatnak. Hihetetlen látni a dezinformáció mélységét és mennyiségét.

A Chen Guangcheng (az egy-gyerekes kínai politikai miatti túlkapások ellen küzdő kínai jogvédő aktivista) ügy kapcsán Steven Mosher nyilatkozott a napokban Kína egy-gyerek politikájáról és a mögötte rejlő, nem publikus eseményekről. Kevés ember van a világon, aki többet tud az ügyről Steven Mosher-nél. (Bővebben erről angolul ITT)

Chris Smith kongresszusi képviselő pedig értékes információkkal szolgált a Chen Guangcheng ügy legújabb fejleményeivel és a kínai kormány jogsértő eljárásaival kapcsolatban. Elmagyarázta hogy a népességszabályozást sürgető politikát leginkább meghamisított adatokat tartalmazó, elferdített tanulmányokra alapozzák, hogy a népességcsökkentés fontosságát elfogadtassák az emberekkel a bolygónkat sújtó válság megoldásaként.

Nem kétséges, hogy válság van. A válság lényege azonban az eugenista tévhiteknek áldozatul esett emberéletekben nyilvánul meg. Hogyan lehetséges, hogy ezek az atrocitások korlátozás nélkül folytatódhatnak, ha nem is a kormányok és nemzetközi szervezetek támogatásával, de mindenképpen ezek nyilvános vagy ki nem mondott beleegyezésével.

Zubrin szerint a jelenség a politikai hatalom és az anti-humanista mozgalom támogatásának köszönhető.

Tulajdonképpen egyetlen ideológiai irányvonal fut végig a modern politikai és tudományos mozgalmak látszólag különálló veszedelmes gyűjteményén, amelyek közé tartozik például a militarizmus, az imperializmus, a rasszizmus, az idegengyűlölet, a radikális környezetvédelem, a szocializmus, a nácizmus és a totalitárius kommunizmus is.

Az anti-humanizmus ideológiájának alapja az a hit, hogy az emberiség nem egyéb, mint egy csőcselékből álló horda, amelynek törekvései és étvágya veszélyezteti a természet rendjét, így féken tartásukhoz diktatórikus intézkedések szükségesek.

Itt lép be a képbe Kína egygyerekes politikája és Chen Guangcheng ügye is (erről majd máskor).

Az anti-humanizmus megalapítója és első ?prófétája? Thomas Malthus (1766-1834) volt, akinek áltudományos tana szerint az emberi szaporodás mértéke meghaladja a rendelkezésre álló források újratermelődésének ütemét. Saját pesszimista és pontatlan megállapításaira alapozva, amelyek kihagyták a számításból az emberi leleményességet, amely folyamatosan új módszereket talál fel és új forrásokat fejleszt ki, Malthus olyan elnyomó politikákat hirdetett, amely milliókat kárhoztatott éhezésre Indiában és Írországban.

Zurbin könyvéből megtudhatjuk, milyen szörnyűségekhez vezetett ez a tan és politika ebben a két országban, teljesen szükségtelenül. Ezeket az ismereteket rég nyilvánosságra kellett volna hozni, hogy az emberek megtudhassák az igazságot.

Annak ellenére, hogy Malthus felvetése, miszerint a népességnövekedés éhezéshez és elszegényedéshez vezet, éles ellentétben áll a történelmi bizonyítékokkal és tényekkel, amelyek szerint a népességnövekedés az életszínvonal emelkedésével jár, az elmélet nemcsak, hogy fennmaradt, de még erősödött is intellektuális és hatalmi politikai körökben a XX. és XXI. században.

httpv://www.youtube.com/watch?v=A59a3aRW7N0

Az elmúlt évtizedekben az ideológia legártalmasabb formája a népességszabályozás támogatásában mutatkozott meg, amit Paul Ehrlich ökológus is magáévá tett. 1968-ban ?A népességbomba? címen megjelent híres könyve a modern malthusiánusok bibliája lett. Könyvében Ehrlich a népességnövekedésre figyelmeztet és szigorú népességszabályozási politika bevezetésére szólítja fel az Egyesült Államok kormányát, hazai földön és az amerikai támogatást élvező fejlődő országokban egyaránt. Érdemes megjegyezni, hogy Ehrlich Barack Obama tudományos tanácsadójának John Holdren-nek a mentora és gyakori munkatársa.

Előző posztKövetkező poszt

26 hozzászólás

  1. Sajnos a cikk meg a videó nem ismeri a tényeket, nem tud számolni, nem érti az emberek és a Föld természetét, és ezért az emberi fejlődés könyörtelen és embertelen akadályozói közé tartozik, ami miatt milliárdok szenvednek.

    Miért a gazdagok kiváltsága a fogamzásgátlás????

    1. Mutass példát, már feltalálták a sterilizálást és a töltényt is….Agybeteg zöld zombi. Azt hiszed hogy olyan hatalmas vagy mert a szánalmas rendszer ökörségét papagájozod, egy gyenge kis nyámnyila zöld trendy zombi vagy aki nem képes szembenézni a kőkemény valósággal hogy TE VAGY A CÉLPONTJA A RENDSZERNEK és ők megadják neked az összes információt és hatalmat hogy kampányolj és könyörögj a saját közvetett halálodért, sőt még fizetsz is jó sok adót azért hogy szépen elöljenek. Ostoba nyámnyila mulya naív “jóakaratú” hamisan moralizáló lúzer bagázs, tifelétek is jön majd a kaszás, amint végeztek a társadalmilag szerényebben állókkal rátok fog kerülni a sor, enjoy your power-trip scum. Learn real fact and stop parroting UN propaganda crud. You don’t know how to count scum, you don’t know what innovation is capable of doing, you are an intellectually lazy peace of filth and a fat rich maggot by your own admission.

  2. Camelia!Akkor javasold,hogy veled és a családoddal kezdjék…tudod Te is a népességbe tartozol…mit szólsz ehhez?

  3. Most írok egy nagyon szimplisztikus hasonlatot, de ha belegondoltok, leegyszerűsítve valójában erről van szó:

    Van egy 30 fős óvodai csoport nagyon sok rossz gyerekkel, ami miatt nagyon nagy a játékok rongálásának aránya. Ön mit tenne a játákok rongálásának megszüntetésére?

    A: Lecsökkenteném a csoport létszámát 5-re.

    B: Megnevelném a gyerekeket.

  4. Már igy is túlléptük a Föld eltartóképességét. Itt, Magyarországon is. Az ország ökolábnyoma ui 3-4 között van, ez azt jelenti, hogy vagy a mostani fogyasztási szintet kell a negyedére visszavenni, vagy a létszámot, mert FENNTARTHATÓ módon ennyi ember tud itt élni hosszú távon. Más verzió nincs. Az önzést pedig nem a rendszer nevelte az emberbe, hanem az ember egyik legalapvetőbb vonása. Nézd meg a t. emberiség történelmét, az a többezer év másról sem szól, mint hogy hogyan lehet a másikat rabszolgává tenni / kifosztani /mindenét elvenni / megölni / uralkodni rajta / szadizni válogatott módszerekkel stb. A többi élőlényről és a természetről már nem is beszélve. És tisztelet a kivételnek…

    1. És most te akarsz engem rabszolvává tenni, kifosztani, mindenem elvenni, megölni, uralkodni rajtam, szadizni válogatott módszerekkel stb. ennek az álutudományos öko-lábnyom hazugságnak bedőlve. Akik ezt a zászlót lengetik azt hiszik, hogy nemes célt szolgálnak, ezért mindenkin felülállnak, miközben csak a globalisták zsarnoki tervét szolgálják ki a föld lakosságának elszegényítésére, leigázására. Ne fogyasszunk, éhezzünk, fázzunk, ne fürödjünk, ne járjunk sehová, irány vissza a középkorba, egy feudális rendszerbe, ahol mind szolgák leszünk.

    2. Csak egyetérteni tudok.
      “Az anti-humanizmus ideológiájának alapja az a hit, hogy az emberiség nem egyéb, mint egy csőcselékből álló horda, amelynek törekvései és étvágya veszélyezteti a természet rendjét, így féken tartásukhoz diktatórikus intézkedések szükségesek.”
      Teljes mértékben igaz, az emberek 90-95 %-a egy patkány.
      10 emberből jó ha 1 embernek nevezhető, az összes ideológia és vallás azon bukott és bukik el folyamatosan hogy az embert egy nemeslelkű, csodálatos fennkölt lénynek aposztrofálja akit csak a rendszer tesz rosszá, de mivel ez köszönőviszonyban sincs a valósággal a bukás kódolva van.
      Korunk átlagembere sokkal inkább hasonlít egy Gyűrűk Ura-beli Orkhoz, semmint egy Tündéhez, nem véletlenül használta ezeket az allegóriákat Tolkien.
      A fizikai tények tekintetében pedig az az igazság hogy a Föld már jó ideje nem tartja el a rajt élő emberiséget sem, nemhogy mégtöbbet.
      Az emberek domináns része gyakorlatilag szemetet kénytelen enni, van ugyan egy látszatbőség (márahol), valós tápanyagok viszont már alig vannak a kisanyargatott földben termett haszonnövényekben és a nagyüzemi körülmények között műanyagokkal etetett tenyészállatokban.
      Malthusnak teljesen igaza volt, egy adott létszám felett kötelezöen jön a nyomor.
      Persze az emberi találékonysággal egy ideig áthidalhatónak tűnik a népességrobbanásból eredő kielégíthetetlennek tűnő igényszint – de ez rövid úton összeomlik a fizika határaiba ütközve.

      Eltartja -e Kína és India 2,5 milliárd lakóját? Nem.
      Emberi létfeltételeket és körülményeket még nyomokban sem tudnak biztosítani, csak a fizikai túlélést biztosító szemetet, rabszolgaságot és nyomort.
      Brutális elsivatagosodás figyelhető meg KIna, India Afrika, az USA számos területén, radikálisan csökken a termőterületek mérete.
      A talaj minősége leromlott, az emiatt bekövetkező minőségi éhezésből eredő genetikai degradáció már jól megfigyelhető nálunk is.
      …és ez csak egyre rosszabb és rosszabb lesz…
      Egy sokkal kisebb populációnál sokkal kevesebb lenne az erőforrások hiányából eredő ütközés, ebben az esetben az emberek automatikusan realizálnák az Isten országát.

      1. A Biblia szerint az emberek alapvetően rosszak: ?Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem.? (Zsoltárok 14:3) Ezért van szükségük megváltásra és itt mutatkozik meg Isten határtalan szeretete és megbocsátása: ?Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.? (Rómabeliek 5:8)

        Mivel az emberek egyre inkább elfordulnak Istentől, a világban egyre több a gonoszság. Ez nem az emberek száma miatt van. Mindegy mekkora lesz a föld lakossága, a gonosz emberek aránya ettől nem változik, sőt, a népességcsökkentés támogatói szerintem a leggonoszabbak, így az arány inkább romlani fog.

        1. Egyébként elnézést kérek azoktól akiket megbántottam esetleg a “patkányozással”, de sajnos ez a legkifejezőbb számos ember egymáshoz való viszonyára.

          Az eltömegesedés véleményem szerint fizikai és lelki okokból is szinte provokálja a gonosszá válást és sokszor az “Istentől való elfordulás” egyik fő oka.
          Érdemes megnézni kis törzsi közösségek szociális viszonyait.
          (Egy mai falusi már nem ilyen, frusztrált mert mellőzött lúzernak érzi magát)
          Egy nagyváros tömegének arctalan anonimitása felelőtlenné tesz.
          (Azt csinálok amit akarok – úgyse ismer senki).

          Másrészt azt se felejtsük el, hogy ha a “nagy nyomorúság” tényleg bekövetkezik – amely az emberiség nem kis részének pusztulásával jár – azt a Biblia szerint Isten rendeli el – persze a gonoszság okán – de mégis csak Isten az aki csapásokkal súlytja az emberiséget.
          Ráadásul csak az “igazak miatt rövidíttetnek meg azok a napok” – ebből következőleg a gonoszokat nem sajnálja különösképpen.

          Tehát ha az emberiség létszámát csökkenteni óhajtóak a leggonoszabbak, akkor Isten gonosz?
          …na jó persze ezt lehet úgy magyarázni hogy Isten nem a létszámot hanem a gonoszság mértékét akarja csökkenteni…

        2. “A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.” János 10:10

          Sajnos sok ember nem fogadja el ezt az életet, pedig csak ki kellene nyújtaniuk érte a kezüket.

          Azt sem szabad elfelejteni, hogy a halállal az “élet” nem ér véget, csupán az esély, hogy földi “tanulmányainkat” folytassuk. “Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él.” János 11:25

        3. Ha rideg akarok lenni akkor azt mondanám hogy Isten tulajdona minden és mindenki szóval a tulajdonjogba beletartozik a tulajdonod elpusztítása is. Vagy, azokat elpusztítani akik nem tisztelik az arany szabályt nem gonoszság, elvégre ha nem tiszteled az arany szabályt az erőszak alkalmazása esetén akkor nincs azzal sem bajod ha valaki nálad hatalmasabb teszi ugyanezt veled, különben inkonzisztens lenne a gondolkodásmódod
          Ha értelmesebb akarok lenni akkor meg azt mondom, bár ez nem a fő oka, hogy Isten akkor pusztítja ki a gonoszt amikor minden jogi precedens beteljesült mely bizonyította hogy Isten alapvető parancsolatai nélkül az emberiség folyamatosan önpusztításban és halál/bálványimádásban végzi…. és ez igaz, aki eleget kutatott akárcsak Róma bukásáról és látja hogy mi történik az amerikai rendszerrel megalapítása óta, rájön hogy a gonosz mint filozófia ha felbukkan elkezd terjedni és mindenki aki követi az teljesen morál relativistává és egyben mindent racionalizálóvá (a cél szentesíti az eszközt a legtipikusabb) és ezáltal véglegesen társadalmilag önpusztítóvá és okkultistává válik. A legtöbb ember nem jut el tudatosan idáig vagy csak nem ismeri fel hogy ezzé vált, ez a gonosz indoktrinációja, ami ha túl gyors az ember felismeri és ellenáll vagy ellenállnak mások neki, ha lassú és türelmes akkor a hatását teljesen kifejti és senki nem áll ellen sőt még érvelnek is mellette és bárki aki ellenáll az indoktrináltnak akkor az indoktrinált átmeg a RDAPDA fázison.
          Ridicule (haha összeesküvés gyártó) Denial (nem igaz, lecsukunk ha tovább beszélsz) Anger (itt lecsuknak/megölnek mindenkit aki ellenáll az indoktrinációnak) Bargaining (ez akkor jön amikor a gonosz már majdnem felélte önmagát és jön egy “külső” hatalom ami eltörli) Depression (felismeri hogy közeleg a vég) Acceptance (Az indoktrinált felismeri hogy manipulálták… ha nem öli meg magát az előző fázisban akkor majd most, mert jóvá akarja tenni valahogy)
          De ezzel az analízissel lehet vitatkozni mivel csak most pattant ki a fejemből

          Evil thinking:
          The meaning of life is death. Death is the hero of evolution. Death and natural selection, this is how we get ahead. The strong needs to dominate the weak it’s about the survival of the fittest to become “god”. Laws are there to scam the gullible and the weak, if you can’t circumvent the law you are inferior in you survival skills. Trample and being trampled upon blah blah blah

          Good thinking:
          Pro 8:36 But he that sinneth against me wrongeth his own soul: all they that hate me love death.
          Gen 1:1 In the beginning God created the heaven and the earth…. with absolute right and wrong and objective morality
          Isa 5:20 Woe unto them that call evil good, and good evil
          Rom 15:1 We then that are strong ought to bear the infirmities of the weak, and not to please ourselves.
          Mat 5:17 Think not that I am come to destroy the law, or the prophets: I am not come to destroy, but to fulfil.

    3. A magyar alföld el tud tartani 30millió embert a jelenlegi technológiák alkalmazásával a jelenlegi életszinvonalon. Ez az ostoba feltételezés meg hogy minél gazdagabb egy ország annál kevesebben élhetnek meg benne jól egy hatalmas hazugság.
      Érdekes módon a zöld zombik akik károgják a globális agyfelmelegedésüket mindig azzal jönnek hogy innováljunk és használjunk zöld technikákat (még ha hatástalanok is az elképzelés helyes) de addig már nem jut el a gondolat az agyukban hogy az innovációt alkalmazni lehet az agrikultúrában az építészetben a transzportációban is (nem beszélve az eltitkolt technológiákról) ,nem, mondjuk szimplán azt hogy túl sok ember van meg kell ölni őket. Ó igyad csak tovább az aszpartámodat meg használd csak a fluoridos fogkrémedet jó az a magadfajta “törődő” embereknek. You need my big eco-footprint on your big intellectually fat and lazy a… nyomorék komcsimentalitás, mindent kvantifálni akarnak az innováció az meg nem létezik, nem… nekik kell mindent kontrollálni ők az okosok ők jobban tudják.

      Minél több ember van annál több innováció van annál több munkaerő van annál több a hatásfok növelése annál jobban tudunk terjeszkedni és benépesíteni egy egész bolygót és univerzumot. Igen hirtelen “felfedeznék” az elektrogravitácós vagy elektromagnetikus meghajtást és a planetáris terraformációt már mehetnénk is a Marsra és hirtelen meg is oldódna az állítólagos túlnépesedés probléma, de nincs rá igény a szabad piacnak van annyi esze hogy lássa hogy a kanyarban nincs túl sok ember, és inkább a szabad piacot kellene előbb elterjeszteni Afrikában meg Ázsiában és lényegében visszahozni nyugatra is. Egy második ipari forradalom kellene de az agyonszabályozó kotrollmániás lefizetett kormányok nem engedik mert engedélyeztetés patent copyright meg apámtyúkja plusz még a korporitista monopóliumok is ellene nyomnak akkor mit akarsz….ostoba sci-fi filmek mind feltételezik hogy egy globális kormány miatt valósult meg a nagy fejlődés…jah aki ezt elhiszi az annyira hülye mint aki azt mondja hogy a háborúk miatt lesz gazdasági fellendülés.

      Ha 200 éve Amerikában azt mondtad volna hogy szabaditsuk fel a rabszolgákat a pamutültetvényekről és földekről majd csinálunk helyettük gépeket amik az egy mérföld mélyen lévő növények és döglött állatok összetömörített hulláin fognak táplálkozni és működni. Sík hülyének néztek volna és azt mondanák hogy ez nem inováció hanem agybetegség. Érdekes… ma a zöldek az iparosodást akarják visszafordítani, hát akkor majd visszamehetsz a földre dolgozni napi 18 órát öreg, zöld agybetegek, túl jól élnek gőzük nincs honnan jön a telefonjuk autójuk az épületek fűtés tiszta víz a sok birka még azt sem tudja hogy néz ki a hamburger feldogozás előtt.
      Kötelező nyaralásokat kellene bevezetni az ilyen agyhalottaknak hogy menjenek el dolgozni egy tanyára ámisok közé, majd megtudnák hogy miért is jó a technika és az ipar, néha nem ártana egyes zöld zombiknak elveszíteniük mindent akárcsak ideiglenesen is hogy tudják értékelni azt amit a szabad piac és az iparosodás adott. Nem őrjöngök itt tovább.

      1. “Minél több ember van annál több innováció van annál több munkaerő van annál több a hatásfok növelése annál jobban tudunk terjeszkedni és benépesíteni egy egész bolygót és univerzumot. Igen hirtelen ?felfedeznék? az elektrogravitácós vagy elektromagnetikus meghajtást és a planetáris terraformációt már mehetnénk is a Marsra és hirtelen meg is oldódna az állítólagos túlnépesedés probléma, ”

        úúhhhh ez kemény volt, aszittem a hülyeség itt nem fokozható tovább, de lám látszik, hogy mégis. No comment :-DD

  5. “… történelmi bizonyítékokkal és tényekkel, amelyek szerint a népességnövekedés az életszínvonal emelkedésével jár,” 🙂 A populáció és (anyagi)jólét a primér energia felhasználás és nem egymás függvényei.

  6. Pár nappal ezelőtt találkoztam valakivel, aki azt mondta azért nincs gyereke, mert szegény föld már így is nagyon szenved, és nem akart plusz terhet adni hozzá. Elképesztő, hogy emberek hogyan gondolkoznak. A probléma ott van, hogy sokan keresnek nagyon sok pénzt helytelen (földet pusztító) dolgokkal. Nem az emberek számával van probléma, hanem a modern világ életstílusával, és önzőségével. Azt meg persze senki sem szeretné feladni.

    1. Mennyi hülyeség olvasható ezen az oldalon a túlnépesedéssel kapcsolatban, tiszta agyrém. Aaron, amit az emberiség egyik alapvető vonásáról, az önzésről irsz, teljesen igaz, és ezzel is igazolod te is azt a tézist, hogy ” az emberiség nem egyéb, mint egy csőcselékből álló horda, amelynek törekvései és étvágya veszélyezteti a természet rendjét, így féken tartásukhoz diktatórikus intézkedések szükségesek.”

      Ez maximálisan igy van, a legnagyobb probléma viszont – ellentétben a ti riogatásotokkal – pont az, hogy a kinai kormányon kivül senki más nem tesz semmit a csökkentés érdekében, (pl. a kinai családmodell kötelezővé tételével), pont azért, mert a “gazdasági érdekeik” meg ennek az idióta növekedésnek a hajszolása a létszámnövekedésben teszi őket érdekeltté, vagyis csak rövidtávon gondolkodnak. Emiatt omlik össze a Föld ökoszisztémája, és megy utána az emberiség is a levesbe. Nem unjátok még ezt az állandó rémhirkeltést??? Ha már minimálisan sem tudtok gondolkodni és meglátni, mi folyik a világban???

      1. Az önzést a rendszer nevelte az emberekbe.
        A kínai kormánynak meg kötelessége tennie az ellen, hogy a kis ferdeszemű porontyaik ne lepjék el a világot. De egy olyan országban ahol pár 10 millió lakos van ne akarjuk már bevezetni a kínai családmodellt. Főleg itt MO.-n ahol amúgy is csökken a népesség.
        Pláne, hogy 2050 után amúgy is megállna a népességnövekedés.

      2. Az ideális megoldás nem az önző ember kiirtása a Földről, hanem az önzőség kiirtása az emberből.

        1. Dehogy vágyok erre, szerintem az abortusz nem egyéb puszta gyilkosságnál. Eleve a teherbeesést kéne megakadályozni, pl. sterilizálással.

    2. Aaron ha gonosz akarnék lenni azt mondanám: ha valaki annyira hülye annak inkább ne is legyen gyereke. De ez pont eugenikus gondolkodás lenne mivel egy retardáltnak is simán lehet egészséges gyereke.

Hozzászólás a(z) Tom bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend