Idők jelei

Egyes etikusok szerint a szülés utáni ?abortusz? elfogadható gyakorlat

Forrás: Infowars.com

Döbbenetes emlékeztető az egészségügy eugenista álláspontjára

Az Orvosi Etika folyóiratban megjelent tanulmány szerint az abortuszt ki kellene terjeszteni az újszülöttekre is, akkor is lehetővé téve a gyakorlatot, ha a csecsemő teljesen egészséges. A tanulmány állításai döbbenetes példái annak, hogy az egészségügyben mennyire eugenista gondolkodásmód dominál.

A tanulmány szerzői Alberto Giubilini, a melbourne-i Monash Egyetemről és Francesca Minerva, a Melbourne Egyetem Alkalmazott Filozófia és Etika Központjától.

A szerzők azzal érvelnek, hogy ?a magzat és az újszülött nem rendelkezik ugyanazzal a morális státusszal, mint egy igazi személy,? és mivel az abortusz engedélyezett olyan esetekben is, amikor a magzat teljesen egészséges, ?az egészséges újszülöttek megölését is engedélyezni kellene minden olyan esetben, ahol a közönséges abortusz lehetséges, akkor is, ha a csecsemőnek nincs fogyatékossága.?

?Teljes mértékben irreleváns, hogy mindkettő rendelkezik a személlyé válás potenciájával,? állítják a szerzők, azzal érvelve, hogy az örökbefogadás nem elegendő ellenérv, mivel a folyamat pszichológiai és anyagi terhet jelenthet az anyának és emiatt ?pszichológiai gyötrelem  érheti.? Arra nem tér ki a tanulmány, hogyan kerülheti el az anya a ?pszichológiai gyötrelmet? ha engedélyezi saját gyereke megölését.

?Önmagában az a tény, hogy valaki ember, nem garantálja az élethez való jogot. Sok olyan ember van, aki számára az élethez való jog nem biztosított: a fölösleges embriók, azokban az esetekben, ahol az őssejt kutatás engedélyezett, azok a magzatok, amelyeknél az abortusz engedélyezett, vagy azok a bűnözők, akikre halálbüntetés vár,? írják a szerzők.

A csecsemőgyilkosság barbár eredetű, ősi gyakorlat, de sajnos a világ számos pontján ma is gyakorolják, mint például Kínában, ahol a fiúk előnyben részesítése miatti társadalmi nyomás hatására a nemek egyensúlya felborult. Több tanulmány szerint 40 millió lány ?hiányzik? a kínai társadalomból a nem szerinti abortuszok és csecsemőgyilkosságok miatt. Indiában 50 millió nővel van kevesebb a kelleténél hasonló okból.

Pakisztánban évente 1000 csecsemő esik áldozatul csecsemőgyilkosságnak, legtöbbször büntetlenül.

Matthew Archbold, az Országos Katolikus Nyilvántartási hivataltól elmondta, hogy a csecsemőgyilkosság, vagy más szóval az újszülöttek megölésének legalizálása a tanulmány alapjául szolgáló feltevés – vagyis, hogy a magzat nem ember, ezért nincs joga az élethez – logikus végkövetkeztetése.

?Abban a pillanatban, hogy felhatalmazzuk magunkat annak eldöntésére, hogy ki számít embernek és ki nem, saját szerencsétlen, de elkerülhetetlen sorsunkat pecsételjük meg. Amint kimondjuk, hogy az emberi élet nem szent, minden egyéb felvetés össze-vissza vonallá, homokba rajzolt álláspontok kuszaságává válik,? írja.

Wesley J. Smith, neves bioetikus megjegyzi, hogy ?a huzamos ideig öntudatlan állapotban lévő emberek dehidratálásához való jog? körüli viták, mint Terri Schiavo esete, szintén bioetikai és orvosi folyóiratokban megjelent, a fentihez hasonló cikkek eredményei.

?Az ókori Rómában a nem kívánt csecsemőket kitették a domboldalra. A tanulmány szerzői vajon vissza akarnak térni ezekhez a durva ?értékekhez?? Feltételezem, ők gyorsabb halált akarnának,? írja.

Előző posztKövetkező poszt

8 hozzászólás

  1. Szerintem elég szánalmas azt állítani, hogy az anyaság ennyire pszichológiailag megterhelő tragikum, és akkor öljük meg a gyereket….mintha az senkit sem viselne meg. Akit nem visel meg annak nincs lelkiismerete, és az már bármire programozható. Szerintem ez több, mint tragikus. Ez pszichiátriai eset.
    Még a Taigetosznál is gyomorforgatóbb. A társadalmat tényleg arra akarják nevelni, hogy tényleg semmi emberi ne legyen benne?
    Kíváncsi lennék ennek a magát “etikusnak” valló embernek van-e gyereke egyáltalán. És megkérdezném tőle, hogy ha van nyugodt szívvel kioltaná-e az életét?

    1. Nekem erről a bölcs Salamon ítélete jutott eszembe: Az egyik asszony ugye rábólintott, vágja ketté a csecsemőt, hogy se az övé, se a másik asszonyé ne legyen. A másik felkiáltott: “Ne! Ne bántsd a gyermeket, inkább add oda ennek a másik asszonynak.” Ebből tudta Salamon, hogy a második asszony a gyermek anyja.

  2. mondjuk mit várunk egy full beteg kultúrából felépített nemzettől, Amerika történelme, hogy legyilkolták szinte az összes őslakost! ez Amerika kultúrája, a gyilkolás!.. ezért háborúzik mindenkivel, teljesen emberidegen pszichopata tömeggyilkos nemzet!

    1. Melbourne nem Amerikában van…
      Minden nemzet történelme az, hogy legyilkolták az őslakosokat. De ez nem tartozik ide.

  3. Ez aztán szép! Idáig jutottunk! Gratulálok!
    Ez azt jelenti, hogy ha kimondják egy emberre, hogy nem ember, akkor minden elveszíti a szentségét! Minden, amiben hittünk, semmivé lesz… A Föld, a hit, Isten, minden és mindenki. Ez már az abortusszal végbement, de ha még a megszületett, teljes jogokkal rendelkező EMBERRE! is kimondják azt, hogy nincs joga élni, akkor senkinek sincs…
    Bárkit megölhetnek. Ezeknek a (nem) embereknek nem számít semmi…

  4. Na szépen vagyunk!
    Szegény Eric Cartmant anyukája most már legálisan viheti abortálni… 🙂

    ?…a magzat és az újszülött nem rendelkezik ugyanazzal a morális státusszal, mint egy igazi személy…?
    “…az örökbefogadás nem elegendő ellenérv, mivel a folyamat pszichológiai és anyagi terhet jelenthet az anyának…?
    Ezek igazi gyöngyszemek; megjegyzem magamnak e kiváló XXI. századi érveket.

    1. Heaven,
      szuper jó kis dok. film és tökéletes reagálás részedről,…szerintem.
      köszi

Hozzászólás a(z) Mollly bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend