Idők jelei

Metodista és episzkopális lelkészek áldották meg a Planned Parenthood abortuszklinikát

Thea: Szomorú szívvel tudósítok az alábbi eseményről, mivel azonban a téma nagyon is kapcsolódik az idők jeleihez, úgy éreztem nem mehetek el mellette szó nélkül. Napok óta tologatom a fájlt a gépemen, hiszen mennyivel jobb lenne arról írni vagy hallani, hogy magukat kereszténynek nevező emberek az Életet követik és terjesztik. Maga a hír azt gondolom, hogy nem igényel kommentárt, imákat azonban annál inkább, főleg azért, hogy az esetleges érintettek értesülhessenek Isten feltétel nélküli kegyelméről és ne az ítéletet, hanem a Megváltó megbocsátást lássák és találják meg, illetve, hogy erre még azelőtt sor kerüljön, hogy az alább említésre kerülő intézményt felkeresnék.

A Bill Gates és társai által finanszírozott Planned Parenthood abortuszklinika hálózat eddig sem volt a szívem csücske, de a céggel kapcsolatban nemrég kirobbant botrány miatt úgy érzem, kötelességem hangot is adni ennek. Aki esetleg nem tudja, miről van szó, az alábbi linken (vagy a Google-ban rákeresve a ?Planned Parenthood botrány? kifejezésre) utána olvashat: http://csaladhalo.hu…

religious_coalition_810_500_55_s_c1

Forrás: lifesitenews.com

Különböző felekezetek több mint egy tucat vallási vezetője gyűlt össze néhány napja, hogy megáldjanak egy Clevelandi abortuszklinikát.

A megmozdulást Laura Young, metodista lelkésznő, a Vallási Szövetség a Nemzési szabadságért (RCRC, Religious Coalition for Reproductive Choice) nevű szervezet Ohiói ágának igazgatója kezdeményezte.

?Áldd meg ezt az épületet,? imádkozott Tracey Lind, a Clevelandi Trinity Episzkopális katedrális lelkésznője, az abortuszklinika előtt.

?Álljanak falai erősen az ellene zúdított szégyennel szemben. Legyen a remény bástyája azoknak, akiknek szüksége van szolgálataira.?

A Washingtoni központú RCRC szervezet országos igazgatója, Harry Knox lelkész, szintén részt vett a Clevelandi demonstrációban és a következőket nyilatkozta:

?Azért állok itt lelkésztársaimmal, hogy kifejezzem hálámat Istennek az abortuszszolgáltatókért.?

A homoszexuális ?házasságban? élő Knox az azonos neműek házassága mellett indított kezdeményezésekben is aktív szerepet vállalt Georgia és Florida államokban.

A demonstráló csoport a transzparensein keresztül azt üzente, hogy az abortusz támogatása egyben a hit és a család támogatása is.

Molly Marvar, az egyik résztvevő, azt mondta a Clevelandi intézményben szerzett tapasztalatairól, hogy ?abortusza egy nagyszerű, gondoskodással átitatott tapasztalat és kiváltság volt.?

?Meghatározó pillanat volt számomra. Fontos, hogy felszólaljak az abortuszommal kapcsolatban, és ezzel segíthessek más nőknek.?

A Think Progress, magyarul ?gondolkozz progresszívan? nevű magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy ?ezen a klinikán tisztelik az életet.?

?Az abortusz melletti döntés egy nagyon, nagyon lelki döntés.?

Laura Young pedig a következőket tette hozzá:

?Az abortuszon átesett nőket támadás éri a vallás részéről, így a hitközségnek erkölcsi kötelessége begyógyítani ezeket a lelki sebeket.?

Young, aki ?a progresszív teológiai gondolkodás követőjének és feministának? tartja magát, azt mondta, hogy amennyiben a demonstráció és az ?áldás? sikeres lesz, csoportja más államok klinikáit is megáldja majd.

Úgy gondolja, hogy az abortusz ellenzői egy ?félreértelmezett hitet? követnek, amikor békésen elmagyarázzák az abortuszra érkező nőknek, hogy van más megoldás is. Szerinte az életet védők ?gyűlöletet és ítéletet? zúdítanak az abortuszt választó nőkre. ?Ez szerető viselkedés?? ? teszi fel a szónoki kérdést.

Természetesen sok hívő másként gondolja, köztük Jason Kappanadze, a Holy Trinity ortodox gyülekezet papja is.

?Az egyház soha sem ítélkezik az emberek felett, csak a tettet ítéli el. Ugyanakkor elmondjuk az igazságot az embereknek és segítünk nekik megítélni, hogy mi lenne az Istennek tetsző és a szeretetet szem előtt tartó út.

Milyen messzire tévedtünk a helyzet igazságos megítélésétől, ha valaki gyűlölködésnek tartja egy élet megmentésére tett kísérletet, az élet kioltását pedig szeretetteljesnek??

?Az Isten által, az Ő szerető akaratában teremtett emberi lények létébe beleszólni tökéletes példája az emberi arroganciának, ami megmutatja, hogy mennyire elvesztettük alapvető erkölcsi érzékünket és nem értjük az élet lényegét.?

Előző posztKövetkező poszt

39 hozzászólás

  1. Na de kérem,pont Szaud-Arábia,ahol szinte naponta fejeznek le embereket..?!Még egy ilyen népet és földet sem hagy elveszni a Jóisten?

    http://www.erdekesvilag.hu/megrazo-kepek-szajaban-vitte-a-megmentett-ujszulottet-egy-kutya/

    “…ahol megnövekedik a bűn,ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik;
    Hogy miképpen uralkodott a bűn a halálra,azonképpen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi urunk Jézus Krisztus által.”(Rómaiakhoz 5:20,21)

    Egészen döbbenetes sorok!
    Teljesen az ellenkezője annak,mint ahogy az ember hajlamos gondolkodni.

  2. “Ímé,szűz fogan a méhében…” (Ésaiás 7:14)

    Van reményünk!
    Nem lehet végzetesen nagy bajban az a világ,ahol ilyesmi megtörténhetett.Aztán a Fiú,aki egy szűz méhében fogant,feltámadt.Még ennyi lehetetlenséget egy történetben… És mégis igaz!Az ember,aki kétszer született.A fogantatás és a születés Istenéről van szó.Az élet Istenéről.Az életet pedig lehetetlen keresztre feszíteni.Abban a világban,ahol ilyesmi történetek látnak napvilágot,ott más csoda is SZÜLETIK.Véleményem szerint semmi sem képes ellehetetleníteni,hogy mindannyian meg vagyunk váltva.Senki sem tagadhatja meg ezektől a magzatoktól az abortuszklinikákon a Megváltást.A Mennyországhoz nekik is joguk van.Heródes biztosra akart menni,mert ennyire kicsi korunkban még mindannyian teljesen egyek vagyunk.Magzat korunkban mind teljesen azonosak vagyunk Megváltónkkal.Ám a “küldetést” csak egy valaki teljesítheti be.Jézus.
    Az abortuszklinikákon Jézussal állnak szemben.Nagyon kemény.Ott sokan nem tudják a csodát,hogy Jézus meghalni nem,csak feltámadni képes.Ennél fogva létezhet még mindig a világunk,és áll meg örökre,és ezért nem dobatott még mindenestül el a francba.Úgy látszik,Isten nem csak meghalni képtelen (mondhatni,”csak” feltámadni képes),hanem nem is veti,veteti el egyikünket sem.Istennél nincsen abortusz.Mindenki meg van váltva.

  3. A planned Parenthood előtti fenti cikkben szereplő bohóckodás annyira szánalmas! Minden normális, azaz még emberi lény, akinek van szíve is, saját ítéletére bízhatja annak értékelését. Szeretném megadni a linkjét két írásomnak az abortusszal kapcsolatosan, melyben sok hasznos információ található. Egyik az ún. “hatalmon” lévők felé íródott, bár egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberek szíve az igazi hatalom, különösen, ha ez Isten szívével egységben van. Ez 2014-es könyv, sok információval. A másik 2000-ben íródott. Legyen áldott aki olvassa.
    https://drive.google.com/file/d/0B41-LpvfmzTJZWN1QTBBZnV4UjBjWllVd0dQMGxqWEJpYTE4/view?usp=sharing
    És a másik:
    https://drive.google.com/file/d/0B41-LpvfmzTJbXVHb1V0Z2ZtYzFOakZfLW8xamdobjZnbWpN/view?usp=sharing

    1. Kedves Péter!A “Magjog indítvány 2014” című könyvedbe belelapozva látom,hogy nem éppen könnyű vagy egyszerű olvasmánynak ígérkezik.Föl kell kösse a gatyáját -ahogy mondani szokás-,aki célul tűzi ki elolvasását.Azonban úgy látszik,aki veszi ezt a fáradtságot,az igen széles panorámát nyer társadalmunkról.
      Érdekes őrület az,ahogy az a bizonyos alkotmánybírósági határozat nem tekinti embernek a magzatot.Ez talán párhuzamos azzal,hogy bizonyos körülmények között vallásos emberek pedig nem tekintik húsnak a halat,vagy a házi szárnyas féléket,így téve legálissá a hús fogyasztását olyan vallási ünnepeken,amikor a hús fogyasztása teljesen kerülendő lenne.
      Az ember sajnos korrumpálható.Így fordulhat elő,hogy néha “elfelejtjük” élőnek tekinteni….az életet.Akárcsak a rabszolgaság esetében.
      Lenne egy kérdésem hozzád.Ezt a kérdést annak fényében teszem fel,hogy könyvedbe még csak bele-bele olvasni adódott módom,noha alapos munkádra való tekintettel mondom,hogy biztosan kitérsz benne a következő részletre is.Szóval,mit gondolsz az olyan esetekről,amikor a magzat súlyos egészségügyi veszélyeztetést jelent,valamilyen betegségből,rendellenességből kifolyólag?Az ilyen esetek jogosan indokolnak abortuszt?
      Továbbá azt gondolom,hogy az abortuszt sikeresen elkerült magzatokat születésük után a társadalom gépezete másképpen fogja fogaskerekei közé szorítani… Ezeket az embereket a társadalom más módszerekkel fogja megölni – még ha nem is mindjárt fizikálisan.Tehát a kultúrát nélkülöző kultúránk emberének a gondolkodása eleve egy életgyilkos felfogás,pedig nagy-nagy többségünk nincs is efféle komoly döntéshozói helyzetben,pozícióban (alkotmánybírói poszt).Ennek tükrében elég óriási falat a magzatok jogairól beszélni,noha természetesen igazi áldás rajtunk az,hogy egyesek megteszik ezt.

        1. 2 órával ezelőtt nekem is Ray pont eme videója jutott az eszembe, de a sok angolul nem értő nyavalygós miatt már nem akartam megint egy ilyent anyagot ajánlani.

        2. Kedves Thea,köszönöm szépen!
          Adrian,szerintem nem olyan sokan nyavalyognak az ilyesmi miatt.Nem mellesleg,szerintem ha van valami értékesnek tartott információ,akár angolul is,az valaki számára igenis hasznos lehet itt.Lehet akadálya ennek egy kis nyavalygás..? – ha már így írtad le…

        3. Ehhez van magyar felirat, csak ki kell választani a listából, úgyhogy mindenki érteni fogja. 🙂

        4. Hú,de súlyos film…
          Súlyos kérdések.Mégis azt hiszem,hogy nem nagyon tölthetjük jobban és hasznosabban az időnket,mint hogy az efféle dilemmákat gondoljuk át és beszéljük meg.Ezért nagyon köszönöm a megosztást!
          Nem semmi,hogy így halottak napjára forrta ki magát ez a téma..!
          “Lenni vagy nem lenni?”
          Mi,akik találkoztunk Jézussal,rendelkeznünk kell azokkal a hitbéli és szellemi muníciókkal,amik kimozdítanak a halállal kapcsolatos dilemmáinkból.Úgy látszik,nem csak az én fejemben vannak ilyenek… Azt tartják,hogy a buddhizmus a meghalás művészete.OK.Amennyiben ezt el is fogadjuk igazságnak,mennyivel inkább el kell fogadnunk Jézust,mint élő igazságot a meghalás dilemmáira!

          A filmben embereket,főleg fiatalokat állítottak szembe (szerencsére csak elméletben) életet,halált feszegető határhelyzetekkel.Hogyan döntenénk?Azt hiszem,az egész életünknek az ilyen döntésekre való felkészülésről kellene szólnia.Van egy felkészítőnk is.Jézus.A buddhizmusban pedig egyfajta filozófia.A buddhizmus tudja ennek a határhelyzetnek a fontosságát.Mennyivel inkább kellene mindezzel Jézus követőinek tisztában lenniük!Fontos,mert egész létezésünk egy őrült játszma akörül,hogy ölj,vagy megölnek.Persze a játszma kiagyalói mindent megtesznek,hogy lehetőleg senkiben se tudatosuljon ennek a lényege.Még csak meg se fogalmazódjon.Még csak távolról se!És nem is nagyon fogalmazódik meg,ahogy a film ezt bemutatja… Azt állítom,hogy aki számára Jézus nem jelent választ a halhatatlanságra,az az ember valamiféle lebutított jézussal találkozott.Akinek vannak kétségei az élet mindenre való kiterjedése felől,az még mindig az Ószövetségben él,és ráadásul,még azt is rosszul értelmezi.Aki a “szemet szemért” mechanikus okságának a rabja,az arra van kárhoztatva,hogy megfizesse ennek az árát.Mert egy olyan világban,ahol mindennek oka van,mindennek ára is van.Ezt az árat megfizetnünk azonban,Isten szeretetének köszönhetően,kaptunk fizetőeszközt: Jézust.
          Aki viszont,mármint Jézus,képtelen meghalni.Remélem,ez utóbbival nem állítottam nagyon emészthetetlen dolgot!

          Az én kérdéseimet megválaszolta ez a film.

    2. Isten hozott, kedves Péter! Örülök a tevékenységednek, NEKED, egyszer láttalak a hun TV-ben, a magyar-Jézus témát igen bölcsen kezelted: vendég voltál, meghökkentő válaszodat nem lehetett letörölni 😀 Erre nagy szükség volt, és lesz is …
      Még az Aratás Gyül. alkalmain találkoztunk, jó régen, ott tapostunk 🙂
      El ne feledd a dalocskát: “sarkam alatt, sarkam alatt, SÁTÁN A SARKAM ALATT !”‘

  4. Szia Lenin,
    Mintha kissé megváltozott volna “a beszélgetésetek atmoszférája Seraffal a kezdeti közvetlenebb módhoz képest,ahogy egymást megszólítottátok ? néha becézve.” 😉

  5. Off téma:
    Hát ez, öhöm….lassan a cenzúra mindenütt ott lesz….

    http://mno.hu/kulfold/szexista-szavakat-tiltottak-be-a-brit-iskolakban-1310025

    részlet: “Például nem biztathatják egymást azzal, hogy ?embereld meg magad!? (man up!), mert a kifejezés hátterében érzékelhető a férfidominancia. Mi is elolvastuk az eredetileg a fizikaoktatás kapcsán képbe kerülő civilszervezet jelentésének vonatkozó részét, akadt is pár ismerős mondat, amely szintén tiltólistára került. Például ?két erős fiú kéne, hogy segítsen?, ?ez a srác olyan elegáns egyenruhában?, az igazsághoz hozzátartozik, hogy éppígy voltak a férfilélek védelmében betiltásra javasoltak, mint például az a tényszerű megállapítás, hogy ?a legtöbb egyetemen sokkal több a lány, mint a fiú?

    1. Egy lány nem tudja “megemberelni” magát? Összeszedni magát (a széteséséből). Ezen, hogy ez szexista, már röhögni kell 😀 Jól smirglizi az egyéniséget a sátán szemben a mi szabad akaratunkkal, a színes egyéniségekkel, akiket a Teremtő így szeret 🙂

  6. http://katolikus-honlap.hu/1502/morris2m.htm

    Boldogságos Szűz Mária időszerinti antifonája Szentháromság vasárnapjától Adventig:
    Mennyországnak királynéja! Irgalmasságnak szent anyja! Élet, édesség, reménység! Üdvözlégy szép szűz Mária. ? Évának árva fiai, számkivetett maradéki, siralminak örökösi, sok nyavalyának hajléki. ? E siralomnak völgyében, kik nyavalygunk nagy ínségben; Hozzád sóhajtunk mennyégbe, hol vagy örök dicsőségben. ? Azért szószólónk! Szemedet fordítsd hozzánk s kegyelmedet! És a te bűnös népedet, oltalmazzad híveidet. ? Ó, édes Szűz! Irgalmadat mutasd meg s kegyes voltodat, holtunk után szent Fiadat, mutasd meg boldogságodat.

    http://katolikus-honlap.hu/1502/zaby.htm

      1. Kedves Csaba!Ez bizony az előző téma bizonyos beszélgetéseihez is nagyon illeszkedő gondolat,illetve törvény…

        1. Igen Lenin! A háborúk, az halálbüntetés is bűn, mert semmivel sem különbözik az, aki halálra itéli a gyilkost, miközben ő maga is gyilkossá válik, továbbá az öngyilkosság is, mert az megtéréshez való jogot, ami a bűnbánaton keresztül valósul meg, üdvösséghez való jogot vesszük el tőle, amiért felelősek vagyunk az adott lelkekért, ezért emiatt mi magunk is bűnhődni fogunk minden egyes elveszett lélekért aki a kárhozatra jutott emiatt, ha csak őszintén megnem bánjuk…CSAK ISTENNEK VAN JOGA ADNI VAGY ELVENNI AZ ÉLETET!!! Mert ő az élet és halál ura is….

        2. Kedves Csaba!És ráadásul a háborúk terrorját nem csak tűzfegyverekkel lehet a világra szabadítani.A történelem teljesen fertőzött olyan háborúktól,amikben a cél a lélek,nem pedig a test megölése volt.A vallási háborúk… Hogy “kinek az istene” (mágiája) az erősebb.Ma is zajlanak ezek,sőt lényegében minden háborúnak ilyen okkult okai vannak.Megáldanak lőfegyvereket,abortuszklinikákat.Kövek halmait is megáldanak,mielőtt azokat valakire rádobálnák,megáldanak templomokat,ahol fekete miséket adnak el mindenféle felekezetű,vallású embernek.És megáldanak törvényeket,melyek hamis istenek törvényei,és megáldják a lelki tragédiákba zuhant rabszolgáik tűzre dobott áldozatait és áldozathozatalát.

          És igazad van: ugyanúgy gyilkosság az ítélkezés is,mert amögött ott a képmutatás.A képmutatás pedig megölni készül a lelket,mert a képmutatás kirekesztődik a mennyeknek országából,és azok számára is végzetet jelent,akiket a képmutató magatartás megítél.A sötét mágiák áldozatai azt hiszik,hogy törvénytisztelőek,és hogy a törvényeket azzal tartják be,hogy köveket ragadnak mások ellen.Habár ezt sokszor gyávaságuk nem engedi meg,csak azt,hogy egyetértsenek a gyilkosokkal.Mert érdekes módon a gyilkolásra való jogot mindig fenntartják maguknak az ítélethez,és más törvényeket pedig ennek rendelnek alá.Amit még meg is fejelnek azzal,hogy mindezt Isten nevében teszik…
          Az Élet Istenének a nevében…
          Szerintem helyesen írtad,hogy felelősek vagyunk az adott lelkekért,és ha valóban csak rajtunk múlna…. de jobb inkább ezt nem is folytatnom.
          Inkább csak annyit írok,hogy végtelen nagy áldás számunkra,hogy van egy Jézusunk.Isten valóban élet és halál ura,és annyira szeretett minket,hogy ezt az uralkodást az érdekünkben átadta Jézusnak.Úgyhogy minden reményünk megvan!Minden!Még sem több a kelleténél,nem is kevesebb,hanem mindenki számára pont elég.

        3. Azért láthatóan jól el vagyot az egyetértéssel :
          Szívesen csatlakoznák a ‘szeretet-rezgő’ kijelentésekhez,
          csak erről egy-két helyen az Írás mást mond ; Lapozzátok
          fel Illésnél ( pár száz vallásos tévelyítőt csak lerendezett a
          küldetéséből kifolyólag – és nem látott halált ), meg a Jele –
          nések 19-dik fejezeténél ( mert véres a ruhája – és nem a
          saját vérétől ) .

        4. Elnézést : el ‘vagytok’ akart lenni :
          De ha már javítottam, plusz jelezném ; Az Ítélet
          Angyala kezében is *kard* van – Úgy tűnik nem
          fogja ismeri a liberális / toleráns ideológiát se .

        5. Kedves Seraf!Sőt,maga Jézus is korbácsot ragadott alkalomadtán.Szoktak is emberek ezzel példálózni rendesen,amikor már túlcsordul a feszkó a keblükben,de érzelmileg túl infantilisek ahhoz,hogy legális utat engedjenek indulataiknak.Ezt hívják pótcselekvésnek.
          Igen,Jézus korbácsot ragadott!
          Javaslom azonban,hogy mielőtt valaki elkezdene a szájával hősködni,esetleg netán tettekkel is (bár az infantilis lélekkel és érzelmi intelligenciával gyakran párosul gyávaság is,Seraf),nézze meg legyen kedves,mit is tett még Jézus a korbács-dolgon kívül!Tessék vakok szeme világát visszaadni,tessék a vízen járni,betegeket gyógyítani,halottakat feltámasztani,vizet borrá változtatni,mindig a megfelelő igéket mondani mindig a megfelelő időben,és akkor végre kiélheti magát korbács dolgában is az,akarja!Miért mindig a gyilok előírásokat akarják egyesek ennyire kényszeresen megtartani,miért mindig erre keresik a megoldást és miért mindig erre találják meg olyan gyorsan a felhatalmazást,meg a mentséget,miközben a többit,éppen az életet adó igéket meg nagy ívben elhanyagolják?

          Ugyanez a helyzet a helyzet Illés prófétával!Ő sem a mi szintünk,Seraf!Úgy értem,nem az emberi közhelyek és a jól kitaposott kerékvágásokon haladt.Nyugodtan csináld utána azt amit ő tett,és rád lesz akkor bízva mások vére is.Elhiszed,hogy akkor már nem az erőszakra keresnél többé mentséget?

          Gyilkolni akartok? Mi sem könnyebb annál! “Keressétek először a mennyeknek országát,és az ő igazságát,és ezek mind megadatnak néktek!”

        6. Lenin .

          Elsőre egy költői kérdés : Magadnak válaszolj, hogy a fenti
          személyeskedést elkerüld ; Úgy általában szereted feltarta –
          ni feleslegesen az embereket ?
          Másodsorban : Mi az, hogy gyilkolni akartok ? ; Mellőzzed a
          külön másra / másokra aggatott’kérdéseket / megjegyzése –
          ket, mert folyamatosan ezt teszed Valójában jobb lett volna
          ha magadban tartod a fentieket . Vagy figyelembe veszed az
          Írást passzusait a leírtakra vonatkozóan, vagy nem, de az u –
          tóbbi esetben válaszolni se kellene .

          Erre viszont válaszolj : “bár az infantilis lélekkel és érzelmi
          intelligenciával gyakran párosul gyávaság is,Seraf” ; Kire ér –
          ted vagy értsem, mivel vessző után a nick-nevet is írod ?

        7. Na de,kedves Seraf,igazán reagálhattál volna inkább arra,amit írtam!Az érveimre.Ahogy én is reagáltam a tiédre.Tényleg nem vettél észre a soraimban egyebet,mint saját magadat?Amennyiben értelmet is akarsz adni ennek a beszélgetésnek,érvelj kérlek rendesen,ahogy szoktál,mert ezzel elejét vehetnéd a sértettségednek.Valójában nem tapasztaltam még,hogy meg legyél sértődve,most viszont szinte nem is foglalkoztál egyébbel,mint magaddal.Kicsit állj szerintem pár lépéssel hátrébb saját magadtól.Az énközpontúság paranoiássá tesz.Nem vicc!Csúnya pszichózis az ilyen.Nem is veszed észre először,de aztán gyanússá válik előbb-utóbb.hogy mindenhol csak azt fogod keresni,hogy emberek összesúgnak a hátad mögött,és mindenhol ezt is fogod találni.És ez azért van,mert beleragadtál a saját kerékvágásodba,gyufásskatulyádba,ezért közhelyekkel jössz,mert nem gondolod át a dolgot,hanem ösztönszerűen mondod,ami eszedbe jut.Így jutottál erőszakkeresésedben az erőszak felmentésére,és így lehetséges az,hogy erőszakkal találkozol most.Aki erőszakot keres,erőszakot talál.Ez azért van,mert “szeretet-rezgést,meg liberális/ toleráns ideológiát” látsz ott,ahol valójában Megváltás van.Látszólag sajnos nem hiszed el,hogy a Felmentés nem felbujtás az erőszakra,hanem éppen hogy szükségtelenné teszi azt.

          Eddig mindössze egyetlen érved volt.Illés próféta esete Áháb papjaival.Én visszaérveltem,amit te az egódtól nem vettél észre.Látod,milyen könnyen eszkalálódik az erőszak?Szerintem sosem éri meg felmenteni az erőszakot.Mert még végül belefut az ember,és akit csak lehet,magával ránt.

          Bocsáss meg,igazából volt még egy másik érved is!A lángpallos.Jézus óta tudjuk,hogy az valójában nincsen ott.Saját magad tartod saját magad elé… Mert a liberális és toleráns ideológia megengedi ezt neked. “Aki saját maga ellen véd,az bűnös?”,kérdezte Kondrád György mestered,aki máson sem igyekszik,mint hogy mindenképpen mentse az erőszakot.Te meg be dőlsz neki.Tudod,hogy miféle gondolattal indult a te liberalizmusod? “Jogot az ateizmusnak!” Vigyázz,mert még megkapod!Ez pedig erőszakhoz vezet…

        8. Helyreigazítás.
          Konrád György: “Aki saját maga ellen vét,az bűnös?”

        9. Lenin.

          Mikor fejezed be mások ámítását ? : Bár szerintem többen
          látják / tudják, hogy nem stimmel valami ; Amit írtam az az
          Írásban van és ennyire egyszerű a dolog – Nincs itt semmi
          ego, meg erőszak keresés { Ott van, vagy nincs ? }
          A legelején jeleztem, hogy a tényekre hagyatkozz, mert a töb –
          bi mások feltartására ( üres szórakoztatására ) szolgál. Vagy
          figyelembe veszed az Írás említett részét, vagy hiteltelen már
          kezdésnek is a véleményed .
          Szóval ott tartunk, hogy tartalmazza, vagy sem ? Ha igen, ak –
          kor milyen *Gyilkolni akartok-ról ?* írsz : A kérdésre kell vála –
          szolni ; A többi ( litánia ) nem érdekel .

        10. Igen,ott van,jó Seraf… Nem tévedtél.Remek írástudó vagy.Ott van az Írásban,és most már neked is úgy kell tenned,mint Illés próféta tett.Innentől kezdve jottányit se térj el az Írástól!Menj és öld meg hát az istenteleneket,különben te is istentelenné válsz,és maga Illés fog eljönni érted is.Aki az ítéletre hivatkozik,az is ítélet alatt áll.Másrészt,fogd a lángpallosodat is!Ez a Törvény.Ehhez tartsd magad!
          Ám előbb hívj le tüzet az Égből,aztán fakassz esőt sok-sok ember életét megmentve így.Ugyanis a történet amire hivatkoztál,ezekkel kezdődik.
          Én viszont nem követelem tőled,hogy igazold vissza szavaimat a Bibliából.Nem kellesz hozzá,hogy lássam,ez az Élet könyve,nem pedig a halálé.

        11. Lenin .

          Még mindig az ámításnál tartasz : Meg az általad elképzelt
          cselekedetek másokra testálásánál ; Pedig ez a kezdésed
          ( már mint hogy benne van ) érdemleges volt – A folytatás a –
          zonban még mindig ( ‘jóhiszemüleg letudva’ ) figyelmetlen .

          Valamiért leragadtál Illésnél, de őt Csaba hsz-ére jeleztem .
          A hsz-ével való egyetértésed miatt pedig a Jelenések Köny –
          vének 19-dik fejezetét – Bizony ‘véres’ a ruhája ( biztos érthe –
          tő, hogy miért – nem kell külön találgatni ), és bár én is úgy
          tartom, hogy az Élet Könyve ( ebbe is megegyeztünk ), de at –
          tól az még benne van. Nem kell erről győzködni senkit, sem
          téged, sem pedig mást, de a ‘gyilkolni akartok ?’ kijelentés /
          kérdés a saját félreértésedből fakad .

          Szóval, hogy a közös nevezőnél maradjunk : Némileg rezgek
          veled ; Hiszed vagy sem { ill. ahogy írod – kellek hozzá, hogy
          lássad, vagy sem }, de azért az Élet Könyve, mert annak is ki –
          hagyhatatlanul benne kell lennie : Különben tényleg csak a
          Halál Könyve lenne ; Amiben oda vissza gyilkolhatják bűntet –
          lenül az ártatlan / civil embereket / embertömegeket .
          Ha *rezgünk együtt* akkor azt is érteni fogod, hogy nem az a
          kérdés, hogy én / te vagy ő gyilkolni akar-e ( és senki nem is
          említett ilyesmi szándékot ), hanem az, hogy egyesek miből
          gondolják, hogy a végtelenségik fokozva megtehjetik – Ha ki –
          csit selytelmesre sikeredett a fogalmazás, akkor az attól van
          ( s jó lenne ha így lenne ), hogy ne én látassam meg, de ha
          érted, hogy miért kell ‘véresnek ruhájának’ lennie, akkor elju –
          tunk oda, hogy téged foglak az Írással igazolni { Legyen Így }

        12. Seraf Barátom!Csabával abból indultunk ki,hogy “Ne ölj!”.A továbbiakban mind a ketten megnéztük ezt más-más vonatkozásaiban is.Neked ellenvetéseid voltak,amikkel én nem értettem egyet.Ennyi.

        13. Lenin .

          Ideje lenne abba hagyni a mellébeszédet : Jelzésnek szántam,
          de tekintheted az első hsz-em ellenvetésnek is ; Maradj meg a
          tények mellett – Ha az Írást említitek, akkor amellet, és ha van o –
          lyan passzusa ami másra is utal, mint amit hangoztattok, akkor
          átgondolni kell és nem kihagyni { Ha jelzek valamit, akkor biztos
          volt / van oka … Akkor legyen ennyi }

        14. Üdv Seraf!Tudod,mi a gond?Csupán annyi,hogy az első hsz-ed (*hsz*,hogy azért “magyarul” is tanuljak tőled; de mindegy,ez csak az egyik beidegződött paneled volt a sok közhely közül) A és B része egy merő provokáció volt,aminek én szamár sajnos bedőltem.Sajnos,ez a vonat részemről már elment…

          Szóval igen,jelzés volt az első hozzászólásod.Jelezted,hogy gyáva vagy. “Azért láthatóan jól elvagytok az egyetértéssel: ” – ha valaki,akkor én felismerem a cinizmust,Seraf.Ez a félmondatod pedig az volt.Tekintetbe véve a további szövegkörnyezetet. “Szívesen csatlakoznák a ‘szeretet-rezgő’ kijelentésekhez…” “Szeretet-rezgő kijelentések”..? Hát hippik vagyunk mi,Seraf? A “szeretet-rezgő” szóhasználatoddal menj légyszi valami angyalszakkörbe!Mi Megváltásról beszéltünk.OK?
          Szóval,szívesen csatlakoznál,írtad.Csak sajnos nem mertél.Pedig “a szeretetben nincsen félelem”.Nem a “szeretet rezgésben”,mert olyan ezotériáéknál van,ahol viszont nincsen Megváltás.Megváltás,ami Isten szeretetének legteljesebb kifejeződése,az egyetlen mentségünk,hogy le tudjuk győzni félelmeinket (még gyávaságunkat is).Jézus Megváltása a tiéd is,Seraf,úgyhogy nyugodtan csatlakozhattál volna!(Tudtad,hogy meg vagy váltva?Tudtad,hogy örök életed van,és teljes szabadságod Jézusban?) Szóval mi a leglényegesebbről beszélgettünk,erre te jössz három ehhez képest teljesen mellékes bibliai szállal,amiket félbevágva,megcsonkítva közölsz.Ebbe nem csak az a teljesen közhelyszerű,hogy már megint és megint az erőszakot véli felfedezni valaki a Jóhírben.Hanem,hogy kiragadva a lelkivilágodat leginkább visszaigazoló részletet,csak félig… nem,még félig sem,sőt még negyedrészben sem szólsz a történetek teljességéről.Azért mondtalak infantilisnek,mert olyan vagy,mint a gyerekek,akik az akció részt jegyzik meg a filmekből.Ezt tükrözi a “lerendezett” szóhasználatod is.Ne aggódj: infantilizmusodban osztozom én is,mert bedőltem a tudatalattidból feltörő provokációdnak,ami nem is engem vagy Csabát szólított meg,hanem saját magadat.Sajnos magamra vettem,így most már osztozom veled mindabban,amivel kapcsolatban itt megszóllak.Remélem velem tartasz az ilyen irányú szembenézéssel,és remélem mindazok is,akik a Megváltás helyett az agressziót keresik a világban,és a mentségeket arra,hogy miért nem tudnak csupa olyan dolgokon gondolkodni “amik csak tisztességesek,amik csak igazságosak,amik csak tiszták,amik csak kedvesek,amik csak jóhírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret,ezekről gondolkodjatok.”(Filippibeliekhez 4:8) A nekrofília pedig nem ezen gondolkodik,Seraf.Hanem azon,hogy hogyan csempésszen egy kis trutyit és fekáliát az élet folyamába.A nekrofília tehát a Megváltásról való gondolkodásnak az ellentéte.Így hát minden ítélet nekrofília.(Lásd a Csabával való beszélgetésemet!) Ezek pedig nem személyeskedés jellegű észrevételek,hanem megnézem,hogy ki az,aki személyedben mondta ezeket.Ugyanis nem csak a kimondott,leírt szavaiddal közölsz.Nem tudtad?
          A liberális/toleráns ideológiára tett megjegyzésed volt talán a provokációd csúcsa – habár ez már nem annyira volt tudatalatti,mint a korábbiak.Ez sértés volt,méghozzá meglehetősen direktbe.Nem kellett volna bedőlnöm neki,de most már mindegy… Még egyszer mondom: a Megváltásról beszélgettünk,nem holmi ideológiáról.

          Illés “lerendezése”,az Ige (Jézus) véres ruhájának felemlegetése,a kerub és a lángpallos idecitálása…. kételyek,Seraf.Ezeket hoztad fel mentségedre,hogy nem csatlakoztál a Csabával való párbeszédünkhöz.Szóval,én hagyok ki passzusokat?Miközben te ragadsz ki részleteket,olyan részleteket,amik a lelkivilágodnak megfelelőek.Te hagysz ki passzusokat,mert én a Megváltásról beszéltem.Mert a Biblia telessége a Megváltás.Amennyiben ezt cáfolni akarod,írd újra az Egészet.Ha pedig nem akarod cáfolni,ne is szórj légy szíves szemetet a ventilátorba.Nem amit felhoztál a Bibliából volt szemét,hanem a gyáva és provokatív hozzáállásod.Amit fémjelez,hogy még megszólítást is restelltél megengedni magadnak szóban forgó hozzászólásodban.

          Mi a Megváltást hangoztattuk,Seraf,miközben valóban az Írást említettük – hogy legutóbbi hozzászólásodra is utaljak.Nincs olyan passzusa a Bibliának,ami másra is utalna,mint a Megváltás.Ezt csak te akartad láttatni.A Megváltás a Biblia lényege,ami Jézusban teljesedik ki.A Biblia maga Jézus.Úgyhogy nem hagytunk ki semmit.A Megváltás a Biblia lényege,egy igazi örömüzenet.És te ezt próbálod elferdíteni.
          Had idézzek ide egy pár sort Thea egy nem is olyan régi írásából:
          “Hogyan fordulhatott elő,hogy a remény,a béke és az öröm üzenete így elferdüljön? (…) Talán Isten gyermekeinek növelnie kéne a hangerőt,hogy a világ meghallja a remény,a szabadság, a szeretet és a szépség üzenetét és lássa mosolyunkat!Ideje megmutatni az erős,megtartó szeretetet és a megfeszített Krisztus prédikálni,nem pedig azt,aki másokat feszít meg.Jézus életet hozott.” (Hugh Jackman,ismerd meg Jézust)
          Továbbá ezeket írja a jelen cikkel kapcsolatban: “…mennyivel jobb lenne arról írni,hogy a magukat kereszténynek nevező emberek az életet követik és terjesztik.” Továbbá tesz arra is megjegyzést,hogy nem az ítéletet,hanem a Megváltó megbocsátását meglátni és megtalálni.

          Tudod,Seraf,nem csak valójában,de igazság szerint is,nem olyan vészes ez a mi kis családi afférunk,mert mind a ketten egy vagyunk Jézusban.Én te vagyok,te én vagy,mind a ketten pedig egy vagyunk Jézusban.(Ez az,amit a “reinkarnációsdi” sosem fog megérteni.)És talán most éppen nem rajongunk a következő gondolatért,de szólok neked is,mint itt már néhányaknak: egy egész örökkévalóságon és végtelen nagy szabadságon osztozunk.Úgyhogy akad időnk megtanulni elviselni egymást.

        15. Kedves Lenin!

          Igaz, nem tudtam végig olvasni teljesen a szófo…lyatásodat, de én legalább értem, hogy Seraf milyen “szeretetrezgésről” beszél, és mire használta ezt a kifejezést. Elárulom: A haszon, értelem és összefüggés nélküli szeretetszó használatára! Ezt a szót még egy papagájnak is meg lehet tanítani, aki vég nélkül, órák és naphosszat ismételgeti, (bár leírni nem tudja) de tartalmát és jelentőségét nem ismeri …

        16. Kimondottan érdekesnek tartottam a beszélgetést, nagyon NEM szórakozott L. A szeretetről szólván, kedves Erika, nem szép dolog ilyet írni ennyire kifordítani. Ha csúfolódott is, főleg az elején, vagy néhány hete, azt főleg saját magán: szerintem pusztán nem bírja elviselni az előítéletes, dobozolt, v. “előre csomagolt” panelekben való gondolkozást, és ez természetesen nem a bibliai idézeteket illeti bár azokat is fel lehet használni hol így, hol másként speciálisan saját használatra. Értsd: a te mondanivalódhoz keresel mondatokat 🙁 Legutóbb a csúfolódókra: azt kérdezik, “hol van az ő eljövetele”és pl.L.nem ezt kérdezi, de csúfolódni látod, hát elő ezt a mondatot (ha volt értelme itt, ha nem).

        17. Seraf,Jézusban való társam! 🙂 Kicsit többet vártam tőled.Mondjuk,őszinteség terén.Mert én az vagyok veled,bevállalva látod,még rosszalló csipkelődéseket is egyesektől.Ugyanis,biztos voltam benne,hogy megérkeznek.Fura,hogy csak most.Jól türtőztették magukat.Elismerésem!
          Úgy tűnik,hogy te azonban nem mered kockáztatni az ide bedolgozott jó híred.Én viszont nem engedhetem meg magamnak e sajátos konformizmus luxusát.Igaz,nekem itt nem csak,hogy jó hírem nincsen,de kb hetente szoktak elküldeni a pokolba.

          Hozzád hasonlóan én is csak legyinthettem volna az előbb,kifejezve ezen kézmozdulatomat egy szórakozott mondattal.Hozzád hasonlóan.Milyen könnyű is lett volna..!Ebek harmincadjára ereszteni mindazt,amiben hiszek.És hozzád hasonlóan párnák közé bújni,elnyúlva kényelmessé feküdt komfort zónámban.Igaz,nekem könnyebb,mint neked,mert olyanok előtt vállaltam fel,hogy hülyének néznek,akik már egyébként is annak tartanak.Miféle veszteségtől való félelem tartott volna hát vissza az őszinteségtől?Ha őszinte az ember,csak nyerhet.Ezért mertem érvelni,és ezért tiszteltelek meg azzal (meg magamat is),hogy gondosan kidolgozva a kettőnk közötti kétes részleteket,felvállalom ezt a valóban nem kis munkát.Az igazságot is leírtam magamról: ugyanolyan vagyok,mint te.Kifejtettem ezt,igaz?Tehát nem szórakozom.Amiben hiszek azért kiálltam,és ki is állok,ha kell.

          Egy valamiben kételkedem csupán ezek után.Az pedig a te hited.Neked törvényed van.Hát,nézz vele szembe!

        18. Kedves Éva!Igazán nem érdemellek meg téged… (L)
          Pár napja írtam ide valahová neked,de nem a fórumban.Olvastad? 🙂

        19. Lenin .

          Van aki tudja, hogy ki vagy, és van aki nem : Ne kínlódj,
          a provokációval – És ahogy jeleztem szórakozz magad –
          dal, vagy azzal aki erre tanított { Esetleg szórakoztasd É –
          vát az igazság nélküli litániáddal, láthatóan érdekli, de
          nem biztos, hogy tudja miért erölködsz }

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend