Forrás: alt-market.com, Brandon Smith írása alapján
A Szovjetunió leninista/marxista ideológiájának a kezdetek óta egyik legfontosabb célja volt, hogy legyőzze és megszüntesse a vallásos és a lelki gondolatok kifejezését. Az állam volt az “isten”. Minden más istent betiltottak, hiszen ha a nép szabadon hihetett volna valamiben, ami saját magán és a hatalmon felül áll, megtartották volna a lázadás érzetét. A kollektivista filozófia kénytelen minden versenytársat elpusztítani, mert e nélkül képtelen a győzelemre.
A kommunisták az ateizmus kultuszát választották, hiszen egy ateista világban nincs semmi a lepel mögött. Nincs magasabb cél vagy eredendő “én”. Nincs valós individualizmus csupán önérdek, környezeti viszonyok és a magasabb jó folyamatos igazolása. Ebből kifolyólag nincs veleszületett erkölcsi iránytű vagy lelkiismeret, csak társadalmi divatok és időszakos morálok. Ideális világ ez a diktátorok számára, mert az ateizmus lehetővé teszi a relativizmus széleskörű elterjedését. Minden bűnt, legyen akármilyen borzalmas, racionalizálni lehet.
Ezektől az elvektől függetlenül, ha az ember igazán alaposan megvizsgálja a kommunizmus térnyerésének történelmét, rá fog jönni, hogy a rendszer soha nem jöhetett volna létre a nemzetközi pénzügyi elit anyagi és katonai támogatása nélkül.
Az ateista álláspont ezért követeli a vallás és a hit eltörlését az emberekre ható kulturális befolyásokból. Bizonyos értelemben az ateistáknak igazuk van. A vallást valóban lehet rossz célokra, például a tömegek manipulálására használni. Minden hitrendszerrel vissza lehet élni vagy félre lehet magyarázni, hogy ezáltal a mit sem sejtő követőket a katasztrófa felé tereljék. Az ateisták azzal érvelnek, hogy a hit terhelő jellege okozza az emberiség saját pusztulását, a fanatizmus és az önhitt tudatlanság nevében.
Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy a vallásos fanatikusoknak (a vallást érdekből használóknak) azért még mindig kötelességük megfelelni saját dogmáiknak vagy legalábbis azt a látszatot kelteni, hogy valamiféle erkölcsiséget követnek. Lehetséges marad tehát a morál megszegőinek leleplezése és meggyengítése.
Az ateista/kollektivista rendszer ezzel szemben alapvetően tagadja az eredendő erkölcsi törvény létezését és dicsőíti azokat, akik szélsőséges lépéseket tesznek a hagyományos erkölcsiség megtámadására, egyenesen azt állítva, hogy ez nem erény hanem fogyatékosság. A hatalmi pozícióban lévő ateisták általában nem törődnek azzal, hogy tetteiket igazolják, inkább azt várják, hogy a társadalom feladja lelkiismeretét és az eredendő erkölcsi törvény követését. Nem kérnek bocsánatot. Sőt, követelik, hogy te kérj bocsánatot azért, mert egy erkölcsi iránytűt követsz. Vannak jó és tiszteletreméltó ateisták? Természetesen. A lényeg attól még megmarad: az ateizmus korunk irányzata és a modern kultúra uralkodó tétele, az a filozófiai táptalaj, amit az Új Világrend a maga globális kísérletének kitenyésztéséhez választott.
Amit az ateisták nem látnak, hogy maga az ateizmus is hiten alapul: azon a hiten, hogy létünk jelenlegi állapotának érzékelésén túl nem létezik semmi.
Nem rendelkeznek több tényszerű tudással az élet lényegével kapcsolatban, az általuk oly előszeretettel támadott vallásos személyeknél, ugyanakkor saját képmutatásukat képtelenek meglátni.
Nem tagadom, hogy a vallás képes olyan ingatag atmoszférát teremteni, ami hajlamos a népirtás felé tendálni, de így van ezzel minden hitrendszer, amely saját tudásán kívül mindent tagad. A XX. századi szocialista ateizmus ugyanakkor olyan halálgépezetet hozott létre, ami milliók életét követelte, tehát az ateistáknak saját erőszakos hajlamaikra kéne inkább vigyázni ahelyett, hogy vallásos “barátaikat” támadnák. Persze a történelemnek egy olyan szakaszáról beszélünk, amit az ateisták szeretnének figyelmen kívül hagyni vagy átírni.
(IJ: Ne felejtsük el, hogy bár a hatalmi elit tagjai támogatják az ateista ideológia terjedését, ők maguk istenhívők, pontosabban Luciferiánusok.)
A kollektivista ideológia mindig is érdekes volt számomra, különösen az elmúlt hónapokban, amikor a világ egyre közelebb araszol a globális válsághoz. A válság mindig remek lehetőség és ürügy a veszélyes filozófiai diktatúra számára.
A magát “látnoknak és filozófusnak” valló István Zoltán, a Huffington Post-ban a következő címmel jelentetett meg cikket: “Egyes ateisták és transzhumanisták azt kérdezik, hogy illegálissá kell-e tenni a vallás belenevelését a gyerekekbe”.
Elsőként fontos megemlíteni, hogy nehéz bármit is komolyan venni, ami a Huffington Post-ban megjelenik. Másodsorban, nehéz bárkit, aki magát “látnoknak” vallja komolyan venni, főleg ha Zoltánnak hívják. Ettől függetlenül fontos alaposan tanulmányozni az ellenfél propagandáját. Soha nem tudhatjuk, milyen igazságokra bukkanunk a hazugságok között.
A cikk nem részletezi, hogy mit ért belenevelésen, de ismerve az ateista, transzhumanista hozzáállást, valószínűleg mindent, amit szerintük nem lehet “tudományosan” bizonyítani. A tiráda azzal indul, hogy miként adták át az emberek egymásnak az idők folyamán a vallásos hitet, elismerve, hogy a tudomány igen keveset tett hozzá a világegyetemről alkotott emberi tudáshoz. Végtére is az emberek csupán egy apró spektrumát tapasztalják meg a minket körülvevő világnak és valóban nagyon sok mindent nem tudunk. Valami oknál fogva azonban, az ateisták nem veszik észre, hogy korlátolt tudományos megfigyeléseink nem zárják ki az intelligens teremtés létezését.
Annak érdekében, hogy eltereljék a figyelmet alapvetően hiányos tudásukról, a modern kollektivista kormányok és mozgalmak mindig egy technológiai utópiát és határtalan bőséget ígértek követőiknek, hogy ezzel rávegyék a tömegeket a hatalom támogatására.
“Kevesebbet vagy egyáltalán nem kell majd dolgoznunk. Otthon, étel, egészség és bőség vár mindenkire” Szabadidőnkben pedig tanulmányozhatjuk a természetet és erősíthetjük az akadémikus tudás kultuszát, a jóságos technokrata állam védelme alatt.” Ez az ígéret.
Nem meglepő, hogy 1930-ban “Unokáink gazdasági lehetőségei” címmel kiadott írásában még John Maynard Keynes is azt jósolta, hogy a gazdasági bőség 2030-ra olyan szintet ér majd el, hogy az emberek csak heti három napot fognak dolgozni, a fennmaradó időt pedig szórakozással tölthetik.
Ez ugyanaz a tanulmány, amiben Keynes kifejtette, hogy a Nagy Világgazdasági Válság elején sokak által kifejezett aggodalom csupán a helyzet “téves magyarázata” vagy “pesszimizmus”.
A globális elit és az Új Világrend egyik tartópillérének számító transzhumanizmus szintén a tudomány által megteremtett bőség és megelégedés mesébe illő ígéretét állítja az emberek elé, akik csillogó szemmel próbálnak bezsúfolódni a technokrata cirkusz sátrába.
Az egész mozgalom azon a feltevésen alapul, hogy az emberiség egy napon képes lesz MINDEN tudásra szert tenni, majd ezen tudás segítségével az ember (vagy legalábbis néhány kiválasztott) isteni szintre emelkedhet.
Azt állítják, hogy a tudomány rendelkezik vagy rendelkezni fog minden tudással, illetve amit a tudomány nem képes mikroszkóp alatt vizsgálni vagy felboncolni, amilyen a vallás vagy a hit, az csakis valami gyanús képzelgés lehet.
A helyzet iróniája, hogy sokkal több tudományos tény támasztja alá Isten létezését, mint amennyit ellene fel lehet hozni. Az ateisták szabályai szerint így inkább ők próbálnak elméleteket az emberekbe nevelni, mint fordítva.
(IJ: Érdekességként jó tudni, hogy több tanulmány is állítja, a gyerekek hittel jönnek a világra, így az nem nevelés kérdése. Éppen, hogy a nevelés, a belenevelés révén veszítik ezt el sokan később. Lásd: link)
A matematika világában Kurt Gödel, Einstein egyik jóbarátja állította fel a ?nemteljességi tételt?. A matematikában a bizonyíték egy olyan állítás, ami minden esetben igaz és minden helyzetben be lehet bizonyítani helytállóságát. Gödel tétele alapjaiban rázta meg a matematika világát, mert egy olyan elvet fogalmazott meg, ami szerint minden matematikai tudás korlátozott és az emberiség soha nem lesz képes mindent kifejezni a matematika segítségével.
(Gödel tétele, ami nagyban hozzájárult a rekurzív matematika (így a számítógép-tudomány) fejlődéséhez a következőket állítja: Minden elég erős, ellentmondásmentes elméletben van olyan mondat, mely eldönthetetlen, miközben igaz.)
A globális elit egyes tagjai, mint például Bertrand Russell, éveket töltöttek azzal, hogy megpróbálják bebizonyítani, hogy a matematika a világegyetem korlátok nélküli kódja és, hogy a világegyetemet pusztán a számok segítségével is képesek lehetünk megérteni. Gödel bebizonyította, hogy ez nem lehetséges.
A pszichológia terén Carl Jung fedezte fel, hogy az ember eleve bizonyos tudás és öntudat birtokában születik. Ennek legfontosabb eleme a jó és rossz fogalma. Ezek bizonyos elemei már születésünkkor bennünk vannak, így a választás lehetősége is eredendően adott és ezt nem a körülményeink határozzák meg, illetve felülállnak minden diktátor és kollektivista agitátor hatalmán. Ezeknek az úgynevezett őstípusoknak a létezése tagadhatatlan. A kérdés, hogy amennyiben nem a környezeti hatások eredményeként jöttek létre, akkor honnan származnak?
István Zoltán cikke egy szót sem szól az intelligens tervezés melletti bizonyítékokról, csupán amellett kardoskodik, hogy a tudomány az egyetlen ismert mennyiségi meghatározó, amire hitünket alapozhatjuk. Mi van akkor azonban, ha ez a mennyiség olyan korlátozott, hogy társadalmunk veszélyesen tudatlan marad?
A cikk írója novelláját is népszerűsíti, aminek hőse egy transzhumanista ateista, akinek hatalmában áll akarata szerint alakítani a társadalmat. A hős felteszi a kérdést, hogy teljesen eltörölje-e a vallást és, hogy ezzel a lépéssel elhozhatja-e a teljes békét.
A cikkben nyíltan kijelenti, hogy a vallásos tanítást gyerekbántalmazásnak tartja és szerinte az ilyen irányú kutakodást 16 éves kortól kellene csak megengedni. Arról persze megfeledkezik, hogy sok hívő családban felnőtt gyerek később nem gyakorolja hitét és sok ateistaként nevelt gyerek pedig a hitet választja felnőtt korában. Nonszensz tehát azt állítani, hogy a szülők hite károsan befolyásolja gyerekeik fejlődését.
A szerző munkájából ugyanakkor egy sokkal komolyabb veszélyről értesülhetünk: arról az arrogáns transzhumanista ideológiáról, ami mindent a tudományos, sokszor limitált és félremagyarázott megfigyelésre korlátoz.
Ez a probléma jellemző a globalista oligarchákra is, akik Platón az Állam című művében található ideológiát részesítik előnyben, amelyben a magas akadémiai tudás birtokába jutott uralkodó, azaz filozófus rend tagjai minden vezető felett állnak. Azonban a jó vezetéshez több kell a tudásnál, akkor is, ha ez a tudás rendkívül alapos. Egy jó vezetőnek szüksége van könyörületességre és az emberek beleegyezésére, két olyan dologra, amit az elit teljes mértékben figyelmen kívül hagy.
Az Új Világrend, amit maguk a globalisták is tudományos diktatúraként jellemeznek, nem egyéb, mint az emberi lelkekért folytatott harc.
Próbálnak meggyőzni minket arról, hogy ilyen nem létezik, hogy nincs veleszületett lelkiismeret, hogy a lelkiségen alapuló hit terrorizmus és, hogy egyedül a logika és a tudomány vezethet el a bőséghez és a békéhez.
Emellett az istenné válás és egy mesterséges Éden létrehozásának hamis ígéretével próbálják a tömegeket maguk mellé sorakoztatni, amit soha nem lesznek képesek beváltani. Bárki megteheti, hogy pisztolyt ragadva követeljen hűséget, az elit azonban nem ezt akarja. Azt akarják, hogy önként add át magad a kollektív tudatnak, lelkiismeretedet is feláldozva a folyamatban. Sokat beszélhetnénk arról, hogy ők maguk miben hisznek, de tény, hogy kedvenc népszerűsítési eszközeik a kollektivizmus, az erkölcsi relativizmus és az ateizmus.
A fenti gondolatokkal egyet nem értők bizonyára elsőként említik majd a vallás nevében elkövetett bűnöket. Egyetértek. A vallással gyakran éltek vissza, legtöbbször maga az elit, hogy a vallás köntösébe bújva ejtsék rabul a világot vagy pusztítsák az emberiséget.
Ettől függetlenül én inkább egy olyan világban szeretnék élni, ahol az emberek szabadon kifejezhetik hitüket, mint a matematikán alapuló erkölcsi fanatizmus diktatúrájában. A logika nem egyenlő a bölcsességgel. A bölcsesség az értelem, a megérzés és a tapasztalat ötvözete. (IJ: Egy hívő számára pedig Isten félelmével kezdődik. Példabeszédek 9:10)
Nem a diktatúra a megoldás, legyen akár vallásos vagy tudományos. Az a felvetés, hogy e kettő közül kell választanunk, nem egyéb, mint irányított vita. Egyedül az egyén lelke számít, és erről ne feledkezzünk meg, miközben ellenállunk az Új Világrendnek.
Nem csupán a szabadságért folyik a harc, hanem egy eredendően mélyebb és fontosabb tétért: a lelkekért.
Kedves élő lelkeim, nagyon nagy fába vágtátok a fejszéteket. Mert sokan mindenben saját magukra vállalják Isten megszemélyesítését, ami maga a legnagyobb bűnök egyike.
Isten Olyan szépnek és tökéletesnek teremtette a világot, az egész univerzumot, az összes földszerű bolygókat,ahol a Flóra és Fauna maga a tökéletesség, ami arra utal,hogy a Teremtő isten maga a tökéletesség . De a Földi ember, viszi magában a tökéletlenséget, az nem más mint az URALKODÁSI MÁNIA, AZ EMBEREK ELFAJZOTT PÉLDÁNYAI AKIK BESZÁMÍTHATATLANOK K, AMI BIZONYÍTJA AZ EMBERI TESTI ÉS LELKI DEGRADÁCIÓT ÉS TÖKÉLETLENSÉGET.
De tudnotok kell, hogy a tökéletlenség, a természeti dominációk,nem kaphatnak időteret és szabad kezet, mert elérkezett az idő a teljes letisztulásra, Amelybe léptünk 2012. december 21.- én. De azt is tudhatjátok,hogy szerencsés az aki teljes lélekkel, tiszta szívvel és lelki ismerettel, megy az Aranykor felfelé tartó lépcsőzetén. Ez lesz egy nehéz út, mert a teljes emberi felszabadulás- Feltámadás felé vezet, Isten és Szent Fia vezetésével. Egy külön megjegyzéssel,hogy Jézus anyja vezetni fogja a magyar népet a boldogság útján a menyei honba.
Kedves Tibor talán mégsem “szerencsés” hanem Isten kegyelme vezet minket a helyes, igaz és keskeny útra és Ő is tart meg mert HŰSÉGES AZ ISTEN ! 🙂 Mit tulajdonítsunk magunknak? épp, a te gondolataid kapcsán …
Antifaces – Az Összeomlás Napja
“2 év munkája. S ahogy e két év megannyi hangulathulláma fel-alá dobált,
úgy borult e videó egyre sötétebb árnyalatokba.
Pont olyan zavaros, mint én.” KenytheOne
https://www.youtube.com/watch?v=rAWNYrwXhHk
Sajnálom, félreértésre adott okot, hogy a nagybetűs billentyűt nem nyomtam: Azé, a Személyé, Aki teremtett … “Nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik Benned, Istenem” írta Szent Ágoston. Ezért persze nem kell “kódolni” a mondanivalóm, söpörni kategóriába, hiszen olyan folyamatnak vagyunk tanúi (sokan elszenvedői) ahol össze van keverve, sőt végletesen ki van cserélve a JÓ és a rossz 🙁
Épp hallgattam egy videót kvantumgyógyításról – rövid magyarázatot nem egész három perc https://www.youtube.com/watch?v=bZAZy_PbvmY – áááá, oda lyukadnak ki, hogy “generálja a KÉSZÜLÉK” (nos, azt meg lehet venni + azt MI csináltuk) a természetes ÖNGYÓGYÍTÓ folyamatokat … csak épp ez utóbbit nem tudjuk megragadni de még jó, mert azt is elrontanánk 🙁 .
Wolfgang Köbel természetgyógyász azt mondta (“A rákbetegségek korszerű megelőzése és az alternatív rákgyógyítás” c. előadásában ami lemezen az Oltalom Alapítványnál került kiadásra ) hogy MÉG JÓ hogy nem mi irányítjuk a szervezetünket, mert, esetleg “megharagszom” – a létre – “berágtam, most öt percig nem veszek levegőt” ezt nem tehetjük meg … nélkülünk működik 🙂 sőt, “öngyógyít”!
Persze, hogy a lelkekért folyik a harc, felismeri-e az ember a valós jót maga FELETT a saját léte felett, vagy uralkodik bármely módon, letagadva, hogy a lét forrása “honnan is” – Kitől is -forrásozhat? És, ha Őtőle, akkor igazság(ok) is …
Isten áldjon!
“ám nem vagyunk a ?magunkéi? hanem, Aki életre hívott, azé, elsősorban ?” Nagyboldogasszony és / vagy ősi pogány hitünk? Mire gondoltál?
Az ősi, pogány hitet említed? Ha pogány – istentagadó – akkor mi is “lehet” a hite ?! Viták folynak a menny- és pokolról: mi Isten képmásaként dönthetünk hogy amit csináltunk, megtartjuk-e vagy megsemmisítjük !? Csinálsz mondjuk egy asztalt, nem az igazi, eldöntöd, összevágod tűzifának. Írsz egy novellát vagy verset, nem jó, dobod a szemétkosárba. Pedig sem a fát az asztalhoz, sem a papírt nem te alkottad mégis megsemmisítheted. A mérhetetlenül nagyobb TEREMTŐ pedig ne “semmisíthesse” meg – és/vagy ne emelje fantasztikus magasságba, boldogságba, Önmagához “akit” csinált – az embert akibe a saját lelkét lehelte a megteremtésekor a Biblia szerint?! (a Biblia nagyon “stimmel” érdemes tanulmányozni)
Ugyanígy vissza is vonhatja leheletét ha a MI VÁLASZUNK az elutasítás (sem a fa nem pofoz vissza, amikor tűzre veted, sem a papír, ha beledobtad a szemétkosárba, ám az ember vissza tud szólni, el tudja utasítani Őt … )
Ateista szöveget olvastam, azt írják több helyen, milyen Isten aki “az embereket a pokolra szánja” holott annyira nem, hogy Jézus Krisztusban, maga az Isten testesült emberré hogy “helyre tegye” az ember bűnét azáltal, hogy ő teszi jóvá… Tehát saját maga engesztel a bűnökért … Hol van innen a “pokolra szánja”?! épp, hogy alászállott teljes isteni mivoltában, hogy emberként szülessen, éljen és haljon meg, kiszabadítsa az embert a saját maga által választott halálból, a pokolból (aki nagyon hülye volt az elején … hallgatott a kísértőre, nem volt neki jó a tökéletes paradicsomi állapot… ) !
Arra gondoltam, Pál apostollal, hogy “akár élünk, akár halunk, az Úrnak élünk vagy halunk meg” végérvényesen az általa készített Mennyben élünk majd (hiszen Őhozzá vágyunk az Övé vagyunk) vagy, halunk meg, végérvényesen majd, az általunk – hülyén – választott pokolban 🙁 Végtelen az Úr Isten irgalma, AKI úgy gondolta, az ellene elkövetett bűnt ő teszi jóvá: ez elképesztő, ez minden emberi gondolkodást felülmúl (hát persze, hiszen isteni … 🙂 ) !
“6Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! 7Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. 8Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok ? mondja az Úr. 9Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim ? a ti gondolataitoknál.”(Izaiás 55.
———————————
“Isten gondolatait kell megértenünk, a többi mellékes” (Einstein)
Ez utóbbi mondat pontosan – a mellékes helyett – “a többi részletkérdés”.
Bizonyíték lehet, kedves Rdos a gyógyításban az Új Germán Medicina, melynek lényege az, hogy a lélek betegszik és az testi tünetet produkál. HA megértjük, mit üzen, meg is gyógyulunk … számtalan példa van erre, örülhetünk. De hogy MI a lélek? birtokolni kell? Látszólag a miénk, ám nem vagyunk a “magunkéi” hanem, Aki életre hívott, azé, elsősorban …
Hagyd el a problémát, kedves Rdos, a biológusoknak olyannyira evidencia az evolúció – dehogynincs “lövésünk” – hogy a tudat, a gondolkozás már ott “székelt” az egysejtűben, mert “az élettől elválaszthatatlan a kogníció”. Egysejtűben igen, ilyen mértékben hinni szabad (hogy van az akkor benne, már minden előre “megtervezve/kigondolva” lényeg: elválaszthatatlanul), FELETTÜNK lévő, tökéletes összhangjában, bonyolultságában, a világot a semmiből előhívó (nagy Bumm) “valakire” gondolni nem is szabad …
Igen, szerintem is csak az a kérdés, hogy elfogadom-e mások más hitét. Mert ha igen, akkor nincs gond. Virágozzék száz virág!
Amúgy materialistaként el-eltűnődök azon, hogy a húrelmélet szerint (ez írja le egyedül a 4 ismert erőhatást) nincs is anyag. Csak energia van. E=mc*c óta tudjuk a kettő egymásba alakítható, de hogy pont az a “matéria” kezd eltűnni ami a materializmusnak a nevét adja, talán több mint véletlen. Inkább szimbólikus. Ha mellé veszem a lassan száz éves kvantumfizika jelenségeit mely szerint csak rajtam – megfigyelőn múlik, az elektron sugár részecskeklnt, vagy hullámzásként jelenik meg? Hát meredek. Ez csak két fizikai példa. Az élettudományok terén sokkal durvább a helyzet, mert az emberi tudat, de akár állati tudat mibenlétéről még csak lövésünk sincs. 🙁
Nos, szerintem a cikkben megfogalmazott megközelítésben -tudomány és hit ellentéte ami egyébként több évezredre tekint vissza – alapvető és fatális szemléletmódbeli tévedés leledzik.
A töréspont ugyanis NEM a HIT és a TUDOMÁNY – hanem a DOGMATIZMUS és az ANTIDOGMATIZMUS között húzodik.
Hiszen az Isten, teremtés megismerésére törekvés is tudomány – lásd – Hamvas Béla Scientia Sacra,
azaz Szent Tudomány, (vagy a Szentség Tudománya)
illetve a világ tudományos megismerése is végül egy hitrendszerré áll össze – mint Einsteinnél.
A probléma akkor kezdődik amikoris bármely személy, csoport, szerveződés, vallás, állam, DOGMÁT-DOGMÁKAT kreál és hirdet – azaz kijelenti – vagy kinyilatkoztatja – hogy a VÉGSŐ LÉTIGAZSÁG birtokában van és mivel ez a fundamentum ennek nevében ennek megvédése BÁRMIRE feljogosítja BÁRKIVEL szemben – hiszen Ő-ŐK a VÉGSŐ LÉTIGAZSÁG TANUI és ŐRZŐI.
Hogy ezt ateista vagy vallásos érvekkel alátámasztva teszi-e – az gyakorlatilag TELJESEN MINDEGY!
Materialista szempontból ugyanis NINCS alapvető létigazság , vallásos szempontból pedig az alapvető létigazság CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ISTEN birtokában van, azaz aki rajta kívül alapvető létigazságot hirdet – az HAZUDIK!
Amit az ateisták nem látnak, hogy maga az ateizmus is hiten alapul: azon a hiten, hogy létünk jelenlegi állapotának érzékelésén túl nem létezik semmi..?
A lelkekért folyó harc minden hiten alapuló rendszer alapja . Márpedig a világ alapja a hit , máskülönben nem
lenne értelme a ateizmusnak se .
Reményik Sándor
Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek ?
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak ?
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek ?
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
Szerintem nem kellene feledni , hogy istennek mindennel terve van .
S Ő útjai kiszámíthatatlanok , legalábbis a mi tudásunk számára .
Nem tudsz olyasmit mondani, amit valaki ne venne ítélkezésnek. Ezt csak úgy kerülheted el, ha soha nem szólalsz meg. (Tökéletes példa erre itt az oldalon a megbocsátásról írt cikk, ami rendesen kiakasztott pár embert.)
Természetesen igaz, hogy Istennek mindennel terve van, illetve mindent tud jóra használni, fordítani és ami a legfontosabb: Jézus az ateistákért is meghalt…
Minden alapja a hit és a sz
” Másodsorban, nehéz bárkit, aki magát ?látnoknak? vallja komolyan venni, főleg ha Zoltánnak hívják.”
Tiltakozom 😛 🙂
/Zoltán
Erősen gondolkoztam, hogy ezt benne hagyjam-e 🙂
Szerintem egy angol anyanyelvűnek ez ugrik be a névről és a megjegyzés is erre vonatkozhatott: http://goo.gl/VhlVz6
:), Na ennyivel is okosabb lettem:
Az angolok kristály gömbből jósoló öreg hobortos szakállasnak gondolnak.
😀 😀 😀
(IJ: Ne felejtsük el, hogy bár a hatalmi elit tagjai támogatják az ateista ideológia terjedését, ők maguk istenhívők, pontosabban Luciferiánusok.)
Erről csak az jutott eszembe,hogy az ördögök is hisznek…
“.Amit az ateisták nem látnak, hogy maga az ateizmus is hiten alapul: azon a hiten, hogy létünk jelenlegi állapotának érzékelésén túl nem létezik semmi..”
Egész egyszerűen erről, és csakis erről van szó, klasszikusan: “lenni, vagy nem lenni”?
Isten fogalmával még a vallások sincsenek tisztában, mert különböző elképzeléseik vannak még róla is. Ki vén, szakállas emberkének tekinti, ki ürességnek, a részecskefizika pedig ma már valamiféle erőkoncentrátumnak, rezgésnek és ezekhez hasonló, valami mérhető és anyagi létezőnek.
Egyetlen bizonyíték Isten létezésére maga a földi élet! Olyan precíz, szinte mérnöki zárt rendszer, ami magától aligha jöhetett létre a Nagy Semmiből, mert akkora intelligencia szükséges hozzá, amiről nehéz feltételezni, hogy bár minden tudás központja, ám öntudata egyáltalában nincsen.
Márpedig, ha van öntudata, akkor személyiség, bármilyen formában, vagy alakzatban létezik is.
Feladatunk talán mindössze annyi, hogy tükröt tartsunk elé, amin láthatja is saját magát.
Nos, mi, mint tükrök meglehetősen eltorzítjuk Isten képét, éppen avval, hogy saját rész-ismereteinket mutogatjuk felé mind anyagilag, mind pedig szellemileg.
Még nem tudhatja sem vallás, sem a tudomány, hogy milyen képet alkot saját magáról ilyen sok, apró részletekből a tükörbe néző!
Abban teljesen igazad van, hogy mi mint torz tükrök rész ismereteink szerint tükrözzük Őt vissza egymás felé. Amikor a korlátol rész ismerettel rendelkező emberi elme be akarja “keretezi” Istent akkor alkot magának saját elképzelt Isteneket. erre mondják az ateisták hogy mi teremtettünk Istent.
De Ő a világ alkotója számunkra befogadhatatlan, semmit sem tudhatnák róla ha Ő maga nem mutat meg magából valamit. Vagy ha Ő még mélyebbre süllyedve a mi szintünkre felveszi a mi formánkat és emberként jár köztünk.
Ez megtörtént 2000 éve.. Mióta belépett a világunkba a feltételezett születésétől számítjuk az időnket..