Világkormány

Videó: Agenda 21 – Az ENSZ fenntartható fejlődés programjának igazi arca dióhéjban

Az alábbi videó 9 és fél percben bemutatja az ENSZ Agenda 21 programjának valódi szándékait és célkitűzéseit. Az összeállítás nem nyújt teljes képet erről a globális és rendkívül megtévesztő erőfeszítésről, célja csupán ráébreszteni azokat, akik eddig csak felületes vagy semmilyen információval nem rendelkeztek a témában, hogy a fenntartható fejlődés nem egészen az, aminek látszik, illetve, aminek a globalista elit láttatni akarja.

A videóban megszólalók közül többen egykor maguk is részt vettek a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ENSZ tárgyalásokban, tehát információik első kézből származnak.

Előző posztKövetkező poszt

63 hozzászólás

  1. Ezt az idézetet olvasom egy oldalon:

    Jézus a zsidóknak
    ?A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.?
    (János evangéliuma 8.44)

    Valaki megmagyarázná, hogy miért kell sátánnal példálódzni, mikor maga a rossz ember, aki mások közé nem való, ártó ember hihetetlen rossz jelleme az, ami a probléma gyökere?
    Miért nevezett meg Jézus, a Biblia szerint, valakit- esetleg valamit- ahelyett, hogy egyértelműen minden apafigura nélkül hibáztatta volna a zsidókat?

    és azóta is naponta hallani, hogy mert a sátán? Miért? Miért másra van fogva az, ami konkrétan valakinek a hibája?

    A gyerekek hibáját is, ami még felnőtt korában is fennáll, sokszor a szülőknek tulajdonítják. Persze olyan is elképzelhető, de ha felnő valaki és önálló döntéssel bír, eldöntheti, hogy mit mikor hogyan tesz. Nem kell sátán ahhoz ? csak könyvekben, filmekben és miséken -, hogy valaki rossz legyen. Hova tüntették az embert magát? A maga lelkével, jellemével, és fejlődési képességével?

    Sokszor úgy érzem, hogy a vallás, legalábbis a keresztény, csak arra jó, hogy az emberek a maguk bűnét, a maguk rossz, gonosz jellemét takargassák, fogják másra, meneküljenek meg a rosszaság kijavítása elől, ami lényegében nem egyéb, mint a körülötte élő emberekhez való viszonyulásuk hibája, mások semmibe vétele.

    Miért kell bármi másra fogni az emberek rosszaságát, bűneit, a mások iránti gyűlöletüket, megvetésüket, mint rájuk, magukra? Ebből következik, hogy a dolgok jobbra fordulása mindaddig nem várható, míg a legkisebb hibát is azonnal helyre nem teszik.

    Addig, amíg ? az itt ilyen-olyan köntösben- a zsidók azon bűnét, hogy a világot teljes egészében kihasználták és használják maguk körül, hogy kamattal, uzsorakamattal, az ebből teremtett üzemeikben szegényen tartott munkásokkal, másokból elért vagyonukkal, a maguk ingyenélőségével együtt nem közvetlenül ítélik el, hanem sátán gyermekeinek aposztrofálják őket, nem várható az emberiség elleni bűnük szerint való helyretételük.

    Az emberiség csak ül bénán és némán, mert a sátánnal ők mit sem tudnak kezdeni?

    Ki álljon ki az emberekért, ha nem maguk?

    Ja, persze, ha az egyházak befogják a félelemben tartottak, a kirablottak száját, mondván tűrjetek, és amúgy is a sátán műve, meg majd jön valaki messziről, akkor el lehet azon gondolkodni, hogy mi a szerepe az egyházaknak!

    És csak úgy mellékesen, de ez már tiszta logika, hogy akkor melyik vallás hatékonyabb? Amelyik úgymond a sátán műve, vagy a végtelen tűrést elváró Jézusé?

    A békét mindennél többre tartom, semmiféle bántalmazást nem fogadok el, lelkit sem, és főleg azt nem, a háborúkat meg pláne, de milyen árat fizet az emberiség a birkaságáért- kérdem én?

    Nekem Isten nem egyenlő azzal, hogy sűrűn imádkozom és ?istentiszteletre? járok. És nem hiszem, hogy a Bibliához sok köze volna, de hiszem, hogy vele vagy nélküle is lehet valaki jó ember. Jó ember!
    Minden amit kaptunk Istentől, az belefér a testünkbe, lelkünkbe. Úgy hiszem, hogy az a legnagyobb tisztelet, ha mi úgy használjuk, úgy élünk vele, mint egy ajándékkal, egy útravalóval. Hisz az is.
    Egy útravaló, amit eredeti célja helyett nem csúfolhatunk meg téveszmékkel, mákonyokkal bódultan.

    Egy példa:
    II. János Pálnak lett volna egy pillanata, amikor Irak förtelmes lerohanására, emberek életének a megmentésére használhatott volna egyetlen mondatával is akár. És hallgatott. Soha nem felejtem el, ahogy ezt láttam a híradóban. Az egész talán egy mondatnyi hír, amit elvitt elvitt az invázió forgataga. Persze nem hiszem, hogy sokan figyeltek volna erre akkoriban. Élete talán egyik legnagyszerűbb tette lehetett volna. Nem élt vele. Miért? Később, súlyához mérten igen kevésszer és igen röviden, ugyan szó esik a háború által okozott kárról, de akkor már minek. Azok az emberek, akik talán túlélhették volna, azok a szerencsétlenek, már semmit nem értek vele. Ha rágondolok, most is ugyanolyan megdöbbenést érzek, pedig az utóda ???!
    Azért érdemel valaki tiszteletet, mert kinevezik vagy megválasztják valamilyen posztra?
    Mert abban a ?sátán? igen jó!

  2. Szia Antenor! Csak remelni tudom,hogy meg visszalatogatsz mostanaban erre az oldalra,es elolvasod a hsz.-odra irt valaszomat.Sajnos elobb,mint ma,nem nyilt lehetoségem erre.
    Enokhra terve,en semmi santa dolgot nem latok abban,hogy o,joval a gonoszsag tetofokara jutasa elott ragadtatott el,mert lenyegtelen,hogy az mennyi idovel az ozonviz elott tortént,kulonosen ha tudjuk,hogy az o idejében is gonoszak voltak az emberek,(mert mikor nem?) lenyeg azon van,hogy ez elol elragadtatott,es mint ahogyan o mar éppen ezért ?nem latta,hogy felfakadanak a nagy mélység minden forrasai?,sem azt,hogy?az ég csatornai megnyilatkoznak?,ugyanigy Krisztus gyulekezetenek sem arra van kilatasa,hogy at kell élnie,?amikor az egek ropogva elmulnak,az elemek pedig megégve felbomlanak,es a fold es a rajta lévo dolgok is megégnek?.Amire itt figyelni erdemes az az,hogy egyikojuknek sem kellett,vagy nem fog kelleni atelni,amikor mindezek megtortennek es az emberi ferto a csucspontjara ér.Es amig a Gyulekezet a nagy nyomorusag elol (esetleg joval elobb) elragadtatik,addig a zsido maradék megoriztetik itt a foldon – a pusztaban.

  3. Kedves Ida!
    Elnezesedet kerem,amiert kisse keson valaszolok a hsz.-odra,de nem volt erre lehetosegem korabban.Par nappal ezelott ugyan neki fogtam,de az oldal nem volt talalhato egy egesz napon at.Mar azt gondoltam lekapcsoltak az ?Idok jeleit?,de egy nap mulva ujra megjelent.Meg is ijedtem kissé:).

    A torvennyel kapcsolatosan a megjelolt nehany igehelyet azert kuldtem at neked,hogy azokbol is lasd,Jezus es az apostolok is,mit mondtak torvenynek ? amit kesobb Jezus betolteni jott,es nem csak a Tizparancsolatot,(amire te azt mondod,hogy az a torveny) hanem az egesz mozesi tovényt,ami egyben rendelet is volt.Ebbol a szempontbol semmit nem jelent,hogy a torvenytablakat elhelyeztek a Szovetseg ladajaba,mert a temank lényegét ez nem erinti.Reszemrol ez volt az,(es meg most is) amivel nem ertettem egyet veled.Azt pedig sehol nem kerdeztem toled,hogy ? eltoroltetett-e a Torveny,avagy sem?.A legtobb keresztyen tudja,hogy nem toroltetett el,hanem betoltve lett.
    Igen en is aszerint aldozom,ahogyan azt Isten megparancsolta nekunk,aminek valoban nincs koze ahhoz,hogy en logikailag e dologban egyetertek-e veled,vagy sem.

    Olyan nagyon messzire azert nem mentem am el tetovalas ugyben a illeto szemellyel,hogy valami nagy vitava fajult volna a dolog,inkabb magyarazni probaltam neki,hogy annak ellenere,hogy az erre vontkozo parancs az Oszov.ben lett kijelentve,nem jelenti azt,hogy az Ujszov.-ben mar megtehetjuk.Sok keresztyen gondolkodik igy,ezert mivel biztosak a dogukban, nem is varnak a Szent Szellem vezetesere,mert ugy gondoljak,ez nem is kérdéses.Vegul is igen,en is arra jutottam,hogy imadkoznom kell azert,hogy adjon neki az Ur kegyelmet az igazi mgteresre.

    Azokban az esetekben,amikor egy tevelygesben elo hivo testvert kell figyelmeztetni,inteni vagy akar feddni,(1Kor 5:11; 2Thess 3:6,11,14,15 es 2Tim 3:16) olyankor mindig ugy kapok a Szent Szellemtol vezettetést,hogy a hivonek hasznara is legyek,vagyis nyiltan neki mondjam meg,hogy mibol kell megternie,vagy eppen mi olyat latok nala,ami Istennnek nem tetszo dolog,es nem csak kerulgetem a forro kasat,nem csak celozgatok,mert abbol soha nem fog megtudni semmit,es marad a buneiben?(es az o vére tolem lesz szamonkérve).Persze en most csak elmondtam,hogy nalam hogy van ez,nyilvan te maskepp kapsz vezetest.Termeszetesen mindenfele feddest,intest buzditast turelemmel es szeretetben kell veghez vinnunk.

    Megneztem az ?Egy latomas 1968-bol?cimu videot,amit megnezesre ajanlottal.Amit itt a 90 eves idos asszony elmond,egeszen illik jelen korunkra,csak egy dologban nem stimmel,megpedig abban,hogy a 3.vilaghaboru semmikeppen nem johet Jezus masodik eljovetele utan,mert a Jelenesek 16:16 es a 19.fejezetbol az veheto ki,hogy eppen nagyban dul a haboru amikor Jezus visszajon a mennyei seregeivel es legyozi az antikrisztust es csapatait. Amikor Jezus visszajon es leteszi labat az Olajfak hegyere,onnantol mar O uralkodik a foldon,ezert nem kezdodhet azutan egy vilaghaboru.
    Rendben,nem fogom feledni,hogy szeretsz,en ugyanigy erzek minden hivo testverem irant:).

    1. Kedves Ria!

      Értem én, hogy mit mondasz a feddéssel kapcsolatban (ezzel egyet is értek. ha Keresztény testvérekről van szó( és az Úrtól azt kapom ,hogy feddjem, meg, olyan bűn miatt, amit nem vesz észre, pl.: lopás, csalás, hazugság,fösvénység, stb, de akkor az Úr rögtön megadja azt az Igét, amit mondanom kell), de Ő nem az. Nincs olyan hívő keresztény, aki a Bibliát nem fogadja el Isten szavának)), csak most még ez a dolog Isten előtt van, és jelen pillanatban semmilyen Istentől valót nem tudok neki mondani. Emberileg azt mondanám, hogy felejtsen el mindent, kezdjen egy tiszta lapot, térjen meg, stb. De Te Is láthattad, hogy Ő annyira sok helyről gyúrta össze a hitét, hogy a Szentlélek vezetése nélkül csak emberi kritizálásnak tűnne. Ne felejtsd el, hogy Ő a Bibliát se fogadja el Isten szavának, tehát az Igéből se tudod figyelmeztetni, ( ha jól emlékszem rá, mintha próbáltátok volna néhányan) mert nem fogadja el (nem is tudom mit mondott rá, de valami igen durvára emlékszem). Szóval nem hanyagságból nem tettem, de meg kell várnom a hozzávaló bölcsességet. Addig, hiszem, hogy az Úr munkálkodik a szívében, és ha eljön az ideje, vagy én, vagy más megkapja az Úrtól azt, hogy mi az, amivel segíteni lehet neki.
      Egyébként a feddésről az én látásom, hogy tartsuk magunkat szorosan az Igéhez!
      “…Ha szót hallasz a számból…” akkor.Különben azok az Igék mérvadóak számomra:…először a magad szeméből vesd ki a gerendát, s csak utána állj neki a Testvéred szeméből kivetni a szálkát…”…” ..szeretteim , ne kritizáljátok( szóljátok) meg egymást…” “…egymást szeretetben elviseljétek( elhordozzátok)…” vagy a Jakab levele 4. 11:…”ne szóljatok egymás ellen Atyámfiai: Aki szól az Ő Atyjafia ellen, és aki kárhoztatja az Ő Atyjafiát, a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja, hogyha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek. 4.12 Egy pedig az aki nekünk törvényt ád, ki megtarthat és elveszthet. Kicsoda vagy hát Te, hogy ítélsz?
      Egyszóval én magam úgy látom, hogy nem kell nekünk mindenért szólnunk, a másiknak, ami nekünk nem tetszik benne .Mindannyiónkban az Isten munkálkodik, Ő elfogja végezni bennünk azt a munkát, amit Ő akar ( már ha megmaradunk a hitben, és engedelmeskedünk neki) és olyanná fog bennünket tenni, amilyen Ő neki tetszik.( lehet, hogy nekünk nem fog tetszeni a másik, de ez a mi problémánk marad. Ha jól belegondolsz, nincs Istennek olyan embere, akire ne mondanának ezt-azt. Gondolj Úr Jézusra, ördöngőstől kezdve mindennek mondták. Ő meg azt mondta, nem különb a tanítvány, az Ő mesterénél….. ha engem megvetettek titeket is megfognak, ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak….)

      A hozzászólásom, pedig nem neki szólt (mint említettem, nincs bölcsességem hozzá, neki nem feddés, hanem evangélizáció kell), hanem valakinek, aki azt hiszem, hogy azt írta, hogy ez az oldal tele van, vallási fanatikussal. Erre a hozzászólásra reagáltam.
      A törvényről mint mondtam én megmaradok a saját látásom mellett ( bár Én is egy igen komoly tanítótól tanultam).
      Apcsel 21.21″……a Mózestől való elszakadásra tanítod, és ezt mondod, hogy nem kell azoknak fiaikat körűlmetélniek, sem pedig a Mózes ceremóniái szerint járniok…..” Apcsel 21.25 ….

      Ha gondolod, maradj meg a saját látásodban, de akkor rossz hírem van, mert mint írtam, Máté 5.18 … bizony mondom néktek míg föld és ég el nem múlik, a törvényből egyetlen iota sem töröltetik el….
      Akkor viszont, hogy gondolhatod, hogy ez a rész eltöröltetett, amaz meg nem?! Vagyis számomra csak egy logikus magyarázat van, hogy az ami eltöröltetett ( mégha néha törvénynek is fordítják) nem tartozik a törvényhez, rendtartás, ceremónia stb.. A rossz hír benne pedig az, hogy akkor azokat is be kell töltened…

      Azt pedig, hogy Te nem kérdezted tőlem, hogy eltöröltetett-e a törvény, ez igaz, nem tőlem kérdezted, hanem úgy általánosságban mindenkitől. ( csak én akartam udvarias lenni azáltal, hogy nem akartam figyelmen kívül hagyni a kérdésedet, mert én se szeretném, ha kérdeznék valamit, és nem válaszolnának..”…úgy cselekedjetek másokkal, ahogy ti szeretnétek, ha cselekednétek veletek…”). Egyébként, ha nem így lenne, akkor ezt a hosszú levelezést nem is kezdtük volna el.

      1. Ugy latom Ida,hogy egy szavamat sem ertetted meg,ezert en le is zarnam az eszmecseret,Isten biztosan megvilagosit amelyikunket O ugy latja,hogy meg kell.
        En nem csak toled,de senkitol nem kerdeztem,hogy eltoroltetett-e a torveny,es ha te nem latod,hogy a kerdes hogyan lett felteve,akkor en hiaba is magyaraznam,esetleg csak vita kerekedne belole,azt pedig nem szeretnem.
        Szep napot.

      2. Ezt az idézetet olvasom egy oldalon:

        Jézus a zsidóknak
        “A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.”
        (János evangéliuma 8.44)

        Valaki megmagyarázná, hogy miért kell sátánnal példálódzni, mikor maga a rossz ember, aki mások közé nem való, ártó ember hihetetlen rossz jelleme az, ami a probléma gyökere?
        Miért nevezett meg Jézus, a Biblia szerint, valakit- esetleg valamit- ahelyett, hogy egyértelműen minden apafigura nélkül hibáztatta volna a zsidókat?

        és azóta is naponta hallani, hogy mert a sátán… Miért? Miért másra van fogva az, ami konkrétan valakinek a hibája?

        A gyerekek hibáját is, ami még felnőtt korában is fennáll, sokszor a szülőknek tulajdonítják. Persze olyan is elképzelhető, de ha felnő valaki és önálló döntéssel bír, eldöntheti, hogy mit mikor hogyan tesz. Nem kell sátán ahhoz – csak könyvekben, filmekben és miséken -, hogy valaki rossz legyen. Hova tüntették az embert magát? A maga lelkével, jellemével, és fejlődési képességével?

        Sokszor úgy érzem, hogy a vallás, legalábbis a keresztény, csak arra jó, hogy az emberek a maguk bűnét, a maguk rossz, gonosz jellemét takargassák, fogják másra, meneküljenek meg a rosszaság kijavítása elől, ami lényegében nem egyéb, mint a körülötte élő emberekhez való viszonyulásuk hibája, mások semmibe vétele.

        Miért kell bármi másra fogni az emberek rosszaságát, bűneit, a mások iránti gyűlöletüket, megvetésüket, mint rájuk, magukra? Ebből következik, hogy a dolgok jobbra fordulása mindaddig nem várható, míg a legkisebb hibát is azonnal helyre nem teszik.

        Addig, amíg – az itt ilyen-olyan köntösben- a zsidók azon bűnét, hogy a világot teljes egészében kihasználták és használják maguk körül, hogy kamattal, uzsorakamattal, az ebből teremtett üzemeikben szegényen tartott munkásokkal, másokból elért vagyonukkal, a maguk ingyenélőségével együtt nem közvetlenül ítélik el, hanem sátán gyermekeinek aposztrofálják őket, nem várható az emberiség elleni bűnük szerint való helyretételük.

        Az emberiség csak ül bénán és némán, mert a sátánnal ők mit sem tudnak kezdeni?

        Ki álljon ki az emberekért, ha nem maguk?

        Ja, persze, ha az egyházak befogják a félelemben tartottak, a kirablottak száját, mondván tűrjetek, és amúgy is a sátán műve, meg majd jön valaki messziről, akkor el lehet azon gondolkodni, hogy mi a szerepe az egyházaknak!

        És csak úgy mellékesen, de ez már tiszta logika, hogy akkor melyik vallás hatékonyabb? Amelyik úgymond a sátán műve, vagy a végtelen tűrést elváró Jézusé?

        A békét mindennél többre tartom, semmiféle bántalmazást nem fogadok el, lelkit sem, és főleg azt nem, a háborúkat meg pláne, de milyen árat fizet az emberiség a birkaságáért- kérdem én?

        Nekem Isten nem egyenlő azzal, hogy sűrűn imádkozom és ?istentiszteletre? járok. És nem hiszem, hogy a Bibliához sok köze volna, de hiszem, hogy vele vagy nélküle is lehet valaki jó ember. Jó ember!
        Minden amit kaptunk Istentől, az belefér a testünkbe, lelkünkbe. Úgy hiszem, hogy az a legnagyobb tisztelet, ha mi úgy használjuk, úgy élünk vele, mint egy ajándékkal, egy útravalóval. Hisz az is.
        Egy útravaló, amit eredeti célja helyett nem csúfolhatunk meg téveszmékkel, mákonyokkal bódultan.

        Egy példa:
        II. János Pálnak lett volna egy pillanata, amikor Irak förtelmes lerohanására, emberek életének a megmentésére használhatott volna egyetlen mondatával is akár. És hallgatott. Soha nem felejtem el, ahogy ezt láttam a híradóban. Az egész talán egy mondatnyi hír, amit elvitt elvitt az invázió forgataga. Persze nem hiszem, hogy sokan figyeltek volna erre akkoriban. Élete talán egyik legnagyszerűbb tette lehetett volna. Nem élt vele. Miért? Később, súlyához mérten igen kevésszer és igen röviden, ugyan szó esik a háború által okozott kárról, de akkor már minek. Azok az emberek, akik talán túlélhették volna, azok a szerencsétlenek, már semmit nem értek vele. Ha rágondolok, most is ugyanolyan megdöbbenést érzek, pedig az utóda ???!
        Azért érdemel valaki tiszteletet, mert kinevezik vagy megválasztják valamilyen posztra?
        Mert abban a ?sátán? igen jó!

        1. Amikor rossz döntéseket hozol, az egyedül a te felelősséget. Itt nem a felelősségről van szó, hanem arról, hogy döntéseinket bizonyos dolgok befolyásolják és akár tisztában vagyunk vele, akár nem, ezek lelki tényezők.

          Igazad van az egyházakkal kapcsolatban. Jézusnak is volt néhány szava erről (Máté 23), olyannyira, hogy korának egyházi vezetői feszíttették keresztre.

    2. Ha valaki készpénznek veszi a Bibliában foglaltakat, az vegye készpénznek a Nostradamus “jóslatokat” is, meg a Mátrix c. filmet és a szakácskönyvet is.

      Enyhe túlzás, hogy amit valaki valamikor leírt, az szent és sérthetetlen. Attól igen nagyon eltérő is helyét álló lehet ugyanabban a témában.

      Még maga a történetírás is, ami ugye tényeken alapulna objektíve, nagyon is szubjektív és egészen más értelemmel bíró esetenként. Mondhatni minden kornak megvan a maga ízlésű, felfogású történetírása. Sajnos, de így van.

      Nem vagyok ateista, nem is szándékozom mások lelkivilágába gázolni, de Isten az észt nem azért adta, hogy elszálljunk a semmibe. Bőven elegendő a nekünk adott józan ésszel gondolkodni és azt ápolgatni.

  4. Gábor, az Agenda 21 csupán egyetlen eleme a New Age Terv-nek. A New Age szíve-lelke egy bizonyos “Terv”. Ha elolvasod a terv céljait, akkor láthatóvá válik, hogy az olyan médiumok, mint Alice A. Bailey a maguk sajátos terminológiáival ugyan azt a napirendet kívánják megvalósítani, mint amit a háttérhatalmi elit. A háttérhatalmi elit luciferiánus beavatottakból áll (Sátán els?szülöttei), a New Age a pór nép számára megalkotott luciferiánizmus. A kett? ugyan az, az els? az elité, a papságé, a másik pedig a világ mindennapi kis emberének a luciferiánizmusa. A New Age mozgalom a Szabadk?m?vesség által lett létrehozva. Ha már a churchofgod.hu említve volt, akkor err?l is van egy írásunk:

    http://churchofgod.hu/content.php?act=szabadkomuves

    A New Age Tervezet aránylag részletes felvázolását a következ? írás fogja bemutatni. Ebben olyan infók vannak, amelyeket magyar nyelven eddig sehol nem láttam és eltörpítik az Agenda 21-t, az ugyanis csupán egy aleleme az átfogó Terv-nek.
    Akit az el?zeteses esetleg érdekel az a COG fórumon kérheti emailben.

  5. Elnézéseteket kérem,hogy nem éppen a fenti hiradashoz kapcsolodik a kerdesem,de miutan eppen itt latlak mindannyiotokat,akik a Bibliat ( nyilvan) jol ismero ker.hivok vagytok,ismerve a bibliai kijelenteseket,torvenyeket parancsolatokat stb.,szeretnek toletek kerdezni valamit a tetovalassal kapcsolatosan.

    A 3Mozes 19:28-ban van errol szo,amirol ezt olvassuk a Karoli féle forditasban:

    “Testeteket a holt emberért meg ne hasogassatok,se égetessel magatokat meg ne belyegezzétek.En vagyok az Ur!”

    Angolul pedig igy:

    “Do not cut your bodies for the dead or put tattoo marks on yourselves.I am the Lord”(Lev 19:28).

    Komoly vitaban vagyok eppen valakivel ez ugyben,es akivel vitatkozom,az azt allitja,hogy mivel ez a cselekedet egyreszt a halottakert tortent annak idején,de aki manapsag tetovaltat az nem ezert teszi,masreszt,ez oszovi.torveny,ami ma mar nem ervenyes az ujszov.-iekre nezve.En azt gondolom errol,hogy mindenkeppen Isten iranti engedetlenseg ez ma is,mivel az effajta utalatossagok Isten szemeben ugyanazok ma is,mint anno.Mint ahogyan azok is miert valtoztak volna meg,ahol az a parancs,hogy a ferfi ne viseljen noi ruhat es a no sem ferfi ruhat.(5 Moz:22:5)? De vehetjuk a ”
    ne olj” parancsolatot,vagy akar sok masik Oszov.-it is.

    Legyetek szivesek megirni,hogy ti hogyan latjatok ezt.

    1. “Minden szabad nékem, de nem minden használ.” – I. Kor. 6:12
      “Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” – I. Kor. 6:19

      1. Koszi Thea,igen, ezeket az igeverseket en is sokszor hangoztatom bizonyos helyzetekben,de a vitaban azert nem jutottunk dulore,mert a (keresztyen) vitapartner ragaszkodik ahhoz az erveihez,hogy az Oszov.-i torvenyek ma mar nem vonatkoznak a hivokre, plusz ez nem olyan engedetlenseg,ami miatt nem udvozulhetne,a magat megtérése utan tetovalo,aki egyebként ismeri a 3Moz. 19:28-at.

        Koszi megegyszer a valaszt,szia.

      2. Most komolyan, a legnagyobb direkt légszennyezés és globális méretű katasztrófa előtt állva neked isten meg a csöves tetkók a legfontosabbak…csak gratulálni tudok

        1. Kedves B!

          Ha tudnád, hogy mi vár még erre a világra, ( nem beszélve arról, hogy mi vár az emberre halála után, ha nincs megtérve, és bűnös ember) akkor neked is Isten lenne a legfontosabb!
          Ezek csak light-os dolgok ahhoz viszonyítva!!!!!!

    2. Kedves Ria!

      Ne vitatkozz vele! Ha Ő újjászűletett keresztény, akkor ott van neki is az Úr Jézus, a Szent Lélek által, kérdezze Őt, hogy neki mi a véleménye a dologról! Ne félj megmondja neki! ( Az pedig teljesen téves, hogy az Ószövetségi törvények el vannak törölve. Jézus maga mondja, hogy “nem a törvényt eltörölni jöttem, hanem betölteni azt!” Az, hogy mi nem a Törvény alatt vagyunk, hanem kegyelem alatt, az nem azt jelenti, hogy mi nekünk nem kell a törvényt betöltenünk! Miútán újjászűlettünk, az Úr Jézus életét fogadtuk be a Szent Lélek által a szivünkbe, és Ő megszabadított bennünket a bűn hatalmából! De Jézus élete bennünket is képessé tesz arra, hogy betöltsük a törvényt! János apostol levelében is meg van írva, hogy “aki a Krisztusban van az képtelen vétkezni!( Csia fordítás)stb…( persze addig is, amig eljutunk erre a szintre, ha mégis teszünk nem szándékosan ezt-azt, van főpapunk….)

      Egyébbként pedig a tetoválás, ékszerek, csinos ruhák, csinos cipők, festékek, stb, ezek a Test kivánságai. Erről meg írva vagyon, hogy mit cselekedjünk vele.( és öldököljétek meg….)

    3. Most komolyan, a legnagyobb direkt légszennyezés és globális méretű katasztrófa előtt állva neked isten meg a csöves tetkók a legfontosabbak?csak gratulálni tudok!!!

      1. Miert foglalkoznék én legszennyezessekkel es hasonlokkal,ha en,mint Isten gyermeke,vedve vagyok Isten szarnyai alatt mindezektol.Szamomra az fontos jelenleg,hogy az Istennek engedetleneket menteni probaljam,hogy ne jussanak oda ahova te jutsz,ha meg nem tersz Istenhez.

    4. Ria, nem tudom honnan van és mióta az a elterjedt vélekedés hogy az ószövetségi törvény nem érvényes ?? Valaki elmagyarázhatná!
      Én úgy tudom hogy érvényes (Mt 5,17) és nyilván ne tetováljuk magunkat és ne hordjanak a nők férfi ruhát és a férfiak női ruhát (mint a transzvesztiták) ! A következményeiről saját szemünkkel meggyőződhetünk.
      Megyek az utcán és minden nap azon csodálkozom hogyan lehetett mélyre süllyedni abba az ízléstelenségbe/erkölcstelenségbe ahogyan manapság a fiatalabb-idősebb nők öltözködnek !
      Itt van pár kép arról hogyan őrülnek meg a férfiak és nők a földünk “fejlettebb” vidékein:
      http://znaki.0pk.ru/viewtopic.php?id=259&p=3
      http://znaki.0pk.ru/viewtopic.php?id=66&p=12
      Itt megint pár kép arról hogyan öltenek a nők (ál)szakállt !
      http://www.pravda.ru/photo/album/19774/8/

      1. ?Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.?

        ?Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig. Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg. De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.? – Galáciabeliek 2:16, 3:23-25

        ?Mert a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára.? – Rómabeliek 10:4

        ?Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat? – Galáciabeliek 5:14

        ?Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.? – János 13:34

        Ha ezt a Jézus által adott új parancsolatot betartod, a többit sem fogod megszegni, persze erre Jézuson kívül senki sem képes, éppen ezért van szükség a megváltásra.

        1. Ez egy nagyon klassz hsz volt. 🙂

          Mindenesetre én nem tetováltatnám magam több okból sem, de ha már valaki úgy ismeri meg a Biblia igazságait és Istent, hogy tetoválásai vannak, akkor az ő lelkiismeretére és érettségére, belátására van bízva véleményem szerint, hogy mit tesz.
          Ezek leszedése sokszor bonyolult és drága beavatkozásokat feltételez. Ha nem valami nagyon istentelen dolgok vannak az emberre tetoválva, akkor szerintem nem olyan nagy gond, ha nem szedeti le.

        2. Kedves Thea!

          Nem egészen értem, hogy mit akartál írni. A megváltás szükségességét ( mivel az ember eleve bűnös természettel szűletik, és habitustól, körűlményektől, stb-től függően el is követ minden bűnt, amit akar ) , a megtérést, a hít általi megigazulást, megszentelődést senki nem vitatja. Ezek mind kegyelemből, hít által a Jézus Krisztusban és a Jézus Krisztus áldozata miatt adatnak nekünk. Valóban nem azért, mert mi megpróbáltunk a törvény cselekedetei által megigazulni Isten előtt. De gondolom Te se úgy értetted, hogy ” akkor nagyszerű, Jézusért megbocsáttattak a bűneim, “de mivel Jézuson kívűl senki nem képes betartani az általa adott Új parancsolatot”, ezért éljünk úgy, ahogy nekünk ( az Ó emberünknek) tetszik, majd újra meg újra megfeszítjük magunknak a Krisztust?!( mint az Ige mondja, a bűn rabságából, törvényétől szabadíttattunk meg, vagyis : már nem muszáj bűnt elkövetnem, mint megtérés előtt!Ha a Krisztus bennünk lévő életét követjük, akkor meg is tudjuk tenni, hogy ne kövessünk el bűnt. És ha teljes szívedből tértél meg az Úrhoz, akkor az a parancsolat, hogy egymást szeressétek, amint én szerettelek titeket, azonnal beűltettetik a szívedbe. Megkapod, mert ez is a Szent Lélek gyümölcse.))
          A törvény úgyanis az: Szeresd az Úrat, a Te Istenedet teljes szívedből,teljes elmédből, teljes erődből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ha valaki ezt a kettőt betartja, az egész törvényt betartja. Ezekközűl egy se töröltetett el. Bár gondolom senki nem gondolja, hogy nekünk nem kell megtéréshez illő gyümölcsöket teremnünk, és lehet közöttünk: lopás, csalás, hazugság, gyilkolás, paráznaság, irigység….stb, (amit egyébbként a törvény tílt)?! Vagyis, ha jól megnézzük, a hít általi megigazulás után, ha elkezded az Úrat követni a Szentlélek által, előbb-utóbb eljutsz oda, hogy észreveszed, hogy betöltöd a törvényt.( mivel, ha megmaradunk a hítben, és az Úr Jézusban, akkor nem is tehetünk mást, mivel az Úr lelke nem tud vétkezni! Ha pedig vétkezünk, akkor már nem az Úrban vagyunk. Erre van a bünökből való megtérés ( vissza az Úrhoz lehetőleg azonnal, ahogy a Szent Lélek rámutat!), bűnbánat, és a bűn megvallása és elhagyása.)
          Persze, lehet, hogy Te se gondolod másképp, csak én értettem félre, akkor kérlek bocsáss meg!

        3. Úgy értettem, hogy aki betartja Jézus parancsolatát (Máté 22:37-40) betartotta a törvényt. Aki szereti felebarátját nem fog ölni vagy lopni, stb. sőt, Jézus azt mondja szeressük ellenségünket (Máté 5:43), tehát tulajdonképpen még többet kíván tőlünk, mint az ószövetségi törvények.
          Elég ezt szem előtt tartani. Gondolom te sem fizetsz tizedet a fűszerek után, vagy mutatsz be élő áldozatot, hiszen ez is a törvényben van, nemcsak a tíz parancsolat.
          A megtéréstől senki nem válik bűntelenné vagy tökéletessé, de persze szeretne Istennek tetsző életet élni. Szerintem nagyjából hasonlóan gondoljuk.
          (Egyébként szándékosan nem írtam kommentárt az Igékhez, szerintem eléggé magukért beszélnek.)

        4. Gondolom Thea,ez a hsz.-od nem nekem szol,mivel itt az utolso mondatod ugy nez ki,mintha nekem irtad volna,aki nem tartja be Jezus parancsolatait.En pedig nem magamrol irtam,hanem egy olyan valakirol,akivel a tetovalas temaban van vitam,akit eppen arrol probalok gyozkodni,hogy Isten parancsanak valo engedetlenseg a 3Moz 19:28-ra azt mondani,hogy az az ujszovetsegiekre mar nem vonatkozik.

        5. Drága Thea!

          Igen, ezek az igék magukért beszélnek, ezért nem is értettem, hogy mit akarsz velük mondani. Ezért kérdezetem rá.
          Ezek a hít általi megigazulás, és megszentelődés igéi , és nem értettem, hogy hogy kerűltek a “törvény eltöröltetett-e, vagy sem” kérdéshez.( erről leírtam már amit leírtam, és úgy tűnik, ebben nem igazán van közöttűnk nézeteltérés.)Hogy mi tartozik a törvényhez, és mi, a rendtartáshoz, erről is leírtam amit leírtam,( és Te is leírtad, amit leítál) ez meg nem üdvösség kérdése, hogy egyetértűnk-e.
          Azt meg gondolom, hogy csak elírtad, ” hogy attól nem válsz bűntelenné, hogy megtérsz”. Gondolom itt arra gondoltál, hogy attól, hogy a szívűnkbe megszűletik a Szentlélek által, a Krisztus élete, (aki képtelen a bűnre) az óemberünk természete, bűnrevaló hajlama nem szűnik meg. Ha erre gondoltál, akkor egyetértűnk. Ezért kell az” óemberűnket az ő kivánságaival egyűtt megfeszítenűnk” és megöldökölnűnk a cselekedeteit Szellem által.” Ez a mi keresztünk.

          Az Úr áldjon mindannyiunkat!

      2. Azt en sem,talan meg sem szulettem,amikor ez mar kezdett terjedni,mint valami fertozes es nyilvan azok terjesztik,akik a vilagtol nem akarnak elszakadni(1Jn 2:15 es Jak 4:4).
        A kepeket,aminek a linkjeit atkuldted,nem akartam vegig nezni,mert ennyi szennyet latva keptelen volnek arra,kulonben is felfordult a gyomrom mar az elejen.Ezek egyertelmuen total demonizaltak szerencsétlenek.

  6. Azert ezeket sem kell igy egy az egyben, elesben elhinni. A Santa Cruz/ California/ pelda teljesen alaptalan. Santa Cruz luxus tengerparti kisvaros Californiaban,nehany hasonlo ekszerdoboz szeru varoskaval a kornyeken, tobbek kozott ott morzsolgatja “nyomorusagos napjait” Clint Eastwood, Jennifer Aniston stb/ szomszed varoska Carmel/
    Santa Cruz / varos es megye/ kiemelkedo turisztikai terulet, baromi draga ott egyaltalan lakni, csodalatos tengerpartja van, rendszeres balna, delfin egyeb megfigyelesek lehetsegesek a partrol, illetve hajoval.
    Egyebkent se higgyuk, hogy Amerikaban az emberek ossze lennenek zsufolva. Pont az a problema, hogy hatalmas teruleteken laknak, gigantikus hazakban, eppen ez a pazarlo luxus van most osszeomloban. Azt hiszem nem kell 3 fos kiscsaladoknak 200-300 negyzetmeteres, nagy kertes, sajat uszomedences stb hazakban lakni szazmillio szamra. Amiatt aggodnek a legkevesbe, hogy az Amiknak majd kisebb hazakban kell netan lakniuk a XXI. szazadban, es nem, hogy esetleg nem mikrobusz meretu autokkal kell majd szelniuk a sok savos orszagutakat.

    1. Ahogy írtam, a fenti videó csak a jéghegy csúcsa.
      Ne aggódj, az elit továbbra is luxuskörülmények között fog élni a sárga és piros területeken. A megavárosokat a 99%-nak szánják. A tömegek csupán a gazdagok kiszolgálószemélyzete lesznek.
      Santa Cruz csak egy aprócska példa, az elhangzottak sok tízezer másik városra is igazak.
      http://www.youtube.com/watch?v=1jxwDfLUBjg

      1. Kedves Thea!

        A szegenyek mindig a gazdagok kiszolgaloi voltak “a vegzet arra itelt allata, mely minden rendnek malman huzni fog” ahogy Madach a vilagirodalom egyik legnagyobb remekeben irta.
        Azert gondolj bele, hogy egy USA meretu orszag /kontinens / jelenleg elo, lakossagat, es igen terfoglalo eletmodjat, hogy is lehetne felszamolni, mert nehany lazas elme ugy gondolja. Biztos, hogy ahol a hatalom van, ott van a vegrehajtasi potencial is, de megint csak “sokat akar a szarka……” A 99% vagy akarhany nem azt akarja. Barki barmit akar , akkor is fizikai lehetetlenseg es gazdasagi irracionalitas lenne emberek szazmillioit kikoltoztetni bazi nagy hazaikbol, farmjaikrol, ranchaikrol, lemondva a busas torleszto reszletekrol es bepasszirozni oket nehany toronyhazba az akarmilyen szinu teruleten. Azert akarhogy is nezzuk, az USA’t most sem lehet tulnepesedettnek nevezni, az orszag nagy reszen ugy mesz keresztul, hogy telepulest es embert is alig latsz. Nehany nagy varosban es urbanizalt teruleten lakik / csaladi hazakban/ a californiai lakossag fele! / kb 15 millio ember/ A masik kb 15 millio, tobb magyarorszagi teruleten lakik szetszorva, es ez csak egy allam!!! Terulet boven all rendelkezesre, es bizony az oshonos allat es novenyfajoknak is kell a hely. Ez az emberiseg kozos nagy erdeke. A fajok , allatok , novenyek remekul elvannak nelkulunk, nem hianyzunk nekik, de mi hamarabb pusztulnank ki, mint ok.

        1. Hozzászólásommal csupán azt akartam kifejezni, hogy az elit nem a földért teszi, amit tesz. A szegényeknek egyre rosszabb lesz, akik pedig pazarolnak tovább folytatják majd. Persze nagy általánosságban. Tudhatod, hogy ami az ENSZ-től jön, az mindig valami hátsó szándékkal történik és nem az emberek vagy a föld jóléte lebeg a szemük előtt.

          A földdel valóban sok minden nem stimmel, de a médiában hallható propagandának a fele sem igaz. A föld bőven el tudja tartani a jelenlegi népességet és ennek többszörösét is.

          http://www.youtube.com/watch?v=A59a3aRW7N0
          http://www.youtube.com/watch?v=K31kZKE3tRs

        2. Kedves Nóra!

          Ne felejtsd el a Fenevadról van szó! Hatalom, totális kontrol, uralkodás még a gondolatok felett is! …és aki nem imádja a Fenevad képét…. ( nem józan paraszti észről szól!)Ezért is mondja az Úr, hogy nagyon figyeljűnk, szüntelen imádkozzunk , mert még az igazakat is megpróbálja eltántorítani!

    2. Máté 5,17 [Hegyi beszéd] : ” Ne gondoljátok, hogy azért jöttem , hogy érvénytelenné tegyem a törvényt, vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem ,hogy érvénytelenné tegyem azokat, hanem hogy betöltsem azokat. …”
      Jézus csupán a tételes törvényt tette érvénytelenné (ugye most már nem kell áldozatot bemutatni, stb)

      1. Pontosan igy van,a teteles torvenyek azok,amik nem ervenyesek rank nezve,koszi metalblast 777.

      2. Kedves metalblast777 és Ria!

        “Jézus csupán a tételes törvényt tette érvénytelenné (ugye most már nem kell áldozatot bemutatni, stb)”

        Csak pontosítani szeretnék: a törvény a 10 parancsolat. A többi rendelkezés. Mit, hogyan, miért csináljanak. Mikor, miből, mennyit adjanak…stb. ( az én értelmezésemben)
        Áldozatot pedig mi is bemutatunk, hiszen szüntelen Jézus vérét mutatjuk be a mennyei Atyánknak, ha vétkezünk. Meg egyébbként is csak az által mehetünk a “Szentek Szentjébe”. ( Kizárólag Jézuson, mint ajtón keresztűl, és az Ő áldozata miatt.)

        De, biztos vagyok benne, hogy ezt Te ( Ti is) is így gondolod(gondoljátok), csak annyira az Ószövetségi kép lebeg a szemek előtt,(” bakok és bikák vére”), hogy ez észbe se jut.

        1. Kedves Ida! Eloszor is szeretnem megkoszonni neked is a tetovalas kerdeseben adott valaszodat.Sajnos az illeto el sem jut odaig,hogy Istent megkerdezze,hogy helyes-e amit csinal,vagy csinalt,mert egeszen biztos abban,hogy ezzel nem vétett Isten ellen.Igy nincs is miert megkerdezze Ot.
          A torvennyel kapcsolatosan sajnalom,de nem tudok egyeterteni veled,mert pl.a Mt 5:17; 7:12; 11:13; 22:40; Jn10:34; 12:34; Rom 3:19; 1Kor 14:21 igeversekben,mindenhol a torveny van emlitve,ill.arra hivatkoznak.Ugyanigy az ApCsel 15-ben es a Gal 2-ben is a Mozes torvenyérol vitatkoztak az oskeresztyenek,hogy érvényben maradjon-e.Szamomra ezek az igehelyek egyértelmuvé teszik,hogy mi a torvény.
          Jezus véret pedig nem mi hivok mutatjuk be az Atyanak aldozatul,hanem azt Jezus tette meg,mivel azt csak o teheti meg.A hivok,a maguk hitétevel halajukkal es testuk,lelkuk odaszanasaval aldoznak.Remelem jol ertelmezem ezt az eddig tanultak alapjan.

          Ami osszegzest irtal kedves Ida nemrégiben,az ?Egy beépült újságíró információi a Londoni Olimpiáról és London evakuálásáról” cikk alatt kommentezok beszelgeteseihez,azt igen jonak talaltam,csak eppen azt hianyoltam,hogy nem neveztél meg konkretan,egyes koztuk levo tevelygot (itt elsosorban a Csiga nick nevure gondolok),mert igy tovabbra is nyugodtan ucsorog a babérjain,abban a biztos tudatban,hogy nala minden rendben van.
          Szep hetveget kivanok.

        2. Kedves Ria!

          Természetesen jogodban áll azt gondolni a törvényről, amit akarsz.
          A Törvény a Tízparancsolat. Csak udvariasságból írtam zárójelben azt , hogy az ” én olvasatomban. A többi rendelkezés, az Isten tisztelet hogyanjára és mikéntjére. Továbbá a törvény magyarázata, hogy abban az esetben, ha ez és ez van, akkor mit tegyenek….stb. A Szövetség( Frigy) Ládájában, csak az Áron vesszeje, a Manna, és Mózes törvénytáblái voltak. ( meg aztán a fiúknak sem kell körűlmetélkedni, meg stb…)Erre mondta, az Úr a Máté 5,17, 5,18, 7,12, 7,23 ban a dolgokat.

          Bár nem tudom, hogy igazából, te mivel is nem értettél velem egyet, mert a Te kérdésed az volt, hogy eltöröltetett-e a Törvény, avagy sem. Én erre a kérdésedre írtam, hogy nem, mert az Úr is ezt mondta, hogy nem eltörölni jöttem a törvényt, hanem betölteni… azt úgyan nem írtam oda, hogy …mert míg az ég és föld el nem múlik, addig a törvényből, csak egy iota el nem töröltetik…., de gondoltam ezt te is ismered, kár tovább ragozni.
          Ami Úr Jézus Áldozatára vonatkozik, az úgy van ahogy mondod, valóban Ő mutatta be Isten előtt, de én arra gondoltam( lehet, hogy nem teljesen világosan fejeztem ki magam) hogy nekünk, ha bűnt, vétket követűnk el, újra és újra kérnünk kell az Úr vérét magunkra, hogy újra Isten elé járúlhassunk. Hiszen csak az Ő áldozata miatt( az Ő vére alatt) bocsát meg az Isten nekünk ( vagyis tulajdonképpen az Isten által megkövetelt áldozatot mutatjuk be).
          De nem számít, ha ( logikailag ) nem értesz velem egyet, azért gondolom Te is így csinálod.

          A tetoválásos dologgal kapcsolatban meg annyit szerettem volna mondani, hogy senkivel nem kell nekünk vitatkozni, mert, ha valaki újjászűletett keresztény (és valóban érdekli Isten véleménye, és akar tetszeni Istennek, és akarja az Ő akaratát cselekedni), azt a Szentlélek vezeti ezekben a dolgokban is, meg egyébbként is mindenben. ( ezt bizonyára az Apostoli levelekben Te is olvastad, úgy hogy nem mondok új dolgot) Mindenkinek a saját Igei világosságában kell járnia, mivel mindannyian Istentől vezéreltetteknek kell lenünk. ( meg azután nem vagyunk mindannyian egyforma fejlettségi fokon, tehát lehet, hogy ami egyiknek világos, az a másiknak esetleg még érthetetlen), ezért nem is érdemes hítbéli dolgokon vitázni, ( ez is benne van az Igében).A lényeg , hogy szeretetben legyűnk, a többit úgyis a Szentlélek fogja elvégezni , hítből, hítáltal.
          Szóval, szeríntem elmondtad neki a véleményedet, innentől már az Ő dolga, hogy mit tesz vele. Miután az élet azon dolgainak megcselekvése, amellyek nem esnek a BŰN kategóriájába (ez is olyan, senki nem jút pokolra érte, ha csak nem kifejezetten a Sátánnak való odaszentelésről van szó, de akkor nem is beszélnénk róla), szabadságunkban van ( erre a szeretet törvénye az egyedűli törvény: vagyis, …hogy, ha az én testvéremet megbotránkoztatom az én szabadságommal, akkor inkább nem élek vele….) ezért nem kell igazán aggódnod a tetoválás miatt, (bár Istennek se kedves). Amiért inkább imádkoznod kéne, hogy adjon neki az Isten igazi megtérést.

          A másik témához való hozzászólásommal kapcsolatban csak annyit, mindig figyelek az Úrra, (csak akkor szólok hozzá, ha indittatást érzek) és arra, hogy mit írjak. Azért se írtam neveket, mert nemcsak, hogy nem kellett személyeskednem (mindenki előtt), hanem azért is, mert nekűnk szeretetben és szelidségben kell intenünk egymást. Nem az a cél, hogy egy Keresztény honlapról elűldözzűnk bárkit a hozzászólásunkkal, vagy megjegyzésünkkel (hiszen biztos vagyok benne, hogy Ti se gondoljátok, hogy itt, ezen az oldalon, vagy bárhol, véletlenűl van valaki!!!!), hanem, hogy rajtunk, hozzászólásainkon keresztűl tudjon az Isten munkálkodni mindannyiunk szívében. ( azokéban akik hozzászólnak, azokéban akik csak olvassák , és azokéban is akik majd fogják. Ezért is szűkséges, hogy ” szeressétek egymást, mert a világ abból tudja meg, hogy a Jézuséi vagyunk, ha szeretjük egymást….”) Mi pedig azon túl, hogy bizonyságot teszűnk a hítűnkről( beszélűnk, írunk) és imádkozunk másokért, nem tudunk mást tenni, hiszen meg van írva:….” senki sem jöhet hozzám, ha az Atya nem vonzza…” és nálam nélkűl semmit nem cselekedhettek”) Márpedig, ha nem érződik rajtunk Isten szeretete, a Szentlélek kedvessége, türelme, szelidsége..stb, akkor nem sok minden vonzó marad bennünk.
          Egyszóval, jó az Úr, kegyelmes, kivánom mindannyiunkat áldjon meg!

          ( és ne feledd szeretlek!)

    1. Igaz amit irsz Hss,csak eppen kar,hogy RevealHiddenReality videojat ajanlottad ez ugyben,…ha csak nem te vagy az, csak itt mas néven:).O ugyanis letiltott engem a videoi alol,jo par honappal ezelott,mert mereszeltem egy bizonyos dologban ellent mondani neki,amit nem tartottam biblikusnaqk.Na es persze megtette ugyanezt mar masokkal is,mint megtudtam.Meglehet nezni a video alatti commenteket,csupa neki bologatosak.Nagyon sokszor van ugy is,hogy a neki nem tetszo kerdesekre,egyszeruen nem valaszol.
      Talan mar lattad azokat a videoit,ahol bemutatja,hogy mi mindent osszeszedegetett mar a nagy nyomorusagra valo felkészulésre:).

  7. Szerintem már csak pár hónap lehet hátra.( ha van annyi! )Csodálkoznék, ha több lenne!

    És azt, hogy hogy fogják elérni? Beerősítenek a “terroristák”. Néhány robbantás,( manapság már, annyi a hajléktalan minden országban, hogy pl. ha néhánynak a kezébe nyomnának egy hátizsákot, hogy úgymond “kaja ” van benne, mire szegény kinyítná, hogy megnézze, addigra “Öngyílkos merénylő” válna belőle, és a kutya nem tudná meg, hogy mi is történt) néhány járvány( már a tévében is mondogatták, hogy, ha ma ” kitörne egy feketehimlő járvány”, akkor sok ember meghalna, mert már nincsenek vakcinák ellene, “Kipusztultnak tartják”.
    A pestissel is ez a helyzet. Na meg a jó öreg TBC. Most újra feltűnt, ráadásúl gy. rezisztens! ( Magyarországon újra kötelezővé tették a tüdőszűrést, 30 év felett) De, már azt is halottam, hogy már évekkel ezelőtt azon kisérleteztek, hogy olyan baktérium és vírus törzseket hozzanak létre, amellyek kifejezetten egy bizonyos DNS szekvenciával rendelkező ember vagy népcsoportot lehet megfertőzni. A köznép legyengítése ( kiéheztetése) már megtörtént, az országok gazdaságából, már kihuzták a profitot , ( a többség jóesetben, már csak a mindennapi betevőre költ( már mint a gazdagabb helyeken, a szegényebbekben már arra sincs, nem, hogy luxus cikkekre)! Ha pedig már nem tudsz profitot termelni, akkor mi ” hasznod”?Igaz a Biblia azt mondja, hogy az élelmiszerek is nagyon drágák lesznek, de, ha az emberek pénze elfogy, és tömeges éhezések lesznek, akkor kitör a lázadás. A politikai hatalomakról jól látjuk, hogy milyen intézkedéseket hoznak.( azt is tudjuk miért), úgyhogy az emberek nemsokára követelni fogják, ezeket a dolgokat! Tulajdonképpen, már minden dolog el van adva az embereknek, mint nagyon “jó, biztonságos, ésszerű, igazságos” megoldás!( chip beűltetés, világkormány…stb! Már csak néhány ” trükk”, és indulhat!)
    Bár lehet, hogy néhány országot, még el kell tenni az útból, de az manapság, már órák kérdése.

    1. Egyetértek,….ez az egész Agenda21, első ránézésre, elég hosszú folyamatnak tűnik, akár több évtized, ezért hangzik olyan hihetetlenek azok számára, akik még nem látják a nagy képet. Egy ilyen hosszú távú projekt pedig nekem nem tűnt túl reálisnak tudván, hogy az utolsó néhány évben nagyon felgyorsultak az események az elit részéről, tehát ezért kérdeztem, hogy szerintetek hogyan akarják csinálni és mennyi idő alatt. Gyakorlatilag valamiféle megerősítést kerestem a saját elméletemre, ami szerint valami nagyon “spontán” és szélsőséges dolog, de inkább több kombinált dolog hatására fogják bevezetni ezeket a dolgokat, először valami államosítás féle fog történni aztán törvényszintre fogják emelni azt a sok elmebeteg elképzelést, továbbá egy háború/halálos kor/természeti kataklizma ürüggyel elkezdik az áttelepítéseket. A sorrendet természetesen én sem tudhatom, de valami nagyon hasonló scenario-t sejtek, ami 2012.12.21 illeti abban Ria-val értek egyet, Tom Horn is ugyan ezt magyarázta és szerintem minden kereszténynek számolnia kell ezzel a lehetőséget, mert ha ez bekövetkezik akkor csak az Úr nyújthat védelmet.

      1. Mondjuk én időpontot nem mernék mondani, de akár az is lehet.Ahogy itt Theáék, meg Ti is, összemazsoláztátok az anyagot ( és tudjuk úgye, hogy amit már mi is tudhatunk, az a jéghegy csúcsa!!!! a titkos projektekről nekünk elképzelésünk sincs) abból az látszik, hogy tulajdonképpen itt már minden annyira elő van készítve, hogy már csak Isten engedélyére vár a Sátán ( mert úgye az Ő engedélye nélkűl semmit nem tehet!) aztán indulhat. Akármelyik percben. A jelenések könyve nagyon intenzivnek írja le ezt az időt.
        Az összelakoltatás pedig úgye , miútán az emberiség 1/3-a,( a jelenések könyve szerint, márpedig az nem kétséges, hogy amit Isten mondott az úgy lesz!) elpusztúl, már nem lesz olyan nehéz. Megazután ott vannak a rabok is, belehet őket fogni az építkezésebe, ( gondolom nem felejtették el a gulágos, meg koncentrációs táboros módszereket) de az is lehet, hogy úgy megfélemlítik az embereket, hogy önként fogják megépíteni a börtöneiket, a” saját biztonságuk” érdekében!
        Abban pedig kétség sincsen, hogy “nagyonnagyonnagyon” kapaszkodnunk kell az Úrba, mert meg is van írva, hogy…” ha azok a napok nem rövidíttettnének meg, még a választottak is elvesznének”!!!!
        Áldjon meg, tartson meg bennünket az Úr, és adja, hogy minnél többen megtérjenek, és elfogadják Őt úruknak( bár mindenki azt tenné, hogy hadd fagyna be a pokol szája). Mert úgye, a nagy nyomorúság se lesz semmi (de annak legalább egyszer vége lesz!!!!), de az nem mindegy, hogy az örökkévakóságot hol, és kivel tölti az ember! Szóval imádkozzunk, mindenkiért!

  8. Ha az ember némi jóindulatot feltételez a terv kigondolói részéről, akkor azt mondhatjuk, hogy próbálkoznak, hiszen a jelenlegi életforma, a fogyasztói társadalom ilyen formán nem tartható fenn. Mivel világos, hogy a jelenlegi fogyasztásra épülő gazdasági szerkezet fenntarthatatlan, ezért ez egy út/megoldáskeresésnek tűnik.

    Az nyilvánvaló, hogy az emberiség gondjaira egy erős világkormányzat a megoldás. Viszont az is nyilvánvaló, hogy minden emberi kormányzat megbukott. Az ember nem képes jól kormányozni.

    A megoldás a Teremtő által létrehozott világkormányzat. A Teremtő létrehozott egy ilyen kormányzatot, és királyként a Fiát, Jézus Krisztust bízta meg. Az idő közel van, amikor Jézus Krisztus támadást indít e világrendszer ellen és átveszi az uralmat az egész föld felett.
    “A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lőnek a mennyben, a melyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik.” (Jelenések 11:15)

    Az uralomra törő elit pusztulni fog!

  9. Nagyon érdekelne, ti mit gondoltok ezzel a dologgal kapcsolatban, szerintetek mennyi idő, hogy ezeket bevezessék?…..és végül…szerintetek hogyan, fogják elérni? Talán jobb lenne a második kérdéssel kezdeni először, tehát hogyan és mennyi idő kell rá? szerintetek.

    1. Nem nagyon lehet erre mit mondani kanku,mert honnan is tudhatnank,bolonditani meg jobb ha nem bolonditjuk egymast kulonbozo elkepzelesekkel,mivel valoban csak azok volnanak.MI magunk is csak varakozunk,es éberen figyeljuk az esemenyeket,amik mar szepen sorakoznak egymas utan.
      Na de azert valami erzetemet megis elmondanek neked,ez pedig az,hogy talan a 2012/12/21 az elragadtatas napja lehet,es nem fogjak megelni a igaz hituek a 7 éves nagy nyomorusagot,mert szerintem 2013-ban az Antikrisztus fellep a vilag szinpadara.Ez nem csak valami egyszeru erzes,hanem probaltam kikovetkeztetni a mayak,az aztekok,a hopi indianok a cseroki indianok stb. naptaraibol,ill.hagyomanyaibol.Ezekben is a fenti datum van megjelolve arra a napra amikor az o “kiralyuk “visszajon es elhozza az “aranykort”szamukra,plusz az ezosok is ekkorra varjak a “Galaktikus Foderaciot”, ill.Lucifert, aki a” fenyt” hozza majd el nekik.Az okkultistak ezeket onnan tudjak,hogy a “fonokuk” meguzente nekik is az eljovetelét,ami termeszetesen ellentetes elojelu lesz Krisztus eljovetelével.
      Tehat valahol en is azt erzem,amirol” Ida” irt.A hogyant pedig ugyanigy nem tudhatjuk,hacsak abbol nem,ahogyan egymas utan fejlesztenek ki olyan technikai felszereléseket,berendezéseket es egyeb kutyuket,amikbol nagyjabol sejthetjuk,hogy mire kell az nekik:).

      Na de,a parancs ugy szol,hogy :”semmi felol ne aggodalmaskodjatok”,tovabba ha a mi Atyanknak gondja van az ég madaraira es a rét liliomaira is,de – kulonosen hivo eletunk soran – asztalt teritett nekunk az ellensegein elott is,akkor nem eppen a legnagyobb veszedelemben hagyna magunkra.

      Ha még nem ismerned a “churchofgod.hu” honlapjat,akkor ezt,ahogyan itt latod,ird be a keresodbe,es toluk reszletesebb infokat olvashatsz a pogany,ill.zsido vallasuak utolso idokbeli varakozasairol,a “2012-Satan apokalipszise” cimszo alatt.
      Udv.neked.

        1. Kosz Gabor,nem hagytam ki,mar honapokkal ezelott elolvastam azt amit itt atkuldtél,ami temarol eppen par napja allitottam ossze egy rovidke ertelmezest,amit a ?churchofgod? honlap forumaban kommentezo valakinek irtam,igy annyi csak a dolgom a neked adott valaszadassal,hogy azt most atcopizzam ide,ami igy néz ki:

          “A Biblia tanitasa alapjan,en ezt vélem tudni az elragadtatasrol,egyet értve C.H.Mackintosh-al is:

          Mivel a 7 eves idoszak Isten itélete lesz az emberek istentelensege folott,ezert azt Jezus Krisztus Gyulekezetenek nem kell atélnie,hanem ?megszabadit amaz eljovendo haragtol?(1Thess.1:10 es 1Thess.4:16-17).(Ebben nincs semmi titkos,ott all a Bibliaban,barki,aki elolvassa,tudhat rola mar elore még,mielott az esemeny megtorténik.)A mennyben a dicsoseg var ra,nem a foldi itelet kozelgo pokla! ?En is megtartalak teged a megprobaltatas orajatol,amely jon az egesz vilagra,hogy megprobalja a foldon lakokat?(Jel 3:10).

          C.H.Mackintosh,akirol igazan nem lehet azt mondani,hogy valami modernkori predikator volt( elt: 1820-1896),az elragadtatasrol ezt irja egy helyen:az ?Elmélkedések Mozes 1 2 3,es 4 5 konyvérol”-ben:

          ?A Gyulekezetet – akarcsak Enokhot ? kiveszi az Ur az ot korulvevo gonoszsagbol,es megovja az eljovendo veszedelemtol.Enokh mar nem volt a foldon amikor a vilag gonoszsaga tetofokara hagott es Isten kitoltotte itéletét a vilagra.Nem latta,hogy ?felfakadanak a nagy mélység minden forrasa? sem azt,hogy”az ég csatornai megnyilatkozanak?.Elragadtatott,meg mielott mindez bekovetkezett volna,es ugy all ez elottunk,mint szep eloképe mindazoknak,akik?nem alusznak el,de nagy hirtelen,egy szempillantasban elvaltoznak az utolso trombitaszora?(1Kor 15:51-52).Enokh a Gyulekezet elokepenek tekintheto,amelyet elragad az Ur,mielott az emberi gonoszsag elérné a tetofokat,es mielott az isteni itelet rea szakadna.Noe viszont Izrael maradekanak eloképe,amelynek a nagy szenvedesek mély vizein,es az itelet tuzén kell atmennie,hogy azutan Isten ot orok szovetsege alapjan bevezesse az 1000 eves birodalom aldasaiba.?

          Az Ezs.26:20,eppen ez utobbiakrol,a zsido maradekrol ir,ugyanigy a Jelenesek 12:1-6 is.Ez tehat nem a gyulekezet(akikrol a Jelenesek 4 fejezetetol mar nincs szo amely a foldon lenne talalhato),hanem ok az a zsido maradek,akik a nagy nyomorusagbol jottek,akik az egesz Iraelbol valo elpecsételtek.Es van a zsidoknak egy masik csoportja(Juda),akik megtértek az Urhoz a nagy nyomorusag idoszaka alatt,amikor is az angyalok altal hirdettetett Isten orszaga.Ezeket is szenteknek es valasztottaknak nevezi a Szentiras,es nem csak Krisztus Gyulekezetét,es ezekrol a zsido valasztottakrol van szo a Mate 24:9-20-ig es a Lukacs 21.fejezeteben is.Tehat ok azok,akik a nagy nyomorusagbol jottek es o miattuk lesz megroviditve a nyomorusag ideje,de ugyanakkor azok kozul a nemzetek kozul valokert is,akik az Ur nevet segitsegul hivjak.(Joel 3:5).Isten tehat,az O vegtelen kegyelmebol megorzi a zsido maradékot 1260 napig a pusztaban (Jelenések 12:1-6).
          Az 1Thess.4:15-17-ben leirtakban,azt olvashatjuk,hogy az Ur a masodik eljovetele elott elragadja mindazokat,akikben az O Szelleme van,de ez meg nem az O masodik eljovetele lesz,amikor is majd visszajon ezekkel az elozoleg elragadott szentjeivel es leteszi labat az Olajfak hegyére.”

          Tehat az a bizonyos “titkos”elragadtatas igen is,a Bibliabol ered,mert nem gondolom,hogy az adott igehelyek alapjan azt maskepp lehetne ertelmezni.

        2. Ria, olvasd el inkább kérlek a church of god idevonatkozó cikkét, amit belinkeltem. Te magad ajánlottad a chuch of god írásait.

        3. Ria, az általad említett Énokkal kapcsolatos analógia attól a bizonyos C.H.Mackintosh-tól igen nagyon sántít. Énok több száz évvel az özönvíz el?tt lett felragadva, abban az id?ben, amikor a gonoszság növeked?ben volt. Az következ? analógia sokkal megfelel?bb lenne idevonatkozóan: Az igaz Noé a teljesen a megromlott gonosz világban élte az életét, látta az emberiség b?neit és nem vett részt azokban. Isten felkészítette ?t a menekülésre és amikor az emberiségre eljött az ítélet, a pusztító özönvíz, akkor Noét azon keresztül tartotta meg, nem ragadta ki el?le. Az analógiát még pontosabbá teszi az, hogy az ítéleten át megtartott Noét egy új világba vezette.

        4. Gabor most nem értelek.Az elso hsz.-omat hozzad,ezzel kezdtem:”Kosz Gabor,nem hagytam ki,mar honapokkal ezelott elolvastam azt amit itt atkuldtél…”.Lehet,hogy nem figyeltél erre eléggé?
          A churchofgod-nak nagyon jo meglatasaik vannak,nagy reszben jol ertelmezik a Szentirast,de harom dologban tévednek.Az egyik eppen az elragadtatasrol szolo,a masik:vasarnap helyett a szombatnapi istentiszteletuk,a harmadik pedig,hogy minden zsido unnepet megunnepelnek ok is.
          Tehat azert,mert egyebkent kb.90%-ban biblikusak az irasaik,még nem jelenti azt,hogy nem tévedhetnek par dologban.

    2. Egy támpont: Oroszországban és Ukrajnában 2025-ig akarják befejezni a az emberek bechipezését. 2007. évi 311-es számú rendeletről van szó melynek célja az elektronikai fejlődéssel való lépéstartás, rendelet szövegében részletezve és körülírva. Itt olvastam először: http://www.invictory.org/blog/post-15016-prayer.html
      Aztán vagy úgy lesz vagy nem….az utolsó szakasza 2016-tól 2025-ig tart.

  10. Az Agenda 21 célkitűzései több ponton egyeznek a kommunista kiáltvánnyal. Nyilván az ihlette.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Send this to a friend