Forrás: breakpoint.org
A keresztény nézők több bibliai témájú filmben is csalódtak mostanában, ezt azonban egyetlen jó alkotás is gyorsan feledtetheti.
Ben Hur, A köpönyeg, Tízparancsolat, Quo Vadis? – Valószínűleg mindenki emlékszik ezekre a címekre a bibliai filmek aranykorából. 2016-ból nézve azonban az 50-es évek elérhetetlenül messzinek tűnnek.
Sajnos a bibliai témákat feldolgozó filmekből gyakran éppen a lényeg hiányzik és még egy kis jóindulattal sem mondhatók inspiráltnak (pontosabban a megfelelő lélek által inspiráltnak). A forgatókönyvírók és rendezők igen szabadon alakítják a forrásanyagokat, hol kihagyva a legfontosabb részeket, hol bizarr elemekkel tarkítva a történetet.
Idén úgy tűnik, ismét reményekkel telve ülhetünk be a mozikba, mert az Egyesült Államokban ezen a héten bemutatásra kerülő film akár a Ben Hurral is versenyre kelhet.
A Kevin Reynolds rendezésében és Joseph Fiennes főszereplésével készült film a Jézus Krisztus teste utáni vadászat történetét meséli el. Spoiler figyelmeztetés: nem találják meg.
Joseph Fiennes egy Clavius nevű római tribunust alakít, akit Poncius Pilátus azzal a feladattal bíz meg, hogy feszítse keresztre a magukat messiásnak hirdető zsidó bajkeverőket. A probléma csupán annyi, hogy egyikük tényleg a Messiás.
A Rómához hű és igazi katona Clavius azonban nem hagyja magát befolyásolni. Jézus által sem. Amikor századosa a Golgotán állva kijelenti, hogy “Valóban Isten Fia volt ez!” – Clavius nem fogja vissza magát.
Megmutatja, hogy őt más fából faragták. Rajta nem fognak a zsidó babonák. Legalábbis vasárnap reggelig. Ez az a pillanat ugynais, amikor Clavius számára elszabadul a pokol.
A sír üres, az őrök nem beszélnek, Jézus tanítványai pedig azt a hír viszik szét, hogy Jézus feltámadt. A főpap arra figyelmezteti Claviust, hogy ha nem vet gátat a feltámadásról keringő híreknek, népfelkelésre számíthat. Pilátus tehát hátborzongató, CSI stílusú vadászatra küldi, hogy megtalálja Krisztus testét.
Küldetése során a tribunus olyan dolgokat tapasztal, amik alapjaiban rengetik meg pogány világnézetét.
“Két egymással összeegyeztethetetlen dolgot láttam,” mondja. “Egy embert, aki kétségkívül halott volt, és ugyanazt az embert ismét az élők között.”
A film hűen követi az Evangéliumok beszámolóit és csodálatos képet fest arról a hitbeli válságról, amit egy nem hívő tapasztal, amikor szembekerül a feltámadt Jézussal.
Húsvéthoz közeledve a film eszünkbe juttatja, hogy a keresztény üzenet saját kételyeik megkérdőjelezésére kényszeríti a hitet keresőket.
Az üres sír a történelem legmegdöbbentőbb ténye. Egy olyan tény, amit a szkeptikusok két évezrede próbálnak kimagyarázni. Sikertelenül. A bizonyítékok túlságosan erősek, a “Feltámadt” pedig egy jó nyomozóhoz hasonlóan követi ezeket.
Például Róma képviselőinek és a zsidó vezetőknek minden okuk megvolt arra, hogy előálljanak a testtel, mégsem voltak rá képesek. Jézus tanítványai pedig nemhogy semmit sem nyertek volna azzal, ha hazudnak Jézus feltámadásáról, de mindent elvesztettek volna. Gyávaságuk azonban egy pillanat alatt elillant és immár igazi lelki hódítókként tettek bizonyságot arról, hogy a Joseph Fiennes által alakított filmbeli alakhoz hasonlóan valóban láttak valamit, pontosabban Valakit, aki alapjaiban változtatta meg életüket és a körülöttük lévő világot.
Joseph Fiennes szerint a film különleges módon beszél a nézőkhöz, arra ösztönözve őket, hogy egy nem hívő szemén keresztül nézve vizsgálják újra a szóban forgó eseményeket.
Reméljük, hogy a Feltámadt a szilárd bibliai alapú filmek reneszánszát indítja el, de ami ennél is fontosabb, Clavius-szal együtt szembesíti a nézőket azzal a kérdéssel, ami a mai napig ellenáll a kétkedők támadásainak: Ha Jézus meghalt, hol a teste?
Nézzétek meg a filmet és vigyetek magatokkal néhány nem hívő barátot!
“Nézzétek meg a filmet és vigyetek magatokkal néhány nem hívő barátot!” Csak ezt tudom én is mondani. Hiszem, hogy ez a film képes a misszióra. Képes rámutatni arra, hogy valóban mi is történik egy ember életében ha találkozik a kegyelemmel. Talán nem haragszik meg a szerző, s az oldal ha azt mondom, hogy én is elmondtam kifejtve a fentebbi gondolatimat, amit meg lehet találni a következő linken: http://mimindenteologia.blogspot.ro/2017/05/keresztyen-filmek-filmek-keresztyen.html
Látom jól el vagy Ágoston. A vidéki lelkészkedés egy kényelmes parókián kellemes időtöltés lehet. Sőt, szinte lelassul az idő. Az egyik gyerekem először megy nyári táborba a helyi refikhez. Most fogja megtudni, hogy olyan is van, hogy Isten, pedig eddig milyen jól elvolt. Ha engem is megkérdez tuti letagadom. Valószínűleg a feltámadás témát is előadják, amit neki el kell hinnie és azt mondják, hogy ettől jó lesz neki. Akkor viszont azt is megtudja, hogy Jézust megölték és szépen lassan kibontakozik az a világ ami valójában nem az övé. Pedig építhetett volna egy újat. Jézus kisebb cirkusszal is elvégezhette volna a dolgát. Még meddig kell porondon tartani Jézus erőszakos halálát? Lehet, hogy pár száz vagy ezer év múlva már egy békésebb emberiség számára felesleges, nem kívánatos epizód lesz. A békés lélek számára teher az erőszak látványa, vagy rossz gondolatokat szül, stb Olyan mintha egy apácával mindig pornót nézetnének, de általában senkire sincsenek jó hatással az erőszakos, véres horror filmek.
Szia Neverend!Tudod ki emelte ki szépen Jézus kereszthalálának értelmét?Egy hindu tanító.Höhö!Nevezetesen, Bakos Attila, akinek az előadásait kedvelem.Már jó régen hallottam ezt az előadást, úgyhogy most csak annyit tudok feleleveníteni belőle, amikor mindezt Buddhával hozta összefüggésbe.Azt mondta, hogy Buddha nem ment olyan messzire, hogy ilyesmit be kelljen vállalnia.Szóval, Buddha nem szállt le teljesen annak a bizonyos nyúlnak az üregébe.Ezzel együtt, én tisztelője vagyok Buddhának.
Egyébként nagyon helyes, hogy háborog az értelmed és az öntudatod Jézus erőszakos halálának szükségességét illetően.Végül is, amikor megszűnünk fejbólintók lenni, akkor kezdünk el igazán élni.Igaz, ezzel együtt megnövekszik a bukásunkra való esély is.Persze, nincs az a bukás, amiből bármelyikünk is fel ne állhatna.Ugyanis, Jézus még a nyúl üregén keresztül is átjött hozzánk.Bennünk él, és nagyobb bármilyen kereszthalálnál.Láss az Ő szemével, mert az Ő látását nem homályosította el egyetlen végzetes lehetőség sem. 😉
Ágoston barátodat üdvözlöm, így ismeretlenül is!Ezek szerint Isten azzal szerette meg őt, hogy olyanból adott neki sokat, ami -talán- nem is létezik: időből.Akinek sok ideje van e Földön, azt nagyon szereti az Isten. “Szeretem a világ léhűtőit, mert magam is nagy léhűtő vagyok.” (Mahatma Gandhi)
Szia Oszkár ! Had kérdezzek tőled valamit, minden rossz szándék nélkül, sőt inkább felebaráti alapon. Nem gondolod, hogy túltolod a világ nagy vallásaival és okkult irányzataival való kompromisszumot ? Sajnos így már látom miért használtál olyan képeket, szimbólumokat a FB profilodon. Nem akarom sok keresztényhez hasonlóan a Bibliát bunkósbotként használni, de mégis mit mond az ige (amit gondolom mindannyiunk etalonnak tekint), a szellemi keveredésről (nem csak az ószövetségben oly sokszor Izrael által, vagy csak konkrét vezető személyek által pl.: Salamon, elkövetett szellemi paráznaságra, bálványimádásra), szinkretizmusról (ami mellesleg eltérítette az egész korai kereszténységet, a katolicizmus útján) ?
“Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, az mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek…” (II.Korinthus 6, 14-16)
Szia Árpiel!Szóval, most hogy az előbb írtam valamit, ezennel azt gondolod, hogy jól látod a Facebook-os posztjaimat… Szerinted ez reális? 🙂 Szerintem meg nem ismerjük egymást.(Ezen még lehet segíteni.)Majd ha ismersz, érteni fogod, hogy mit miért teszek.Pont ezt tudom mondani a “túltolással” kapcsolatban is.Feltételezem, nem szoktad olvasni a hozzászólásaimat.Azokban mindig Jézusról írok.Mindig Hozzá lyukadok ki.Mivel Alfám és Omegám Ő.De nem akarok magyarázkodni, mert a hozzászólásaim elmondják a magukét.És csak abból, hogy ezen hozzászólásaim egy igazán-igazán minimális ezrelékében (azaz azt hiszem ezidáig csak tegnap este) megemlítem Buddhát mint tiszteletreméltót, levonni következtetéseket a szinkretizmusra…..hát…. 🙂 Most erre mit mondjak…?Ja igaz, megemlítettem egy hindu tanítót is.Ja, ő meg Jézust Istennek tartja… TOLERÁNS egy dög, mi? 😀 Neverendet meg egyáltalán nem tartom hitetlennek, sem a hozzá hasonló kurta kutyákat, így hát szívesen vagyok velük felemás igában, hogy olykor-olykor együtt ugassuk a Holdat éjszakánként.Csak azzal meg, hogy alábecsülöd mások hitét, még nem öregbíted a te hit-elességedet.De meglepetéseket attól még ezzel szerezhetsz magadnak.Meg különben is, ahogy már megemlítettem párszor, a hitet önmagában úgysem tartom különösebben sokra.Nem is ezt kívánom látni másokban, hanem Istent.Azaz Jézust.
Szia Oszkár!
Először bemásolok egy linket, hogy ők mit gondolnak a feltámadásról
http://24.hu/elet-stilus/2017/04/17/a-feltamadas-kizarolag-kereszteny-tanitas-isten-tudja/
A feltámadásról csak annyit, hogy Isten fiától ez nem egy akkora produkció, nem is halt meg, csak annyira amennyire mi szoktunk.
A keresztre feszítésnél valóban messzire ment, de szerintem túl messzire, több szempontból is. Eltelt lassan 2000 év, ez a végtelenhez képest semmi, de emberi korlátok között rengeteg idő. Ekkora távlatokban, már lehet elemezni az eredményeket, persze azt is érdemes vizsgálni, hogy mi volt az öngyilkosság célja, mert ugye arról is különböző vélemények vannak. Az izraeliták nem lettek keresztények, a fent linkelt cikkben a rabi nem sokat foglalkozik Jézussal, ők továbbra is várják a messiásukat. A korai időkben egyértelműen az izraelitákat vádolták gyilkossággal, egy komplett népet. (Ami megteremtette az ideológiát a gyilkoláshoz) Ómagyar Mária siralomban is olvasható. Próbálták Pilátusra is kenni, de olvasható az írásban, hogy azért ez egy előre megfontolt cselekvés volt Jézus részéről, szerencsétlen statisztákkal, akik rossz helyen voltak rosszkor. Mostanában megváltásnak értelmezik. Mindenesetre a keresztény áldozatok és a kereszténység áldozatainak száma elég jelentős volt a keresztrefeszítés óta. A három szemita alapú vallás csak civilizált viszonyok között képes egymás mellett létezni. 30% a föld lakosságából keresztény. Dehát azok is milyenek ? A legtöbb katolikus, azok azért mégsem olyan jók, mint az a max 3% újjászületett keresztény. Szóval Jézus is erőszakot hozott a Földre a halálával. Persze onnan nézve nem nagy dolog, hogy az anyagi testünkkel trancsírozzuk egymást, elégetjük élve kibelezzük stb. A lélek halhatatlan, megy felfelé vagy lefelé érdemei szerint. Azért felmerül a kérdés, hogy mi van ha Isten az értelmesebb fiát küldi, aki nem maximalizálni akar, hanem optimalizálni. Elhangzott a hétvégi előadáson, hogy az univerzumban minden atom ott van ahol lennie kell. Ugye Isten és a karma… A keresztényeknél egyfajta predesztináció, viszonylag kevesen kérdőjelezik meg, hogy a teremtett világban nem Isten akarata szerint történnének meg a dolgok. Ilyen szempontból egy követ fújtok a hindukkal. Én viszont nem fogadom el ezt. Mondom ezt úgy, hogy én az élet naposabb oldalán vagyok, pláne milliók szenvedéséhez képest. Az elmúlt 2000 évet értelmesebben is ellehetett volna tölteni.
Engem viszont nem is érdekel annyira a múlt. A régészet kapcsán is azon gondolkoztam, hogy mi a fenének ássuk ki azt a sok vackot a földből, amit végre az idő pora betakarna. A jövő és a jelen fontosabb. A jelenlegi fejlett civilizáció határain belül Jézus már nem tudná a módszerével kiprovokálni, hogy keresztre feszítsék, halálbüntetés sincs, lenne több száz emberi jogi ügyvédje, ha a legkisebb jogsérelem érné a szólásszabadsággal kapcsolatban. Nyugodtan mondhatná, hogy az Isten fia, nem bántaná senki. Ilyenkor a keresztény értékekre hivatkozunk, mióta vállalható lett a kereszténység. Az előző hozzászólásomban pedig a jövőről beszéltem a gyerekeim kapcsán. Egy optimalizált világban kell még ez az erőszakos történet, főleg vallással kapcsolatosan. Jézus a csőcseléket szedte össze, nem a tudósokat. Egy optimalizált világ felszámolja azt a réteget, nem lesz lehetőség bűnözni, de nem is akar senki. 200-300 év múlva egy marsi kolónián Jézus története, már olyan távolinak, primitívnek fog tűnni, hogy még foglalkozni sem érdemes vele, lehet, hogy rossz hatást váltana ki. A tanításai pedig időtlenek, de már annyira sokan kiemelték belőle a lényeget, olyan sok megfogalmazásban megtalálható, hogy teljesen belesimulhat a társadalmi normákba. Egy epizód lesz a vallástörténetbe, vagy eszmetörténészek fogják elemezni, ha még akkor foglalkoznak olyasmivel. Mindenesetre nem hiszem, hogy azzal az eseménnyel kellene alátámasztani, vagy népszerűsíteni a hitünket. Erőszak mentes világnak nem az erőszak az alapja.
Neverend, az erőszakot szerinted Jézus hozta be a képbe?Vagy ezek az egyházak, amiket megemlítettél?Ez utóbbiak részéről van olyan törekvés, hogy fazonra szabva rabszolgáik hitét, foglyul ejtsék azt.Jézus magasságos jelenléte felszabadító.Mi mindannyian az előbbiek bűvkörébe estünk, míg az utóbbi maga az Igazság.Én messzemenően támogatom azt a kiindulási alapot, hogy ezen a világon minden atom pontosan a maga helyén van.Ez nagyon is komolyan vehető!Légy szíves vedd ezt komolyan, és akkor ezennel megérted, hogy Jézus is a maga legoptimálisabb helyén van. “Az igazságnak útján járok és az igazság ösvényének KÖZEPÉN…”(Példabeszédek 8.rész)
Szerintem nagyon is világos, hogy az ember gyomra nem veszi be ezt az erőszakot.De amint megszűnünk ezt Jézushoz kötni, az erőszak is megszűnik.Ezzel megérthetővé válik minden ember szabad mivolta és a végtelen béke.Amint sikerül kilépned a dualitások világából (megvilágosodás), egy egész egyházi rendszer fog ellened fordulni.Ahogy Jézus ezt előre is vetítette… De nem is ez a lényeges!Hanem sokkal inkább az, hogy legelőször is önmagaddal kerülsz szembe.Ez az igazán durva.De te csak légy bátor!Igen, jól látod, az a megoldás, amit látsz!Higgy a szemednek.És ez képes elhozni annak a megértését, hogy a tiltakozó egónkat, meg az Igazságot üldöző egyházi rendszereket, meg Jézus kereszthalálát ne kidobjuk a szemétdombra, hanem magunkba integráljuk.Oda, ahol mindezeknek eleve természetes helyük is van.Az egyházak a dualitásokban való gondolkodás mágiáját használják láncon tartásra.Ne küzdj ellenük!A gyűlölet a legerősebb lánc és kötelék.A gyűlölet meghaladásával lecsillapodik a harc, és elindulsz az Úton.Ne gyűlölj, csak menj előre.És ahogy a vonaton utazva törvényszerűen el-elmarad a táj mögöttünk, hátramarad majd az erőszak is.Ne félj az egyházaktól, csak légy önmagad bátran.
https://scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/18670855_827500344070843_6323706622868224006_n.jpg?oh=03595af22ff907e7f01ea0801e3102c6&oe=5A0BC959
https://i.redd.it/8qio189cbquy.jpg
http://www.azquotes.com/picture-quotes/quote-if-you-seek-approval-from-others-in-this-world-you-will-not-know-happiness-mooji-86-59-61.jpg
https://scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/18881902_10209125872216229_2698504135342183964_n.jpg?oh=0941343853ac2cd104cace354a237847&oe=59C8A06C
Egyelőre rendszer-moderációra várakozik a válaszom, biztos a bemásolt több link miatt akadt fent.Addig Thea egyik korábbi cikkét ajánlanám.
http://idokjelei.hu/2017/05/a-nagy-inkvizitor/
Már akkor is elmondtam mi a véleményem arról. Az igazságnak sohasem a hazugság az alapja.
Közben fentebb megjelent a válaszom.Megtisztelsz, ha elolvasod.
A félelmet és a gyűlöletet, most hirtelen nem tudom hova tenni magammal kapcsolatban. Az egyházak meg inkább kint látnának, mint bent szóval ezzel sincs gondom. 🙂
Visszatérve az előzőekhez. Tehát akkor minden a legeslegjobban van, ezen a legeslegjobb világon. Szóval ma sem kellett megmenteni. Egy kicsit csalódott vagyok, de hamar elmúlik, majd talán holnap. Én most pár pillanat múlva kajakozni indulok a tóra, úgyhogy elköszönök.
Na, az jó!Egy kis mozgás szerintem is elengedhetetlen.Én is edzegetek ezt-azt rendszeresen.Sőt, ha már múltkor megemlítetted a jógát, mostanában kezdek egyre inkább megbarátkozni vele.Persze, csak magamtól.Főleg a kézenállásos gyakorlatokat szeretném fejleszteni.Mióta ilyesmit csinálok, jobban odafigyelek a nyújtó, lazító gyakorlatokra, azóta sokkal könnyebben mennek a dolgok.A kézenállást azért is igyekszem fejlesztgetni, meg azért is szeretem, mert segít megérteni a dolgok (fel)fordulatait. 🙂 Ez ugyanis, egy nemszokványos nézőpont…
Hogy ment a kajakozás? 🙂 Minden a legjobban van ezen a legeslegjobb világon?Hát, igen.Ma sem kell a világot megmenteni.A világ meg van mentve.De ez mégse okozzon csalódást.Egy örökkévalóság adatott, hogy megértsük ezt.Az egyházi, vallási tanítások mindig valamivé akarnak minket tenni.Átformálni.Pedig már eleve olyanok vagyunk és az vagyunk, akiknek és amiknek lennünk kell.Megmentettek.Mit jelent ez, és mihez kezdünk ezzel?Az Úton vagyunk, nem pedig egy lezárt zsákutcában.
Egyetértek kedves Oszkár. Úton vagyunk és Jézus az Út ! Ő pedig azt mondta – ezt a rögtön, eredendően tökéletesek vagyunk szövegre – hogy “ha MEG NEM VÁLTOZTOK és olyanok nem lesztek, mint ez a gyermek itt, NEM MENTEK BE az Isten Országába!”
Isten, az Atya a saját szellemének darabkáját teremtette belénk.”Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, Istenem” – mondta Szent Ágoston.
Küldök neked egy nagyon-nagyon kedves videót a Jesus Culture énekesnőjének bizonyságát a látomásairól, ugyanerről https://www.youtube.com/watch?v=zL-d08_5ChE
Kedves Éva!Köszi a videót, érdekes történet!Ezek szerint Isten tényleg úgy jelenik meg mindenkinek, ahogy az a legmegfelelőbb.Ezek szerint mindenki pontosan azt látja a világban, amit kell.Ami kinek-kinek a leghasznosabb, a legcélravezetőbb, a legjobb, a legszemfelnyitóbb, a legörömtelibb… Szinte biztos vagyok benne, hogy nincs akárcsak két olyan ember is, akik pontosan egyformának látnák a világot, Istent.Jézus szívében nincs pontosan kettő egyforma “alakú” hely, “lyuk”.Nekem még nem volt ilyen látomásom, és biztosan így van ezzel a legtöbb ember a világon, de mondom, ettől függetlenül vagy ezzel együtt, mindenki azt látja a világban, amit látnia kell.És ez szenzációs!Mert mindenki hajszál pontosan azt látja a világban, ami számára a legalkalmasabb arra, hogy Isten szeretetére ráébredjen.Ha gyilkosságot, háborút és gonoszságot látunk, akkor is pontosan azt látjuk amit látnunk kell, mert sajnos (vagy nem sajnos) olyanok vagyunk, hogy csak az olyan helyzetekből vagyunk képesek tanulni, amikor aztán már tényleg a fal adja a másikat.De kétségtelenül mindannyian megértjük Jézus Megváltását, és minden lényeges dolgot ez a világos hatalmasság, ez a hatalmas világosság tölt be és áraszt el ezennel – és minden gonosz nyom nélkül tűnik el a világból.Mert nem a sötétség fénylik a világosságban, hanem a világosság fénylik a sötétségben, és nekünk embereknek szükségünk van erre, mert ezen az anyagi világon összekeverünk két dolgot: hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a fény az maga a világosság.Szóval igen, a látásunk az változik, de a mi eredendő lényegünk és minőségünk minden körülmények között ugyanaz marad.Mert nem fény, hanem világosság vagyunk.A világosság pedig a sötétségben is és a fényben is ugyanaz marad.A világosságnak tehát nincsen szüksége sem fényre, sem sötétségre.Isten kegyelme és szeretete az, hogy mégis vannak ezen anyagi világon kontrasztok, mert ha a világosságnak nem is, de az emberek túlnyomó többségének (talán egyenesen mindenkinek) szüksége van igenekre/nemekre, jóra/gonoszra, fényre/sötétségre, kezdetre/végre.Vagyis, változásra.És a változatlan Isten képes volt a Fiát küldeni egy ilyen hasadt és eltörött világba.Sokunk számára éppen ezért látszik Isten is ketté törtnek: Jézus e világba való “érkezése” után már sokan nem látják többé ugyanannak a Atyát és a Fiút.Mégis, mindannyian pontosan azt látjuk amit kell, és ami kinek-kinek a leghasznosabb és legsokatmondóbb.Legalábbis, szerintem. 🙂
Mindannyian megértjük Jézus megváltásának világosságát.Ezt viszont csak akkor értjük meg, ha valóban világosságban, és nem pedig fényben gondolkodunk.Mert amíg a fény nem tud mindig mindenre és mindenkire rávetülni az árnyék miatt, addig a világosságot soha semmi sem tudja leárnyékolni, ezért mindenkire és mindenre mindig rávetül.És ez nem bántó, nem erőszakos, ellentétben a fénnyel, ami tud bántóan erőszakos lenni.Amíg egy teljesen vak ember számára a fény nemlétező, a világosság folyamatosan reális.A bölcs embernek szeme van a fejében is, ahogy a Prédikátor könyve mondja… “A bölcs embernek szemei vannak a fejében, a bolond pedig sötétben jár…” (Prédikátor 2:15a) De mind a kettő pontosan azt látja, amit látnia kell, ezért “…ugyanazon egy végük lesz mindezeknek.”(2:15b) A vég és a kezdet pedig ugyanaz: egyszerűen Jézusnak nevezzük.Akinek a neve nem csak betűk puszta sorozata, mert ez a név nem csak fényben látható.
Előbb azt írtam, hogy a gonoszság nyom nélkül tűnik el a világból.Ez igaz, ahogyan az is igaz, hogy ezt nem változásként éljük meg.Ezért írtam nyomnélküliséget.A gonoszság eltűnése nem okoz változást a világban.De ez nem megérthető addig, amíg várakozásban vagyunk, és amíg változásra számítunk szűkebb vagy tágabb környezetünket illetően.Annak az embernek a számára, aki valami külső változásra számít és vár, sosem tűnik el a gonosz.Amikor azonban megértjük Isten változatlanságát, állandó minőségét, megértjük a változás(ok) értelmét is.Az Út minden szakaszában ugyanaz az Út marad, de a táj, a látnivaló sosem.Ezzel együtt, mindig pontosan azt látjuk, ami nekünk a legjobb – és ez sem fog változni soha.De az Úton vagyunk, és utazásunk során valóságos világokra nyerünk rátekintést, és ennek köszönhetően formálódásunk folyamatos.De az Út ugyanaz marad.Minden hatással van mindenre, de az Út változatlan marad, mert az Út csak az Úttal azonos, mással pedig nem.És ez mindenre hatást fejt ki, még magára az Útra is.Érdekes dolog, de az örök változatlanság végtelenül sok változásnak a forrása. 🙂 Miközben az Út mindig az Út marad.A gonoszság eltűnését megélni kell vagy belehalni abba.Mindegy.A gonoszság eltűnésére a lényünk részeként kell tekinteni, nem pedig mint valami jövőbeni külső változásra, amire ma még várakoznunk kell.
Én csak most néztem meg a filmet! Örültem neki hogy lefordították!
a film eleje nagyon jó! Mondhatnám, HOGY SZINTE TÖKÉLETES, egészen addig a jelenetig amíg a főszereplőnk találkozik a tanítványokkal a felső szobában.
Onnantól kezdve átmegy egyfajta nyálas és idegen mesterséges érzelmi reakciókba.. Valahogy hiteltelenné válik. Gondolok itt a tanítványok reakcióira az egész csapatos vonulásra ..
Egyetlen jelenetet emelnék ki, azt mikor Jézussal beszélget a sziklán, a többi mind túl mesterkélt..
pedig előtte nagyon jó volt!.
Érdekes idöket élünk. Kétezer év után, már az izraeli kisiskolások azt tanulják, hogy “Jézus nem hozzánk tartozott”. Pedig eddig minden erövel azt a látszatot igyekeztek kelteni, s mintha egy szokásos zsidó emberáldozat lett volna (holokauszt) amit a saját istenük felé szoktak végezni. Most ezzel a kijelentéssel okafogyott lett a Bibliában az ó-szövetségi rész.
Ma néztem meg a filmet, és egyszerűen megrázó alkotás. Egy hitetlen szemszögéből végigkövetve Jézus Krisztus kereszthalálát, majd feltámadását, vagyis Nagypéntektől Húsvétig terjedő időszakot. Annyira emberi, tiszta, és egyszerű, a film a hitről, a kereséséről beszél, és arról, hogy amikor megismered Jézust, már nem lehetsz ugyanaz, aki addig voltál.
“A keresztény nézők több bibliai témájú filmben is csalódtak mostanában, ezt azonban egyetlen jó alkotás is gyorsan feledtetheti.”
“Joseph Fiennes egy Clavius nevű római tribunust alakít, akit Poncius Pilátus azzal a feladattal bíz meg, hogy feszítse keresztre a magukat messiásnak hirdető zsidó bajkeverőket. A probléma csupán annyi, hogy egyikük tényleg a Messiás.”
” A film hűen követi az Evangéliumok beszámolóit és csodálatos képet fest arról a hitbeli válságról, amit egy nem hívő tapasztal, amikor szembekerül a feltámadt Jézussal.”
Na itt van az óriási csúsztatás!
Ki olvasott a szentirásban arról, hogy Pilátus olyan rendeletet adott ki valakinek, hogy feszitse keresztre a magukat Messiásnak hirdető zsidó bajkeverőket? Hányan voltak akik messiásnak mondták magukat? Hol voltak ezek keresztre feszitve Jézuson kivűl? Pilátus mit mondott amikor Jézust kihallgatta?
Most már ezek szerint kiderűl, hogy Jézus kinszenvedése, keresztre feszitése és halála a Római Birodalom bűne, és a római katonák kiabálták, hogy feszitsétek meg, az ő vére mi rajtunk és a mi fiainkon.
Na mármost ezek után mivel a katólikusok és protestánsok (mivel ők is a római katólikus katólikus vallásból váltak ki) akik római katólikusoknak nevezik magukat a hibások Jézus Krisztus keresztrefeszitéséért és haláláért. Nem fúrcsa ez egy kicsit?
Kedves Józsi!
Nagyon sok bibliai vagy egyéb történelmi témájú film van, ami kitalált emberek történetének segítségével mutat be egy-egy fontos témát. Ilyen a Ben Hur, A Köpönyeg, vagy a Quo Vadis? is. Attól még ezeknek a filmeknek a bibliai alapja követheti hűen a Biblia tanítását.
Tehát szó sincs csúsztatásról.
A hozzászólásod második felét pedig nem értem.
Egy dolgot azért fontosnak tartok megemlíteni: Jézust a mi bűneinkért feszítették keresztre. Az én bűneimért, a te bűneidért, mindenkiért, és ha te lettél volna az egyetlen bűnös, akkor is megtette volna, úgyhogy ahelyett, hogy bűnbakot keresel, inkább legyél hálás, hogy ennyire szeret minket!
Kedves Thea !
Köszönöm a magyarázatot. Így van ahogy a válaszod utolsó mondatában leírtad.
Lehet, hogy érthetetlen az írásom második része, de én azt tartottam csúztatásnak, hogy Pilátus azzal bízott meg valakit, hogy feszítse fel a magukat messiásnak hirdető bajkeverő zsidókat. Én ilyet nem olvastam sehol a bibliában. Nem tudom kik voltak ezek és hányan voltak. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy Pilátus és a Római Birodalom a felelős Jézus Krisztus szenvedéséért és kereszthaláláért ami természetesen nem igaz, de akkor miért lett a filmnek egyik vezérfonala. Azért azonosítottam a római katolikusokkal, mert ők is Rómához tartoznak. Igaz, hogy a Római birodalom már nem létezik de lehet, hogy valamikor így fogják beállítani.
Kedves Józsi,
Nekem úgy tűnik, hogy téged nagyon felháborít Urunk Jézus Krisztus kereszthalála és emiatt a felelősöket kereset.
A Vatikán állam szerintem egy összezsugorodott Római Birodalom ugyanis a császárságba “bement” az Egyház … SAJNOS! Olvastam arról, hogy a birodalom bukását épp az államvallás okozhatta … nagyon rossz hatással voltak egymásra 🙁
Többször írtam már, örülhettek az üldözött keresztények, hogy “vége, megtért a császár” … és vége lett az üldözésnek. Dehogy láthatták előre, hogy mit jelent ez a fajta hatalom, mi lesz ebből!
Kedves Józsi!
Több olyan a Római Birodalom ellen lázadó csoport volt, ahonnan kerültek ki álmessiások (álmegmentők, álmegváltók – értsd: az idegen uralomtól), pl. zeloták, szikáriusok, őket megemlíti a Biblia, de nem foglalkozik túl sokat velük, mert nincs jelentősége. Jézusról azért mondta Pilátus, amit mondott, mert ő soha nem beszélt a Római Birodalom ellen.
“Sok álmessiás élt, akiről azt hitték hogy ő a Megváltó. Ilyen volt például egy felkelést vezető zelóta, Bar Kohba.” https://hu.wikipedia.org/wiki/Messi%C3%A1s
Eltünt a hozzászólásom….
Spamnak nézte a rendszer. Orvosoltam. 🙂
Ki van felejtve, vagy le van húzva a Passió, pedig az ismert ferdítései ellenére azon is volt kenet.
igen épp írni akartam, pedig lényeges alkotás volt!
A Passió nagy vihart kavart, sokan szembefordultak Mel Gibsonnal különböző okok miatt, nagyon brutálisnak is tartják, pedig Jézus megnyilatkozása alapján a valóságban sokkal durvább volt.
Külön megrendítő, hogy a főszereplő Caviezel majdnem belehalt a forgatásba.
Sajnos nálunk egyenlőre nem vetítik.
Nem tudod véletlenül, lesz e magyar filmbemutató és hogy mikor? Elmennénk a gyülivel. Klassz lett volna idén Húsvétra, de ahogy nézem a neten, alig irnak róla valamit.
Itt vannak az időpontok, hogy hol mikor mutatják be: http://www.imdb.com/title/tt3231054/releaseinfo?ref_=tt_ov_inf
Sajnos Magyarország nincs a listán 🙁
Mindig meglepődnek azok akiknek kijelentem, hogy “én nem hiszek Istenben”. Kis csend után folytatom: Megtapasztaltam hogy Ő van. Számomra a léte nem kérdés. Így hinnem sem kell, ahogy anyámban sem kell hinnem, hogy létezik ( most épp diót tör a konyhában)
Viszont a tagadók gyakran találkozhatnak olyan emberekkel akik úgy “hisznek” a levegőbe…
Mindenféle valós kapcsolat nélkül, hisznek a “Jóistenben”
Így Neverend kissé érthetetlen vagy inkább kifacsart logikája ebből táplálkozik.
Amúgy a Jézus dosszié jó könyv, egy oknyomozó újságíró aki bűnügyek megfejtésénél is dolgozott, fekszik neki a témának. Még mint őszinte hitetlen.
Jézusról a biblián kívül is számtalan forrás áll rendelkezésre.
De eleve a kereszténység létrejötte lehetetlen Jézus feltámadása nélkül. Simán elhalt volna mint megannyi szekta. Feledésbe merült volna mint sok tanító, ráadásul egy “hazug” mester aki azt ígéri, hogy feltámad és mégsem teszi aligha jellemeznének olyan tanítások mint Jézust!
Szia Shanza,
“Jézusról a biblián kívül is számtalan forrás áll rendelkezésre.” Felsorolnál párat? És mit értesz a “Jézusról” alatt?
Flavius írásai, korabeli őskeresztények levelei. A Wikipédia is felsorol párat..
Római helytartók jelentései. Van egy csomó de most lusta vagyok utána keresni
ajánlom a Wikipédiát elsőre,
A “rengeteg” túlzás kifejezés. A “Jézusról” ugyancsak. Amit a Bibliából tudhatunk meg Jézusról annak igazából nincs párja. A többi forrás, e tekintetben, nagyon de nagyon hiányos és max. említést tesznek Jézus személyéról, mint egy valóban létező személy,…..szóval mi se essünk túlzásokban, főleg akkor, amikor az ellenség is fel/kihasználja Jézus nevét, szerepét,…..persze közel sem biblikusan.
http://www.westarkchurchofchrist.org/library/extrabiblical.htm
Bárcsak igazad lenne !
Minden este imádkozok azért, hogy legyen Isten ! De annyi a gonoszság
a világban, hogy képtelen vagyok elhinni azt hogy ha van Isten ezt eltűrné
ami ebben a világban folyik !
Kedves Sarolta!
Igaza van! Kérlek ne add fel a keresést. Sok évvel ezelőtt én sem tudtam, hogy van-e Isten, de ha keresed, meg fogod találni.
A dilemmád lényege, hogy a világban folyó rosszat Isten számlájára írod, de ha belegondolsz, ez nem állja meg a helyét. Ha azt követeljük Istentől, hogy állítsa meg a gonoszt, hol húzod meg a határt? Bizonyára szeretnéd, ha nem lennének gyilkosok, de vajon azt is megállítsa, aki szíven döfne a szavaival?
Isten szabad akaratot adott az embernek. Szabadon eldöntheted, hogy Isten útját követed, vagyis szeretetben élsz Istennel és a többi emberrel, vagy követed a saját fejed, aminek soha sincs jó vége. Ha Isten megállítaná a gonoszt, kezdhette volna Ádámmal és Évával, vagy kezdhetné velem is, mert én is hozok rossz döntéseket, amikkel például megbántok másokat.
Ha tényleg szeretnéd tudni az igazságot, fordulj Istenhez bizalommal, mert Ő megígérte, hogy válaszol. Azt üzeni neked, hogy a szíved ajtaja előtt áll és arra vár, hogy beengedd: “Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” Jelenések 3:20
http://idokjelei.hu/2012/01/a-legjobb-felkeszules-a-jovore/
http://idokjelei.hu/2015/10/mi-a-megvaltas-mas-szoval-ujjaszuletes-es-miert-van-ra-szukseg/
Csak annyit akarnék hozzátenni hogy ha olvasod a bibliát és nyitott szemmel jársz akkor észreveszed hogy nem isten teszi a rosszat csak a hitetlenségből és a sátán imádatából fakadó “gondok” eredményét hadja megtörténni. A világunk annyira elfajzott hogy már neki egyenlőre semmit sem kell tennie a “büntetés” érdekében hiszen saját magunk okozzuk magunk büntetését. Ezeket a gondolatokat nem én találtam ki nem vagyok bölcs sem próféta, de megérintett, és megértettem.
Az is lehet, hogy meg sem halt. “Éli, Éli lama sabraktáni” Isten(?) emeld fel a sebesültet az örökkévalóság honába. Kimentették mielőtt meghal, meggyógyítják és visszajön megmutatni magát. Úgy, mint a Star Trekben Kirk kapitányék a fejletlenebb bolygókon. .
Ez egyébként a keresztények egyik legnagyobb hibája, hogy az igazság (a tanításokra értem) önmagában nem elég, fontos, hogy valami természetfeletti mondja, valami istenség akit lehet imádni. Erre már Jézus is célzott: “János megmondta az igazságot, de ti nem hittetek neki”.
Jön a húsvét legalább ilyenkor érdemes egy kis önkritika, ezért ha ma filmajánlós nap van, én az Agora című filmet javaslom. Történetileg hiteles, megfigyelhető, hogy a kereszténység már milyen korán elindult a rossz úton.
Neverend, beszélsz angolul? Nem te vagy az első, aki ezt felvetette. Annak ellenére, hogy logikusan vizsgálva is értelmetlen, elég sokan leírták már részletesen, hogy miért.
Mert amúgy a tanításaiban hiszel? 😀
“Ekkor Jézus azt mondta: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?” János 11:25-26
“Ettől fogva kezdte Jézus jelenteni tanítványainak, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, és sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, és harmadnapon feltámadnia.” Máté 16:21
“mert tanította tanítványait, és azt mondta nekik: Az Emberfia az emberek kezébe adatik, és megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Márk 9:31
Ha pedig nem beszélsz angolul, ezt ajánlom magyarul: http://www.libri.hu/konyv/a-jezus-dosszie.html
Ha megkérdeznéd, hogy minek alapján dönti el azt, hogy mi igaz és mi nem a Bibliában illetve Jézus tanításaiban, merthogy gyakran idéznek belőle, nagy bajban lenne,……ahogyannagy bajban voltak mindazok, akiket eddig megkérdeztem erről. Válasz helyett nagy csend következett. Ennyit erről…….és ezekről.
Az önkritikára való célzást nem is értem. Nekem pl már nem hitem van, hanem meggyőződésem csalódások ellenére, szellemileg, lelkileg, testben is … többféleképpen.
Elég ostoba megközelítés, hogy valamiben “hinni kell” és akkor az ember “teremt magának egy igazságot”. Az igaz, hogy VAN HELY a szellemünkben Valaki – esetleg valami 🙁 – számára, és ha nem a Teremtő, az Igaz, akkor oda valamit betömnek: ez a bálvány.