Egészség

Az első hivatalos meghallgatás a GMO babákról

Forrás: Activistpost.com

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóság (FDA) hamarosan kétnapos tanácskozást tart az emberi petesejt örökölhető módosításának engedélyezéséről.

Az emberi génterápiát 1990 óta alkalmazzák a gyógyászatban, de a legtöbb eljárás olyan géneket érint, amelyek nem örökölhetők. Ezt szomatikus génterápiának nevezik. A szomatikus módosítások csak az adott egyént érintik, nem örökölhetők, így az emberi génállományt nem befolyásolják.

A helyzet akkor változott meg, amikor 2001-re legalább 30 genetikailag módosított csecsemő született. A babák felénél rendellenességek alakultak ki, így a hatóság közbelépett és saját illetékessége alá vonta az ?olyan eljárásokat, amelyek során az emberi petesejtbe az ondó- és a petesejt egyesülése mellett, egyéb módon is kerülhet örökítő anyag?.

Az FDA most azt fontolgatja, hogy engedélyezi az olyan jellegű petesejt módosítást, amely során egy második nő génjeit juttatják a petesejtbe, így a születendő gyerek összesen három szülő génjeit hordozza. Az ilyen jellegű génmosósítás már örökölhető, így az hatással van az emberiség génállományára.

Ez lesz az első tanácskozás a témában, amely során valószínűleg az Oregon Health and Sciences Egyetem (OHSU) professzora, Shoukhrat Mitalipov által kifejlesztett mitikondrium átültetési eljárást is megvitatják. (forrás)

A mitokondrium átültetés, mint génmódosítási eljárás, sok port felkavart módszer, mert maradandóan megváltoztatja az emberi génállományt és előre nem látható változásokat eredményezhet a növekedés, a fejlődés és az öregedés terén.

2008-ban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD 30 országának 83 százaléka, az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát is beleértve, minden, az emberi génállományt megváltoztató eljárást betiltott, írja a Genetikai és Társadalmi Központ (CGS).

2008-ban, az amerikai képviselőház Terrorizmus, Lefegyverkezési és Kereskedelmi Bizottsága előtti meghallgatáson Richard Hayes, a CGS ügyvezetője a következőket nyilatkozta:

A legtöbben erősen támogatják a géntudomány használatát a gyógyászatban, de azzal is tisztában vannak, hogy az örökíthető genetikai tulajdonságokkal való manipulációk átlépnek egy fontos határt. A legtöbb esetben az olyan párok, ahol fennáll egy komoly betegség átörökítésének veszélye, más, az emberi génállományt nem befolyásoló és a génmódosítással ellentétben kevésbé kockázatos módszerekkel is biztosíthatják születendő gyermekük egészségét.

Az emberek ?jobbá?, okosabbá vagy erősebbé tétele az eugenisták régi vágya. Hayes a következőképpen hívja fel erre a figyelmet:

Egyesek komolyan gondolják, hogy a génállomány fejlesztése egy olyan lehetséges módszer, aminek segítségével olyan kognitív, pszichológiai és viselkedésbeli tulajdonságokkal rendelkező embereket hozhatnak létre, ami egy új, ?poszt-humán? fajt eredményezne, lehetetlenné téve keresztezését a ?normális? emberekkel.

A mitokondrium átültetés során egészséges mtDNS-t (a mitokondrium saját DNS-e) vesznek a donortól és azt a meddő anya petesejtjébe ültetik. Az mtDNS a DNS-t tartalmazó sejtmagon kívül található és csak az anyától örökölhető.

Idén júniusban az Egyesült Királyság visszavonta korábbi, a génállomány módosítására vonatkozó tilalmát és úgy döntött, hogy engedélyezi a három szülővel rendelkező babák ?létrehozását?. Az eljárást szabályozó rendelkezések kidolgozása folyamatban van, elfogadásukról 2014-ben dönthet a brit parlament.

Paul Knoepfler, a California Egyetem Sejtbiológiai és Emberi Anatómia tanszékének professzor munkatársa a következőket nyilatkozta:

Amikor egy petesejt magját egy másik petesejtbe ültetjük át, mindenféle súlyos problémát idézhetünk elő (leginkább epigenetikai változások miatt), amelyek egészen addig nem jelentkeznek, amíg nem akarunk egy emberi lényt teremteni belőle. Akkor viszont már késő.

A Biopolitical Times cikke is osztja ezt a vélekedést:

Amennyiben az FDA megadja az engedélyt az OHSU számára a klinikai kísérletek elindítására, ez lesz az első alkalom, hogy az emberi génállományt hatósági engedéllyel módosíthatják a világon. Figyelembe véve a megfelelő szabályozás hiányát az Egyesült Államokban és az eljárás biztonságára vonatkozó információk csekély mennyiségét, szabad kezet adni a tudósoknak, hogy szabadon kísérletezgessenek az emberi génállomány módosításával, olyan szellem, amit nem szabad kiengedni a palackból.

A genetikailag módosított növényekhez hasonlóan, számos előre nem látható következmény jelentkezhet, ha elkezdjük módosítani azokat az emberi géneket, amelyeket gyermekeink örökölhetnek. Azt már tudjuk, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a GM takarmányok és a haszonállatok meddősége és spontán vetélése között. A rovarölő hatással rendelkező GM növények pedig hozzájárulnak a méhállomány és egyéb porzó rovarok populációinak csökkenéséhez.

Egy másik komoly ellenérv a génállomány módosításával szemben, hogy az eljárás idővel óhatatlanul ?dizájner? babák születéséhez vezetne, akiknek szülei pedig nem engedhették meg maguknak a drága eljárást, alsóbbrendű osztályba kerülnének.

Az eugenista és futurista Ray Kurzweil olyan világot jósol, amelyben a nanotechnológia, a biotechnológia, az informatika és a kognitív tudományok (együtt: NBIC technológiák) hozzák majd el a magasabb fokú emberi teljesítményt.

2001-ben, a National Science Foundation támogatásával és 50 törvényhozó részvételével workshopot tartottak az NBIC technológiákról, ahol az egyéni, csoportos és társadalmi szintű megbeszélések során az emberi tevékenységek kulcsfontosságú területeit érintették, mint például a munka, a tanulás, az öregedés, a csoportok interakciója vagy az emberi evolúció. A résztvevők arra a konszenzusra jutottak, hogy országos szinten az ember továbbfejlesztésének kutatásfejlesztése a legfontosabb feladat.

Azzal, hogy ismét utat nyitottak a csecsemők örökölhető génmódosításának, a hatóságok egy lépéssel közelebb engedték a világot az emberek genetikai fejlesztéséhez.

(Az FDA és a Sejtszövetek és Génterápia Biológiai Értékelő és Kutatóközpontja által szervezett tanácskozást a regisztrált felhasználók élőben nézhetik az Interneten.)

Előző posztKövetkező poszt

4 hozzászólás

  1. A gén módosított kukorica nem használható vetőmagnak! Minden évben vásárolni kell a vetőmag kukoricát, ezzel zsarolhatóvá válnak a termelők. Látom itt Kanadában, az előző évi kukorica földön elszórt magokból csak csenevész szárak fejlődnek ki, de termést nem hoznak.

    Az egészségre káros, a szervezet nem emészti meg, és akkor még hol van a Monsalto gazdasági rendőrség terrorja!! Ne engedjék se a vegyszereit műtrágyáit… Az USA-ban a Monsalto cégtestületének a tagjai mind szenátorok, akik persze jóváhagynak mindent a Kongresszusban, mert haszonrészesek.. Nem leszek meglepődve, ha egyszer betellik a pohár, és lelövik a Monsaltó rendőreit!
    Péter

  2. Én ezt teljesen máshogy látom. Végre az ember odáig jutott( most a földönkívükiek segítségével, vagy sem-mindegy), hogy bele tud avatkozni a saját genomjába. Úgy tudom, a bibliában is kb: 120 évben van limitálva max. az emberi életkor. Ha ezt ki tudnánk tolni akár a többszörösére, úgy, hogy a legtöbb, emberre veszélyt jelentő betegségre rezisztensek lennénk, amellett, hogy a születéskori memóriavesztést blokkolnánk; kvázi emlékeznénk az előző életeink sikereire-kudarcaira,- és abból tanulva-óriási ugrás lenne az ember számára. Úgy legyen!

  3. Ezt fejlesztésnek nevezni?Én inkább torzításnak hívnám,mert a szellemi embert nem veszik figyelembe.Van az Isten aki mint örökké élő,és gondolkodó lény,képzeletével megalkotja azt az embert és akaratával megszilárdítja,a neki megfelelő módon.Ádám fellázadt,és az átkok a genetikai anyagába is belerögzültek,sérüléseket,repedéseket okozva,ezzel isten elvesztette azt az alapanyagot,amiből angyalokat hozhatott volna létre a mennyébe.Jött Jézus és átszellemesítette újra ezt a genetikai állományt,és visszaemelte az emberiséget a fejlődés útjára.
    Mit tesz az ember,átokkal átitatott genetikáját,ami csak tiszta szeretettel lehetne átmosni,összekuszálja,és torzszülötteket csinál,olyan lényeket amiket nem is tud igazán szabályozni,és sokat meg kell ölni.
    Tudomány ahogyan az emberek elképzelik.Az ember végtelen lény,egy én mag,egy lélek test,és egy aura alkotja,amivel fel tudja venni a szellemi táplálékot a lelke számára.A test ebből a legkisebb százalék,mivel Istent a lélek és az aura jobban érinti,hiszen folyamatosan éltetnie fenn kell tartania az embert minden részében.Pontosan beállítani a genetikát,csak egy angyal képes,aki a géneken keresztül irányítja az embrió fejlődését is.
    A tudomány nem látja a szellemi szintet,ahol egy ember születése körül,tolongás van,az angyalok éltetni akarják,Jézussal az élen,az ördögök,démonok megölni,eltorzítani.Tönkretenni az élet születését,mert a gonosz ezt élvezi.
    Namármost belenyúlunk a genetikába,törést és szakadást okozva,a gonosz rögtön megtalál minden rést,és amikor egy ártatlan élet halálát győzelemre viszi a pokol,örömünnepet tartanak,és újabb repedés keletkezik ,átokként belépve az életbe,az emberek sorsába.
    Mostanra úgy vágjuk az embriókat,mint a salátát,a pokol tökéletesen elégedett,mindennapi zuhanyt kap,és szépen lassan felszabadul a kötelékeiből,amibe Isten kötötte le a szellemi részüket.
    Amit elszabadulnak,hatással vannak az emberi viselkedésre,akaratra,cselekedetre,nemi vágyra,nemi irányultságra,gondolkodásra,betegségek,háború,lázadás,harag,gyűlölet kel életre,és az emberek az sem tudják miért érzik azt,hogy őrültségeket csináljanak.
    Végül a káosz tökéletesen elszabadul és a saját levünkben,váladékainkban,úszva pusztulunk el.
    Vagy engedjük Jézusnak,aki meg számlálhatatlan idő óta teremtéssel foglalkozik,és Isten szerves része,és engedünk a megváltásának,kivédi az átkokat,gyógyít és visszaállítja az egyensúlyt.
    Genetikailag letisztult ember csak egy tapasztalt teremtő kezéből kerülhet ki.Az emberek csak genetikailag összekuszált embereket hozhatnak létre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend