Izrael

A Templom Intézet készül az ?állandó áldozatbemutatásra?

Időkjelei: Keresztény szemszögből a harmadik zsidó templom felépülésének kizárólag a bibliai próféciák beteljesülésének szempontjából van jelentősége, hiszen tudjuk, hogy ?ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik.? (Apostolok cselekedetei 7:48) Ugyanakkor a templom felépülése az egyik legkézzelfoghatóbb jelzése lenne az utolsó hét év közelségének.

Forrás: bibleprophecyblog.com

2013. augusztus 20-án a Templom Intézet és számos más, a jeruzsálemi zsidó templom újjáépítését célul tűző szervezet különleges gyakorlatot tartott a Mózes IV. könyvében leírt ?állandó napi áldozat? visszaállításának előkészületeként. Erre az eseményre 1900 éve, a jeruzsálemi templom i.sz. 70-ben történt lerombolása óta nem került sor.

Kohanim képzés

A papok képzésére specializálódott Mishmeret Kehunah egy új iskolát indított a Kohanim, vagyis az Izrael papi nemzetségéből származó emberek képzésére, hogy a felépült templomban majdan folyó bonyolult szertartások elvégzésére tanítsák őket. A Kohanim a múlt héten a Templom Intézet által a Biblia leírása alapján készített különleges öltözékek viselését és az ?állandó áldozat? bemutatását is gyakorolta, ahogyan azt sok-sok évvel ezelőtt a léviták tették.

?2013. augusztus 20-án este, 5773. Elul hónap 14. napján a Templom Intézet, a Mishmeret Kehunah és számos más szervezet felavatta a Kohanim képzésére indult új iskolát, hogy a leendő papok megtanulják a Tamid istentisztelet bemutatásának ?elveszett? művészetét a Szent Templomban,? olvasható a Templom Intézet Facebook oldalán.

A Templom Intézet számos egyéb előkészületet is tett már a zsidó templom újjáépítéséhez az elmúlt években. Tavaly például egy oktató jellegű pászka áldozatot is bemutattak, amely során egy kecskét áldoztak a Templomdomb közelében fekvő sportpályán.

Az izraeli rendőrség megtiltotta, hogy a magukat ?templomdombi hűségeseknek? nevező emberek áldozatot mutassanak be magán a dombon, a muzulmánoktól várható esetleges megtorló reakciók elkerülése érdekében.

A szervezet néhány éve már az oltár alapjait is elkezdte lefektetni, azonkívül elkészítették az arany füstölőket (szenes serpenyők), a mosakodáshoz való rézmedencét és az arany pártázatot. Elkészült továbbá a Szanhedrin gyűléstermének, sőt az egész templom tervrajza is.

Természetesen, ami leginkább hiányzik, az maga a Megváltó. Egyes ultra ortodox zsidók az Ószövetségre hivatkozva azt mondják, hogy Templomukat maga a Messiás fogja újjáépíteni, ebből kifolyólag ehhez az embereknek nincs joga. Többek az Ámos 9:11-ben olvasható szakaszra hivatkoznak, ami arról beszél, hogy Isten felállítja Dávid összedőlt sátorát. Mások viszont azt állítják, hogy a Messiás eljövetelét csak úgy lehet kiérdemelni, ha arra aktívan készülnek. Ezt a nézetet vallja a Templom Intézet és Templomdombi Hűségesek szervezete is, akik arra buzdítják a zsidóságot és a világ nemzeteit, hogy imádkozzanak és vállaljanak részt a Templom felépítéséből.

?Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.? ? János 5:43

Előző posztKövetkező poszt

81 hozzászólás

  1. Sziasztok!Régen olvasgatom ezt az oldalt s érdekesnek találom.Szeretném megkérdezni hogy amit csinál a Hit Gyülekezet a mostani Izraellel hogy támogatják őket az jó vagy nem?Jó az ha a vezető lelkész kint van amcsiban megbeszélésen az Iráni tamadással kapcsolatban?Ezeket nem értem?Illetve kavarodnak bennem dolgok.Köszi a választ

    1. Kedves Dobermann!

      Az egy dolog, hogy Izraelért imádkozik valaki, ahogyan az meg is van írva, hogy: Zsolt. 122,6 Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők!
      Ahogyan ez is: 1 Tim. 2,1 Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt,
      A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.

      De egyébként ez áll:
      Ján. 18,36 Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.
      Ján. 12,26 A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.
      2 Tim. 2,4 Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harczossá avatta.

      Ismerjük annak az egyháznak a végét, aki politikai világuralomra tört : Jel. 17,18 És az asszony, a melyet láttál, ama nagy város, a melynek királysága van a földnek királyain. Jel. 17,2 A kivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.

      Úgyhogy: “Jó az ha a vezető lelkész kint van amcsiban megbeszélésen az Iráni tamadással kapcsolatban?”

      Ha valaki “királyságot” kapott, akkor azzal foglalkozzon! Ha valakire a “juhok őrzését”, akkor az azzal! Mindenki azzal fog elszámolni az Úr előtt, amit Tőle kapott, hogy azzal mit csinált, és nem azzal, hogy ő mibe ártotta magát. Nem minden munka, amit végez az ember Istentől való, még akkor se, ha jónak látszik. Gondolj Izmael megszületésére.
      Ráadásul, most az utolsó napokban, egy pásztornak sokkal jobban a “nyáj” körül kellene vigyáznia, semmint az USA-ban háborús terveken dolgozni!

    2. Nem hajszálpontosan ezzel foglalkozik, de ebben a bejátszásban láthatod a helyes és helytelen hozzáállás közötti különbséget: http://youtu.be/X6PyEI0g-c0?t=41m5s

      “Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak. De az én országom nem innen való.” – János 18:36

    3. Szia Dobermann,
      Meg kell mondanom, jó helyen tapogatózol, ráadásul időszerű is. Továbbá az is nagyon dicséretes, hogy mielőbb színt “vallanál” (pro vagy kontra Izrael-hiszen ezt mutatja a gyakorlat-) megpróbálsz minél tisztábban látni ebben az igen kényes kérdésben. Én pontosan tudom milyen választ keresel. Ez a videó nagyon egyszerűen és nagyon jól elmagyarázza a dolgokat. A kérdést a diszpenszácionalizmus doktrina, pontosabban, az az elleni érvelések szemszögéből érdemes megvizsgálni. Ha nem megy az angol, szólj és megpróbálok utána nézni magyar anyagnak,….talán van már ezzel a kérdéssel is foglakozó tanítás.

      http://www.youtube.com/watch?v=a3QBIp5Xk8s

      1. Adrien!nem megy az angol,segíts! Persze hogy össze vagyok zavarva mivel az imádkozás mellett többet látok ami folyik.Az is érdekel hogy miért kelet felé állva kell dicsérni az Urat?Ezékiel utal erre de az Ószövetség s nem Újszövetség.Állítólag Pat Robertson apja a világbank alelnöke volt.Nem értem???

        1. Az imával/dícsérettel kapcsolatos kérdésedre:
          Jézus azt mondta: “De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”

          Isten a szíved nézi, nem azt hogy merre fordulsz, mi van rajtad, stb.

          “Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” I. Sámuel 16:7

          Jézus ennél keményebben is fogalmazott az ilyen hiábavaló szokásokkal kapcsolatban:
          “Így tettétek érvénytelenné [erőtlenné] Isten igéjét a ti hagyományotokért.” Máté 15:6

          Miután befogadtad Jézust a szívedbe, egyetlen parancsolatra koncentrálj:
          “Jézus így válaszolt: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Máté 22:37:40

          A többivel kapcsolatban kitartás. Biztosan találunk magyar linket is. Addig is Izraellel kapcsolatban az a néhány Ige, amit leírtunk szerintem megfogalmazza a lényeget. Nekünk Isten királyságát kéne építeni, ami nem fizikai vagy politikai királyság, hanem a megváltott emberek alkotják. Ezt az egy küldetést kaptuk: “Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Márk 16:15

        2. Helló Dobermann,
          Olvasd el ezt az írást is, mert ebben egy kicsit többet foglalkoznak a kérdés politikai vonzatával. Fontos megérteni, hogy aki becumizza a diszpenzácionalizmust dogmáját, abból egy un. keresztény-cionista beállítottságú ember válik(fanatikus Izrael barát), ami azért baj, mert ezzel gyakorlatilag áldását adja a különböző katonai műveletekre, területi foglalásokra, muszlim országok ellen indított háborúkra és minden hasonló lépéssel sőt, ezek az emberek általában ellenzik a Palesztin-Izrael béketárgyalásokat is. A muszlim országokat egy állandó fenyegetésnek képzelik és üdvözölnek(általában) minden ellenük indított NATO-s vagy amerikai hadműveletet. Természetesen erre a rögeszmére bizonyos muszlim ország vezetők vagy muszlim vallási vezetők is rájátszottak , tudod, ettől válik olyan reálisnak a bizonyos muszlim fenyegetés. Fontos megérteni, hogy mindenkét oldalon árulók vannak pozícióban, és hogy ezek az emberek nem a saját ország vagy nemzet érdekeit nézik, hanem egy titkos megbízást teljesítenek. A legtöbbjük valamelyik titkos társaság tagjai. Nem véletlenül működik ilyen jól ez a expanzionista gépezet. A lényeg tehát, hogy ezekhez a műveletekhez legyen meg a szükséges otthoni támogatás, ha ehhez még egy plusz vallási dogmára is szükség volt, hát azt is megoldották. Nem nagy gond, a legtöbb embernek(akár vallási vezetők is) meg van az ára.
          Persze itt nem a pénzről van szó elsősorban, mert Amerikát nem a háborúskodás tart életben, ahogy azt sokan szeretik hangoztatni, hanem a FED meg a többi hitelező(ami megint csak egy vicc, de most inkább hagyjuk). Ők valójában az antikrisztusnak készítik elő a színpadot. Végszóként csak annyit hadd tegyek még hozzá, hogy Jézus a békére és a szeretetre tanított és nem a faj felsőbbrendűségre meg a háborúskodásra. A KETTŐ EGYÜTT NEM FOG MENNI !

          http://mek.niif.hu/06800/06897/html/1006.htm

        3. Köszi Adrien a választ!Ezek a dolgok az elmúlt időben fogalmazódtak meg bennem amiket kérdeztem.Olyan érzéseim vannak hogy lehet be akarják vinni a törvény alá a keresztényeket.A másik az elragadtatás.Én is azt hittem hogy el fog jönni értünk az Úr a nyomorúság előtt de mióta nem járok (már több éve)kezdtem el dolgoknak után nézni,s már azt vallom hogy bizony lesz részünk benne.Az vár ránk mint Jézusra!Őt sem szerette a világ,minket sem szeret ,üldözték is és minket is fognak szerintem ugyanazok kik Őt is üldözték.Kik egy más Messiást várnak egy pogány hatalommal unióban.üdv Dobermann

  2. 1Korintus 3:16-17 16 Nem tudjátok, hogy Isten temploma (Naosz, a szentély, ahol a k?templomban Istenjelenléte volt) vagytok? S hogy Isten Szelleme lakik bennetek? 17 Ha valaki megrontja Isten templomát, meg fogja rontani azt az Isten. Hisz Isten temploma szent, s ti vagytok ez a templom.

    Ez egy közvetett utalás az anti-krisztusra is, aki Isten templomában, az egyházban fog fellépni.
    1 Korintus 6:19 Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szent Szellemnek a temploma, akit Istentől kaptatok?

    1Péter 2:4-55 Ti is, mint élő kövek épüljetek szellemi házzá, szent papsággá, hogy olyan szellemi áldozatokat vihessetek fel, melyeket Isten a Krisztus Jézuson át szívesen fogad.

    Aki fizikai templomban gondolkodik, az nincs tisztában azzal, hogy Isten háza mi [hív?k] vagyunk:

    Héberekhez 3:1-6 1 Azért hát, szent testvéreim, mennyei elhívás részestársai, figyeljetek vallástételünk Apostolára és Főpapjára, Jézusra, 2 ki hű volt ahhoz, aki őt annak rendelte, mint ahogy
    Mózes is hű volt annak egész házán. 3 Figyeljétek meg, hogy őt Mózesnél annyival nagyobb dicsőségre méltatták, amennyivel nagyobb becsülete van annak, aki a házat elkészítette, a háznál magánál. 4 Hiszen minden házat készít valaki, az, aki mindent készített, az Isten. 5 Mózes az ő egész házán úgy volt hű, mint cseléd, és feladata az volt, hogy azokról, amiknek el kellett hangzaniuk, tanúságot tegyen, 6 ellenben a Krisztus fiúként állt annak háza felett, akinek háza mi vagyunk, ha ugyan a szabad szólás bizalmánál és a reménységgel való dicsekvésnél végig szilárdan megmaradunk.

    Az igaz hív?k az Isten temploma, s hitük odaadó munkája pedig a templomi áldozat.

    Bölcsesség 3:6-7 6. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig 7. az igazak felragyognak, olyanokká lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed,

    Ez az az áldozat, amire Isten kíván, nem az állatokét:

    Nos, az ószövetségi k?templomnak, az ott adott áldozatoknek réges rég lejárt a szavatossági ideje:

    Héberekhez 10:7-8 8 Fentebb azt mondja: “Véres áldozatokat és áldozathozatalt, továbbá égő és vétekért való áldozatokat nem akartál, sem nem helyeseltél.” Pedig ilyeneket visznek a törvény szerint. 9 Akkor szólt aztán: “Ím itt vagyok, hogy megtegyem akaratodat.” Eltörli az elsőt, hogy a második fennálljon.

    1. Na ne vacakolj Antenor…komolyan nekünk keresztyén hivoknek szantad a fenti mondandodat? Talan mi akarjuk felépiteni azt az atkozott templomot, vagy a Krisztusban nem hivo zsidok? Mi csak azért varjuk izgatottan mégis annak felépültét, mert az szamunkra sokat jelent/jelez. Olyanokkal nyomulsz itt, amit mar napok ota itt hangoztatunk…

      1. Azoknak szántam, akik hasra esnek a zsidó templom építését?l, ami pedig magában fogljaja a protestanizmus legalább 70%-át.

        1. Szia Antenor!

          Ria már leírta , hogy miért jóhír a számunkra a zsidó Templom építése! Te azt mondod ( mi is azt mondjuk) , hogy az :”Az igaz hív?k az Isten temploma”! De te azt is mondod, hogy szerinted a “pusztító utálatosságot” az igaz hívők szívében fogják felállítani? Vagy mégis hogy gondolod, mert nem értem?
          Az addig oké, hogy lesz ( ill már van is, hiszen magát a “vallást” is annak tekinthetjük) egy antikrisztusi “egyház”. De azért abban nem az igaz hívők ( Isten templomai) lesznek! Megazután azt is mondta Urunk, hogy amikor “meglátjátok.”.ott állani, ahol nem kéne….! Hogyan lehet meglátni ( szemmel ) egy szívbéli dolgot? Méghozzá úgy, hogy egyszerre sokan látják azt, és fel vannak szólítva, hogy ,”amikor meglátjátok, akkor meneküljetek…”!
          Dán. 11,31
          És seregek állanak fel az ő részéről, és megfertéztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.

          ????

        2. Ida nem azt mondtam, hogy a pusztító utálatosság az igaz hív?k szívében fog megjelenni, hanem azt, hogy az igaz egyházban lesz felállítva. ?Az antikrisztus a szentekhez csatolja magát?, volt az ókeresztények tanítása.
          A mindennapi áldozatok a hív?k munkája, ami az üldöztetés alatt fel lesz számolva.

        3. Szia Antenor!

          A szentek illegalításban lesznek! Fejüket veszik a Jézus hitéért és az Isten beszédéért.
          írod: Ida nem azt mondtam, hogy a pusztító utálatosság az igaz hív?k szívében fog megjelenni, hanem azt, hogy az igaz egyházban lesz felállítva. ?Az antikrisztus a szentekhez csatolja magát?,- de az igaz egyház, most a hívők szíve. Mert most mi vagyunk a templom.

        4. Antenor, szerintem félreérted a protestánsok hozzáállását. A protestánsok 70%-a, ha nem több, a Ria által említett okok miatt várja a zsidó templom felépülését. Mindenki Jézus visszajövetelét várja, és a legtöbben a templom felépülését egy mérföldkőnek tekintik, amely jelzi az Úr közeledtét.

        5. “Annak a Templomnak” Istenünk nagy szerepet szán:
          Ez a felépülő Templom csak akkor válik “szentségtelenné, – átkozottá” amikor az Antikrisztus megszentségteleníti. Kéretik addig nem szentségtelennek és átkozottnak nevezni !!!

          – Mi akik az Úr Jézus Krisztusban vagyunk, mi vagyunk az Igazi Templom “ÉLŐ KÖVEI”
          Az Igazi Templom (Jézust befogadók) állunk: Zsidókból és megtért “más nemzetbeliekből”

          – Azok, akiket a Biblia 144.000- nek nevez, Ők jelenleg olyan zsidók, akik “Ábrahám, Izsák, és Jákob Istenét szolgálják HŰSÉGGEL. (Mert MÉG nem ismerték fel a Jézus Krisztust.)
          A felépülő 3. Templomban ŐK FOGJÁK SZOLGÁLNI AZ IGAZ ISTENT HŰSÉGESEN, méghozzá a Mózesi Törvények szerint !!!

          Amikor az AK “megszünteti a mindennapi áldozatot” és “megszentségteleníti a 3. Templomot”, ennek kapcsán fogják FELISMERNI JÉZUST és ez oda fog vezetni, hogy BE IS FOGJÁK FOGADNI !!!

          50,17 Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bűnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg AZOKNAK VÉTKÉT, AKIK A TE ATYÁD ISTENÉT SZOLGÁLJÁK. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki.
          1. Mózes 50:17

          (Gyakorlatilag az 1. Mózesből József és a nagy nyomorúság története IZRAEL MEGTÉRÉSÉT mutatja be a nagy nyomorúság idején. József halála az 1.000 Királyság végét jelképezi, és az Új Jeruzsálem “leszállását”.)

  3. Emberek nagy bajban leszünk ha ez a templom elkezd majd épülni, az antikrisztus számára ,mert akkor közel az elragadtatás!
    Márpedig Jézus csak azokat viszi el akiket a Szent Szellem tud vezetni és akik nem csak hallgatják a Mester szavait hanem meg is cselekszik és gyümölcsöt teremnek! Csak, hogy hiszünk Jézusban és egy gyülekezet vagy egyház tagjai vagyunk és hétvégenként fülig érő szájjal tapsikolunk és jó pofizunk az semmit sem ér Isten szemében!
    Mert a gyümölcstelen fát kitépik és tűzre vetik, a haszontalan szolgát megkötözik és a külső sötétségre vetik!

    1. A pillanat bármikor eljöhet bármelyikünk számára, hogy meg kell jelennünk az Úr előtt. Ez nem függ az elragadtatás idejétől. Aki pedig meg van váltva és életben lesz Jézus visszajövetelekor, azt magával viszi, aki nincs megváltva marad. Nincs harmadik kategória.

      1. Thea, Norbi egész masrol beszél,mint amirol te. Nem tudom hanyszor kell még leirni, hogy Jézus masodik eljovetele nem azonos azzal, amikor csak a felhokig jön el, amit nem fog latni minden szem,de még csak egy szem sem. Ekkor még “csak” magahoz ragadja a megvaltott hivoket.Amit a masodik eljövetelnek mondunk, az az, amikor az elozoleg elragadott hivokkel “a szentekkel” visszajön,es leteszi labat az Olajfak hegyére.Ekkor teszünk ala az Antikr.-nak. 🙂

        1. Szo szerint? 😀
          Szerintem egy szerencses pilota tuti belebotlik majd! 😀

        2. Az tuti, hogy szerencsés lesz…Jézusba belebotlani csak “szerencsét” hozhat. 🙂

        3. Szerintem ez nem annak a kérdése, hogy hányszor írsz le valamit. Ha én leírom az ellenkezőjét százszor, attól még nem fogod elhinni 😉
          Egyébként te és Thea egyetértetek abban, hogy Jézus másodjára titokban fog eljönni, aztán meg majd harmadjára nyilvánosan (csak az időpontban nem egyeztek) – ezzel szemben én az Ige alapján egyetlen visszajövetelt látok, Jézus sem beszélt arról, hogy 2x jönne vissza még. Tudom, hogy ez parttalan vitához vezet csak, mert mindannyian meg vagyunk győződve a látásunkról. De esetleg figyelmetekbe ajánlom ezt az oldalt, ahol mindenféle magyarázat nélkül az elragadtatással/eljövetellel kapcsolatos igék vannak kigyűjtve. Szerintem önmagukért beszélnek, de persze aki akarja, biztos kiválogathatja, hogy “ez itt a második”, “ez meg a harmadik eljövetelről beszél”:
          http://utolsoidok.hupont.hu/2/jezus-eljovetele-elragadtatas-a-bibliaban

        4. Ajaj! Én nem tudok róla, hogy a titkos elragadtatásban hinnék. 😀 Hol olvastál ilyet? Ellenben abban egyetértek Riával, hogy Jézus kétszer jön vissza, egyszer az elragadtatáskor, majd az Armageddoni csata során, hogy legyőzze az AK seregeit. (Jelenések 19) csak az időzítésben tér el a véleményünk, és igazad van, hogy már mindannyian elégszer kifejtettük a véleményünket ezzel kapcsolatban. 🙂

        5. Theacska…:) – még mindig nem “vissza”,hanem “el”…Jézus az elragadtataskor “el” jön értünk nem pedig vissza.

        6. Xenia tényleg… miféle titkossagrol beszélsz? Mitol volna az titkos, amikor mar több,mint 2000 éve tudunk rola és éppen ezért varjuk is?
          Bar sokan szeretnék,ha “titkosan” eltunnénk innen. 🙂 Az én férjem is tisztaban van azzal, hogy amikor ez majd megtörténik nem arra kell gondolnia elsoként, hogy talan valamelyik Mall-ban satrat vertem fel magamnak. 🙂

          (Linkeket pedig nem szoktam megnyitni csak nagyon ritkan,köszi Xenia, – olyat végképp nem, amik a hittel kapcsolatosak.)

        7. “miféle titkossagrol beszélsz?”
          Arról, hogy Jézus úgy jön vissza, hogy nem minden szem látja meg, titokban elragadja az övéit, és már csak a hűlt helyük jelzi, hogy Jézus második eljövetele megtörtént.
          Az én hitem szerint egyszer eljött Jézus emberként a földre, másodszor királyként fog visszajönni (nem titokban lopja el a menyasszonyt, és nem jön vissza harmadszorra is).

        8. Hat ja…elképzelheted milyen fényes mellette az életem…:) Erdekes, hogy mindazt hiszi,amit hinni kell – amit tud tolem…á csak viccelek…ill.nem is igazan, mert pl.mikor megyünk a home church-be,es kérdezi a férjemtol a “vezetonk”,hogy hol a Bibliaja, akkor azt szokta valaszolni, hogy: – minek az, amikor hoztam magammal a két labon jaro Bibliamat… – vagyis engem 😀

          Egyébként pedig a férjem ugy döntött, hogy végig martirkodja inkabb az antikrisztusi 7 évet, azutan esetleg odaat talalkozunk. 🙂

          Komolyra forditva: nem nagy a vész, csak még az igazi engedelmesség hibadzik nala…de tudod, – sokaknal ez hirtelen jön.

          Es köszi 🙂

        9. Ria, legalább elmegy veled házicsoportba, így jó esély van arra, hogy az Úr elvégezze benne a munkáját, meg azért ez jelzi, hogy valahol ott van benne a vágy. Az Úr erősítsen és adjon kitartást neked!

        10. Igen, legalabb eljön de csak azért, mert szeret ott lenni, ahol én vagyok 🙂 Ha én pl.valami miatt nem tudok elmenni a csoportba (akar több alkalommal sem), akkor o a vilagért sem menne nélkülem, / annak ellenére sem, hogy allandoan kolostorba küldözget engem :)…bar utobb mindig azt mondja, hogy nem gondolta komolyan. 🙂 / Na?
          Ezenkivül: mar kb. 20 éve jarogat velem, nem sok eredménnyel. 🙂 O szerinte okay, hogy higgyük amit hiszünk, de nem kell azt olyan nagyon komolyan venni, mint én teszem. 🙂

  4. Ezt a ritualis humbugot konkretan lesz@rjak azok, akik a haborusdit iranyitjak. Meg akkor is, ha naluk is az Oszovetsegnel nyilik ki mindig a Biblia. /by Tarlos Pista :D/

    1. Humbugnak tartod vagy sem, nem hagyható figyelmen kívül, ha olyanok hisznek benne mélységesen és törekednek a megvalósítására, akiknek van is elég hatalmuk hozzá.

  5. Kedves Thea ! Tudom nem illendő más témáról beszélni, de nyakunkon talán a 3. VH., és akkor most ennyire fontos a 20 éve “épülő” 3. templomról beszélni ? Ne értsd félre, ez a téma is fontos, és érdekel is, csak a Szír helyzetnek most kicsit nagyobb a tétje, és az aktualitaása is. Ennek a honlapnak nagyon is fontos feladata a tájékoztatás és a fontos világpolitikai (ez az ügy már régen túlnőtt azon) események bibliai és prófétai megvilágítása. Pl. az antikrisztus szíriai (zsidó) származása (?), miért kell az USA-nak Szíriát és Iránt leteríteni stb.? Minden rossz szándék nélkül kérdezem, nem lehet, hogy az amerikai keresztény érdekek is állhatnak e mögött (ez nagyon konteósen hangzott tudom). Mert dilemmázok rajta, én mit gondolnék a hazámról (ha az az USA lenne), ha tudnám vagy le tudnám nyelni az infót, hogy valószínűleg ők álltak az ideggáz támadás mögött most Szíriában (csasus belli=ürügy egy háborúra, lsd.: Pearl Harbor, Tonkini incidens, 9/11) stb. Szóval nem értem, remélem csak élénk a fantáziám és gyűlnek a bajok a világban. Üdv

    1. Szia Arpiel! Semmi gond. 🙂
      Szerintem mindkét téma fontos, és hidd el, hogy a szíriai helyzetet szoros figyelemmel kísérjük. Egyelőre szerintem felesleges lenne többet írni róla (bár angolul feltettem egy cikket tegnap, lefordítani már nem volt időm). Egyes oldalakon a napokban hosszú és részletes cikkek jelentek meg a helyzetről, alaposan ráközelítve olyan részletekre, amelyek nem igazán fontosak az összkép szempontjából, a lényegről pedig nem esik szó. Itt fordítva szeretnénk eljárni. A dolgok jelen állása szerint néhány mondatban össze lehet foglalni a helyzetet, amit meg is tettünk. Ha valami szerinted kimaradt, tedd hozzá egy hozzászólásban. A helyzet persze egy pillanat alatt megváltozhat és azon leszünk, hogy erről itt is írjunk.
      Isten áldjon!

    2. Kedves Arpiel!

      írod:
      “Tudom nem illendő más témáról beszélni, de nyakunkon talán a 3. VH., és akkor most ennyire fontos a 20 éve ?épülő? 3. templomról beszélni ? Ne értsd félre, ez a téma is fontos, és érdekel is, csak a Szír helyzetnek most kicsit nagyobb a tétje, és az aktualitaása is.”
      ? Nem futnál mégegyszer neki ennek a gondolatodnak? Nem gondolod mégis, hogy számunkra keresztények számára sokkal nagyobb hír az, hogy már nagyon újjá akarják építeni a 2. zsidó Templomot ( ami mint tudjuk azt jelenti a számunkra, hogy már nagyon közel a “megváltásunk”, közel az Úr!), semmint, hogy “…..hallunk háborúkról, és háborúk híreiről…”

      1. Kedves Ida ! Komolyan gondolod, hogy azt kell írnom és gondolnom, amit Te írsz és gondolsz ? Esetleg gondolat bűnt követtem el ? Tehát még egyszer. Érdekel a 3. templom témája, bár a h.sz.-ból is kiderült, hogy nem annyira mint téged, de nem lépek be a “már nagyon újjá akarják építeni a 2. zsidó Templomot” klubba. Szerintem ugyan úgy érvényes mindegyik prófécia az Igéből, nem kell ilyen erősen szelektálni. A másik érvem pedig az aktualitásról szólt (ezt Rád bízom, hogy eldöntsd ven e alapja). Válaszolva kérdésedre: nem gondolom (ha szabad ilyet :-))

        1. Kedves Apriel!

          Bocsáss meg! Azt gondolsz és mondassz amit akarsz! Nem követtél el “gondolat bűnt”, jogod van hozzá, hogy azt gondolj, amit akarsz!
          Csak azt gondoltam, hogy te is az Úrat várod főképpen, és ezért gondoltam, hogy a keresztények számára az nagyobb hír, amikor már ilyen közel van a zsidó Templom újjáépítése( ami azt jelzi főképpen, hogy már nagyon-nagyon közel van az Úr visszajövetele, ill előtte a mi elragadtatásunk), mint az, hogy “háborúkról, vagy háborúk híreiről” hallunk ( kitudja még mennyi ideig)!

          írtad:
          “Ne értsd félre, ez a téma is fontos, és érdekel is, csak a Szír helyzetnek most kicsit nagyobb a tétje, és az aktualitaása is.?

          Természetesen, ha számodra ” nagyobb a tétje” ( és az aktualítása) emennek a dolognak, akkor az a te dolgod! (Én azt gondoltam, hogy csak “elkapott a gépszíj”(ízgalom) , és csak ezért írtad, amit írtál! Én meg azért csak amit én írtam, hogy hátha csak “nem gondoltad át jól”! De látom nem véletlen elszólás volt, ezért újra kérlek bocsáss meg!

      2. Szia Ida,

        Megtudhatnam, hogy ezt a mondatodat miként kell érteni: “( ami mint tudjuk azt jelenti a számunkra, hogy már nagyon közel a ?megváltásunk?, közel az Úr!) ” ? Nem értem ui.,hogy miféle megvaltasunk van “közel”.

        Itt pedig nem stimmel ez a templomosdi amirol Arpielnek irsz: ” Én sem tartom ezt a 3. Templomnak, ami majd az 1000 éves birodalomban fog felépűlni, hanem csak a 2. újjáépítésének.”, mert most a 3. jeruzsalemi templomot készülnek felépiteni. A masodikat Kr.u.70-ben a romaiak leromboltak, es soha azota nem épült fel ujra.
        A majdani 1000 éves birodalomban felépülo templom t.képpen a negyedik lesz.

        1. Gondolom, a test megváltására gondolt Ida, ami az Úr visszajövetelével valósul meg.
          “Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli? Ha tehát reméljük, amit nem látunk, várjuk állhatatosan.” Róma 8:22-25

        2. Igen, Köszi Xenia, erre gondoltam!

          Luk. 21,28
          Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.

        3. Szia Ria!

          A Bibliában csak 3 fizikai Templom felépítéséről szólnak a próféciák! ( Mármit Isten által rendelt Templomról!) A salamoni, ezékiási és az 1000 éves királyságban az ezékieli! Amit most építenek újjá, az a 2. újjáépítése lesz, amiről te is tudod, hogy (bár nem tudatosan) AK-nak készül.
          Amig Úr Jézus vissza nem jön, és el nem kezdődik az 1000 éves királyság, addig Isten Templomai a keresztények, tehát más Templom addig nem legitím! Azt, hogy az utólsó időkben újjáépítik a 2. temlomot azt néhány igevers alapján tudjuk, hiszen erről ír az Ige, hogy oda fogják a “pusztító utálatosságot” betenni! ( De az Igében sehol nem olvasható, hogy “…és az utólsó napokban majd felépítik újra a Templomot…..”, vagy.”…Építsétek fel….”!…vagy stb….”! )

          A megváltástokkal kapcsolatosan:
          Luk. 21,9
          És mikor hallotok háborúkról és zendülésekről, meg ne félemljetek; mert ezeknek meg kell lenni előbb, de nem jő mindjárt a vég.
          Akkor monda nékik: Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen;
          És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.
          De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért. ………………….
          Luk. 21,28
          Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok
          (Róm. 8,23
          Nemcsak ez pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását.)

        4. Maradjunk annyiban Ida, hogy a 3.jeruzsalemi templom az lesz, amit most felépiteni készülnek, még akkor is, ha azt Isten nem parancsolta…a zsidok mar csak ilyenek. 🙂 Ez a nép mindig is csak akkor volt engedelmes Istennek (és akkor is csak egy bizonyos ideig), amikor mar nagyon nagy bajban volt.
          A megvaltottsagunkkal kapcsolatos hozzad intézett kérdésemre, Xenia egy mondatban megvalaszolt, amihez még igehelyek kiirogatasara sem lett volna szükség, ha tudjuk mirol beszélünk.

        5. Szia Ria!

          írtad:
          “A megvaltottsagunkkal kapcsolatos hozzad intézett kérdésemre, Xenia egy mondatban megvalaszolt, amihez még igehelyek kiirogatasara sem lett volna szükség, ha tudjuk mirol beszélünk.”

          Igen, azért írtam ki az igeverseket, mert rákérdeztél! Amiből azt vettem le, hogy nem tudod miről beszélek! 🙁 Előtte azért nem írtam ki, mert feltételeztem, hogy mindenki tudja!:( Csak pontosan akartam megfogalmazni, hogy én(!) mely igeversekre gondoltam! 🙁 Amit én soha nem vettem/veszek sértésnek tőled, ha nekem írod ki őket, azt gondolván, hogy én nem értem, érteném meg, hogy te miről beszélsz! 🙂 (Olyankor arra gondolok, hogy mások is olvassák a hsz-okat, és jó az , ha ők is pontosan értik, hogy mire gondolsz! Na meg…..egyébbként is szeretem Isten Igéjét, és szivesen olvasom bárhol!) 😀

          Ha pedig a 3. Templomnak akarod hívni a most épülőt, hívd annak! 🙂 Nem üdvösség kérdése! Csak én jobban szeretem, ha pontos a megnevezés, mert akkor hamarabb kitalálom, hogy a másik miről beszél.

        6. Okay,ha az (is) a szandék, hogy masok is lassak az igehelyeket, az rendben van, de egymasnak mar nehogy kelljen – ilyen egyszeru dolgokban…:)

        7. Ria! Mi másért írnánk ki?! (Többszáz olvasója van az oldalnak, ha nem több ezer!)

    3. Na és Arpiel – hogy végre valaszt kapjal a kérdésedre AK-t illetoen: Azt a bizonyos tanitast, miszerint az Antikr. szir szarmazasu lesz, arra alapozzak, hogy a régi uralkodok ( a hét fej démoni uralma) közül csak a szir szarmazasu IV. Antiochus Epifanes ( Kr. e. 168-165 ) volt az, aki a jeruzsalemi templomban Zeusz isten fiaként imadtatta magat, az oltaron disznokat aldozott es Izrael népét majdnem kiirtotta stb.Ugyanezt fogja tenni az AK is: a jeruzsalemi templomba betiltatja az aldozatokat, es felallitja a pusztito utalatossagot. Abbol a démoni fejbol fog szarmazni, ami jelenleg Sziria. A. Epifanest ezért tartjak az Antikr. eloképének. Apai agon tehat szir, anyai agon viszont zsidonak kell lennie (ettol még élhet Europaban), mert a zsidok, nem zsido Messiassal soha sem kötnének szövetséget.(Tudjuk ugye, hogy az zsido, aki anyai agon az? )

      1. Ez eleve egy halott vonal. A szír birodalom ugyanis görög vezetés alatt állt. Amikor Nagy Sándor meghalt, birodalma négy részre oszlott, amelyeket négy tábornoka kaparintott meg. A két legsieresebb görög tábornok alapította meg a Ptolemita (Egyiptom fölött) és a Seleukid (Szíria Mezopotámia) fölötti dinasztiákat. Szíria így csak lokalitás, ami ráadásul magábanfoglalta észak Mezopotámiát is. Tehát ez az egész egy halott vonal ilyen téren. Az antikrisztus a görög utódbirodalmakat bekebelez? fenevadból fog származni, ami a sorrendben a római birodalom volt, s aminek volt több történelmi ?feltámadása?. A Biblia egyébként ?az asszír? névvel illeti az antikrisztust, utalva származására. Az asszírok viszont nem azonosak a szírekkel. A szírek Shem fiának, Arámnak a leszármazottai, az asszírok pedig Asshúrnak, szinté Sehem fiának az utódai. Ha tudjuk Asshúr modern lokalitását, akkor meg van a Bingo.

        1. Egyébként csak a rabbinikus judaizmusban számít az anyagi ágú zsidóság, nem a bibliai judaizmusban. Egyedül a kániniták számolnak anyai ágon, mivel ?k csak úgy élték túl az özönvizet. A káinita zsidók ezért is vették át ezt a bibliailag nem szankcionált utódlási elvet.

        2. Szia Antenor ! Ha nem gond megkérdezem, Te a COG gyülekezet tagja vagy ? Amit írsz az roppant érdekes, és sajnos nagyon logikus is (Noé fiainak feleségei, mint sátáni gén hordozók). Mert a mai zsidóságot nem lehetne úgy kezelni és azonosítani ahogy a legtöbb keresztény (főleg a H.Gy.-ben) teszi, de innen meg csak egy köpésre van az antiszemitizmus (méghozzá speciális nefilim faji alapon). Azt ezért elárulhatnád ha tudni véled, melyik az a bingó ország (Asszíria). Köszi és üdv

      2. Sziasztok!

        Valamikor hallottam egy “tanmesét” – okulásul átadom:

        Egy ország “legerősebb” embere a cirkuszban kihirdeti, hogy aki őt egy ütéssel földre teríti annak ad 1000 dollárt.
        Sorban állnak a bátor, többségében góliát méretű “szerencsét próbálók.”
        Oda lép hozzá az első góliát, – emberünk betámasztja magát, felkészülve a hatalmas méretű pofonra. Első góliátunk jobb kézzel megpróbálja kiütni emberünket, de az stabilan állva marad a lábán. Megismétlődik ugyan ez a jelenet párszor a többi góliáttal is.
        Majd utoljára oda lép hozzá egy alacsony de zömök ember, ő is “szerencsét próbál”.
        Emberünk ugyan úgy betámasztja magát mint a többiek esetében és várja a pofont.
        Kicsi zömök emberünk nekilendül és bal kézzel olyan pofont ad, hogy emberünk felnyalja a ringet.

        A “kis embernek” miért sikerülhetett az, ami a góliátoknak nem?
        Azért, mert emberünk mindig a jobbkezes pofonhoz készülve támasztotta be magát.
        Balkézről jövő pofonra nem készült, azért az rendesen felborította.

        Nehogy így járjunk mi is! Emberi elmével felkészülve, kiszámítva várjuk, hogy ki lesz az AK.- mert annak “zsidó vonalat” is kell hordozni…

        Ha már a fogamzást emberi módon, emberi ésszel képzeljük el, (ami nem biztos, hogy így fog történni, – Jézusnál sem így történt), akkor egy megtermékenyített petesejtről honnét tudjuk eldönteni, hogy az zsidó vérvonalból származik-e vagy sem?
        Nehogy emberi elképzelés szerint “jobb irányból” várjuk a pofont, és “bal irányból” kapjuk …

      3. Szia Ria ! Remélem nincs harag amiatt a flreértés miatt ? Mert nem válaszoltál. Az A.K.-t illetően meg miért gondolod, hogy van apja (mármint ember) ? Hát nem a sátán az apja ? Jézus Krisztus mintájára, aki az Atyától származik.

        1. Szia Arpiel!
          Igen, annak a gyülekezetek vagyok tagja.
          Azt nem mondanám, hogy Noé fiainak három felesége sátáni géneket hordoztak. El?szöris Istennek gondja volt arra, hogy Noé és fiai, mint az emberiség egyedüli túlél?i tiszta ádámi genetikával rendelkezzenek. Ennek fényében nem hinném, hogy olyan feleségeket adott volna nekik, akik nefilim vonalból származnak, hiszen akkor minden mai ember hordoznák a géneket, ugyan ott volnánk, amit?l Isten megszabadította a földet. Különbséget kell tenni a káiniták és a nefilim vonal között is. A legvalószín?bb az, hogy Noénak meghalt az els? felesége, akit?l Shem, Khám és Jáfet született. Utána pedig elvett egy Na?ama nev? n?t Káin vonalából, s ? általa maradtak fent a káiniták, akiket az ördök fiainak tartanak (err?l tudok egy félkész írást ajánlani a Sátán zsinagógája III. részét, ami ugyan csak félkész állapotban van, de a lényeg az benne.
          A zsidó dologról: A mai zsidóságot a Biblia szerint három csoportra oszthatjuk:
          1. Az igaz bibliai zsidókra, akiknek eleve két ága volt. A fél kánaáni Sela, és a szemita Támártól származó Pérez és Zerah. Zerah és Pérez örökölték a Judának adott ígéreteket, a királyi pálcát illet?en. Jézus is ezen ágból származott, Pérez vonalán. Az ígéretek figyelembe vételével a színtiszta zsidók, azok Zerah és Pérez leszármazottai, akik ma nincsenek jelen a cionista Izrael államában, ahol ?zsidók? laknak. De milyen zsidók teszik ki a mai ?zsidóságot?. Nos Selah leszármazottai, akik keveredtek az edomitáktól (!) kezdve a kazárokig, mindenféle néppel, az átkozottabb fajtákból. A bibliailag tiszta zsidók a világ uralkodó házai és nemesei Zerah-tól és Pérezt?l. Kapcsolódó anyagok:
          http://churchofgod.hu/content.php?act=judatorzse
          http://churchofgod.hu/content.php?act=david_tronja

        2. A kérdés itt most nem az Antenor, hogy az okori Sziria kiknek a fenhatosaga ala került ,vagy mely birodalom része lett, hanem az, hogy Antiochus Epifanes, szir szarmazasu volt-e vagy sem.Maga a terület maradt ugyanaz, barkik is vették uralmuk ala, vagy osztottak fel.

          Itt azért elolvashatod ha érdekel, hogy Sziria szinonimaja-e Asszirianak vagy sem:

          http://www.jaas.org/edocs/v11n2/JohnJoseph.pdf

          Azt pedig hol olvastad, hogy Noénak meghalt volna az elso felesége (ha lett vona elso meg masodik), mert lehet, valamirol lemaradtam? Mert mi az ,hogy valoszinu? -> “A legvalószín?bb az, hogy Noénak meghalt az els? felesége, akit?l Shem, Khám és Jáfet született.”
          Eddig ui. ugy tudtam, hogy Noé megaldotta Sémet es Jafetet, es megatkozta Ham fiat, Kanaant, es ezért történt minden ugy, ahogy.
          “Atkozott legyen Kanaan! Szolgak szolgaja legyen testvérei közt” ( 1 Moz 9:25). Az okot ismered.
          Palesztinaban a kanaanitakat a sémita zsidok, különösképpen Jozsué es Salamon igaztak le, Sziriaban pedig és Eszak-Afrikaban, ahol “foniciai” es “karhthagoi” néven voltak ismertek, a jafetita perzsak, görögök es romaiak gyozték le oket. A többi hamitak ugyanigy aldas nélkül maradtak, különösen a négerek (foként Amerikaban a rabszolgasag bevezetése ota ).
          Ugyanakkor Sémmel ez masként történt, es mivel tudod, hogy kik a semita faj, azt is tudod, hogy Noé aldasa révén miért lettek ok a vilagpolitikaban az uralkodo faj. Ennek ellenére nem a jafetitak, hanem a hamitak es a sémitak voltak évezredeken at az okor uralkodo kulturnépei, mert hogy minden forditott sorrendben történt… ezeket szintén tudod….mar hogyne tudnad…

          Az okori Izraelben a hazassagi es egyéb törvények is masok voltak, mint ma, amik idoközönként valtoztak, mert pl. Ezsdras es Nehemias alatt mar tiltva volt a nem-zsido asszonyokkal kötött hazassag (Ezsd 9; Neh 13:23). Hol apai, hol pedig anyai agon volt zsido a zsido 🙂 A mai rabbinikus zsido törvények szerint csak azt fogadjak el zsidonak, aki anyai agon az, az Antikr.-t pedig eppen ok fogjak majd tévesen kiralyuknak es Messiasuknak tartani nagy örömmel.

          (Egyébként nem ohajtok sem történelem, sem földrajz orat venni toled a jovoben, köszi. )

        3. Szia Antenor ! Hát úgy látszik tudsz még meglepetéseket okozni (Asszíria-Németország). Én korábban leveleztem a Péli Pállal (gondolom tudod kiről van szó), esetleg nem Te vagy ő ? Ez az anonimitás nem túl egésséges dolog. Még nem olvastam végig ezt az értekezést, de azt nem tudom, hogy ez a COG hivatalos álláspontja, vagy csak a szerzőé ? És honnan veszi(tek) a bátorságot, akár az igazság és hitelesség forrását, azon kívül amit mindenki használ (Biblia) ? Mert ezek az állítások roppant érdekesek éslogikusak, de néhány dolog nem biztos hogy hiteles. Van e ezekre egységes kijelentés, hogy ez így van ? Köszönöm a választ, lett egy pár kérdés.

        4. Arpiel, ha még nem olvastad végig, akkor korai volt a reagálás. Igen, Ez a COG felekezet hivatalos álláspontja, számtalan szerz? írt err?l már tanulmányt els?sorban angol nyelven.
          Hogy honnan vesszük a bátorágot? Ez buta kérdés Isten egyházához, amit a Szellem vezet. A Biblia próféciái azért adattak meg, hogy tudjuk a jöv?t. Viszont a Biblia a nemzeteket nem a mai neveiken nevezi meg. Ha nem tudjuk a nemzeteket beazonosítani, akkor a próféciák fingot érnek és jön a találgatás, meg az egyéni vélemény, s azokból fakadóan a hamis tanítás. A COG bibliai igazságokat közvetít nem egyéni véleményeket. Persze jogod van ezt nem el fogadni. Ha viszont a Szellem felnyitja el?tted, akkor mi mást tehetsz, mint azt, hogy elfogadod azt, amit az ad.

        5. Antenor. Rosszul kérdeztem tőled, én nem kételkedem a gyülekezetben, csak annyira egyedi és időnként vad a gondolat vagy írásmagyarázat (pl.sátán zsinagógája), hogy az már bizalmatlanságot kelt az emberben. A felépítése, logikája, alapossága viszont példátlan. Póli Pál nevet akartam írni, bocsánat. De Te Ő ?

        6. Vajon miért nincs B. Obamának születésnapja? Sem egy hivatalos születési anyakönyvi kivonata (miből egyébként van naki kettő, de azokról megállapították, hogy hamisak). Miért zároltak és titkosítottak róla minden dokumentumot (születés, neveltetés, iskolai eredmények és tanulmányok)? Miért diákoskodott az USA-ban álnéven? stb stb.

        7. Szia neked is Arpi,

          O dehogy van harag, mar hogyan is volna 🙂 a többit pedig nem itt.

          Itt csak a következo kérdésedre valaszolnék valamennyit, amennyit arrol tudok, részben az Enokh könyve, részben az 1Moz 6:4 alapjan, amik arrol szolnak, hogy mar az özönviz elott éltek oriasok a földön, akik Isten fiainak es az emberek lanyainak kapcsolatabol szarmaztak.
          Az antikrisztus egy népbol es egy aszonytol születik, de fogantatasa es születése neki is (ugyanugy,mint Krisztusnak) természetfeletti lesz. Az ördög (vagyis Satan) az Antikrisztust démoni, természetfeletti modon teszi emberré, vagyis AK a testet öltött Satan, egészen az ördögnek felel meg es teljesen egy vele, mint ahogyan Krisztus egy az Atyaval. Azt pedig ugye, nem kell mondanom, hogy Satan es AK, mindenben Istent utanozza. (“A Satan Isten majma” – ahogyan Luther emlegette gyakran.) Es igy fel is allt a harmas egység: ellen isten, ellen fiu ellen szellem (hamis proféta). Az emberiség politikai egysége, gazdasagi egysége vallasi egysége.

        8. Szia Ria. Oké, dehogy van harag. Privátban megbeszéljük. Egyébként az AK-sal kapcsolatban teljesen egyetéetek. De azért Antenor Asszíria magyarázata sem piskóta (pontosabban a COG-é). Mit gondolsz róla ?

        9. Hogy hogy MAJD privatban Arpiel, nem kaptad meg a tegnapi levelemet?
          A COG-ot én mar régota nem olvasom,es nem is olvastam el réggebben sem minden iromanyukat, igy nem tudom, hogy mit irnak Assziriarol. Nem is tervezek annal tobbet tudni arrol, mint amennyit tudok…amennyi tudas boven elég az én mindennapjaimhoz. 🙂
          En inkabb Izraelre fokuszalok,mar amennyire. (A vilag sorsa ui.ott fog eldolni).

    4. Arpiel! A 3VH Európából, a tiz szaevú vadállat belsejéből fog elindulni, és Németországnak mint az első kettőben most is oroszlán szerepe lesz benne, természetesen a közel keleten már javában fog tombolni a háború, s majd csak befog kapcsolódni. Erre vár az Antikrisztus, ezért nem fedte még fel magát, majd mint nagy békitő fog majd véget vetni a háborúnak, ezzel a csellel fogja magához ragadni a hatalmat.

  6. A bevezetes érvelésvel vitatkoznék:
    Ezek szerint Krisztus elött az Ó szövetségben is csak profétikus jelentősége volt a Templomnak?
    Az 1000 éves birodalomba felépülő ezékieli templom is csak profétikus jelentőségü lesz kizárólag?

    1. A Templom leginkább az Antikrisztusnak, illetve a rajta keresztül tevékenykedő sátánnak kell, aki Isten helyére pályázik és mindenben őt utánozza. Ezért akar egy éppen olyan templomot mint a régi, ahol majd őt fogják istenként imádni. Lásd II. Thess. 2:3-4

      Jézus nagyon egyértelműen fogalmazott több ízben is arról, hogy a templomokra semmi szüksége egy hívőnek. Amikor a Szamáriai asszony megkérdezte melyik templomban kell Istent imádni mit mondott? “…sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” János 3:21-24

      Az ezeréves királyságot pedig nem keverném bele az antikrisztusi birodalomba. Az Ezékiel által leírtaknak szerintem semmi köze nincs a most tervezett épülethez.

      1. Én a ˝kizárólag˝ megjegyzéssel nem értek egyet.
        Senki nem vitatja, hogy a mindenhato vilagot teremto Istent nem lehet egy emberek altal epitett hazikoba bezarni, de Isten valamilyen formaban megis jelen volt az Ó szovetsegi templomban.
        A 3. templomot Jézus maga ismeri el szent helynek, és a mindennapi aldozatrol beszel. Ha nem lenne szent, nem lehetne megszentsegteleniteni.
        Az ezkieli templomot azert irtam, mert Salamontol az 1000 ev vegeig valamiert ez egy (ha szabad ezt a szot hasznalni) jogfolytonos helyzet.
        Ugyanaz a templom tobb 1000 évig, ami leginkabb Izrael bunei miatt 2 szer eddig leromboltatott.
        A 3. is le fog mert utana jon az Ezekiel 40-48ban leirt. Ez tenyleg nem lehet a 3. mivel a templomhegyen el sem ferne.

        Nem gondolnam a fentiek miatt, hogy annyi jelentosege van a 3. templomnak profecieakon tul mint a Matyas templomnak a varban.

        1. Hiszen éppen ezt fejtik ki a kapcsolódó cikkek, hogy jelentős, csak éppen nem azért mert a hívőknek szüksége lenne rá.

        2. Kedves Zoli!

          írod:
          “Én a ˝kizárólag˝ megjegyzéssel nem értek egyet.”
          Szerintem Theáék is igy értették, hogy: számunkra, keresztények számára van “csak prófétikus jelentősége” a zsidó Templom felépítésének! Mert ebben mi, mint te is tudod, az Úr közeledtét látjuk! ( A többivel én is egyetértek veled. Én sem tartom ezt a 3. Templomnak, ami majd az 1000 éves birodalomban fog felépűlni, hanem csak a 2. újjáépítésének. Ezek az igeversek is azt jelzik, hogy a Templomot az utólsó időkben újjáépítik, és keresik, várják a királyukat: Hós. 3,4 Mert az Izráel fiai is sok ideig maradnak király nélkül, fejedelem nélkül, áldozat nélkül, szoborkép nélkül, efód nélkül és theráfok nélkül. Hós. 3,5 Azután megtérnek Izráel fiai és keresik az Urat, az ő Istenöket, és Dávidot, az ő királyukat, és remegve folyamodnak az Úrhoz és az ő jóságához az utolsó időkben. ( Ebbe mint tudjuk a Templom felépítése is beletartozik.)
          És valóban az Ige azt írja, hogy AK a szent helyre fog beűlni, istenként mutogatván magát! Ebből az Igeversből (itt alul), pedig arra következtethetünk, hogy ez nem a Vaticán lesz (a Nagy Parázna), mert miért kellene judeából hanyatt-homlok menekülni?
          Márk. 13,14
          Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, a melyről Dániel próféta szólott, ott állani, a hol nem kellene (a ki olvassa, értse meg), akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;

          Dán. 12,1
          És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben.Dán. 12,7 És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.
          Dán. 11,31
          És seregek állanak fel az ő részéről, és megfertéztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.
          Szóval én úgy látom, hogy a mózesi ceremónia szerint fogják felszentelni a szent helyet, a Templomot, és ezt fogja megfertőztetni AK.

      2. Kedves Thea!
        Két dolgot még hozzá tennék. A temlom építését és újáépítését az Isten rendelte el, mert a szövetség szerves része volt a templomi imádat. Mivel a templomi istenimádat az Ószöv. hez volt kötve, az Újszövetségi hív?ket semmiben nem érinti egy olyan fizikai templom felépítése, amit:
        1 Nem Isten utasítására építenek fel
        2.olyan vallási csoport tagjai (judaizmus), ami még csak azt az ószövetségi vallást sem reprezentálja ?szintén és igaz módon, ami amúgy is felbontott már Isten.
        Ma a hív?k teszik ki Isten templomát, ami szellemi templommá lett. Az antikrisztus ha lehet, a választottakat is megtéveszti, azt pedig nem lehet kókler módon. Az antikrisztus nem egy érvénytelen templomban fogja felütni a fejét, hanem Isten egyházában és ezt tanították az ?skeresztények is. A pusztító utálatosság a templom megszentségtelenítése lesz, már pedig Isten nem szentelt fel semmi féle épülend? zsidó templomot. Az erre való koncentrálás eltereli a figyelmet.

    2. Kedves Zoli!

      “Ezek szerint Krisztus előtt az Ó szövetségben is csak prófétikus jelentősége volt a Templomnak?”

      Az Ó szövetségi Templomnak több jelentősége is volt.
      1. Izrael Isten választott népe, ezért Isten “oda helyezte a lába zsámolyát” és népével lakott.
      2. Izrael áldozatot mutatott be Istennek.
      a.) Hála áldozatot.
      b.) Bűnért való véres áldozatot.
      3. A bűnért való véres áldozat pedig prófétikusan jelképezte Jézus Krisztus halálát, feltámadását, és ez által a BŰNBOCSÁJTÓ KEGYELMET.

      Salamoni Templom leromboltatott, majd megépült a 2. Templom. Kisebbre, szerényebbre mint amit Salamon építtetett.
      “Nagyobb lészen e második háznak dicsősége az elsőnél, …”
      Aggeus 2:9
      Miért?
      Mert ez volt az a Templom, amelyikbe eljött a MESSIÁS!

      Jézus Krisztus halálakor ennek a 2. Templomnak hasadt ketté a kárpitja.
      Miért?
      Mert Jézus kereszthalálával a Templom BETÖLTÖTTE KÜLDETÉSÉT.
      Jézus Krisztus lett az egyetlen, és megismételhetetlen váltságáldozat mindannyiunk bűneiért.
      Jézus vérében nyer bűnbocsánatot minden ember, aki befogadja Őt élete Urának, és Megváltójának.

      “Az 1000 éves birodalomba felépülő ezékieli templom is csak prófétikus jelentőségű lesz kizárólag?”
      – Közel 2.000 éve a zsidóság elöljárói és farizeusai megfeszíttették Jézust. A zsidó nép pedig két csoportra oszlott:
      a.) akik “feszítsd meg”-et kiáltottak,
      b.) apostolokra, tanítványokra, követőkre.
      Krisztus feltámadása után 40 nappal jön el az első Pünkösd, Jézus Krisztus Anyaszentegyházának megalakítása. (Először CSAK zsidókból … később pogányok is bemehettek.)
      EZ LETT AZ EGYETLEN ÉS IGAZI TEMPLOM !!!
      “Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.”
      1. Péter 2:5
      Az 1.000 éves birodalomnak is UGYAN EZ A TEMPLOMA FOG MEGMARADNI !!!

      MA hogyan is áll EZ a HÁZ?
      – Az elmúlt 2.000 év alatt a ZSIDÓK között is voltak KEVESEN, (egyre többen) akik elfogadták Jézust Uruknak, MESSIÁSNAK, így “Ennek a Háznak” Krisztus Testének Tagjai.
      De a többség még nem! – ezért Ők még “Messiási várakozásban vannak”
      – A “pogányoknak” jelentős része viszont befogadta Jézust Urának Megváltójának (Messiásnak), így Krisztus Testének Ők is a Tagjai.

      Akkor miért is kell felépülni a 3. Templomnak?
      1.) Prófétikus jelentősége van a 3. Templomnak az Antikrisztus megjelenésének, cselekedetének idejére.
      2.) Izrael hűséges maradéka, mivel nem ismerte fel 2.000 évvel ezelőtt Jézusban a Messiást, megépítik a 3. Templomot, hogy ide várják a Messiást. (Ők nem fogadják el, hogy a Messiás már eljött, csak keresztre feszítették.) Így most az Antikrisztust fogják befogadni.
      Kénytelenek lesznek szembesülni vele, hogy nem Ő az akit vártak, kénytelenek lesznek felismerni az IGAZI MESSIÁST.
      Ezután a hűséges maradék is elfogadja Jézust Krisztusnak, Urának, Messiásnak.

      Így a MENNYEI ANYASZENTEGYHÁZ három részből tevődik össze:
      – Krisztus “zsengéi” azok a ZSIDÓK akik az Antikrisztusi kor e l ő t t elfogadták Jézust Messiásnak.
      – A POGÁNY nemzetek közül akik az Antikrisztusi kor e l ő t t befogadták Jézust Krisztusnak, Uruknak.
      – Az Antikrisztusi korból megtért ZSIDÓK MARADÉKA (144.000), akik felismerték Jézusban a Krisztust, és Urukat.

      Szeretettel: Erika

    3. Zoli,az 1000 éves birodalomban felépulo Ezékiel temploma mar csak jelképes jelentoségu lesz. A Szentiras tanusaga szerint csak ebbe a templomba fog ujra bevonulni az Ur dicsosége! Mig Ezékiel a 8., 9., 10. és 11.fejezetben részletesen tudosit arrol,hogy az Ur dicsosége (a Sechinah) hogyan hagyta el keleti iranyban az Olajfak hegye fölött a jeruzsalemi templomot, most arrol ir, hogy a Sechinah keletrol, az Olajfak hegye fölött ujra visszatér Jeruzsalembe és ujra betölti a templomot (Ez 48:35).
      Ez a templom olyan lesz, amilyet még nem latott a vilag, es teljesen eltér a szent satortol, es Salamon vagy Zorobabel templomatol, igy nyilvan a nemsokara felépitendo 3.jeruzsalemi templomtol is. Az Ezékiel könyve ( 40-48) több,mint 9 oldalon keresztül csak ennek a templomnak az ujra felépitésérol tudosit, méghozza a legaprobb részletekig.

  7. Nemrég olvastam a Sony új sikertermékéről, amit telefonokba tesznek (adatrögzítő mikrocsip)
    Kicsit idevág talán; míg a világ egyik felén előkészítik a templomot és a napi áldozatot, egy másik felén gyűlnek a seregek a csatára (AEÁ), megint máshol a közelgő rend béta tesztelése folyik (KNDK), addig a világ azon szegletében előkészítik a mikrocsipet (Japán, SONY).
    Persze, most még lehet azzal takarózni, hogy rémeket látok, az csak egy alkatrész. Valóban; a mag sem kenyér, de majd az lesz belőle.
    Így áll össze a sok apró alkatrészből a “nagy mű”.
    Tényleg közel van már Krisztus eljövetele.

  8. Na gyi…gyerünk mar hadd szoljon… 🙂

    Azt tudjatok, hogy mar a teljes egészében vörös tehénfajtat is megtalaltak? Ja…a Temple Institute évekkel ezelott az egész vilagot bejarta ezért, mig Svédorszagban megtalaltak. Itt lathatjatok is 2:16-tol:

    http://www.youtube.com/watch?v=wBXaIBuRO3I

    A 4 Moz 19 szerint a vörös tehenet a taboron kivül kell elégetni, és hamvaibol kell elkésziteni a megtisztulas vizét.A vizben elkeverik a tehén hamvait, és ezzel a vizzel meghintik azokat, akik testileg tisztulasra szorulnak.

    Nem hinném, hogy a Vatikan egy ilyet bevallalna. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend