Klímaváltozás

A világ 12. legnagyobb városának 60 napra elég vize maradt

watershortage-SaoPaolo

362452_SAO PAULOForrás: NaturalNews.com

A brazíliai Sao Paolo a világ 12. legnagyobb városa és úgy tűnik, hogy 20 millió lakosának az előrelátás nem az erőssége.

A Reuters által idézett szakértők szerint a városnak

?mindössze két hónapra elegendő víztartaléka maradt és a három vésztározóból már a másodikhoz is hozzá kellett nyúlni.?

?Figyelembe véve a vízfelhasználási szokásokat és az eddig tapasztalt csapadékmennyiséget ? ami az átlag felénél is kevesebb volt ? azt mondhatjuk, hogy a tartalékok 60 napig lehetnek elegendőek,? nyilatkozta Marussia Whately, vízgazdálkodási szakember. Ezt követően senki sem tudja, hogy mi lesz Brazília leggazdagabb városának vízellátásával.

A sok vízfogyasztással járó ünnepi szezonban nagy valószínűséggel komoly vízkorlátozások várnak a lakosokra.

Sajnos Sao Paolo csupán egyike a hasonló helyzetben lévő régióknak, amelyek között megtaláljuk Kaliforniát, Indiát, Brazília más részeit vagy Kínát is.

Az embereknek szüksége van ételre, az élelmiszer megtermeléséhez, előállításához pedig víz kell, csakhogy a mezőgazdaságra egyre inkább jellemző nyereségorientált modell nem hagy esélyt a természet egyensúlyának helyreállítására. A modern mezőgazdaság és kereskedelem vegyszerekkel és monokultúrákkal próbálja leigázni a természetet a maximális haszon érdekében, megpróbálva lepasszolni az igazán nagy bajokat a következő generációnak.

Ennek eredményeként egy olyan világban élünk, ahol senki sem törődik a mai tendenciák hosszú távú következményeivel, mert mindenki megpróbál minél több pénzt kicsikarni a jövőt pusztító rendszerből.

Vegas, Phoenix és Tucson is kiszáradóban

2705457_origVegyük Las Vegast például. A város, amelyik vízellátás szempontjából semmilyen jövővel nem rendelkezik, folyamatosan új kaszinókat épít, miközben a Mead tó vízszintje már veszélyes szintre süllyedt (és tovább apad). Mit gondolnak a város lakói, mit fognak inni, ha elfogy az olcsó helyi víz?

Sajnos legtöbben inkább nem gondolnak erre a problémára, ugyanis ha ezt tennék, már régen elköltöztek volna. Hasonlít ez a hozzáállás a modern kormányok retorikájához, akik elhitetik az emberekkel, hogy a gazdasági növekedés a végtelenségig fokozható, hogy a nép szófogadóan végezze a dolgát, abban reménykedve, hogy biztonságot teremthetnek maguknak egy olyan jövőben, amit már most eladósítottak.

Az apadó vizek a költségvetési deficithez hasonlatosak

Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy majd az állam megoldja ezeket a problémákat helyettünk. Miből következtethetünk arra, hogy egy olyan kormány, amelyik 1000 milliárd dollár új adósságot termelt, csupán hogy fizetni tudja a meglévő adósságai után járó kamatokat, képes előrelátóan tervezni a jövőre?

Amennyiben az édesvizet egy bankszámlához hasonlítjuk, a világ költségvetési deficitje igencsak a csőd szélén áll. Ahogy az amerikai kormány a jelen kiadásait olyan hitelből fedezi, amit esze ágában sincs valaha is visszafizetni, az emberi társadalom a mai vízigényeket is úgy akarja kielégíteni, hogy azt soha ne kelljen visszapótolni.

Azok a társadalmak, amelyek az olcsó ételtől függnek, megismerik az éhezést és a jegyrendszert, és maradék szabadságukat is kénytelenek átadni az államnak egy kis alamizsnáért. Azok az államok, amelyek az olcsó élelmiszerek segítségével eddig képesek voltak kezelhető állapotban tartani a lakosságot, lázongásokra és társadalmi zűrzavarra számíthatnak.

Vista-do-coletor-de-água-no-sistema-de-abastecimento-de-água-da-Cantareira-na-represa-de-Jaguari-em-JoanópolisSorsdöntő esemény

A szélsőséges szárazságot visszafordítani képes csoda híján, Sao Paolo akár 60 napon belül kiszáradhat. Szó szerint.

Az emberiség történelmében még soha nem fordult elő, hogy egy 20 milliós város víz nélkül maradjon és senki sem tudja, hogy ez mivel járhat. Akárhogyan is alakul majd a helyzet Brazíliában az elkövetkezendő hetekben, a szárazsággal küzdő amerikai államokra, Las Vegasra, Dél-Kaliforniára, Észak-Texasra, Phoenix-re és Arizonára, még súlyosabb krízis vár.


Kapcsolódó cikk: Éhség és szomjúság, a két legfontosabb globalista fegyver

Előző posztKövetkező poszt

12 hozzászólás

  1. Ha megkérdeztétek volna valakit 1943-43 -ban, nem azt mondta volna, hogy itt a végidő?
    Nem lehet, hogy ha lesz is, — ne adja Isten — háború, az még nem a végidőt jelenti?

    Áldás Békesség
    Tamás

    1. “Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.” Máté 24:7-8
      Más fordítások és az eredeti görög szó (odin) szerint “mindez a vajúdás kínjainak kezdete!”
      Maga Jézus hasonlította a vajúdáshoz ezeket a jeleket. A “fájások” vagy “nyomorúságok” egyre sűrűbbek és intenzívebbek, de nem tartanak örökké és nem csak úgy céltalanul jönnek, hiszen a vajúdás végén megérkezik valaki/valami.
      Jelen esetben a leges legvégén, a nagy nyomorúság végén, maga Jézus.

      Egyébként sokan gondolták a II. Világháború alatt, hogy Hitler az Antikrisztus és, hogy eljött a vég. A történelem során több antikrisztusi uralkodó is volt, de ők csak az AK előképei voltak, egyik sem töltötte be az AK-ra és a végidőkre vonatkozó próféciákat. Jézus tanítványai is azt gondolták, hogy az ő életükben jön vissza Jézus és Néróról is azt gondolták, hogy az Antikrisztus.

  2. S?O PAULO KOZELÉBE NAGYON SOK VIZ VAN, MOSTAN KEZDODOT AZ ESSO IDO.
    NEM GONDOLOM HOGY S?O PAULO KI FOG SZÁRADNI.

  3. “Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény szólt: ?Jöjj!? Ekkor fekete lovat láttam, lovasa mérleget tartott a kezében. Úgy hallottam, mintha a négy élőlény közt szózat hallatszott volna: ?Egy mérő búza egy dénár, három mérő árpa egy dénár. De az olajat és a bort ne bántsd!?

    Egy pár napja kering egy vidi a neten: Black Horse Flying in Saud Arabia!? Most ez a sátán hamis csodajele vagy photoshop akármi nem tudom.
    Csak egy gondolat volt. (Y)

    1. Nem vagyok nagy ismerője a Jelenések könyvének, de amit te irsz az nem az antikrisztus megjelenése után történik csak?

      1. Kedves Papa!

        A hat pecsét feltörése, még a “kegyelmi korszakot” takarja.
        (Igaz, hogy a kegyelmi korszak utolsó 3,5 évében már megjelenik az antikrisztus is, de a teljes hatalmát csak a második 3,5 évében kaphatja meg, ami a 7. pecsét feltörésével kezdődik.)
        A kegyelmi korszak Jézus kereszthalálától az antikrisztus “megjelenéséig” tart, – és valószínűleg beleérthetjük még az első 3,5 évét is, mert még nem teljes a hatalma.
        Az első három és fél évének idején fog elragadtatni a Gyülekezet, és valójában a Gyülekezet elragadtatásával ér véget a kegyelem korszaka.
        (Ekkortól záródik be a POGÁNYOK előtt annak a megtérési lehetőségnek a kapuja, hogy a Krisztushoz megtértek egyben Jézus “menyasszonyai” ill. uralkodó társai lehessenek.)
        Azok a pogányok, akik ez után térnek meg Jézushoz, (mert ez után is lesz még megtérési lehetőség,) Jézus 1.000 éves királyságának idején fognak élni a Földön, emberként.)
        Ők a feltámadás és üdvözülés lehetőségét az 1.000 éves királyságot követő “utolsó ítéletkor” kapják meg.

        Szeretettel: Erika

        1. Kedves Erika!
          Már több mindenre nem reagáltam, ritkán írok, de most próbálok egy kicsit.
          A második, harmadik pecsét feltörésekor, ha pontosabb vagyok kicsit utána jelenik meg az antikrisztus én nem bontom két részre az időket, hisz elég veszélyes már most is. Ami még nagyon fontos már írtam ezt is a 6. pecsét magasságában lesz a lelkiismeret vizsgálat, amikor is tűnnek emberek el a földről, de ebbe most nem mennék bele.
          Ez után, aki itt marad vagy Isten mellett lesz vagy ellene nem lesz harmadik út. Utána kezd el tombolni az antikrisztus, de ennek is megvannak a lépései.
          Erika benne vagyunk az időkben ti úgy írtok és nem akarok senkit véletlenül sem bántani, mintha ez egy másik bolygó lenne. Azért vagyok lehet keményebb, mert már nem lehet tökölni.
          Az első pecsét fel van törve a hamis próféta megjelent a világ színpadán és még nem igazán nyíltan, de teszi a dolgát.
          A háború elő van készítve, az antikrisztus fellépése szinte teljesen. A gonosz egyesíti erőit. Vihar előtti csendben élünk. Krisztus 2010-től felkészítette azokat akár nulláról, akik ki akarnak tartani mellette. El látta fegyverekkel a lélek fegyvereivel. Nem fogják meglepetések érni. Nálam ez 20 éve elindult, de 2010-től is mindenki felkészülhetett. Mindenkinek saját döntése mit tesz. Az elméleti síkról most már lépjen át a gyakorlatba, aki nem tette meg.
          A háború már nem elkerülhető a büntetés még igen, igaz nehezen.
          Akinek a Teremtő lehetővé teszi, hogy végigcsinálja már nem hal meg hanem átváltozik az új korszakra. Ők lesznek az igazi hősök ők dicsőítik meg Istent és a halál nem fog győzni.
          Az a baj egy csomó mindenről nem is merek még írni.
          Szeretettel :
          Palas

        2. Kedves Palas most olvasom: a lélek fegyverein kívül az önellátásra gondolsz? Családjainkért, és a többiekért-mindenkiért ha lehet? Mert azt még sajnos fizikai síkon nem tettem meg, elméletben megvan a lehetőség hogy másnak is segítsek.
          Igen, tapasztalom hogy Jézus ITT van és velünk marad (nem jön vissza mert el sem ment) hanem, eljön dicsőséggel ! Viszont a mi dolgunk, hogy másoknak segítsünk, ezért, kérlek, légyszi, amit tudsz mondanád? Köszönjük 🙂

      2. Kedves Papa!
        A rövid válasz a kérdésedre, hogy a harmadik pecsét az idők jeleiről beszél, ez az Antikrisztus uralma előtt és alatt is igaz lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend