Globális valuta @hu

A dollár készen áll a kivégzésre

Bloody-Dollars-650x360Forrás: homelandsecurityus.com

Az elmúlt egy év során egyre többen erősítették meg, hogy Barack Obama célja a dollár ?kivégzése?, hogy helyére egy nemzetközi világvaluta és természetesen a valutát felügyelő globális kormány léphessen.

Sokan nevettek ezen, kijelentve, hogy csupán mesterségesen gerjesztett hírverésről van szó. Mások tíz körömmel ragaszkodnak a ?normális állapotról? kialakított nézeteikhez és kizártnak tartják, hogy ilyesmi valaha megtörténjen.

Ma, hozzávetőleg egy évvel azután, hogy a kérdés kezdett komollyá válni, a terep készen áll a dollár kivégzésére. A folyamat megtervezése régóta folyik, nem a véletlen és nem is a hozzá nem értés, illetve az Obama rezsim vagy az azt megelőző kormányok amatőr gazdaságpolitikájának eredménye. Szándékos folyamatról van szó, amit jelenleg az Egyesült Államok és Oroszország és természetesen a hatalmi elit közötti geopolitikai mesterkedések által generált köd takar.

Az amerikai dollár egyértelműen a végelgyengülés jeleit mutatja, ami nemcsak az új Fed vezér, Janet Yellen felszínes mentőintézkedéseiben, de Oroszországnak az amerikai lépesekre adott válaszaiban is megmutatkozik.

A legmagasabb szinteken folyó aszimmetrikus harcról van szó, amit Putyin nagyon jól ismer, hiszen évekkel ezelőtt a rubel ellen is bevetették már.

A zerohedge nagyon jól szemlélteni a legújabb támadás lényegét a ?Petrodollár riasztás: Putyin új gázmegállapodást készül bejelenteni Kínával? című cikkében, amiben leírja, hogy ?miközben a nyugat azzal van elfoglalva, hogy megakadályozza Oroszországot Ukrajna és/vagy egyéb területek megszerzésében, Putyin, szokás szerint, három lépéssel előre gondolkozik.?

?Miközben Németország és Európa egyelőre még azon aggódik, nehogy a Gazprom elzárja a csapokat, Oroszország fontos bejelentésre készül a Kínával kötendő energiaszolgáltatási megállapodásról. A lépés geopolitikai megarengéseket indíthat el a világban és igazi árualapú tengely mentén kötheti szorosra a két hatalmas ország közötti kapcsolatokat.?

Egy olyan folyamatról van szó, ami egymástól látszólag független eseményeket köt össze. Ilyen például az Arab tavasz, Líbia megszállása, Szíria folyamatos destabilizálása és természetesen az ukrán ügyekbe való beavatkozás. Ezek az események mind összefüggnek egymással, mint ahogy azok a bizonyos ?bankár halálesetek? is, amik mögött szintén több rejlik, mint amit a nyilvánosság orrára kötnek. Nem kell mást tenni, mint néhány lépés távolságból szemlélni az összképet és azonnal látni fogjuk, miként terelik a világot a globális kormányba, miként veszik el és osztják újra az emberek vagyonát és miként hajtanak mindenkit pénzügyi rabszolgaságba.

Sokan töprengenek azon, hogy miért van szüksége az amerikai kormánynak arra a rengeteg lőszerre és katonai felszerelésre az Egyesült Államok utcáin. Amikor az emberek hirtelen ráeszmélnek majd, hogy a nyugdíjas évekre félretett megtakarításaikból nem fognak tudni megélni, a helyzet igen gyorsan elfajulhat. Egyesek meg lesznek győződve arról, hogy az amerikaiak és kereskedelmi partnereik a sorozatos melléfogások, esetleg valamiféle kozmikus baleset eredményeként nem képesek többé ételt, benzint és egyéb alapszükségleteket vásárolni, amikor a valóságban ezt pontosan így tervezték. Ennek a tervnek a hatásait pedig hamarosan látni fogjuk.

Előző posztKövetkező poszt

1 hozzászólás

  1. Igen, elgyengül a dollár, de ez egyben egy új mega-válság kezdete.
    Ezzel a válsággal (ami erősebb, mint a 2008as), pár év nyerhető a nyersanyag és erőforrás válság előtt.
    Értem a logikát bent, de a kimenetele a történetnek nem determináns azaz, megérzésem szerint nem az nyer, aki úgy érzi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend