Idők jelei

Katy Perry okkult ceremóniája az idei Grammy díjátadó gálán

Katy-Perry-2014-Grammy-Awards

Valószínűleg a legtöbb olvasónk nem látta az idei Grammy díjátadót. Amennyiben így van, az alábbiakban belinkelt néhány elemzés bőven elég is belőle. Az idei főattrakció Katy Perry előadása volt, aki boszorkánynak öltözve táncolt, ruháján a templomos lovagrend keresztjével, Moloch szarvakkal, sötét ruhába öltözött ördögszarvas táncosokkal körülvéve. Az egész koreográfiát a boszorkányszombatnak nevezett rituálé alapján állították össze, aminek végén a seprűn táncoló Perry-t máglyán égetik meg. A középkorból származó leírások alapján a boszorkányszombat legfőbb elemei a kör alakban történő táncolás, a kereszt megtaposása, az ördög nevében történő újrakeresztelkedés és az emberáldozat. A résztvevők felajánlják testüket a démonoknak a rituálé során, amelyen úgy gondolják, hogy maga Sátán is részt vesz.

Ez a keményvonalas okkult szimbolizmus nem véletlenül került az előadásba. A minden apró részletre kiterjedő szervezés mutatja, hogy mennyi energiát és odafigyelést fektettek abba, hogy az előadás a kívánt hatást érje el. A Twitter hemzseg a bejegyzésektől, amikben a felhasználók hitetlenkedve írják, hogy ha nem csal a szemük ?Katy Perry a Sátánt idézte meg a Grammy-n.? És valóban. Manapság nem nagyon kell elemezni az ilyen produkciókat, mert az okkult elemek mindenki számára egyértelműek.

Vajon néhány éve viccelt az énekesnő, amikor egy tévéinterjú során azt mondta, hogy ?eladta a lelkét az ördögnek?? Ezek nem amatőr előadások. Egyetlen elem sem kerülhet egy ilyen programba véletlenül. Ez azt jelenti, hogy vagy az előadás egyik rendezője vagy Katy Perry merült el nyakig az okkultban vagy mindkettő.

Az elit számára ezek fontos dolgok. Bizonyára sokan vannak, akik nem hisznek az okkult rituálék hatásában vagy az Illumináti szimbolizmusban, a lényeg azonban, hogy maga az elit hisz bennük. Azokat az előadókat, akik magukévá teszik és hajlandóak népszerűsíteni ezeket a világ előtt, természetesen előnyben részesítik. Ezért van az, hogy az ilyen motívumok egyre gyakrabban és egyre félreérthetetlenebb és arrogánsabb formában bukkannak fel a nyilvános előadásokon.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Katy Perry fellépése során ilyen motívumok jelentek meg. Talán az E.T. című dala fejezi ki leginkább hitvallását.

Elegendő néhány sort idézni a dal szövegéből:

Megbabonázol,
Lehet, hogy te vagy az ördög?
Lehet, hogy egy angyal vagy?
Az érintésed megbűvöl,
Olyan mintha lebegnék,
A testem ragyog tőle.
Azt mondják féljek.
Te más vagy mint a többi.
Futurista szerető,
Más DNS,
Nem értenek meg téged.

Refrén:
Egy egészen más világból jöttél,
Egy másik dimenzióból.
Felnyitod a szemem,
és készen állok.
Vezess a fényhez!
Csókolj, csókolj!
Fertőzz meg a szerelmeddel és
tölts meg a mérgeddel.

Vigyél el, vigyél el!
Áldozat akarok lenni.
Készen az elrablásra.
Te egy földönkívüli vagy.
Az érintésed idegen.
Természetfeletti.
Földönkívüli.

Csak a vak nem látja, hogy miről énekel Perry, a dal videója, amit a YouTube-on már 256 millióan néztek meg, pedig minden kétséget eloszlat.

Vajon milyen hatással van egy ilyen dal a fiatalokra, akik újra és újra végighallgatják és éneklik ezeket a sorokat?

Ezért kedveli az elit tulajdonában lévő média és zeneipar a Katy Perry-hez hasonló előadókat. Tökéletes eszközök arra, hogy előkészítsék a fiatalokat a készülő világvallás elfogadására, amiben, ahogyan arról a dal is bizonyságot tesz, valószínűleg szerepet kapnak az állítólagos földönkívüliek és persze vezetőjük, aki az Antikrisztuson keresztül próbálja megvalósítani évezredek óta szövögetett tervét.

[divider_1px_bg]

Melissa Melton elemzése (angol nyelven): http://youtu.be/NYiSpDL3Htk

Mark Dice elemzése (angol nyelven): http://youtu.be/pUvE4IyOjM0

[divider_1px_bg]

Hála Istennek volt a Grammy díjazottak között olyan is, aki tudatosan távolmaradt az eseménytől. Mandisa Hundley, gospel énekes, hivatalos Facebook oldalán magyarázta el rajongóinak, miért döntött úgy, hogy nem jelenik meg a díjátadón.

Bár hálás volt és igazi megtiszteltetésnek érezte, hogy egyáltalán a jelöltek között szerepelt, Mandisa úgy érzi, a Grammy gála nem túl pozitív környezet számára élete ezen szakaszában.

Távolmaradásának egyik oka, hogy keresztényként mostanában sokat küzd a kísértések ellen.

?Igen. Mindkét alkalommal, amikor ott voltam a Grammy gálán, olyan előadásoknak voltam szemtanúja, amiket szívesen kitörölnék az emlékezetemből és idén is számos előadást továbbtekertem. A fő ok azonban nem ezek, hanem én magam voltam,? írja Mandisa.

?Sokat küzdök azzal, hogy ?a világban vagyok, de nem e világból való vagyok? mostanában. A test, a büszkeség és az önző vágyak erős hatásainak estem áldozatul.?

Mandisa úgy gondolja, hogy egy hívőnek nem kell elzárnia magát a világtól, vagy tartózkodnia attól, hogy megossza másokkal a hitét, és rámutatott, hogy egy keresztény számára fontos, hogy másképp beszéljen és ezzel ?kiragyogjon? a többiek közül.

?Ha ismét jelölnének, és úgy érzem, hogy meg tudok birkózni a dologgal, elmegyek, bár valószínűleg olyan lennék, mint egy partra vetett hal abban a közegben. Ugyanakkor Jézus, a bűnösök barátja is éppen így érezte magát, mégis képes volt ragyogni közöttük? szóval a Szent Lélek erejével én is megtehetem,? tette hozzá.

Egy másik népszerű gospel énekes, Natalie Grant pedig egyszerűen felállt a gála közepén és kisétált, miután több olyan előadásnak is tanúja volt, amiket még a fővonalas média is okkultnak ítélt.

Natalie-t két díjra is jelölték. Érkezése után a Twitteren tudatta rajongóival mennyire izgatott, de rövid időn belül megírta, hogy korán távozott, mert a látottak nem voltak összeegyeztethetők keresztény hitével.

?Korábban eljöttünk a Grammy gáláról. Sok gondolatom van az esettel kapcsolatban, de azt hiszem, jobb, ha ezek most a fejemben maradnak. Annyit azért kimondok, még soha nem éreztem ekkora megtiszteltetésnek, hogy Jézusról és Jézusnak énekelhetek és még soha nem voltam ennyire biztos az általam választott útban.?

A cikkhez használt források:

The American Dream
The Blaze
Infowars

Előző posztKövetkező poszt

42 hozzászólás

  1. Én egyet értek abban hogy ez egy okkult szertartás volt de azzal nem hogy a ruháján a vörös “kereszt,, a templomosokhoz kötődik.

  2. ” A középkorból származó leírások alapján a boszorkányszombat legfőbb elemei a kör alakban történő táncolás, a kereszt megtaposása, az ördög nevében történő újrakeresztelkedés és az emberáldozat. A résztvevők felajánlják testüket a démonoknak a rituálé során, amelyen úgy gondolják, hogy maga Sátán is részt vesz.”

    Ezeket a leírások forrása a több 100 000 ártatlanul megkínzott és kivégzett áldozat kínzásokkal kicsikart és éppen ezért érvénytelen vallomása, valamint az eszement és bigott, elfojtott szexualtású, kegyetlen és szadista boszorkányégetők kifelé ájtatos, befelé feneketlensötét fantáziája. A kereszténység álcája alatt a legundorítóbb és legvisszataszítóbb tömeggyilkosságokat követték el a boszorkányégetések évszázadai alatt és a legképtelenebb vádakat sorakoztatták fel egy Európaszerte fennmaradt ősi vallás csoportos vagy egyéni követői ellen.
    Bár a tájékozatlan vagy félretájékoztatott tömegek szemében a boszorkányság egyenlő a sátánizmussal, én inkább azt mondanám, egy elképesztően régi természetvallás maradványa, amely lappangva fennmaradt Európában a kereszténység térhódítása után, aminek semmi köze se a kereszténységhez, de semmi köze a sátánhoz, sátánizmushoz sem. Ez a visszataszító előadás, amit ez az énekesnő bemutatott, sokkal inkább a fekete judeokrata szabadkőművesség kereszténységgyűlölő és azt kicsúfoló produktuma.

  3. Az atya és a fiú egy és ugyanaz vagy sem?
    Azért kérdezem mert többször kinyilatkoztat Jézus dolgokat amit csak az atya tud. Mégis többen azt hiszik az atya és Jézus egy és ugyanaz.
    Hogy van ez?

    1. Nem ugyan az a atya mindenhol van .
      A fiút néha elküldi rendet tenni .
      Múltkor életét adta , de most mit fog tenni ?

  4. http://aranylaci.freeweb.hu/jezus/jezus.htm

    És most nincsenek utálatos , dolgok .
    A szeretett egyetemes törvényét nehéz magyarázni vele .Ez a lényeg ez is oka hogy , nem szeretem .

    1 ., Nincs kiválasztott nép , mert ha van az nem nézheti le a többit .
    2., Ha van akkor annak többet kell , vállalnia a többinél , rendet kell tartania .
    3., Ki a másikat lenézi legyőzni akarja nem lehet kiválaszott nép , csak az amelyik
    föl akarja emelni másikat .

    Isten türelmes , amíg a szövetséget megtartod , de ha nem akkor jön a megpróbáltatás .
    És mivel egy formán szeret mindenkit , nem más vérével kell fizetned .

    Ja és a megpróbáltatás fél óra legalább vagy 3,5 év de ezek több száz évek mivel égi
    időben számolják .Reméljük lassan végéhez ér , számításom szerint már ott vagyunk .
    lassan .

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/01/hit-halhatatlansagban-tanulmany.html#.Uuz7JT15PSk

    És az a részünk, amiről úgy véljük, hogy örök, azok nem az észbeli készségeink vagy képességeink, hanem a reményeink, vágyaink és az érzelmeink. Valójában azok vagyunk, amit érzünk.

    Tehát mi is a Urunk egyetlen parancsa :

    1. Mt 5,43
    Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
    2. Mt 5,44
    Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.
    3. Mt 19,19
    Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.
    4. Mt 22,37
    Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
    5. Mt 22,39
    A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
    6. Mk 12,30
    Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
    7. Mk 12,31
    A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.
    8. Lk 6,27
    De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek,
    9. Lk 6,35
    Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.
    10. Lk 10,27
    Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.
    11. Jn 13,34
    Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
    12. Jn 15,12
    Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.
    13. Jn 15,17
    Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.

    Ha csak ennyit parancsolt mi szerint ítélhet ?

    http://tudnodkell.info/testterkeppel-a-pozitiv-negativ-erzelmek-kimutatasa/

    A érzelmeid is hatnak rád mivel az a lelkedre hat .
    Tehát ebben kell fejlődni , valószínűleg azért mert a úrnak terve van a jobban
    szeretni képes emberekkel .
    Na és ezt egyesek észrevétlenül gátolni akarják ezt .
    Ha megtudod kik ezek , megérted mi történik .

  5. Akinek van értelme ezt magyarázza el:
    1.
    Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
    2.
    A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
    3.
    És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. ez volt az első nap
    eztán két napon mást teremtett
    majd csak három nap múlva teremtette a fényt adó bolygót, érdekes
    14.
    És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
    15.
    És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.

    1. Istennek nincs szüksége Napra, hogy fényt teremtsen. Azt nem tudni, miért pont ebben a sorrendben teremtette a dolgokat, de ez mindegy is, mert mindet meg tud tenni.

    2. Egyetértek azzal, amit . írt és még hozzátenném, hogy talán így akarta összeférhetetlenné tenni a teremtés bibliai leírását a réselmélettel. A növények egy napot kibírnak nap nélkül, de évmilliókat nem. 😀

      1. Ez az össz valaszod öregharcos kérdésére Thea? Bravo!! De a lényeg, hogy szexi a hangod.

        1. Már megválaszolták a kérdést, én csupán jeleztem, hogy egyetértek. Valóban nem tudok többet hozzátenni és nem is hiszem, hogy minden kérdésre nekem kell válaszolni. Én magam is sokat tanulok mások hozzászólásaiból. Neked is áldott estét.

    3. 1. ÍZ-TEN ? végtelen ködökben rejtőző ? erejéből villámként vált ki a Fény, de nem tűnt el, mint a lecsapó villám, hanem lett Világossággá és örök maradt.

      Ez a magyarázat :

      Előkerült annak a népnek a bibliája a idők folyamán akiknek földjét a izrael elfoglalta .
      Ebből a teremtés történetből ez a válasz jön ki a kérdésedre .

      Kivonat XXII. János Pápa beszédeiből
      Az Ószövetség “egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt
      népnek megmásított történelme”.
      Olvasd el a forrását én ezért nem szeretem , hazugok szavát nem olvasom szívesen mégha
      sok igazság is van benne.
      Ez lehet a egyik oka , a jóslatoknak .
      http://albar.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=51071
      http://www.magtudin.org/magyar_biblia.htm
      És sok kérdésre választ ad.

      1. “Ne tegyétek magatokat tisztátalanná mindezekkel, mert azok a népek tették magukat mindezekkel tisztátalanná, amelyeket kiűzök előletek. Mert tisztátalanná vált az a föld, ezért számon kérem rajta a bűnét, és kihányja az a föld a lakosait. De ti őrizzétek meg rendelkezéseimet és döntéseimet. Ne kövessétek el ezeket az utálatos dolgokat, se a bennszülött, se a köztetek tartózkodó jövevény. Mert mindezeket az utálatos dolgokat az előttetek fekvő földnek a lakosai követték el, és tisztátalanná lett az a föld. Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket. Mert aki csak egyet is elkövet ezek közül az utálatosságok közül, azt mind ki kell irtani népe közül, ha ilyet követ el. Őrizzétek meg, amiket elrendeltem, és semmit ne kövessetek el azok közül az utálatos szokások közül, amelyeket előttetek elkövettek, és ne tegyétek magatokat tisztátalanná azokkal. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!” 3Mózes 18:24-30

    4. Jel 21,23
      A városnak nincs szüksége sem a Nap, sem a Hold fényére, mert Isten dics?ségének ragyogása világítja meg. A fény forrása pedig maga a Bárány (Jézus).
      Jel 22,5
      Éjszaka nem lesz ott többé, Ezért nem lesz szükségük sem lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr Isten világossága fogja beragyogni ?ket.

  6. Kedves THEA .
    Mitől jelentkezik az, hogy a hozzászólás nem jelenik meg és az ismétlés
    után a következő szöveg jelenik meg ? Többször próbálva is ismétlődik .

    Duplicate comment detected; it looks as though you?ve already said that !

    Értem, hogy a rendszer jegyzi, hogy már létezik, de a megjelenés elmarad .

    1. Kedves Seraf!
      Csupán arról van szó, hogy a kettőnél több linket tartalmazó kommentekhez jóváhagyás kell. Ez egy biztonsági beállítás a spamek miatt, amikből sajnos átlag napi 200 (!) darab érkezik. Ha szeretnéd, hogy a hozzászólás azonnal megjelenjen, ne legyen benne kettőnél több link vagy tedd fel több részletben, de az is megoldás, hogy kihagyod a link elejét (http://), persze ilyenkor nem lesz kattintható.

      1. Kedves THEA .
        Nagyon szépen köszönöm a segítséget és az információt :
        A bejegyzést és kérdést követően eszembe jutott a rend –
        szer ezen spam bállítása / tiltása, de a válaszod előtt már
        nem akartam a bejegyzéssel “kutyafuttában próbálkozni” .
        { Mégegyszer köszönöm a segítséget és a későbbiekben
        a jelzésednek megfelelően járok el, ha több link is lenne }

  7. ÖREGHARCOS .
    Az ‘antikrisztus’ megjelöléssel ugye nem a jelenések könyve Fehér Lo –
    vasára gondolsz ? : Talán a sok megtévesztő “handa-banda” videó he –
    lyett ideje lenne értelmezni az ‘eredeti’ kijelntéseket, ami arra vonatko –
    zik ; Mitől lesz akkor az ‘antikrisztus’ az Írás szerint nagybetüvel Isten –
    hez / Teremtőhöz *Hű* és *Igaz* ?!
    A jelenések könyvében nem szerepel ‘antikrisztus’ szó s az Új-Szövet –
    ségben ( Apostolok kijelentése szerint ) használt ‘antikrisztus lelkülete’
    minden olyan akkori / mostani emberre vonatkozik, aki tagadja ( pl. ate –
    isták ) az Atyát és a Fiút .
    Így terjed a vallásos dezinformáció azok között, akik az Írás ellenére a
    média manipulált tévelyítésének hisznek – Pedig ellenőrizhető a jelzés .

    http://www.youtube.com/watch?v=2_ANXVTyAWo
    http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/DL-HUN/BIBLIA/Biblia-1A.html
    http://www.zalaclub.hu/APOCALYPSE/DL-HUN/BIBLIA/Biblia-1C.html

    Alapvető kérdés, hogy ellenőrizetlenül a mádiának hisz-e valaki, vagy
    az Írásnak, mert a dezinformációt azoknak szánják, akik nem olvassák .

    http://www.youtube.com/watch?v=ZeXmgVbpleM
    http://www.youtube.com/watch?v=LvtCZr4BDro
    http://www.youtube.com/watch?v=1SrsXEBPhco

    Még valami : Sokan egybemossák a ‘krisztus’ szót Jézus nevével ; Pe –
    dig annak külön jelentése van – És ha Jézus ( a Bárány ) nyitja fel a ‘pe –
    cséteket’, akkor nyilvánvaló, hogy … De ezt értelmezze mindenki maga .

  8. Túl sokat fantáziál a szerző, most komolyan azt gondolja bárki is, hogy ezek hisznek abban, hogy itt Sátánt idéznek?! Ennek egy célja van, hogy eladható legyen, a “darkos” témák most is trendik és a hívők felháborítása is csak jó reklám. Az egész olyan mókázás, mint a Halloween az amerikaiaknál és jót nevetnek azokon, akik ezt komolyan veszik.

    1. Ebben az a szomorú, hogy attól, hogy te vagy mások (ahogy mellesleg a cikk is írja) nem hisznek ebben, a hatás nem marad el. A szavak valós dolgok, még a kimondatlanok is.
      “Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.”

      A cikkben utalt szavak pedig rombolnak.

      1. Elég a szándék is, hát még ha tettek követik.
        Nem szükséges, hogy közvetlenül a szándék hordozója álljon ott és csinálja végig, küldheti szolgáját is, ha az pontosan hajtja végre az utasításokat.
        A műsor a nézők szórakoztatására volt, de nem értük. Ők is kellék voltak, a hitük kellett, a szeretetük.

    2. Kedves Prew!

      Csak egy urat lehet szolgálni. Te eldöntötted már melyiket választod? Mert amelyiket nem vallod Uradnak, azzal automatikusan a másikat választod!!!!! Gondolod át, ki mellé teszed le a voksodat!!! Mi a többség már tudjuk, hogy Jézus Krisztust választottuk és a fentiek szerint jól döntöttünk!!!!

      szeretettel: Mágnes

    3. Adrian: igen, ennek egy célja van: eladni a Katy Perry brandet. És lám működik, még mi is itt róla beszélünk, ha előadott volna valami egyszerű tingli-tangli dalt, a kutya se foglalkozna vele.
      Thea: én nem hiszem, hogy szavakkal varázsolni lehetne, hatása annyi van, amennyire hagyjuk, hogy ránk hasson. Szerintem senkire nincs rossz hatással egy ilyen előadás, csak azokra, akik a hisztériát keltik körülötte.
      Mágnes: köszönöm a jó szándékot, de én nem szolgálok senkit, Jézusban sem hiszek és a “másik” fickóban sem.

      1. “Az ördögök felől emberi fajtánk két ellenkező, de egyaránt súlyos tévedésbe eshetik. Az egyik az, ha nem hisszük létezésüket. A másik az, ha nem csak hisszük, de túlzott és egészségtelen érdeklődést tanúsítunk irántuk. Nekik maguknak mind a két tévedés egyformán tetszik, és egyforma örömmel üdvözlik a materialistát és a varázslót is.” – C.S. Lewis

        1. Nem hiszem, hogy az én hitvilágom fontos a téma szempontjából. Ami a lényeg, hogy túlbuzog a fantáziátok, ha azt hiszitek, hogy ezek ott komolyan gondolják ezt a dalt és koreográfiáját. Itt csak a ropogós dollárok számítanak, semmit nem hisznek el ezek ebből, kár többet látni mögé.

        2. Amiről te beszélsz azt úgy hívják szabad akarat, jogodban áll eldönteni, hogy hiszel-e vagy sem, tudod mindennek megvan a következménye. Mikor az életben hibázol nem tartod be a játékszabályokat büntetés jár érte, ez van amikor nem tartod be Isten parancsolatait és nem engedelmeskedsz neki, ez nem azt jelenti, hogy most Isten megbüntet téged, mert így beszélsz Ne félj, csak ahogy Thea is írja nem mindegy melyik oldalon állsz és amit szemünkkel nem látunk vagy nem hiszük az nem jelenti azt, hogy nem létezik! Nézz csak körbe mit látsz a világban? hogyan viselkednek az emberek és miért? Szerintem elég egyértelmű kinek a keze munkája ez! A sátán legnagyobb megtévesztése ha elhiteti az emberekkel, hogy ő nem létezik és úgy látom igen jól csinálja. Vagy tedd fel magadban a kérdést ha nem létezik Isten vagy pokol és mennyország, akkor sokan közületek, miért félnek a haláltól? Egy ateistának meghal a barátja, miért mondja azt, hogy biztos már egy jobb helyen van, ti milyen jobb helyben hisztek? És ne haragudj, hogy megkérdem, de ha ez az egész nem érdekel téged, akkor mit keresel itt?

        3. 1. Jézus létezése nem hit kérdése, hanem történelmi tény.
          2. Ha csak a ropogós zöld hasú számít, akkor szerinted az ilyesfajta megnyilvánulással Katy Perry-t leszerződő kiadója mennyi zsozsótól esik el, ha figyelembe vesszük azt, hogy az ilyenek miatt sokan-keresztények és muszlimok egyaránt- nem fogják ezentúl megvenni lemezeit. Csapj a hasadra és abból a több milliárdnyi hívőből számolj kb.10 millió potenciális vásárlóval. Reális szerinted ez a szám? Szerint igen, figyelembe véve azt, hogy természetesen nem minden keresztény és ugyanúgy nem minden muszlim költhet ilyesmikre, vagy hogy nem mindegyik közülük érdeklődik K.P. iránt. A muszlimok úgy kerülnek ide, hogy a korán is tanít sátánról((arab neve iblis) és ezért ők(is) mindenfélét éreznek iránta, csak éppen rokonszenvet nem. Az ilyen meg olyan lemezeladási statisztikáktól én ezért nem esek hasra, mert tudom, hogy a “felpumpált” és közzétett eladási adatok jót tesznek a további üzletnek. Szóval ebből is látni, hogy itt nem is a pénz a lényeg. A vevőket nem elveszíteni akarjuk, hanem megszerezni. De ettől én én még elfogadom azt is, hogy te ezt más kép látod.

          Szia

        4. Dávid19: ki mondta, hogy engem nem érdekel ez az egész? ide azért nézek be néha, mert érdekel, hogy mit gondolnak mások. Például ez a közösség itt, attól függetlenül is hogy nem értek egyet sok mindenben. Gondoltam a sok egymásra bólogatás mellett elfér egyetlen ember, aki ellenvéleményt formál, zavar? A magam részéről azt hiszem nem baj, ha valaki kimondja nektek (még ha nem is hiszitek el), hogy elég sok ezekben a cikkekben a minden alapot nélkülöző spekuláció.

          Adrian: Szerinted Katy Perry profi menedzsmentje nem mérte fel a lehetőségeket? Hiába nagyon keresztény többségű ország az USA, még egy Marilyn Manson is sztár tud lenni, pedig ahhoz a manushoz képest ez a csaj egy angyal. Egyébként meg a csaj hívő keresztény. Csak éppen egy két lábon járó brand is.

          Egyébként meg köszi mindenkinek, hogy győzködni akartok, de a teológiai vita felesleges, nem fogjuk egymást meggyőzni, beszélgessünk hát inkább a témáról! (Persze ha valaki nagyon akarja én állok elébe, csak ennek nem itt a helye szerintem.)

        5. Thea! Prew kezdett úgy, hogy a fantáziánkon túl, ennek a történetnek nincs semmilyen vallási vonzata, hogy ez csak üzlet. Egy szóval sem mondtam, hogy az elit kit és kit nem akar megcélozni ezzel a zenével vagy produkcióval. Én Prewnak csak azt próbáltam elmagyarázni, hogy egyáltalán nem logikus amit mond. Ha valaki tényleg csak a pénzt nézi akkor nem így és nem ilyen zenével próbálkozik. Egyébként Prewnak már az első hozzászólásából kiderült, hogy egyáltalán nem gondolja át azt amit mond, csak mondja. Íme a gyöngyszem.
          “Ennek egy célja van, hogy eladható legyen, a ?darkos? témák most is trendik és a hívők felháborítása is csak jó reklám”
          “A hívők felháborítása jó reklám.” Kinek jó? Nem tudom, talán az ateista vevőkre gondolt. Biztosan így lehet, mert akkor ez lenne a világ legnagyobb marketing fogása, hogy kapásból felháborítod az egyik legnagyobb és legbiztosabb vásárló csoportot, hogy aztán “eladható legyen” a cucc. Logikus nem? Prew szerint igen.
          Egyébként csak annyiban hibázott, hogy a marketinges kérdésben nem a megfelelő közeget választotta.

          End of story

        6. Én inkább arra reagáltam, amit Prew írt, de a te gondolatmeneted is jobban érthető most ezzel az utolsó kiegészítéssel. 😉

        7. Adrian: piaci réseket kell megcélozni, nem feltétlenül a legnagyobb felvásárlóréteg a cél. Különben szerinted hány keresztényt térít el egy ilyen produkció? Nekem fogalmam nincs, de nem hiszem, hogy mindet és talán egyre kevesebbet, hisz a vallásosság az USA-ban is csökkenőfélben, ráadásul a fiatalok amúgy is vevők a “tiltott gyümölcsre”, még ha később ki is növik ezt. Egy előadót érdekességét is fent kell tartani, meg kell újulni és egyértelműen újdonság erejével hatott egy ilyen előadás egy olyan csajtól, aki a kezdetekben gospelt énekelt. Hallottál már arról, hogy a negatív reklám is lehet jó reklám? Nos szerintem nem mindig igaz, de ez esetben van benne valami. Ez a hírverés eléri ám azokat is, akiket nem zavar a téma, akik meghallgatják Katy Perryt, akár a többi dalát is, potenciális vásárlók. Hidd el, van ebben logika, üzletileg nyilvánvalóan kockázatos (minden kockázatos, mert nagyon magasról nagyot lehet bukni), de egyáltalán nem logikátlan, ahogy te gondolod. Én is átgondoltam, a menedzsmentje pedig aztán egészen biztosan.
          És ismét mondanám akkor: Marilyn Mansonnak legsikeresebb albumának sokkal több eladása volt, mint Katy Perryének. A keresztény többségű USA-ban is. Van felvásárlópiac mindenre.

    4. Az en szereny velemenyem szerint ennek a Grammy atadonak, es a nevezett okkultista szeansznak sokkal nagyobb jelentosege van, mint mi azt gondoljuk.
      Megprobalom pontokba szedni, a teljesseg igenye nelkul:
      – A “szertartast” a televizioban vilagszerte es nyiltan latni lehetett. Ez mar nen a 80-90-es evek, amikor a hasonloan megjeleno “eloadomuveszek” meg szelsosegesek vagy satanistak voltak. Ma mar ez a trendi. A 80-as evek sotet es rejtozkodo satanizmusa ezekszerint ma mar nyiltan, a mainstremaben felvallalhato, sot ez a divatos.
      – A nevezett atadon megjelent Madonna is, akitol korabban mar a superbowl-al kapcsolatban lathattunk hasonlo “baphomet” eloadast. Madonna, superbowl, baphomet itt: http://www.youtube.com/watch?v=zqQJTjCRWSs
      Madonna a mostani Grammy atadon fekete boszorkanynak oltozve jelent meg. Kep itt: http://wpc.4d27.edgecastcdn.net/004D27/2014/Awards/2014Grammys/MadonnaRalphLauren2014Grammys/Madonna-Ralph-Lauren-2014-Grammys-Tom-Lorenzo-Site-2.jpg
      – a “rendezvenyen” fellepett a Metallica is, mondhatni nem kevesbe okkult videoklippel a hatterben (katonak, haboru, szogesdrot, “X” mint kereszt es antikrisztusi jelek), meghozza a “One” cimu szerzemennyel. Megtekintheto itt: http://www.youtube.com/watch?v=s5YPrEN6SM8
      Hozzatennem, hogy a fellepes szimbolizmusa szerint katonak tapossak a keresztet.
      Egy masik erdekesseg az egyuttes egy korabbi videoklipje itt:
      http://www.youtube.com/watch?v=EFqjDXy9s5A
      Szinten prediction-nek tekintheto. A foldbe becsapodo meteor/ustokos (ISON?) utan kovetkezo haboruk, jarvany, chemtrail, vilaghaboru, stb vizioja.Erdekesseg.

      Tovabblepve:
      – 2014 januar honap fontossaga/erdekessege, hogy azon ritka honapok egyike, amikor egy honapon belul ket teliholdat is lathatunk. Az elso januar elsejere, a masodik pedig januar 30.-ra esett. Az amerikai nyelvezetben ezt a masodik teliholdat “Black Moon”-nak hivjak. A Grammy dijatado is ehhez az idoponthoz kozel “teljesult”, micsoda veletlen osszefugges.
      – ha kicsit belelepunk az okkult-ba, es a fentiek szerint ezt a Grammy-t mint megelozo fohaszt, mondhatni “negativ istentisztelet”-et tekintjuk, akkor kell jonnie egy nagyobb “konzekvencianak”. Ergo a vilagszerte publikalt satanista ritus mintegy “eletre hivasa” a gonosz eroinek, melyeknek a kovetkezo idoszakban kellene materializalodnia. Es hat mi lehet a materializalodas targya? Talan a kovetkezo pontok:
      – februar 2.-a, super bowl donto (ugye latjuk az osszefuggest a grammy esemeny es a superbowl kozott? madonna, baphomet, a skarlatba oltozott parazna no, jezabel szelleme, stb)
      – a super bowl dontojet ero brutalis terrorcselekmeny (jelzem, hogy ez lehetseges false-flag esemeny) eshetosege mar korabbi mozifilmekben mint prediction felmerult: 2002, The sum of all fears (magyarul: A retteges arenaja) http://www.youtube.com/watch?v=H-h_xgdM8FI
      tovabba: Batman the dark knight rises (a sotet lovag felemelkedese) http://www.youtube.com/watch?v=UsoYwysCdfY
      – emellett ne hagyjuk ki, hogy december ota (a csomag megerkezett new york-ba szepen csendesen, mint ahogy korabban szinten movie prediction alapjan jeleztem, meghozza a wall street-re) Kina nem vasarol amerikai allampapirt, sem dollart, sem reszvenyt. Januarban a Dow el is kezdett esni szepen. A fejlodo orszagokat pedig eppen most meszaroljak le (koztuk Mo.-ot is). A rubel 5 eves melyponton (erdekes ugye, mintha Putyint leckeztetnek, holott valoszinuleg O az egyik legnagyobb globalis kockazat, legalabbis e cikk szerint: http://index.hu/gazdasag/2014/01/31/a_vilag_egyik_legnagyobb_kockazata_putyin/ ).
      A valtozashoz vernek kell folynia. Vajon a penzpiacok oltaran mi is a veres aldozatok kozott leszunk? Vajon a torokok, a lengyelek, a magyarok mind Ukrajna sorsara jutnak abban a harcban, amely Oroszorszag terdre kenyszeriteserol szol a Kozel-Kelettel kapcsolatban? A fokuszban igazabol az izraeli gaz- es olajlelohelyek, valamint palesztina es Jeruzsalem kerdese all. Ki meddig hajlando elmenni?
      – Gerald Celente szerint ez a felvonas mar “az” a felvonas, melyrol O evek ota beszel, azaz mostkell gyujteni a konzerveket. Link itt: http://kingworldnews.com/kingworldnews/KWN_DailyWeb/Entries/2014/1/30_Celente_-_Disastrous_Global_Collapse_%26_Riots_Will_Engulf_World.html

      Szoval szereny velemenyem szerint ennek a kis “divatos” Grammy atadonak sokkal nagyobb jelentosege lehet, mint az epp aktualis zoldhasu megkeresese nehany celeb szamara….
      Ge

  9. Üdv Mindenki!
    Azért az erős túlzás, hogy Grammy díjnak ez a betét dala, egy okkult szertartás volt…
    Az is ritka eset, hogy az elődadó írná dalait…
    Az már más kérdés, hogy miért vállalja be ezeket a dalokat/szerepeket…
    Arra jobban kíváncsi lennék, ki/kik kéri/k fel erre….és mi a “jutalom”….
    Üdv!

    1. Kedves pk!
      Jogod van azt gondolni, amit szeretnél. Azon viszont érdemes elgondolkoznod, ahogy a cikk is írja, hogy ez alkalommal mindenki, még a fővonalas média is egyetértett, hogy a Sátán megidézését láthattuk egy “tankönyv” szerinti boszorkányszombat koreográfia szerint.
      A jutalom kérdése pedig nem titok. Keress rá a youtube-on és sok száz videót találsz, amiben maguk az előadók mondják el, hogy eladták a lelküket a hírnévért. Szerintem elég rossz üzletet kötöttek… 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend