Tudomány és technika

Fizetés tenyérleolvasással elsőként az UniCredit ügyfeleinek Európában

Időkjelei: Egy újabb kényelmes és biztonságos technológia. Haladunk a “szép új világ” felé…

Forrás: computerworlduk.com

Biometrikus azonosítórendszer – A kezed a kulcs!

A Fujitsu Technolgy Solutions bejelentette, hogy az európai UniCredit bank lesz az első komoly ügyfél, amelyik használatba állítja a cég tenyérleolvasásos személyazonosító technológiáját, amit az érdeklődők a múlt héten tekinthettek meg a Hanoveri CEBIT kiállításon.

Az UniCredit a rendszert a digitális fizetések alkalmával szükséges személyazonosításhoz fogja használni Olaszországban. A rendszerbe regisztrált felhasználók a POS terminálok leolvasója fölé helyezik a tenyerüket és a tranzakcióhoz egyáltalán nem lesz szükség kártyára vagy PIN-kódra, nyilatkozta a bank. A rendszer már a próbaüzemnél tart és Papillon-nak, azaz pillangónak hívják. Federico Ghizzoni, a bank elnök-vezérigazgatója volt az első vásárló, aki az új rendszeren keresztül fizetett a Kiko luxuskozmetikumokat forgalmazó olaszországi bolthálózat egyik üzletében, még december közepén.

A Japánban már kipróbált PalmSecure (“tenyérbiztos”) rendszer infravörös érzékelőt használ a tenyérben futó erek mintázatának 5 centiméterről történő leolvasására, majd a kapott képet digitális kóddá alakítja. A rendszer az ereken áthaladó vért is érzékeli, megakadályozva az ujjlenyomat leolvasó rendszerek kijátszására képes ?hamis-ujj? módszer alkalmazását, így a tolvajoknak értelmetlen levágni egy testrészt a hozzáférés megszerzéséhez, nyilatkozta Joseph Reger, a Fujitsu Technology Solutions technikai igazgatója.

Az érzékelőket nem szükséges megérinteni, így olyan környezetben is alkalmazhatók, ahol a higiénia elsődleges fontosságú.

A PalmSecure sokkal pontosabb, mint az ujjlenyomat-leolvasó rendszerek, állítja Reger.

Az ujjlenyomat leolvasók esetében minden százezer leolvasásra jut egy hiba, amikor a rendszer tévesen állapítja meg a jogos hozzáférést, az 1,25 millióból egy tévedéshez képest a PalmSecure esetében. A téves hozzáférés megtagadás, amikor a hozzáférést a jogos felhasználónak tagadja meg a rendszer, körülbelül ezerből egy az ujjlenyomat és tízezerből egy a tenyér-érleolvasók esetében.

A nagyobb pontosságnak azonban ára van. A leolvasó komponens ára jelenleg 100 dollár, míg egy csatlakoztatható leolvasó 200 dollárba kerül. A kereslet növekedésével azonban a gyártó szerint 20 dollárra (4400 forint) csökkenthetik a vételárat.

A próbaüzemet több ezer különböző korú, nemű és etnikumú felhasználó segítségével végzik. A cég szerint a tenyérben futó erek minden ember esetében egyediek, így kicsi a tévedés kockázata.

Bizonyos területeken azonban, mint például a bankoknál, az egyfaktoros azonosítás nem elegendő. A Fujitsu is a kétfaktoros azonosítást pártolja, azonkívül számos európai országban, mint például Németországban ez eleve kötelező.

A PalmSecure leolvasókat hozzá lehet kapcsolni egy külön regisztrációs rendszerrel működő központi back-end adatbázishoz, ami inkább megfelel egy banki környezetnek, vagy a regisztrációs és azonosítási funkciókat be lehet ágyazni. A Fujitsu azt tervezi, hogy a jövőben a rendszert akár autókban is használhatják a slusszkulcs vagy RFID chipes védelem helyett.

Előző posztKövetkező poszt

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Send this to a friend