Egészség, Tudomány és technika

Genetikai népirtás: Az emberiségre leselkedő veszély

transgenetic-l

Forrás: Infowars.com

Egy wyoming-i farmon a kecskéket a pókhálójukért tartják.

Pandora szelencéjét felnyitották. Az emberiség történelmének eddigi legveszélyesebb genetikai kísérletsorozatára derült fény, amelynek keretében a “tudósok” ember-állat hibridek és egyéb génkeresztezéssel létrehozott klónok előállításával sodorják veszélybe az életet földünkön.

Az elit által pénzelt tudományok és kutatás-fejlesztő programok munkatársai kényük kedvük szerint kísérletezgetnek a genetikai kódokkal, fittyet hányva a fajok keresztezéséből eredő egyértelmű veszélyekre és ezzel nyíltan kockáztatják a föld biológiai egyensúlyát.

Legutóbb egy angliai titkos laboratórium programja került napvilágra, ahol saját bevallásuk szerint a kutatók már három éve folytatnak ilyen szörny-hibridek létrehozásával kapcsolatos kísérleteket. A mezőgazdasági, gyógyszerészeti és orvosi kutatások monopolizálásán keresztül a biotechnológiának hatalmában áll a világra szabadítani ezeket a Frankenstein fajokat, hiszen az élet genetikailag módosított formái komoly haszonnal kecsegtetnek számukra.

A DNS kód egyes részeinek kicserélésével létrehozott génkeresztezett klónok tulajdonképpen keresztezett hibrid fajok, melyektől azt remélik, hogy szerveik alkalmasak lesznek szervátültetésre is beteg emberek számára, ezenkívül mesterséges fehérjékhez juthatnak általuk. Másik reményük, hogy a mesterséges megtermékenyítés és emberi klónozás területén is fel tudják használni felfedezéseiket, hiszen a meddőség, terméketlenség egyre több embert érint.

Azt azonban nem fogják fel, hogy pont ezek az ember által létrehozott “teremtmények” jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiség számára, hiszen bizonyítottan steril utódokat és a rákmegbetegedések megnövekedett kockázatát eredményezik. Ezek a klónok, beleértve a világ első klónozott birkáját, Dolly-t is, nem sokáig képesek életben maradni és rövid életük során számos egészségügyi problémával küzdenek. Arról nem is beszélve, hogy minden életben maradt klónra több száz elvetélt vagy halva született embrió esik. Ennek ellenére a tudósok azt akarják velünk elhitetni, hogy ezek a lények az emberiség javát szolgálják.

Ezek közül a kísérletek közül az emberi gének, a tudósok által “hasznosnak” vélt állatok génjeivel való keresztezés a legveszélyesebb, hiszen ily módon olyan betegségek is átterjedhetnek az emberre, melyek eddig csak az állatok számára voltak végzetesek. Az egymással nem rokon fajok keresztezése (emlős és medúza például) előre nem látható következményekkel és irányíthatatlan mutációkkal járhatnak. Arról nem is beszélve, hogy számos korábban egyformának tartott gén, egészen másként viselkedik egy idegen DNS láncba ültetve. A tudósok azt is szeretik figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos gének nem egy, hanem több tulajdonságért is felelősek, még inkább kiszámíthatatlanná és mindenképpen veszélyessé téve az eredményt.

Az eddig csupán regényekben (mint a globalista H. G. Wells Dr. Moreau szigete című művében) felbukkanó  groteszk kísérletek mára rémálomszerű valósággá váltak. A tudósok emberi füllel rendelkező egereket állítanak elő, emberinek minősített szerveket nyernek tehenekből, disznókból és más gazdaállatokból, stratégiai fontosságú fehérjéket állítanak elő és egyéb általunk sci-fi kategóriába tartozó alkalmazási területeket vázolnak fel, megalapozva a biotechnológia ijesztő és sokunk számára nemkívánatos jövőjét. A pók-kecske kitenyésztése például szöges ellentétben áll a természet törvényeivel, és azért hozták létre, hogy a pókselyemből egy, az acélnál is erősebb fehérjét állítsanak elő, amit például golyóálló mellények és egyéb katonai eszközök gyártásához használnának fel.

A modernkor Frankenstein professzorai földünkre szabadították a genetikailag módosított fajokat, melyek elnyomják és kipusztítják a természetes egyedeket. A GMO növények megfertőzik és tönkreteszik a természetes maggal bevetett földeket, óriási károkat okozva a hagyományos gazdálkodást folytató vállakozásoknak. A genetikailag módosított növényekről bebizonyosodott, hogy a rákon és más egyértelmű betegségeken kívül sok esetben terméketlenséget is okoznak, ami csak a harmadik generációban jön elő.

A globalista elit istennek képzeli magát és azt gondolja, hogy az életet olcsó másolatokkal helyettesítheti, melyek valójában a föld igazi flórájának és faunájának létét veszélyeztetik. Nem is olyan régen a világ legtöbb ismert tudósa úgy gondolta, hogy a DNS kód 96%-ára semmi szükség és nem képviselnek genetikai értéket. Arroganciájuk mostanra odáig fajult, hogy a transzhumanizmushoz vezető utat akarják elénk tárni, hogy az embert (illetve bizonyos embereket), az élet meghosszabbításával isteni magasságba emeljék.

Mondjunk nemet, amíg nem késő.

Előző posztKövetkező poszt

22 hozzászólás

  1. Aki esetleg kételkedik fajok genetikai kereszteződésében, egy újabb érdekesség az oltóközpont oldaláról:
    A jelenlegi járványt okozó új influenza a (H1N1) vírus különlegességét az adja, hogy sertés-, madár- és ember influenzavírus-géneket is tartalmaz.
    (forrás: http://www.oltokozpont.hu/index.php?id=367)

  2. Pusztai Árpád BIOKÉMIKUS akit kirúgtak csak mert bírálni merte és szót mert emelni azérft,hogy a gmo növények és élelmiszerek súlyosan károsítják az embrek egészségét.

    Megjelent egy könyve a genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága címmel,melyben csak és kizárólag tudományos kutatásokkal alátámasztott eredményekről és bizonyítékokról beszél.
    http://mek.niif.hu/03200/03216/html/

    http://www.fuggetlen.hu/article.php?sid=557

    Keressek linket arról is,hogy hogyan fizeti le a gmo lobbi az EU-ban a képviselőket a törvények módosítása érdekében?

  3. Ne add el olcsón a lelked Norbs.

    2 Pt. 3:5
    Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára;

    Rom 1:20-23 Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.

    2 Th. 2:11 És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;

    2 Kor 4: 3-4 Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek: A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe.

  4. Jah persze,hogy a sok korrupt tudós és BIOLÓGUS nem fog olyat leírni egy “tudományos” folyóiratban amivel ront a gmo üzleten,a gmo élelmiszerekről is azt állítják,hogy nem veszélyes az egészségre,de a valóság teljesen más,akkor egy genetikai mutáns józan paraszti ésszel is egyértelmű,hogy káros.A másik meg az,hogy meg kell nézni kik támogatják meg pénzelik ezeket a “tudományos” folyóiratokat és,hogy csak a korrupt tudósok és eredményeik jelenhetnek meg.Jah és a sok fizetett kommentelőről meg ne is beszéljünk akik próbálják lejáratni,az “alternatív” hírportálokat.

  5. Meg amúgy sem Thea a cikk szerzője,Ő csak lefordította az infowars.com-ról.

  6. Tisztelt Thea!
    Ez a bejegyzése egy nagy fos. Legyen szíves nem félretájékoztatni az olvasóit.

    De ha a valóságtól elrugaszkodott, vészriadó trombitálás a célja, azt meg lehet tenni. Csak akkor jegyezheti valahol a bejegyzésben, hogy annak a realitáshoz kevés köze van.

    Egy biológus.

    1. Érdemes lett volna konkrétumokat írni, így nem tudok mit kezdeni a hozzászólással.
      Lehet, hogy mindketten más realitásban élünk?

      Jelenések 9:
      Az ötödik angyal is trombitált, és látám, hogy egy csillag esett le az égről a földre, és adaték annak a mélység kútjának kulcsa. 2 Megnyitá azért a mélységnek kútját: és füst jöve fel a kútból, mint egy nagy kemenczének füstje; és meghomályosodék a nap és a levegőég a kút füstje miatt. 3 A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak. 4 És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldelőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, a kiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte. 5 És adaték azoknak, hogy meg ne öljék őket, hanem hogy kínoztassanak öt hónapig; és azoknak kínzása olyan, mint a skorpió kínzása, mikor megmarja az embert. 6 Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük. 7 A sáskáknak formája pedig hasonló vala a viadalhoz felkészített lovakhoz; és a fejökön mintegy aranyhoz hasonló koronák valának, és az orczáik olyanok valának, mint az emberek orczái. 8 És olyan hajuk vala, mint az asszonyok haja; és fogaik olyanok valának, mint az oroszlánoknak. 9 És olyan mellvértjeik valának, mint a vas mellvértek; és az ő szárnyaik zúgása olyan vala, mint a viadalra száguldó sok lovas szekerek zúgása. 10 És skorpiókhoz hasonló farkuk vala és fulánkjuk; és a farkukban vala a hatalmuk, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig. 11 Királyukul pedig a mélység angyala vala felettök; annak a neve zsidóul Abaddon, görögül pedig Apollion, azaz Vesztő a neve.

      1. Konkrétumokat csak konkrét, alátámasztott állításokhoz tudok írni.

        Az olyan ex-katedra kijelentésekre, mint: “Azt azonban nem fogják fel, hogy pont ezek az ember által létrehozott ?teremtmények? jelentik a legnagyobb veszélyt az emberiség számára, hiszen bizonyítottan steril utódokat és a rákmegbetegedések megnövekedett kockázatát eredményezik.” mit reaágljak, mint azt, hogy szépirodalom?!

        A 168 órából és összeesküvés-elméletes pannon-info.hu-ról begyűjtött információk nem fedik a valóságot, propagandainfók.

        Ha a cikk minőségére valamit is ad kegyed, akkor utánaolvas a dolgoknak tudományos publikációkban, és nem a bulvárirodalomból állítja össze azt.

        1. Mint a New Scientist, a BBC, a Science Daily vagy a Bio Mechasim? 🙂

        2. Azok valamivel jobbak, mint a 168 óra.
          De miért nem eredeti szerzőktől szemezget? Vagy szakfolyóiratokból?

        3. Ezt teszem: Mózes, János és Pál elég eredetiek.
          “Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket.” – I. Korinthus 1, 20-21

        4. Oldalunk az idők jeleivel foglalkozik, aminek csak egy kisebb, kevésbé fontos része a fenti téma. Ahogyan azt a ?Rólunk? lapon is leírtuk: A ?Hírek? kategóriában található posztok a forrásként megadott cikkek fordításai, nem saját írások, és megítélésünk szerint valamilyen módon kapcsolódnak az ?idők jelei? témakörhöz, melyekről a ?Bibliatanulmányok? oldalra feltett saját írásokban lehet bővebben olvasni, a Podcastokban pedig hallgatni.

        5. Állításokat tett a cikkben, melyek a valóságnak nem felelnek meg. Mit gondol, ez milyen színben tünteti fel az idokjelei.hu honlapot, a felekezetét, vagy a kereszténységet?!

        6. Ezekkel az állításokkal egyetértek, azért fordítottam le a cikket.

          “néhány írástudó így szólt magában: “Ez Istent káromolja.” Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: “Miért gondoltok gonoszt szívetekben?”

    2. Norbs, lehet hogy nem értesz angolul és ezért az a 24 darab hivatkozás, ami az eredeti cikkben sárga színnel van jelölve, nem mondott sokat, pedig azok tudományos dokumentációk (a BBC-ből, a Newscientist-ből, Science Daily-ből stb), amikre a cikk eredeti szerzője építette mondanivalóját.

      1. Lajos, a fenyegető, a genetikailag módosított élőlények veszélyeire felhívó cikkek olyan oldalakról vannak, amelyek nem hitelesek a témában. Ezekre utaltam. Az általad említett tudományos világbol idéző, nagyobb hitelnek örvendő oldalak tudósítanak a kísérletekről, de nem latolgatják azok veszélyességét, ilyen módon pedig nem támasztják alá a cikk mondanivalóját. Viszont Thea szép történetet épített köréjük.

        Az emberiségre leselkedő veszélyre a 168 óra, meg a pannon-info.hu hívja fel a figyelmet a fent idézettek közül. Legyünk már komolyak…

        1. Norbs hozzászólásait lájkolnom kell:) Mert tudományos témáról, tudományos igényességgel illik írni…
          Márpedig természettudományos témáknál ez igen kívánatos lenne. Vagy legalább a végkövetkeztetéssel vigyázni.

          Tisztelettel, egy teológus. Vagy inkább falusi pap:)

        2. Látszik, hogy a propaganda jól végzi a dolgát. A végkövetkeztetés, hogy a genetikailag módosított növények és állatok tönkreteszik a földet. Ezek szerint egy teológus számára a genetikai módosítás jó dolog? Érdekes…

          “Megalkotta Isten a különféle fajta földi állatokat, a különféle fajta barmokat, meg a föld mindenféle csúszómászóját. És látta Isten, hogy ez jó.”

        3. Egy teológus és falusi pap, ha ismeri a Genezis 6-ban leírt eseményeket, akkor tudhatja, hogy a genetikai manipuláció, amivel a bukott angyalok megrontották az akkori emberiséget, odáig vezetett, hogy a Teremtőnek ki kellett irtnia minden élőlényt a földről. Ez egy utálatosság Isten előtt. És ahogy Jézus figyelmeztet: “És miként a Noé napjaiban lett, úgy lesz az ember Fiának napjaiban is.” Lk 17:26 Krisztus visszatérése előtt az ember megint belenyúl Isten teremtésébe, és útálatosságokat hoz létre Isten elleni lázadásában, Istennek képzelve magát.

  7. ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK SEGÍTÉSÉRE, a Ptk. 484-487. §. keretében folytatott közérdekű nyilvános kárelhárításként:

    Hozzászólás a “Genetikai népirtás: Az emberiségre leselkedő veszély” című internetes hírhez. (Iratjel: GenetikaiSzelhamosokrol111029):

    A hangoztatott fajirtási program keretében a Földről kiirtani akart élőlényeket kálisóval mérgezett műtrágyákkal és kálisóval mérgezett étkezési sókkal mérgezőre megnövelt káliumtartalmú, nátriumhiányos élelmiszerekkel ivartalanítják és szennyezett ivóvízzel is irtják. Olyan arányban, amilyen arányban meg akarják szerezni az ingatlanaikat és egyéb vagyonukat (újabban pl. a nyugdíjbefizetéseinket). Ez a bibliában és talmudban is már szereplő, olcsó és egyszerű “kenyér- és vízváltoztatásos” fajirtási módszer, lásd: Mózes II. 23. 20-33, V.7., 2, 22., Talmud, Baba kamma 93 b. lap és Taanith 10 a. lap. Rákbetegségeket is előidéznek, amiből a világfőrabbi állítólag csak a zsidókat engedi (98%-os sikerrel) kigyógyítani, egy nem kemoterápiás módszerrel, miközben a nem zsidókat kemoterápiával kezelik, amitől a többségük meghal. Utóbbiakról lásd a Német Medicina, és Újorvoslás címekkel közzétett dokumentumokat az interneten. A többi, sok ezer féle genetikai stb. veszélyteremtés is létezhet, de főként arra valók, hogy eltereljék velük a figyelmet a vérszérumban lévő nátrium- és káliumsók, “természetes anyagok megváltoztatott arányával és a tiszta vizet inni nem engedéssel folytatott tömeggyilkosságról. Már sokan tudnak róla, a kormányok azonban korruptak, és mivel ezzel szerzik a pénzt az elpazarolt hiteleik törlesztésére, nem mernek fellépni ellene.
    Verőce, 2011. 10. 29. (Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc (méréstani szakértő)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Send this to friend